22.rész. Cukrászdai incidens

"-Most már itthon leszel?-törte meg a csendet anya.-Vagy az egész őszi szünetben előlem menekülsz és minden nap más osztálytársadnál alszol?
-Nem megyek sehová.-böktem ki.
-Remek. Akkor tudnál rám szánni egy órácskát?-tette karba a kezét.-Beszélnünk kel...
Igen a gyerekek egyik legrettegettebb mondata: "Beszélnünk kell!". A legrégebbi rosszalkodásoktól kezdve minden eszedbe jut, hogy mit csináltál. Ez esetben most tudtam, hogy nem ilyesmiről van szó. Tisztában voltam vele, hogy mire megy ki ez az egész. A költözés.... Hirtelen a torkomban dobogott a szívem. Tudtam, hogy el fog jönni ennek a beszélgetésnek az ideje. És féltem tőle. Na nem a beszélgetéstől. Hanem attól, hogy mi lesz a vége..."


Legalább egy fél órája hallgattam anyát, aki érveket és ellenérveket gyűjtött az itt létemmel kapcsolatban. Nem akartam félbeszakítani, azonban a gondolataimban már teljesen máshol jártam. Szabadulni akartam ettől az egésztől. Mióta itt van anya csak veszekedünk. A levegőben napok óta tapintható a feszültség. Nekem erre nincs szükségem. Teljesen jól megvagyok a mostani életemmel. A nyár vége óta (mióta apával és a bátyámmal élek) sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. Persze nem mondhatom, hogy semmit nem érzek anya iránt, hiszen mégiscsak az anyukám. Azonban mérhetetlenül haragszom rá. Haragszom a másik férfi miatt és amiatt is, hogy mindig megakarja mondani nekem, hogy mi a helyes. Nem szeretnék rosszban lenni vele. Tudom, hogy az utóbbi időben én is elég szenya voltam, hiszen se nem hívtam, se nem írtam neki. Biztosan aggódott miattam. Sőt, még az üzeneteire sem válaszoltam. Jó bevallom, így utólag átgondolva rengeteg mindent másképp csinálnék. Viszont mentségemre szóljon, hogy 15 éves vagyok és egy lánynak ilyenkor van a legnagyobb szüksége az anyukájára. Persze apával is sok mindent meglehet beszélni, meg Dave is mindig meghallgat, de az mégsem ugyanaz. Szükségem van rá.
-...Szóval arra jutottam, hogyha itt jól érzed magad, akkor maradj. Nem tudok veled mit csinálni, hiszen lázadsz.-rángatott vissza a gondolataimból.-Hiába vinnélek magammal, csak a saját életemet nehezíteném meg. Nap, mint nap hallgathatnám a panaszáradataidat és elhordanál mindennek. Erre nekem nincs szükségem. Ha ennyire szeretsz itt élni, hát legyen!-tárta szét a karját, megadva magát anya.
-Hűűű.-kábé ennyi volt, amit kitudtam nyögni abban a pillanatban.
-De! Van egy feltételem!-nézett rám komolyan.
Egy kissé feszülten vártam, hogy mi lesz az, amit mondani fog.
-Szeretném, ha többször találkoznánk.-jelentette ki.-Én is megpróbálok néha-néha hétvégeken eljönni, meg jó lenne, ha te is meglátogatnál néhányszor. 
-Nekem nincs ellene kifogásom, de...
-Apáddal majd én lerendezem. Ne aggódj miatta!-legyintett.
-Szabad tudnom, hogy mitől változott meg a véleményed?-pislogtam rá nagyokat, mert még mindig nem tudtam felfogni az utóbbi néhány perc történéseit.
-Egyszerűen rájöttem, hogy a veszekedéssel semmit nem oldunk meg és mind a két félnek engedni kell ahhoz, hogy végül kompromisszumokat tudjunk kötni. Nos, úgy látszik nekem kellet először lazítanom az elvárásaimmal.
-Úgy örülök, hogy maradhatok!-ugrottam a nyakába.-Tudom bután hangzik, mert még csak augusztus óta lakom itt, de nekem már ez az otthonom. Kicsinek is annyit költöztünk és most végre úgy érzem, hogy jó helyen vagyok. Rengeteg barátot szereztem ezalatt a néhány hónap alatt és nem mellesleg ott van Ian is...-egy pillanatra megtorpantam és visszaültem anyával szembe a kanapéra.-Mit akartál Ian-nel kapcsolatban mondani?
-Hát... Ezen is gondolkoztam.-nézett rám komolyan.-Ha eltiltalak tőle, akkor is megtaláljátok a módját, hogy találkozzatok, igaz?
-Ööö... ühüm.-bólintottam és lesütöttem a szememet. Most minek hazudjak? Miért hitessem el vele, hogy ha kéri, akkor nem tartom a kapcsolatot Ian-nel, ha ez nem igaz?
-Nos, pont ez az. Minek nehezítsem meg a dolgotokat, ha úgy is találkozni fogtok? Semmi értelme. Úgyhogy felőlem... Legyetek boldogok.-mosolyodott el.-Különben is. rendes srácnak tűnik. És biztosra vehetem, hogy szeret téged, hiszen nem volt semmi, ahogyan a kapuban féltett téged... tőlem.-húzta el a száját.-Már csak attól tartok, hogy nem volt megfelelő a belépőm, ezért ha gondolod a héten még összehozhatnál egy találkozót itthon és megismerném őt.
-Ne aggódj! Ian nem egy haragtartó tipús, kivéve Jake-kel, de az egy másik sztori.
-Ki az a Jake? Volt más barátod is Ian előtt?-nézett rám furán.
-Anya, minek nézel te engem? Szerinted 3 hónap alatt végig mentem a város összes fiúján?-hitetlenkedtem.-Jake egy hosszú történet, ha gondolod majd elmesélem.
-Kíváncsivá tettél. Nem akarsz elmenni valahová? Pláza vagy ilyesmi? Beülhetnénk valahová sütizni és beszélgethetnénk, meg nézelődhetnénk. Tudod, szervezhetnénk egy rendes anya-lánya délutánt. Persze csak, ha szeretnéd és nincs más programod.
-Dehogynem ez nagyon jó ötlet. Annyi mindenről maradtál le, hogy azt sem tudom, honnan kezdjem.
-Akkor fuss, öltözz át és indulhatunk is.-tapsolt kettőt.
-Anya....-fordultam vissza a lépcső aljából.-Én is bocsánatot kérek. Mindenért.
-Ugyan Georgina. Induljunk tiszta lappal.-legyintett.
Bólintottam egyet, majd sietősen magamra zártam a szobám ajtaját. Örülök, hogy szent a béke. Nem akartam haragban lenni. A csendes szobában elterültem az ágyon. Magamban gyorsan végigpörgettem a beszélgetést, mert még mindig nem tudtam elhinni a történteket. Hű, majd estére lesz mit mesélnem Ian-nek és Jennifernek.
-Indulhatunk?-törte meg a csendet egy halk kérdés, amely a nappaliból érkezett.
-Ööö... Persze. Két perc és kész vagyok.-ugrottam fel az ágyamról. Még csak ekkor tudatosult bennem, hogy a nagy elmélkedésben elfelejtettem készülődni. Gyorsan magamra kaptam egy bélelt testnadrágot és egy kötött, hosszított felsőt és már kész is voltam. Gyalog mentünk be a városba, hiszen a pláza kb. 15 perc sétányira van a háztól.
-Sikerült már választanod?-nézett át anya a cukrászda kínálata felett.
-Asszem, igen.-gondolkodtam.-Neked?
-Szerintem én is megvagyok. Már csak a pincér fiút kell megvárnunk.-bökött anya a kiszolgáló srác felé, aki a szomszéd asztalt takarította le.
Pár perc múlva kis jegyzettömbjével megállt az asztalunk mellett.
-Mit hozhatok a két hölgynek?-nézett hol anyára, hol rám.
Anya gyorsan elhadarta a kívánságát, majd én következtem.
-Neked lenne egy ajánlatom.-kacsintott rám a fiú.-A háznak van egy újdonsága, ami olyan édes, mint Te. Nem akarod azt megkóstolni?-villantotta meg a Colgate reklámba illő mosolyát.
Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Nem akartam a srác szemébe nevetni, de még mai napig nem tudom, hogy honnan szedte ezt a nyálas flörtölő szöveget. Anyára pillantottam, aki ugyancsak próbálta visszatartani a nevetését. Ezt onnan tudtam, hogy a szeme sarkában megjelentek a nevető ráncok.
-Oké.-törtem meg a csendet.-Szívesen megkóstolom.
A fiú elégedetten mosolygott rám, majd elviharzott a pult felé. Persze nem haragudhatok rá, hiszen nincs tábla a nyakamra akasztva, hogy "FOGLALT!", de azért egy picit meglepett a dolog.
-Úgy látom bejöttél a pincérnek.-mosolyodott el anya.
-Igen, én is úgy láttam.-nevettem fel.
Szerintem a srác minket VIP vendégeknek tekintett, hiszen alig váltottunk két szót, már meg is kaptuk a rendelésünket. Először furán méregettem a tányéromat, amelyen egy szív alakú csokis sütemény volt, a tetején pedig egy felirat cukormázból: "Hívj fel! Tel. szám a szalvétán." Zavartan a kezembe vettem az említett papírt, majd szétnyitottam. Valóban rajta volt a srác telefonszáma. A fiú még egyszer utoljára elégedetten mosolygott rám, majd kacsintott egyet, végül elindult a következő vendégeket kiszolgálni. Megvártam még tisztes távolságba kerül tőlünk, majd kitört belőlem a nevetés.
-Szerinted, ezt naponta hányszor játssza el?-fordultam anyához, akit eléggé szórakoztatott az előbbi jelenet.
-Neki is kell valahogy ismerkednie.-vonta meg a vállát, majd beleszürcsölt a kapucsínójába.
Úgy itéltem meg, hogy erről a kis incidensről Ian-nek nem kell tudnia. Nem titkolózni akarok, vagy ilyesmi, csak úgy érzem, hogy ha ezt most elmondanám, akkor soha többé nem engedne beülni ebbe a cukiba, pedig itt készítik a legfinomabb sütiket. Különben is, kitudja őt hány lány nézi meg magának a tudtom nélkül. Úgy érzem kvittek vagyunk. A süteményre visszatérve, pedig isteni finom. Kívülről csokimáz borítja belül pedig málna hab teszi még felejthetetlenebbé. Nincs mese, ez a srác tényleg tudja, mitől döglik a légy. 

-Na? Hogy ízlik a süti?-mosolygott rém anya.
-Nagyon édes.-cincogtam cinikusan.
Anya elnevette magát.
-Ne bántsd már szegény fiút. Csak ismerkedni akart.
-Haha, remekül megismerkedtünk már a számát is tudom. Már csak tudod mi hiányzik a sütiről?
-Na?
-Mondjuk a neve?!-nevettem fel. Szerintem a körülöttünk lévő asztaloktól mindenki minket nézett és nem csak azért, mert hangos voltam, hanem mert nem lehetett valami gusztusos látvány, ahogyan csupi csokis fogakkal vicsorgok.
-Majd legközelebb.-legyintett anya.
-Ja, legközelebb majd kapok facebook elérhetőséget, vagy egyszerűen ráírja a címét.-kuncogtam.
-Reménytelen eset vagy Georgina. El sem tudom képzelni, hogy Ian hogyan került hozzád közelebb. Remélem vele nem viselkedtél ilyen undok módon, mint ezzel a pincér fiúval.
-Öhm...-turkáltam zavartan a szívószálammal a jegeskávémban.
-Georgina?!-húzta össze a szemöldökét.
-Nos, legyen elég annyi, hogy nem volt túl zökkenőmentes a kapcsolatunk eleje.-hadartam gyorsan és részemről le is zártam ezt a témát.
-Ó, vagy úgy.
Szerintem anyának is elég volt ennyi. Ismer annyira, hogy tudja, nem vagyok egy könnyű eset. A következő percekben kényelmesen elfogyasztottuk a rendelésünket, majd teli hassal nekivágtunk a plázának. Rengeteg boltba jártunk. Végül egy nadrággal és három felsővel lettem gazdagabb. Anya is vett magának egy farmert és egy őszi csizmát. A csajos vásárlás után elégedetten huppantunk le egy padra. Az egyértelmű, hogy a sütivel felszedett kalóriákat biztosan leégettük, de még a lábunkat is sikerült kellő képen lejárni. Némi pihenés után, közös megegyezés alapján hazaindultunk.Otthon apa kissé furán méregetett, majd félrehívott.
-Mi ez az egész?-nézett rám rosszat sejtve.
-Megbeszéltünk mindent és maradok.-ismertettem a jelenlegi helyzetet.
-Ennek roppant örülök.-vakargatta az állát.-Akkor ez most azt jelenti, hogy édesanyád több időt fog nálunk tölteni?-értette meg a lényeget.
-Fogalmazhatunk így is.-bólintottam, majd lesütöttem a szemem.
Abba bele sem gondoltam, hogy mi van ha apának nem tetszik annyira ez az ötlet.
-Rendben Georgina. Csak, hogy tudd. Ezt csakis miattad fogom kibírni.-nézett át a vállam felett, gondolom anyát keresve a tekintetével.-Viszont, ha nem haragszol, most még beszélnék vele.-bökött a konyha irányába.
-Apa...-szóltam utána.-Kérlek ne veszekedjetek.
-Nem ígérhetek semmit.-tárta szét a karját, majd belépett a konyhába.
A délutáni jókedvem azonnal szerte hullott. Úgy döntöttem, hogy ez a beszélgetés csak rájuk tartozik, így inkább felvonultam a szobámba. Dave-et nem találtam otthon, biztosan Ben-nel van valahol. És akkor beugrott valami. Teljesen elfelejtettem, hogy nekem még van egy telefon, amit muszáj lesz elintéznem. A kezembe vettem a készüléket és végül Jennifer nevén állapodtam meg. Néhány csörgés után fel is vette.
-Sziaaaa. Már vártam, hogy hívj. Na, mi van már? Mesélj!-hadarta.
-Szia, Jenni! Jó hírem van... Maradok!-kezdtem bele a mondandómba, azonban szerintem a végét nem is hallotta, mert rettenetes sikításba kezdett.-Jenni nyugi!-csitítottam a barátnőmet.-Hallod én is nagyon örülök, de ha nem hagyod abba leteszem.-nevettem.
-Jójó, csendbe leszek, de Wáááááá.
-Vissza hívjalak később?-tartottam el a telefont a fülemtől.
-Nem. Már jól vagyok. Csak ugrálnom kellett az ágyon egy kicsit, hogy levezessem az energiámat.-mondta teljesen komolyan.
-Ööö... Ugye ez csak vicc volt?
-Dehogyis.-lihegett bele a telefonba.
Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy tényleg komolyan beszél. Nincs mese, nekem van a világon a legőrültebb barátnőm.
-Szóval, hogy sikerült rávenned?-tért vissza a normális hangnembe.
-Nem mondtam semmit. Ő döntött így.
-Hűű... Hát ez csúcs szuper. Ian mit szólt?
-Őt még nem hívtam, de biztosra vehetem, hogy ő is nagyon fog örülni. Ki nem?-tettem fel a költői kérdésemet.
-Igazad van.-helyeselt.-Akkor én le is teszem, hogy minél hamarabb hívhasd a szívszerelmed.-gúnyolódott.-Öhmm... Izé... Kérdezhetek még valamit?
-Nincs itthon!-vágtam rá kapásból.
-Kicsoda?
-Dave. Nincs itthon.
-Honnan tudtad, hogy ezt akarom kérdezni?-hitetlenkedett.
-Megérzés.
Nos, igen. Egy bizonyos idő után a barátok fél szavakból megértik egymást. Befejezik egymás gondolatait. Tudják, hogy mit akar a másik. De ez tényleg csak azoknál az embereknél működik, akik elég régóta ismerik egymást. Lassan olyanok, mint az ikrek. Ha az egyik fél bajban van vagy beteg, a másik érzi, hogy nincs minden rendben vele.
-Tudod Georgina sokkal könnyebb, hogy elmondtam.
-Tudom.
-Most már tényleg nem zavarlak. Majd face-en úgy is beszélünk. Szia.
-Okok. Szia.-tettem le a telefont.
Az első gondolatom az volt, hogy elég magas lesz a telefonszámlám, de nem foglalkoztam vele. Ez nem facebook téma, így ezt chaten nem lehet megbeszélni. Végül benyomtam a gyors hívás gombot. Ian elég sokára nyúlt a telefon után, már azt hittem, hogy fel sem veszi.
-Zavarlak?-szóltam bele köszönés nélkül.
-Te sosem zavarsz.
Éreztem, hogy elpirulok. Ha most itt lett volna, biztosan kinevet, hogy mennyire piros az arcom. Ezért jó néhány beszélgetést telefonon elintézni, mert akkor a másik fél nem látja, hogy milyen hatással volt rád. Zavaros elmélkedésemből Ian hozott vissza.
-Élsz még?
-Ööö.. igen. Itt vagyok.
-Miért hívtál?
-Csak el akartam újságolni a nagy hírt, hogy maradhatok. Nem kell visszaköltöznöm anyához.
-Megfenyegetted őt?-nevetett bele a telefonba.
-Azt hiszed, hogy vicces vagy?-mosolyogtam én is.
-Komolyra fordítva a szót. Mi történt?
Töviről-hegyire elmeséltem Ian-nek a délután történéseit, egyedül a cukrászdás jelenetet "felejtettem ki". Megbeszéltük, hogy pénteken átjön, így ő is megismerkedhet anyának az új oldalával. Miután letettük rájöttem, hogy már nincs is olyan sok idő a szünetből. Nemsokára megint kezd a suli és kelhetek hajnalban. Bahh. Na nem mintha ebben a szünetben olyan sokat aludtam volna. Úgy döntöttem, hogy ezt most bepótolom és holnap reggel 11 előtt biztosan ki nem kelek az ágyból. Fürdés után jöttem rá, hogy elsősorban nem is Ian-nel és Jenni-vel akartam beszélni. Megkerestem az íróasztalomon a telefonomat, majd a nevek közé léptem. Egy pillantást vetettem az időre, 22:17. Már túl késő van. Ilyenkor már nem illik telefonálni. De holnap biztosan ez lesz az első dolgom. Muszáj elintéznem és lezárnom ezt az egészet. Rettenetes érzés, hogy valamit titkolnom kell. Én ezt nem bírom magamban tartani. Hirtelen a kezembe kaptam a telefont és újból felhívtam Jennifert. Ő biztosan megért.
-Hali gali! Mizujs csajszi?-szólt bele vidáman.
-Öhm...-nem tudtam hol kezdjem.
-Baj van?-változott meg a hangja.
-Fogalmam sincs Jenni. Rettenetes bűntudatom van.
-Mi történt?-kérdezte fojtott hangon.
-Nem mondhatom el. Egyelőre még nem.
-Te megcsaltad Ian-t?-hitetlenkedett.
-Mindenki azt hiszi, hogy ilyen feslett nőszemély vagyok?-kérdeztem inkább magamtól, mert eszembe jutott, hogy délután anya is azt hitte, hogy együtt voltam Jake-kel.
-Jó. Bocs. Akkor fogalmam sincs, hogy miért kattantál be.
-Akkor még nem volt Ian és én.... Nem tudtam, hogy ő meg... Ááá mindegy Jenni. Bocsi, hogy ilyen későn zavartalak. Ne haragudj! Aludj jól. Szia.-tettem le a telefont.
Istenem. Mit gondoltam? Hogy majd Jenni tud segíteni. Lehetetlen. Erről senkinek sem beszéltem. A legrosszabb az egészben, hogy felemészt a bűntudat, pedig nem kéne. Ledobtam az ágyamra az érintőképernyős csodát, majd elindultam, hogy megnézzem odalent minden rendben van-e a délutáni beszélgetés után. Már épp az ajtóban álltam, amikor felcsendült Avicii - Addicted to you című slágere. Gondoltam biztosan Jenni hívott vissza, hogy megkérdezze, mi lelt engem, hiszen sosem szoktam ilyen gyorsan lerázni. Azonban legnagyobb meglepetésemre egy teljesen más név villogott a képernyőn. Hirtelen lefagytam. Majd az ajtót kulcsra zártam és feszülten leültem az ágyra. Úgy látszik nem kell holnapig várnom erre a beszélgetésre...