8.rész. Egy átlagos nap

Reggel Jennifer már a kapunkban várt.

-Hello! Bocs, csak nem találtam a fülbevalómat.-mosolyogtam rá.

-Szia. Nem rég érkeztem, szóval semmi gond.-köszöntött Jenni.
-Szóval??-néztem rá kérdő szemekkel.
-Szóval mi?-kérdezett vissza, mintha azt sem tudná, hogy miről beszélek.
-Tegnap este nagyon sietős volt a dolgod.-próbáltam rávezetni őt a témára.
-Jaa, igen. Anyumnak kellett a számítógép, bocs.
-Semmi gond, de nem ez a lényeg.
-Hanem?-nézett rám nagyokat pislogva, mintha még mindig nem tudná, hogy mi is a bajom.
-Azt mondtad, hogy láttál valamit Ian-nel kapcsolatban...
-Hát.. szerintem nem akar bántani, de ezt már mondtam.
-Nem erre gondoltam. Arra amit ezek után mondtál... Hogy szerinted Ian-nek... Ian-nek mi? Bejövök neki?
-Nem tudom miről beszélsz. Én ilyet nem mondtam.-tettette az ártatlan a legjobb barátnőm.
-Remek. Ha nem akarod, akkor ne mond el, majd rá jövök magamtól. Köszi, jó barát vagy.-csináltam úgy, mintha bepukkadtam volna, hátha sikerül hatnom rá. Tény, hogy egy kicsit rosszul esett, hogy nem mondta el amit akart, de azért annyira nem érdekelt a dolog.-Szóval milyen órával is kezdünk?-kérdeztem, hogy témát tudjunk váltani.
-Ha jól emlékszem fizika lesz.
A suliba érkezés után hamar bepakoltunk a szekrényünkbe, majd kiálltuk a büfésort 2 meleg kakaós csigáért. Az osztálytermünkbe érkezve furcsa látvány tárult a szemünk elé. A fiúk úgy döntöttek, hogy már a második napon fel akarják hívni magukra a figyelmet. Már előre látom, hogy nem leszünk a tanárok kedvencei. Na mindegy. Szóval a terembe belépve Jenni-vel azt sem tudtuk, hogy merre meneküljünk, így is épp, hogy el tudtam húzni a fejemet,amit majdnem eltalált egy vízibomba. Csodálkozó és egyben dühös pillantást vetettem abba az irányba, amelyről a labda érkezett. Egyedül Ian állt ott. Ki gondolta volna.
-Kösz.-biccentettem oda.
-Hello Szöszi!-vigyorgott rám.-Ha hiszed, ha nem ezt most tényleg nem neked szántam. Bocs.
Köpni-nyelni nem tudtam, de Ian már szaladt is tovább, hogy a következű tucat vízibombát megtöltse vízzel.
-Huhh, ez majdnem eltalált téged.-nézett rám Jenni.
-Hát ja. És mit kaptam cserébe?
-Hmm?
-Hogy nem nekem szánta és bocs.
-Hihihi.-kuncogott Jennifer.
-Mi olyan vicces?-kérdeztem tőle feldúltan.
-Csak nézz a táskádra...-nevetett tovább.
Nem kellett kétszer mondani. Odanéztem és kisebb agyvérzést kaptam. Az igaz, hogy a fejemet sikerül megmentenem a bomba ütközéstől, de a táskámat sajnos nem. Nekem sem kellett több.
-Ian!!-kiáltottam dühösen.
-Mondd.-nézett rám kékes-zöld szemeivel ártatlanul.
-Szerinted ez micsoda?-mutattam a táskámon egy hatalmas vizes pacára, amelyből még mindig csöpögött a víz.
-Egy táska.-felelte komolytalanul.
-Na ne nevettess! Nem arra gondoltam. Szerinted ki miatt lett csurom vizes?
-Passz.
-Te csináltad! Te dobtál meg a vízibombával.
-Már bocsánatot kértem.
-Jaaa, úgy, hogy ennyivel el van intézve?
-Én is így gondoltam.-kacsintott rám, majd kikerült és csatlakozott a többiekhez. Matthew, Peter, Billy, Ryan és Andrew már vártak rá.
-Na mi van már Ian? Azt hittem, hogy ott maradsz Georginával és Jenniferrel csajosan pletyizni.-cukkolta Andrew.
-Nagyon vicces.-felelte Ian.
-Mi volt már? Mi nem tettszett nekik?-kérdezte Ryan.
-Jaa, csak véletlenül megdobtam Szöszi táskáját, de már nincs harag.-mosolygott a többiekre.
Majd elhagyták az osztálytermet és úgy döntöttek, hogy az udvaron fojtatják tovább a szórakozást. Én ledermedve álltam Jenni-vel szemben és nagyokat pislogtam rá.
-Én ezt nem fogom kibírni 4 éven keresztül.-mondtam.
-Egyszerűen csak feltűnési viszketegsége van. Lassan tuti lehiggad.
-Komolyan nem értelek. Téged egy kicsit sem irritál?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Őszintén?
-Ühümm.
-Szerintem vicces. Próbáld meg egy kicsit te is lazábban felfogni a dolgokat.-kacsintott rám.-Ne idegeskedj annyit!
-Jó,jó megpróbálok.
-Na ez a beszéd.-mosolygott Jenni.
A fizika viszonylag hamar elment. A második nap révén már bele is vágtunk a tanulásba. Bridgit tanárnő nem győzött bennünket fegyelmezni, hiszen a fiúk a becsöngetés után sem hagyták abba a hülyülést. Nem túl szalonképes mondatokat fűztek hozzá az órához. Kicsengetés után a tanárnő meghökkentő gyorsasággal hagyta el az osztálytermet. Úgy érzem a következő órán felelés lesz. Jajj! Szünetben terjedt a hír, hogy kilencedikesek révén nem hogy meghúznánk magunkat, még fel is hívjuk magunkra a figyelmet. Rengeteg felsőbb évfolyamos jött a termünkbe, hogy ők is szívesen csatlakoznának a vízibombázókhoz. Olyan sokan lettek a becsöngetésre, hogy megbeszélték, hogy a következő szünetben meccs lesz az udvaron. Kíváncsi leszek. Jenniferrel megbeszéltük, hogy ezt még mi is megnézzük. Azonban angolon mindenkinek lehervadt a mosoly az arcáról. Az osztályfőnök hatalmas csattanással csapta be maga után az ajtót.
-Mielőtt belekezdenénk a tananyagba, szeretném tudni, hogy ki hozott magával vízibombát az iskolába? Álljon fel!
Természetesen várható volt. Olyan csend nehezedett az osztályra, hogy még a tücsök ciripelést is hallani lehetett volna.
-Gondoltam.-nézett végig az osztályon Katherine Mayfair .-Annyi gerinc lehetne az illetőben, ha már behozta az iskolába, akkor vállalja a következményeket. Mivel ez első alkalommal fordult elő, és természetesen utoljára (!!), most még figyelmeztetéssel megússza az illető. Legközelebb már osztályfőnökit adok érte. Szóval? Ki hozta?
A hátsó sorokban szék nyikorgást lehetett hallani. A fiúk társaságából állt fel valaki. Ki gondolta volna. Teljes mértékben meg voltam róla győződve, hogy Ian fog rám visszanézni, ha hátrafordulok. Nem ő volt. Billy állt egyik lábáról a másikra. Úgy tűnt, hogy már azt is bánja, hogy ma reggel kikelt az ágyból.
-Elnézést tanárnő! Ígérem legközelebb nem fordul elő.-szólalt meg nagy nehezen Billy.
-Merem is remélni. Innentől kezdve jobban odafigyelek rád!-válaszolt az osztályfőnök.-Ülj le!
Az óra tovább része eseménytelenül telt. Elkezdtük a tananyagot, egy csomót jegyzeteltünk. Úgy érzem lesz mit tanulni. :/ Szünetben természetesen a meccs elmaradt. A fiúk egy kicsit meghúzták magukat a hátsó sorban. Ebben a szünetben el sem hagyták a termünket. Kémián Emily Holt egyből belecsapott a dolgok közepébe. Elmondta, hogy minden órán feleltetni fog és szúrópróba szerűen röpdolgozatokat is fog íratni. Jajj! Rajz órán megismerkedtünk Kate Stoner tanárnővel. Egész szimpatikus. Elmondta, hogy az év során milyen eszközökre lesz szükségünk, majd óra végéig elfoglalhattuk magunkat. Aki akart rajzolhatott is, amit óra végén leosztályozott. Dupla matekon ismét Bridgit Tonkin-nal volt óránk. Vele is kezdjük, és vele is zárjuk a keddi napot. Általános iskolai ismétlésekkel kezdtünk. Meg is lepődtem magamon, hogy milyen sok mindent tudok. Azt hittem, hogy én leszek az osztályban a legrosszabb matekos, de úgy tűnt, hogy vannak még nálam is reménytelenebb esetek. Nagyon rendes volt a tanárnő. Ha valaki nem tudott valamit nem ordítozott vele, mint az általános iskolai tanárom, hanem újból elmagyarázta a lépéseket. Kicsengetés után mindenki hamar elhagyta az osztálytermet. Jenni-vel kipakoltuk a szekrényünkbe a szükségtelen tankönyveket, majd elindultunk haza. Néhány perccel később Matthew, Lucy és Ian csatlakoztak hozzánk.
-Hello.-köszönt Matthew.
-Sziasztok.-üdvözöltük őket Jenni-vel.
A csajos bagázs megint előre ment beszélgetni, míg a fiúk hátrébb maradtak.
-Hogy vagy Lucy?-kérdeztem.-Ma nem tűntél túl vidámnak. Valami baj van?
-Hát... beteg a mamám.-mondta szomorúan.
-Óóó, nagyon sajnálom. Jobbulást neki!
-Köszönöm. Átadom.-mosolyodott el.-Nektek hogy telt a napotok?
-Egész jól.-válaszolta Jenni.
-Elment.-mondtam.
Aztán érdekes eszmecsere futtatás folyt, mindenféle csajos dologról egészen addig, míg Matthew és Lucy leváltak rólunk és már csak hárman folytattuk az utat hazafelé.
-Jenni ma egy visszavágót?-kérdezte Ian.
-Benne vagyok.-mosolygott Jennifer.
-Miről van szó?-néztem rájuk értetlenül.
-Áá csak egy netes játék.-legyintett Ian.
-Ó, értem. Nem is tudtam, hogy már így összehaverkodtatok.-mondtam.
-Jaa, nem,nem,nem. Ian-nel már régóta ismerjük egymást. Általánosban évfolyamtársak voltunk.-magyarázta meg a helyzetet Jenni.
-Ezt nem tudtam. Így már minden világos. Már értem, hogy miért védted meg őt tegnap este amikor skypon beszélgettünk.-néztem Jenni-re.
-Ti rólam beszélgettetek?-értetlenkedett Ian.
-Csak egy pár szót váltottunk az osztályról, hogy kinek mi a véleménye a többiekről.-mondtam kissé elvörösödve.
-Eláruljátok, hogy rólam mit beszéltetek?-kíváncsiskodott Ian.
-NEM!-kiáltottam.-Nem sokat.. csak annyit, hogy... nem lényeges.. semmit.
-Jenni?-kérdezte Ian.
-Khm.. Már nem emlékszem.-füllentette.
-Ja persze.-látszott rajta, hogy nem hisz nekünk.
Közben meg is érkeztünk az elágazásig, ahol én elköszöntem a többiektől. Otthon nem találtam senkit, így egyedül megebédeltem, majd felmentem a szobámba és gyorsan megírtam a házikat. Később bepakoltam holnapra és leültem a géphez, hogy megvárjam, míg Jenni online lesz. Ez egy lányos dolog, hogy körülbelül másfél órája köszöntünk el egymástól, de már folytatjuk is a beszélgetést. Nem kellett sokáig várakoznom.
-Szia.
-HALI!
-Jenni, nem kell kiabálnod, működik a mikrofon.-mosolyogtam bele a kamerába.
-Jaa, bocsi.
-Semmi gond. Szóval történt valami érdekes azóta amióta otthagytuk egymást?-nevettem.
-Nem sok minden. Csak fáj a fejem.
-Jobbulást!
-Köszi. Georgi?
-Igen?!
-Nem tudnál segíteni az angolban?-kérdezte.
-Dehogynem, hol akadtál el?
-Addig eljutottam, hogy felírtam, azt hogy házi feladat.
-Biztos sok időbe tellett.
És mind a kettőnkből kitört a nevetés. Majdnem egy órán keresztül segítettem Jenninek a háziban, ami nem volt túl bonyolult dolog, csak írni kellett egy verset azokkal a szavakkal, amit Katherine Mayfair megadott. A szavak a következők: álom, jövő, szeretet, család, világ.
Az én versem így sikerült:

A világon annyi rossz dolog történik velünk, 

De a családunk mindig itt lesz nekünk.

Szeretetet kapunk és sokáig mi magunk is adunk,

Míg valaki le nem dönti a szív körülötti falunk.

A jövőben remélem teljesülnek a vágyaim,

Szeretném, ha valóra válnának az álmaim!

Jenni versét háromnegyed óra alatt így ennyire tudtuk összehozni:

Miért nem lehet egyszerű a világ?

Miért kell megvárnunk, míg valaki bánt?

Sajnos a családunk nem lehet mindig ott velünk,

A jövőben nem foghatják a két kezünk.

Fel kell nőnünk és rá kell jönnünk, hogy ez nem csak egy álom már,

A szeretet nem egyszerű, ezt nagyon rég látom már.

Rengeteget nevettünk vers írás közben. Nagyon sok hülyeség is az eszünkbe jutott. Szívesen leírtuk volna őket, de úgy gondoltuk,hogy Katherine tanárnő annyira nem díjazná  a dolgot.
-Köszi, hogy segítettél.-hálálkodott Jenni.-Nem is tudtam, hogy ilyen jó vagy versírásból.
-Hát, még mindig jobban megy, mint a matek.-nevettem.
-Ezt miért mondod? Majdnem mindenre tudtál válaszolni a matek órán is.
-Ja, de csak azért, mert ez ismétlés. Majd nézd meg a jegyeimet, ha új anyagot veszünk!
-Szavadon foglak! De ha az első új anyagos tz-d jobb lesz, mint 2-es jössz nekem egy csokival.-mosolyodott el.
-Ezt megbeszéltük.-kacsintottam rá.-De ha hármasnál rosszabb lesz, akkor én kapok csokit.
-Benne vagyok.
-Na ezt meg is beszéltük.-mondtam.
-De csalnod nem ér! A tőled telhető legjobban kell megírnod.-figyelmeztetett Jenni.
-Eszem ágában sincs egy fogadás miatt megbukni.- nevettem.
-Akkor jó. Viszont most mennem kell, de holnap majd várlak a házatok előtt.
-Rendben. Jó éjt!
-Neked is.
Ezzel befejeződött a beszélgetésünk. Gyorsan hajat mostam és lementem apuékhoz. Szinte egész délután nem is találkoztunk.
-Már az első héten ilyen sok a házid? Mi lesz még később?-kérdezte apa.
-Jajj dehogy. Alig volt valami. Csak beszélgettem Jennifer-rel.
-Örülök, hogy ilyen hamar barátokat találtál.-mosolygott rám.
-Tényleg Gina, kérdezni akartam valamit.-nézett rám Dave.
-Akkor kérdezz.
-Mi van Szöszivel?-kacsintott rám.
-Semmi különös, azon kívül, hogy ma megdobott egy vízibombával és egy boccsal elintézte a dolgot.-rántottam meg a vállam.-Jenni azt tanácsolta, hogy próbáljak meg egy kicsit toleránsabb lenni. Több-kevesebb sikerrel jártam. De már nem visszhangzott tőlem az osztálytermünk.
-Huhh, úgy érzem, hogy ez haladás a tegnapiak után.-nevetett Dave.
-Az biztos. Ne is mondd. 4 év alatt még tuti lesz egy pár veszekedésünk.
-Hoztam rágcsálni valót.-jött be a nappaliba apa.
-Mit nézünk?-kérdeztem.
Kiválasztottunk egy filmet, ami számomra annyira unalmas volt, hogy egy fél óra után elaludtam rajta. Néha felkeltem arra, hogy apa és Dave jókat nevettek. Legalább nekik tetszett. Félálomban felkóvályogtam a szobámba és bedőltem az ágyba. Viszlát holnap reggel!