15. rész. Halloween buli

A csütörtöki napom nem úgy sikerül, ahogyan elterveztem. Sajnos a fiúk nem akarták velem megosztani, hogy miért is utálják annyira egymást. Jennifer-re pedig nem tudom, hogy számíthatok-e. Lehet, hogy még sem vagyunk olyan jó barátok, mint hittem. Így őt sem kérhettem meg, hogy kérdezze ki Ian-t. Bár jobban belegondolva, az is lehetséges, hogy nem is lenne rá szükség. Amilyen jóban vannak egymással már biztos tudja az egész sztorit. Főleg úgy, hogy régen is egy suliba jártak. Mindegy. Tudom, hogy minden okkal történik. Előbb vagy utóbb úgyis kiderül. Úgy látszik ez esetben előbb, de csak szépen sorban mindent. Szóval, ma péntek van. Így eljött a várva várt halloween disco napja. Reggel Ian-nel és Jenni-vel érkeztem a suliba. Amint beléptünk az iskolába, egyből lehetett érezni, hogy ez nem egy megszokott pénteki nap. Az aulába kiállították az iskolának mind a három csontvázát, amit biológia órákon szoktunk használni. A mennyezetről az oszlopokra mű pókhálók és gumipókok lógtak. Az ablakokra fekete anyagok voltak fellógatva, így igaz, hogy még csak reggel volt, azonban szükségessé vált a lámpa használata. Mindenfelé töklámpások voltak kikészítve, de a gyertyák még nem voltak meggyújtva. Azokat estére tartogatják. Minden feketében és narancssárgában pompázott.
-Hűűű.-körülbelül ennyit sikerült kiböknöm.
-Az bizony.-ámult a barátnőm is.
-Wow, ez csúcs szuper lett.-osztotta meg velünk Ian a véleményét.
-Na mit szóltok?-lépett mellénk Jake.-Tegnap délután segítettem a díszítésben.
-Nagyon király lett.-lelkendezett Jenni.
-Lehetett volna jobb is.-kötözködött Ian.-Ott például teljesen üres, nincsenek pókok, sem lámpások.
-Az előbb még nem ezt mondtad.-néztem durván Ian-re.
-Az előbb még nem néztem szét rendesen.-vágta rá.
-Ne is törődj vele.-legyintettem.-Szerintem is nagyon jó lett.
Hirtelen felindulásból, hogy visszavágjak Ian-nek, közelebb hajoltam Jake-hez, majd lábujjhegyre álltam és nyomtam egy gyors puszit az arcára.
-Este találkozunk.-köszöntem el tőle.
-Már várom, hogy láthassalak a ruhádba.-köszönt el Jake, majd megfordult és ment a dolgára.
Ian szinte mellettem állt, így láttam ahogy rángatózik az ideg a halántékán. Biztos voltam benne, hogy nagyon türtőztetnie kell magát, nehogy utána menjen. Egy kicsit megsajnáltam.
-Nyugi.-simítottam meg a karját.-Csak barátok vagyunk semmi több.
-Hiszek neked.-nézett mélyen a szemembe.-De biztos vagy benne, hogy Jake is csak barátként tekint rád?
-Ho... hogyan?-hebegtem.
Abban a pillanatban elvesztem a sötétkék szempárban. Nem láttam benne semmi féle gúnyt. Őszinte volt. Csalódottságot és szomorúságot véltem felfedezni benne. Mi van ha igaza van? Mi van ha Jake számára több vagyok mint barát?
-Csak vigyázz magadra, jó?-szorította meg a kezemet, majd megfordult és elindult a lépcsőn felfelé. Hirtelen melegség öntötte el a kezemet ott ahol az előbb megérintett. De nem fordítottam rá különösebb figyelmet. Sokkal jobban zavart az, amit mondott. Vigyázni? Miért? Jake miatt? Annyi kérdésem lett volna még Ian-től, de ő már rég elment. A nap folyamán pedig nem volt lehetőségem beszélni vele. A tanárok nem nagyon bírtak velünk, így a szünet előtti utolsó tanítási napon. Ezért a tanórák lazán teltek, leginkább szabad foglalkozásokkal töltöttük az időt. Suli után hazarohantam a cuccaimért és elindultam Lucyék házához, hogy a megbeszélt időpontra odaérjek.
-Szia Gina, már vártalak.-üdvözölt Lucy.
-Még csak 3 óra van, a buli fél 7-kor kezd.-pislogtam nagyokat.
-Tudom, de Jennit is mostanra hívtam, szerintem pár perc és itt lesz.-nézett ki az ablakon.-Gondoltam hülyülhetnénk egy kicsit, mielőtt elindulunk, hogy legalább a hangulat meglegyen. Tudoood, csak úgy csajosan.-kacsintott rám, majd hozzám vágott egy párnát.
-Én benne vagyok.-mosolyogtam, majd viszonoztam a dobását.
A következő percekben hatalmas párnacsatába kezdtünk. A párnák szétszakadtak és szállt a toll minden felé. A csengő szakította félbe a játékunkat.
-Megyek, kinyitom.-lihegte Lucy.
-Oké.-rogytam le a földre, majd kisepertem a szememből néhány tincset.
-Hát itt meg mi történt?-hüledezett Jenni.-Valaki madárnak készül az esti bulira? Vagy ez egy újabb ötlet a mumifikálásra?
-Semmi ilyesmiről nincs szó.-kacagtam.-Csak egy kis párnacsata.
-Már mindent értek.-mosolygott a barátnőm, majd hirtelen eltorzult az arca.-Apropó, engem meg sem vártatok? Na ezt még nagyon megbánjátok!
-Hát.. öhm.. izé.. Az úgy volt..-kezdte a magyarázkodást Lucy, de Jenni félbeszakította azzal, hogy egy hatalmas párnával fejen vágta. Így hármasban folytattuk a csatát. Körülbelül 5-kor nekikezdtünk a készülődésnek. Először Jennit készítettük el, aki a parókával és a sminkkel egészen élethűre sikeredet.

-Hűha Jenni.-jött be a szobába Lucy anyukája egy kis harapnivalóval.-A végén még kételkedni fogok abban, hogy nem léteznek boszorkányok.
-Ez volt a célom.-tapsikolt.
-Kíváncsi vagyok rátok is lányok.-nézett a lányára, majd rám.-Ha készen vagytok gyertek le, a dolgozó szobában leszek.
-Oké anya, de most már menj!-tessékelte ki a szobájából Lucy az anyukáját.-Meglepetés lesz!
-Jól van, jól van, megyek már.-mosolygott vissza ránk.
Engem egy másodperc alatt leptek el az érzések. Olyan jó volt látni, hogy ilyen jó a kapcsolata Lucy-nek és az anyukájának. Nekem miért nem lehet normális életem?! Biztosan az arcomon is tükröződött a hangulatváltozásom, hiszen a barátnőim nagyokat pislogva néztek rám.
-Valami baj van?-szólalt meg először Lucy.
-Nem, nincs semmi.-füllentettem, majd Jennire néztem, aki le sem tudta venni a szemét rólam. Találkozott a tekintetünk. Láttam rajta, hogy érti, mi megy végbe bennem. De nem szólt semmit. Nagyon rendes barát :) Lucy nem tud a szüleimről és úgy gondoltam, hogy ezt nem is most kéne megtudnia, amikor a gimnáziumi életünk első jelentősebb bulijára készülünk. Vettem egy nagy levegőt és összecsaptam a tenyeremet.
-Kivel folytatjuk?-kérdeztem.
-Szerintem veled.-mondta Jenni.-A végén sokkal könnyebb lesz, ha csak wc papírt csavargatunk.-nevetett.
-Oké, akkor kezdjük.-pattant fel a fotelből Lucy.
-De aztán igazán haláli legyek.-figyelmeztettem őket.
-Ezzel a beszólással már most haláli vagy, nevetett Jenni.
A következő negyed órában rajtam szöszmötöltek a többiek és nem engedték, hogy megnézzem magamat, amíg a végleges "alkotásuk" el nem készül. Még a tükröt is letakarták a fürdőben. Csak tudnám minek, amikor mi Lucy szobájában voltunk. Na mind egy. Ők tudják.
-Készen vagyunk.-mosolygott Jenni.
-Várj még nem!-kiáltott Lucy.-Nem nézheted meg magadat. Először csinálok egy képet rólad.
-Jó, de gyorsan mert már nagyon kíváncsi vagyok.-fészkelődtem.
-Oké, oké. Akkor most nézz egy kicsit felfelé a kamerába.-adta az instrukciókat Lucy.-Húúú, ez nagyon ijesztő lett, nézd csak!
Megfordította a telefonját és nem hittem a szememnek. Meg sem ismertem magamat.

-Hát ez, ez... Egyszerűen elképesztő.-ámuldoztam.-Nagyon ügyik vagytok csajok. Most már megnézhetem magamat a tükörben is?
-Naná.-huppant le az egyik fotelba Jenni.
-Gyere, ezt anyának is látnia kell.-fogta meg a karomat Lucy.
-Jó, jó, de előtte már tényleg be megyek a fürdőbe, mert muszáj megnéznem magamat tetőtől talpig.
-Csak nyugodtan.
A helyiségben közelebb léptem a tükörhöz, majd lerántottam róla a törölközőt ami puhán a földre omlott, és ekkor megpillantottam magamat a tükörben. Így szemtől-szemben még jobban visszaadta a hatását a szerelésem, mint a képen. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy a barátnőimnek elég volt negyed óra arra, hogy igazi halott menyasszonyt alkossanak belőlem.
-Na mi van Gina, élsz még?-nevetett egy nagyot a saját poénján Lucy.
-Igen, megvagyok. Mehetünk az anyukádhoz.-léptem ki a fürdő szobából.
-Várj meg itt.-állított meg a dolgozó szoba előtt Lucy, majd belépett az ajtón.-Anya hozhatok neked valakit? De ígérd meg, hogy nem fogsz megijedni.
-Huhh, ha már így kezded Drágám nem ígérhetek semmit.-mosolyodott el a 40-es éveiben járó nő.
-Gyere.-húzott maga után Lucy.-Na mit szólsz?-nézett kíváncsian az anyukájára.
-Ez igen. Mondtam én, hogy a későbbiekben arcfestéssel kellene foglalkoznod.-ujjongott.
-Jajj már anya, tudod, hogy úgy sem jönne össze. Talán majd hobbi szinten.-legyintett Lucy.-Gyere, ne várakoztassuk meg Jennifert.-nyitotta ki az ajtót.
-Jól van gyerekek, csak készülődjetek nyugodtan.-nézett utánunk Lucy anyukája.
Gyorsan visszamentünk a szobába és neki kezdtünk a wc papír csavargatásnak.

-Lucy ne mozogj már.-nevetett Jenni.-Már megint elszakadt a budi papír.
-Próbálok.-vihogott Lucy.-De ez olyan vicces.
-Annyira nem lesz vicces, ha nem marad semmi amit rád tekerhetünk.-törölgettem a könnyeimet.
-Jó, jó. Most már tényleg nyugodt leszek.-állt meg egyenesen, de hirtelen kiesett a kezéből az a csatt, amit eddig babrált és gondolkodás nélkül lehajolt érte. RECCS!!
-Kész.Végem.- hanyatt vágtam magam a padlón és rám tört egy legalább 10 perces röhögőgörcs.
-Ezt már én sem bírom.-sírt a nevetéstől Jenni is.
-Akkor most már én is leülhetek?-kacagta Lucy.
Már épp fel akartam állni, de ezzel a beszólásával elérte a barátnőm, hogy újabb nevető roham tört rám. 5 perc elteltével Jenni kellt fel először a padlóról.
-Most már tényleg be kéne fejeznünk a munkát.-csapta össze a tenyerét.-Mert lassan indulnunk kéne.-nézett az órájára.
-Egyetértek.-bólintottam, majd a kezemet nyújtottam, hogy valaki segítsen felállni.
Most, hogy mindenki komolyan vette a munkát hamar végeztünk és elindultunk a suliba. Kicsit sem feltűnő egy csendes péntek kora este 3 nem mindennapi "lény", akarom mondani lány a város utcáin. Szerencsénkre csak egy busz ment el mellettünk útközben. Senkinek nem kívánom azokat a pillantásokat. Az iskolából már messze lehetett hallani a zene dübörgését. Közelebb érve már a fények játéka is láthatóvá vállt. Beléptünk az épültbe és egyből megpillantottam Ian-t, aki vámpírnak volt öltözve. Igazán helyes volt. A következő pillanatban olyan történt, ami számomra megmagyarázhatatlan. Hirtelen elöntött a forróság és a fülemben elkezdett dobolni a vér. A gyomromban pedig nem tudom mi ment végbe. Pillangók? Nem az nem lehet. Kizárt dolog. Biztosan csak a sok chips, amit Lucy-éknél zabáltunk fel. Amint észrevett minket közelebb lépett hozzánk. Hirtelen megcsapott az ismerős illata és ismét melegség tört rám. Mi van velem? Hirtelen megragadtam Jenni karját és köszönés nélkül a mosdóba cibáltam.
-Mi bajod van?-nézett rám mérgesen, majd hirtelen, amikor meglátta az elfehéredett arcomat megenyhültek a vonásai.-Rosszul vagy?
-Nem. Vagyis nem tudom.-sóhajtottam.
-Georgina, addig nem tudok segíteni, amíg nem mondod el, hogy mi történt.
-Hát.. már egy ideje kibékültünk Ian-nel.
-Igen, ezzel nem mondtál újat.-türelmetlenkedett.
-És tudod... mostanában mindig kedves velem.
-Gyerünk már Georgina! Nem akarom az egész estét a mosdóban tölteni.-guggolt le mellém Jennifer.
-Jó, jó.... Szóval. Eleinte nagyon utáltam. Így utólag már nem is tudom, hogy miért. Az igazat megvallva az elejétől fogva volt benne valami, amitől féltem. Féltem megismerni, mert... és most...  Kedves velem és én is próbálok kedves lenni vele, meg minden. Ne értsd félre amit mondok. Természetesen csak barátok vagyunk, semmi több. De már többször is éreztem, hogy amikor a közelemben van valami nincs rendben. Ez ma reggel is bebizonyosodott. Miután Jake és te is elmentél, Ian rám nézett azokkal a kék szemekkel, és azt mondta, hogy vigyázzak vele és megszorította a karomat. Hirtelen melegség öntötte el a bőrömet. Abban a pillanatban nem szenteltem rá nagyobb figyelmet, de így utólag belegondolva nem tudom, hogy mi lehet a baj. És most is, amikor megláttam ugyan az az érzés, csak még erősebb. Főleg amikor ránk mosolygott és látszott a kis gödröcskéje. Aztán ott van az a hányinger szerű dolog is.... Nem kellett volna mindent összeennem mielőtt idejöttünk. Olyan zavarodott vagyok Jenni.-a monológom végén a kezembe temettem az arcomat.
-Georgina, én tudom, hogy mi a bajod.-jelentette ki néhány perc csend után Jennifer.
-Hüm??-pislogtam a barátnőmre és kigördült egy könnycsepp a szememből. Féltem attól, amit mondani fog.
-Te szerelmes vagy.
-Nem.. Nem... Az nem lehet.-ingattam a fejemet.-Csak néhány hete bírunk meglenni egymás mellett. Biztosan más a bajom. Csak elrontottam a gyomromat, vagy beteg leszek vagy nem tudom.-találgattam és közben elsírtam magam.
-Ráfoghatod bármire a dolgot, de attól én még látom amit látok.-ült közelebb a barátnőm.
Óvatosan letöröltem egy könnycseppet az arcomról, majd a Jenni-re néztem.
-Ne sírj!-simogatta meg a vállamat.-Gyere, szedd rendbe magad! Még a végén kárba megy a munkánk.
-Igazad van.-erőltettem magamra egy mosolyt.
Körülbelül 10 perc alatt helyre állítottuk az arcomat. Meg sem lehetett látni rajtam, hogy sírtam. Megöleltem a barátnőmet, majd az ajtó felé indultam, de a kilincsen megpihentettem a kezemet.
-Jenni?!-néztem vissza rá.-Kérhetek valamit?
-Bármit!
-Ez maradjon köztünk, jó?-néztem rá boci szemekkel.
-Georgina ez nem is volt kérdés! Először magadnak kell bevallanod, hogy mit is érzel.-bólintott a barátnőm.
-Csak tudod, gondoltam azért megkérlek rá, mert a héten is hallottam amikor rólam beszéltetek Ian-nel.
-Óóó, szóval azért voltál utána olyan fura.-döbbent le a barátnőm.-Akkor sem te voltál a téma, hanem Jake. Ian-nel nagyon nem bírják egymást, de ezt szerintem már te is láthattad.-magyarázta a barátnőm.-Csak, hogy tudd nekem bármit elmondhatsz, köztünk marad!
-Köszönöm.-öleltem meg.
-Na, de most már tényleg menjünk!-húzott maga után Jenni.
Visszamentünk a többiekhez, majd közösen felmentünk az aulába, ahol a disco volt. Órákon keresztül táncoltunk. Nagyon elfáradtam.
-Megyek, veszek valamit inni?-indult a büfébe Lucy.
-Én is megyek.-szólt utána Ian.
-Én a mosdóban leszek.-hagyta el a táncteret Jenni.
Szinte annyi időm sem volt, hogy felfogjam, teljesen egyedül maradtam, amikor valaki megérintette a vállamat.
-Bocs, nem akartalak megijeszteni.-nyújtott felém Jake egy poharat.-Ezt neked hoztam.
-Köszi.-fogadtam el az üdítőt.-Gyere, mennyünk ki az udvarra. Még a végén kiborul az innivalóm.
Ahogy kinyitotta előttem az ajtót a felhevült testemet megcsapta a hideg őszi szellő. Megborzongtam. A közeli padhoz mentem és leültem.
-Fázol?-foglalt helyet mellettem.
-Nem, csak hirtelen levegő változás.-mosolyogtam rá.
-Nagyon csinos vagy ebben a ruhában.-simított ki egy hajszálat az arcomból.
-Öhm...köszi.-éreztem, hogy zavarban vagyok.-Szerintem vissza kéne mennem a többiekhez, nem tudják, hogy hol vagyok.-pattantam fel mellőle és az ajtó felé vettem az irányt.
Az üveg túloldalán megpillantottam Ian-t és Jenni-t. Jake is látta őket. Csak ez lehet a magyarázata annak,ami az elkövetkezendő másodpercekben történt. Már fél kézzel az ajtót toltam, amikor Jake a másik karomnál fogva visszarántott. Hirtelen magához húzott és megcsókolt. Nem tartott sokáig a dolog, hiszen én próbáltam kiszabadulni a karjai közül.
-Jake hagyj! Csak barátok vagyunk.-néztem rá ingerülten.
Nem akart elengedni.
-Nem hallottad, hogy mit mond?!-rontott ki az ajtón Ian.
Ahogy megláttam őt hirtelen bűntudatot éreztem a csók miatt, pedig nem is én akartam.
-Hagyd őt békén! Miért kell mindig bántanod őket?-lökött egy nagyot Jake-en.
-Nem bántottam, csak megcsókoltam, mert bejön nekem.-válaszolta lazán Jake.
-Hát persze. Mint mindig.-húzta össze idegesen a szemöldökét Ian.
Én csak lebénulva álltam közöttük és semmit nem értettem az egészből.
-Jól vagy?-futott hozzám a barátnőm.
-Igen megvagyok. De mi ez az egész? Miért mondta Ian azt, hogy őket?-pislogtam a Jennifer-re, és úgy éreztem, hogy már megint utat nyernek maguknak a könnycseppek, hogy végül az arcomon végigcsorogva az államról lecseppenhessenek. Ma már másodszor.
-Attól tartok nemsokára megtudod.-sóhajtott egy nagyot Jenni.-Ezt hittem, hogy ilyen hamar nem kerül rá sor.-nézett a dulakodó fiúkra.
-Te tudod?-hitetlenkedtem.
-Egy suliba jártunk. Ez már a sokadik ilyen eset.-magyarázta.-Sajnálom, de ezt nem tőlem kell megtudnod.
Nehezen, de bólintottam egyet. Hát persze, hogy tudja. Éreztem, hogy Jenni számára ez az egész dolog nem meglepetés. Végül Ian elzavarta Jake-et, majd oda jött hozzánk.
-Minden oké?-nézett rám ijedten.
-Jól vagyok. Köszönöm.-engem megint elöntött a forróság.-De most már szeretnék magyarázatot kapni a viselkedésetekre.
-Igen, tudom.-Ian bólintott.
-Akkor én itt is hagylak benneteket. Beszéljétek meg a dolgokat. Én ott leszek, ha kellenék.-mutatott Jenni egy tőlünk távolabbi padra, ahol Lucy egyedül ücsörgött és úgy láttam, hogy ő is magyarázatot vár.
-Szerintem üljünk le, mert hosszú lesz a sztorim, és sokkoló is.-tanácsolta Ian.
Helyet foglaltunk a padon, majd belekezdett a monológjába.
-Az egész dolog általánosban kezdődött, amikor elkezdtem érdeklődni a lányok iránt. Jake-kel nagy haverok voltunk. De én mindig is népszerűbb voltam a csajoknál, mint ő. Ezért 8.-ra kifejlesztett egy "csaj lopó" technikát. Azzal büntetett, hogy mindig hagyta, hogy kellőképpen megismerkedjek a kiszemelt lánnyal, majd először havernak álcázva közelebb került a hozzá, a többit meg már sejtheted. Nem tudtam mit tenni. Egy idő után kezdett rögeszméssé válni nála ez a dolog. Minden egyes lánnyal megismerkedett akivel én is. Minden partyn ott volt, amelyiken én is. Tudom már hamarabb el kellett volna mondanom, de nem tudtam, hogy mit reagálnál. Biztosan faképnél hagytál volna, mint mások. Nem akartam előbb szólni, mert azt hittem, hogy gimire kinövi ezt az egészet és komolyak a szándékai veled kapcsolatban. De közben pedig olyan nehéz volt magamban tartani ezt az egészet, mert féltettelek. Féltem, hogy megbánt. Féltem, hogy beleéled magad a dologba. Sajnálom, hogy ez történt.-hadarta egy szuszra Ian.
Percekig meg sem tudtam szólalni. Csak néztem őt. Néztem a kusza barna haját, a sötétkék szemeit és egyre csak egy kérdés járt a fejemben.
-Ezek szerint te.. neked... -kezdtem, de nem mertem befejezni a mondatomat.
-Igen?-húzta fel a fél szemöldökét.
Nem tudtam, hogy megkérdezzem-e. Féltem a választól.
-Kérdezz nyugodtan. Megérdemled, hogy ezek után bármire válaszoljak neked őszintén.-simította meg a karomat.
-Szóval... Tetszem neked?-mondtam ki gondolkodás nélkül.
-Látom, sikerült a legfontosabb részét megértened a mondandómnak.-mosolygott rám és megint megjelentek a kis gödröcskéi.
Közelebb hajolt hozzám és hosszasan megcsókolt. Ez nem olyan volt, mint Jake csókja. Sokkal több érzelem volt benne, részemről is. A gyomromban újra életre keltek a pillangók és úgy éreztem, hogy menten elájulok. Alig kaptam levegőt. A szívem a torkomban dobogott. Végül óvatosan elhúztam a fejemet, majd mélyen a szemeibe néztem.
-Én... Teljesen össze vagyok zavarodva.-hebegtem.-Végig kell gondolnom a dolgokat.
-Megértelek. Ne aggódj! Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél.-simította meg a hajamat.
Bólintottam, majd óvatosan felálltam mellőle és a lépcső felé indultam. Találkozott a tekintetem Jenni-ével, láttam, hogy mosolyog és Lucy is. Még egyszer hátranéztem Ian-re és elindultam lefele a lépcsőn. Nem volt erőm tovább a bulin maradni. Nem bírtam ki otthonig sírás nélkül, pedig rohantam. Úgy látom ez a nap már csak ilyen. Mindenen csak sírok. Berontottam a házba, majd indultam volna fel a szobámba, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
-Ilyen hamar hazajöttél?-kiabált a nappaliból Dave, közben le sem vette a szemét a tv-ről.
-Hát.. igen..-szipogtam.
Erre a bátyám letette a távirányítót a kezéből és megfordult a kanapén.
-Te sírtál?-nézett végig rajtam ijedten.
-Csak egy kicsit.
-Gyere ülj ide mellém.-paskolta meg az ülőgarnitúrát.-Meséld el, hogy mi a baj.
-Apa?-ültem le mellé.
-Nincs itthon. Valami céges konferenciára ment, csak holnap jön.
-Oké.-bólintottam.-Jake megcsókolt.
-Hűha. Ez igen. Azt hittem, hogy csak barátok vagytok. Grat.-veregette meg a vállamat.-De várjuk csak, akkor most miért sírsz?
-Ian is megcsókolt.-gördült ki egy könnycsepp a szememből.
-Mi?
Azzal töviről-hegyire elmeséltem neki az estémet. Csak hadartam és hadartam. Néha megszakítottam a beszédemet, mert ki kellett fújnom az orromat.
-Az anyját.-vakargatta meg a halántékát Dave, amikor befejeztem.-Nem vagy semmi.
-Most megyek, mert gondolkodnom kell.-pattantam fel mellőle.-Köszönöm, hogy meghallgattál.
-Érted bármit Hugi.-puszilta meg a homlokomat.-Ha le kell állítanom a Jake gyereket csak szólj.
-Rendeben.-bólintottam, majd felmentem a szobámba.
Gyorsan letusoltam és pizsamában hanyatt feküdtem az ágyamon. A következő órák a plafon bámulásával teltek. Fáradt voltam, de mégsem tudtam aludni. Sokat gondolkoztam. Már majdnem elnyomott az álom, amikor pittyent egyet a telefonom. SMS-t kaptam. Kómásan a mobilomért nyúltam. Egy szó veszettül villogott rajta: "Anya". Már csak ez hiányzott.