18. rész. Családi perpatvar

"Beletúrta a hajamba és többször is megcsókolt egymás után. Éreztem, hogyha nem fogná a derekamat biztosan elájulnék. Az idilli pillanatunk azonban hirtelen megszakadt.
-Khm..-köhintett valaki mellettünk, mire hirtelen szétrebbentünk.
Én még a történtek után épp levegőt kapkodtam, amikor oldalra néztem.... Aztán hirtelen megragadtam Ian kezét.  Úgy éreztem, most már tényleg elhagy minden erőm. Nem hittem a szememnek..."

-Te... Te, mit keresel itt?-dadogtam hitetlenkedve.
-Ezt én is kérdezhetném tőled.-kezdte.-Mit keresel idekint ilyen későn. Már rég az ágyban lenne a helyed. Komolyan mondom Georgina nem ismerek rád. Mi lett veled? Ez is apád miatt van! Ha nem költözöl ide még mindig olyan normális kamasz lennél, mint régen.-hadarta felháborodottan.-És te ki vagy fiam?-méregette Ian-t idegesen.-Hogy jössz te ahhoz, hogy hétfő késő este a lányommal ácsorogj a kapuban? És hogy merted a nyelvedet a lányom szájába dugni? Nézz rá! Georgina még kislány! Na, nem mintha te sokkal idősebb lennél.-legyintett.-Befelé a házba!-utasított.-Téged pedig, meg ne lássalak errefelé!-nézett szigorúan Ian-re.
-ANYA!!!-kiáltottam rá, mert az már nekem is sok volt, hogy Ian-t csak úgy elzavarja. Közben láttam, hogy a mellettem álló barátom nem nagyon érti a körülötte zajló eseményeket. Azonban a történtek ellenére sem engedte el a kezemet. Nem rémítette meg anya. Ennek örülök. -Fejezd be! Semmiről nem tudsz! Fél év alatt nagyon sok minden megváltozott!
-Hát azt látom.-motyogta.
-Szerintem én...-kezdte Ian.
-Már nem te parancsolsz nekem!-folytattam az anyához intézett szavaimat, figyelmen kívül hagyva Ian közbeszólását.-Itt jól érzem magamat, mert nem úgy viselkednek velem, mint egy dedóssal. Nem kell 8-kor ágyba mennem, apa nem szól rám minden kis semmiségért, örül neki hogyha együtt töltjük az időt, ja és mellette van magánéletem.-hangsúlyoztam ki a mondat második felét.-Nem kap frászt tőle, hogyha mondjuk az iskolában van egy halloween party vagy disco. Nem úgy mint te, hogy el sem engedtél semmi sulis rendezvényre, mert féltél, hogy "elkóborolok". Mindig a megígért időre hazajövök, szóval nem csellengek vagy ilyesmi. Betartom a szabályokat és most annyi év után boldog vagyok! Ian-hez pedig jobb ha hozzászoksz...-léptem még közelebb a barátomhoz, aki átölelte a derekamat.-Együtt vagyunk és apa áldását adta ránk! Ezen te sem tudsz változtatni!
-Nem értelek téged kislányom.-ingatta a fejét.-Régen sosem beszéltél velem így. Már nagyon bánom, hogy mégis engedtem, hogy ideköltözz! Ha előre tudtam volna, hogy ilyen hatással lesz rád ez a környék biztosan nem érdekel mennyire kiborultál Joe miatt.
-Amíg itt vagy ne vedd a szádra a nevét.-sziszegtem idegesen a fogaim közül és kigördült egy könnycsepp a szememből.
Egyáltalán nem érdekel anya új élettársa. Miatta ment tönkre a családunk. Persze már korábban is külön éltek apával, de akkor mégis volt bennem valami kósza remény, hogy talán egy napon minden újra a régi lesz. Most, hogy körülbelül egy fél éve együtt él azzal a férfival már le mondtam arról, hogy valaha is minden rendbe jön. Most meg nem elég, hogy csak úgy szó nélkül beállít ide, még áradozni is fog az ő kedves Joe-járól. Hihetetlen, ez már nekem is több a soknál. Pár percig mindenki néma csendben ácsorgott. Éreztem a feszültséget a levegőbe, ezért úgy gondoltam lassan Ian-nek mennie kéne. Már így is eleget látott és egyáltalán nem vagyok büszke, hogy így kikeltem magamból az ő jelenlétében. Mintha tudta volna, hogy mire gondolok. A következő percben ő törte meg először a csendet.
-Szerintem... én lassan megyek.-engedte el a derekamat.
-Rendben.-fordultam felé a tőlem telhető legkedvesebben, bár még mindig éreztem a hangomon az idegességet.-Majd hívlak.-erőltettem magamra egy mosolyt, közben pedig letöröltem egy újabb könnycseppet az államról, ami szinte égette a bőrömet, ahogyan végiggördült az arcomon.
-Akkor jó éjt!-nyomott egy gyors puszit a számra, majd anya felé fordult.-Öhm... Örülök, hogy megismerhettem.-túrt a hajába kissé feszülten.-Viszlát!
Elindult az ellenkező irányba, de még egyszer visszafordult és a mélykék szemeit az enyémbe fúrta. Láttam rajta, hogy nagyon sajnálja a történteket.
-Látom ennek a fiúnak nem ér a szép szó.-zökkentett vissza anya a gondolataimból.
Mérges pillantásokat lövelltem felé. Csak nem gondolja komolyan, hogy Ian majd tényleg szakít velem azért, mert ő azt akarja? Na, ez már tényleg nevetséges.
-Most már indulás, befelé a házba!
Nem ellenkeztem. Teljesen átfagytam. Már lehetett érezni a levegőben, hogy a mai nappal beköszöntött a november. Én léptem be először a házba és nem szóltam egy szót sem.
-Na látod Georgina, megmondtam, hogy szükséged lesz a kabátra.-mondta apa, miközben le sem vette a szemét a tv készülékről.
 -Apa..-kezdtem bele a mondandómba, de szerintem érezhette a hangomon, hogy valami baj van ezért megfordult a kanapén.
-Ó te jó ég!-kerekedett el a szeme és ebből tudtam, hogy megpillantotta a mögöttem álló nőt.-Bella, mit keresel te itt?-pattant fel az ágyról.
-Ezt a meleg fogadtatást.-forgatta a szemét.-Georgina is elmondott már mindennek odakint... Apropó odakint. Hogy engedhetted meg a lányunknak a tudtom nélkül, hogy barátja legyen?-emelte fel a hangját.
-Most komolyan ezért jöttél?-nézett rá apa hitetlenkedve.
-Max, te teljesen megbolondultál?-felelt a válasz helyett egy újabb kérdéssel.-Mégis honnan tudtam volna, hogy Georginával mi van, hogyha még a telefont sem vagytok hajlandók megemelni? Most botlottam bele a lányunkba a kapu előtt, amint enyeleg azzal a kölyökkel. Ha nem döntök úgy, hogy meglátogatom a szünetben, akkor sosem tudom meg ezt az egészet.
-Jobb lett volna.-szaladt ki a számon.
-Tessék, látod ezt?-hadonászott felém, miközben apával ordított.-Régen sosem beszélt így. Ez is miattad van.
-Már megbocsájts Bella, de...-vett a védelmébe apa.-Egyrészt már Georgina a kamaszkorába lépett. Szerelmes, teljesen érthető. Ne mond nekem, hogy neked ilyen idősen nem volt senkid, mert mielőtt megismerkedtem veled hallottam ám a híredet. Másrészt pedig nem miattam jött ide. Ha te nem költözöl össze azzal a férfival még mindig veled lakna. De tudod mi van?-nézett rá komoran.-Én ezt az egészet csak köszönni tudom neked. Hiszen akkor mai napig nem láthatnám a lányomat csak 3 évente.-nyelt egy nagyot.-Amúgy tud róla a lányunk, hogy én mindig szívesen fogadtam volna?-nézett rám könnyes szemekkel.-Sosem mondtam, hogy ide nem jöhetsz.
-Mi?-hűlt meg bennem a vér.-Nekem anya mindig azt mondta, hogy más programotok van és ne zavarjak. Volt amikor a tavaszi szünetre akartam jönni, de anya nem engedett, mert azt mondta, hogy már hetekkel azelőtt lefoglaltatok valami szállást nem tudom hol.
-Nem voltunk sehol. Pont a szünetekben nem.-láttam apa szemében a szomorúságot.-Mindig arra vártunk, hogy megjelenj egy hatalmas bőrönddel és együtt tölthessük az időt.
-Anya ez igaz?-gördült le egy újabb könnycsepp az arcomon.-Te tényleg eltiltottál apától?
-Nem érted te ezt kislányom.-rázta a fejét.-Nem úgy volt az.
-Akkor megtudhatnám, hogy miért mondtad azt nekem, hogy apáék nem kíváncsiak rám?-keltem ki magamból.
-Én csak... Csak...
-Mi csak?
-Csak féltettelek.-bökte ki végül.
-Mitől?-kérdeztük apával egyszerre, mire hirtelen egymásra-, majd anyára néztünk.
-Ettől az egésztől. Nem akartam, hogy ilyen legyél, mint most.-csóválta a fejét anya.-Nézz magadra! Nem lehet téged fegyelmezni, vissza beszélsz és éjnek évadján kint ácsorogsz egy fiúval a kapu előtt... Na, még ha csak ácsorogtatok volna.-legyintett idegesen.-A hallottak alapján sokszor késő estig kimaradsz, iskolai bulikba jársz..-hadarta.
-Tudod, bennem most már összeállt a kép!-néztem rá idegesen, félbeszakítva a monológját.-Nem azzal van a bajod, hogy apánál lakom és talán még nem is azzal, hogy Ian a barátom. Egész egyszerűen nem bírod elviselni, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogyan te szeretnéd.
-Mégis hogy mondhatsz ilyet?-nézett rám hitetlenkedve.
-Tudod, hogy igazam van.-húztam fel a szemöldökömet.
-Nem, nincs. Max mondd meg neki, hogy nem így gondolom!-fordult apához kétségbeesetten.
-Tudod Bella,-húzta el a száját.-van abban valami amit Gina mond.
-Ezt nem hiszem el. Csak azért ide utazok, hogy együtt tölthessünk egy nyugalmas őszi szünetet, erre mi vár itt??-tette fel a költői kérdést.-Mindenki ellenem van.
-Anya..-köszörültem meg a torkomat.
-Mit akarsz még?-vonta fel a fél szemöldökét.-Nem volt elég amit eddig mondtál?
-Anya-kezdtem újra.-Szerintem nem volt jó ötlet, hogy idejöttél. Apával ti már évek óta nem bírtok meglenni egymás mellett veszekedés nélkül. Ebből nem lesz nyugalmas szünet.
-Én csak látni akartalak.-kerekedett el a szeme.
-Tudom. De mit gondolsz én miért nem válaszoltam az üzeneteidre?
-Nem kaptad meg őket...
-Megkaptam. Mindet. Volt egy pár.-vágtam közbe.
-Sok dolgod volt és nem tudtál válaszolni...-próbálkozott.
-Nem anya. Egyszerűen nem akartam!-vágtam rá.
-Nem akartál látni?-hitetlenkedett.
-Nem.-ráztam a fejemet.
-Hogy mondhatsz ilyet?-kezdett újra kiabálni.
-Nem veled van a baj...
-Hmm??-pislogott rám kíváncsian.
-Joe-val... Tudod mekkora tüskét hagyott bennem? Tudod hányszor gondoltam arra, hogy mi lett volna ha..?-fakadtam ki. Egyszerűen nem bírtam magamban tartani azt a fájdalmat, amit évek óta tűrtem.-Mi lett volna, ha apával nem költöztök külön? Ha nem ismerkedsz meg Joe-val?-kalimpáltam a kezeimmel.-Hányszor feküdtem le úgy aludni, hogy az járt az agyamban, majd holnap. Holnap biztosan minden rendbe jön. De nem. Sosem lett jobb. Te mindig csak magadra gondoltál. Volt, hogy napokig egyedül hagytál, mert inkább a barátnőiddel töltötted az időt. A saját lányod helyett...-gördült ki egy könnycsepp az arcomon, amelyet ezer másik követett.-Tudod ma már lehet, hogy nem fájna annyira. De akkor még kislány voltam. Szerettem volna, ha nem egyedül ülök otthon a TV előtt. Szívesebben játszottam volna veled. De te nem erőltetted meg magad túlságosan.-gúnyolódtam egy kicsit.-Sosem ültél le mellém babázni vagy egy könyvből felolvasni. -csóváltam meg a fejemet.-Aztán most végre boldog vagyok. Úgy érzem, hogy tartozom valahová. Erre beállítasz ide, és még fél órája sem vagy itt, de már most mindenki feszült és ideges.
Még mondtam volna a sérelmeimet, de azt vettem észre, hogy két szempár nagyokat pislogva figyel engem. Szinte megállt a levegő az előszobában és azon kaptam magam, hogy hirtelen melegem van. Amióta bejöttem elfelejtettem levenni a kabátomat. Épp csak elléptem a a fogas mellé, de a szüleim újabb vitába kezdtek, hogy miért is mondtam azt amit... Ennek sose lesz vége. Már nagyon nem voltam kíváncsi rájuk.
-Nekem ebből elegem van.-suttogtam.-Felmentem.-indultam el a lépcső felé.-Jó éjt!
-Neked is Georgi.-erőltetett egy mosolyt magára apa. De nem sokáig tartott ez a nyugodt pillanat, mert anya visszarángatta őt a veszekedés közepébe. Nem hiszem, hogy sokat fogok tőlük aludni. Na mindegy. Végig sétáltam az emeleten és megtorpantam az ajtóm előtt. Hirtelen eszembe jutott valami. Gyorsan megpördültem és berontottam a bátyám szobájába.
-Te nem hívtad fel anyát, igaz?-álltam meg az ágya mellett.
-Aztaaa, tudtam, hogy valamit elfelejtettem.-csapott a homlokára.-Ne haragudj! Holnap felhívom.
-Már nem kell.-ráztam meg a fejemet.
-Elmész?-kerekedett el a szeme.
-Nem, rosszabb.
-Visszaköltözöl?-hitetlenkedett.
-Az kéne még.-legyintettem.-Anya itt van.
-Itt? Miért?
-Hát.. jött, hogy meglátogasson minket és együtt töltsünk egy "nyugalmas" szünetet.-mutogattam gúnyosan idézőjeleket formálva az ujjaimmal.
-A hallottakból ítélve nem lesz olyan nyugis.-csóválta a fejét Dave.-Pedig azt hittem, hogy apa veled veszekszik, mert mégsem örül neked meg Ian-nek.
-Nem, dehogy. Az előbb történtek alapján pont, hogy megvédett.-mosolyodtam el egy kicsit.
-Hűha. Ezek szerint anya nem díjazza?
-Ühüm..-bólintottam és megint elkapott a sírás.-Miért kellett ide jönnie?
-Jajj gyere ide!-ölelte meg.-Ne sírj. Nem lesz semmi baj. Megoldjuk.
-De... én.. nem.. bírom ki, ha... nem találkozhatok... Vele...-böktem ki a mondatomat sírástól rázkódó vállal.-El akar tiltani tőle!
-Na, ezt már én sem engedem.-ráncolta össze a homlokát.-Gyere ülj le egy kicsit. Nyugodj meg!-tolt az ágya felé.-Elmeséled, hogy mi is történt odalent?
Egy kicsit bólintottam, majd szinte suttogva kezdtem el hadarni anya megérkezését, de a végén már azon kaptam, hogy kiabálok.
-Hűű..
-Hát.. igen.-fújtam ki az orromat.
-Ahogy hallom, még mindig nem csendesedtek el.-mutatott Dave az ajtó felé.
-Szerintem egész este ez lesz.-vontam meg a vállam.
-Lassan aludni kéne, mert már nagyon késő van, vagy inkább korán..-nyújtózott egy nagyot.
-Mennyi az idő?-töröltem le az arcomat.
-00:57.
-Akkor megyek. Nem akarlak zavarni. Biztos te is álmos vagy.-indultam el az ajtó felé.
-Maradhatsz még ha akarsz. Ezek után én sem tudok aludni.
-Nem, inkább megyek. Szükségem van most egy kis egyedüllétre.
-Próbálj meg aludni, holnap pedig kitalálunk valamit.-intett Dave.
-Oké. Igyekszem.-léptem ki a szobából.
Gyors zuhanyzás után gondterhelten hasaltam végig az ágyon. Már elmúlt 01:00 óra, de egyáltalán nem volt álom a szemembe. Egy pillantást vetettem az íróasztalom felé, amelyen a telefonom volt. A kijelző vadul villogott. Feltápászkodtam és elolvastam Ian üzenetét: "Remélem minden oké. Ha valami van hívj!" Rövid és tömör SMS, azonban önkéntelenül is elmosolyodtam. Gondoltam, hogy válaszolok rá. De amint megláttam, hogy éjfél körül írta, inkább lemondtam róla. Nem akartam felkelteni. Visszadobtam az asztalra a telefont és lehuppantam az ágyamra. Próbáltam elaludni, de nem jött össze. Úgy döntöttem valamivel lekötöm a gondolataimat. Komótosan az ölembe vettem a laptopomat és bekapcsoltam. Nem terveztem semmi különöset, csak egy filmet akartam megnézni. Azonban, amint betöltött a facebook, Jenni rámírt.
Jennifer: Hali. Úúú hallottam, hogy mi történt. Ian felhívott. Minden oké?
Én: Hello! Hát... Azon kívül, hogy anyám amióta csak itt van kiabál és elakarja tiltani tőlem Ian-t... Ja, minden oké.
Jennifer: Nagyon sajnálom! Remélem minden megoldódik.
Én: Én is. :/ Régen láttam ilyennek a szüleimet. Szerintem még mindig veszekednek.
Jennifer: Szegény te. :(
Én: Mind 1. Azon kívül, hogy anya tiszta ideg és mindenkit elakar űzni a közelemből,mert nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő akarja, nincs különösebb gond.
Jenni: Akkor a hnapi napnak is lőttek?
Én: Mi?? Dehogyis!! Pont most van a legnagyobb szükségem arra, hogy kimozduljak innen egy kicsit.
Jennifer: Azt hittem, hogy anyud nem örül...
Én: Érdekel is engem... -.-
Jennifer: Nem lesz gond?
Én: Dehogy! Veled hamarabb megbeszéltem :D
Jennifer: De jó! :D Egyedül úgysem akartam menni.
Én: Akkor, mit nézünk? :)
Jenni: Úúú én kinéztem egy olyan jó filmet. Az a címe, hogy Szerencsecsillag. Zac Efron van benne. Ehhez mit szólsz?
Én: Nekem jó. :)
Jenni: Holnap délután átmegyek és nyolcra megyünk a moziba, úgy jó?
Én: Nem mehetnék át én?
Jenni: Jajj, dehogynem :)
Én: Köszi.
Jenni: Ugyan, semmiség :)
Én: Lassan aludnunk kéne... Már elmúlt három.. :D
Jenni: Igaz, hnap nem tudunk majd felkelni. :P
Én: Az biztos.
Jenni: Akkor hnap várlak! Szép álmokat... Vagyis inkább próbálj meg valamennyit aludni. Szia.
Én: Jó éjt! :) Szia.
Bár elköszöntem Jenni-től, nem feküdtem le rögtön aludni. Meghallgattam néhány olyan zenét, amik a nehezebb napjaimon segítenek. Közben sokad gondolkodtam, és arra jutottam, hogy nem érdekel anya. Nem hagyom, hogy miatta legyen rossz kedvem. Inkább örülök a jó dolgoknak! A legeslegjobb dolog nem más, mint Ian. Élvezni fogom a vele töltött perceket és nem engedem, hogy eltiltson tőle. Igen, így lesz! Amint ezt megbeszéltem magammal, sikerült egy kicsit lehiggadnom. Lekapcsoltam a villanyomat és aludni készültem. Már rám fért, így fél 4 körül. Azonban, ahogy lehunytam a szememet hirtelen nyikorgást hallottam. Meghűlt bennem a vér. Ijedten nyitottam fel a szemhéjamat és csak ekkor tudatosult bennem, hogy valaki bejött a szobámba....