7. rész. Ismerkedés

Ez első nap feszültsége után ma bátran indultam el Jennifer-rel az iskolába. Már eleve az örömömre szolgált, hogy nem kellett magamra ráncigálni az ünneplő ruhát. A számomra legmegfelelőbb öltözetet vettem fel. Nem akartam túl kirívó lenni már az első rendes tanítási napon. Így egy lezser felsőt, szaggatott, farmert, fehér convers cipőt és néhány kiegészítőt variáltam össze fehér-pink árnyalatokban. :)

Aki ismer az tudja, hogy mindenem a félvállas felső és imádok körmöt festeni. Ha kell minden nap új motívumokat rajzolok a körmeimre, hogy másnap passzoljon az aznapi outfittemhez. Jenni-vel útközben elég sokat beszélgettünk, hogy kinek mi az első benyomása az osztályról.
-Szerintem jó kis közösség leszünk!-jelentettem ki vidáman.
-Nekem is szimpik a többiek.-helyeselt Jenni.
-Mit gondolsz, fogjuk őket annyira szeretni, mint az általános iskolai osztálytársainkat?-kérdeztem.
-Én már most jobban szeretem.-Jennifer hangja elcsuklott.-Általánosban nem volt sok barátom.... Őszintén szólva egyetlen barátom sem volt.
-Óó, sajnálom, ezt nem tudtam.
-Nem kell. A szüleim elit iskolába járattak és nem igazán értettük meg egymást az ottani csajokkal. Ők mindig szekáltak, mert nem vagyok olyan, mint ők. Én pedig mindig jókat mosolyogtam rajtuk, hogy mind egyformák. Engem általánosban sosem vonzott a póthaj vagy a műköröm.-legyintett a kezével.-Na nem mintha ma érdekelne.
-Na látod ebben egyet értünk. Én sem bírom a mű lányokat. Hogy bírtad ki őket 8 éven keresztül?-kérdeztem.
-Muszáj volt. A szüleim azt mondták, hogy csak akkor járhatok ebbe az iskolába, ha az ő általuk kiválasztott általános iskolában járom ki a 8 évet.
-Nem semmi. Én biztos nem csináltam volna végig.-néztem rá elismerően.- Ennyire fontos számodra ez a gimnázium?
-Még óvodás koromban láttam az újságban egy képet a sulinkról és nagyon megtetszett. Természetesen akkor még nem tudtam, hogy ez egy iskola. Igazából abban az időben balett táncosnő akartam lenni és azt hittem, hogy ez az épület agy tánciskola. Mondtam apunak, hogy olvassa fel nekem ezt a cikket, ő kinevetett, hogy előbb általánosba kéne járnom, nem pedig a gimnáziumokat nézegetnem. Akkor döbbentem rá, hogy ez nem egy balett suli. Kicsit elszontyolodtam, de közben apa olvasta a cikket és nagyon megtetszett nekem, amit a giminkről írtak. Ekkor még csak 6 éves lehettem, de már tudtam, hogy nekem ide kell majd járnom. :)-mondta őszinte mosollyal Jennifer.-És te miért pont ezt a sulit választottad?
-De jó! Hát nekem nem ilyen filmbeillő a sztorim. Igazából a középsuli választásakor még nem tudtam, hogy most itt leszek  New Orleansba. Azt már tudod, hogy a szüleim elváltak, de azt nem, hogy azért költöztem ide, mert az anyám összeköltözött egy másik férfival. Ekkor úgy döntöttem, hogy én biztosan nem fogok egy számomra idegen férfival egy fedél alatt élni, és felvettem a kapcsolatot apával, hogy mit szólna hozzá, ha a középsulit itt járnám ki. Természetesen apa nagyon örült neki. Mondtam, hogy nézzen szét, hogy milyen középiskolák vannak a közelben. Végül maradtunk ennél, hiszen Dave is ebbe a suliba jár.
-Hmm.. Sajnálom ami a szüleid között történt.
-Nem kell. Ha nem válnak el most biztosan nem lennék itt.-mosolyogtam rá.
-Ez igaz. Akkor most nem lehetnénk osztálytársak.
Megöleltük egymást és akkor vettük észre, hogy a beszélgetés közben már meg is érkeztünk a sulihoz. Bementünk az osztálytermünkbe és kerestünk két egymás melletti helyet. A becsöngőre nem kellett sokáig várnunk. Nagy meglepetésünkre az osztályfőnök jött be a terembe.
-Szervusztok! Az első órátokból elkértem néhány percet, hogy kioszthassam a szekrénykulcsokat. Szeretném ha névsor szerint kijönnétek érte.-mondta Katherine Mayfair.-A többiektől szeretném kérni, hogy csendbe foglalják el magukat.
Több sem kellett az osztálynak. A legtöbben előkapták a fülhallgatójukat, vagy a telefonjukat nyomkodták. Mi Jennifer-rel újságot nézegettünk.
-Georgina Blaze.-szólított engem az osztályfőnök.
Otthagytam Jenni-t és kimentem a kulcsomért. Miután az osztályfőnök végzett kiment a teremből és átadott minket a földrajz tanárnak.
-Köszöntelek benneteket! Paul Watson-nak hívnak és én leszek a földrajz és történelem tanárotok. Remélem hamar összeszokunk.-mutatkozott be Paul.
Az óra azzal telt, hogy névsor szerint mindenki elmondott magáról pár szót. Kicsöngetés után Paul elköszönt, majd elhagyta az osztálytermünket.
-Nekem szimpatikusnak tűnik.-néztem Jenni-re.
-Nekem is.-mosolygott rám.
-Mi a kövi óránk?-kérdeztem.
-Matek.
-Argh...-hallattam egy morgás félét.-Nem épp a kedvencem.
-Igazából nekem sem.-rázta meg a fejét Jennifer.
Matekon megismerkedtünk Bridgit Tonkin tanárnővel. Első benyomásra nem egy banya, mint az általános iskolai matek tanárom. Még az is lehet, hogy megkedvelem a matekot. Hahaha. A nap hátralévő részében még volt dupla angol az osztályfőnökkel,tesi Adam Hathaway tanár úrral, biosz Emily Holt-tal és töri ismét Paul Watson-nal. Sok minden nem történt az órákon. Minden tanár megkérdezte tőlünk, hogy honnan jöttünk és azt is, hogy mennyire szeretjük az ő általa tanított tárgyat. Normális diákokhoz híven a matekot, majd' az egész osztály utálja, vagy azért mert nem nagyon megy neki,mint pl. nekem, vagy azért mert szimplán nem csípi azt a tantárgyat. A tesit úgy ahogy szeretem. Igaz,hogy nem a kedvenc tantárgyam de meg tudom csinálni a gyakorlatok nagy részét. Adam tanár úr is rendesnek tűnik. Emily, a biológia tanárnő már most kinézett magának, pedig egész órán meg sem szólaltam. Lehet, hogy alapból nem vagyok szimpi neki. Azért remélem idővel megbékél. Történelmen ismét találkoztunk Paul-lal, aki nem akart minket az 1. nap megrémíteni, így bár már föcin mindent megbeszéltünk nem kezdett bele a tanításba. Sőt, 10 percel hamarabb elengedett minket. :) Kipakoltunk a szekrényekbe Jenni-vel, majd elindultunk haza.
-Lányoook!-kiáltott valaki, vagyis inkább valakik utánunk.
Jenni-vel hátra fordultunk és megpillantottunk az osztályunkból 3 tagot, 2 fiút (Matthew-t és Ian-t) és 1 lányt (Lucy-t), amint utánunk kalimpálnak.
-Várjatok, ti is arra felé laktok?-mutatott arra az utcára Ian amerre épp indulni készültünk.
-Ühüm.-hümmögött Jenni.
-Miért? Ti is arra laktok?-kérdeztem.
-Ja, szóval ha nem gond veletek tartanánk.-vette át a szót Matthew.
-Felőlem.-néztem Jenni-re támogatást várva.
-Nekem okés, legalább beszélgetünk útközben.-mondta Jenni.
Lucy mellénk csapódott és sokat beszélgettünk vele. Azt már kívülről fújtuk, hogy ki melyik suliból jött, hiszen ma legalább 6-szor kellett elmondanunk. A srácok mögöttünk jöttek, végig a telefonjaikat nyomkodták és néha hangosan felröhögtek. Már nem voltunk messze a házunktól, ezért előkotortam a kulcsomat.
-Khm.. Szöszi elhagytál valamit.-szólt utánam Ian.
-Hogy één?-néztem rá bambán.
-Igen, hozzád beszélek.
-Figyelj nem tudom, hogy ezt meddig szándékozod csinálni, de az én nevem Georgina, ha lehet a Szöszit még most felejtsd el amíg szépen kérem.-néztem rá nem túl szépen.
-Mert különben mi lesz?-húzta tovább az agyam Ian.
-Ne akard tudni!
-Hejj, nyugi kislány. Ne pattogj ennyire.
Hogy én pattogok? Mit képzel ez magáról? Az már biztos, hogy Ian-nel nehéz 4 évünk lesz együtt. Segítségkérően Jenni-re és Lucy-re néztem.
-Szerintetek melyikünknek van igaza?-kérdeztem.
-Szerintem...-kezdte Lucy, de Jenni oldalba bökte és mind a ketten elkezdték nézni a lábukat, mintha olyan nagyon érdekes lenne.
-Szóval? Mi van? Mi az? Jenni! Kérlek mondj valamit!-néztem a barátnőmre. Legalábbis eddig azt hittem, hogy barátok vagyunk.
-Hát.. Igazából azt sem értem, hogy min húztad fel magad..-kezdte Jennifer.
-Tessék? Hát nem hallottad, hogy le Szöszizett, már másodszor?
-És akkor mi van?-szált be a beszélgetésbe Matthew is.-Már középsulisok vagyunk, ne viselkedj már úgy, mintha oviban lennénk. Azért mondtam a többieknek, hogy jöjjünk veletek, mert jófejnek tűntetek.
Igaza volt. Ahogy kimondta rájöttem, hogy nem kellett volna ilyen kis semmiségen felhúznom magam. De valahogy annyira zavart ez az egész, a Szöszi név is, de leginkább maga Ian.
-Igazad van. Bocs. És neked is bocs Ian.-néztem rá.
-Segáz, nem gondoltam, hogy ilyen lobbanékony vagy.-mondta Ian.
Pár száz méterrel később Lucy elköszönt tőlünk.
-Sziasztok. :)-mosolygott ránk.-Örülök, hogy beszélgettünk. Holnap is jöhetnénk együtt, ha gondoljátok.
-Szia. Nekem tettszik az ötlet.-köszöntem el én is Lucy-től.
-Sziaaa. Én is örülök, hogy ilyen hamar ennyi barátot szereztem.-nézett rám, majd Lucy-re Jenni.-A hazajövetelben én is benne vagyok.
-Csáá.-bökte oda Ian.
-Hello.-köszönt valamivel kulturáltabban Matthew.
Nem sokkal később Matthew is leszakadt tőlünk. Már csak hárman maradtunk. A következő én voltam. Megérkeztünk az utcánk elejére.
-Akkor sziasztok.-köszöntem el.-Jenni majd még estére beszélünk.
-Oké, szia.-mosolygott Jennifer.
-Szeva Szöszi, holnap találkozunk.-búcsúzott el tőlem Ian.
Na igen megint elpattant bennem a húr, de úgy gondoltam, hogy ma már elégvolt egyszer lejáratnom magam, így hátrafordulás nélkül fojtattam a lépteimet a kapunk felé. A házunk ajtaját nagy robajjal csaptam be. Dave már otthon volt. Látta rajtam, hogy valami nem oké.
-Szia. Valami baj van Gina?-kérdezte.
-Szia. Nem nincs semmi, majd megoldom ne aggódj.
-Oké, de ha gondolod én itt vagyok, nekem elmesélheted.-nézett rám kíváncsian.
-Ha nagyon tudni akarod van egy "jófej" osztálytársam, aki Szöszinek hív.
-Huhh, az aztán a komoly probléma. Megverjem holnap?-nézett rám gúnyosan.
-Remek! Engem senki sem ért meg, még Jenni is Ian melett volt.
-Óóó szóval egy FIÚ-ról van szó.-gúnyolódott tovább Dave.
-Figyelj nem is értem, hogy miért mondtam el neked. Hogy gondolhattam, hogy megérted?-tettem fel a költői kérdésemet.-Ne is válaszolj. Ha tovább szeretnél gúnyolódni rajtam fent leszek a szobámban.
Azzal otthagytam Dave-et és felmentem az emeletre. Bepakoltam holnapra, majd leültem tv-t nézni. Néhány órával később valaki kopogtatott az ajtón.
-Dave!! Ha már úgy is lent vagy megemelhetnéd a hátsófeled és kinyithatnád!-kiabáltam lefele a szobámból.
Nem telt bele pár percbe sem és Dave csörtetett be a szobámba.
-Téged keresnek Szöszi.-vihogott a bátyám.
-Mii?-néztem rá bambán.-Ki van itt? És te miért hívsz Szöszinek?
Ekkor összeállt bennem a kép és meglepetten néztem Dave-re.
-Ugye nem? Mit akar EZ tőlem?-kérdeztem.
-Passz, azt mondta, hogy valamit elhagytál és azt hozta vissza neked.
-Mindegy, mond meg neki, hogy nem érek rá.-tanácsoltam neki.
-Az nem fog menni...-köhintett.
És ekkor Dave háta mögül előlépett Ian, kezében a szekrénykulcsommal. Nem gyengén égett a fejem.
-Hát én most magatokra hagylak.-hagyta el a szobámat Dave.
Ian beljebb lépett.
-Hát látom nem vagy kíváncsi rám, bocs ha megzavartalak aaa....-nézett körbe és megakadt a szeme a bekapcsolt tv-men.- aa tévézésben. "EZ" visszahozta neked a szekrénykulcsodat, amit még hazafele jövet rántottál ki a zsebedből.
-Ööö, köszönöm.-ennyit bírtam kinyögni.
-Figyelj, nem kell felállnod, tudom merre van az ajtó, a bátyád majd kienged engem.-monda Ian.
-Várj! Tudod, hogy nem úgy értettem. Sajnálom. Nem akarok már a második gimis napomon összeveszni valakivel.-szóltam utána, mielőtt még elhagyta volna a szobámat.
-Tök 8. Nem vagyok egy haragtartó típus csak rosszul esett.-nézett vissza az ajtómból Ian.
-Elhiszem. De már többször is bocsánatot kértem. Tudod, vannak dolgok, amik nekem is rosszul esnek.-néztem rá felháborodottan, hogy még neki áll feljebb a dolog.
-Ezt én is megértem.
-Akkor ? Elhagyhatjuk a Szöszi jelzőt? Georgina vagyok.-nyújtottam felé a kezem.
-Eszem ágában sincsen.-vigyorgott vissza rám majd kiment a szobámból.
Remek. Én békejobbot nyújtok neki, ő pedig megaláz. Ismét. A délutánom további részében apuval beszélgettem a második napomról, majd Jenni-vel beszéltük meg az Ian ügyet skypeon.
-Komolyan elment hozzád?-pislogott nagyokat a kamerába Jenni.
-Ühümm.-bólogattam neki már legalább harmadszorra, mert Jenni teljesen lefagyott és nem akarta elhinni, hogy Ian eljött hozzánk.
-Hallod ez tök rendes dolog volt tőle.
-Tudom. Pont ez az, én olyan csúnyán viselkedtem vele. De mentségemre szóljon, hogy ő kötözködött velem.
-Kitalálom! Szöszinek nevezett.-húzta mosolyra a száját Jenni.
-Ez ennyire egyértelmű?
-Nem volt nehéz rájönni, hiszen egész délután ez a te "nagy" problémád.
-Miért szerinted nem az?
-Figyelj, lehet egy tanácsom?-kérdezte Jennifer.
-Persze.
-Szóval szerintem ne ez legyen életed legnagyobb problémája. Próbálj meg rendesen viselkedni vele.
-Hogy mi?
-Én csak úgy gondolom, hogy túl kemény vagy hozzá. Ő így ismerkedik. Nem kéne ezért egyből a kardodba dőlni. Majd idővel megunja...-tartott egy kis szünetet Jenni.-Vagy nem.
-Kösz a biztatást.
-Én láttam dolgokat, amiket te nem. Szerintem rendes srác.
-Óóóó szóval bejön neked?-kacsintottam rá.
-Nem, dehogy!-szólt Jenni és láttam rajta, hogy őszintén beszél.
-Akkor?
-Tudod Ian-nek szerintem.... Ááá mindegy, most mennem kell, majd holnap beszélünk.-próbált lerázni az én kedves barátnőm.-Jó éjt! Szia.
-Jennifer! Előbb fejezd be a mondatodat aztán elmehetsz.-néztem rá feszülten.
De már késő volt. Kilépett. Holnap az első dolgom lesz elkapni őt. Ekkor láttam csak, hogy mennyi is az idő. Gyorsan lezuhanyoztam és az ágyból még utoljára felnéztem facebookra, ahol további 6 osztálytársam ismerősnek jelölt, köztük Ian is. Gondoltam még ráírok és még egyszer elnézést kérek tőle, de sajnos nem volt elérhető. Majd holnap személyesen!