18. rész. Családi perpatvar

"Beletúrta a hajamba és többször is megcsókolt egymás után. Éreztem, hogyha nem fogná a derekamat biztosan elájulnék. Az idilli pillanatunk azonban hirtelen megszakadt.
-Khm..-köhintett valaki mellettünk, mire hirtelen szétrebbentünk.
Én még a történtek után épp levegőt kapkodtam, amikor oldalra néztem.... Aztán hirtelen megragadtam Ian kezét.  Úgy éreztem, most már tényleg elhagy minden erőm. Nem hittem a szememnek..."

-Te... Te, mit keresel itt?-dadogtam hitetlenkedve.
-Ezt én is kérdezhetném tőled.-kezdte.-Mit keresel idekint ilyen későn. Már rég az ágyban lenne a helyed. Komolyan mondom Georgina nem ismerek rád. Mi lett veled? Ez is apád miatt van! Ha nem költözöl ide még mindig olyan normális kamasz lennél, mint régen.-hadarta felháborodottan.-És te ki vagy fiam?-méregette Ian-t idegesen.-Hogy jössz te ahhoz, hogy hétfő késő este a lányommal ácsorogj a kapuban? És hogy merted a nyelvedet a lányom szájába dugni? Nézz rá! Georgina még kislány! Na, nem mintha te sokkal idősebb lennél.-legyintett.-Befelé a házba!-utasított.-Téged pedig, meg ne lássalak errefelé!-nézett szigorúan Ian-re.
-ANYA!!!-kiáltottam rá, mert az már nekem is sok volt, hogy Ian-t csak úgy elzavarja. Közben láttam, hogy a mellettem álló barátom nem nagyon érti a körülötte zajló eseményeket. Azonban a történtek ellenére sem engedte el a kezemet. Nem rémítette meg anya. Ennek örülök. -Fejezd be! Semmiről nem tudsz! Fél év alatt nagyon sok minden megváltozott!
-Hát azt látom.-motyogta.
-Szerintem én...-kezdte Ian.
-Már nem te parancsolsz nekem!-folytattam az anyához intézett szavaimat, figyelmen kívül hagyva Ian közbeszólását.-Itt jól érzem magamat, mert nem úgy viselkednek velem, mint egy dedóssal. Nem kell 8-kor ágyba mennem, apa nem szól rám minden kis semmiségért, örül neki hogyha együtt töltjük az időt, ja és mellette van magánéletem.-hangsúlyoztam ki a mondat második felét.-Nem kap frászt tőle, hogyha mondjuk az iskolában van egy halloween party vagy disco. Nem úgy mint te, hogy el sem engedtél semmi sulis rendezvényre, mert féltél, hogy "elkóborolok". Mindig a megígért időre hazajövök, szóval nem csellengek vagy ilyesmi. Betartom a szabályokat és most annyi év után boldog vagyok! Ian-hez pedig jobb ha hozzászoksz...-léptem még közelebb a barátomhoz, aki átölelte a derekamat.-Együtt vagyunk és apa áldását adta ránk! Ezen te sem tudsz változtatni!
-Nem értelek téged kislányom.-ingatta a fejét.-Régen sosem beszéltél velem így. Már nagyon bánom, hogy mégis engedtem, hogy ideköltözz! Ha előre tudtam volna, hogy ilyen hatással lesz rád ez a környék biztosan nem érdekel mennyire kiborultál Joe miatt.
-Amíg itt vagy ne vedd a szádra a nevét.-sziszegtem idegesen a fogaim közül és kigördült egy könnycsepp a szememből.
Egyáltalán nem érdekel anya új élettársa. Miatta ment tönkre a családunk. Persze már korábban is külön éltek apával, de akkor mégis volt bennem valami kósza remény, hogy talán egy napon minden újra a régi lesz. Most, hogy körülbelül egy fél éve együtt él azzal a férfival már le mondtam arról, hogy valaha is minden rendbe jön. Most meg nem elég, hogy csak úgy szó nélkül beállít ide, még áradozni is fog az ő kedves Joe-járól. Hihetetlen, ez már nekem is több a soknál. Pár percig mindenki néma csendben ácsorgott. Éreztem a feszültséget a levegőbe, ezért úgy gondoltam lassan Ian-nek mennie kéne. Már így is eleget látott és egyáltalán nem vagyok büszke, hogy így kikeltem magamból az ő jelenlétében. Mintha tudta volna, hogy mire gondolok. A következő percben ő törte meg először a csendet.
-Szerintem... én lassan megyek.-engedte el a derekamat.
-Rendben.-fordultam felé a tőlem telhető legkedvesebben, bár még mindig éreztem a hangomon az idegességet.-Majd hívlak.-erőltettem magamra egy mosolyt, közben pedig letöröltem egy újabb könnycseppet az államról, ami szinte égette a bőrömet, ahogyan végiggördült az arcomon.
-Akkor jó éjt!-nyomott egy gyors puszit a számra, majd anya felé fordult.-Öhm... Örülök, hogy megismerhettem.-túrt a hajába kissé feszülten.-Viszlát!
Elindult az ellenkező irányba, de még egyszer visszafordult és a mélykék szemeit az enyémbe fúrta. Láttam rajta, hogy nagyon sajnálja a történteket.
-Látom ennek a fiúnak nem ér a szép szó.-zökkentett vissza anya a gondolataimból.
Mérges pillantásokat lövelltem felé. Csak nem gondolja komolyan, hogy Ian majd tényleg szakít velem azért, mert ő azt akarja? Na, ez már tényleg nevetséges.
-Most már indulás, befelé a házba!
Nem ellenkeztem. Teljesen átfagytam. Már lehetett érezni a levegőben, hogy a mai nappal beköszöntött a november. Én léptem be először a házba és nem szóltam egy szót sem.
-Na látod Georgina, megmondtam, hogy szükséged lesz a kabátra.-mondta apa, miközben le sem vette a szemét a tv készülékről.
 -Apa..-kezdtem bele a mondandómba, de szerintem érezhette a hangomon, hogy valami baj van ezért megfordult a kanapén.
-Ó te jó ég!-kerekedett el a szeme és ebből tudtam, hogy megpillantotta a mögöttem álló nőt.-Bella, mit keresel te itt?-pattant fel az ágyról.
-Ezt a meleg fogadtatást.-forgatta a szemét.-Georgina is elmondott már mindennek odakint... Apropó odakint. Hogy engedhetted meg a lányunknak a tudtom nélkül, hogy barátja legyen?-emelte fel a hangját.
-Most komolyan ezért jöttél?-nézett rá apa hitetlenkedve.
-Max, te teljesen megbolondultál?-felelt a válasz helyett egy újabb kérdéssel.-Mégis honnan tudtam volna, hogy Georginával mi van, hogyha még a telefont sem vagytok hajlandók megemelni? Most botlottam bele a lányunkba a kapu előtt, amint enyeleg azzal a kölyökkel. Ha nem döntök úgy, hogy meglátogatom a szünetben, akkor sosem tudom meg ezt az egészet.
-Jobb lett volna.-szaladt ki a számon.
-Tessék, látod ezt?-hadonászott felém, miközben apával ordított.-Régen sosem beszélt így. Ez is miattad van.
-Már megbocsájts Bella, de...-vett a védelmébe apa.-Egyrészt már Georgina a kamaszkorába lépett. Szerelmes, teljesen érthető. Ne mond nekem, hogy neked ilyen idősen nem volt senkid, mert mielőtt megismerkedtem veled hallottam ám a híredet. Másrészt pedig nem miattam jött ide. Ha te nem költözöl össze azzal a férfival még mindig veled lakna. De tudod mi van?-nézett rá komoran.-Én ezt az egészet csak köszönni tudom neked. Hiszen akkor mai napig nem láthatnám a lányomat csak 3 évente.-nyelt egy nagyot.-Amúgy tud róla a lányunk, hogy én mindig szívesen fogadtam volna?-nézett rám könnyes szemekkel.-Sosem mondtam, hogy ide nem jöhetsz.
-Mi?-hűlt meg bennem a vér.-Nekem anya mindig azt mondta, hogy más programotok van és ne zavarjak. Volt amikor a tavaszi szünetre akartam jönni, de anya nem engedett, mert azt mondta, hogy már hetekkel azelőtt lefoglaltatok valami szállást nem tudom hol.
-Nem voltunk sehol. Pont a szünetekben nem.-láttam apa szemében a szomorúságot.-Mindig arra vártunk, hogy megjelenj egy hatalmas bőrönddel és együtt tölthessük az időt.
-Anya ez igaz?-gördült le egy újabb könnycsepp az arcomon.-Te tényleg eltiltottál apától?
-Nem érted te ezt kislányom.-rázta a fejét.-Nem úgy volt az.
-Akkor megtudhatnám, hogy miért mondtad azt nekem, hogy apáék nem kíváncsiak rám?-keltem ki magamból.
-Én csak... Csak...
-Mi csak?
-Csak féltettelek.-bökte ki végül.
-Mitől?-kérdeztük apával egyszerre, mire hirtelen egymásra-, majd anyára néztünk.
-Ettől az egésztől. Nem akartam, hogy ilyen legyél, mint most.-csóválta a fejét anya.-Nézz magadra! Nem lehet téged fegyelmezni, vissza beszélsz és éjnek évadján kint ácsorogsz egy fiúval a kapu előtt... Na, még ha csak ácsorogtatok volna.-legyintett idegesen.-A hallottak alapján sokszor késő estig kimaradsz, iskolai bulikba jársz..-hadarta.
-Tudod, bennem most már összeállt a kép!-néztem rá idegesen, félbeszakítva a monológját.-Nem azzal van a bajod, hogy apánál lakom és talán még nem is azzal, hogy Ian a barátom. Egész egyszerűen nem bírod elviselni, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogyan te szeretnéd.
-Mégis hogy mondhatsz ilyet?-nézett rám hitetlenkedve.
-Tudod, hogy igazam van.-húztam fel a szemöldökömet.
-Nem, nincs. Max mondd meg neki, hogy nem így gondolom!-fordult apához kétségbeesetten.
-Tudod Bella,-húzta el a száját.-van abban valami amit Gina mond.
-Ezt nem hiszem el. Csak azért ide utazok, hogy együtt tölthessünk egy nyugalmas őszi szünetet, erre mi vár itt??-tette fel a költői kérdést.-Mindenki ellenem van.
-Anya..-köszörültem meg a torkomat.
-Mit akarsz még?-vonta fel a fél szemöldökét.-Nem volt elég amit eddig mondtál?
-Anya-kezdtem újra.-Szerintem nem volt jó ötlet, hogy idejöttél. Apával ti már évek óta nem bírtok meglenni egymás mellett veszekedés nélkül. Ebből nem lesz nyugalmas szünet.
-Én csak látni akartalak.-kerekedett el a szeme.
-Tudom. De mit gondolsz én miért nem válaszoltam az üzeneteidre?
-Nem kaptad meg őket...
-Megkaptam. Mindet. Volt egy pár.-vágtam közbe.
-Sok dolgod volt és nem tudtál válaszolni...-próbálkozott.
-Nem anya. Egyszerűen nem akartam!-vágtam rá.
-Nem akartál látni?-hitetlenkedett.
-Nem.-ráztam a fejemet.
-Hogy mondhatsz ilyet?-kezdett újra kiabálni.
-Nem veled van a baj...
-Hmm??-pislogott rám kíváncsian.
-Joe-val... Tudod mekkora tüskét hagyott bennem? Tudod hányszor gondoltam arra, hogy mi lett volna ha..?-fakadtam ki. Egyszerűen nem bírtam magamban tartani azt a fájdalmat, amit évek óta tűrtem.-Mi lett volna, ha apával nem költöztök külön? Ha nem ismerkedsz meg Joe-val?-kalimpáltam a kezeimmel.-Hányszor feküdtem le úgy aludni, hogy az járt az agyamban, majd holnap. Holnap biztosan minden rendbe jön. De nem. Sosem lett jobb. Te mindig csak magadra gondoltál. Volt, hogy napokig egyedül hagytál, mert inkább a barátnőiddel töltötted az időt. A saját lányod helyett...-gördült ki egy könnycsepp az arcomon, amelyet ezer másik követett.-Tudod ma már lehet, hogy nem fájna annyira. De akkor még kislány voltam. Szerettem volna, ha nem egyedül ülök otthon a TV előtt. Szívesebben játszottam volna veled. De te nem erőltetted meg magad túlságosan.-gúnyolódtam egy kicsit.-Sosem ültél le mellém babázni vagy egy könyvből felolvasni. -csóváltam meg a fejemet.-Aztán most végre boldog vagyok. Úgy érzem, hogy tartozom valahová. Erre beállítasz ide, és még fél órája sem vagy itt, de már most mindenki feszült és ideges.
Még mondtam volna a sérelmeimet, de azt vettem észre, hogy két szempár nagyokat pislogva figyel engem. Szinte megállt a levegő az előszobában és azon kaptam magam, hogy hirtelen melegem van. Amióta bejöttem elfelejtettem levenni a kabátomat. Épp csak elléptem a a fogas mellé, de a szüleim újabb vitába kezdtek, hogy miért is mondtam azt amit... Ennek sose lesz vége. Már nagyon nem voltam kíváncsi rájuk.
-Nekem ebből elegem van.-suttogtam.-Felmentem.-indultam el a lépcső felé.-Jó éjt!
-Neked is Georgi.-erőltetett egy mosolyt magára apa. De nem sokáig tartott ez a nyugodt pillanat, mert anya visszarángatta őt a veszekedés közepébe. Nem hiszem, hogy sokat fogok tőlük aludni. Na mindegy. Végig sétáltam az emeleten és megtorpantam az ajtóm előtt. Hirtelen eszembe jutott valami. Gyorsan megpördültem és berontottam a bátyám szobájába.
-Te nem hívtad fel anyát, igaz?-álltam meg az ágya mellett.
-Aztaaa, tudtam, hogy valamit elfelejtettem.-csapott a homlokára.-Ne haragudj! Holnap felhívom.
-Már nem kell.-ráztam meg a fejemet.
-Elmész?-kerekedett el a szeme.
-Nem, rosszabb.
-Visszaköltözöl?-hitetlenkedett.
-Az kéne még.-legyintettem.-Anya itt van.
-Itt? Miért?
-Hát.. jött, hogy meglátogasson minket és együtt töltsünk egy "nyugalmas" szünetet.-mutogattam gúnyosan idézőjeleket formálva az ujjaimmal.
-A hallottakból ítélve nem lesz olyan nyugis.-csóválta a fejét Dave.-Pedig azt hittem, hogy apa veled veszekszik, mert mégsem örül neked meg Ian-nek.
-Nem, dehogy. Az előbb történtek alapján pont, hogy megvédett.-mosolyodtam el egy kicsit.
-Hűha. Ezek szerint anya nem díjazza?
-Ühüm..-bólintottam és megint elkapott a sírás.-Miért kellett ide jönnie?
-Jajj gyere ide!-ölelte meg.-Ne sírj. Nem lesz semmi baj. Megoldjuk.
-De... én.. nem.. bírom ki, ha... nem találkozhatok... Vele...-böktem ki a mondatomat sírástól rázkódó vállal.-El akar tiltani tőle!
-Na, ezt már én sem engedem.-ráncolta össze a homlokát.-Gyere ülj le egy kicsit. Nyugodj meg!-tolt az ágya felé.-Elmeséled, hogy mi is történt odalent?
Egy kicsit bólintottam, majd szinte suttogva kezdtem el hadarni anya megérkezését, de a végén már azon kaptam, hogy kiabálok.
-Hűű..
-Hát.. igen.-fújtam ki az orromat.
-Ahogy hallom, még mindig nem csendesedtek el.-mutatott Dave az ajtó felé.
-Szerintem egész este ez lesz.-vontam meg a vállam.
-Lassan aludni kéne, mert már nagyon késő van, vagy inkább korán..-nyújtózott egy nagyot.
-Mennyi az idő?-töröltem le az arcomat.
-00:57.
-Akkor megyek. Nem akarlak zavarni. Biztos te is álmos vagy.-indultam el az ajtó felé.
-Maradhatsz még ha akarsz. Ezek után én sem tudok aludni.
-Nem, inkább megyek. Szükségem van most egy kis egyedüllétre.
-Próbálj meg aludni, holnap pedig kitalálunk valamit.-intett Dave.
-Oké. Igyekszem.-léptem ki a szobából.
Gyors zuhanyzás után gondterhelten hasaltam végig az ágyon. Már elmúlt 01:00 óra, de egyáltalán nem volt álom a szemembe. Egy pillantást vetettem az íróasztalom felé, amelyen a telefonom volt. A kijelző vadul villogott. Feltápászkodtam és elolvastam Ian üzenetét: "Remélem minden oké. Ha valami van hívj!" Rövid és tömör SMS, azonban önkéntelenül is elmosolyodtam. Gondoltam, hogy válaszolok rá. De amint megláttam, hogy éjfél körül írta, inkább lemondtam róla. Nem akartam felkelteni. Visszadobtam az asztalra a telefont és lehuppantam az ágyamra. Próbáltam elaludni, de nem jött össze. Úgy döntöttem valamivel lekötöm a gondolataimat. Komótosan az ölembe vettem a laptopomat és bekapcsoltam. Nem terveztem semmi különöset, csak egy filmet akartam megnézni. Azonban, amint betöltött a facebook, Jenni rámírt.
Jennifer: Hali. Úúú hallottam, hogy mi történt. Ian felhívott. Minden oké?
Én: Hello! Hát... Azon kívül, hogy anyám amióta csak itt van kiabál és elakarja tiltani tőlem Ian-t... Ja, minden oké.
Jennifer: Nagyon sajnálom! Remélem minden megoldódik.
Én: Én is. :/ Régen láttam ilyennek a szüleimet. Szerintem még mindig veszekednek.
Jennifer: Szegény te. :(
Én: Mind 1. Azon kívül, hogy anya tiszta ideg és mindenkit elakar űzni a közelemből,mert nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő akarja, nincs különösebb gond.
Jenni: Akkor a hnapi napnak is lőttek?
Én: Mi?? Dehogyis!! Pont most van a legnagyobb szükségem arra, hogy kimozduljak innen egy kicsit.
Jennifer: Azt hittem, hogy anyud nem örül...
Én: Érdekel is engem... -.-
Jennifer: Nem lesz gond?
Én: Dehogy! Veled hamarabb megbeszéltem :D
Jennifer: De jó! :D Egyedül úgysem akartam menni.
Én: Akkor, mit nézünk? :)
Jenni: Úúú én kinéztem egy olyan jó filmet. Az a címe, hogy Szerencsecsillag. Zac Efron van benne. Ehhez mit szólsz?
Én: Nekem jó. :)
Jenni: Holnap délután átmegyek és nyolcra megyünk a moziba, úgy jó?
Én: Nem mehetnék át én?
Jenni: Jajj, dehogynem :)
Én: Köszi.
Jenni: Ugyan, semmiség :)
Én: Lassan aludnunk kéne... Már elmúlt három.. :D
Jenni: Igaz, hnap nem tudunk majd felkelni. :P
Én: Az biztos.
Jenni: Akkor hnap várlak! Szép álmokat... Vagyis inkább próbálj meg valamennyit aludni. Szia.
Én: Jó éjt! :) Szia.
Bár elköszöntem Jenni-től, nem feküdtem le rögtön aludni. Meghallgattam néhány olyan zenét, amik a nehezebb napjaimon segítenek. Közben sokad gondolkodtam, és arra jutottam, hogy nem érdekel anya. Nem hagyom, hogy miatta legyen rossz kedvem. Inkább örülök a jó dolgoknak! A legeslegjobb dolog nem más, mint Ian. Élvezni fogom a vele töltött perceket és nem engedem, hogy eltiltson tőle. Igen, így lesz! Amint ezt megbeszéltem magammal, sikerült egy kicsit lehiggadnom. Lekapcsoltam a villanyomat és aludni készültem. Már rám fért, így fél 4 körül. Azonban, ahogy lehunytam a szememet hirtelen nyikorgást hallottam. Meghűlt bennem a vér. Ijedten nyitottam fel a szemhéjamat és csak ekkor tudatosult bennem, hogy valaki bejött a szobámba....

17. rész. Váratlan vendég

Abból, hogy visszaírok egy üzit Ian-nek és megyek aludni nem lett semmi. Mire lefeküdtem újabb SMS-em érkezett, feltápászkodtam és válaszoltam rá. Majd még egyre és még egyre, és ez így ment egész este. Körülbelül a harmadik SMS után levettem a telefon hangerejét, hogy nehogy valaki meghallja. Úgy tűnt, nem vagyunk túl alvós hangulatban. Sokat mosolyogtam az üzenetein. Voltak köztük egészen viccesek pl. "Szia Drágám! Asszem lassan sikerül leráznom Georginát! face-en várlak.". És voltak aranyosak is:
Ian : "Lassan aludni kéne, de nem tudok... miattad. :/"
Én: "Mert? Mit csináltam? :o"
Ian: "Folyton te járkálsz a gondolataimban :) <3"
Én: " <3"
Teljesen kiment az álom a szememből és elvesztettem az időérzékemet. Egy kicsit megszomjaztam, ezért a lábamra húztam a mamuszomat és óvatosan, lábujjhegyen lesomfordáltam a lépcsőn. Megfogtam egy bontatlan gyümölcslevet, majd vissza siettem a szobámba. Gyorsan végighasaltam az ágyon és a kezembe kaptam a telefont. Ezalatt a párperc alatt újabb 7(!!) üzenetet kaptam. Ezek közül egy a szolgáltatóm volt, hogy lassan annyi az egyenlegemnek. Nem zavart a dolog. Vidáman megnyitottam Ian üzeneteit.
Ian: "Várj küldök valamit. :)"
Ian: "Ezt hallgatom most, hallgasd meg te is: Green Day - Oh love"
Ian: "Na? Hogy tetszett?"
Ian: "Még mindig azt hallgatod? :D"
Ian: "Georginaaa!!"
Ian: "Bealudtál?"
Gyorsan válaszoltam neki, hogy nehogy elmenjen, majd meghallgattam a zenét. Tetszett. Nagyon is. Nem sokkal később megint elkezdett világítani a telefon kijelzője.
Ian: "Nézz rá az órára! :D"
Feljebb szegeztem a képernyőn a pillantásomat és hirtelen szóhoz sem jutottam. 4:54 !! Upsz! Egy kicsit elszaladt az idő.
Ian: "Lassan aludnunk kéne :)"
Én: "Szerintem is. :) Akkor hnap várlak. Jó éjt! <3"
Ian: "Neked is!! <3"
Igazából még mindig nem voltam fáradt, de lassan valahogy mégis elnyomott az álom.


-Ébresztő Georgina! Vendéged jött!-rontott be a szobámba a bátyám.
-Jajj, mennyi az... idő.-szakítottam félbe a mondatomat egy ásítással.
-11:48.-ült le az ágyam szélére a bátyám.-Mi van már veled hősszerelmes ?-húzta gúnyos vigyorra a száját.-Csak nem volt egy kis esti SMS-ezgetés vagy Skype-olás.-kacsintott egyet, majd oldalba bökött.
-Egy icike picike talán.-mosolyodtam el én is.
-Időben mérve?
-Öt óra?!-húztam fel a szemöldökömet és beletúrtam a hajamba, éreztem, hogy elpirulok.
-Ó te jó ég! Hajnal 5?-kacagott fel Dave.
-Ühüm..-bólintottam, majd hirtelen eszembe jutott, hogy miért is keltett fel Dave.-Ian van itt?-kerekedett el a szemem hirtelen.
-Jaa, nem. Nincs itt senki, csak apa mondta, hogy nézzem meg, hogy alszol-e még.-magyarázkodott, majd lassan felkelt az ágyamról és elindult az ajtó felé.- Akkor megmondom neki, hogy ébren vagy.
Milyen rendes báty. Ahelyett, hogy hagyott volna aludni inkább felkeltett. Ezt még egyszer visszakapja. De ha már ébren vagyok nem alszok vissza, inkább felöltözöm és felhívom Jennifer-t, hogy elújságoljam neki a nagy hírt. Harmadik csörgésre felvette.
-Szia Gina, én is épp hívni akartalak.-lelkendezett a barátnőm a telefon túloldalán.-Mit szólnál hozzá ha holnap elmennénk moziba? Tudod úúúgy unatkozom.
-Remek ötlet.-vágtam rá gondolkodás nélkül.
-Jajj, képzeld a hétvégém fénypontja, hogy bejelölt egy olasz pali facebook-on. Természetesen egyből visszaigazoltam, mert tök helyes. Majd átküldöm a profilját oké? Ja, és képzeld már írt is nekem valamit, de semmit nem értek belőle, most akarom lefordítani. Az üzit is átküldöm oké?-csacsogott össze-vissza Jenni.
Pár másodperccel később hirtelen csend lett a vonal végén, már azt hittem, hogy letette, amikor hirtelen belesikított a telefonba.
-Wáááá, azt írja, hogy tetszik neki a profilképem. Úúúú szerinted mit írjak neki vissza?-kérdezte feszülten, majd megint elhallgatott.-Upsz, most kapcsoltam, miért is hívtál?
Azt hittem már sosem veszi észre, hogy valamit mondani akartam neki. Persze nagyon örülök az olasz srácnak meg minden, de már én is nagyon vártam, hogy elmesélhessem a hétvégémet.
-Hát.. Az van... Hogy...-húztam direkt az idegeit, hogy megbizonyosodjak róla tényleg figyel rám.
-Jajj ne már, annyira kíváncsi vagyok.
-Szóval Ian..-folytattam, de közbevágott.
-Megint Szöszinek hívott és összevesztetek?-sóhajtott eggy nagyot.-Már annyiszor mondtam, hogy ne foglalkozz vele, ő így ismerkedik. Majd megunja. De az is lehet, hogy ez már örökre rajtad marad.-kuncogott Jennifer.
-Jenniiii!!!!-kiáltottam el magamat, mert már nem bírtam hallgatni, annyira kikívánkozott belőlem.-Ian és én járunk.
A következő percekben el kellett tartanom a telefont a fülem mellől, mert azt hittem, hogy megsüketülök.
-Úúúú, Wáááá. Annyira tudtam. Jujj úgy örülök nektek. Nagyon sokáig. Wíííí. És mikor? És hol? És hogyan? Gyorsan mesélj el mindent!-hadarta a barátnőm.
Szépen elmeséltem minden kis részletet a vasárnapomról. Jennifer tényleg figyelmesen hallgatott. Csak néha kommenetelt egy "Úúú" vagy "Íííí" szerű mondatot.
-Én megmondtam még az első héten!
-Miről beszélsz?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Tudod, amikor említettem, hogy Ian-nek tuti bejössz és azért idegesít.
-Nem, nekem semmi ilyesmit nem említettél.-gondoltam vissza az első napokra.-Várj csak! Amikor hirtelen leráztál skypeon és másnap is kérdeztem, hogy mit akartál de nem mondtad el.-jutott hirtelen eszembe.-De abból a félmondatból szerinted honnan kellett volna tudnom?
-Hát én azt hittem, hogy levágtad a viselkedését.-magyarázkodott Jenni.
-Őszintén, nem. De most már tökmindegy.-nyugtattam meg a barátnőmet, hogy nehogy azt higgye, haragszom rá.
-Bizony. Akiknek együtt kell lenniük, azok úgy is összejönnek előbb vagy utóbb.-helyeselte a barátnőm.-Otthon mit szóltak hozzá?
-Hát, apa még nem tudja. Majd ma fogjuk elmondani. Szerintem nem lesz gond.
-Szorítok.
-Köszi. De eltiltani úgy sem tud tőle. Hidd el megtalálnám a módját, hogy találkozzunk, mert...-torpantam meg egy pillanatra, hiszen ezt még ilyen hangosan senkinek nem mondtam ki csak Ian-nek.-Mert szeretem.
-Jujj, olyan nagyon jó neked. Úgy örülök. Remélem megérte a sok veszekedés.
-Részemről meg.-válaszoltam őszintén.
-Na látod, ez esetben meg tényleg nem számít, hogyan juttatok el idáig.
-Igen, teljesen igazad van.-helyeseltem.-Viszont most ne haragudj megyek, mert nem tudom, hogy mikorra jön Ian.
-Persze. Még egyszer sokáig. Szia.-köszönt el Jenni.
-Szia, majd a holnapi napot este megbeszéljük.

A következő órákban vártam, hogy jöjjön Ian. Kínomban még a konyhába is lementem, majd ittam egy pohár vizet, elmosogattam. Leültem az asztalhoz. Felkeltem. Átöltöztem. Visszamentem. Megettem egy almát. Leültem. Felkeltem. Hirtelen szemeket érzetem a hátamban.
-Minden oké?-méregetett gyanúsan Dave.
-Persze.-túrtam bele idegesen a hajamba.
-Nyugi, apának biztos nem lesz semmi ellenvetése.-lépett közelebb a bátyám, majd megölelt.
-Hát itt meg mi történt?-jött be apa a konyhába.-Mi ez a hirtelen testvéri szeretet?
-Nem történt semmi.-engedett az öleléséből Dave.-Amúgy meg, mindig is szerettem ezt a szöszi fejét.-borzolta össze a hajamat kihangsúlyozva a szöszi szót.
-Oké.-legyintett egyet apa.-Ha valami van, a dolgozó szobában leszek.
Mind a ketten bólintottunk. Nem telt el sok idő és megszólalt a csengő.
-Majd én nyitom.-pattantam fel rögtön.
-Oké.-mosolygott rám biztatóan Dave, majd tovább léptette a sport csatornát.
Útközben a bejárati ajtóig megigazítottam a hajamat és végigsimítottam a ruhámat. Éreztem, hogy a torkomban dobog a szívem. Nem is értem, hogy miért vagyok ideges, hiszen már ezerszer találkoztunk, azonban mégis úgy éreztem, hogy ez a találkozás másabb mint az eddigiek. Eddig volt Ian és én, most pedig már MI vagyunk.
-Szia.-nyitottam ki az ajtót óvatosan.
-Szia.-mosolygott rám Ian és hanyagul félresöpörte a szemébe hulló kusza hajszálakat.
Közelebb lépett hozzám majd egy puszit nyomott a számra. Családtagok közelében vagyunk, ilyenkor csak szolidan.
-Gyere be, ne ácsorogjunk idekint.-invitáltam be.
A konyhába vezettem Ian-t.
-Itt várj meg. Szólok apának, hogy vendégünk van.-hadartam idegesen, majd elindultam az ajtó felé, de egy kéz megragadta a karomat.
Ian visszarántott és magához húzott. Átfogta a derekamat, majd hosszasan megcsókolt. Az agyam azt súgta, hogy ne csókoljam vissza, de abban a másodpercben nem foglalkoztam semmivel és a szívemre hallgattam. A gyomromban repkedő pillangók újra őrült csapkodásba kezdtek. Annyira szerettem volna, ha ez a pillanat örökké tart, de aztán hirtelen eszembe jutott, hogy előbb beszélnünk kell apával. Óvatosan eltoltam magamtól Ian-t, aki még mindig a derekamat fogta és a mélykék szemeibe néztem.
-Bocs, nem bírtam várni.-mosolygott pimaszul és megint megjelentek a kis gödröcskéi.
-Most már mind egy.-mosolyogtam vissza zavartan.-De lassan elkéne mondani  apának.
-Khm.. Szerintem ezt nem kell magyarázni.-hallottam meg magam mögül egy ismerős hangot.
-Öhm... Apa.-kezdtem totál elvörösödve.-Tudod Ian és én..
-Igen, úgy vélem eleget láttam.-bólintott apa félbeszakítva a mondatomat.
-És? Mit mondasz rá?-néztem rá kissé ijedten, félve a választól.
-Hát.-dörzsölte meg az állát komoran.-Azt hiszem nem lesz veletek gond.-mosolyodott el a végén.
-Úúú. Tudtam, hogy megérted.-ugrottam a nyakába.
-Viszont!-folytatta, én pedig hátrébb léptem egy lépést és belebotlottam Ian-be, aki bátorítólag megszorította a kezemet.-Nem szeretném ha szórakoznál a lányommal!-nézett apa Ian-re.-Remélem komolyak a szándékaid!
-Természetesen.-bólintott Ian őszintén, majd megsimította a vállamat.-Sosem bántanám Georgit.
-Na, látod akkor már van bennünk valami közös.-mosolyodott el apa.-Mind a ketten szeretjük Georginát és a legjobbat szeretnénk neki.
-Ez így van.-helyeselt Ian.
Én pedig teljesen megsemmisültem. Éreztem, hogy rákvörös a fejem. És azon töprengtem, hogy miért beszélnek rólam egyesszám harmadik személyben, amikor én is jelen vagyok?!
-Látom minden simán ment.-jött be a konyhába Dave, megszakítva apáék beszélgetését.
-Te tudtál róluk?-húzta fel a szemöldökét apa.
-Igen, tegnap elmondtam neki.-vágtam közbe gyorsan, hogy a végén nehogy Dave jöjjön ki rosszul ebből az egészből.
-Értem.-bólintott apa.
-Úgy érzem mindent megbeszéltünk.-néztem körbe.-Akkor mi most felmegyünk a szobámba.
Ian és én kézen fogva indultunk el a lépcső fel, de apa utánunk kiabált.
-Fiatalok, csak ésszel!
Értettük a célzást és bólintottunk, hogy minél hamarabb szabadulhassunk. Bár meg sem fordult a fejünkben az dolog, amitől apa tartott.
-Huhh, asszem könnyen ment.-huppantam le az ágyamra.
-Szerintem nagyon rendes az apukád. Látszik, hogy szeret téged.-ült le mellém Ian.
-Igen, én is szeretem. És tudod mi a jó ebben az egészben?-néztem rá komolyan.
-Na?
-Az, hogy ez az egész válás dolog csak közelebb hozott minket egymáshoz.
Pár perccel később kopogtak az ajtómon.
-Georgina, asszem téged keresnek.-jött be a szobámba idegesen Dave.
-Ki az?-néztem rá ijedten.
-Jake.-suttogta.
Oldalra néztem és láttam, hogy Ian-nek megrándul egy izom az arcában.
-Nem érdekel. Nem akarok beszélni vele.-néztem ijedten a bátyámra.
-Mondtam neki, de nem akar elmenni.-túrt bele a hajába.
-Jó, akkor egy perc és jövök.-álltam fel idegesen.
-Várj!-ragadta meg a kezemet Ian.-Veled megyek.
Gyorsan kézen fogva lesiettünk a lépcsőn. Az utolsó lépcsőfoknál megpillantottam az ajtóban álló Jake-et. Hirtelen elöntött a félelem. Ian érezhette rajtam a hezitálás, mert még jobban megszorította a kezemet.
-Nem lesz baj!-suttogta.
Bólintottam, majd az ajtóban álló fiúhoz fordultam.
-Mit keresel itt?
-Hozzád jöttem.-kezdte Jake és láttam, hogy észrevette az összekulcsolt kezünket.-Na! Látom egymásra találtatok.-gúnyolódott.
-Ezért jöttél? Mert akkor mehetsz is.-néztem rá mérgesen.
-Nem. Én csak.. Sajnálom a történteket, én tényleg megbántam. Nem akartam neked rosszat, csak egyszerűen utálom ezt az alkot.-szegezett mérges pillantásokat Ian-re. Majd amint látta rajta, hogy nem tetszik neki a dolog folytatta.-Tényleg őszinte volt a csók.-húzta tovább a barátom idegeit.
Ian-nek sem kellett több. Hirtelen elengedte a kezemet és megindult Jake felé.
-Na ide figyelj! Szerintem még most menj el innen, ha nem szeretnél egy szép lila foltot a szemed alá.
-Húú.. Nagyon félek.-nyávogta lányos hangon Jake.
-Jake!!-kiáltottam rá.-Tényleg menj!
-De..
-Nem érdekel. Átvertél, pedig én bíztam benned. Sajnálom, soha többé nem tudok neked hinni, ennek a barátságnak vége.-zártam be az orra előtt az ajtót.
-Jól vagy?-nézett rám aggodalmasan Ian és megsimította a vállamat.
-Most már igen. Ezt le kellett zárnom.-hunytam le egy pillanatra a szememet.
-Ügyes voltál.-mosolyodott el, majd adott egy puszit a homlokomra.
-Gyere menjünk vissza a szobámba.-mosolyogtam rá és megfogtam a kezét.

A következő órákban sokat beszélgettünk. Később lementünk apához és Dave-hez, hogy velük is legyünk. Együtt tévéztünk, majd vacsira pizzát rendeltünk. A nap végére úgy éreztem, hogy eléggé feloldódott a hangulat. Ian is olyan volt, mint amilyen lenni szokott. A feszültségnek a jelét sem láttam rajta. Este tíz óra tájban elérkezettnek láttuk az időt, hogy megváljunk egymástól.
-Nos, igazán örülök, hogy hivatalosan is megismerhettem!-nézett Ian apára.-Neked is örültem Dave.
-Én is. Bármikor szívesen látunk.-állt fel apa a kanapéról.
-Élek ezzel a lehetőséggel.-mosolyodott el Ian.-Akkor viszlát és szia Dave.
-Szervusz Ian.
-Szia.-köszönt el Dave, majd kezet rázott Ian-nel.
-Kikísérem.-néztem apáékra.
-Vegyél kabátot is, már hűvös van.-szólt utánam apa.
-Csak egy perc az egész.-ellenkeztem.
-Azért inkább vegyél.-legyintett apa.
Nos, igen vannak esetek amikor a szülők előre tudják, hogy mi fog következni. Természetesen a "kikísérem és megy is haza" terv egyből szertefoszlott, amikor kiléptünk a bejárati ajtón. Nem nagyon akartuk egymást elengedni. Végül egy fél óra elteltével elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy tényleg elbúcsúzzunk egymástól.
-Akkor majd beszélünk.-húzott magához Ian.
-Holnap Jenni-vel leszek, de majd hívlak.-öleltem meg.
-Akkor lehet, hogy holnap nem is találkozunk, ezért...-kezdte Ian, de nem fejezte be a mondatát.
Beletúrta a hajamba és többször is megcsókolt egymás után. Éreztem, hogyha nem fogná a derekamat biztosan elájulnék. Az idilli pillanatunk azonban hirtelen megszakadt.
-Khm..-köhintett valaki mellettünk, mire hirtelen szétrebbentünk.
Én még a történtek után épp levegőt kapkodtam, amikor oldalra néztem.... Aztán hirtelen megragadtam Ian kezét.  Úgy éreztem, most már tényleg elhagy minden erőm. Nem hittem a szememnek...

16.rész. A bűvös szó

Tulajdonképpen a szombati napom őrlődéssel telt. Több okból is. Egyrészt a fiúk miatt, másrészt anya miatt, akinek az SMS-ében ez állt: "Szia Kicsim! Ha te nem jelentkezel, majd én. Gondoltam találkozhatnánk a szünetben. Mit szólsz? Puszi Anya" Nem válaszoltam. Nem vagyok kíváncsi rá. Megyek és beszélek Dave-el. Ha pedig nem jön össze a dolog kénytelen leszek apát is beavatni. Pizsamában másztam ki az ágyból és a lábamra húztam az almazöld mamuszomat. Belenéztem az íróasztalom feletti tükörbe. Bár ne tettem volna! Le sem tagadhattam, hogy a tegnapi napom nagy része sírással telt. Felpüffedt, karikás szemek, olyan kócos haj, mintha egy hónapja nem fésülködtem volna. Lehet, hogy jobb lenne, ha visszafeküdnék? Amúgy sincs nagy életkedvem. Nem! Nem zárkózhatom be a szobába, mert az apának biztosan feltűnne és úgy gondoltam, hogy neki nem kell tudni a tegnapiakról. Legalábbis még nem! Így hát nagy nehezen erőt vettem magamon és lenyomtam a szobaajtóm kilincsét. Hosszan megnyújtott léptekkel pattogtam lefele a lépcsőn.
-Szia Georgi, felkeltél?-köszöntött apa a nappaliból. Éppen újságot olvasott.
Erre valami morgás félét hallattam. Apa elkerekedett szemmel nézett fel rám.
-Valami baj van?
-Jajj, dehogy! Nincs semmi.-válaszoltam túl gyorsan.
Hosszasan méregetett, ezért úgy éreztem, hogy nem bírom vele tartani a szemkontaktust. Megfordultam és a konyhába mentem. A hűtőhöz léptem és kivettem a vajat, meg a szalámit. Öntöttem magamnak egy kis 100%-os gyümölcslevet, majd helyet foglaltam, hogy elfogyasszam a reggelimet. Percekkel később a hátamon éreztem valakinek a tekintetét. Megfordultam és apa volt az.
-Biztos, hogy minden rendben van?-fürkészett megint.-Mindig szoktál rádiót kapcsolni evés közben, most ez kimaradt.
-Elfelejtettem. Éhes vagyok.-adtam meg rá a választ.
Abban biztos voltam, hogy rájött, hogy valamiért sírtam. Nem kellett hozzá nagy felfedezés. A fejemen még a vak is láthatta.
-Hát jó. Ideülök melléd és ha gondolod beszélgethetünk.-húzott maga alá egy széket.
-Eés kövben akars befélgetni?-csámcsogtam.
-Igazad van.-simította meg a hajamat.-Nem zavarlak. De azért itt maradok, ha valamit mondani szeretnél.
Kicsit kezdett zavarni a dolog, hogy apa nem akar békén hagyni. Meggyorsítottam a falatok nyelését és gyorsan öntöttem a számba az édes nektárt, majd elmosogattam és kérdően apára néztem.
-Dave?
-Azt hiszem a szobájában van. Készülődik, mert mennek valami meccsre Ben-nel.
-Oké. Köszi.-azzal gyorsan felszaladtam a szobájába és kopogás nélkül rányitottam, hogy még mielőtt elmegy tudjunk beszélni.
-Georgina!
-Jajj bocsi, nem tudtam, hogy öltözöl.-torpantam meg a szoba közepén.
-Most már mindegy, mindjárt kész vagyok.-húzta fel a pulóverje cipzárját.
Közelebb mentem az ágyához és eltúrtam róla rengeteg holmit. Ruhák, tankönyvek, egy fél szendvics(?) és rengeteg CD volt az ágyán széthajigálva.
-Ez aztán a rend.
-Most ezért jöttél, hogy kritizáld a szobámat?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Nem, ha úgy vesszük lényegtelen.-legyintettem, mert nem akartam, hogy kizavarjon, még mielőtt beszélnénk.
-Akkor? Mondd gyorsan, mert Ben-nel van találkozóm.-sürgetett Dave.
-Anya írt nekem.-vágtam a dolgok közepébe.
-Óó, már megint?
Láttam a megdöbbenést a bátyám arcán. Közelebb jött és ő is arrébb tolt egy kupacot az ágyon, majd mellém ült.
-Mit akar?-nézett rám.
-A szokásos.
-A szünetben akar találkozni?
-Igen.-bólintottam.-De nekem nincs hozzá kedvem. Sőt, időm se nagyon van. Előbb a saját gondjaimat akarom elintézni.
-Nem kell menned, ha nem akarsz. Nem erőltethet fel a gépre.
-Azt te csak hiszed. Hidd el bármivel képes megzsarolni. Tapasztalat.-temettem az arcomat a tenyerembe.
-Apa tudja?
-Nem, előbb veled akartam beszélni.
-Jól tetted.-ölelt meg.-Nem kell őt ezzel felzaklatni. Emlékszel milyen nehezen heverte ki a válást.
-Akkor most mi lesz?-kérdeztem gondterhelten.
-Majd én beszélek vele.
-Köszönöm.-adtam neki egy puszit.-Tudtam, hogy te tudsz segíteni.
-Nincs mit.
-Megyek is. Nehogy miattam elkéss!-pattantam fel az ágyról és az ajtó felé vettem az irányt.
-Döntöttél már?-kérdezett utánam Dave.
-Már mondtam, hogy nem akarok menni.-néztem vissza.
-Nem, nem, nem erre gondolok, hanem a másik ügyre.-célozgatott Dave a tegnapi napra.
-Úgy érzem igen.-bólintottam.
-Ennek örülök.-mosolygott.
Nem akartam tovább zavarni, ezért visszamentem a szobámba és gyorsan felöltöztem. Gondoltam hamar megtanulok, hogy holnap ne kelljen. Ebédre végeztem is. Valamivel jobb hangulatban mentem le a konyhába, mint reggel.
-Mit eszünk?-szagoltam bele a levegőbe, de semmit nem éreztem.
-Gondoltam rendelhetnénk pizzát.-nyújtott felém apa egy étlapot.-Dave úgyis Ben-nel eszik.
-Szuper ötlet.-ragadtam meg a papírt.
Gyorsan kiválasztottuk a pizzát, ami körülbelül háromnegyed óra múlva meg is érkezett.
-Mindjárt kipukkadok!-dobtam le a konyha asztalra egy majdnem teljesen üres dobozt.
-Én is tele vagyok.-helyeselt apu.-Van kedved filmet nézni?
-De csak akkor, ha én választhatok.-ragadtam meg az alkalmat, hogy végre azt nézzünk, amit én akarok.
-Hát jó, legyen.-adta be a derekát.
Ebből is érezhető volt, hogy biztos valami verekedős, öldöklős filmet szeretett volna nézni. Én pont az ellenkezőjét kapcsoltam be. Érzelmes, szerelmes filmet nézettem vele: The Last Song. A végén legalább egy fél csomag zsepit elhasználtam. Engem mindig megsiratnak az ilyesmi filmek. Már a stáblista pörgött a végén, amikor apára néztem. Hátradöntött fejjel, nyitott szájjal, hangosan horkolt. Úgy érzem őt annyira nem hatotta meg. Na mindegy. Nem akartam felkelteni, inkább a szobámba mentem és a nap hátralévő részét magamban, a gondolataimmal töltöttem.


Vasárnaphoz kepést egészen korán sikerült felkelnem. Van még néhány elintézni valóm. Muszáj megtennem valamit, mielőtt átadnám magam az "őszi szünet feeling-nek". Még pizsamában bekapcsoltam a gépemet és megvártam, amíg betöltődik a facebook. Szinte majdnem mindenki a fent lógott, így vasárnap délelőtt. Megkerestem Jake és Ian nevét. Mind a kettőjük neve mellett zöld karika volt. Ezek szerint elérhetőek. Melyikőjükkel kezdjem? Kivel beszéljek először? Már éppen kiszámolóval akartam eldönteni a dolgot, amikor felugrott egy ablak.
Ian: Szia :)
Hát jó. Ha már úgy is rám írt, akkor vele beszélek először.
Én: Szia :) Pont most akartam írni. Gondolkoztam. Beszélhetnénk?
Ian: Persze. Itt vagy személyesen?
Én: Inkább személyesen...
Ian: Oké.
Én: Fél óra múlva a suli melletti parkban?
Ian: Ott leszek.
Kiléptem és neki is kezdtem a készülődésnek. Előkerestem egy nem túl gyakran hordott felsőt, valamint magamra kaptam a kedvenc szaggatott farmeremet. Felcsatoltam a hajamat és elégedetten néztem a tükörbe. Egy parkban lévő beszélgetéshez pont megfelelt. Lementem a lépcsőn. Dave-et is, és apát is a nappaliban találtam.
-Átugrom Jenni-hez. Nem tudom mikor jövök.-vettem felfelé a cipőmet.-Szerintem majd náluk ebédelek.
-Azért vacsorára legyél itthon.-figyelmeztetett apa.
-Rendben.-bólintottam.
Dave csak csendben ült. Egy másodpercre találkozott a tekintetünk. Szerintem tudta, hogy mire készülök.
-Akkor én léptem. Sziasztok.-köszöntem el.
-Várj! Kimegyek veled, megnézem a postaládát.-ugrott fel a fotelból Dave.
A kapuig nem szóltunk egymáshoz. Már azt hittem, hogy tényleg az újságok és a levelek miatt jött velem.
-Melyikőjükkel beszélsz először?-törte meg a csendet.
-Ian.-suttogtam.
-Nem tudom, hogy hogyan döntöttél, de sok sikert.-ölelt meg.-Ha hazaértél, akkor mesélsz?
-Ez nem is kérdés.
Elköszöntünk egymástól és elindultam a parkba. Rettenetesen izgultam. Azt sem tudtam, hogy mit fogok mondani, pedig már legalább ezerszer végiggondoltam. Amint megláttam Ian-t a padon ülni teljesen leblokkoltam. Még helyesebbnek tűnt, mint néhány napja. Megint felébredtek a gyomromban a pillangók. Intett nekem, majd közelebb mentem hozzá és felültem mellé a padtámlára.
-Szia.-üdvözöltem.
-Szia. Minden oké? Eléggé fehérnek tűnsz.
-Igazából még sosem csináltam ilyet... Nem is tudom, hogyan kezdjem...-hebegtem.
Ian türelmesen várakozott. Kék szemeit mélyen az enyémbe mélyesztette.
-Szóval... Még sosem éreztem hasonlót. Igazából nem is tudom szavakba önteni. Félek... Vagyis nem is. Tulajdonképpen nem is. Egyáltalán nem félek.-beszéltem össze-vissza.-Csak tudod... Mindig melegség jár át és egy ideje a mindennapjaim részévé váltak a pillangók is.-hadartam.-Azt hiszem életemben először szerelmes vagyok!-nyögtem ki végül.
-Óó, értem.-döbbent meg Ian.-Nos, akkor legyetek boldog... Meg minden.-ugrott le a padról és már épp indulni akart, amikor utána szóltam.
-Félre értesz... Nem Jake-be, hanem... Beléd.-suttogtam.
Nem keltem fel a padtámláról. Ian visszafordult, lassan közelebb lépet hozzám, majd megállt előttem. Mosolygott. :) Még közelebb jött, majd megölelte a derekamat, magához húzott és hosszasan megcsókolt.
-Szeretlek!-suttogta.
-Én is szeretlek.-csókoltam meg még egyszer.
Percekig csak ültünk egymás mellett és próbáltuk feldolgozni az imént történteket.
-Akkor együtt?-kérdezte néhány perc szünet után.
-Együtt.-mosolyogtam, aztán hirtelen eszembe jutott valami és lehervadt a mosolyom.
-Valami baj van?-kérdezte Ian.
-Mi lesz Jake-kel?-töprengtem.-Tuti, hogy nem fogja hagyni ezt a kapcsolatot.
-Ne aggódj! Nem hagyom, hogy bántson.-simította meg a karomat.-Együtt mindent átvészelünk.
-Bízom benned.-néztem mélyen a szemébe.
-Lassan kajás leszek. Nincs kedved elmenni valahová enni? Utána pedig hazakísérlek. Na mit szólsz?-vázolta fel a tervét Ian.
-Benne vagyok.
Felkeltünk a padról és elindultunk. Ian óvatosan megfogta a kezemet várva, hogy mit szólok a dologhoz. Én is rákulcsoltam az ujjaimat az övére. A McDonald's-ig csendben, magunkba merülve tettük meg az utat. Amint beléptünk a gyorsétterembe hirtelen sok ismerős szempár ránk szegeződött. Úgy tűnik a suliból rengetegen jöttek ide kiélvezni az őszi szünet első napjait. Hirtelen megtorpantam. Arra még nem is gondoltam, hogy mit fognak ehhez a kapcsolathoz szólni a környezetemben élők. Vajon ők is velünk együtt fognak örülni, vagy vannak köztük olyanok, akik kimondottan nem örülnek nekünk? Az utóbbiba már egy ember biztosan beletartozik, Jake.
-Nyugi, nincs semmi baj.-nézett vissza rám Ian, és láttam, hogy a szeme sarkában megjelentek a nevető ráncok.
Úgy látszik őt szórakoztatja ez a dolog, engem már kevésbé.
-Oké.-bólintottam.
Kiválasztottuk a saját menünket, majd helyet foglaltunk egy számunkra kellemes, eldugott sarokban.
-Idővel majd megszokják, ne aggódj.-puszilta meg a hajamat.
-Tudom, csak olyan fura, még sosem voltam én a középpontba.-vettem el az én tálcámat.
-Nekem első naptól kezdve te voltál a középpontban.-nézett mélyen a szemembe Ian.
Nem tudtam, hogy mit válaszoljak. Éreztem, hogy elönti a fejemet a pír. Biztos vagyok benne, hogy rákvörös lettem, nagyon zavarban voltam.
-Nem fogok hazudni. Én nem mondhatom el magamról ugyanezt. Eleinte kifejezetten utáltalak... Aztán idővel minden megváltozott.-mondtam el őszintén amit gondoltam.
-Tudom, és erről nem csak te tehetsz Szöszi.-kacsintott rám Ian, hogy éreztesse velem a becenevemet, amelyet első nap kaptam tőle.
Evés közben sokat beszélgettünk, sőt még miután elfogyott az utolsó szál sült krumplink azután sem indultunk el rögtön haza. Jól éreztük magunkat, semmi kedvünk nem volt visszazökkenni a mindennapok rémes hajtásába. Végül, amikor már legalább hetedszerre cserélődtek körülöttünk az emberek a szomszédos asztaloknál, komótosan felkeltünk és az ajtó felé indultunk.
-Most hazakísérlek ha nem gond, mert még van egy-két elintéznivalóm.-kulcsolta az ujjait az enyémre Ian.
-Nem baj, már annak is örülök, hogy tudtunk találkozni.
A házunk előtt egy kicsit hosszúra nyúlt a búcsúnk. Mikor megálltunk a kapu előtt megfogta a derekamat és közelebb húzott magához, én beletúrtam a hajába és a mélykék szemeibe néztem, majd megcsókoltuk egymást. Végül hosszú percekig öleltük egymást, majd lassan elléptem tőle.
-Holnap átjössz?-néztem rá bociszemekkel.
-Szeretnéd?-mosolygott Ian, és megjelentek a kis gödröcskéi.
-Nagyon, legalább hivatalosan is bemutathatnálak apának és Dave-nek.-vázoltam fel az ötletemet.
-Nem bánom. Azt hiszem tudok rád időt szakítani. Ha minden igaz, holnapra az összes többi barátnőmet sikerült lerázni.-méregetett ravaszul.
-Igazán, annak örülök. Mit gondolsz betudnál mutatni a többi barátnőnek a héten? Úgy sincs suli. Biztos nekik is van rá idejük.-szálltam be a játékba.
-Nem is tudom. A kedvencemet sosem szoktam a többieknek megmutatni. Félek, hogy kiutálnák.-húzta tovább az agyamat Ian.
-Engem nem kell féltened, egy csapat lánytól megtudom magamat védeni.-léptem hozzá közelebb.-Ezek szerint most én vagyok a kedvenc barátnőd.
-Nem kedvenc vagy, hanem az egyetlen.-mondta őszintén Ian és újból megcsókolt.-Viszont most már tényleg mennem kell, holnap találkozunk.
-Rendben, várlak. Majd megmondom a barátaimnak, hogy holnap foglalt vagyok.-kacsintottam rá búcsúzóul.
-Haha.-nevetett Ian, majd megfordult és lassan eltűnt az utcasarkon.
Szinte egyfolytában vigyorogtam, mint a vadalma. Annyira jó érzéssel töltött el ez az egész dolog. A házba belépve sem romlott el a kedvem.
-Szia Georgi! Jól szórakoztatok Jenni-vel?-üdvözölt apa.
-Igen, nagyon.-mosolyogtam, majd felmentem a szobámba, hogy átvegyek valami kényelmesebb ruhát itthonra.
-Kopp, kopp.-jött be a szobámba Dave.- Nem zavarok?
-Nem, dehogy.-még mindig vigyorogtam.
-Úgy látom valakinek jól sikerült a randi.-kacsintott, majd leült az ágyamra.-Na mesélj!
-Először is találkoztunk a parkban és aztán elmondtam neki, hogy mit érzek és megcsókolt és és...-hadartam el töviről-hegyire az Ian-nel töltött órákat.-Szóval holnap majd átjön, és hivatalosan is bemutatom nektek.-fejeztem be a mondandómat.
-Örülök nektek nagyon.-ölelt meg a bátyám.-Év elején tényleg nem gondoltam volna, hogy ti..
-Igen, hát én sem.
-És mi lesz Jake-el?
-Nem vagyok rá kíváncsi. A történtek után látni sem bírom. Főleg most, hogy Ian-nel minden ilyen jól alakul, még beszélni sem akarok vele.
-Értem. Remélem békén hagy titeket.-aggodalmaskodott Dave.
-Majd meglátjuk.
-Akkor hagylak is.-kelt fel az ágyamról.-Még egyszer gratulálok.
-Köszi.-mosolyogtam.
Igazából a napom hátralévő része a plafon bámulásával telt. Na nem azért, amiért a múltkor, csak egyszerűen nem győztem visszapörgetni az elmúlt órákat a fejemben. Még mindig nem tudom elhinni, hogy Ian és én EGYÜTT vagyunk. Szívbemarkoló elmélkedésemet egy pittyegés szakította meg. SMS-t kaptam. Jajj ne! Remélem nem anya írt már megint. Lassan feltápászkodtam az ágyamról, hogy elolvassam az üzenetet. Ian az! Wááááá! *-* Gyorsan visszaírok neki és megyek aludni.

15. rész. Halloween buli

A csütörtöki napom nem úgy sikerül, ahogyan elterveztem. Sajnos a fiúk nem akarták velem megosztani, hogy miért is utálják annyira egymást. Jennifer-re pedig nem tudom, hogy számíthatok-e. Lehet, hogy még sem vagyunk olyan jó barátok, mint hittem. Így őt sem kérhettem meg, hogy kérdezze ki Ian-t. Bár jobban belegondolva, az is lehetséges, hogy nem is lenne rá szükség. Amilyen jóban vannak egymással már biztos tudja az egész sztorit. Főleg úgy, hogy régen is egy suliba jártak. Mindegy. Tudom, hogy minden okkal történik. Előbb vagy utóbb úgyis kiderül. Úgy látszik ez esetben előbb, de csak szépen sorban mindent. Szóval, ma péntek van. Így eljött a várva várt halloween disco napja. Reggel Ian-nel és Jenni-vel érkeztem a suliba. Amint beléptünk az iskolába, egyből lehetett érezni, hogy ez nem egy megszokott pénteki nap. Az aulába kiállították az iskolának mind a három csontvázát, amit biológia órákon szoktunk használni. A mennyezetről az oszlopokra mű pókhálók és gumipókok lógtak. Az ablakokra fekete anyagok voltak fellógatva, így igaz, hogy még csak reggel volt, azonban szükségessé vált a lámpa használata. Mindenfelé töklámpások voltak kikészítve, de a gyertyák még nem voltak meggyújtva. Azokat estére tartogatják. Minden feketében és narancssárgában pompázott.
-Hűűű.-körülbelül ennyit sikerült kiböknöm.
-Az bizony.-ámult a barátnőm is.
-Wow, ez csúcs szuper lett.-osztotta meg velünk Ian a véleményét.
-Na mit szóltok?-lépett mellénk Jake.-Tegnap délután segítettem a díszítésben.
-Nagyon király lett.-lelkendezett Jenni.
-Lehetett volna jobb is.-kötözködött Ian.-Ott például teljesen üres, nincsenek pókok, sem lámpások.
-Az előbb még nem ezt mondtad.-néztem durván Ian-re.
-Az előbb még nem néztem szét rendesen.-vágta rá.
-Ne is törődj vele.-legyintettem.-Szerintem is nagyon jó lett.
Hirtelen felindulásból, hogy visszavágjak Ian-nek, közelebb hajoltam Jake-hez, majd lábujjhegyre álltam és nyomtam egy gyors puszit az arcára.
-Este találkozunk.-köszöntem el tőle.
-Már várom, hogy láthassalak a ruhádba.-köszönt el Jake, majd megfordult és ment a dolgára.
Ian szinte mellettem állt, így láttam ahogy rángatózik az ideg a halántékán. Biztos voltam benne, hogy nagyon türtőztetnie kell magát, nehogy utána menjen. Egy kicsit megsajnáltam.
-Nyugi.-simítottam meg a karját.-Csak barátok vagyunk semmi több.
-Hiszek neked.-nézett mélyen a szemembe.-De biztos vagy benne, hogy Jake is csak barátként tekint rád?
-Ho... hogyan?-hebegtem.
Abban a pillanatban elvesztem a sötétkék szempárban. Nem láttam benne semmi féle gúnyt. Őszinte volt. Csalódottságot és szomorúságot véltem felfedezni benne. Mi van ha igaza van? Mi van ha Jake számára több vagyok mint barát?
-Csak vigyázz magadra, jó?-szorította meg a kezemet, majd megfordult és elindult a lépcsőn felfelé. Hirtelen melegség öntötte el a kezemet ott ahol az előbb megérintett. De nem fordítottam rá különösebb figyelmet. Sokkal jobban zavart az, amit mondott. Vigyázni? Miért? Jake miatt? Annyi kérdésem lett volna még Ian-től, de ő már rég elment. A nap folyamán pedig nem volt lehetőségem beszélni vele. A tanárok nem nagyon bírtak velünk, így a szünet előtti utolsó tanítási napon. Ezért a tanórák lazán teltek, leginkább szabad foglalkozásokkal töltöttük az időt. Suli után hazarohantam a cuccaimért és elindultam Lucyék házához, hogy a megbeszélt időpontra odaérjek.
-Szia Gina, már vártalak.-üdvözölt Lucy.
-Még csak 3 óra van, a buli fél 7-kor kezd.-pislogtam nagyokat.
-Tudom, de Jennit is mostanra hívtam, szerintem pár perc és itt lesz.-nézett ki az ablakon.-Gondoltam hülyülhetnénk egy kicsit, mielőtt elindulunk, hogy legalább a hangulat meglegyen. Tudoood, csak úgy csajosan.-kacsintott rám, majd hozzám vágott egy párnát.
-Én benne vagyok.-mosolyogtam, majd viszonoztam a dobását.
A következő percekben hatalmas párnacsatába kezdtünk. A párnák szétszakadtak és szállt a toll minden felé. A csengő szakította félbe a játékunkat.
-Megyek, kinyitom.-lihegte Lucy.
-Oké.-rogytam le a földre, majd kisepertem a szememből néhány tincset.
-Hát itt meg mi történt?-hüledezett Jenni.-Valaki madárnak készül az esti bulira? Vagy ez egy újabb ötlet a mumifikálásra?
-Semmi ilyesmiről nincs szó.-kacagtam.-Csak egy kis párnacsata.
-Már mindent értek.-mosolygott a barátnőm, majd hirtelen eltorzult az arca.-Apropó, engem meg sem vártatok? Na ezt még nagyon megbánjátok!
-Hát.. öhm.. izé.. Az úgy volt..-kezdte a magyarázkodást Lucy, de Jenni félbeszakította azzal, hogy egy hatalmas párnával fejen vágta. Így hármasban folytattuk a csatát. Körülbelül 5-kor nekikezdtünk a készülődésnek. Először Jennit készítettük el, aki a parókával és a sminkkel egészen élethűre sikeredet.

-Hűha Jenni.-jött be a szobába Lucy anyukája egy kis harapnivalóval.-A végén még kételkedni fogok abban, hogy nem léteznek boszorkányok.
-Ez volt a célom.-tapsikolt.
-Kíváncsi vagyok rátok is lányok.-nézett a lányára, majd rám.-Ha készen vagytok gyertek le, a dolgozó szobában leszek.
-Oké anya, de most már menj!-tessékelte ki a szobájából Lucy az anyukáját.-Meglepetés lesz!
-Jól van, jól van, megyek már.-mosolygott vissza ránk.
Engem egy másodperc alatt leptek el az érzések. Olyan jó volt látni, hogy ilyen jó a kapcsolata Lucy-nek és az anyukájának. Nekem miért nem lehet normális életem?! Biztosan az arcomon is tükröződött a hangulatváltozásom, hiszen a barátnőim nagyokat pislogva néztek rám.
-Valami baj van?-szólalt meg először Lucy.
-Nem, nincs semmi.-füllentettem, majd Jennire néztem, aki le sem tudta venni a szemét rólam. Találkozott a tekintetünk. Láttam rajta, hogy érti, mi megy végbe bennem. De nem szólt semmit. Nagyon rendes barát :) Lucy nem tud a szüleimről és úgy gondoltam, hogy ezt nem is most kéne megtudnia, amikor a gimnáziumi életünk első jelentősebb bulijára készülünk. Vettem egy nagy levegőt és összecsaptam a tenyeremet.
-Kivel folytatjuk?-kérdeztem.
-Szerintem veled.-mondta Jenni.-A végén sokkal könnyebb lesz, ha csak wc papírt csavargatunk.-nevetett.
-Oké, akkor kezdjük.-pattant fel a fotelből Lucy.
-De aztán igazán haláli legyek.-figyelmeztettem őket.
-Ezzel a beszólással már most haláli vagy, nevetett Jenni.
A következő negyed órában rajtam szöszmötöltek a többiek és nem engedték, hogy megnézzem magamat, amíg a végleges "alkotásuk" el nem készül. Még a tükröt is letakarták a fürdőben. Csak tudnám minek, amikor mi Lucy szobájában voltunk. Na mind egy. Ők tudják.
-Készen vagyunk.-mosolygott Jenni.
-Várj még nem!-kiáltott Lucy.-Nem nézheted meg magadat. Először csinálok egy képet rólad.
-Jó, de gyorsan mert már nagyon kíváncsi vagyok.-fészkelődtem.
-Oké, oké. Akkor most nézz egy kicsit felfelé a kamerába.-adta az instrukciókat Lucy.-Húúú, ez nagyon ijesztő lett, nézd csak!
Megfordította a telefonját és nem hittem a szememnek. Meg sem ismertem magamat.

-Hát ez, ez... Egyszerűen elképesztő.-ámuldoztam.-Nagyon ügyik vagytok csajok. Most már megnézhetem magamat a tükörben is?
-Naná.-huppant le az egyik fotelba Jenni.
-Gyere, ezt anyának is látnia kell.-fogta meg a karomat Lucy.
-Jó, jó, de előtte már tényleg be megyek a fürdőbe, mert muszáj megnéznem magamat tetőtől talpig.
-Csak nyugodtan.
A helyiségben közelebb léptem a tükörhöz, majd lerántottam róla a törölközőt ami puhán a földre omlott, és ekkor megpillantottam magamat a tükörben. Így szemtől-szemben még jobban visszaadta a hatását a szerelésem, mint a képen. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy a barátnőimnek elég volt negyed óra arra, hogy igazi halott menyasszonyt alkossanak belőlem.
-Na mi van Gina, élsz még?-nevetett egy nagyot a saját poénján Lucy.
-Igen, megvagyok. Mehetünk az anyukádhoz.-léptem ki a fürdő szobából.
-Várj meg itt.-állított meg a dolgozó szoba előtt Lucy, majd belépett az ajtón.-Anya hozhatok neked valakit? De ígérd meg, hogy nem fogsz megijedni.
-Huhh, ha már így kezded Drágám nem ígérhetek semmit.-mosolyodott el a 40-es éveiben járó nő.
-Gyere.-húzott maga után Lucy.-Na mit szólsz?-nézett kíváncsian az anyukájára.
-Ez igen. Mondtam én, hogy a későbbiekben arcfestéssel kellene foglalkoznod.-ujjongott.
-Jajj már anya, tudod, hogy úgy sem jönne össze. Talán majd hobbi szinten.-legyintett Lucy.-Gyere, ne várakoztassuk meg Jennifert.-nyitotta ki az ajtót.
-Jól van gyerekek, csak készülődjetek nyugodtan.-nézett utánunk Lucy anyukája.
Gyorsan visszamentünk a szobába és neki kezdtünk a wc papír csavargatásnak.

-Lucy ne mozogj már.-nevetett Jenni.-Már megint elszakadt a budi papír.
-Próbálok.-vihogott Lucy.-De ez olyan vicces.
-Annyira nem lesz vicces, ha nem marad semmi amit rád tekerhetünk.-törölgettem a könnyeimet.
-Jó, jó. Most már tényleg nyugodt leszek.-állt meg egyenesen, de hirtelen kiesett a kezéből az a csatt, amit eddig babrált és gondolkodás nélkül lehajolt érte. RECCS!!
-Kész.Végem.- hanyatt vágtam magam a padlón és rám tört egy legalább 10 perces röhögőgörcs.
-Ezt már én sem bírom.-sírt a nevetéstől Jenni is.
-Akkor most már én is leülhetek?-kacagta Lucy.
Már épp fel akartam állni, de ezzel a beszólásával elérte a barátnőm, hogy újabb nevető roham tört rám. 5 perc elteltével Jenni kellt fel először a padlóról.
-Most már tényleg be kéne fejeznünk a munkát.-csapta össze a tenyerét.-Mert lassan indulnunk kéne.-nézett az órájára.
-Egyetértek.-bólintottam, majd a kezemet nyújtottam, hogy valaki segítsen felállni.
Most, hogy mindenki komolyan vette a munkát hamar végeztünk és elindultunk a suliba. Kicsit sem feltűnő egy csendes péntek kora este 3 nem mindennapi "lény", akarom mondani lány a város utcáin. Szerencsénkre csak egy busz ment el mellettünk útközben. Senkinek nem kívánom azokat a pillantásokat. Az iskolából már messze lehetett hallani a zene dübörgését. Közelebb érve már a fények játéka is láthatóvá vállt. Beléptünk az épültbe és egyből megpillantottam Ian-t, aki vámpírnak volt öltözve. Igazán helyes volt. A következő pillanatban olyan történt, ami számomra megmagyarázhatatlan. Hirtelen elöntött a forróság és a fülemben elkezdett dobolni a vér. A gyomromban pedig nem tudom mi ment végbe. Pillangók? Nem az nem lehet. Kizárt dolog. Biztosan csak a sok chips, amit Lucy-éknél zabáltunk fel. Amint észrevett minket közelebb lépett hozzánk. Hirtelen megcsapott az ismerős illata és ismét melegség tört rám. Mi van velem? Hirtelen megragadtam Jenni karját és köszönés nélkül a mosdóba cibáltam.
-Mi bajod van?-nézett rám mérgesen, majd hirtelen, amikor meglátta az elfehéredett arcomat megenyhültek a vonásai.-Rosszul vagy?
-Nem. Vagyis nem tudom.-sóhajtottam.
-Georgina, addig nem tudok segíteni, amíg nem mondod el, hogy mi történt.
-Hát.. már egy ideje kibékültünk Ian-nel.
-Igen, ezzel nem mondtál újat.-türelmetlenkedett.
-És tudod... mostanában mindig kedves velem.
-Gyerünk már Georgina! Nem akarom az egész estét a mosdóban tölteni.-guggolt le mellém Jennifer.
-Jó, jó.... Szóval. Eleinte nagyon utáltam. Így utólag már nem is tudom, hogy miért. Az igazat megvallva az elejétől fogva volt benne valami, amitől féltem. Féltem megismerni, mert... és most...  Kedves velem és én is próbálok kedves lenni vele, meg minden. Ne értsd félre amit mondok. Természetesen csak barátok vagyunk, semmi több. De már többször is éreztem, hogy amikor a közelemben van valami nincs rendben. Ez ma reggel is bebizonyosodott. Miután Jake és te is elmentél, Ian rám nézett azokkal a kék szemekkel, és azt mondta, hogy vigyázzak vele és megszorította a karomat. Hirtelen melegség öntötte el a bőrömet. Abban a pillanatban nem szenteltem rá nagyobb figyelmet, de így utólag belegondolva nem tudom, hogy mi lehet a baj. És most is, amikor megláttam ugyan az az érzés, csak még erősebb. Főleg amikor ránk mosolygott és látszott a kis gödröcskéje. Aztán ott van az a hányinger szerű dolog is.... Nem kellett volna mindent összeennem mielőtt idejöttünk. Olyan zavarodott vagyok Jenni.-a monológom végén a kezembe temettem az arcomat.
-Georgina, én tudom, hogy mi a bajod.-jelentette ki néhány perc csend után Jennifer.
-Hüm??-pislogtam a barátnőmre és kigördült egy könnycsepp a szememből. Féltem attól, amit mondani fog.
-Te szerelmes vagy.
-Nem.. Nem... Az nem lehet.-ingattam a fejemet.-Csak néhány hete bírunk meglenni egymás mellett. Biztosan más a bajom. Csak elrontottam a gyomromat, vagy beteg leszek vagy nem tudom.-találgattam és közben elsírtam magam.
-Ráfoghatod bármire a dolgot, de attól én még látom amit látok.-ült közelebb a barátnőm.
Óvatosan letöröltem egy könnycseppet az arcomról, majd a Jenni-re néztem.
-Ne sírj!-simogatta meg a vállamat.-Gyere, szedd rendbe magad! Még a végén kárba megy a munkánk.
-Igazad van.-erőltettem magamra egy mosolyt.
Körülbelül 10 perc alatt helyre állítottuk az arcomat. Meg sem lehetett látni rajtam, hogy sírtam. Megöleltem a barátnőmet, majd az ajtó felé indultam, de a kilincsen megpihentettem a kezemet.
-Jenni?!-néztem vissza rá.-Kérhetek valamit?
-Bármit!
-Ez maradjon köztünk, jó?-néztem rá boci szemekkel.
-Georgina ez nem is volt kérdés! Először magadnak kell bevallanod, hogy mit is érzel.-bólintott a barátnőm.
-Csak tudod, gondoltam azért megkérlek rá, mert a héten is hallottam amikor rólam beszéltetek Ian-nel.
-Óóó, szóval azért voltál utána olyan fura.-döbbent le a barátnőm.-Akkor sem te voltál a téma, hanem Jake. Ian-nel nagyon nem bírják egymást, de ezt szerintem már te is láthattad.-magyarázta a barátnőm.-Csak, hogy tudd nekem bármit elmondhatsz, köztünk marad!
-Köszönöm.-öleltem meg.
-Na, de most már tényleg menjünk!-húzott maga után Jenni.
Visszamentünk a többiekhez, majd közösen felmentünk az aulába, ahol a disco volt. Órákon keresztül táncoltunk. Nagyon elfáradtam.
-Megyek, veszek valamit inni?-indult a büfébe Lucy.
-Én is megyek.-szólt utána Ian.
-Én a mosdóban leszek.-hagyta el a táncteret Jenni.
Szinte annyi időm sem volt, hogy felfogjam, teljesen egyedül maradtam, amikor valaki megérintette a vállamat.
-Bocs, nem akartalak megijeszteni.-nyújtott felém Jake egy poharat.-Ezt neked hoztam.
-Köszi.-fogadtam el az üdítőt.-Gyere, mennyünk ki az udvarra. Még a végén kiborul az innivalóm.
Ahogy kinyitotta előttem az ajtót a felhevült testemet megcsapta a hideg őszi szellő. Megborzongtam. A közeli padhoz mentem és leültem.
-Fázol?-foglalt helyet mellettem.
-Nem, csak hirtelen levegő változás.-mosolyogtam rá.
-Nagyon csinos vagy ebben a ruhában.-simított ki egy hajszálat az arcomból.
-Öhm...köszi.-éreztem, hogy zavarban vagyok.-Szerintem vissza kéne mennem a többiekhez, nem tudják, hogy hol vagyok.-pattantam fel mellőle és az ajtó felé vettem az irányt.
Az üveg túloldalán megpillantottam Ian-t és Jenni-t. Jake is látta őket. Csak ez lehet a magyarázata annak,ami az elkövetkezendő másodpercekben történt. Már fél kézzel az ajtót toltam, amikor Jake a másik karomnál fogva visszarántott. Hirtelen magához húzott és megcsókolt. Nem tartott sokáig a dolog, hiszen én próbáltam kiszabadulni a karjai közül.
-Jake hagyj! Csak barátok vagyunk.-néztem rá ingerülten.
Nem akart elengedni.
-Nem hallottad, hogy mit mond?!-rontott ki az ajtón Ian.
Ahogy megláttam őt hirtelen bűntudatot éreztem a csók miatt, pedig nem is én akartam.
-Hagyd őt békén! Miért kell mindig bántanod őket?-lökött egy nagyot Jake-en.
-Nem bántottam, csak megcsókoltam, mert bejön nekem.-válaszolta lazán Jake.
-Hát persze. Mint mindig.-húzta össze idegesen a szemöldökét Ian.
Én csak lebénulva álltam közöttük és semmit nem értettem az egészből.
-Jól vagy?-futott hozzám a barátnőm.
-Igen megvagyok. De mi ez az egész? Miért mondta Ian azt, hogy őket?-pislogtam a Jennifer-re, és úgy éreztem, hogy már megint utat nyernek maguknak a könnycseppek, hogy végül az arcomon végigcsorogva az államról lecseppenhessenek. Ma már másodszor.
-Attól tartok nemsokára megtudod.-sóhajtott egy nagyot Jenni.-Ezt hittem, hogy ilyen hamar nem kerül rá sor.-nézett a dulakodó fiúkra.
-Te tudod?-hitetlenkedtem.
-Egy suliba jártunk. Ez már a sokadik ilyen eset.-magyarázta.-Sajnálom, de ezt nem tőlem kell megtudnod.
Nehezen, de bólintottam egyet. Hát persze, hogy tudja. Éreztem, hogy Jenni számára ez az egész dolog nem meglepetés. Végül Ian elzavarta Jake-et, majd oda jött hozzánk.
-Minden oké?-nézett rám ijedten.
-Jól vagyok. Köszönöm.-engem megint elöntött a forróság.-De most már szeretnék magyarázatot kapni a viselkedésetekre.
-Igen, tudom.-Ian bólintott.
-Akkor én itt is hagylak benneteket. Beszéljétek meg a dolgokat. Én ott leszek, ha kellenék.-mutatott Jenni egy tőlünk távolabbi padra, ahol Lucy egyedül ücsörgött és úgy láttam, hogy ő is magyarázatot vár.
-Szerintem üljünk le, mert hosszú lesz a sztorim, és sokkoló is.-tanácsolta Ian.
Helyet foglaltunk a padon, majd belekezdett a monológjába.
-Az egész dolog általánosban kezdődött, amikor elkezdtem érdeklődni a lányok iránt. Jake-kel nagy haverok voltunk. De én mindig is népszerűbb voltam a csajoknál, mint ő. Ezért 8.-ra kifejlesztett egy "csaj lopó" technikát. Azzal büntetett, hogy mindig hagyta, hogy kellőképpen megismerkedjek a kiszemelt lánnyal, majd először havernak álcázva közelebb került a hozzá, a többit meg már sejtheted. Nem tudtam mit tenni. Egy idő után kezdett rögeszméssé válni nála ez a dolog. Minden egyes lánnyal megismerkedett akivel én is. Minden partyn ott volt, amelyiken én is. Tudom már hamarabb el kellett volna mondanom, de nem tudtam, hogy mit reagálnál. Biztosan faképnél hagytál volna, mint mások. Nem akartam előbb szólni, mert azt hittem, hogy gimire kinövi ezt az egészet és komolyak a szándékai veled kapcsolatban. De közben pedig olyan nehéz volt magamban tartani ezt az egészet, mert féltettelek. Féltem, hogy megbánt. Féltem, hogy beleéled magad a dologba. Sajnálom, hogy ez történt.-hadarta egy szuszra Ian.
Percekig meg sem tudtam szólalni. Csak néztem őt. Néztem a kusza barna haját, a sötétkék szemeit és egyre csak egy kérdés járt a fejemben.
-Ezek szerint te.. neked... -kezdtem, de nem mertem befejezni a mondatomat.
-Igen?-húzta fel a fél szemöldökét.
Nem tudtam, hogy megkérdezzem-e. Féltem a választól.
-Kérdezz nyugodtan. Megérdemled, hogy ezek után bármire válaszoljak neked őszintén.-simította meg a karomat.
-Szóval... Tetszem neked?-mondtam ki gondolkodás nélkül.
-Látom, sikerült a legfontosabb részét megértened a mondandómnak.-mosolygott rám és megint megjelentek a kis gödröcskéi.
Közelebb hajolt hozzám és hosszasan megcsókolt. Ez nem olyan volt, mint Jake csókja. Sokkal több érzelem volt benne, részemről is. A gyomromban újra életre keltek a pillangók és úgy éreztem, hogy menten elájulok. Alig kaptam levegőt. A szívem a torkomban dobogott. Végül óvatosan elhúztam a fejemet, majd mélyen a szemeibe néztem.
-Én... Teljesen össze vagyok zavarodva.-hebegtem.-Végig kell gondolnom a dolgokat.
-Megértelek. Ne aggódj! Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél.-simította meg a hajamat.
Bólintottam, majd óvatosan felálltam mellőle és a lépcső felé indultam. Találkozott a tekintetem Jenni-ével, láttam, hogy mosolyog és Lucy is. Még egyszer hátranéztem Ian-re és elindultam lefele a lépcsőn. Nem volt erőm tovább a bulin maradni. Nem bírtam ki otthonig sírás nélkül, pedig rohantam. Úgy látom ez a nap már csak ilyen. Mindenen csak sírok. Berontottam a házba, majd indultam volna fel a szobámba, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
-Ilyen hamar hazajöttél?-kiabált a nappaliból Dave, közben le sem vette a szemét a tv-ről.
-Hát.. igen..-szipogtam.
Erre a bátyám letette a távirányítót a kezéből és megfordult a kanapén.
-Te sírtál?-nézett végig rajtam ijedten.
-Csak egy kicsit.
-Gyere ülj ide mellém.-paskolta meg az ülőgarnitúrát.-Meséld el, hogy mi a baj.
-Apa?-ültem le mellé.
-Nincs itthon. Valami céges konferenciára ment, csak holnap jön.
-Oké.-bólintottam.-Jake megcsókolt.
-Hűha. Ez igen. Azt hittem, hogy csak barátok vagytok. Grat.-veregette meg a vállamat.-De várjuk csak, akkor most miért sírsz?
-Ian is megcsókolt.-gördült ki egy könnycsepp a szememből.
-Mi?
Azzal töviről-hegyire elmeséltem neki az estémet. Csak hadartam és hadartam. Néha megszakítottam a beszédemet, mert ki kellett fújnom az orromat.
-Az anyját.-vakargatta meg a halántékát Dave, amikor befejeztem.-Nem vagy semmi.
-Most megyek, mert gondolkodnom kell.-pattantam fel mellőle.-Köszönöm, hogy meghallgattál.
-Érted bármit Hugi.-puszilta meg a homlokomat.-Ha le kell állítanom a Jake gyereket csak szólj.
-Rendeben.-bólintottam, majd felmentem a szobámba.
Gyorsan letusoltam és pizsamában hanyatt feküdtem az ágyamon. A következő órák a plafon bámulásával teltek. Fáradt voltam, de mégsem tudtam aludni. Sokat gondolkoztam. Már majdnem elnyomott az álom, amikor pittyent egyet a telefonom. SMS-t kaptam. Kómásan a mobilomért nyúltam. Egy szó veszettül villogott rajta: "Anya". Már csak ez hiányzott.

14.rész. Csak egy puszi

Már szerda van! Mindjárt itt a pénteki buli, már nagyon várom. Jennifer-rel érkeztem a suliba a megszokott kerékvágás szerint. Természetesen Ian is velünk tartott.
-Szia.-nyomott egy puszit a homlokomra Jake, aki a termünk előtt állt.
-Szia.-üdvözöltem, majd megböktem Jennit, aki elfelejtett köszönni.
Láttam a legjobb barátnőmön, hogy meglepte a dolog.
-Ez meg mi volt?-pislogott rám nagyokat,miután Jake tovább ment.
-Hogyhogy mi?
-Ez az egész Jake dolog. Nem tudtam, hogy már ennyire jóba vagytok.-húzogatta a szemöldökét Jenni.
-Jake a legjobb haverom egy puszi még nem a világ vége.
-Aha a barátod.-gondolkodott hangosan.
Időközben teljesen elfelejtettem, hogy Ian is velünk jött. Megfordultam, hogy elinduljunk a büfébe reggelit venni, azonban körülbelül fél lépésre állhatott tőlem, így majdnem neki mentem. Barna haja kuszán a sötétkék szemébe hullott. Féltékenység? Harag? Nem tudtam eldönteni, hogy mit látok abban a szempárban. Az biztos, hogy őt is meglepte ez az egész puszilkodós dolog. Tulajdonképpen nem érdekelt a véleménye, így kikerültem és elindultam a büfébe. Egyedül. A folyosó végén vettem észre, hogy Jennifert valahol elhagytam. Gyors léptekkel visszamentem a terembe. Még időben álltam meg, hogy halljam Ian és Jenni beszélgetésének a végét.
-Hányszor mondjam még Ian, én nem tudok semmiről. Engem is ugyan annyira meglepett ez az egész.-suttogott Jennifer.
-Jó, oké. Hiszek neked.
-De megyek, mert szerintem lassan feltűnik neki a dolog, hogy nem mentem vele. És Ian!?
-Hee..?-kérdezte "kulturáltan".
-Megpróbálom kitudakolni, hogy mi az igazság.
Miféle igazság? De nem volt sok időm gondolkodni, úgy kellett tennem, mintha semmit nem hallottam volna. Gyorsan elfutottam a folyosó egy részéig, majd visszafordultam a terem felé. Szépen lassan elkezdtem sétálni.
-Na már itt is vagyok. Csak elfelejtettem a pénztárcámat.-füllentette a barátnőm.
-Nem baj.-válaszoltam.
-Te nem vettél semmit?-nézett rám furán.
-Öhm.. Izé.. -hebegtem össze-vissza.-El kellett szaladnom a wc-re, így én sem jutottam el a büféig.
-Ja, oké. Akkor siessünk, mert percek kérdése és becsöngetnek.
Két kakaós csigával pontosan a becsöngetés pillanatában zuhantunk be az ajtón. Szerencsénkre Paul Watson tanár úr jóval utánunk érkezett, így még egy pár falatot tudtunk enni a frissen sült péksütiből.
-Kijavítottam a múltkori röpdolgozatokat.-csapta le a papírköteget az asztalra Paul.-Mit ne mondjak. Az eredményeken annyira nem voltam meglepődve.
A teremben halk fészkelődés hallatszott. Pár másodperc alatt duruzsolássá alakult. Úgy tűnt hirtelen mindenkinek sürgős megbeszélnivalója akadt a dolgozattal kapcsolatban.
-Szeretnétek írni egy újabbat? Vagy elég ha kiosztom ezeket?!-emelte fel a hangját a tanár úr.
-Cssss..
-Neeem.
-Dehogy!
Hallatszottak minden felől a válaszok. Hirtelen mindenki elhallgatott.
-Georgina kiosztanád?-nézett rám Paul.
-Természetesen.-álltam fel a helyemről.
Gyorsan szétosztottam a dolgozatokat, persze nem felejtettem el megnézni azt sem, hogy kinek hányas lett. Ian 1-esre írta, Jenni pedig 2/3-ra. Amikor végeztem úgy tűnt, hogy az én dolgozatom sikerült a legjobban, 4/5 lett. Az jól látszik a jegyeimen, hogy a töri az egyik kedvenc tantárgyam. Ezt megtudom tanulni, nem úgy mint a matekot vagy a kémiát. Az óra további része monoton diktálással telt. Kicsengetésre azt hittem, hogy leszakad a kezem. Angolon témazárót írtunk, szerintem meg lesz a 3-as. Aztán jött az osztályfőnöki.
-Szervusztok. Szeretném ha eltenné mindenki azt, amivel éppen foglakozik.-lépett be a terembe Katherine Mayfair.
Na igen. Körbenéztem és szinte mindenki el volt foglalva valamivel. A fiúk a mobilon néztek valami brutális zenés videoklipet , amit természetesen max hangerőn hallgattak. A C bagázs(Christina,Claire,Camelia,Celestina) mini szépség szalont nyitottak a termünkben. Claire egy kinyithatós rózsaszín tükörben nézte magát, és egy a műkörmével megegyező árnyalatú szájfényt kent felfelé a szájára. Celestina fésülködött, Christina pedig Camelia körmére festett különböző motívumokat, közben fenn hangon vihorásztak. Ahogy végignéztem rajtuk egyből felfordult a gyomrom. Ki nem állhatom őket. Sofia, az osztály szinte legcsendesebb tanulója Erica-val együtt, teszteket töltögettek egy tinimagazinban. Ashley és Isabel fél-fél fülhallgatóval zenét hallgatott, közben halkan dudorászták a dallamot. Jennifer egy rágót(?) tekert körbe az ujján és azt próbálta leszedni. Úgy látszott, hogy csak Lucy és én vettem észre, hogy belépett egy tanár a terembe.
-Gyerekek! Fontos dolgokat szeretnék mondani. Ha hamar végzünk nekem még van papír munkám, így elfoglalhatjátok magatokat.-vetette be az aduászt az ofő.
Fél perc sem kellet, és eltűntek a telefonok,fülhallgatók,újságok,könyvek. Sőt még Jenni ujjáról is eltűnt a rágó. Csak azt nem tudom, hogy hova. A következő percben előkerültek a tolltartók és megindult a jegyzetelő füzetek papírjainak sercegése.
-Köszönöm.-bólintott elismerően Katherine.-Szóval...-kezdett bele a mondandójába.
Az óra feléig leírtunk minden fontos dátumot. Most pénteken (október 29-én) kell utoljára suliba jönni, majd legközelebb november 8-án (hétfőn) látjuk az iskolát. Elmondta tanárnő, hogy még mindig kaphatók jegyek a halloween discora. Természetesen mi már múlthéten beszereztük a belépőket, így ez minket nem érintett. Ezek után kicsengetésig mindenki elfoglalhatta magát, amíg az ofő írogatott valamit a naplóba. A föci és az infó eseménytelenül telt. Az előbbin egész órán diktált a tanár úr, az utóbbin pedig szabad foglalkozás volt. Ebédszünetben Jenni-vel és Ian-nel mentünk le az udvarra.
-Nem látjátok valahol Jake-et?-forogtam körbe.
-Kit érdekel Jake?-vonta meg a vállát Ian.
-Nem tudom merre lehet, reggel óta nem láttam.-nézett körbe Jennifer.
-Na mindegy.-huppantam le a padra.
-Akkor pénteken mindannyian Lucy-éknél fogunk átöltözni?-kérdezte a barátnőm.
-Persze. Majd segítünk neki, a wc papír felcsavarásában.
-Akkor végül bevált az ötletem?-szürcsölt bele az almalevébe Ian.
-Igen, köszi.-bólogattam.
-Rajtatok mi lesz?-kíváncsiskodott.
-Én nem árulom el, meglepi lesz.-ugrándozott Jenni.
-Én halott menyasszony leszek.-válaszoltam.
-Biztos csinosak lesztek.-nézett ránk Ian, de rajtam valahogy jobban elidőzött a tekintete.-Még halottnak is szép leszel Gina.
Na erre mit mondhatnék? Legszívesebben elsüllyedtem volna. Éreztem ahogy a fülemben dobol a vér és biztos voltam benne, hogy rák vörös a fejem. Mostanában Ian mindig kedves velem. Túlságosan is. Próbáltam másfelé terelni a beszélgetést és minden simán ment egészen addig, míg Jake meg nem jelent a társaságunkban.
-Sziasztok.-köszönt mindenkinek.-Van ott egy üres pad, át ülünk oda?-címezte nekem a kérdését.
-Jujj de titokzatos.-gúnyolódott Ian.-Csak nem megkéred a kezét?
-Nagyon vicces vagy. Georginával CSAK barátok vagyunk.
-Ha nem erről van szó, akkor miért nem lehet itt megbeszélni?-húzta tovább az idegeit Ian.
-Nincs szükségem, hogy egy ilyen antiszociális ember is hallja amit mondani akarok.-vágott vissza Jake.
-Húúúú, most nagyon beoltottál.-nevetett fel erőltetetten Ian.-Szerintem nem jó emberrel akarsz kikezdeni. Ellenem te egy senki vagy.
-Na ide figyelj. Ezt könnyen kideríthetjük, hogy ki is a nagyobb senki.
-Te most komolyan verekedni akarsz?-kacagott fel Ian.-Azt ugye tudod, hogy már most készítheted a papír zsebkendődet, mert nagyon sírni fogsz.
-Majd meglátjuk.
Tulajdonképpen Jennifer és én csak a fejünket forgattuk és azon imádkoztunk, hogy ne ugorjanak egymásnak. Már Ian épp felállt a padról és megindult Jake felé, amikor megszólalt a mindent megváltó csengő.
-Nagyon nagy szerencséd van kisapám.-indult el a bejárat felé Ian.
Azért csak nem bírta ki, hogy legalább bele ne kössön. Így akkorát lökött Jake-en, hogy ő majdnem felesett.
-Minden oké?-kérdeztem.
-Persze.-nézett mélyen a szemebe Jake.
-Igazán elmesélhetnéd, hogy miért is utáljátok ennyire egymást.
-Talán, majd egyszer.-azzal kikerül és ő is bement a suliba.
-Ezt igazán nem értem.-fordultam a barátnőmhöz, aki még mindig rezzenéstelenül ült a padon.-Valaki elmagyarázhatná, hogy mi folyik itt.
-Mit nem értesz ezen? Csak nézz rájuk, számomra minden olyan világos mint a nap.-állt fel Jenni, majd ő is elindult az ajtó felé és otthagyott. Egyedül.
Úgy éreztem, hogy ennek az egész dolognak én vagyok a magja. Azonban még sem értetettem, hogy mi történik körülöttem. Látszólag ezzel egyedül voltam. Mindenki másnak világos ez az egész helyzet, csak nekem nem. Időközben teljesen kiment a fejemből, hogy ebédszünet után tesi óra lesz, így sietősre vettem a dolgot és körülbelül másfél percem volt átöltözni. Bár ne tettem volna. Egész órán erősítettünk. Órák után a szekrényeknél megvártam Jake-et, akit kifaggattam arról, hogy mit is akart nekem mondani a szünetben. Azt mondta, hogy már nem lényeges. Remek. Az egészet Ian-nek köszönhetem. Viszont nem volt kedvem veszekedni vele, mert úgy éreztem, hogy előbb muszáj kiderítenem, miért is utálják egymást Jake-kel. Otthon  gyorsan befejeztem a tanulást, mert minél hamarabb beszélni akartam a fiúkkal. Azonban egyikőjüket sem találtam se facebookon, sem skype-on, végül hosszas várakozás után a sorozatnézés mellett döntöttem. Majd holnap kiderítem az igazságot.