17. rész. Váratlan vendég

Abból, hogy visszaírok egy üzit Ian-nek és megyek aludni nem lett semmi. Mire lefeküdtem újabb SMS-em érkezett, feltápászkodtam és válaszoltam rá. Majd még egyre és még egyre, és ez így ment egész este. Körülbelül a harmadik SMS után levettem a telefon hangerejét, hogy nehogy valaki meghallja. Úgy tűnt, nem vagyunk túl alvós hangulatban. Sokat mosolyogtam az üzenetein. Voltak köztük egészen viccesek pl. "Szia Drágám! Asszem lassan sikerül leráznom Georginát! face-en várlak.". És voltak aranyosak is:
Ian : "Lassan aludni kéne, de nem tudok... miattad. :/"
Én: "Mert? Mit csináltam? :o"
Ian: "Folyton te járkálsz a gondolataimban :) <3"
Én: " <3"
Teljesen kiment az álom a szememből és elvesztettem az időérzékemet. Egy kicsit megszomjaztam, ezért a lábamra húztam a mamuszomat és óvatosan, lábujjhegyen lesomfordáltam a lépcsőn. Megfogtam egy bontatlan gyümölcslevet, majd vissza siettem a szobámba. Gyorsan végighasaltam az ágyon és a kezembe kaptam a telefont. Ezalatt a párperc alatt újabb 7(!!) üzenetet kaptam. Ezek közül egy a szolgáltatóm volt, hogy lassan annyi az egyenlegemnek. Nem zavart a dolog. Vidáman megnyitottam Ian üzeneteit.
Ian: "Várj küldök valamit. :)"
Ian: "Ezt hallgatom most, hallgasd meg te is: Green Day - Oh love"
Ian: "Na? Hogy tetszett?"
Ian: "Még mindig azt hallgatod? :D"
Ian: "Georginaaa!!"
Ian: "Bealudtál?"
Gyorsan válaszoltam neki, hogy nehogy elmenjen, majd meghallgattam a zenét. Tetszett. Nagyon is. Nem sokkal később megint elkezdett világítani a telefon kijelzője.
Ian: "Nézz rá az órára! :D"
Feljebb szegeztem a képernyőn a pillantásomat és hirtelen szóhoz sem jutottam. 4:54 !! Upsz! Egy kicsit elszaladt az idő.
Ian: "Lassan aludnunk kéne :)"
Én: "Szerintem is. :) Akkor hnap várlak. Jó éjt! <3"
Ian: "Neked is!! <3"
Igazából még mindig nem voltam fáradt, de lassan valahogy mégis elnyomott az álom.


-Ébresztő Georgina! Vendéged jött!-rontott be a szobámba a bátyám.
-Jajj, mennyi az... idő.-szakítottam félbe a mondatomat egy ásítással.
-11:48.-ült le az ágyam szélére a bátyám.-Mi van már veled hősszerelmes ?-húzta gúnyos vigyorra a száját.-Csak nem volt egy kis esti SMS-ezgetés vagy Skype-olás.-kacsintott egyet, majd oldalba bökött.
-Egy icike picike talán.-mosolyodtam el én is.
-Időben mérve?
-Öt óra?!-húztam fel a szemöldökömet és beletúrtam a hajamba, éreztem, hogy elpirulok.
-Ó te jó ég! Hajnal 5?-kacagott fel Dave.
-Ühüm..-bólintottam, majd hirtelen eszembe jutott, hogy miért is keltett fel Dave.-Ian van itt?-kerekedett el a szemem hirtelen.
-Jaa, nem. Nincs itt senki, csak apa mondta, hogy nézzem meg, hogy alszol-e még.-magyarázkodott, majd lassan felkelt az ágyamról és elindult az ajtó felé.- Akkor megmondom neki, hogy ébren vagy.
Milyen rendes báty. Ahelyett, hogy hagyott volna aludni inkább felkeltett. Ezt még egyszer visszakapja. De ha már ébren vagyok nem alszok vissza, inkább felöltözöm és felhívom Jennifer-t, hogy elújságoljam neki a nagy hírt. Harmadik csörgésre felvette.
-Szia Gina, én is épp hívni akartalak.-lelkendezett a barátnőm a telefon túloldalán.-Mit szólnál hozzá ha holnap elmennénk moziba? Tudod úúúgy unatkozom.
-Remek ötlet.-vágtam rá gondolkodás nélkül.
-Jajj, képzeld a hétvégém fénypontja, hogy bejelölt egy olasz pali facebook-on. Természetesen egyből visszaigazoltam, mert tök helyes. Majd átküldöm a profilját oké? Ja, és képzeld már írt is nekem valamit, de semmit nem értek belőle, most akarom lefordítani. Az üzit is átküldöm oké?-csacsogott össze-vissza Jenni.
Pár másodperccel később hirtelen csend lett a vonal végén, már azt hittem, hogy letette, amikor hirtelen belesikított a telefonba.
-Wáááá, azt írja, hogy tetszik neki a profilképem. Úúúú szerinted mit írjak neki vissza?-kérdezte feszülten, majd megint elhallgatott.-Upsz, most kapcsoltam, miért is hívtál?
Azt hittem már sosem veszi észre, hogy valamit mondani akartam neki. Persze nagyon örülök az olasz srácnak meg minden, de már én is nagyon vártam, hogy elmesélhessem a hétvégémet.
-Hát.. Az van... Hogy...-húztam direkt az idegeit, hogy megbizonyosodjak róla tényleg figyel rám.
-Jajj ne már, annyira kíváncsi vagyok.
-Szóval Ian..-folytattam, de közbevágott.
-Megint Szöszinek hívott és összevesztetek?-sóhajtott eggy nagyot.-Már annyiszor mondtam, hogy ne foglalkozz vele, ő így ismerkedik. Majd megunja. De az is lehet, hogy ez már örökre rajtad marad.-kuncogott Jennifer.
-Jenniiii!!!!-kiáltottam el magamat, mert már nem bírtam hallgatni, annyira kikívánkozott belőlem.-Ian és én járunk.
A következő percekben el kellett tartanom a telefont a fülem mellől, mert azt hittem, hogy megsüketülök.
-Úúúú, Wáááá. Annyira tudtam. Jujj úgy örülök nektek. Nagyon sokáig. Wíííí. És mikor? És hol? És hogyan? Gyorsan mesélj el mindent!-hadarta a barátnőm.
Szépen elmeséltem minden kis részletet a vasárnapomról. Jennifer tényleg figyelmesen hallgatott. Csak néha kommenetelt egy "Úúú" vagy "Íííí" szerű mondatot.
-Én megmondtam még az első héten!
-Miről beszélsz?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Tudod, amikor említettem, hogy Ian-nek tuti bejössz és azért idegesít.
-Nem, nekem semmi ilyesmit nem említettél.-gondoltam vissza az első napokra.-Várj csak! Amikor hirtelen leráztál skypeon és másnap is kérdeztem, hogy mit akartál de nem mondtad el.-jutott hirtelen eszembe.-De abból a félmondatból szerinted honnan kellett volna tudnom?
-Hát én azt hittem, hogy levágtad a viselkedését.-magyarázkodott Jenni.
-Őszintén, nem. De most már tökmindegy.-nyugtattam meg a barátnőmet, hogy nehogy azt higgye, haragszom rá.
-Bizony. Akiknek együtt kell lenniük, azok úgy is összejönnek előbb vagy utóbb.-helyeselte a barátnőm.-Otthon mit szóltak hozzá?
-Hát, apa még nem tudja. Majd ma fogjuk elmondani. Szerintem nem lesz gond.
-Szorítok.
-Köszi. De eltiltani úgy sem tud tőle. Hidd el megtalálnám a módját, hogy találkozzunk, mert...-torpantam meg egy pillanatra, hiszen ezt még ilyen hangosan senkinek nem mondtam ki csak Ian-nek.-Mert szeretem.
-Jujj, olyan nagyon jó neked. Úgy örülök. Remélem megérte a sok veszekedés.
-Részemről meg.-válaszoltam őszintén.
-Na látod, ez esetben meg tényleg nem számít, hogyan juttatok el idáig.
-Igen, teljesen igazad van.-helyeseltem.-Viszont most ne haragudj megyek, mert nem tudom, hogy mikorra jön Ian.
-Persze. Még egyszer sokáig. Szia.-köszönt el Jenni.
-Szia, majd a holnapi napot este megbeszéljük.

A következő órákban vártam, hogy jöjjön Ian. Kínomban még a konyhába is lementem, majd ittam egy pohár vizet, elmosogattam. Leültem az asztalhoz. Felkeltem. Átöltöztem. Visszamentem. Megettem egy almát. Leültem. Felkeltem. Hirtelen szemeket érzetem a hátamban.
-Minden oké?-méregetett gyanúsan Dave.
-Persze.-túrtam bele idegesen a hajamba.
-Nyugi, apának biztos nem lesz semmi ellenvetése.-lépett közelebb a bátyám, majd megölelt.
-Hát itt meg mi történt?-jött be apa a konyhába.-Mi ez a hirtelen testvéri szeretet?
-Nem történt semmi.-engedett az öleléséből Dave.-Amúgy meg, mindig is szerettem ezt a szöszi fejét.-borzolta össze a hajamat kihangsúlyozva a szöszi szót.
-Oké.-legyintett egyet apa.-Ha valami van, a dolgozó szobában leszek.
Mind a ketten bólintottunk. Nem telt el sok idő és megszólalt a csengő.
-Majd én nyitom.-pattantam fel rögtön.
-Oké.-mosolygott rám biztatóan Dave, majd tovább léptette a sport csatornát.
Útközben a bejárati ajtóig megigazítottam a hajamat és végigsimítottam a ruhámat. Éreztem, hogy a torkomban dobog a szívem. Nem is értem, hogy miért vagyok ideges, hiszen már ezerszer találkoztunk, azonban mégis úgy éreztem, hogy ez a találkozás másabb mint az eddigiek. Eddig volt Ian és én, most pedig már MI vagyunk.
-Szia.-nyitottam ki az ajtót óvatosan.
-Szia.-mosolygott rám Ian és hanyagul félresöpörte a szemébe hulló kusza hajszálakat.
Közelebb lépett hozzám majd egy puszit nyomott a számra. Családtagok közelében vagyunk, ilyenkor csak szolidan.
-Gyere be, ne ácsorogjunk idekint.-invitáltam be.
A konyhába vezettem Ian-t.
-Itt várj meg. Szólok apának, hogy vendégünk van.-hadartam idegesen, majd elindultam az ajtó felé, de egy kéz megragadta a karomat.
Ian visszarántott és magához húzott. Átfogta a derekamat, majd hosszasan megcsókolt. Az agyam azt súgta, hogy ne csókoljam vissza, de abban a másodpercben nem foglalkoztam semmivel és a szívemre hallgattam. A gyomromban repkedő pillangók újra őrült csapkodásba kezdtek. Annyira szerettem volna, ha ez a pillanat örökké tart, de aztán hirtelen eszembe jutott, hogy előbb beszélnünk kell apával. Óvatosan eltoltam magamtól Ian-t, aki még mindig a derekamat fogta és a mélykék szemeibe néztem.
-Bocs, nem bírtam várni.-mosolygott pimaszul és megint megjelentek a kis gödröcskéi.
-Most már mind egy.-mosolyogtam vissza zavartan.-De lassan elkéne mondani  apának.
-Khm.. Szerintem ezt nem kell magyarázni.-hallottam meg magam mögül egy ismerős hangot.
-Öhm... Apa.-kezdtem totál elvörösödve.-Tudod Ian és én..
-Igen, úgy vélem eleget láttam.-bólintott apa félbeszakítva a mondatomat.
-És? Mit mondasz rá?-néztem rá kissé ijedten, félve a választól.
-Hát.-dörzsölte meg az állát komoran.-Azt hiszem nem lesz veletek gond.-mosolyodott el a végén.
-Úúú. Tudtam, hogy megérted.-ugrottam a nyakába.
-Viszont!-folytatta, én pedig hátrébb léptem egy lépést és belebotlottam Ian-be, aki bátorítólag megszorította a kezemet.-Nem szeretném ha szórakoznál a lányommal!-nézett apa Ian-re.-Remélem komolyak a szándékaid!
-Természetesen.-bólintott Ian őszintén, majd megsimította a vállamat.-Sosem bántanám Georgit.
-Na, látod akkor már van bennünk valami közös.-mosolyodott el apa.-Mind a ketten szeretjük Georginát és a legjobbat szeretnénk neki.
-Ez így van.-helyeselt Ian.
Én pedig teljesen megsemmisültem. Éreztem, hogy rákvörös a fejem. És azon töprengtem, hogy miért beszélnek rólam egyesszám harmadik személyben, amikor én is jelen vagyok?!
-Látom minden simán ment.-jött be a konyhába Dave, megszakítva apáék beszélgetését.
-Te tudtál róluk?-húzta fel a szemöldökét apa.
-Igen, tegnap elmondtam neki.-vágtam közbe gyorsan, hogy a végén nehogy Dave jöjjön ki rosszul ebből az egészből.
-Értem.-bólintott apa.
-Úgy érzem mindent megbeszéltünk.-néztem körbe.-Akkor mi most felmegyünk a szobámba.
Ian és én kézen fogva indultunk el a lépcső fel, de apa utánunk kiabált.
-Fiatalok, csak ésszel!
Értettük a célzást és bólintottunk, hogy minél hamarabb szabadulhassunk. Bár meg sem fordult a fejünkben az dolog, amitől apa tartott.
-Huhh, asszem könnyen ment.-huppantam le az ágyamra.
-Szerintem nagyon rendes az apukád. Látszik, hogy szeret téged.-ült le mellém Ian.
-Igen, én is szeretem. És tudod mi a jó ebben az egészben?-néztem rá komolyan.
-Na?
-Az, hogy ez az egész válás dolog csak közelebb hozott minket egymáshoz.
Pár perccel később kopogtak az ajtómon.
-Georgina, asszem téged keresnek.-jött be a szobámba idegesen Dave.
-Ki az?-néztem rá ijedten.
-Jake.-suttogta.
Oldalra néztem és láttam, hogy Ian-nek megrándul egy izom az arcában.
-Nem érdekel. Nem akarok beszélni vele.-néztem ijedten a bátyámra.
-Mondtam neki, de nem akar elmenni.-túrt bele a hajába.
-Jó, akkor egy perc és jövök.-álltam fel idegesen.
-Várj!-ragadta meg a kezemet Ian.-Veled megyek.
Gyorsan kézen fogva lesiettünk a lépcsőn. Az utolsó lépcsőfoknál megpillantottam az ajtóban álló Jake-et. Hirtelen elöntött a félelem. Ian érezhette rajtam a hezitálás, mert még jobban megszorította a kezemet.
-Nem lesz baj!-suttogta.
Bólintottam, majd az ajtóban álló fiúhoz fordultam.
-Mit keresel itt?
-Hozzád jöttem.-kezdte Jake és láttam, hogy észrevette az összekulcsolt kezünket.-Na! Látom egymásra találtatok.-gúnyolódott.
-Ezért jöttél? Mert akkor mehetsz is.-néztem rá mérgesen.
-Nem. Én csak.. Sajnálom a történteket, én tényleg megbántam. Nem akartam neked rosszat, csak egyszerűen utálom ezt az alkot.-szegezett mérges pillantásokat Ian-re. Majd amint látta rajta, hogy nem tetszik neki a dolog folytatta.-Tényleg őszinte volt a csók.-húzta tovább a barátom idegeit.
Ian-nek sem kellett több. Hirtelen elengedte a kezemet és megindult Jake felé.
-Na ide figyelj! Szerintem még most menj el innen, ha nem szeretnél egy szép lila foltot a szemed alá.
-Húú.. Nagyon félek.-nyávogta lányos hangon Jake.
-Jake!!-kiáltottam rá.-Tényleg menj!
-De..
-Nem érdekel. Átvertél, pedig én bíztam benned. Sajnálom, soha többé nem tudok neked hinni, ennek a barátságnak vége.-zártam be az orra előtt az ajtót.
-Jól vagy?-nézett rám aggodalmasan Ian és megsimította a vállamat.
-Most már igen. Ezt le kellett zárnom.-hunytam le egy pillanatra a szememet.
-Ügyes voltál.-mosolyodott el, majd adott egy puszit a homlokomra.
-Gyere menjünk vissza a szobámba.-mosolyogtam rá és megfogtam a kezét.

A következő órákban sokat beszélgettünk. Később lementünk apához és Dave-hez, hogy velük is legyünk. Együtt tévéztünk, majd vacsira pizzát rendeltünk. A nap végére úgy éreztem, hogy eléggé feloldódott a hangulat. Ian is olyan volt, mint amilyen lenni szokott. A feszültségnek a jelét sem láttam rajta. Este tíz óra tájban elérkezettnek láttuk az időt, hogy megváljunk egymástól.
-Nos, igazán örülök, hogy hivatalosan is megismerhettem!-nézett Ian apára.-Neked is örültem Dave.
-Én is. Bármikor szívesen látunk.-állt fel apa a kanapéról.
-Élek ezzel a lehetőséggel.-mosolyodott el Ian.-Akkor viszlát és szia Dave.
-Szervusz Ian.
-Szia.-köszönt el Dave, majd kezet rázott Ian-nel.
-Kikísérem.-néztem apáékra.
-Vegyél kabátot is, már hűvös van.-szólt utánam apa.
-Csak egy perc az egész.-ellenkeztem.
-Azért inkább vegyél.-legyintett apa.
Nos, igen vannak esetek amikor a szülők előre tudják, hogy mi fog következni. Természetesen a "kikísérem és megy is haza" terv egyből szertefoszlott, amikor kiléptünk a bejárati ajtón. Nem nagyon akartuk egymást elengedni. Végül egy fél óra elteltével elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy tényleg elbúcsúzzunk egymástól.
-Akkor majd beszélünk.-húzott magához Ian.
-Holnap Jenni-vel leszek, de majd hívlak.-öleltem meg.
-Akkor lehet, hogy holnap nem is találkozunk, ezért...-kezdte Ian, de nem fejezte be a mondatát.
Beletúrta a hajamba és többször is megcsókolt egymás után. Éreztem, hogyha nem fogná a derekamat biztosan elájulnék. Az idilli pillanatunk azonban hirtelen megszakadt.
-Khm..-köhintett valaki mellettünk, mire hirtelen szétrebbentünk.
Én még a történtek után épp levegőt kapkodtam, amikor oldalra néztem.... Aztán hirtelen megragadtam Ian kezét.  Úgy éreztem, most már tényleg elhagy minden erőm. Nem hittem a szememnek...