5. rész. Gólyanap... vagy mégsem...

Na igen... Tudhattam volna, hogy ma semmi nem megy majd zökkenőmentesen. Az egy dolog, hogy tegnap este már egy picit izgultam a mai naptól, de az mind semmi ahhoz képest amit reggel éreztem. Minden szép és jó lett volna, ha sikerül kikelnem az ágyból, azonban olyan iszonyatos hányinger és szédülés fogott el, hogy inkább visszafeküdtem.

-Georgina kislányom el fogsz késni a gólyanapról!-rontott be a szobámba apu.

-Apa, igazából most a gólyatábor a legkisebb problémám... Az igazat megvallva ki sem tudok kelni az ágyból, mert forog felem az egész világ.-mondtam neki szomorúan.

-Csak nem gyomorrontásod van? Tegnap mit ettél az étteremben?-kérdezte ijedten apa.

-Nem hinném, hogy az a bajom. Már volt gyomorrontásom, de akkor nem akart szét szakadni a fejem is.-mondtam, mert közben még egy iszonyat erős fejfájás is társult az eddig sem túl kellemes érzések mellé.

-Most már teljesen mindegy. Ilyen állapotban biztos, hogy nem mehetsz el a gólyanapra.-jelentette ki.

-De én el tudok menni. Menni is szeretnék. Csak adj 5 percet és....-eddig jutottam a mondandómmal, mert rohannom kellett a wc-re. Nem részletezném, hogy mi történt odabent a mosdóban.

Miután kijöttem a fürdőszobából egy kicsit megkönnyebbültem, viszont még mindig nem éreztem teljesen rendbe magam. Apa ugyan ott várt rám a szobámban.

-Minden oké?-kérdezte.

-Ühüm.

-Most már belátod, hogy így nem mehetsz el az iskolába? 

-De én annyira szeretnék menni!-keseredtem el.

-Tudom és nagyon sajnálom, de így biztos, hogy nem engedlek el. Most kapsz egy fél órát, hogy összekészülj és indulunk az orvoshoz.

-Nincs szükségem orvosra. Rendbe jövök magamtól is.-mondtam.

-Én nem vagyok ebben annyira biztos. Inkább elviszlek és majd meglátjuk, hogy mit mond a doktornő. És nincs több ellenkezés!-ezzel a kijelentéssel apa befejezte a mondandóját és kiment a szobámból.

Remek! Első nap az új iskolában az új osztállyal, erre ülhetek majd egy hypo és tisztítószer szagú kórteremben. Ez volt minden álmom a nyár utolsó péntekén. Na mind egy. Ez van. Hosszas tűnődés után magamra aggattam a ruháimat és lementem apához. 

-Már azt hittem, hogy megszöktél az ablakon.-mosolygott rám.

-Nem volt túl egyszerű úgy felöltözni, hogy minden ruhadarab után rohanhattam a mosdóba.-néztem rá szomorú tekintettel.

-Az orvosi rendelő itt van az utca végén. Mehetünk gyalog vagy inkább kocsival vigyelek?-kérdezte apa.

-Szerintem menni fog a saját lábamon is. A lábamnak nincs semmi baja.-próbáltam mosolyogni.

-Akkor induljunk.

Az utat csendesen tettük meg kb. 10 perc alatt. Közben "csak" 2-szer kellett megállnom egy-egy bokor mögött... :/ Mikor odaértünk még négyen voltak előttünk így bementünk a hófehér és világos zöld várakozóba és kerestünk magunknak ülőhelyet. Kis gyerekek toporzékolása és rendetlenkedése töltötte be az egész helyiséget. A szülök nem győzték összeszedni a saját gyereküket. Mire sorra kerültünk addigra, ez eddig is sajgó fejem már a kettészakadás szélén állt a nagy nyüzsgéstől. Amikor én következtem bementem és az orvos megvizsgált. Fel írt valami kacifántos nevű gyógyszert is és azt mondta, hogy 1 hétig szedjem, de ha hétfőre jobban érzem magamat, akkor elmehetek a suliba. Na igen. Ezt is csak azért mondta, mert apa nélkül voltam bent és így elpanaszoltam a gólyanapos bánatomat a doktornéninek. A vizsgálat végére majdnem öribarik lettünk. :$ Na jóóó ez csak vicc volt, de azért tényleg jól kijöttünk egymással. :) Apa kint várt rám. Elmondtam neki, hogy valami vírusos betegségem van és odaadtam neki a papírt, hogy ki tudja váltani a gyógyszeremet. Persze azt sem felejtettem el elmesélni, hogy hétfőn már mehetek suliba. Megbeszéltük, hogy én haza megyek, ő pedig el megy a patikába. A hazafelé út zökkenő mentesen ment. Nem kellett egyszer sem közelebbről megismerkednem a tujákkal. Dave otthon volt mire hazaértem. 

-Na mi van Georgi? Életben maradsz?-kérdezte csupa testvéri szeretettel a hangjában.

-Hahaha.. Nem volt vicces.-mondtam gúnyosan.-De amúgy ne aggódj, ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem.

-Ha gondolod menj, öltözz át és nézünk valamit a tv-ben.-ajánlotta Dave.

-Benne vagyok.-mosolyogtam rá. 

Elindultam a szobámba és átöltöztem. A lefelé vezető utam során egyszer meglátogattam a legjobb barátomat: a wc-csészét. Miután rendbe szedtem magamat le mentem Dave-hez. Addigra már apa is haza ért. Be vettem a gyógyszeremet és a nap hátralévő részét a kanapén töltöttem. Hiába mondtam apának is és Dave-nek is, hogy nem a lábam tört el, ők fekvőbetegnek ítéltek. Ebben az volt a legjobb, hogy egész nap a kedvemben akartak járni,hogy ne legyek szomorú a gólyanap miatt. Így a kedvenc csajos sorozatomat is velem együtt nézték és nagyon aranyosak voltak, ahogy tűrték az érzelem kitöréseimet közben. Bár ez a nap nem éppen úgy alakult, ahogyan elterveztem, de már nem vagyok olyan szomorú, hiszen rájöttem, hogy ha minél hamarabb meggyógyulok hétfőn már mehetek suliba és láthatom az új osztálytársaimat. Már várom!