9.rész. A "C" banda

A mai nap az biztos, hogy nem lesz az életem legjobb napja. Sőt! Borzalmas volt. Lehetne már péntek. Na de szépen, sorban mindent az elejéről.

Reggel Jennifer nem várt rám a kapunkban. Egy kicsit meglepődtem, de gondoltam, biztos közbejött neki valami, majd a suliban találkozunk. Épp sikerült anélkül bedugni a fülhallgatót a fülembe, hogy megfojtottam volna magam, amikor kikanyarodtam az utcánkból és megpillantottam a legjobb barátnőmet. Nem volt egyedül! 

-Szia Georgi!-ugrott a nyakamba Jenni.

-Hali.-köszönt.... IAN.

-Sziasztok.-üdvözöltem én is őket.

-Remélem nem baj, hogy Ian is velünk tart?-kérdezte Jenni.

-Nem dehogy.-erőltettem magamra egy mosolyt.

-Nem tűnsz túl lelkesnek Szöszi.-kacsintott rám Ian.

Mégis mit kellett volna tennem? Ugrándoznom örömömben? 

-Tényleg nem gond, csak még nagyon reggel van.-mosolyogtam rá. Mármint én mosolynak szántam, de szerintem inkább vicsorgásnak nézett ki.

Ezzel a reggelem már el is volt intézve. Ian nem hagyott minket beszélgetni Jennivel. Pár szót válthattunk, majd újból beleszólt az eszmecserénkbe. Szinte megváltás volt számomra, amikor megláttam a suli épületét. Gyors léptekkel besiettem az iskolába. A szekrényeknél álltam, amikor észrevettem, hogy Jenni-t is kint hagytam az iskola előtt a fiúkkal. 

-Valami baj van?-loholt utánam a barátnőm.

-Jajj bocs, csak eszembe jutott valami, amit megakartam nézni.-füllentettem. 

Az órák unalmasan és eseménytelenül zajlottak. Legalábbis számomra. Ugyanis a fiúk megint alkottak valamit az első óra utáni szünetben. Az osztályfőnök 35 percen keresztül kiabált velük felpüffedt, kivörösödött fejjel. Az igazat megvallva, én nem nagyon értettem, hogy mi is történt. Annyit értettem belőle, hogy a fiú wc-ben most minden tiszta wc papír és hiányzik az egyik ajtó. Hümm... Katherine Mayfair perceken keresztül próbálta kiszedni belőlük, hogy mi is történt valójában. Egyikük jobban hazudott, mint a másik. Lehet, hogy jobb is ha nem tudjuk az igazat. Természetesen óra végén az ofő az összes fiú ellenőrzőjét összeszedte és kirontott a teremből. Ebédszünetben még kihasználtuk az utolsó napsugarakat és kimentünk Jenni-vel az udvarra, egy-egy sajtos croissanttal a kezünkbe. Kerestünk egy számunkra megfelelő napsütötte helyet a pázsiton és végignyújtóztunk rajta. Még le sem nyeltem az első falatot, amikor megjelent az osztály platina szőke, műkörmös bombázója és kis csapata és megálltak feledtünk.

-Khm.-köhintett Christina.-figyeljetek csajszik, tudom, hogy osztálytársak vagyunk meg minden, szóval nem akarom, hogy harag legyen, de épp a mi helyünkön ültök.

-Hát ja. Jó lenne ha feltápászkodnátok innen. MOST.-utasított minket Camelia.

Köpni nyelni nem tudtam. 

-Már bocs, de nem volt rá írva, hogy a tiétek.-vette fel a harcot Jenni.

-Jenni-ke ne kelljen kétszer mondani!-szólalt meg Celestina.-Mondtuk, hogy nem akarunk balhét.

-Mi sem.-mondtam.-Most mi voltunk itt hamarabb, majd legközelebb ide ültök. Ennyi.

-Georgina ki sem nézném belőled, hogy ilyen nagy a szád.-szállt be a beszélgetésbe Claire is.

-Eddig szépen kértük. Húzzatok el innen különben...-kezdte Christina.

-Különben mi?-pattantam fel, hogy ne érezzem lekicsinyítve magam a füvön ülve.-Mi lesz ha most véletlenül nem ti ültök itt? 

-Igaza van Georginak!-helyeselt Jenni.

-Amúgy meg... - néztem végig rajtuk.- Ilyen miniszoknyában le sem tudtok ülni.-célozgattam.

-Miii?-nézett rám bambán az összes szőkeség.-Te most minket...?

-Igen pontosan. Úgy látom ez eljutott az agyatokig.-vágtam a szavukba.

-Ezt még nagyon megbánjátok!-nézett ránk szúrós tekintettel Celestina.

Már épp indultak volna, amikor Claire visszafordult és a nyakamnak ugrott, majd elkezdte tépni a hajamat. Rettentő gyorsan történt minden. Egy csomó felsőbb évfolyamos kiabált felénk.

-Nézzétek csajbunyóóó!!!

Természetesen én sem hagytam magam. Összevissza karmoltam Claire-t. Jenni sem hagyott magamra, a következő tincset ő tépte ki Claire műhajából. Nem tarthatott sokáig a verekedésünk, hiszen pár másodperccel később megjelentek a fiúk mögöttünk.
-Most engedd el őket!-szólt Ryan a szőke lányhoz.
-Még mit nem! Én sosem adom meg magamat.-cibálta még erősebben a hajamat Claire.
-Már megint rád jött az öt perc? Egész nyolcadikban ezt csináltad.-nézett rá lesajnálóan Matthew.-Már kezdenek unalmassá válni a dühkitöréseid. Engedd el őt!
-Hahh... majd pont miattad fogom elengedni Georginát.-köpött egyet Matthew lába elé Claire.
-Tudod mindig is utáltalak.-nézett rá Matthew.-Nagyon reméltem, hogy 8 év után megszabadulhatok tőled. Hát nem jött össze! De ne is álmodj róla, hogy az elkövetkezendő 4 évben karba tett kézzel fogom nézni, hogy minden nap megalázol valakit. Látom itt is megtaláltad a gardedámodat.-nézett végig a szőkeségeken.-Szerintem még most menj el, mert tudok mit mesélni nekik a kis alakításaidról.
Claire rá nézett, majd enyhített a hajam tépésén és szúrós tekintettel belenézett a szemembe. Nem tudom, hogy mi játszódhatott le a fejében, de a következő mozdulatából kiderült, hogy Matthew monológja nem hatotta meg túlságosan. Sőt! Egy pillanattal később hatalmas pofon találta el az arcomat.
-Na ide figyelj! Eddig szépen próbáltuk megoldani a helyzetet, látom neked az nem jött be.-ragadta meg a hóna alatt Ian és odébb cipelte.-Hogy jössz te ahhoz, hogy megpofozod Georginát?
-Na, még egy gáláns lovag, aki megvéd téged.-nézett rám Claire.- Mi van? Egyszerre egy fiú már nem is elég? Nehogy azt hidd, hogy ennyivel elintéztük az egészet. Lesz még idő a 4 év alatt, amikor nem lesznek itt a megmentőid.-nézett végig rajtunk, majd megfordult és karon ragadta a barátnőit.-Khm.. menjünk!!!
Legszívesebben elsüllyedtem volna. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy az zavar-e jobban, hogy a pofontól szerintem kétszer akkorára püffedt az arcom és égetett egy hatalmas területen vagy az, amit a fiúkról mondott. A szőkeségek elvonulása után mindenki rám nézett.
-Huhh ez kemény volt.-pislogott nagyokat Andrew.
-Szerintem a fél parókája hiányzik.-nevetett Peter, miközben a C csapat után nézett.
-Minden oké?-jött oda hozzám Ian.
-Ühüm.. Köszönöm.-néztem rá könnybe lábadt szemekkel.
-Ugyan, nem hagyhattam, hogy bántsanak. Téged csak én szekálhatlak, nem igaz Szöszi?-öklölt bele a vállamba.
-Hahaha.-mosolyogtam rá..... Ezúttal őszintén!
A szünet után már nem nagyon tudtam figyelni az órákon. Szerettem volna minél hamarabb hazajutni. Szerencsére viszonylag gyorsan eltelt az idő. Jennifer-rel az iskola előtt már automatikusan bevártuk a fiúkat és Lucy-t.
-Úúú.. még csak most hallottam, hogy mi történt az ebédszünetben.-nézett rám ijedten Lucy.-Jól vagy?
-Most már igen.-nyugtattam meg.-De honnan tudod? Most akartam elmesélni.
-Claire és a bajos csajok most újságolták el valami felsőbb évfolyamos, ugyancsak szöszi lánynak.
A szöszi szó hallatára Ian-nel gondolkodás nélkül egymásra néztünk és elmosolyodtunk.
-Valami rosszat mondtam.-nézett ránk furán Lucy.
-Jajj nem dehogy-ráztam meg a fejemet zavartan.-Ezek szerint már majdnem az egész suli tudja. Remélem én jövök ki belőle rosszul. Holnap hány pofont fogok kapni, azért mert nem ültem arrébb néhány cm-t és nem tudta letenni a fenekét a "drága" Claire??
-Ne aggódj! Mi azt nem hagyjuk, nem igaz Ian?-szált be a beszélgetésbe Matthew.
-Egyértelmű.-helyeselt Ian.
-Kösz srácok, de 4 éven keresztül nem járkálhatok testőrökkel az iskolában és a környéken.-néztem rájuk.
-Megoldjuk. Hidd el, nem fogom hagyni, hogy ballagásunk napjáig ezt csinálja.-ütögette meg a vállamat Matthew.
-Hiszek nektek!-mosolyogtam rájuk.
Hazafele már nem szakadtunk ketté. Egymás mellé tömörültünk mind az 5-en, végig beszélgettünk és nagyon sokat nevettünk. Ha másra nem is, de arra legalább jó volt a verekedésünk Claire-rel, hogy megerősítette a mi kis ötösünk közötti kapcsolatot. Otthon lepakoltam a táskámat és leültem, hogy végre meleg ebédet ehessek.
-Szia Dave, nem is tudtam, hogy itthon vagy.-néztem csodálkozva a bátyámra, aki megállt a konyha ajtóban és komoran nézett engem.
-Veled meg mi történt?-lépett közelebb köszönés nélkül.
-Te még nem tudsz róla?-kérdeztem csodálkozva, amikor megbizonyosodtam róla, hogy az arcomon éktelenkedő hatalmas vörös foltot nézi.
-Miről kéne tudnom?
Evés közben szépen töviről-hegyire elmeséltem neki a pofonom történetét.
-Huhh.. te nem vagy semmi.-nézett rám, még mindig nagyokat pislogva.-Még egy hét sem telt el és máris bunyóba keveredsz.
-Khm.. van ilyen.
-De azt ugye tudod, hogy rám bármikor számíthatsz? Csak szólj ha le kell állítani a kis csajt!-ajánlotta fel Dave.
-Rendben.-mondtam. Adtam neki hálálkodásképpen egy puszit, majd felvonultam a szobámba. Valamikor 5 óra után apu kopogtatott az ajtómon.
-Szentséges ég! Most hallottam Dave-től, hogy mi történt veled.-rontott be a szobámba apa.-Mutasd az arcod.
-Apaaa, nem történt semmi. Jól vagyok.-próbáltam hátrálni tőle, mert zavart, hogy mindenki ilyen komolyan vesz egy kis pofont. Na jó nem volt kicsi.
-Holnap bemegyek és beszélek az osztályfőnököddel!-nézett rám szigorúan.
-Erre egyáltalán nincs szükség.-ráztam a fejem.
-Miért? Szerinted ez természetes?
-Nem, de majd én megoldom. Ígérem, hogy ha segítség kell, majd szólok. Oké?
-Biztos vagy benne?-kérdezte még mindig kételkedve apa.
-Teljesen!
-Hát jó. De estére azért kend be valami kenceficével.-ölelt meg apa.
-Oké.
-Akkor tuti, hogy nem kell bemennem?-kérdezte apa még egyszer.
-Tutiiii.-adtam neki puszit.
Apa egyedül hagyott a szobámban. Megtanultam holnapra, majd fürdés után vártam Jenni-t skypeon, aki még offline volt.
-Hali Szöszi.-írt rám Ian.
-Szia.
-Csak gondoltam még egyszer megkérdezem, hogy minden okés-e? Tudod láttam rajtad, hogy a többiek előtt nem akarsz sírni.
-Rendben vagyok, köszi. Nem akartam sírni!-tiltakoztam.
-Dehogyisnem.
-Én már csak jobban tudom!
-Hidd el Georgina, nekem nem kell hazudnod!
-Jó.. oké... Egy kicsit talán tényleg fájt.-adtam meg magam.-De ezt Claire-nek nem kell tudnia!
-Nem állt szándékomban elmondani neki.
-Köszönöm.
Pár perc szünet után szemet szúrt valami.
-Aztaaaa. Komolyan azt írtad, hogy Georgina?-kérdeztem hitlenkedve.
-Úgy hívnak nem?-kérdezett vissza frappánsan Ian.
-Tudod, nem is vagy te olyan szemét, mint gondoltam.
-Ezt most bóknak veszem.-válaszolt Ian.-Na, de most mennem kell, majd holnap találkozunk. Szia SZÖSZII!!
-Szia :D-nevettem fel hangosan a gép előtt. Úgy látszik ez a név már az egész gimis életem során rajtam marad.
Egy darabig még várakoztam, de Jenni neve mellett csak nem akart megjelenni az online jel. Így hát kiléptem. Hatalmas ásítozás közepette rájöttem, hogy a mai nap még sem volta annyira szörnyű! Bár voltak elég meredek pillanatok, de összességében ez a verekedés nagyon sok mindent megváltoztatott!

8.rész. Egy átlagos nap

Reggel Jennifer már a kapunkban várt.

-Hello! Bocs, csak nem találtam a fülbevalómat.-mosolyogtam rá.

-Szia. Nem rég érkeztem, szóval semmi gond.-köszöntött Jenni.
-Szóval??-néztem rá kérdő szemekkel.
-Szóval mi?-kérdezett vissza, mintha azt sem tudná, hogy miről beszélek.
-Tegnap este nagyon sietős volt a dolgod.-próbáltam rávezetni őt a témára.
-Jaa, igen. Anyumnak kellett a számítógép, bocs.
-Semmi gond, de nem ez a lényeg.
-Hanem?-nézett rám nagyokat pislogva, mintha még mindig nem tudná, hogy mi is a bajom.
-Azt mondtad, hogy láttál valamit Ian-nel kapcsolatban...
-Hát.. szerintem nem akar bántani, de ezt már mondtam.
-Nem erre gondoltam. Arra amit ezek után mondtál... Hogy szerinted Ian-nek... Ian-nek mi? Bejövök neki?
-Nem tudom miről beszélsz. Én ilyet nem mondtam.-tettette az ártatlan a legjobb barátnőm.
-Remek. Ha nem akarod, akkor ne mond el, majd rá jövök magamtól. Köszi, jó barát vagy.-csináltam úgy, mintha bepukkadtam volna, hátha sikerül hatnom rá. Tény, hogy egy kicsit rosszul esett, hogy nem mondta el amit akart, de azért annyira nem érdekelt a dolog.-Szóval milyen órával is kezdünk?-kérdeztem, hogy témát tudjunk váltani.
-Ha jól emlékszem fizika lesz.
A suliba érkezés után hamar bepakoltunk a szekrényünkbe, majd kiálltuk a büfésort 2 meleg kakaós csigáért. Az osztálytermünkbe érkezve furcsa látvány tárult a szemünk elé. A fiúk úgy döntöttek, hogy már a második napon fel akarják hívni magukra a figyelmet. Már előre látom, hogy nem leszünk a tanárok kedvencei. Na mindegy. Szóval a terembe belépve Jenni-vel azt sem tudtuk, hogy merre meneküljünk, így is épp, hogy el tudtam húzni a fejemet,amit majdnem eltalált egy vízibomba. Csodálkozó és egyben dühös pillantást vetettem abba az irányba, amelyről a labda érkezett. Egyedül Ian állt ott. Ki gondolta volna.
-Kösz.-biccentettem oda.
-Hello Szöszi!-vigyorgott rám.-Ha hiszed, ha nem ezt most tényleg nem neked szántam. Bocs.
Köpni-nyelni nem tudtam, de Ian már szaladt is tovább, hogy a következű tucat vízibombát megtöltse vízzel.
-Huhh, ez majdnem eltalált téged.-nézett rám Jenni.
-Hát ja. És mit kaptam cserébe?
-Hmm?
-Hogy nem nekem szánta és bocs.
-Hihihi.-kuncogott Jennifer.
-Mi olyan vicces?-kérdeztem tőle feldúltan.
-Csak nézz a táskádra...-nevetett tovább.
Nem kellett kétszer mondani. Odanéztem és kisebb agyvérzést kaptam. Az igaz, hogy a fejemet sikerül megmentenem a bomba ütközéstől, de a táskámat sajnos nem. Nekem sem kellett több.
-Ian!!-kiáltottam dühösen.
-Mondd.-nézett rám kékes-zöld szemeivel ártatlanul.
-Szerinted ez micsoda?-mutattam a táskámon egy hatalmas vizes pacára, amelyből még mindig csöpögött a víz.
-Egy táska.-felelte komolytalanul.
-Na ne nevettess! Nem arra gondoltam. Szerinted ki miatt lett csurom vizes?
-Passz.
-Te csináltad! Te dobtál meg a vízibombával.
-Már bocsánatot kértem.
-Jaaa, úgy, hogy ennyivel el van intézve?
-Én is így gondoltam.-kacsintott rám, majd kikerült és csatlakozott a többiekhez. Matthew, Peter, Billy, Ryan és Andrew már vártak rá.
-Na mi van már Ian? Azt hittem, hogy ott maradsz Georginával és Jenniferrel csajosan pletyizni.-cukkolta Andrew.
-Nagyon vicces.-felelte Ian.
-Mi volt már? Mi nem tettszett nekik?-kérdezte Ryan.
-Jaa, csak véletlenül megdobtam Szöszi táskáját, de már nincs harag.-mosolygott a többiekre.
Majd elhagyták az osztálytermet és úgy döntöttek, hogy az udvaron fojtatják tovább a szórakozást. Én ledermedve álltam Jenni-vel szemben és nagyokat pislogtam rá.
-Én ezt nem fogom kibírni 4 éven keresztül.-mondtam.
-Egyszerűen csak feltűnési viszketegsége van. Lassan tuti lehiggad.
-Komolyan nem értelek. Téged egy kicsit sem irritál?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Őszintén?
-Ühümm.
-Szerintem vicces. Próbáld meg egy kicsit te is lazábban felfogni a dolgokat.-kacsintott rám.-Ne idegeskedj annyit!
-Jó,jó megpróbálok.
-Na ez a beszéd.-mosolygott Jenni.
A fizika viszonylag hamar elment. A második nap révén már bele is vágtunk a tanulásba. Bridgit tanárnő nem győzött bennünket fegyelmezni, hiszen a fiúk a becsöngetés után sem hagyták abba a hülyülést. Nem túl szalonképes mondatokat fűztek hozzá az órához. Kicsengetés után a tanárnő meghökkentő gyorsasággal hagyta el az osztálytermet. Úgy érzem a következő órán felelés lesz. Jajj! Szünetben terjedt a hír, hogy kilencedikesek révén nem hogy meghúznánk magunkat, még fel is hívjuk magunkra a figyelmet. Rengeteg felsőbb évfolyamos jött a termünkbe, hogy ők is szívesen csatlakoznának a vízibombázókhoz. Olyan sokan lettek a becsöngetésre, hogy megbeszélték, hogy a következő szünetben meccs lesz az udvaron. Kíváncsi leszek. Jenniferrel megbeszéltük, hogy ezt még mi is megnézzük. Azonban angolon mindenkinek lehervadt a mosoly az arcáról. Az osztályfőnök hatalmas csattanással csapta be maga után az ajtót.
-Mielőtt belekezdenénk a tananyagba, szeretném tudni, hogy ki hozott magával vízibombát az iskolába? Álljon fel!
Természetesen várható volt. Olyan csend nehezedett az osztályra, hogy még a tücsök ciripelést is hallani lehetett volna.
-Gondoltam.-nézett végig az osztályon Katherine Mayfair .-Annyi gerinc lehetne az illetőben, ha már behozta az iskolába, akkor vállalja a következményeket. Mivel ez első alkalommal fordult elő, és természetesen utoljára (!!), most még figyelmeztetéssel megússza az illető. Legközelebb már osztályfőnökit adok érte. Szóval? Ki hozta?
A hátsó sorokban szék nyikorgást lehetett hallani. A fiúk társaságából állt fel valaki. Ki gondolta volna. Teljes mértékben meg voltam róla győződve, hogy Ian fog rám visszanézni, ha hátrafordulok. Nem ő volt. Billy állt egyik lábáról a másikra. Úgy tűnt, hogy már azt is bánja, hogy ma reggel kikelt az ágyból.
-Elnézést tanárnő! Ígérem legközelebb nem fordul elő.-szólalt meg nagy nehezen Billy.
-Merem is remélni. Innentől kezdve jobban odafigyelek rád!-válaszolt az osztályfőnök.-Ülj le!
Az óra tovább része eseménytelenül telt. Elkezdtük a tananyagot, egy csomót jegyzeteltünk. Úgy érzem lesz mit tanulni. :/ Szünetben természetesen a meccs elmaradt. A fiúk egy kicsit meghúzták magukat a hátsó sorban. Ebben a szünetben el sem hagyták a termünket. Kémián Emily Holt egyből belecsapott a dolgok közepébe. Elmondta, hogy minden órán feleltetni fog és szúrópróba szerűen röpdolgozatokat is fog íratni. Jajj! Rajz órán megismerkedtünk Kate Stoner tanárnővel. Egész szimpatikus. Elmondta, hogy az év során milyen eszközökre lesz szükségünk, majd óra végéig elfoglalhattuk magunkat. Aki akart rajzolhatott is, amit óra végén leosztályozott. Dupla matekon ismét Bridgit Tonkin-nal volt óránk. Vele is kezdjük, és vele is zárjuk a keddi napot. Általános iskolai ismétlésekkel kezdtünk. Meg is lepődtem magamon, hogy milyen sok mindent tudok. Azt hittem, hogy én leszek az osztályban a legrosszabb matekos, de úgy tűnt, hogy vannak még nálam is reménytelenebb esetek. Nagyon rendes volt a tanárnő. Ha valaki nem tudott valamit nem ordítozott vele, mint az általános iskolai tanárom, hanem újból elmagyarázta a lépéseket. Kicsengetés után mindenki hamar elhagyta az osztálytermet. Jenni-vel kipakoltuk a szekrényünkbe a szükségtelen tankönyveket, majd elindultunk haza. Néhány perccel később Matthew, Lucy és Ian csatlakoztak hozzánk.
-Hello.-köszönt Matthew.
-Sziasztok.-üdvözöltük őket Jenni-vel.
A csajos bagázs megint előre ment beszélgetni, míg a fiúk hátrébb maradtak.
-Hogy vagy Lucy?-kérdeztem.-Ma nem tűntél túl vidámnak. Valami baj van?
-Hát... beteg a mamám.-mondta szomorúan.
-Óóó, nagyon sajnálom. Jobbulást neki!
-Köszönöm. Átadom.-mosolyodott el.-Nektek hogy telt a napotok?
-Egész jól.-válaszolta Jenni.
-Elment.-mondtam.
Aztán érdekes eszmecsere futtatás folyt, mindenféle csajos dologról egészen addig, míg Matthew és Lucy leváltak rólunk és már csak hárman folytattuk az utat hazafelé.
-Jenni ma egy visszavágót?-kérdezte Ian.
-Benne vagyok.-mosolygott Jennifer.
-Miről van szó?-néztem rájuk értetlenül.
-Áá csak egy netes játék.-legyintett Ian.
-Ó, értem. Nem is tudtam, hogy már így összehaverkodtatok.-mondtam.
-Jaa, nem,nem,nem. Ian-nel már régóta ismerjük egymást. Általánosban évfolyamtársak voltunk.-magyarázta meg a helyzetet Jenni.
-Ezt nem tudtam. Így már minden világos. Már értem, hogy miért védted meg őt tegnap este amikor skypon beszélgettünk.-néztem Jenni-re.
-Ti rólam beszélgettetek?-értetlenkedett Ian.
-Csak egy pár szót váltottunk az osztályról, hogy kinek mi a véleménye a többiekről.-mondtam kissé elvörösödve.
-Eláruljátok, hogy rólam mit beszéltetek?-kíváncsiskodott Ian.
-NEM!-kiáltottam.-Nem sokat.. csak annyit, hogy... nem lényeges.. semmit.
-Jenni?-kérdezte Ian.
-Khm.. Már nem emlékszem.-füllentette.
-Ja persze.-látszott rajta, hogy nem hisz nekünk.
Közben meg is érkeztünk az elágazásig, ahol én elköszöntem a többiektől. Otthon nem találtam senkit, így egyedül megebédeltem, majd felmentem a szobámba és gyorsan megírtam a házikat. Később bepakoltam holnapra és leültem a géphez, hogy megvárjam, míg Jenni online lesz. Ez egy lányos dolog, hogy körülbelül másfél órája köszöntünk el egymástól, de már folytatjuk is a beszélgetést. Nem kellett sokáig várakoznom.
-Szia.
-HALI!
-Jenni, nem kell kiabálnod, működik a mikrofon.-mosolyogtam bele a kamerába.
-Jaa, bocsi.
-Semmi gond. Szóval történt valami érdekes azóta amióta otthagytuk egymást?-nevettem.
-Nem sok minden. Csak fáj a fejem.
-Jobbulást!
-Köszi. Georgi?
-Igen?!
-Nem tudnál segíteni az angolban?-kérdezte.
-Dehogynem, hol akadtál el?
-Addig eljutottam, hogy felírtam, azt hogy házi feladat.
-Biztos sok időbe tellett.
És mind a kettőnkből kitört a nevetés. Majdnem egy órán keresztül segítettem Jenninek a háziban, ami nem volt túl bonyolult dolog, csak írni kellett egy verset azokkal a szavakkal, amit Katherine Mayfair megadott. A szavak a következők: álom, jövő, szeretet, család, világ.
Az én versem így sikerült:

A világon annyi rossz dolog történik velünk, 

De a családunk mindig itt lesz nekünk.

Szeretetet kapunk és sokáig mi magunk is adunk,

Míg valaki le nem dönti a szív körülötti falunk.

A jövőben remélem teljesülnek a vágyaim,

Szeretném, ha valóra válnának az álmaim!

Jenni versét háromnegyed óra alatt így ennyire tudtuk összehozni:

Miért nem lehet egyszerű a világ?

Miért kell megvárnunk, míg valaki bánt?

Sajnos a családunk nem lehet mindig ott velünk,

A jövőben nem foghatják a két kezünk.

Fel kell nőnünk és rá kell jönnünk, hogy ez nem csak egy álom már,

A szeretet nem egyszerű, ezt nagyon rég látom már.

Rengeteget nevettünk vers írás közben. Nagyon sok hülyeség is az eszünkbe jutott. Szívesen leírtuk volna őket, de úgy gondoltuk,hogy Katherine tanárnő annyira nem díjazná  a dolgot.
-Köszi, hogy segítettél.-hálálkodott Jenni.-Nem is tudtam, hogy ilyen jó vagy versírásból.
-Hát, még mindig jobban megy, mint a matek.-nevettem.
-Ezt miért mondod? Majdnem mindenre tudtál válaszolni a matek órán is.
-Ja, de csak azért, mert ez ismétlés. Majd nézd meg a jegyeimet, ha új anyagot veszünk!
-Szavadon foglak! De ha az első új anyagos tz-d jobb lesz, mint 2-es jössz nekem egy csokival.-mosolyodott el.
-Ezt megbeszéltük.-kacsintottam rá.-De ha hármasnál rosszabb lesz, akkor én kapok csokit.
-Benne vagyok.
-Na ezt meg is beszéltük.-mondtam.
-De csalnod nem ér! A tőled telhető legjobban kell megírnod.-figyelmeztetett Jenni.
-Eszem ágában sincs egy fogadás miatt megbukni.- nevettem.
-Akkor jó. Viszont most mennem kell, de holnap majd várlak a házatok előtt.
-Rendben. Jó éjt!
-Neked is.
Ezzel befejeződött a beszélgetésünk. Gyorsan hajat mostam és lementem apuékhoz. Szinte egész délután nem is találkoztunk.
-Már az első héten ilyen sok a házid? Mi lesz még később?-kérdezte apa.
-Jajj dehogy. Alig volt valami. Csak beszélgettem Jennifer-rel.
-Örülök, hogy ilyen hamar barátokat találtál.-mosolygott rám.
-Tényleg Gina, kérdezni akartam valamit.-nézett rám Dave.
-Akkor kérdezz.
-Mi van Szöszivel?-kacsintott rám.
-Semmi különös, azon kívül, hogy ma megdobott egy vízibombával és egy boccsal elintézte a dolgot.-rántottam meg a vállam.-Jenni azt tanácsolta, hogy próbáljak meg egy kicsit toleránsabb lenni. Több-kevesebb sikerrel jártam. De már nem visszhangzott tőlem az osztálytermünk.
-Huhh, úgy érzem, hogy ez haladás a tegnapiak után.-nevetett Dave.
-Az biztos. Ne is mondd. 4 év alatt még tuti lesz egy pár veszekedésünk.
-Hoztam rágcsálni valót.-jött be a nappaliba apa.
-Mit nézünk?-kérdeztem.
Kiválasztottunk egy filmet, ami számomra annyira unalmas volt, hogy egy fél óra után elaludtam rajta. Néha felkeltem arra, hogy apa és Dave jókat nevettek. Legalább nekik tetszett. Félálomban felkóvályogtam a szobámba és bedőltem az ágyba. Viszlát holnap reggel!

7. rész. Ismerkedés

Ez első nap feszültsége után ma bátran indultam el Jennifer-rel az iskolába. Már eleve az örömömre szolgált, hogy nem kellett magamra ráncigálni az ünneplő ruhát. A számomra legmegfelelőbb öltözetet vettem fel. Nem akartam túl kirívó lenni már az első rendes tanítási napon. Így egy lezser felsőt, szaggatott, farmert, fehér convers cipőt és néhány kiegészítőt variáltam össze fehér-pink árnyalatokban. :)

Aki ismer az tudja, hogy mindenem a félvállas felső és imádok körmöt festeni. Ha kell minden nap új motívumokat rajzolok a körmeimre, hogy másnap passzoljon az aznapi outfittemhez. Jenni-vel útközben elég sokat beszélgettünk, hogy kinek mi az első benyomása az osztályról.
-Szerintem jó kis közösség leszünk!-jelentettem ki vidáman.
-Nekem is szimpik a többiek.-helyeselt Jenni.
-Mit gondolsz, fogjuk őket annyira szeretni, mint az általános iskolai osztálytársainkat?-kérdeztem.
-Én már most jobban szeretem.-Jennifer hangja elcsuklott.-Általánosban nem volt sok barátom.... Őszintén szólva egyetlen barátom sem volt.
-Óó, sajnálom, ezt nem tudtam.
-Nem kell. A szüleim elit iskolába járattak és nem igazán értettük meg egymást az ottani csajokkal. Ők mindig szekáltak, mert nem vagyok olyan, mint ők. Én pedig mindig jókat mosolyogtam rajtuk, hogy mind egyformák. Engem általánosban sosem vonzott a póthaj vagy a műköröm.-legyintett a kezével.-Na nem mintha ma érdekelne.
-Na látod ebben egyet értünk. Én sem bírom a mű lányokat. Hogy bírtad ki őket 8 éven keresztül?-kérdeztem.
-Muszáj volt. A szüleim azt mondták, hogy csak akkor járhatok ebbe az iskolába, ha az ő általuk kiválasztott általános iskolában járom ki a 8 évet.
-Nem semmi. Én biztos nem csináltam volna végig.-néztem rá elismerően.- Ennyire fontos számodra ez a gimnázium?
-Még óvodás koromban láttam az újságban egy képet a sulinkról és nagyon megtetszett. Természetesen akkor még nem tudtam, hogy ez egy iskola. Igazából abban az időben balett táncosnő akartam lenni és azt hittem, hogy ez az épület agy tánciskola. Mondtam apunak, hogy olvassa fel nekem ezt a cikket, ő kinevetett, hogy előbb általánosba kéne járnom, nem pedig a gimnáziumokat nézegetnem. Akkor döbbentem rá, hogy ez nem egy balett suli. Kicsit elszontyolodtam, de közben apa olvasta a cikket és nagyon megtetszett nekem, amit a giminkről írtak. Ekkor még csak 6 éves lehettem, de már tudtam, hogy nekem ide kell majd járnom. :)-mondta őszinte mosollyal Jennifer.-És te miért pont ezt a sulit választottad?
-De jó! Hát nekem nem ilyen filmbeillő a sztorim. Igazából a középsuli választásakor még nem tudtam, hogy most itt leszek  New Orleansba. Azt már tudod, hogy a szüleim elváltak, de azt nem, hogy azért költöztem ide, mert az anyám összeköltözött egy másik férfival. Ekkor úgy döntöttem, hogy én biztosan nem fogok egy számomra idegen férfival egy fedél alatt élni, és felvettem a kapcsolatot apával, hogy mit szólna hozzá, ha a középsulit itt járnám ki. Természetesen apa nagyon örült neki. Mondtam, hogy nézzen szét, hogy milyen középiskolák vannak a közelben. Végül maradtunk ennél, hiszen Dave is ebbe a suliba jár.
-Hmm.. Sajnálom ami a szüleid között történt.
-Nem kell. Ha nem válnak el most biztosan nem lennék itt.-mosolyogtam rá.
-Ez igaz. Akkor most nem lehetnénk osztálytársak.
Megöleltük egymást és akkor vettük észre, hogy a beszélgetés közben már meg is érkeztünk a sulihoz. Bementünk az osztálytermünkbe és kerestünk két egymás melletti helyet. A becsöngőre nem kellett sokáig várnunk. Nagy meglepetésünkre az osztályfőnök jött be a terembe.
-Szervusztok! Az első órátokból elkértem néhány percet, hogy kioszthassam a szekrénykulcsokat. Szeretném ha névsor szerint kijönnétek érte.-mondta Katherine Mayfair.-A többiektől szeretném kérni, hogy csendbe foglalják el magukat.
Több sem kellett az osztálynak. A legtöbben előkapták a fülhallgatójukat, vagy a telefonjukat nyomkodták. Mi Jennifer-rel újságot nézegettünk.
-Georgina Blaze.-szólított engem az osztályfőnök.
Otthagytam Jenni-t és kimentem a kulcsomért. Miután az osztályfőnök végzett kiment a teremből és átadott minket a földrajz tanárnak.
-Köszöntelek benneteket! Paul Watson-nak hívnak és én leszek a földrajz és történelem tanárotok. Remélem hamar összeszokunk.-mutatkozott be Paul.
Az óra azzal telt, hogy névsor szerint mindenki elmondott magáról pár szót. Kicsöngetés után Paul elköszönt, majd elhagyta az osztálytermünket.
-Nekem szimpatikusnak tűnik.-néztem Jenni-re.
-Nekem is.-mosolygott rám.
-Mi a kövi óránk?-kérdeztem.
-Matek.
-Argh...-hallattam egy morgás félét.-Nem épp a kedvencem.
-Igazából nekem sem.-rázta meg a fejét Jennifer.
Matekon megismerkedtünk Bridgit Tonkin tanárnővel. Első benyomásra nem egy banya, mint az általános iskolai matek tanárom. Még az is lehet, hogy megkedvelem a matekot. Hahaha. A nap hátralévő részében még volt dupla angol az osztályfőnökkel,tesi Adam Hathaway tanár úrral, biosz Emily Holt-tal és töri ismét Paul Watson-nal. Sok minden nem történt az órákon. Minden tanár megkérdezte tőlünk, hogy honnan jöttünk és azt is, hogy mennyire szeretjük az ő általa tanított tárgyat. Normális diákokhoz híven a matekot, majd' az egész osztály utálja, vagy azért mert nem nagyon megy neki,mint pl. nekem, vagy azért mert szimplán nem csípi azt a tantárgyat. A tesit úgy ahogy szeretem. Igaz,hogy nem a kedvenc tantárgyam de meg tudom csinálni a gyakorlatok nagy részét. Adam tanár úr is rendesnek tűnik. Emily, a biológia tanárnő már most kinézett magának, pedig egész órán meg sem szólaltam. Lehet, hogy alapból nem vagyok szimpi neki. Azért remélem idővel megbékél. Történelmen ismét találkoztunk Paul-lal, aki nem akart minket az 1. nap megrémíteni, így bár már föcin mindent megbeszéltünk nem kezdett bele a tanításba. Sőt, 10 percel hamarabb elengedett minket. :) Kipakoltunk a szekrényekbe Jenni-vel, majd elindultunk haza.
-Lányoook!-kiáltott valaki, vagyis inkább valakik utánunk.
Jenni-vel hátra fordultunk és megpillantottunk az osztályunkból 3 tagot, 2 fiút (Matthew-t és Ian-t) és 1 lányt (Lucy-t), amint utánunk kalimpálnak.
-Várjatok, ti is arra felé laktok?-mutatott arra az utcára Ian amerre épp indulni készültünk.
-Ühüm.-hümmögött Jenni.
-Miért? Ti is arra laktok?-kérdeztem.
-Ja, szóval ha nem gond veletek tartanánk.-vette át a szót Matthew.
-Felőlem.-néztem Jenni-re támogatást várva.
-Nekem okés, legalább beszélgetünk útközben.-mondta Jenni.
Lucy mellénk csapódott és sokat beszélgettünk vele. Azt már kívülről fújtuk, hogy ki melyik suliból jött, hiszen ma legalább 6-szor kellett elmondanunk. A srácok mögöttünk jöttek, végig a telefonjaikat nyomkodták és néha hangosan felröhögtek. Már nem voltunk messze a házunktól, ezért előkotortam a kulcsomat.
-Khm.. Szöszi elhagytál valamit.-szólt utánam Ian.
-Hogy één?-néztem rá bambán.
-Igen, hozzád beszélek.
-Figyelj nem tudom, hogy ezt meddig szándékozod csinálni, de az én nevem Georgina, ha lehet a Szöszit még most felejtsd el amíg szépen kérem.-néztem rá nem túl szépen.
-Mert különben mi lesz?-húzta tovább az agyam Ian.
-Ne akard tudni!
-Hejj, nyugi kislány. Ne pattogj ennyire.
Hogy én pattogok? Mit képzel ez magáról? Az már biztos, hogy Ian-nel nehéz 4 évünk lesz együtt. Segítségkérően Jenni-re és Lucy-re néztem.
-Szerintetek melyikünknek van igaza?-kérdeztem.
-Szerintem...-kezdte Lucy, de Jenni oldalba bökte és mind a ketten elkezdték nézni a lábukat, mintha olyan nagyon érdekes lenne.
-Szóval? Mi van? Mi az? Jenni! Kérlek mondj valamit!-néztem a barátnőmre. Legalábbis eddig azt hittem, hogy barátok vagyunk.
-Hát.. Igazából azt sem értem, hogy min húztad fel magad..-kezdte Jennifer.
-Tessék? Hát nem hallottad, hogy le Szöszizett, már másodszor?
-És akkor mi van?-szált be a beszélgetésbe Matthew is.-Már középsulisok vagyunk, ne viselkedj már úgy, mintha oviban lennénk. Azért mondtam a többieknek, hogy jöjjünk veletek, mert jófejnek tűntetek.
Igaza volt. Ahogy kimondta rájöttem, hogy nem kellett volna ilyen kis semmiségen felhúznom magam. De valahogy annyira zavart ez az egész, a Szöszi név is, de leginkább maga Ian.
-Igazad van. Bocs. És neked is bocs Ian.-néztem rá.
-Segáz, nem gondoltam, hogy ilyen lobbanékony vagy.-mondta Ian.
Pár száz méterrel később Lucy elköszönt tőlünk.
-Sziasztok. :)-mosolygott ránk.-Örülök, hogy beszélgettünk. Holnap is jöhetnénk együtt, ha gondoljátok.
-Szia. Nekem tettszik az ötlet.-köszöntem el én is Lucy-től.
-Sziaaa. Én is örülök, hogy ilyen hamar ennyi barátot szereztem.-nézett rám, majd Lucy-re Jenni.-A hazajövetelben én is benne vagyok.
-Csáá.-bökte oda Ian.
-Hello.-köszönt valamivel kulturáltabban Matthew.
Nem sokkal később Matthew is leszakadt tőlünk. Már csak hárman maradtunk. A következő én voltam. Megérkeztünk az utcánk elejére.
-Akkor sziasztok.-köszöntem el.-Jenni majd még estére beszélünk.
-Oké, szia.-mosolygott Jennifer.
-Szeva Szöszi, holnap találkozunk.-búcsúzott el tőlem Ian.
Na igen megint elpattant bennem a húr, de úgy gondoltam, hogy ma már elégvolt egyszer lejáratnom magam, így hátrafordulás nélkül fojtattam a lépteimet a kapunk felé. A házunk ajtaját nagy robajjal csaptam be. Dave már otthon volt. Látta rajtam, hogy valami nem oké.
-Szia. Valami baj van Gina?-kérdezte.
-Szia. Nem nincs semmi, majd megoldom ne aggódj.
-Oké, de ha gondolod én itt vagyok, nekem elmesélheted.-nézett rám kíváncsian.
-Ha nagyon tudni akarod van egy "jófej" osztálytársam, aki Szöszinek hív.
-Huhh, az aztán a komoly probléma. Megverjem holnap?-nézett rám gúnyosan.
-Remek! Engem senki sem ért meg, még Jenni is Ian melett volt.
-Óóó szóval egy FIÚ-ról van szó.-gúnyolódott tovább Dave.
-Figyelj nem is értem, hogy miért mondtam el neked. Hogy gondolhattam, hogy megérted?-tettem fel a költői kérdésemet.-Ne is válaszolj. Ha tovább szeretnél gúnyolódni rajtam fent leszek a szobámban.
Azzal otthagytam Dave-et és felmentem az emeletre. Bepakoltam holnapra, majd leültem tv-t nézni. Néhány órával később valaki kopogtatott az ajtón.
-Dave!! Ha már úgy is lent vagy megemelhetnéd a hátsófeled és kinyithatnád!-kiabáltam lefele a szobámból.
Nem telt bele pár percbe sem és Dave csörtetett be a szobámba.
-Téged keresnek Szöszi.-vihogott a bátyám.
-Mii?-néztem rá bambán.-Ki van itt? És te miért hívsz Szöszinek?
Ekkor összeállt bennem a kép és meglepetten néztem Dave-re.
-Ugye nem? Mit akar EZ tőlem?-kérdeztem.
-Passz, azt mondta, hogy valamit elhagytál és azt hozta vissza neked.
-Mindegy, mond meg neki, hogy nem érek rá.-tanácsoltam neki.
-Az nem fog menni...-köhintett.
És ekkor Dave háta mögül előlépett Ian, kezében a szekrénykulcsommal. Nem gyengén égett a fejem.
-Hát én most magatokra hagylak.-hagyta el a szobámat Dave.
Ian beljebb lépett.
-Hát látom nem vagy kíváncsi rám, bocs ha megzavartalak aaa....-nézett körbe és megakadt a szeme a bekapcsolt tv-men.- aa tévézésben. "EZ" visszahozta neked a szekrénykulcsodat, amit még hazafele jövet rántottál ki a zsebedből.
-Ööö, köszönöm.-ennyit bírtam kinyögni.
-Figyelj, nem kell felállnod, tudom merre van az ajtó, a bátyád majd kienged engem.-monda Ian.
-Várj! Tudod, hogy nem úgy értettem. Sajnálom. Nem akarok már a második gimis napomon összeveszni valakivel.-szóltam utána, mielőtt még elhagyta volna a szobámat.
-Tök 8. Nem vagyok egy haragtartó típus csak rosszul esett.-nézett vissza az ajtómból Ian.
-Elhiszem. De már többször is bocsánatot kértem. Tudod, vannak dolgok, amik nekem is rosszul esnek.-néztem rá felháborodottan, hogy még neki áll feljebb a dolog.
-Ezt én is megértem.
-Akkor ? Elhagyhatjuk a Szöszi jelzőt? Georgina vagyok.-nyújtottam felé a kezem.
-Eszem ágában sincsen.-vigyorgott vissza rám majd kiment a szobámból.
Remek. Én békejobbot nyújtok neki, ő pedig megaláz. Ismét. A délutánom további részében apuval beszélgettem a második napomról, majd Jenni-vel beszéltük meg az Ian ügyet skypeon.
-Komolyan elment hozzád?-pislogott nagyokat a kamerába Jenni.
-Ühümm.-bólogattam neki már legalább harmadszorra, mert Jenni teljesen lefagyott és nem akarta elhinni, hogy Ian eljött hozzánk.
-Hallod ez tök rendes dolog volt tőle.
-Tudom. Pont ez az, én olyan csúnyán viselkedtem vele. De mentségemre szóljon, hogy ő kötözködött velem.
-Kitalálom! Szöszinek nevezett.-húzta mosolyra a száját Jenni.
-Ez ennyire egyértelmű?
-Nem volt nehéz rájönni, hiszen egész délután ez a te "nagy" problémád.
-Miért szerinted nem az?
-Figyelj, lehet egy tanácsom?-kérdezte Jennifer.
-Persze.
-Szóval szerintem ne ez legyen életed legnagyobb problémája. Próbálj meg rendesen viselkedni vele.
-Hogy mi?
-Én csak úgy gondolom, hogy túl kemény vagy hozzá. Ő így ismerkedik. Nem kéne ezért egyből a kardodba dőlni. Majd idővel megunja...-tartott egy kis szünetet Jenni.-Vagy nem.
-Kösz a biztatást.
-Én láttam dolgokat, amiket te nem. Szerintem rendes srác.
-Óóóó szóval bejön neked?-kacsintottam rá.
-Nem, dehogy!-szólt Jenni és láttam rajta, hogy őszintén beszél.
-Akkor?
-Tudod Ian-nek szerintem.... Ááá mindegy, most mennem kell, majd holnap beszélünk.-próbált lerázni az én kedves barátnőm.-Jó éjt! Szia.
-Jennifer! Előbb fejezd be a mondatodat aztán elmehetsz.-néztem rá feszülten.
De már késő volt. Kilépett. Holnap az első dolgom lesz elkapni őt. Ekkor láttam csak, hogy mennyi is az idő. Gyorsan lezuhanyoztam és az ágyból még utoljára felnéztem facebookra, ahol további 6 osztálytársam ismerősnek jelölt, köztük Ian is. Gondoltam még ráírok és még egyszer elnézést kérek tőle, de sajnos nem volt elérhető. Majd holnap személyesen!

6. rész. Első nap a suliban

Reggel enyhe gyomorgörccsel keltem. Iszonyatosan féltem attól, hogy mit fognak rólam gondolni a többiek, főleg úgy, hogy a gólyanapon sem voltam.

-Apaaaa merre van az ünneplőm?-rohangáltam fel-alá a házban még mindig pizsamában, pedig már majdnem hét óra.
-Nincs a szekrényedben?
-Fogalmam sincs. Ott nem néztem.- nevettem fel.
-Nem ott kellett volna kezdeni?-kérdezte.
-Egy kicsit meg vagyok zavarodva.-néztem rá izgatottan.
-Ne izgulj! Minden rendben lesz.-próbált nyugtatgatni apa.-Most pedig futás és öltözz fel, 10 perc és indulunk. Nem kéne már az első nap elkésni.
Felloholtam a lépcsőn és gyorsan magamra rángattam az ünneplő egyenruhát: sötétlila-fekete csíkos szoknya, fehér blúz, sötét lila nyakkendő. Fújtam egy kis parfümöt is a nyakamra a kedvencemből, majd a karomra csatoltam a ballagásomra kapott ezüst karkötőt. Úgy érzem indulásra készen állok! Apa kocsival vitt el a suli elé.
-Csak nyugalom, semmi baj nem lesz.-kacsintott rám.
-Oké. Szia. Délután találkozunk.- mosolyogtam rá.
-Szia Georgina.
Hát eljött ez a pillanat is. Beléptem az iskola kapuján és egyenesen a bejárat felé vettem az irányt. Köszöntem a portán, majd megnéztem a hirdető táblát, amin az állt, hogy mindenki a saját osztálytermébe várja az osztályfőnöke érkezését. Remek. Ha múlthéten nem lettem volna beteg, most biztosan tudom, hogy merre kell mennem. Így kénytelen voltam megvárni egy felém közeledő lányt, aki velem egykorúnak tűnt.
-Szia, ne haragudj új vagyok nem tudod, hogy merre van a 9.C-sek osztályterme?-kérdeztem.
-Szia, én is C-s vagyok, gyere megmutatom.-mondta az ismeretlen lány.-Amúgy voltál a gólyanapon? Mert nem vagy ismerős.
-Nem, sajnos lebetegedtem.
-Óóó... Sajnálom.-nézett rám.-De ne aggódj, nagyon sokan nem voltak. 20-an járunk az osztályba és csak 11-en voltunk itt.
-Akkor egy kicsit megnyugodtam.-mosolyogtam rá.
Miközben beszélgettünk már meg is érkeztünk az osztálytermünkbe.
-Sziasztok.-köszöntem mindenkinek.
-Heló.
-Hali.
-Szia.
Hallatszott mindenfelől a válasz. Még szinte le sem ültem az általam kiszemelt helyre, már meg is érkezett az osztályfőnök.
-Köszöntök mindenkit! Katherine Mayfair vagyok, az osztályfőnökötök 4 évig. Remélem majd jól kijövünk egymással. Most következik a tornateremben az évnyitó műsor, így kérlek benneteket, hogy szépen, csendben induljatok el. Az ünnepség után itt találkozunk és 3 osztályfőnöki óra következik, majd mehettek haza.
Az egész osztály megindult az ajtó felé. Én majdnem belerontottam az egyik lányba a nagy tülekedés miatt, aki ilyedten fordult hátra. Akkor vettem csak észre, hogy van itt egy ismerős arc. Szerintem ő is meglepődhetett, hiszen egyből mellém szegődött és a tornateremig vezető utat egymás mellett tettük meg.
-Aztaa, szia.-köszönt nekem.
-Szia-mosolyogtam rá.
-Nem gondoltam volna, hogy még valaha találkozunk.
-Igazából én sem. Bár a baleset után kerestelek, sajnos nem tudtam, hogy mi a neved, pedig szerettem volna beszélni veled.
-Jennifer vagyok. És köszönöm még egyszer, hogy megvigasztaltál, a karambol után. Téged hogy hívnak?-kérdezte kedvesen.
-Georgina Blaze a nevem. Igazán semmiség, csak azt tettem amit tennem kellett.
-Nem is tudtam, hogy ebbe az iskolába fogsz járni. Nem láttalak a gólyanapon.
-Beteg voltam. Amíg ti itt jól éreztétek magatokat én az orvosnál ültem.-mondtam szomorúan.-De hallottam, hogy nem voltatok túl sokan.
-Ez igaz. Majd mesélek, hogy mi történt, ha érdekel a dolog. Az ünnepség után nem ülsz át mellém a teremben?-ajánlotta fel kedvesen.
-Dehogynem.
Az évnyitó olyan volt, amilyennek lennie kellett. Unalmas, hosszú és minden diák kelletlenül fogadta el azt a tényt, hogy ezennel kezdetét vette a következő tanév. Valahogy én is jobban szeretem a tanévzáró ünnepségeket... Mikor visszaértünk a terembe átcuccoltam Jennifer mellé és elkezdődtek az osztályfőnöki órák. 1. órán ismertette az osztályfőnök az új diákok névsorát. Végül 18-an leszünk az osztályba, ketten úgy döntöttek, hogy más iskolában töltik a gimnáziumi éveiket. Tudom, kevésnek tűnhet ez a szám, azonban ebben az iskolában egy osztály átlagosan 16 fős szokott lenni, ehhez képest mi már soknak számítottunk. Azt is megfigyeltem, hogy 12 lány és 6 fiú jár az osztályba. Ezek után következett az első szünet. Jennifer megkért, hogy kísérjem el a büfébe. Szívesen mentem vele. Azt hiszem mi már most jól kijövünk egymással. :)
-Biztos nem kérsz semmit? Veszek neked amit csak akarsz.-mosolygott rám Jennifer.
-Tuti. Már legalább négyszer elmondtam.
-Oké, csak biztosra akartam menni.-nevetett.
Végül vett magának egy kakaós csigát és 2 gumicukor kukacot, amiből az egyik az enyém lett. A "nagy bevásárlás" után vissza mentünk a terembe, de a küszöbön megtorpantam, mert az egyik kedves osztálytársam belém rohant.
-Héééj-kiáltottam rá.
-Bocs szöszi.-nézett rám, majd tovább is rohant.
-Szöszi? Én?- néztem furán Jennifer-re.-Ki kérem magamnak szőkés-barna hajam van.
-Hihihi.-nevetett jót Jenni.-Ne is figyelj rá. Fiúból van. Szerinted tudja, hogy mi a különbség a szőke és a szőkés-barna között?
-Igazad van.-nevettem én is vele.-Amúgy ő is az osztályunkba jár? Vagy csak menekült tőlünk?
-Szerintem jobb ha megszokod a szöszi nevet, Ian-nek hívják és a mi osztályunkat gazdagítja.
-Remek.-forgattam a szemeimet.
A 2. és 3. ofő óra különböző dátumok és az órarend lediktálásával folytatódott. Kicsöngetés után mindenki hamar összepakolt és 6 percen belül szerintem az egész iskola elhagyta a gimnázium területét. Mindenkit nagyon megviselhetett az első nap. Jennifer velem együtt jött haza, apának igaza volt, egy utcával feljebb lakik. Séta közben sokat mesélt a gólyanapról. Voltak különböző feladványok, amiket az osztályoknak közösen kellett megoldaniuk. A vállalkozó szellemű diákok sportversenyezhettek. Egész nap szólt a zene és nagyon sokat nevettek. Jajj miért kellet nekem akkor lebetegednem? Megbeszéltük Jenni-vel, hogy holnaptól együtt megyünk a suliba. Dave-et már otthon találtam. Az élménybeszámolóm után megebédeltünk és felmentem a szobámba. Megnéztem a facebook-omat és mind a 8 ismerősnek jelölést elfogadtam. Apa 4 után ért haza, neki is elmeséltem a napomat. Este együtt néztünk filmet a tv-ben. Lefekvés előtt még face-en beszélgettem Jennifer-rel. Ezek után elégedetten feküdtem le aludni. Kár volt izgulnom a mai nap miatt!

5. rész. Gólyanap... vagy mégsem...

Na igen... Tudhattam volna, hogy ma semmi nem megy majd zökkenőmentesen. Az egy dolog, hogy tegnap este már egy picit izgultam a mai naptól, de az mind semmi ahhoz képest amit reggel éreztem. Minden szép és jó lett volna, ha sikerül kikelnem az ágyból, azonban olyan iszonyatos hányinger és szédülés fogott el, hogy inkább visszafeküdtem.

-Georgina kislányom el fogsz késni a gólyanapról!-rontott be a szobámba apu.

-Apa, igazából most a gólyatábor a legkisebb problémám... Az igazat megvallva ki sem tudok kelni az ágyból, mert forog felem az egész világ.-mondtam neki szomorúan.

-Csak nem gyomorrontásod van? Tegnap mit ettél az étteremben?-kérdezte ijedten apa.

-Nem hinném, hogy az a bajom. Már volt gyomorrontásom, de akkor nem akart szét szakadni a fejem is.-mondtam, mert közben még egy iszonyat erős fejfájás is társult az eddig sem túl kellemes érzések mellé.

-Most már teljesen mindegy. Ilyen állapotban biztos, hogy nem mehetsz el a gólyanapra.-jelentette ki.

-De én el tudok menni. Menni is szeretnék. Csak adj 5 percet és....-eddig jutottam a mondandómmal, mert rohannom kellett a wc-re. Nem részletezném, hogy mi történt odabent a mosdóban.

Miután kijöttem a fürdőszobából egy kicsit megkönnyebbültem, viszont még mindig nem éreztem teljesen rendbe magam. Apa ugyan ott várt rám a szobámban.

-Minden oké?-kérdezte.

-Ühüm.

-Most már belátod, hogy így nem mehetsz el az iskolába? 

-De én annyira szeretnék menni!-keseredtem el.

-Tudom és nagyon sajnálom, de így biztos, hogy nem engedlek el. Most kapsz egy fél órát, hogy összekészülj és indulunk az orvoshoz.

-Nincs szükségem orvosra. Rendbe jövök magamtól is.-mondtam.

-Én nem vagyok ebben annyira biztos. Inkább elviszlek és majd meglátjuk, hogy mit mond a doktornő. És nincs több ellenkezés!-ezzel a kijelentéssel apa befejezte a mondandóját és kiment a szobámból.

Remek! Első nap az új iskolában az új osztállyal, erre ülhetek majd egy hypo és tisztítószer szagú kórteremben. Ez volt minden álmom a nyár utolsó péntekén. Na mind egy. Ez van. Hosszas tűnődés után magamra aggattam a ruháimat és lementem apához. 

-Már azt hittem, hogy megszöktél az ablakon.-mosolygott rám.

-Nem volt túl egyszerű úgy felöltözni, hogy minden ruhadarab után rohanhattam a mosdóba.-néztem rá szomorú tekintettel.

-Az orvosi rendelő itt van az utca végén. Mehetünk gyalog vagy inkább kocsival vigyelek?-kérdezte apa.

-Szerintem menni fog a saját lábamon is. A lábamnak nincs semmi baja.-próbáltam mosolyogni.

-Akkor induljunk.

Az utat csendesen tettük meg kb. 10 perc alatt. Közben "csak" 2-szer kellett megállnom egy-egy bokor mögött... :/ Mikor odaértünk még négyen voltak előttünk így bementünk a hófehér és világos zöld várakozóba és kerestünk magunknak ülőhelyet. Kis gyerekek toporzékolása és rendetlenkedése töltötte be az egész helyiséget. A szülök nem győzték összeszedni a saját gyereküket. Mire sorra kerültünk addigra, ez eddig is sajgó fejem már a kettészakadás szélén állt a nagy nyüzsgéstől. Amikor én következtem bementem és az orvos megvizsgált. Fel írt valami kacifántos nevű gyógyszert is és azt mondta, hogy 1 hétig szedjem, de ha hétfőre jobban érzem magamat, akkor elmehetek a suliba. Na igen. Ezt is csak azért mondta, mert apa nélkül voltam bent és így elpanaszoltam a gólyanapos bánatomat a doktornéninek. A vizsgálat végére majdnem öribarik lettünk. :$ Na jóóó ez csak vicc volt, de azért tényleg jól kijöttünk egymással. :) Apa kint várt rám. Elmondtam neki, hogy valami vírusos betegségem van és odaadtam neki a papírt, hogy ki tudja váltani a gyógyszeremet. Persze azt sem felejtettem el elmesélni, hogy hétfőn már mehetek suliba. Megbeszéltük, hogy én haza megyek, ő pedig el megy a patikába. A hazafelé út zökkenő mentesen ment. Nem kellett egyszer sem közelebbről megismerkednem a tujákkal. Dave otthon volt mire hazaértem. 

-Na mi van Georgi? Életben maradsz?-kérdezte csupa testvéri szeretettel a hangjában.

-Hahaha.. Nem volt vicces.-mondtam gúnyosan.-De amúgy ne aggódj, ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem.

-Ha gondolod menj, öltözz át és nézünk valamit a tv-ben.-ajánlotta Dave.

-Benne vagyok.-mosolyogtam rá. 

Elindultam a szobámba és átöltöztem. A lefelé vezető utam során egyszer meglátogattam a legjobb barátomat: a wc-csészét. Miután rendbe szedtem magamat le mentem Dave-hez. Addigra már apa is haza ért. Be vettem a gyógyszeremet és a nap hátralévő részét a kanapén töltöttem. Hiába mondtam apának is és Dave-nek is, hogy nem a lábam tört el, ők fekvőbetegnek ítéltek. Ebben az volt a legjobb, hogy egész nap a kedvemben akartak járni,hogy ne legyek szomorú a gólyanap miatt. Így a kedvenc csajos sorozatomat is velem együtt nézték és nagyon aranyosak voltak, ahogy tűrték az érzelem kitöréseimet közben. Bár ez a nap nem éppen úgy alakult, ahogyan elterveztem, de már nem vagyok olyan szomorú, hiszen rájöttem, hogy ha minél hamarabb meggyógyulok hétfőn már mehetek suliba és láthatom az új osztálytársaimat. Már várom!

4.rész. A nyár utolsó hete

Ezennel kezdetét vette a nyári szünet utolsó hete. Úgy gondoltam, hogy a mai napomat azzal töltöm, hogy szétnézek a közelben. Mivel hétfő van, így apa már rég elment dolgozni, mire én felkeltem. Dave-et sem találtam otthon, biztos átugrott valamelyik haverjához. Egyedül nem akartam a konyhában reggelizni, (ami inkább már ebéd volt, mert 11:30 körül keltem) fogtam a púposan megpakolt tányéromat és leültem a nappaliba tv-t nézni. Ma is ugyan olyan jól esett ez a nagy adag lasagne, mint tegnap. Evés után felöltöztem és írtam egy cetlit, amit kitűztem a parafatáblára ezzel a felirattal:

Nem volt különösebb tervem, hogy merre menjek, így bedugtam a fülembe a fülhallgatómat és elindultam. Hosszas bandukolás után találtam egy cukrászdát, ahová be is ültem egy sütire, hogy kipihenjem ezt a roppant fárasztó "kirándulást". A csokis fánk és a jeges kávé után még bóklásztam egy kicsit a közelben. Találtam néhány butikot, amit még biztos meg fogok látogatni legközelebb. ;) Öt óra körül úgy döntöttem, hogy ideje lenne haza indulni, hiszen még 24 órája sem vagyok itt és máris eltűntem egész napra. Apáékat már otthon találtam. 

-Szia Georgina! Örülök, hogy megjöttél.-üdvözölt apa.

-Szia Georgi! Már kezdtem azt hinni, hogy eltévedtél.-köszöntött Dave is.

-Sziasztok.

-Találtál valami érdekeset?-kérdezte apa.

-Van a közelben néhány bolt, ami eléggé megtetszett.-mondtam vidáman.

-Ha gondolod a héten elmehetnél és vehetnél magadnak új ruhákat-ajánlotta apu.-Majd szólj és hagyok itthon pénzt neked.

-Az remek lenne.

A nap hátralévő része eseménytelenül telt, ugyan úgy, mint a keddi napom. Kedden úgy döntöttem, hogy nem megyek sehová. Így otthon maradtam és kiültem a kertbe a laptopommal, hogy kihasználjam az utolsó napsugarakat. Miután apa hazajött munkából pizzát rendeltünk és vacsi közben megnéztünk egy filmet a tv-ben. Este skypon beszélgettem egy régi osztálytársammal, Clara Banks-el. Clara is elköltözött az előző lakhelyéről, de ő az új iskola miatt. Megbeszéltük, hogy az őszi szünetben, összehozunk egy találkát valamelyikünknél. Másnap elmentem vásárolni és délutánra három új felsővel és egy szuper nadrággal gazdagodtam. Már csak egy napom maradt, hogy a papírírószert is meglátogassam, hiszen pénteken gólyanap lesz, akkor biztos nem tudok elmenni. Csütörtökön délelőtt vettem néhány füzetet és egy új táskát a gimnáziumi éveim kezdésére. Miután hazaértem Dave már várt rám.

-Ebédre, rendeljünk valamit vagy elvigyelek a közelbe kajálni?-kérdezte.

-Hmm.. Nem is tudom, neked mihez van kedved?

-Szerintem menjünk el. Ha gondolod meghívom Ben-t is, legalább megismerkedsz vele. Na mit szólsz?

-Nekem oké.-mondtam.  

Összekészültünk és beültünk a Ducklingba. Nem sokkal később megérkezett Ben is. 

-Csáá Dave! Szia Georgina, már sokat hallottam rólad.-üdvözölt minket Ben.

-Hello haver.-köszönt Dave.

-Szia. 

-Na mit eszünk?-kérdezte Ben a lényegre térve.

-Úgy gondoltuk, hogy megvárunk és majd együtt eldöntjük.-mondta Dave.

-Ez rendes tőletek, viszont most már igazán rendelhetnénk, mert kilukad a gyomrom.-nevetett Ben.

-Én pulykamellet kérek Wellington-módra.-jelentettem ki.

-Szerintem én kippers-t eszek.-mondta Ben.

-Én pedig fish and chips-et.-döntött Dave is.

Az ebédünk körülbelül negyed óra múlva elkészült. Nekem nagyon ízlett a pulyka. :)

-És mond csak Georgina, hogy tetszik a város?-kérdezte Ben.

-Már olyan érzés, mintha ezer éve itt élnék.-válaszoltam.

-Ennek örülök, hallottam Dave-től, hogy te inkább anyás típus voltál...

-Hát.. igen.. -válaszoltam a tőlem telhető legnormálisabb hangon. Még mindig ahányszor anyára gondolok szomorúság és egy kis harag keveredik bennem, hogy képes volt minket elhagyni egy másik férfi miatt.

-Ne haragudj, nem akartam elrontani a kedved.-próbálta Ben azonnal palástolni a helyzetet.

-Nem, nincs semmi baj.-mosolyogtam rá.

-Akkor jó. Nem akartalak már a megismerkedésünk napján elszomorítani.-mosolygott rám ő is.-Na és te Dave? Neked milyen érzés, hogy van egy lány a háznál?-váltott témát.

-Eleinte egy kicsit fura volt, hogy a fürdőben meg kellett néznem, hogy melyik az én tusfürdőm.-nevetett Dave.-Féltem, hogy ha megjön Georgi, akkor majd mindennek precízen a helyén kell lennie, de örülök Hugi, hogy anya tisztaság mániája nem ragadt át rád az évek során.-nézett rám.

-Az igaz, hogy nem bírom, ha nagyon-nagy rendetlenség van, de engem az egyáltalán nem izgat, hogy a saját szobádban mit csinálsz.-kacsintottam rá.

-Úúú.. Már ennyi az idő?-nézett fel a telefonjából Ben.-Ne haragudjatok, de nekem lassan mennem kell.

-Szerintem mi is induljunk Georgi, holnap hosszú nap vár rád.-mondta Dave.

-Miért? Hova mész holnap?-kérdezte Ben.

-Ja, csak gólyanap lesz.-válaszoltam.

-Az én öcsém is most megy kilencedikbe, asszem neki is holnap lesz. Vagy ma volt? Ki tudja.-nevetett fel Ben.-Akkor örülök, hogy megismertelek Georgina és érezd jól magad holnap. Veled meg majd beszélünk Dave. Sziasztok.

-Szia.-köszöntünk el mi is tőle.

Mire hazaértünk apa már otthon volt.

-Sziasztok gyerekek. Merre jártatok?

-Dave haverjával ebédeltünk.-válaszoltam elsőnek.

-Bemutattam Georgi-t Bennek.-mondta.

-Jól szórakoztatok?-kérdezte apu.

-Aha.

-Na én felmentem a szobámba.-baktatott fel a lépcsőn Dave.

-Rendben fiam.-nézett utána apa.-Megmutatod mit vettél ma a papírírószerben Georgi?-kérdezte tőlem.

-Persze egy perc és hozom.-szaladtam fel én is a lépcsőn.

Néhány perccel később apa már nézegette az új táskámat.

-Más nem kell az iskolába?-kérdezte.

-Még nem tudom. Szerintem majd az első nap elmondják, hogy mire van még szükség.

-Majd szólj, ha megtudsz valamit.

-Oké. Na, lassan én is megyek, mert nem akarok holnap fáradtan kelni.

-Persze, jó éjt!-adott egy puszit apa.

-Neked is. 

Gyorsan lefürödtem és felnéztem facebookra. Ben ismerősnek jelölt. Gyorsan visszaigazoltam és le is feküdtem aludni. Egy kicsit izgulok a holnapi nap miatt.