30. rész. Egy csodálatos délutánt követő meghökkenés

"Lehet, hogy nem ugrottam Ian nyakába. Lehet, hogy nem ráztam a hajamat. Lehet, hogy nem játszottam meg magamat előtte, de én még mindig úgy érzem, hogy a mi csókunk sokkal őszintébb, mint Celestináé és a bátyámé. Mondhatják, hogy féltékeny vagyok, de ez őrültség. Ian-nél jobban sosem fogok senkit sem szeretni. Gondolhatják azt is, hogy a miénk nem igazi kapcsolat, de engem nem érdekel a véleményük, mert én tudom... Tudom, hogy őszintén szeretjük egymást. Ian pillantásaiból és érintéseiből minden kiolvasható. Most is hülyítettem ide felé jövet, hogy félek... Ha vele vagyok sosem érzek félelmet. Tudom, hogy biztonságban vagyok. Szerintem ez sokkal fontosabb, mint egy csókcsata a nappaliban. De ez az én véleményem. Mindenkinek mások az elvárásai..."


-Min gondolkodsz?-ült le mellém az egyik fa alá Ian.
-Rajtunk.-mosolyodtam el.
-És mire jutottál?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Arra, hogy szeretlek.
-Ezt már eddig is tudtam.-mosolyodott el ravaszul.-Nem kellett volna ennyire megerőltetned magad a gondolkodásban.
-Haha.-tetettem a sértettet és összefontam a karjaimat magam előtt, majd felálltam és egy lépést hátráltam.
-Tudom, hogy nem tudsz rám haragudni.-nyújtotta felém a kezét, de nem akartam megfogni. Naná, hogy nem voltam mérges, de azért jó volt húzni az agyát.-Te akartad!-pattant fel én pedig gyorsan futni kezdtem, de Ian már a nyomomban is volt.-Úgy is elkaplak.
Néhány percig újra kisgyermeknek éreztem magamat. Olyan érzésem volt, mintha vissza csöppentem volna az óvodás éveimbe és megint felhőtlenül szaladgálhatnék, anélkül, hogy bármi problémám lenne. Hangosan nevetgéltünk és senki nem szólt ránk. Embereknek még jele sem volt a környéken. Szabadok voltunk!
-Áááá!!-sikítottam amikor éreztem, hogy a karjai körém fonódnak.
-Hahaha.-nevetett.-Mondtam, hogy előlem nem menekülhetsz.
-Nem is akarok. Előled sosem menekülnék.-fordultam meg, de Ian nem számított rá, hogy megadom magam, ezért még mindig maga felé rántott és a lendület miatt a földre huppantunk. Bele estem az ölébe és a számat az övére tapasztottam.-Köszönöm a mai napot.-suttogtam.
-Nem kell megköszönnöd.-döntötte a homlokát az enyémnek.
-Lenne egy kérdésem.-néztem rá komolyan.
-És pedig?
-Mi volt az első benyomásod, amikor megláttál? Őszintén!
-Hát jó. Amikor először megláttalak, akkor neked mentem az ajtóban.
Akaratom ellenére is elmosolyodtam, amint eszembe jutott az ominózus pillanat.
-Gondoltam valami frappáns beszólással biztosan emlékezetessé tehetem az első találkozásunkat, ha már sikerült így eltarolnom téged. Innen jött a Szöszi, amit azóta sem felejtettem el és még mindig így hívnálak, ha téged nem zavarna a dolog. De a kérdésre válaszolva: Az első benyomásom az volt, hogy még idegesen is bejössz nekem.
-Hűű...-emésztettem meg a hallottakat.
-Most te jössz! Neked mi volt az első benyomásod? Ne kímélj!-mosolyodott el huncutul és megjelentek a szája sarkában az általam imádott kis gödröcskéi.
-Bunkó, tapló és még a hajszíneket sem tudja megkülönböztetni. De... ennek ellenére nagyon helyes és eszméletlenül szépek a szemei.-foglaltam össze az első nap utáni véleményemet Ian-ről.
-Szóval bejön a szemem?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Ha nem lenne ilyen kék szemed esélyed sem lenne nálam.-kacsintottam.
-Nem hiszem, hogy a szemem színe miatt szerettél belém.-rázta meg a fejét.-Biztos vagyok benne, hogy a lelked mélyén már az első napokban is szerettél engem.
-Azért ebben ne legyél annyira biztos.-lomboztam le a hangulatát.-Az első hét után egyenesen a föld alá kívántalak, de valamiért mégis imponált nekem, hogy nem szállsz le rólam és folyamatosan piszkálsz.
-Tudtam.-mosolyodott el.-Tudtam, hogy nem szabad feladnom, mert egy napon még az enyém leszel.-aztán hirtelen elkomolyodott.-Csak az a hülye Jake Morgan ne kavart volna be...
-Kérlek őt ne is emlegessük.-ráztam meg a fejem.-Nem akarok visszaemlékezni azokra az időkre. Valahogy a mostani helyzettel sokkal jobban ki vagyok békülve.
-Én is.-bólintott, majd adott egy puszit a homlokomra.
Egy darabig még kettesben töltöttük az időt és megettük a kihűlt és összeszottyadt hamburgereinket, majd Ian hazakísért és elköszöntünk egymástól.
-A közeljövőben beiktathatnánk még egy hasonló délutánt.-intettem utána.
-Csak természetes.-kacsintott vissza.
A házba belépve apát és Dave-et a nappaliban találtam. Celestinának nyomát sem láttam, ezért megnyugodtam.
-Örülök, hogy megjöttél.-fordult felém komolyan apa, és még a TV-t is kikapcsolta.-Beszédem van veletek.-nézett felváltva, hol a bátyámra, hol rám.-Eddig Dave-nek sem mondtam semmit, mert ezt egyszerre akartam közölni veletek.
-Bökd már ki apa!-türelmetlenkedett Dave.-Már lassan két órája hallgatom, hogy valami komoly dologról kell beszélnünk, amint Georgina hazaér. Tessék.-bökött felém.-Már itthon van. Igazán elmondhatnád körítés nélkül a dolgot, mert kezdesz nagyon felidegesíteni.
-Jól van fiam, akkor a dolgok közepébe vágok.
-Hát azt megköszönném.-dőlt hátra a bátyám.
Értetlenül álltam az ajtóban és a kabátom még mindig rajtam volt, de engem is érdekelt a dolog, ezért nem akartam azzal húzni az időt, hogy kivigyem a fogashoz, inkább magamon hagytam.
-Anyátok azt szeretné, ha a néhány napot vele töltenétek.-bökte ki apa.
-MI VAN?-kérdeztük egyszerre Dave-vel.
-Ezt nem hiszem el.-csapott a kanapéra Dave.-Látod.-nézett rám.-Ez is a te hibád.
-DAVE!-szólt rá mérgesen apa.
-Hagyd.-intettem neki.-Igaza van. Ha nem költözöm ide, akkor nem kerül veletek újra kapcsolatba. Teljesen megértem a véleményed Dave.-fordultam a bátyám felé.-Viszont azt nem tudom feldolgozni, hogy mennyire megváltoztál az utóbbi néhány hétben. Most nem csak Celestinára gondolok, mielőtt megint elkezdenél velem kiabálni és hosszasan kifejtenéd, hogy mennyire féltékeny vagyok rátok és hasonlók. Hanem a konkrét jellemedre gondolok. Természetesen ezt nem azért mondom, mert annyira meg kéne engem védeni, vagy ilyesmi, de igen is jól esett az, hogy van egy bátyám, aki a szívén viseli a gondjaimat és mindent megoszthatok vele, mert kiáll mellettem. De rá kell, hogy ébredjek, ez mind csak álca volt... -dörzsöltem meg a szememet, mert nem akartam, hogy sírni lásson.-1-2 hetente beszéltünk csak, amíg anyával éltem, de az más, mint itt, amikor 24 órát töltünk együtt. Eleinte az ittlétem során sem voltál ilyen, mint most. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de hiányzik nekem a bátyám. Hiányzik, hogy valakivel beszélgethessek, anélkül, hogy gorombán rám vágná az ajtót, vagy felzavarna a szobámba, hogy gondoljam végig az én kapcsolatomat... Te voltál az egyetlen biztos pont az életemben és nem tudom, hogy hogy fogom elviselni, ha te is cserben hagysz.-gördült végig egy könnycsepp az arcomon.
-Ezt miért nem mondtad eddig.-nézett rám döbbenten Dave.
-Mégis mikor kellett volna? Azt hittem, hogy érzed mennyire megbízok benned, de tévedtem.
-Sajnálom...-szólalt meg némi hatásszünet után.-Nem akartalak megbántani. Mindig is én akartam lenni az a nagy testvér, aki minden áron megvédi a kishúgát, de úgy néz ki sikerült összedöntenem ezt a képet.
-Nincs semmi gond Dave, csak rosszul esett ez az egész. Tegnap is nagyon megbántottál. Celestinával ki nem állhatjuk egymást, ezt meg kell értened. Amikor vele vitatkozom, akkor én nem akarlak téged bántani, de...
-Már nem vagyunk együtt.-szakított félbe.
-Mi?-döbbentem meg.-Mégis mikor szakítottatok?
-Ma délután.
-Esküszöm megfojtom azt a viperát.-szorítottam ökölbe a kezemet.
-Inkább ne.-fogta meg a kezemet Dave.-Én szakítottam vele.
-Mi történt?-hökkentem meg még jobban, mert biztos voltam benne, hogy Celestina dobta a bátyámat.
-Hát...-zavartan apára pillantott, majd megint felém fordult.-Nem illettünk össze.
-Én mondtam.-erőltettem magamra egy mosolyt, de tudtam, hogy valami más áll a dolog mögött, csak apa jelenlétében nem akarja elmondani.
-Igen, igazad volt.-túrta össze a hajamat, majd megölelt.
-Örülök, hogy kibékültetek. Most már visszatérhetnénk az eredeti problémára?-csapta össze a tenyerét apa.
-Szerintem menjünk.-bólintott Dave.
-Most komolyan?-döbbentett meg ma már sokadszorra.
-Igen, egy pár napot kibírunk vele.-bólintott.-És különben is... Nézd a jó oldalát. Addig sem kell suliba járnunk.-kacsintott.
-Hát jó. Felőlem.-tártam szét a karomat.
-Akkor holnap felhívom anyátokat és megmondom neki, hogy péntek délután indultok.-kászálódott fel apa a kanapéról.-Megyek is és ledőlök, hosszú volt ez a mai nap. Jó éjt gyerekek.
-Jó éjt.-köszöntünk el tőle egyszerre.
-Megyek és lefürdök.-fordultam a bátyám felé.-Ha szeretnél beszélgetni a szobámban találsz.
-Fél óra múlva ott leszek.-bólintott.
Éreztem, hogy  a bátyámnak valami nyomja a szívét. Nem is lepődtem meg azon, hogy mire visszaértem a fürdőből már az ágyamon feküdt.
-Hallottam amikor a barátnőivel beszélt. Csak egy játékszer voltam neki.-vágott bele a dolgok közepébe.-Elhitette velem, hogy komolyan gondolja a dolgot, de a saját fülemmel hallottam, amikor arról beszélgettek, hogy Celestina nyert, sikerült neki egy hét alatt összejönni egy idősebb fiúval, méghozzá a te bátyáddal. Egy verseny tárgya voltam. Fel tudod ezt fogni?
-Dave... Annyira sajnálom.-ültem le mellé.-Én előre szóltam, hogy Celestina nem tesz semmit ok nélkül.
-Hinnem kellett volna neked.-túrt bele a hajába.
-Már nem érdemes emésztened magad.-ráztam a fejemet.
-Tudom, hogy te nem voltál féltékeny a kapcsolatomra, mert... az igazat megvallva... én vagyok féltékeny a tiédre.
Először azt hittem, hogy viccel. Vártam, hogy mikor neveti el magát, de nem tette. Teljesen komolyan gondolta, amit mondott.
-Csak nézz magadra. 15 éves vagy és van egy veled egykorú srác, aki imád téged.-mosolyodott el.-Aztán itt vagyok én, akinek még sosem tartott 1 hónapnál tovább egy kapcsolata. Ilyen az én szerencsém.
-Ne mondj ilyeneket. 17 éves vagy, még az egész élet előtted áll. Semmi sincs veszve.-simítottam meg a teljesen összetört bátyám karját.-Én tudok valakit, aki nagyon szerelmes... volt beléd.-mondtam ki gondolkodás nélkül.
-Georgina ez nem vicces.-rázta a fejét.
-Teljesen komolyan beszélek. Viszont elég nehezen sikerült őt talpra állítani azután, hogy Celestina miatt a padlóra került és most úgy néz ki, hogy összejön neki a dolog egy másik fiúval, ezért nem tehetem meg vele, hogy bekavarok.
-Megértem. Szegény lány.-húzta el a száját.-Sokat szenvedett?
-Hát... eléggé.-morzsoltam az ujjaimat.
-Akkor inkább nem akarom tudni, hogy ki volt az, mert szeretném, ha ezek után boldog lenne. Jobb lesz neki azzal a másik fiúval.-mosolyodott el.
-Ezért szeretlek én téged.-öleltem meg.-Mindig azt nézed, hogy mi a jó a másiknak.
Néhány órán keresztül még néztük a TV-t, de igazából csak jelképesen ment a készülék, hogy legyen valami háttérzaj. Mindkettőnk gondolatai máshol jártak. Én azon agyaltam, hogy miként fogom a történteket beadagolni Jenni-nek, anélkül, hogy összezavarnám az érzéseit. Apropó Jenni! Egész délután nem hívott, sőt még üzenetet sem küldött, de az is lehet, hogy csak nem hallottam. Felpattantam és megkerestem a telefonomat. Egy olvasatlan SMS várt rám. Másfél órával ezelőtt küldte Jenni. Ez állt benne: "Minden remekül ment :3 Viszont most hulla vagyok, majd hnap meséleeek ;)" Még jobban elfacsarodott a szívem az üzenet elolvasása után. Valahogy abban reménykedtem, hogy mégsem jön össze a dolog és akkor csak a bátyám marad számára, de így sajnos két tűz közé szorul.
-Köszönöm, hogy végig hallgattál.-indult el az ajtó fel Dave.
-Örülök, hogy újra a régi vagy.-öleltem meg.-Már nagyon hiányzott a bátyám.
-Ha legközelebb is megváltoznék...-tolt el magától.-Felhatalmazást kapsz, hogy egy jó nagy pofonnal észhez téríts.
-Észben tartom.-kacsintottam.-Dave!-a bátyám már épp a kilincs után nyúlt, amikor utána szóltam.-Láttam a szemedben, amikor elmondtam, a dolgot... Tudod, amikor... Szóval, amikor arról beszéltem, hogy valaki szerelmes beléd... Tudom, hogy...
-Ne félj Georgina!-szakított félbe.-Nem kavarok be Jenninek.-mosolygott rám őszintén...