16.rész. A bűvös szó

Tulajdonképpen a szombati napom őrlődéssel telt. Több okból is. Egyrészt a fiúk miatt, másrészt anya miatt, akinek az SMS-ében ez állt: "Szia Kicsim! Ha te nem jelentkezel, majd én. Gondoltam találkozhatnánk a szünetben. Mit szólsz? Puszi Anya" Nem válaszoltam. Nem vagyok kíváncsi rá. Megyek és beszélek Dave-el. Ha pedig nem jön össze a dolog kénytelen leszek apát is beavatni. Pizsamában másztam ki az ágyból és a lábamra húztam az almazöld mamuszomat. Belenéztem az íróasztalom feletti tükörbe. Bár ne tettem volna! Le sem tagadhattam, hogy a tegnapi napom nagy része sírással telt. Felpüffedt, karikás szemek, olyan kócos haj, mintha egy hónapja nem fésülködtem volna. Lehet, hogy jobb lenne, ha visszafeküdnék? Amúgy sincs nagy életkedvem. Nem! Nem zárkózhatom be a szobába, mert az apának biztosan feltűnne és úgy gondoltam, hogy neki nem kell tudni a tegnapiakról. Legalábbis még nem! Így hát nagy nehezen erőt vettem magamon és lenyomtam a szobaajtóm kilincsét. Hosszan megnyújtott léptekkel pattogtam lefele a lépcsőn.
-Szia Georgi, felkeltél?-köszöntött apa a nappaliból. Éppen újságot olvasott.
Erre valami morgás félét hallattam. Apa elkerekedett szemmel nézett fel rám.
-Valami baj van?
-Jajj, dehogy! Nincs semmi.-válaszoltam túl gyorsan.
Hosszasan méregetett, ezért úgy éreztem, hogy nem bírom vele tartani a szemkontaktust. Megfordultam és a konyhába mentem. A hűtőhöz léptem és kivettem a vajat, meg a szalámit. Öntöttem magamnak egy kis 100%-os gyümölcslevet, majd helyet foglaltam, hogy elfogyasszam a reggelimet. Percekkel később a hátamon éreztem valakinek a tekintetét. Megfordultam és apa volt az.
-Biztos, hogy minden rendben van?-fürkészett megint.-Mindig szoktál rádiót kapcsolni evés közben, most ez kimaradt.
-Elfelejtettem. Éhes vagyok.-adtam meg rá a választ.
Abban biztos voltam, hogy rájött, hogy valamiért sírtam. Nem kellett hozzá nagy felfedezés. A fejemen még a vak is láthatta.
-Hát jó. Ideülök melléd és ha gondolod beszélgethetünk.-húzott maga alá egy széket.
-Eés kövben akars befélgetni?-csámcsogtam.
-Igazad van.-simította meg a hajamat.-Nem zavarlak. De azért itt maradok, ha valamit mondani szeretnél.
Kicsit kezdett zavarni a dolog, hogy apa nem akar békén hagyni. Meggyorsítottam a falatok nyelését és gyorsan öntöttem a számba az édes nektárt, majd elmosogattam és kérdően apára néztem.
-Dave?
-Azt hiszem a szobájában van. Készülődik, mert mennek valami meccsre Ben-nel.
-Oké. Köszi.-azzal gyorsan felszaladtam a szobájába és kopogás nélkül rányitottam, hogy még mielőtt elmegy tudjunk beszélni.
-Georgina!
-Jajj bocsi, nem tudtam, hogy öltözöl.-torpantam meg a szoba közepén.
-Most már mindegy, mindjárt kész vagyok.-húzta fel a pulóverje cipzárját.
Közelebb mentem az ágyához és eltúrtam róla rengeteg holmit. Ruhák, tankönyvek, egy fél szendvics(?) és rengeteg CD volt az ágyán széthajigálva.
-Ez aztán a rend.
-Most ezért jöttél, hogy kritizáld a szobámat?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Nem, ha úgy vesszük lényegtelen.-legyintettem, mert nem akartam, hogy kizavarjon, még mielőtt beszélnénk.
-Akkor? Mondd gyorsan, mert Ben-nel van találkozóm.-sürgetett Dave.
-Anya írt nekem.-vágtam a dolgok közepébe.
-Óó, már megint?
Láttam a megdöbbenést a bátyám arcán. Közelebb jött és ő is arrébb tolt egy kupacot az ágyon, majd mellém ült.
-Mit akar?-nézett rám.
-A szokásos.
-A szünetben akar találkozni?
-Igen.-bólintottam.-De nekem nincs hozzá kedvem. Sőt, időm se nagyon van. Előbb a saját gondjaimat akarom elintézni.
-Nem kell menned, ha nem akarsz. Nem erőltethet fel a gépre.
-Azt te csak hiszed. Hidd el bármivel képes megzsarolni. Tapasztalat.-temettem az arcomat a tenyerembe.
-Apa tudja?
-Nem, előbb veled akartam beszélni.
-Jól tetted.-ölelt meg.-Nem kell őt ezzel felzaklatni. Emlékszel milyen nehezen heverte ki a válást.
-Akkor most mi lesz?-kérdeztem gondterhelten.
-Majd én beszélek vele.
-Köszönöm.-adtam neki egy puszit.-Tudtam, hogy te tudsz segíteni.
-Nincs mit.
-Megyek is. Nehogy miattam elkéss!-pattantam fel az ágyról és az ajtó felé vettem az irányt.
-Döntöttél már?-kérdezett utánam Dave.
-Már mondtam, hogy nem akarok menni.-néztem vissza.
-Nem, nem, nem erre gondolok, hanem a másik ügyre.-célozgatott Dave a tegnapi napra.
-Úgy érzem igen.-bólintottam.
-Ennek örülök.-mosolygott.
Nem akartam tovább zavarni, ezért visszamentem a szobámba és gyorsan felöltöztem. Gondoltam hamar megtanulok, hogy holnap ne kelljen. Ebédre végeztem is. Valamivel jobb hangulatban mentem le a konyhába, mint reggel.
-Mit eszünk?-szagoltam bele a levegőbe, de semmit nem éreztem.
-Gondoltam rendelhetnénk pizzát.-nyújtott felém apa egy étlapot.-Dave úgyis Ben-nel eszik.
-Szuper ötlet.-ragadtam meg a papírt.
Gyorsan kiválasztottuk a pizzát, ami körülbelül háromnegyed óra múlva meg is érkezett.
-Mindjárt kipukkadok!-dobtam le a konyha asztalra egy majdnem teljesen üres dobozt.
-Én is tele vagyok.-helyeselt apu.-Van kedved filmet nézni?
-De csak akkor, ha én választhatok.-ragadtam meg az alkalmat, hogy végre azt nézzünk, amit én akarok.
-Hát jó, legyen.-adta be a derekát.
Ebből is érezhető volt, hogy biztos valami verekedős, öldöklős filmet szeretett volna nézni. Én pont az ellenkezőjét kapcsoltam be. Érzelmes, szerelmes filmet nézettem vele: The Last Song. A végén legalább egy fél csomag zsepit elhasználtam. Engem mindig megsiratnak az ilyesmi filmek. Már a stáblista pörgött a végén, amikor apára néztem. Hátradöntött fejjel, nyitott szájjal, hangosan horkolt. Úgy érzem őt annyira nem hatotta meg. Na mindegy. Nem akartam felkelteni, inkább a szobámba mentem és a nap hátralévő részét magamban, a gondolataimmal töltöttem.


Vasárnaphoz kepést egészen korán sikerült felkelnem. Van még néhány elintézni valóm. Muszáj megtennem valamit, mielőtt átadnám magam az "őszi szünet feeling-nek". Még pizsamában bekapcsoltam a gépemet és megvártam, amíg betöltődik a facebook. Szinte majdnem mindenki a fent lógott, így vasárnap délelőtt. Megkerestem Jake és Ian nevét. Mind a kettőjük neve mellett zöld karika volt. Ezek szerint elérhetőek. Melyikőjükkel kezdjem? Kivel beszéljek először? Már éppen kiszámolóval akartam eldönteni a dolgot, amikor felugrott egy ablak.
Ian: Szia :)
Hát jó. Ha már úgy is rám írt, akkor vele beszélek először.
Én: Szia :) Pont most akartam írni. Gondolkoztam. Beszélhetnénk?
Ian: Persze. Itt vagy személyesen?
Én: Inkább személyesen...
Ian: Oké.
Én: Fél óra múlva a suli melletti parkban?
Ian: Ott leszek.
Kiléptem és neki is kezdtem a készülődésnek. Előkerestem egy nem túl gyakran hordott felsőt, valamint magamra kaptam a kedvenc szaggatott farmeremet. Felcsatoltam a hajamat és elégedetten néztem a tükörbe. Egy parkban lévő beszélgetéshez pont megfelelt. Lementem a lépcsőn. Dave-et is, és apát is a nappaliban találtam.
-Átugrom Jenni-hez. Nem tudom mikor jövök.-vettem felfelé a cipőmet.-Szerintem majd náluk ebédelek.
-Azért vacsorára legyél itthon.-figyelmeztetett apa.
-Rendben.-bólintottam.
Dave csak csendben ült. Egy másodpercre találkozott a tekintetünk. Szerintem tudta, hogy mire készülök.
-Akkor én léptem. Sziasztok.-köszöntem el.
-Várj! Kimegyek veled, megnézem a postaládát.-ugrott fel a fotelból Dave.
A kapuig nem szóltunk egymáshoz. Már azt hittem, hogy tényleg az újságok és a levelek miatt jött velem.
-Melyikőjükkel beszélsz először?-törte meg a csendet.
-Ian.-suttogtam.
-Nem tudom, hogy hogyan döntöttél, de sok sikert.-ölelt meg.-Ha hazaértél, akkor mesélsz?
-Ez nem is kérdés.
Elköszöntünk egymástól és elindultam a parkba. Rettenetesen izgultam. Azt sem tudtam, hogy mit fogok mondani, pedig már legalább ezerszer végiggondoltam. Amint megláttam Ian-t a padon ülni teljesen leblokkoltam. Még helyesebbnek tűnt, mint néhány napja. Megint felébredtek a gyomromban a pillangók. Intett nekem, majd közelebb mentem hozzá és felültem mellé a padtámlára.
-Szia.-üdvözöltem.
-Szia. Minden oké? Eléggé fehérnek tűnsz.
-Igazából még sosem csináltam ilyet... Nem is tudom, hogyan kezdjem...-hebegtem.
Ian türelmesen várakozott. Kék szemeit mélyen az enyémbe mélyesztette.
-Szóval... Még sosem éreztem hasonlót. Igazából nem is tudom szavakba önteni. Félek... Vagyis nem is. Tulajdonképpen nem is. Egyáltalán nem félek.-beszéltem össze-vissza.-Csak tudod... Mindig melegség jár át és egy ideje a mindennapjaim részévé váltak a pillangók is.-hadartam.-Azt hiszem életemben először szerelmes vagyok!-nyögtem ki végül.
-Óó, értem.-döbbent meg Ian.-Nos, akkor legyetek boldog... Meg minden.-ugrott le a padról és már épp indulni akart, amikor utána szóltam.
-Félre értesz... Nem Jake-be, hanem... Beléd.-suttogtam.
Nem keltem fel a padtámláról. Ian visszafordult, lassan közelebb lépet hozzám, majd megállt előttem. Mosolygott. :) Még közelebb jött, majd megölelte a derekamat, magához húzott és hosszasan megcsókolt.
-Szeretlek!-suttogta.
-Én is szeretlek.-csókoltam meg még egyszer.
Percekig csak ültünk egymás mellett és próbáltuk feldolgozni az imént történteket.
-Akkor együtt?-kérdezte néhány perc szünet után.
-Együtt.-mosolyogtam, aztán hirtelen eszembe jutott valami és lehervadt a mosolyom.
-Valami baj van?-kérdezte Ian.
-Mi lesz Jake-kel?-töprengtem.-Tuti, hogy nem fogja hagyni ezt a kapcsolatot.
-Ne aggódj! Nem hagyom, hogy bántson.-simította meg a karomat.-Együtt mindent átvészelünk.
-Bízom benned.-néztem mélyen a szemébe.
-Lassan kajás leszek. Nincs kedved elmenni valahová enni? Utána pedig hazakísérlek. Na mit szólsz?-vázolta fel a tervét Ian.
-Benne vagyok.
Felkeltünk a padról és elindultunk. Ian óvatosan megfogta a kezemet várva, hogy mit szólok a dologhoz. Én is rákulcsoltam az ujjaimat az övére. A McDonald's-ig csendben, magunkba merülve tettük meg az utat. Amint beléptünk a gyorsétterembe hirtelen sok ismerős szempár ránk szegeződött. Úgy tűnik a suliból rengetegen jöttek ide kiélvezni az őszi szünet első napjait. Hirtelen megtorpantam. Arra még nem is gondoltam, hogy mit fognak ehhez a kapcsolathoz szólni a környezetemben élők. Vajon ők is velünk együtt fognak örülni, vagy vannak köztük olyanok, akik kimondottan nem örülnek nekünk? Az utóbbiba már egy ember biztosan beletartozik, Jake.
-Nyugi, nincs semmi baj.-nézett vissza rám Ian, és láttam, hogy a szeme sarkában megjelentek a nevető ráncok.
Úgy látszik őt szórakoztatja ez a dolog, engem már kevésbé.
-Oké.-bólintottam.
Kiválasztottuk a saját menünket, majd helyet foglaltunk egy számunkra kellemes, eldugott sarokban.
-Idővel majd megszokják, ne aggódj.-puszilta meg a hajamat.
-Tudom, csak olyan fura, még sosem voltam én a középpontba.-vettem el az én tálcámat.
-Nekem első naptól kezdve te voltál a középpontban.-nézett mélyen a szemembe Ian.
Nem tudtam, hogy mit válaszoljak. Éreztem, hogy elönti a fejemet a pír. Biztos vagyok benne, hogy rákvörös lettem, nagyon zavarban voltam.
-Nem fogok hazudni. Én nem mondhatom el magamról ugyanezt. Eleinte kifejezetten utáltalak... Aztán idővel minden megváltozott.-mondtam el őszintén amit gondoltam.
-Tudom, és erről nem csak te tehetsz Szöszi.-kacsintott rám Ian, hogy éreztesse velem a becenevemet, amelyet első nap kaptam tőle.
Evés közben sokat beszélgettünk, sőt még miután elfogyott az utolsó szál sült krumplink azután sem indultunk el rögtön haza. Jól éreztük magunkat, semmi kedvünk nem volt visszazökkenni a mindennapok rémes hajtásába. Végül, amikor már legalább hetedszerre cserélődtek körülöttünk az emberek a szomszédos asztaloknál, komótosan felkeltünk és az ajtó felé indultunk.
-Most hazakísérlek ha nem gond, mert még van egy-két elintéznivalóm.-kulcsolta az ujjait az enyémre Ian.
-Nem baj, már annak is örülök, hogy tudtunk találkozni.
A házunk előtt egy kicsit hosszúra nyúlt a búcsúnk. Mikor megálltunk a kapu előtt megfogta a derekamat és közelebb húzott magához, én beletúrtam a hajába és a mélykék szemeibe néztem, majd megcsókoltuk egymást. Végül hosszú percekig öleltük egymást, majd lassan elléptem tőle.
-Holnap átjössz?-néztem rá bociszemekkel.
-Szeretnéd?-mosolygott Ian, és megjelentek a kis gödröcskéi.
-Nagyon, legalább hivatalosan is bemutathatnálak apának és Dave-nek.-vázoltam fel az ötletemet.
-Nem bánom. Azt hiszem tudok rád időt szakítani. Ha minden igaz, holnapra az összes többi barátnőmet sikerült lerázni.-méregetett ravaszul.
-Igazán, annak örülök. Mit gondolsz betudnál mutatni a többi barátnőnek a héten? Úgy sincs suli. Biztos nekik is van rá idejük.-szálltam be a játékba.
-Nem is tudom. A kedvencemet sosem szoktam a többieknek megmutatni. Félek, hogy kiutálnák.-húzta tovább az agyamat Ian.
-Engem nem kell féltened, egy csapat lánytól megtudom magamat védeni.-léptem hozzá közelebb.-Ezek szerint most én vagyok a kedvenc barátnőd.
-Nem kedvenc vagy, hanem az egyetlen.-mondta őszintén Ian és újból megcsókolt.-Viszont most már tényleg mennem kell, holnap találkozunk.
-Rendben, várlak. Majd megmondom a barátaimnak, hogy holnap foglalt vagyok.-kacsintottam rá búcsúzóul.
-Haha.-nevetett Ian, majd megfordult és lassan eltűnt az utcasarkon.
Szinte egyfolytában vigyorogtam, mint a vadalma. Annyira jó érzéssel töltött el ez az egész dolog. A házba belépve sem romlott el a kedvem.
-Szia Georgi! Jól szórakoztatok Jenni-vel?-üdvözölt apa.
-Igen, nagyon.-mosolyogtam, majd felmentem a szobámba, hogy átvegyek valami kényelmesebb ruhát itthonra.
-Kopp, kopp.-jött be a szobámba Dave.- Nem zavarok?
-Nem, dehogy.-még mindig vigyorogtam.
-Úgy látom valakinek jól sikerült a randi.-kacsintott, majd leült az ágyamra.-Na mesélj!
-Először is találkoztunk a parkban és aztán elmondtam neki, hogy mit érzek és megcsókolt és és...-hadartam el töviről-hegyire az Ian-nel töltött órákat.-Szóval holnap majd átjön, és hivatalosan is bemutatom nektek.-fejeztem be a mondandómat.
-Örülök nektek nagyon.-ölelt meg a bátyám.-Év elején tényleg nem gondoltam volna, hogy ti..
-Igen, hát én sem.
-És mi lesz Jake-el?
-Nem vagyok rá kíváncsi. A történtek után látni sem bírom. Főleg most, hogy Ian-nel minden ilyen jól alakul, még beszélni sem akarok vele.
-Értem. Remélem békén hagy titeket.-aggodalmaskodott Dave.
-Majd meglátjuk.
-Akkor hagylak is.-kelt fel az ágyamról.-Még egyszer gratulálok.
-Köszi.-mosolyogtam.
Igazából a napom hátralévő része a plafon bámulásával telt. Na nem azért, amiért a múltkor, csak egyszerűen nem győztem visszapörgetni az elmúlt órákat a fejemben. Még mindig nem tudom elhinni, hogy Ian és én EGYÜTT vagyunk. Szívbemarkoló elmélkedésemet egy pittyegés szakította meg. SMS-t kaptam. Jajj ne! Remélem nem anya írt már megint. Lassan feltápászkodtam az ágyamról, hogy elolvassam az üzenetet. Ian az! Wááááá! *-* Gyorsan visszaírok neki és megyek aludni.