25. rész. Újrakezdés

"Fáradtan léptem be a sötét szobámba, majd felkapcsoltam a lámpát. Átöltöztem pizsamába, majd végig hasaltam az ágyamon és a gondolataimba merültem. A fejemben végigpörgettem az egész napot és arra jutottam, hogy helyesen cselekedtem. Egy zaklatót minél hamarabb le kell állítani, ha kell szülői segítséggel. Remélem Ben is megkapja, amire szüksége van. Lehet, hogy újból pszichológushoz fog járni, de az is lehet, hogy elég volt az apjával töltött beszélgetés. Azon kívül, hogy nagyot csalódtam benne és most egy kicsit azért tartok is tőle, nincs különösebb bajom vele. Ha nem akarná, hogy több is legyen köztünk, mint barátság, akkor teljesen jól meglennénk egymás mellett. Félálomban arra keltem, hogy SMS-em jött. Gondoltam biztosan Ian írt, de az üzenetet elolvasva meghűlt az ereimben a vér.

"Nehogy azt hidd, hogy ennyivel elintézhetsz! Szép álmokat G!" "

Reggel komótosan másztam ki az ágyamból és az egyre csak villogó telefonom felé vettem az irányt. Újabb SMS-em érkezett...

"Remélem jól aludtál G. Nem fogod kitalálni, hogy én kivel álmodtam... Segítek... Veled!"

Kezdett eléggé megijeszteni a dolog, hiszen ezek az üzenetek már egyáltalán nem arról szólnak, hogy bejövök neki. Természetesen reggeli után az első dolgom volt, hogy felhívjam Ian-t.Tegnap megbeszéltük, hogy mindenről befogok neki számolni és én ezt komolyan is gondoltam. Nem akarok többé titkolózni előtte. Elég sokára vette fel a telefont, már azt hittem, hogy nincs is a mobil közelében.

-Szia.-köszöntem bele a tőlem telhető legvidámabban.-Felkeltettelek?

-Szia. Dehogyis, csak zuhanyozni voltam. Valami baj van?-halkult el.

-Nem... Igen... Talán... Nem tudom.-haboztam.

-Miről van szó?

-Khm... Ben.-köszörültem meg a torkom.

-Már megint mit csinált az én félkegyelmű bátyám.-változott meg a hangja Ian-nek.

-Csak kaptam tőle néhány SMS-t. Nem nagy dolog, de gondoltam elmondom, hiszen megígértem.-szabadkoztam.

-Nagyon jól tetted.-lazult el a hangja.-Mi volt az üzenetekben?
-Megmutathatom személyesen is, ha szeretnéd.
-Igen, jó lenne a tegnapiak után találkozni.-helyeselt.
-Figyelj, lenne egy ötletem.-gondoltam végig a dolgokat egy pillanat alatt.
-Szeretem az ötleteidet. Bármi is az, csak jó lehet.
-Öhm... Szerintem előbb meg kéne hallgatnod, hogy mi is lenne az.-bizonytalanodtam el egy pillanatra.
-Oké, hallgatlak.-halkult el a vonal másik oldalán.
-Anyáról van szó... Pontosabban róla és rólad. Igazából ma este indul a gépe, ezért szeretném ha átjönnél és újból kezdenétek a dolgokat. Szeretné jóvátenni a történteket. Egy kissé elszúrta a megismerkedéseteket. Na? Mit gondolsz? Eltudnál tölteni vele néhány órát?-vártam türelmetlenül a választ.
-Georgina, ezt te sem gondolhatod komolyan...-szólt bele a telefonba némi hatásszünet után.
-Óó, akkor mondjam meg, hogy nem érsz rá?-szontyolodtam el egy picit.
-Mi? Nem, dehogy. Én csak arra céloztam, hogy természetesen ott leszek. Nem kell kérned. Szeretném, ha az anyukáddal minden rendben lenne köztetek. És különben is, jó lenne őt úgy is látni, hogy nem dagadnak ki a nyakán az erei az üvöltözéstől.-nevetett fel.
-Nem vagy normális.-nevetettem vele én is.-Akkor átjössz?
-Mikorra menjek?
-Amikorra szeretnél.-tettem le a telefont, de közben egy percig sem hervadt le a mosoly az arcomról.
Örültem, hogy minden jól alakul. Vidáman kocogtam le a lépcsőn, majd a konyhában anya mellé pattantam.
-Ian átjön, hogy tiszta lappal indulhassatok.-pislogtam rá bociszemekkel.
-Ohh... Mikorra jön? Készítsek valami finomságot neki? Milyen ételeket szeret?-sürgött-forgott a helységben.
-Anya, állj meg egy pillanatra!-fogtam meg a karját.-Nincs szükség semmire, csak add magad! Ja, és ne kiabálj...-tettem hozzá kacsintva.
-Ezt megígérhetem.-mosolyodott el.-Biztos ne csináljak valami sütit? Szeretném megmutatni neki a másik oldalamat.
-Tényleg nem szükséges.-ráztam a fejem.-Van itthon rágcsa, megtudjuk kínálni.-nyugtattam meg.-Különben is, nehogy már az utolsó óráidat, amit itt töltesz, a konyhában pazarold el.-jutott hirtelen eszembe, hogy anya ma visszautazik Joe-hoz.
-Igazad van.-tette vissza a fakanalat.
-Sziasztok, minden oké?-nézett végig rajtunk Dave. Rajtam tovább elidőzött a tekintete. Próbáltam a szemeimmel azt sugallni, hogy ne mondjon semmit, mert a tegnap estét még nem említettem a szüleimnek. Szerintem Dave vette a lapot, mert egyszerűen elsétált mellettünk és töltött magának egy bögre kávét.
-Apa merre van?-kortyolt bele a sötét lébe.
-A dolgozószobában.-ült le az asztalhoz anya.
-Hívjam én, vagy hívod te?-nézett mélyen a szemembe.
Tudtam, hogy nem halogathatjuk tovább, hiszen anya ma elmegy és ez nem éppen egy telefontéma. Akármennyire szeretném elfelejteni ezt a Ben dolgot, sajnos nem lehet csak úgy átsiklani felette.
-Szólok neki. Maradj nyugodtan.-indultam el az ajtó felé.
Zavartan nyitottam be apához, majd hirtelen ledermedtem. Erőt vett rajtam a félelem és megszólalni sem tudtam. Ahogy néztem a higgadt, újságot olvasó férfit végig futott az agyamon, hogy mégsem kéne elmondani ezt az egészet. Lehetne a mi titkunk a bátyámmal. Gondolataimból apa hozott vissza.
-Szervusz Georgina, Jenniferrel minden oké?-nézett fel a lapokból.
-Öhm.. Igen, persze. Csak nem írt vissza neki az olasz fiú és ezért volt szomorú.-füllentettem. Most mit mondhattam volna? Dave tegnap azt füllentette a szüleinknek, hogy Jenni miatt siettem el itthonról. Muszáj volt hazudnunk.
-Valami baj van Georgina?-nézett rám komoran.
-Öhm.. Igazából lenne valami, amit el kellene mondanom nektek. Neked meg anyának. Tudsz rám néhány percet szakítani? A konyhában várlak.-hadartam.
Meg sem vártam a válaszát, már ki is rontottam a szobából és futólépésben siettem vissza a bátyámhoz és anyához.
-Egy perc és jön.-nyeltem egy nagyot, majd lehuppantam a Dave melletti székre.
-Gergina jól érzed magad? Egy kicsit mintha fehér lennél.-nézett rám riadtan anya.-Csak nem beteg leszel?
-Nem. Jól vagyok. Csak egy kicsit kiszáradt a torkom.-rántottam ki a bátyám kezéből a poharat, majd szinte egy húzással lenyeltem a kesernyés kávét.
-Ezt még megittam volna.-nézett rám felhúzott szemöldökkel.
-Majd főzök le neked újat, ha szeretnéd.-töröltem meg a számat egy szalvétával.
-Áá, nem szükséges.-legyintett.
-Itt is vagyok. Mi az a nagyon fontos dolog?-húzta ki a széket apa.
-Hát... Khm...-csavargattam zavartan az egyik tincsemet.
-Majd én.-tette rá a kezét az enyémre Dave.
A következő percekből szinte csak foszlányokra emlékszem. Dave kézzel-lábbal mutogatott és közben elhadarta a tegnap estét. Anya és apa komoran hallgatták, néha félbeszakítva a bátyámat egy "Hümm..." vagy "Nem hiszek a fülemnek" közbeszólással.Végül a bátyám befejezte a kis monológját és 3 szempár szegeződött rám.
-Én elmondtam, amit tudtam. Most te jössz.-dőlt hátra a széken Dave.
-Igen Georgina, jó lenne, ha mondanál valamit.-dörzsölte meg az arcát anya.
-Már minden oké. Nem kell felfújni a dolgot. Csak néhány hívásról és SMS-ről van szó.-legyintettem határozottan.
-Miféle SMS-ek?-szállt be a beszélgetésbe apa.
Uppsz... Ezek szerint Dave nem mesélt nekik az üzenetekről. Én hülye. Már miért mesélt volna? Hiszen ő sem tudott róluk. Zavartan a bátyámra pillantottam, aki felhúzott szemöldökkel figyelt engem. Tudom, hogy csak jót akar nekem, de egy kicsit úgy tűnt, mintha élvezné a helyzetet. Megköszörültem a torkomat és a szüleimre néztem.
-Semmi különös. Csak szerelmi vallomások... vagy valami olyasmi.
-Megvannak még a telefonodban?-pislogott nagyokat anya.
-Nincsenek. Egyből kitöröltem őket. Különben is, még hónapokkal ezelőtt kaptam.-füllentettem.
-Akkor megnyugodhatunk? Tegnap végleg lerendeztétek a dolgot?-kíváncsiskodott anya.
-Biztosan. Hiszen már a szülei is tudnak róla. Ha kell, pszichológushoz is fog járni.-ismertettem a helyzetet.
-Na, ez igazán remek.-könnyebbült meg apa.-Örülök, hogy elmondtátok.
-Igen, szeretnénk, ha nem lennének titkaitok előttünk.-helyeselt anya.
Családi gyűlésünket a csengő szakította félbe.
-Ez biztosan Ian. Majd én kinyitom.-ugrottam fel.-Öhm...-fordultam vissza az ajtóból.-Lehetne, hogy előtte annyira ne feszegessük ezt a témát? Mégiscsak a bátyjáról van szó.
-Természetesen.-bólintott apa.-Tiszteletben tartjuk a kérésedet.
Megkönnyebbültem siettem az ajtó felé, közeben egy pillantást vetve a tükörbe. Gyorsan megigazítottam a hajamat, majd ajtót nyitottam.
- Szia. Gyere be. Már vártunk.-hajoltam közelebb hozzá, hogy egy puszit adhassak neki.
A szülők 500 méteres körzetben vannak, ilyenkor csak diszkréten. ;)
-Szia. Látom nagyon vártatok.-mutatott a konyha felé, ahol a többiek még mindig az asztalnál ültek.-A kivégzésemet terveztétek el?-húzta ravasz mosolyra a száját.
Ez volt az a tekintete, aminek nem tudtam ellenállni. Még az égszínkék szemeivel is mosolygott. A szeme sarkában és a szája szélén megjelentek a nevetőráncok. Nem tudom, hogy ez lehetséges-e, de rá kellett jönnöm, hogy nap mint nap újból beleszeretek. Túl sokáig időzhetett el a tekintetem rajta, mert egy határozott mozdulattal a bordáim közé bökött. Felocsúdtam a bambulásból és nevetve megszorítottam a kezét.
-Csak a tegnap estét ismertettük a szüleinkkel.-bólintott és elindultunk a konyha irányába.
-Jó napot, Mr. Blaze.-fogott kezet illedelmesen apával.
-Ian, már mondtam, hogy hívj csak Max-nek.-csóválta a fejét apa.-Ja, és nem vagyok én még olyan idős, nyugodtan köszönj sziával.
-Úgy lesz.-bólintott mosolyogva Ian.
-Magának is jó napot, Mrs. Blaze.-lépett anyához. Azért a két lépés távolságot megtartotta, amit nem is csodálok a múltkor történtek miatt.
-Ugyan már. Rám is vonatkozok, amit Max mondott, engem is tegezhetsz.-legyintett anya.-A különbség annyi, hogy ha lehet, ne Max-nek hívj, hanem Bellának.-mosolyodott el.
-Haha.-nevetett fel Ian. Értékelem, hogy valaki bírja anyának a humorát, nekem nem mindig sikerül.
-És végül neked is szia Dave.-rázott kezet a bátyámmal.
-Most, hogy végeztünk az üdvözléses körrel úgy gondolom, hogy bemehetnénk a nappaliba, ott sokkal több a hely.-tolta ki a széket anya.
Eleinte még egy kicsit feszült volt a levegő. Ian tartott anyától, amit nem is csodálok. Biztosan végigfutott az agyán, hogy bármelyik percben jöhet egy újabb kirohanás. Azért értékeltem, hogy ezt bevállalta, csak miattam. Tényleg szerethet, ha képes anyával ilyen sok időt együtt tölteni. Persze kibékültünk, de azért nem felejtem el, hogy milyen is tud lenni. Egy pár nap alatt nem lehet rendbe hozni mindazt, ami évek alatt ment tönkre. Az utóbbi napok viszonylag zökkenőmentesen teltek, de azért végig érezhető volt a feszültség a levegőben. Látom, hogy nagyon igyekszik minden helyrehozni, de azért Ian-nek is elejtett néhány célzást a délután alatt, amiről arra következtettem, hogy mégsem örül annyira a kapcsolatunknak, mint ahogy mutatta. Ebédre pizzát rendeltünk, majd a kötelező együtt evés után végre egy kicsit kettesben lehettem Ian-nel. Bezártam magunk mögött az ajtót és törökülésben leültem az ágyam tetejére.
-Sajnálom anyának a viselkedését.-néztem mélyen a szemibe.-Én tényleg azt hittem, hogy megváltozott.
-Az emberek sosem változnak meg igazán. Csak megtanulják elrejteni azt az énjüket, amit nem szeretnének, ha mások látnának.-ült le velem szemben.
-Igazad lehet.-húztam el a számat.-Mondjuk a viselkedése semmit nem változtat azon, hogyan érzek irántad.-hajoltam közelebb hozzá, hogy egy puszit adhassak neki, de megragadta a karomat, közelebb húzott magához és hosszasan megcsókolt. Egy percig sikerült elhinnem, hogy nem létezik más, csak mi ketten. A gyomromban szunnyadó lepkék újból életre keltek és megállás nélkül csapkodtak, megpróbálva kiszakítani a mellkasomat. Végül szaporán lélegezve óvatosan eltoltam magamtól, majd az égszínkék szemeibe néztem.
-Meg akarsz ölni?-mosolyodtam el, fülig elvörösödve.
-Eszemben sincs.-túrt bele a hajamba és ismét magához húzott, hogy megcsókoljon. Még az előzőnél is több érzelemmel volt tele. Szinte beleborzongtam. Egyre csak az járt a fejemben, hogy soha többé nem akarom elengedni. Végül bódultan toltam el magamtól és éreztem, hogy még az előbbinél is vörösebb lehetek. A fülemben lüktetett a vér és égett az arcom.
-Na, asszem sikerült megölni téged.-húzta ravasz mosolyra a száját.-Hozzak valami hideget?-célzott a szénné égett fejemre.
Hirtelen megszólalni sem tudtam, csak a kezeimbe temettem az arcom.
-Ne csináld ezt...-ragadta meg a kezeimet, majd óvatosan elvette az arcom elől.-Szeretem amikor zavarba jössz.-húzta óvatos mosolyra a száját.
-Én nem szeretem.-öleltem meg az arcomat a vállába fúrva.
Nem tudom mennyi ideig lehettünk így, végül Ian törte meg a csendet.
-Megmutatod az üzeneteket?
Óvatosan bólintottam, majd feltápászkodtam az ágyról. Megkerestem az íróasztalomon a telefont és visszaültem Ian mellé.
-Tessék.-nyújtottam felé a készüléket.
Elvette, majd komoran lapozgatott az üzenetek között. Sokáig nézte a képernyőt, amikor már úgy gondoltam, hogy ennyi idő alatt egy analfabéta is eltudja olvasni, megpróbáltam kideríteni, hogy mi jár a fejében.
-Mire gondolsz most?
-Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a bátyámból egy telefonos zaklató lett.-rázta a fejét.
-A szüleim nem tudhatják meg.-néztem rá riadtan.-A mostani üzeneteket nem mondtam el nekik. Azt hiszik, hogy Ben pszichológushoz fog járni és minden rendben van. Részükről az ügy le van zárva.
-Nem mondjuk el senkinek.-kulcsolta az ujjait az enyémre.-Majd mi elintézzük.
-Köszönöm.-döntöttem a fejemet a vállának.
-Georgina!!! Anyádnak indulnia kell! Gyere és köszönj el tőle!-hallottam apa hangját a földszintről.
-Mindjárt jövök.-engedtem el Ian kezét.
-Én is elköszönök.-indult el utánam.
Lassan kinyitottuk az ajtót és a lépcső felé indultunk, de hirtelen megtorpantunk. Suttogásra lettünk figyelmesek.
-Max vigyázz Georginára, nem tetszik nekem ez a fiú. Ígérd meg, hogy szétszakítod a kapcsolatukat. Mire legközelebb jövök már ne legyenek együtt! Ha ez másképp lenne, azt még nagyon megemlegeted! Elviszem magammal és soha többé nem láthatod a lányodat! Ez az egész miattad van! Ha nem költözik ide, akkor most nem kéne egy fiú miatt aggódnunk.
-Bella, ha veled élne, akkor is eljött volna ez a nap. Már 15 éves, nincs ebben semmi gond. De azt megígérhetem, hogy vigyázok rá. Ian-től nem kell félteni. Nagyon szeretik egymást. Nekem komolynak tűnik.
-Ugyan, ebben a korban semmi sem komoly...
-Khm...-szakítottam félbe őket. Nem akartam, hogy tudják, hogy szinte az egész beszélgetést végig hallgattuk.
Kínos csend telepedett a családra. Dave törte meg a csendet, majd mindenki kivonult a kapu elé, ahol anyára egy taxi várt. Sorban elbúcsúzott tőlünk, végül velem szemben állt meg.
-Hát... Jó volt újra látni téged.-ölelt meg.-Hamarosan jövök. Ha gondolod valamelyik hétvégén te is eljöhetsz hozzám.-adott egy puszit a homlokomra.
-Khm... Tudom, hogy nem indult valami zökkenőmentesen a kapcsolatunk, de azért örülök, hogy megismertelek.-intézte a szavait Ian-nek.
-Én is örülök, Bella.
-Aztán vigyázz a lányomra.-húzta fel a fél szemöldökét.
-Ezt megígérhetem.-ölelte át a derekamat Ian.
Időközben Dave és apa bepakolták a bőröndöket a csomagtartóba, így anya készen állt az indulásra.
-Sziasztok, majd beszélünk.-integetett az ablakból.

Egy darabig mindnyájan néztük a távolodó autót, végül apa és Dave bementek a házba.

-Köszönöm, hogy ezt a mai napot végig csináltad, miattam.-fordultam Ian felé.

-Nem kell megköszönnöd.-rázta a fejét.

-De komolyan. Köszönöm.-néztem rá határozottan.-Figyelj, tudom, hogy te is hallottad, amit anya mondott. Ne foglalkozz vele, én sem teszem.-mosolyodtam el.

-Nem fogok. Annál jobban szeretlek, hogy az anyukádra pazaroljam az időt.-simított ki egy tincset a szememből.-Lassan mennem kéne.

-A hétvégén még beszélünk.

-Feltétlenül.-mosolyodott el, majd közelebb hajolt és adott egy "jó éjt csókot".

-Szia.-intettem utána.

-Jó éjt Szöszi.-kacsintott rám.

Sokáig néztem, ahogyan Ian távolodik, végül eltűnt az utcasarkon. November 5.-e lévén már elég hűvös idő volt odakint. Hirtelen megborzongtam, majd a sötétedő égboltot figyeltem. Nemsokára beköszönt a tél. Már csak néhány hét kérdése és leesik az első hó. Közeleg a karácsony és ideje elkezdenem azon agyalni, hogy mit is adok Ian-nek. Szeretném, ha valami olyan ajándékot kapna, aminek örül. Tudom, hogy még több, mint egy hónap van hátra az ajándékozásik, de biztosra veszem, hogy nekem kell ennyi idő a gondolkodásra. Ha Ben normális lenne, még őt is megkérdezném, hogy mit tanácsol nekem, de így sajnos magamra maradtam. Az orromon kifújtam a hűvös levegőt és bementem a lakásba. Apát a konyhában találtam.

-Mennyit hallottál abból, amit anyád mondott?-öntött 3 bögrébe forrócsokit.

-Eleget ahhoz, hogy tudjam semmi sem változott köztünk. 

-Csak hogy tudd, nem értek vele egyet. Szerintem Ian nincs rád rossz hatással. Sőt, örülök, hogy ennyi idő alatt sikerült beilleszkedned és megkedvelned New Orleanst.-nyújtott felém egy bögrét, majd a másik kettővel elindult a nappali felé. Nem szóltam semmit, csak követtem őt. Mind a hárman megnéztünk egy filmet, amin ismételten sikerült bealudnom. Hajnalban komótosan másztam fel a szobámba és végigterültem az ágyamon. A telefonom veszettül villogott. Tudtam, hogy az üzenet csak egy valakitől jöhet és nem is tévedtem. Másolom.

"Tudom, hogy elmondtad az üzeneteket. Ezt még nagyon megbánod! Egy nap az enyém leszel G.!"

Nem bírtam elaludni. Egyre csak az SMS-en járt az eszem. Végül "nincs mit veszítenem" alapon felhívtam Ian-t, de nem ő vette fel a telefont...