Reggel Jennifer nem várt rám a kapunkban. Egy kicsit meglepődtem, de gondoltam, biztos közbejött neki valami, majd a suliban találkozunk. Épp sikerült anélkül bedugni a fülhallgatót a fülembe, hogy megfojtottam volna magam, amikor kikanyarodtam az utcánkból és megpillantottam a legjobb barátnőmet. Nem volt egyedül!
-Szia Georgi!-ugrott a nyakamba Jenni.
-Hali.-köszönt.... IAN.
-Sziasztok.-üdvözöltem én is őket.
-Remélem nem baj, hogy Ian is velünk tart?-kérdezte Jenni.
-Nem dehogy.-erőltettem magamra egy mosolyt.
-Nem tűnsz túl lelkesnek Szöszi.-kacsintott rám Ian.
Mégis mit kellett volna tennem? Ugrándoznom örömömben?
-Tényleg nem gond, csak még nagyon reggel van.-mosolyogtam rá. Mármint én mosolynak szántam, de szerintem inkább vicsorgásnak nézett ki.
Ezzel a reggelem már el is volt intézve. Ian nem hagyott minket beszélgetni Jennivel. Pár szót válthattunk, majd újból beleszólt az eszmecserénkbe. Szinte megváltás volt számomra, amikor megláttam a suli épületét. Gyors léptekkel besiettem az iskolába. A szekrényeknél álltam, amikor észrevettem, hogy Jenni-t is kint hagytam az iskola előtt a fiúkkal.
-Valami baj van?-loholt utánam a barátnőm.
-Jajj bocs, csak eszembe jutott valami, amit megakartam nézni.-füllentettem.
Az órák unalmasan és eseménytelenül zajlottak. Legalábbis számomra. Ugyanis a fiúk megint alkottak valamit az első óra utáni szünetben. Az osztályfőnök 35 percen keresztül kiabált velük felpüffedt, kivörösödött fejjel. Az igazat megvallva, én nem nagyon értettem, hogy mi is történt. Annyit értettem belőle, hogy a fiú wc-ben most minden tiszta wc papír és hiányzik az egyik ajtó. Hümm... Katherine Mayfair perceken keresztül próbálta kiszedni belőlük, hogy mi is történt valójában. Egyikük jobban hazudott, mint a másik. Lehet, hogy jobb is ha nem tudjuk az igazat. Természetesen óra végén az ofő az összes fiú ellenőrzőjét összeszedte és kirontott a teremből. Ebédszünetben még kihasználtuk az utolsó napsugarakat és kimentünk Jenni-vel az udvarra, egy-egy sajtos croissanttal a kezünkbe. Kerestünk egy számunkra megfelelő napsütötte helyet a pázsiton és végignyújtóztunk rajta. Még le sem nyeltem az első falatot, amikor megjelent az osztály platina szőke, műkörmös bombázója és kis csapata és megálltak feledtünk.
-Khm.-köhintett Christina.-figyeljetek csajszik, tudom, hogy osztálytársak vagyunk meg minden, szóval nem akarom, hogy harag legyen, de épp a mi helyünkön ültök.
-Hát ja. Jó lenne ha feltápászkodnátok innen. MOST.-utasított minket Camelia.
Köpni nyelni nem tudtam.
-Már bocs, de nem volt rá írva, hogy a tiétek.-vette fel a harcot Jenni.
-Jenni-ke ne kelljen kétszer mondani!-szólalt meg Celestina.-Mondtuk, hogy nem akarunk balhét.
-Mi sem.-mondtam.-Most mi voltunk itt hamarabb, majd legközelebb ide ültök. Ennyi.
-Georgina ki sem nézném belőled, hogy ilyen nagy a szád.-szállt be a beszélgetésbe Claire is.
-Eddig szépen kértük. Húzzatok el innen különben...-kezdte Christina.
-Különben mi?-pattantam fel, hogy ne érezzem lekicsinyítve magam a füvön ülve.-Mi lesz ha most véletlenül nem ti ültök itt?
-Igaza van Georginak!-helyeselt Jenni.
-Amúgy meg... - néztem végig rajtuk.- Ilyen miniszoknyában le sem tudtok ülni.-célozgattam.
-Miii?-nézett rám bambán az összes szőkeség.-Te most minket...?
-Igen pontosan. Úgy látom ez eljutott az agyatokig.-vágtam a szavukba.
-Ezt még nagyon megbánjátok!-nézett ránk szúrós tekintettel Celestina.
Már épp indultak volna, amikor Claire visszafordult és a nyakamnak ugrott, majd elkezdte tépni a hajamat. Rettentő gyorsan történt minden. Egy csomó felsőbb évfolyamos kiabált felénk.
-Nézzétek csajbunyóóó!!!
Természetesen én sem hagytam magam. Összevissza karmoltam Claire-t. Jenni sem hagyott magamra, a következő tincset ő tépte ki Claire műhajából. Nem tarthatott sokáig a verekedésünk, hiszen pár másodperccel később megjelentek a fiúk mögöttünk.
-Most engedd el őket!-szólt Ryan a szőke lányhoz.
-Még mit nem! Én sosem adom meg magamat.-cibálta még erősebben a hajamat Claire.
-Már megint rád jött az öt perc? Egész nyolcadikban ezt csináltad.-nézett rá lesajnálóan Matthew.-Már kezdenek unalmassá válni a dühkitöréseid. Engedd el őt!
-Hahh... majd pont miattad fogom elengedni Georginát.-köpött egyet Matthew lába elé Claire.
-Tudod mindig is utáltalak.-nézett rá Matthew.-Nagyon reméltem, hogy 8 év után megszabadulhatok tőled. Hát nem jött össze! De ne is álmodj róla, hogy az elkövetkezendő 4 évben karba tett kézzel fogom nézni, hogy minden nap megalázol valakit. Látom itt is megtaláltad a gardedámodat.-nézett végig a szőkeségeken.-Szerintem még most menj el, mert tudok mit mesélni nekik a kis alakításaidról.
Claire rá nézett, majd enyhített a hajam tépésén és szúrós tekintettel belenézett a szemembe. Nem tudom, hogy mi játszódhatott le a fejében, de a következő mozdulatából kiderült, hogy Matthew monológja nem hatotta meg túlságosan. Sőt! Egy pillanattal később hatalmas pofon találta el az arcomat.
-Na ide figyelj! Eddig szépen próbáltuk megoldani a helyzetet, látom neked az nem jött be.-ragadta meg a hóna alatt Ian és odébb cipelte.-Hogy jössz te ahhoz, hogy megpofozod Georginát?
-Na, még egy gáláns lovag, aki megvéd téged.-nézett rám Claire.- Mi van? Egyszerre egy fiú már nem is elég? Nehogy azt hidd, hogy ennyivel elintéztük az egészet. Lesz még idő a 4 év alatt, amikor nem lesznek itt a megmentőid.-nézett végig rajtunk, majd megfordult és karon ragadta a barátnőit.-Khm.. menjünk!!!
Legszívesebben elsüllyedtem volna. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy az zavar-e jobban, hogy a pofontól szerintem kétszer akkorára püffedt az arcom és égetett egy hatalmas területen vagy az, amit a fiúkról mondott. A szőkeségek elvonulása után mindenki rám nézett.
-Huhh ez kemény volt.-pislogott nagyokat Andrew.
-Szerintem a fél parókája hiányzik.-nevetett Peter, miközben a C csapat után nézett.
-Minden oké?-jött oda hozzám Ian.
-Ühüm.. Köszönöm.-néztem rá könnybe lábadt szemekkel.
-Ugyan, nem hagyhattam, hogy bántsanak. Téged csak én szekálhatlak, nem igaz Szöszi?-öklölt bele a vállamba.
-Hahaha.-mosolyogtam rá..... Ezúttal őszintén!
A szünet után már nem nagyon tudtam figyelni az órákon. Szerettem volna minél hamarabb hazajutni. Szerencsére viszonylag gyorsan eltelt az idő. Jennifer-rel az iskola előtt már automatikusan bevártuk a fiúkat és Lucy-t.
-Úúú.. még csak most hallottam, hogy mi történt az ebédszünetben.-nézett rám ijedten Lucy.-Jól vagy?
-Most már igen.-nyugtattam meg.-De honnan tudod? Most akartam elmesélni.
-Claire és a bajos csajok most újságolták el valami felsőbb évfolyamos, ugyancsak szöszi lánynak.
A szöszi szó hallatára Ian-nel gondolkodás nélkül egymásra néztünk és elmosolyodtunk.
-Valami rosszat mondtam.-nézett ránk furán Lucy.
-Jajj nem dehogy-ráztam meg a fejemet zavartan.-Ezek szerint már majdnem az egész suli tudja. Remélem én jövök ki belőle rosszul. Holnap hány pofont fogok kapni, azért mert nem ültem arrébb néhány cm-t és nem tudta letenni a fenekét a "drága" Claire??
-Ne aggódj! Mi azt nem hagyjuk, nem igaz Ian?-szált be a beszélgetésbe Matthew.
-Egyértelmű.-helyeselt Ian.
-Kösz srácok, de 4 éven keresztül nem járkálhatok testőrökkel az iskolában és a környéken.-néztem rájuk.
-Megoldjuk. Hidd el, nem fogom hagyni, hogy ballagásunk napjáig ezt csinálja.-ütögette meg a vállamat Matthew.
-Hiszek nektek!-mosolyogtam rájuk.
Hazafele már nem szakadtunk ketté. Egymás mellé tömörültünk mind az 5-en, végig beszélgettünk és nagyon sokat nevettünk. Ha másra nem is, de arra legalább jó volt a verekedésünk Claire-rel, hogy megerősítette a mi kis ötösünk közötti kapcsolatot. Otthon lepakoltam a táskámat és leültem, hogy végre meleg ebédet ehessek.
-Szia Dave, nem is tudtam, hogy itthon vagy.-néztem csodálkozva a bátyámra, aki megállt a konyha ajtóban és komoran nézett engem.
-Veled meg mi történt?-lépett közelebb köszönés nélkül.
-Te még nem tudsz róla?-kérdeztem csodálkozva, amikor megbizonyosodtam róla, hogy az arcomon éktelenkedő hatalmas vörös foltot nézi.
-Miről kéne tudnom?
Evés közben szépen töviről-hegyire elmeséltem neki a pofonom történetét.
-Huhh.. te nem vagy semmi.-nézett rám, még mindig nagyokat pislogva.-Még egy hét sem telt el és máris bunyóba keveredsz.
-Khm.. van ilyen.
-De azt ugye tudod, hogy rám bármikor számíthatsz? Csak szólj ha le kell állítani a kis csajt!-ajánlotta fel Dave.
-Rendben.-mondtam. Adtam neki hálálkodásképpen egy puszit, majd felvonultam a szobámba. Valamikor 5 óra után apu kopogtatott az ajtómon.
-Szentséges ég! Most hallottam Dave-től, hogy mi történt veled.-rontott be a szobámba apa.-Mutasd az arcod.
-Apaaa, nem történt semmi. Jól vagyok.-próbáltam hátrálni tőle, mert zavart, hogy mindenki ilyen komolyan vesz egy kis pofont. Na jó nem volt kicsi.
-Holnap bemegyek és beszélek az osztályfőnököddel!-nézett rám szigorúan.
-Erre egyáltalán nincs szükség.-ráztam a fejem.
-Miért? Szerinted ez természetes?
-Nem, de majd én megoldom. Ígérem, hogy ha segítség kell, majd szólok. Oké?
-Biztos vagy benne?-kérdezte még mindig kételkedve apa.
-Teljesen!
-Hát jó. De estére azért kend be valami kenceficével.-ölelt meg apa.
-Oké.
-Akkor tuti, hogy nem kell bemennem?-kérdezte apa még egyszer.
-Tutiiii.-adtam neki puszit.
Apa egyedül hagyott a szobámban. Megtanultam holnapra, majd fürdés után vártam Jenni-t skypeon, aki még offline volt.
-Hali Szöszi.-írt rám Ian.
-Szia.
-Csak gondoltam még egyszer megkérdezem, hogy minden okés-e? Tudod láttam rajtad, hogy a többiek előtt nem akarsz sírni.
-Rendben vagyok, köszi. Nem akartam sírni!-tiltakoztam.
-Dehogyisnem.
-Én már csak jobban tudom!
-Hidd el Georgina, nekem nem kell hazudnod!
-Jó.. oké... Egy kicsit talán tényleg fájt.-adtam meg magam.-De ezt Claire-nek nem kell tudnia!
-Nem állt szándékomban elmondani neki.
-Köszönöm.
Pár perc szünet után szemet szúrt valami.
-Aztaaaa. Komolyan azt írtad, hogy Georgina?-kérdeztem hitlenkedve.
-Úgy hívnak nem?-kérdezett vissza frappánsan Ian.
-Tudod, nem is vagy te olyan szemét, mint gondoltam.
-Ezt most bóknak veszem.-válaszolt Ian.-Na, de most mennem kell, majd holnap találkozunk. Szia SZÖSZII!!
-Szia :D-nevettem fel hangosan a gép előtt. Úgy látszik ez a név már az egész gimis életem során rajtam marad.
Egy darabig még várakoztam, de Jenni neve mellett csak nem akart megjelenni az online jel. Így hát kiléptem. Hatalmas ásítozás közepette rájöttem, hogy a mai nap még sem volta annyira szörnyű! Bár voltak elég meredek pillanatok, de összességében ez a verekedés nagyon sok mindent megváltoztatott!
-Most engedd el őket!-szólt Ryan a szőke lányhoz.
-Még mit nem! Én sosem adom meg magamat.-cibálta még erősebben a hajamat Claire.
-Már megint rád jött az öt perc? Egész nyolcadikban ezt csináltad.-nézett rá lesajnálóan Matthew.-Már kezdenek unalmassá válni a dühkitöréseid. Engedd el őt!
-Hahh... majd pont miattad fogom elengedni Georginát.-köpött egyet Matthew lába elé Claire.
-Tudod mindig is utáltalak.-nézett rá Matthew.-Nagyon reméltem, hogy 8 év után megszabadulhatok tőled. Hát nem jött össze! De ne is álmodj róla, hogy az elkövetkezendő 4 évben karba tett kézzel fogom nézni, hogy minden nap megalázol valakit. Látom itt is megtaláltad a gardedámodat.-nézett végig a szőkeségeken.-Szerintem még most menj el, mert tudok mit mesélni nekik a kis alakításaidról.
Claire rá nézett, majd enyhített a hajam tépésén és szúrós tekintettel belenézett a szemembe. Nem tudom, hogy mi játszódhatott le a fejében, de a következő mozdulatából kiderült, hogy Matthew monológja nem hatotta meg túlságosan. Sőt! Egy pillanattal később hatalmas pofon találta el az arcomat.
-Na ide figyelj! Eddig szépen próbáltuk megoldani a helyzetet, látom neked az nem jött be.-ragadta meg a hóna alatt Ian és odébb cipelte.-Hogy jössz te ahhoz, hogy megpofozod Georginát?
-Na, még egy gáláns lovag, aki megvéd téged.-nézett rám Claire.- Mi van? Egyszerre egy fiú már nem is elég? Nehogy azt hidd, hogy ennyivel elintéztük az egészet. Lesz még idő a 4 év alatt, amikor nem lesznek itt a megmentőid.-nézett végig rajtunk, majd megfordult és karon ragadta a barátnőit.-Khm.. menjünk!!!
Legszívesebben elsüllyedtem volna. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy az zavar-e jobban, hogy a pofontól szerintem kétszer akkorára püffedt az arcom és égetett egy hatalmas területen vagy az, amit a fiúkról mondott. A szőkeségek elvonulása után mindenki rám nézett.
-Huhh ez kemény volt.-pislogott nagyokat Andrew.
-Szerintem a fél parókája hiányzik.-nevetett Peter, miközben a C csapat után nézett.
-Minden oké?-jött oda hozzám Ian.
-Ühüm.. Köszönöm.-néztem rá könnybe lábadt szemekkel.
-Ugyan, nem hagyhattam, hogy bántsanak. Téged csak én szekálhatlak, nem igaz Szöszi?-öklölt bele a vállamba.
-Hahaha.-mosolyogtam rá..... Ezúttal őszintén!
A szünet után már nem nagyon tudtam figyelni az órákon. Szerettem volna minél hamarabb hazajutni. Szerencsére viszonylag gyorsan eltelt az idő. Jennifer-rel az iskola előtt már automatikusan bevártuk a fiúkat és Lucy-t.
-Úúú.. még csak most hallottam, hogy mi történt az ebédszünetben.-nézett rám ijedten Lucy.-Jól vagy?
-Most már igen.-nyugtattam meg.-De honnan tudod? Most akartam elmesélni.
-Claire és a bajos csajok most újságolták el valami felsőbb évfolyamos, ugyancsak szöszi lánynak.
A szöszi szó hallatára Ian-nel gondolkodás nélkül egymásra néztünk és elmosolyodtunk.
-Valami rosszat mondtam.-nézett ránk furán Lucy.
-Jajj nem dehogy-ráztam meg a fejemet zavartan.-Ezek szerint már majdnem az egész suli tudja. Remélem én jövök ki belőle rosszul. Holnap hány pofont fogok kapni, azért mert nem ültem arrébb néhány cm-t és nem tudta letenni a fenekét a "drága" Claire??
-Ne aggódj! Mi azt nem hagyjuk, nem igaz Ian?-szált be a beszélgetésbe Matthew.
-Egyértelmű.-helyeselt Ian.
-Kösz srácok, de 4 éven keresztül nem járkálhatok testőrökkel az iskolában és a környéken.-néztem rájuk.
-Megoldjuk. Hidd el, nem fogom hagyni, hogy ballagásunk napjáig ezt csinálja.-ütögette meg a vállamat Matthew.
-Hiszek nektek!-mosolyogtam rájuk.
Hazafele már nem szakadtunk ketté. Egymás mellé tömörültünk mind az 5-en, végig beszélgettünk és nagyon sokat nevettünk. Ha másra nem is, de arra legalább jó volt a verekedésünk Claire-rel, hogy megerősítette a mi kis ötösünk közötti kapcsolatot. Otthon lepakoltam a táskámat és leültem, hogy végre meleg ebédet ehessek.
-Szia Dave, nem is tudtam, hogy itthon vagy.-néztem csodálkozva a bátyámra, aki megállt a konyha ajtóban és komoran nézett engem.
-Veled meg mi történt?-lépett közelebb köszönés nélkül.
-Te még nem tudsz róla?-kérdeztem csodálkozva, amikor megbizonyosodtam róla, hogy az arcomon éktelenkedő hatalmas vörös foltot nézi.
-Miről kéne tudnom?
Evés közben szépen töviről-hegyire elmeséltem neki a pofonom történetét.
-Huhh.. te nem vagy semmi.-nézett rám, még mindig nagyokat pislogva.-Még egy hét sem telt el és máris bunyóba keveredsz.
-Khm.. van ilyen.
-De azt ugye tudod, hogy rám bármikor számíthatsz? Csak szólj ha le kell állítani a kis csajt!-ajánlotta fel Dave.
-Rendben.-mondtam. Adtam neki hálálkodásképpen egy puszit, majd felvonultam a szobámba. Valamikor 5 óra után apu kopogtatott az ajtómon.
-Szentséges ég! Most hallottam Dave-től, hogy mi történt veled.-rontott be a szobámba apa.-Mutasd az arcod.
-Apaaa, nem történt semmi. Jól vagyok.-próbáltam hátrálni tőle, mert zavart, hogy mindenki ilyen komolyan vesz egy kis pofont. Na jó nem volt kicsi.
-Holnap bemegyek és beszélek az osztályfőnököddel!-nézett rám szigorúan.
-Erre egyáltalán nincs szükség.-ráztam a fejem.
-Miért? Szerinted ez természetes?
-Nem, de majd én megoldom. Ígérem, hogy ha segítség kell, majd szólok. Oké?
-Biztos vagy benne?-kérdezte még mindig kételkedve apa.
-Teljesen!
-Hát jó. De estére azért kend be valami kenceficével.-ölelt meg apa.
-Oké.
-Akkor tuti, hogy nem kell bemennem?-kérdezte apa még egyszer.
-Tutiiii.-adtam neki puszit.
Apa egyedül hagyott a szobámban. Megtanultam holnapra, majd fürdés után vártam Jenni-t skypeon, aki még offline volt.
-Hali Szöszi.-írt rám Ian.
-Szia.
-Csak gondoltam még egyszer megkérdezem, hogy minden okés-e? Tudod láttam rajtad, hogy a többiek előtt nem akarsz sírni.
-Rendben vagyok, köszi. Nem akartam sírni!-tiltakoztam.
-Dehogyisnem.
-Én már csak jobban tudom!
-Hidd el Georgina, nekem nem kell hazudnod!
-Jó.. oké... Egy kicsit talán tényleg fájt.-adtam meg magam.-De ezt Claire-nek nem kell tudnia!
-Nem állt szándékomban elmondani neki.
-Köszönöm.
Pár perc szünet után szemet szúrt valami.
-Aztaaaa. Komolyan azt írtad, hogy Georgina?-kérdeztem hitlenkedve.
-Úgy hívnak nem?-kérdezett vissza frappánsan Ian.
-Tudod, nem is vagy te olyan szemét, mint gondoltam.
-Ezt most bóknak veszem.-válaszolt Ian.-Na, de most mennem kell, majd holnap találkozunk. Szia SZÖSZII!!
-Szia :D-nevettem fel hangosan a gép előtt. Úgy látszik ez a név már az egész gimis életem során rajtam marad.
Egy darabig még várakoztam, de Jenni neve mellett csak nem akart megjelenni az online jel. Így hát kiléptem. Hatalmas ásítozás közepette rájöttem, hogy a mai nap még sem volta annyira szörnyű! Bár voltak elég meredek pillanatok, de összességében ez a verekedés nagyon sok mindent megváltoztatott!
Jó lett! Hamar a kövi részt! :)
VálaszTörlés