23.rész. Egy titkos kapocs

"Istenem. Mit gondoltam? Hogy majd Jenni tud segíteni. Lehetetlen. Erről senkinek sem beszéltem. A legrosszabb az egészben, hogy felemészt a bűntudat, pedig nem kéne. Ledobtam az ágyamra az érintőképernyős csodát, majd elindultam, hogy megnézzem odalent minden rendben van-e a délutáni beszélgetés után. Már épp az ajtóban álltam, amikor felcsendült Avicii - Addicted to you című slágere. Gondoltam biztosan Jenni hívott vissza, hogy megkérdezze, mi lelt engem, hiszen sosem szoktam ilyen gyorsan lerázni. Azonban legnagyobb meglepetésemre egy teljesen más név villogott a képernyőn. Hirtelen lefagytam. Majd az ajtót kulcsra zártam és feszülten leültem az ágyra. Úgy látszik nem kell holnapig várnom erre a beszélgetésre..."


-Ig...Igen?-szóltam bele a telefonba.
-Szia. Gondoltam beszélhetnénk.
-Figyelj, már én is akartalak hívni.-vágtam bele körítés nélkül.
-De jó G. Már azt hittem, hogy nem is fogunk beszélni.-lelkesedett.
-Nem, ebben teljesen igazad van, nem fogunk.-szóltam bele nem túl higgadtan a készülékbe.
-Ne parázz már. Sosem tudná meg.-vette lazára a dolgot. Ezek szerint tudta, hogy mi a bajom.
-Dehogyis nem. Én biztosan elmondom neki. Tudod, milyen rossz érzésem van tegnap óta? Én ezt nem fogom magamban tartani. Tisztelem és szeretem annyira Ian-t, hogy elmondjam neki ezt az egészet.
-Na de G, olyan szép páros lettünk volna.
-Nem. Én már ezerszer megmondtam, hogy soha... ismétlem SOHA nem leszek a barátnőd. Akadj le rólam.
-Nyugi van kislány. Ne kapd fel annyira a vizet.-csitított.
-Már hogyne kapnám fel. Benned semmi emberség nincs?
-Hőőő... Hogy mondhatsz ilyet? Én mindent megadtam volna neked, amit ő nem.-emelte fel a hangját.
-Te tényleg nem tudod felfogni, hogy őt szeretem. SZERETEM!!! Ezt jól vésd az eszedbe. Szeretem ma, holnap és mindörökké. Ian az én másik felem. Ő a nagy Ő!
-Honnan tudod?-nevetett ki.-Tudtommal még rajta kívül nem is volt más barátod.
-Igen, ezt jól tudod. Azonban nekem nem is kell más.
-Óóó milyen aranyos.-gúnyolt tovább.
-Szerintem rettenetesen félre ismertelek.-csóváltam a fejem.-Figyelj te ezt sosem fogod megérteni. A kor az csak egy szám. Oké, hogy te idősebb vagy, de szerintem még sose szerettél senkit annyira, mint én Ian-t. Ha tudnád, hogy mi az a szeretet, akkor most nem nevetnél ki és eltűnnél az életemből.
-Hahaha.-kacagott fel.-Nem gondolod, hogy ez egy kicsit nehéz lenne.... SÓGORNŐ?
-Igen, igazad van.-böktem ki némi hatásszünet után, ugyanis az utolsó szava beleégett a gondolataimba... "sógornő". Így kimondva még rosszabb a helyzet.
-Na? Mi a baj G?
-Ne nevezz G-nek...-sütöttem le a szemem.-Senkinek nem engedem, hogy így becézzen és ez alól te sem vagy kivétel.-fakadtam ki.
-Ezt nem hiszem el.-nevetett fel, de éreztem a hangján az idegességet.-Nehogy már én könyörögjek egy nálam fiatalabb cafkának, hogy együtt legyünk! Olcsó nőcske vagy tudod? Bezzeg, ha nem lett volna a hülye Ian, már biztosan együtt lennél velem igaz?-emelte fel a hangját.-Jobb, ha tudod, hogy engem senki nem utasíthat vissza! Eszméletlenül nagy lotyó vagy! Ne hidd, hogy ennyivel megúszod! Ezt még nagyon megbánod! Nem tudod te még, hogy milyen, amikor én dühös vagyok! Az Ian-nel töltött mindennapjaid meg vannak számlálva!
-Te most komolyan megfenyegettél?-nevettem fel, de legbelül azért egy kicsit féltem is a hallottak miatt.-Nem félek tőled!-próbáltam magabiztos lenni, de éreztem a saját hangomon, hogy ez a kijelentés nem volt túl őszinte.-Különben is? Te benned semmi tisztelet nincs az öcséd iránt? Még most is hívogatsz, amikor tudod, hogy egy párt alkotunk. Tőled nagyobb dögöt még sosem láttam... BEN!-azzal letettem a telefont.
Igen, kiderült. Nos, ez a nagy titok. Én sosem hittem azoknak, akik azt az elvet vallották, hogy a titkok mindig kiderülnek. Ezt hülyeségnek tartottam... a mai napig. Ugyanis rá kellett jönnöm, hogy van valóság alapja. Sajnos a titok, sosem marad titok. Most mihez kezdjek? Nekem előbb kell beszélnem Ian-nel, mint Ben. Úgy érzem eléggé felidegesítettem, így félő, hogy egy kicsit kiszínezné a sztorit. Kell valaki, aki lefoglalja őt... Aki ismeri annyira, hogy biztosan el tudja terelni a figyelmét... Megvan! Dave! Hú, fel kell hívnom a bátyámat, hátha még nem késő.
-Segítened kell.-vágtam a dolgok közepébe, amint felvette a telefont.
-Neked is szia, Georgina.-próbált illemre tanítani a bátyám.
-Szerintem ennek most egyáltalán nincs itt az ideje.-túrtam idegesen a hajamba.
-Jó, oké. Kezdesz megijeszteni.-váltott stílust.-De ez most valami játék?
-Tessék?-kérdeztem furán.
-Figyelj, én teljesen megértem, hogy a 21. században élünk és manapság már minden interneten és mobilon keresztül történik, de ez már nekem is sok, hogy egy fal választ el bennünket és inkább telefonon hívsz.
-Mi van?-hűlt meg az ereimben a vér.-Te itthon vagy?-meg sem vártam, hogy válaszoljon, hanem egyből letettem a telefont és átrontottam hozz.
-Gina kezdek félni tőled.-hőkölt hátra az ágyán.
-Dave, kérlek! Most egyáltalán nincs itt a poénkodás ideje!
-Ha beavatnál lehet tudnék segíteni.
-Igen, csak te tudsz segíteni. Azonban arra nincs idő, hogy elmondjam a történteket, mert már az is lehet, hogy most el vagyunk késve.-hadartam.-Fel kell hívnod Ben-t! Csak beszélgess vele. Sokáig!
-Én... Tényleg nem tudom, hogy...
-MOST!-keltem ki magamból és könnybe lábadt a szemem.
-Oké, oké. Már hívom is.-nyúlt a telefonja után.
Eléggé eszelős lehetett a tekintetem, hiszen Dave, amint felemeltem a hangomat már beszélt is Ben-nel.
-Szasz haver. Zavarlak? Ige, igen, tudom. Jó, de Ian még ráér. Nekem fontosabb mondani valóm van. Nem. Persze. Igen. Jó. Jó. Oké.
Hirtelen leblokkoltam, de tudtam, hogy pontosan most van itt az ideje, hogy lépjek. Megperdültem a tengelyem körül és szipogva visszaszaladtam a szobámba. Remegve felkaptam az asztalról a telefont, majd benyomtam a gyors hívás gombot.
-Szia Georgi.-üdvözölt vidáman Ian.
-Beszélhetünk?-felejtettem el ismét köszönni.
-Ja, hát az emberek azért szokták egymást hívni.-nevetett fel cinikusan.
-Személyesen gondoltam.-remegett a kezemben a telefon.
-Este fél tíz. Biztos, hogy nem várhat holnapig? Most akartunk filmezni Ben-nel.
-Nagyon fontos. Khm.. Már beszéltetek?
-Nem. Valamit nagyon mondani akart, de hívta őt valaki és még azóta is telefonál.
-Van Isten!-böktem ki egy kicsit hangosabban, mint akartam.
-Mondtál valamit?
-Ja, nem.. Csak a.. tv megy.-füllentettem.
-Akkor 10 perc múlva a parkban?-tért vissza az eredeti témához.
-Az nagyon jó lenne, köszönöm.
-Georgina ez csak természetes.-rakta le a telefont.
Ledobtam a telefonomat, majd valami meleg ruha után kutattam, hiszen nem tudhatom előre, hogy meddig leszünk ott. Minden kis részletet el fogok mondani neki, ugyanis nincs mit titkolnom. Azért remélem jól fogadja majd a híreket. Nem akarom emiatt a balhé miatt elveszíteni. Most, hogy közeleg az igazság pillanata egy kicsit parázok. Remélem hisz nekem... Hinnie kell! Sosem hazudnék neki.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal érkeztem meg a parkba és egyenesen ahhoz a padhoz sétáltam, amelynél néhány napja összejöttünk. Milyen ironikus az élet, nem? Ha most ez a beszélgetés nem úgy sül el, ahogyan terveztem, akkor biztosan szakítunk. Pont ott, ahol kimondtuk azt a bűvös 9 betűs szót... "szeretlek". Ez csak egy szó, azonban rengeteg érzést hordoz magával. De a mai világban nagyon sokan dobálóznak ezzel a szóval. "Szeretem a csokit." "Jujj, azt nagyon szeretem." "Téged szeretlek a legjobban." Tény, hogy ezzel a szóval rengeteg mindent kifejezhetünk. Viszont csak egy igazi jelentése van. Egyetlen helyzet van az életben, amikor ez a szó ténylegesen megállja a helyét, de az emberek mégis nap, mint nap használják. Csak tudnám miért... Attól, hogy valakinek megírod vagy elmondod, hogy szereted, még nem fogod érezni a melegséget, ha a közeledben van, vagy a pillangókat a gyomrodban amikor megcsókol. A szeretet nem csupán egy szó. A szeretet egy érzés. Ha valakit igazán szeretsz, akkor azt minden porcikáddal érzed és ez így van rendjén.
-Szia.-lehelt egy csókot az ajkamra Ian, amivel visszazökkentett a valóságba.
-Szia.-köszörültem meg a torkomat.
-Szóval? Elmondod, hogy mi történt?-nézett rám ijedten, majd felpattant mellém a pad támlájára.
-Előtte lenne egy kérésem.-néztem rá, de láttam, hogy nem szól közbe, ezért folytattam.-Kérlek hallgass végig! Tudom ezt nehéz megígérni mielőtt tudnád, hogy miről van szó, de bármilyen érzéseket váltok ki belőled, végig kell hallgatnod!
-Georgina megijesztesz.-túrt bele a hajába.-Jól van, megígérem. Csak mondd már.
-Szóval... Tudod mi Ben-nel már elég régóta ismerjük egymást. Az első hetekben nagyon rendes volt velem. Körbevezetett a városon, meg ilyenek. Sokat lógtunk együtt, hiszen apán és Dave-en kívül csak őt ismertem. Én csak és kizárólag barátként tekintettem rá, de Ben idővel már TÚL kedves volt. Ha érted mire gondolok.-láttam, hogy Ian-nek megrándul az egyik arcizma ezért gyorsan folytattam.-De sosem volt köztünk semmi. Nem is szenteltem rá nagyobb figyelmet, mert utána beindult a suli és már nem is találkoztunk. Bár amikor átjött Dave-hez, akkor mindig kettesben akart velem lenni, de valahogy mindig találtam egy kibúvót, így mondhatni menekültem előle. Aztán már nem is beszéltünk egymással. Én részemről le is zártam a témát, de tegnap minden megváltozott, amikor megtudtam, hogy ő a bátyád.-fejeztem be a mondandómat.
-Ha nem történt köztetek semmi, akkor ezt most miért mondtad el nekem?-húzta fel gyanakodva a szemöldökét.-Különben is, akkor még nem is jártunk.
-Mert azt akartam, hogy tudj róla.-fordítottam el a fejem, mielőtt meglátná, hogy kigördült egy könnycsepp a szememből. Hogy miért sírtam? Így jött ki rajtam a feszültség, ami már egy jó ideje emésztett. Bár még nem kaptam semmi választ, azért rettentő nagy megkönnyebbülés volt, hogy az én sztorimat hallotta először Ian. Hiszen ez az igazság. Másrészről pedig a ma esti telefonról nem számoltam be neki. Rettentően fájt, hogy még van egy részlet, amiről nem tud. A fenyegetés. De ezt nem mondhatom el neki, mert azzal hatalmas galibát okoznék. Én nem akarom, hogy összevesszenek a testvérével. Inkább elviselem Ben beteges közeledését, csak Ian ne tudja meg.
-Akkor mi a baj?-fordította az arcomat maga felé, majd letörölt néhány könnycseppet az arcomról.
-Nincs semmi.-ráztam meg a fejemet és nyeltem egy nagyot.
-Őszintén!-mélyesztette égszínkék szemeit az enyémbe.
Abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy most dől el a kapcsolatunk. Ian ismer már annyira, hogy tudja mikor hazudok. Ha most nem mondom el az igazat, akkor biztosan vége mindennek. Pedig még csak néhány napja kezdődött. Olyan sok nehézségen mentünk át szeptember óta, hogy kénytelen voltam csak magamra gondolni. Arra, hogy a halloween partyn történt első csók óta minden megváltozott. Boldog vagyok és nem hagyhatom, hogy valaki bekavarjon nekünk. Erőt vettem magamon és mélyen a szemébe néztem.
-Ben megfenyegetett.-tört elő belőlem újabb ezer meg ezer könnycsepp.
-Mi van?-fürkészett idegesen Ian.
-Ma felhívott...
-Azt mondtad, hogy már nem is beszéltetek hetek óta.-vágott közbe.
-Nem beszéltünk.-csóváltam a fejem.-De a tegnapi nap hatására - tudod, hogy látott minket együtt - ma este felhívott...
-Ezért akartad elmondani ezt az egészet...-töprengett Ian, majd hirtelen felém fordult.-De pontosan miért fenyegetett meg?
-Hát... Felhívott, hogy elmondja, tőle sokkal többet kaphatnák mint tőled. Aztán, amikor mondtam, hogy engem rajtad kívül senki más nem érdekel, felkapta a vizet és mindenféle cafkának elhordott, majd azzal tetézte ezt az egészet, hogy neki senki nem mondhat nemet és ezt még nagyon megbánom... Vagyis nagyon megbánjuk.-helyesbítettem.-Mert úgy fejezte be, hogy a veled töltött napjaim meg vannak számlálva...-töröltem le a pulóveremmel az államat.
Ian nem szólt semmit. A tekintete kifejezéstelen volt és mozdulatlanul maga elé meredt. El sem tudtam képzelni, hogy mi zajlik le benne. Nem tudom meddig ülhettünk így csendben egymás mellett, de már éreztem, hogy kirázott a hideg. Végül Ian erőt vett magán és leugrott a pad támlájáról, majd pár másodpercig egy helyben állt.
-Megölöm!-szorította ökölbe a kezét, majd siető léptekkel elindult az utcájuk felé.
-Ne Ian! Várj! Kérlek!-futottam utána.
Megtorpant, majd felém fordult.
-Hozzád nyúlt egy újjal is?-nézett rám idegesen.
-Nem.-ráztam a fejem.
-Egy puszi? Egy csók? Volt valami?-kérdezősködött tovább.-Mindent elmondtál?
-Igen, mindent. Semmi nem volt. Hinned kell nekem.
-Neked hiszek.-lazultak el az arcizmai, majd közelebb lépett hozzám.-De nem tudhatom, hogy az az ökör Ben most mit forgat a fejében.-simította meg az arcomat, majd idegesen ellépett tőlem.-Most menj haza! Ezt el kell intéznem. Egyedül.-tette hozzá, amikor látta, hogy eszem ágában sincs elmenni mellőle.
-Nem hagyom, hogy megveresd magad, vagy te verd meg őt.-ráncoltam a homlokom.-Veled megyek.
-Georgina, nem tudom, hogy mi fog kisülni belőle...
-Nem érdekel.-ráztam a fejemet.-Melletted leszek.
-Egyedül megyek.-jelentette ki, majd futni kezdett.
Nem is gondolkodtam rajta, egyből a nyomába eredtem. Nem nagyon tudtam tartani a tempót, ezért a szúró oldalamat fogva futólépésben követtem. A telefonom veszettül csengett, ezért kénytelen voltam felvenni.
-Hol a fenében vagy?-szólt a telefonba idegesen Dave.
-Ne.. hem... Sokára... Ian-éknél.-kapkodtam levegő után.
-Oké. Tudni akarom, hogy mi folyik itt. Apánál fedeztelek, azt mondtam, hogy Jenni sírva felhívott téged, ezért átrohantál hozzá.
-Kösz, Dave. Igazán rendes vagy.-hálálkodtam. Nincs mese, nekem van a legrendesebb bátyám.
-Figyelj átmegyek hozzájuk. Rohadtul kíváncsi vagyok, mi ez az egész.
-Nee!-kiáltottam, de a bátyám már rég lerakta a telefont.
Asszem ma még tömegverekedés lesz. Szuper... De nem értem rá ezen agyalni, ugyanis időközben megérkeztünk. Ian feltépte az ajtót, majd szó nélkül az emeletre rohant. Én követtem őt, így hirtelen még a szüleinek is elfelejtettem köszönni. Nem baj, majd elnézést kérek tőlük. Különben is, a mai nap ez már nem ez az első eset, hogy ilyen bunkón viselkedtem. Ian felcsörtetett a lépcsőn, majd szinte szó szerint rátörte az ajtót Ben-re...