24. rész. Egy szóval: Balhé

"Asszem ma még tömegverekedés lesz. Szuper... De nem értem rá ezen agyalni, ugyanis időközben megérkeztünk. Ian feltépte az ajtót, majd szó nélkül az emeletre rohant. Én követtem őt, így hirtelen még a szüleinek is elfelejtettem köszönni. Nem baj, majd elnézést kérek tőlük. Különben is, a mai nap ez már nem ez az első eset, hogy ilyen bunkón viselkedtem. Ian felcsörtetett a lépcsőn, majd szinte szó szerint rátörte az ajtót Ben-re..."


-Hogy te mekkora állat vagy!-ugrott a bátyja elé Ian.
-Ember, neked meg mi bajod? Az egyetlen állat a szobában te vagy.-hőkölt hátra Ben.
-Tudod te nagyon jól, hogy miről beszélek!
-Én komolyan nem értelek... Ülj le, igyál meg egy pohár vizet - bár lehet, hogy most valami erősebb jó lenne - aztán megbeszéljük, hogy mitől kattantál be.-nyújtott felé egy poharat.
Engem még Ben nem vett észre, mert az ajtó takarásában voltam. Nem is nagyon állt szándékomban felfedni magam, addig amíg csak szóban szidják egymást.
-Nem kell a vized. Ne játszd a hülyét! Georgina mindent elmondott!-lökte ki a poharat Ben kezéből.
-Óóó...-húzódott mosolyra a szája.-Szóval az a cafka beszámolt a kapcsolatunkról?
-Vigyázz a szádra!-sziszegte Ian.-Nincs köztetek semmilyen kapcsolat.
-Ááá... Várj, leülök. Meséld csak el, hogy mit mondott neked az a lány. Kíváncsi vagyok, hogy az ő szemszögéből, hogy néz ki a dolog.-helyezte magát kényelembe az ágyon.
-Nincsenek szemszögek Ben.-rázta a fejét Ian.-Csak egy sztori van, amit Georgi elmesélt. Én teljes mértékben hiszek neki. Nem kell megjátszanod magad, tudok a fenyegetésről.
-Miről beszélsz? Ezt még te sem gondolhatod komolyan. Szerinted én megfenyegetnék egy ártatlan lányt?-játszotta túl a szerepét.
-Tudod... Nem hiszek neked. Amit Gina mesélt az sokkal hihetőbb és sokkal jobban rád vall.
-Na, ide figyelj!-pattant fel az ágyról Ben, majd neki lökte a falna az öccsét.-Nem tudom, hogy mit hazudozott neked össze-vissza, de én nem fogom hagyni, hogy a saját testvéremet ellenem fordítsa.
-Állj le Ben!-sikítottam.
-Te mit keresel itt?-szórt szikrákat a szemével.
-Velem jött.-vett egyből a védelmébe Ian.-Tudod, mi együtt vagyunk.-hangsúlyozta ki a második mondatát.
-Meddig?-címezte nekem a szavait Ben.-Ezek szerint nem tudsz te semmit...-engedte el az öccse pulóverét.
Nagyon rosszat sejtettem. Tudtam, hogy most fog előállni valami hamis sztorival, csak hogy a saját bőrét mentse. Remélem Ian egy szavát sem hiszi el. De amit Ben mondott még engem is meglepett.
-Látom G a szép emlékeinket elfelejtetted Ian-nek elmesélni. Pedig megérdemli, hogy tudjon róla, nem igaz?-nézett rám félig felhúzott szemöldökkel.
-A miről? Milyen szép emlékeinkről? Nincsenek is emlékeink.-ráztam a fejem.
-Ugyan G, már kár titkolni.-csitított el Ben.-Elmondjam én, vagy mondod te?
-Ian kérlek.-néztem ijedten Ian-re.-Nem tudom, hogy miről beszél. Én mindent elmondtam neked. Bíznod kell bennem.-kapkodtam a fejemet a testvérek között, közben pedig kigördültek az első könnycseppjeim.
Ian komoran maga elé nézett. Egy pillantást sem vetett sem rám, sem a testvérére. Egyszerűen csak várta a folytatást és tudni akarta, hogy melyikünk hazudik.
-A parkban történt találkozások... annál a a padnál, azalatt a nagy odvas fa alatt.-kezdte Ben.
Tudtam miről beszél. Annál a padnál voltunk most is Ian-nel. Rajta kívül még senkivel nem jártam ott. Vele is csak kétszer, ma és aznap, amikor járni kezdtünk.
-Éjszakai lamúrok, hosszas csókcsaták...-folytatta.
-MI??-néztünk rá egyszerre Ian-nel.
-Fúj..-rázott ki a hideg. Persze Ben helyes srác meg minden, de ez a csókcsata dolog azért túlzás.
-Te tényleg beteg vagy.-nevetett fel Ian.
-Miért? Mert elmondtam az igazat?-tárta szét a karját.
-Ben, tudom, hogy nagyon felidegesítettelek, de attól, hogy megpróbálod tönkretenni a kapcsolatomat, még nem leszek együtt veled.-néztem mélyen a szemébe.
-Tudod, egy darabig még majdnem sikerült kételkednem Georginában, de a lamúros résznél már elvesztettem a hitemet.-rázta a fejét lesajnálóan Ian.
-De hát igazat mondtam.-kapkodta a fejét kétségbeesetten Ben.
-Undorodom tőled.-fújtatott Ian.
-Na ebből elegem van.-ragadta meg a vállamat és nekiszorított a falnak. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek. Még sikítani se volt erőm.-Nehogy azt hidd, hogy te nyerhetsz! Hidd el még könyörögni fogsz, hogy velem lehess.-suttogta a fülembe.
-Mit csinálsz a húgommal?-tépte le rólam Ben kezeit Dave.
-Te meg mit keresel itt?-ijedt meg egy pillanatra Ben.
-Georgina egész este feszült volt, meg ideges és ez a "hívd fel Ben-t és beszélgess vele ameddig csak tudsz" dolog is elég furcsa volt nekem. Tudni akarom, hogy mi folyik itt.-nézett végig rajtunk.
-Georgina meséld el neki.-ült le mellém az ágyra Ian.
-Ben megfenyegetett, hogy ha nem leszek vele, akkor megakadályozza azt is, hogy Ian-nel legyek.-mondtam alig halhatóan. Féltem a bátyám reakciójától, mert mégis csak a legjobb haverjáról beszélünk, akivel gyerek kora óta ismerik egymást. Nem akartam, hogy Dave tudjon a dologról, mert félek, hogy ő még Ian-nél is jobban kiakad. Sajnos a félelmem beigazolódott.
-Mit csináltál, te nem normális?-feszül ökölbe a keze.
-Dave kérlek! Ne csináljatok belőle felhajtást.-kapkodtam a fejem ijedten.
-Gyerekek nagyon örülünk, hogy ilyen sokan így együtt vagytok, de már elég későre jár, így ha lehet, legyetek csendesebben.-állt meg az ajtóban a két szülő.
-Tudjátok, hogy milyen aljas első szülött gyereketek van?-ragadta meg az alkalmat Ian.
-A szüleinket ne keverd bele!-rázta a fejét Ben.
-Ti miről beszéltek?-kérdezte a már eléggé fáradtnak tűnő nő.
Ian és Dave elmondták a szülőknek az egész történetet. Tulajdonképpen inkább csak Ian beszélt, hiszen ő többet tudott, mint a bátyám. Én meggyötörten ültem az ágyon és azon gondolkoztam, hogy miért kellet nekem ezt az egészet felhoznom? Miért nem hagytam, hogy Ben tegye meg az első lépést és mondjon valami őrültséget Ian-nek? Aztán erőt vettem magamon és rájöttem, hogy nagyon is jól cselekedtem. Lehet, hogy így vége lesz az egésznek, hiszen már a szülők is be lettek avatva. Nem bírtam volna végig csinálni, ha nincs Ian és Dave. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Az ágyon ülve lesütöttem a szememet és csak a cipőmet néztem. Nem akartam felemelni a fejem. Nem csak Ben tekintetét akartam elkerülni, hanem a szülőkét is. Miközben a helyzetet ismertették még azon is elgondolkoztam, hogy nem is találkoztam még ezzel a két felnőttel azóta, hogy Ian-nel együtt vagyunk. Hát, nem pont ilyen bemutatkozásra számítottam. De azért tegyük hozzá, hogy Ian bemutatkozása sem ment túl felhőtlenül, hiszen akkor jelent meg anya. Közben a két fiú a mondandójuk végére ért. A szülők megrökönyödve álltak az ajtóban.
-Te jó ég Georgina!-ült le egyből a másik oldalamra az anyukájuk.
-Te jó ég Ben!-állt meg a fia előtt az apja.-Nagyot csalódtunk benned! Szerintem beszélnünk kell.-azzal a 40-es éveiben járó férfi elindult lefele a lépcsőn, maga után hívva az idősebbik fiát.
Négyen maradtunk a szobában. Dave még mindig feszülten sétálgatott fel-alá, míg én Ian és az anyukája között ültem a kanapén, de még mindig nem néztem fel.
-Már nincs semmi baj. Elintézzük a dolgot. Még jó, hogy elmondtátok nekünk, így tudunk segíteni.-nyugtatgatott meleg hangon az anyukájuk.-Régen már voltak kisebb-nagyobb problémák Ben viselkedésével. Évekig járt pszichológushoz, de utána úgy tűnt, hogy minden rendben van.-csóválta a fejét.
Nem tudtam, hogy ezt miért mondja el nekem, hiszen semmi közöm hozzá, de azért jól esett, hogy a szülők máris a szívükbe fogadtak. Nagyon fáradt voltam és meggyötört ezért újból kigördült néhány könnycsepp. Ma már sokadszorra újból fojtogatott a sírás.
-Georgi.-emelte meg a fejemet az államnál fogva Ian.-Ne sírj! Jól tetted, hogy elmondtad.-nézett mélyen a szemembe. Furcsa módon az előbbi feszültség már alig volt érezhető az égszínkék tekintetében, most már melegséget árasztott. Éreztem, hogy mellette biztonságban vagyok. Hirtelen felindulásból erősen átöleltem és a homlokomat a vállába fúrtam. Nem akartam, hogy elengedjen. Simogatta a hátamat és közben a hajammal játszadozott. Kissé eltolt magától és a fülembe súgott.
-Senkinek nem hagynám, hogy bántson téged, Szöszi!-adott egy puszit a homlokomra.
A történtek ellenére sikerült elérnie, hogy elnevessem magam. Letöröltem a könnyeimet és ránéztem.
-Össze sírtam a pulóveredet.-törölgettem az említett területet.
-Az legyen a legnagyobb problémánk.-fogta meg a kezem.
A szobára néma csend telepedett. Dave végre leült egy kicsit, szerintem már megtett egy jó pár kilométert. Ian anyukája pedig mosolyogva minket nézett, majd az összekulcsolt kezünkre vetette a pillantását.
-Nem ilyen bemutatkozást szerettem volna.-kezdtem bele, mielőtt ő mondhatott volna valamit.
-Ugyan kedvesem, ez csak formaság.-legyintett.-Ian már rengeteget mesélt rólad. Szinte már családtagnak számítasz. Eddig nem volt még egy ilyen lány akiről ennyit hallottam volna. A fiamnak teljesen elvetted az eszét.-mosolygott.
-Ő is az enyémet.-suttogtam. Ian megszorította a kezemet és a szabad karjával átölelt.
-Dave, minden rendben van?-nézett a nő a bátyámra.
-Nem tudom, hogy mi lesz most.-túrt bele a hajába.
Én tudtam mire gondol. Szinte már ez volt a második otthona. Bármi történt egyből Ben-éknél kellett keresni. Most pedig megtudja, hogy a legjobb haverja ráhajtott a húgára. Nem lehet könnyű neki.
-Beszéltem vele.-jött vissza a szobába az apukájuk, nyomában Ben-nel.
Nem tűnt túl megviseltnek. Csak egy pillantást vetett rám, de az nem volt túl kedves.
-Elhúznátok a szobámból?-fakadt ki.
-Szebben is lehetett volna közölni, de már itt sem vagyunk.-indult meg az ajtó felé az anyukája.
Mi is követtük, majd néhány percre megálltunk a nappaliban. A szülők elnézést kértek a fiuk viselkedése miatt, majd elmondták, hogy bármikor szívesen látnak. Mindent megköszöntem nekik, majd Ian-nel és a bátyámmal elindultunk a kapuhoz.
-Megvárlak a sarkon.-biccentett Dave.
-Rendben, sietek.-szóltam utána.
-Jó, hogy itt voltál. Köszönöm, hogy segítettél.-nézett rá Ian.
-Georgináért mindent.-mosolygott rám Dave.
Megvártuk még Dave eltűnik a sötétségben, majd Ian felém fordult.
-Ígérd meg, hogyha bármit is csinál elmondod! Nem fogom hagyni, hogy bántson, de ehhez az kell, hogy mindent tudjak. Nem kell mindenkinek elmondanod, csak nekem.
-Ígérem.-pislogtam rá nagyokat.-De mi van, ha most még jobban feldühítettem?
-Az benne van a pakliban, hiszen Ben-ről beszélünk...-túrt bele a hajába.-De ketten mindent megoldunk.
-Biztos vagy te ebben?-kérdeztem félve.-Mert őszintén szólva egy kicsit tartok Ben-től.-sütöttem le a szemem.
-Bízz bennem.-hajolt közelebb, majd hosszasan megcsókolt.

 -Lassan mennem kell. Nem akarom Dave-t sokáig egyedül hagyni.-toltam el magamtól óvatosan.
-Rendben. Holnap beszélünk. Jó éjt!
-Neked is.-intettem egy utolsót, majd én is eltűntem a sötétségben.
Különböző érzések kavarogtak bennem. Ez az este mindenki számára mást jelentett. Dave elveszített egy legjobb barátot és emiatt nagyon bűntudatom volt. Viszont Ian-t és engem még közelebb hozott egymáshoz ez a Ben dolog. Igaz a mondás, miszerint a szeretet nem kimondani kell, hanem éreztetni. Ian is ezt tette ma. Csupán az érintéseiből és a testvére iránti dühből tudtam, hogy szeret engem. Nem akartam, hogy összevesszenek Ben-nel, de annak nagyon örülök, hogy végig bízott bennem. Szerintem ez az egyik legfontosabb lépcsőfoka egy kapcsolatnak, a bizalom. Hihetett volna a testvérének is, hiszen ő mégis csak a rokona és ezer éve ismeri, de nem tette. És ez az egész valahol legbelül nagyon nagy melegséggel tölt el.
-Mehetünk.-láttam meg Dave-et.
-Eseménydús éjszakánk volt.
-Az biztos.-értettem egyet.
-Örülök, hogy nem történt semmi kár a kapcsolatotokban.-ölelt át félkézzel.
-Én is.-mosolyogtam rá.-Figyelj!-torpantam meg egy pillanatra.-Nagyon sajnálom ezt az egészet. Nem akartam, hogy Ben-nel összevesszetek.
-Nincs semmi baj. A húgom sokkal fontosabb, mint egy barátság.-legyintett.
-De mégis csak óvodás korod óta ismerted őt.
-Igen, pont ezért lehet benne ekkorát csalódni, mert én is azt hittem, hogy ismerem, de nem. Egyáltalán nem.-csóválta a fejét.
-Azért egyszer kibékültök?-kérdeztem félve.
-Fogalmam sincs. Nem hiszem, hogy valaha is újra megbíznák benne.
-Sajnálom.
-Ne tedd!-mosolygott rám őszintén.
Időközben hazaértünk és óvatosan léptünk be a házba. Apa és anya már biztosan alszanak, hiszen korom sötét van a házban.
-Anyáéknak is el kell mondanod.-találta ki a gondolataimat a bátyám. Pont ezen agyaltam, hogy mégis, hogy mondom el a szüleimnek, hogy a barátom bátyja velem akar lenni és ezért képes lenne tönkretenni.
-Nem tudom menni fog-e.
-Ha szeretnéd, akkor segítek.-adott egy puszit.
-Az jó lenne-ásítottam egy nagyot.
-Na menjünk aludni, mert hosszú volt ez a nap.-vánszorgott fel a lépcsőn.
-Jó éjt Dave és köszönök mindent.-köszöntem el tőle a szoba ajtóban.
-Ez csak természetes. Aludj jól.-zárta be az ajtót.
Fáradtan léptem be a sötét szobámba, majd felkapcsoltam a lámpát. Átöltöztem pizsamába, majd végig hasaltam az ágyamon és a gondolataimba merültem. A fejemben végigpörgettem az egész napot és arra jutottam, hogy helyesen cselekedtem. Egy zaklatót minél hamarabb le kell állítani, ha kell szülői segítséggel. Remélem Ben is megkapja, amire szüksége van. Lehet, hogy újból pszichológushoz fog járni, de az is lehet, hogy elég volt az apjával töltött beszélgetés. Azon kívül, hogy nagyot csalódtam benne és most egy kicsit azért tartok is tőle, nincs különösebb bajom vele. Ha nem akarná, hogy több is legyen köztünk, mint barátság, akkor teljesen jól meglennénk egymás mellett. Félálomban arra keltem, hogy SMS-em jött. Gondoltam biztosan Ian írt, de az üzenetet elolvasva meghűlt az ereimben a vér.

"Nehogy azt hidd, hogy ennyivel elintézhetsz! Szép álmokat G!"