32. rész. Búcsú est

"-Szerintem induljatok.-biccentett felénk Dave.-Én még beszaladok a városba, de sietek haza.-nézett rám.-Addig meg leszel?
-Ühüm..-bólintottam.
-Még valamit.-torpant meg Dave, mielőtt elindult volna a kapu felé.-Min veszekedtetek?
A néhány másodpercig beállt csendben szinte a szívem dobogását is lehetett hallani. Végül úgy döntöttem, hogy nincs mit veszítenem...
-Rajtad...-suttogtam.
-Valahogy sejtettem.-túrt idegesen a hajába."


-Megvannak a repülő jegyek.-üdvözölt apa az ajtóban.-Veled meg mi történt?-hőkölt hátra, amikor észrevett.
-Ó, te jó ég! Teljesen elfelejtettem, hogy holnap indulunk.-kaptam a fejemhez.-Annyi minden történt ma, hogy ez volt a legkevésbé az eszembe.-gyűltek újabb könnyek a szemeimbe.
-Semmi gond Georgina.-ölelt magához apa.-Nincs ekkora baj. Még bőven van időd összepakolni.
-De én elakartam búcsúzni Ian-től...-szipogtam.
Igazából nem az utazás vagy a búcsúzás fájt annyira, hogy megint sírni kezdtem, hanem az egész mai napom. Besokalltam. 
-Ezt is megoldjuk.-simította ki a hajamat a könnyáztatta arcomból.-Mennyi idő még bepakolsz?
-Nem sok.-fújtam ki az orromat.-Csak 5 napról van szó, amiből majdnem 2 teljes nap az oda-vissza út. Akkor lényegében 3 napot töltünk ott...-számolgattam magamban.-Körülbelül egy óra alatt meg vagyok a pakolással.
-Az remek.-mosolyodott el apa.
-Megyek is, hogy minél hamarabb végezhessek és átmehessek elköszönni Ian-től.-indultam el a lépcső felé.
-Georgina!-szólt utánam apa.-Ha beszélni szeretnél a dologról én itt vagyok!
-Igazából...-dörzsöltem meg a szememet, hogy ne sírjam el magamat újból.-Igazából "csak"összevesztem Jenni-vel.
-Rendben.-bólintott.-Ahogy gondolod.
Gyorsan szedtem a lábamat felfelé a lépcsőn és egyenesen a szobámba indultam. Pakolás közben kattogott az agyam és egyszer csak beugrott, hogy skypeon beszélnem kéne Jennivel... Aztán rájöttem, hogy bár már csak ő lett volna az, akinek szólni akartam az utazásról most mégsem teszem meg, hiszen egyáltalán nem kíváncsi rám. Mind egy.
Épp a bőröndömön ugráltam, hogy össze tudjam húzni (igen lány létemre 5 napra sikerült szinte az egész szobámat bepakolni), amikor kopogás szakított félbe, ebben a roppant érdekes és fizikailag is megterhelő tevékenységben.
-Hogy haladsz?-kukucskált be apu.
-Kész vagyok.-csapkodtam össze a tenyereimet, mintha poros lett volna.
-Remek.-biccentett.-A nappaliban vár egy meglepetés.
-Hűha... Most már kíváncsivá tettél.
Lementem a lépcsőn és a nappaliba siettem. Ian állt előttem, teljes életnagyságában. Még rajta volt a kabátja, ezek szerint most érkezhetett.
-Hát te?-pislogtam nagyokat.
-Az apukád eljött értem és elhozott, hogy elbúcsúzhassunk. Azt mondta, hogy szükséged van most egy kis támogatásra, mert eléggé padlón voltál, amikor haza értél.
-Ez most komoly?-fordultam apa felé.
-Amint látod.
-Köszönöm.-öleltem meg és megint könnyek gyűltek a szemembe. Tulajdonképpen most nem tudom, hogy miért van már megint sírhatnékom.
-Naaa.-tolt el magától.-Most már ne pityeregj!
-Oké.-dörzsöltem meg az arcomat és elnevettem magam.
-Amúgy meg van más oka is annak, hogy Ian-t ide hoztam.-tördelte az ujjait.-Tudom, hogy holnap elutaztok és ma itthon kéne, hogy maradjak veletek, viszont már egy hónapja beterveztek mára egy céges vacsorát, amit nem tudtam lemondani. Sajnálom.
-Ugyan apa.-legyintettem.-Csak néhány napról van szó. Nem kell búcsú vacsi, azért mert egy pár napig távol leszünk.
-Apropó vacsora.-kapott hirtelen a fejéhez.-Kaja se nagyon van itthon, szóval ha gondoljátok rendeljetek valami, hagyok itt egy kis pénzt.-nyúlt bele a tárcájába.-Akkor biztos, hogy meglesztek?-nézett rám, majd Ian-re.
-Tuti.-bólintottam.
-Ne aggódj Max, nem hagyom, hogy Georgina egyedül maradjon a gondolataival.-ölelt át Ian.
-Remélem is.-kacsintott apu.-Ja, Dave azt üzente, hogy van egy kis elintézni valója a városban, ezért később jön, de ha lehetséges neki is rendeljetek enni.-vette magára a kabátját.
-Oké.
-Sietek haza.-tekert a nyaka köré egy sálat.-Sziasztok.
-Szia.
-Hát, magunkra maradtunk.-kulcsoltam be az ajtót.-Figyelj, nagyon sajnálom, hogy nem szóltam arról, hogy anyánál leszek néhány napig, de igazából hirtelen ötlet volt az egész és teljesen kiment a fejemből.
-Nem kell magyarázkodnod.-vágta zsebre a kezét.-Egyáltalán nem haragszom.
-Akkor jó.-mosolyodtam el.-Figyi, még lenne néhány dolog, amit elő kéne készítenem az útra... Nem akarsz addig valamit rendelni?
-Pizza?
-Jöhet.

Amíg a szobámban rendezkedtem, hallottam, hogy megérkezett a vacsora.
-Gyere Georgi mert farkas éhes vagyok és félő, hogy nem marad neked!-kiabált Ian.
-Egy perc.-végeztem el az utolsó simításokat is.
A dobozzal együtt beültünk a nappaliba és kerestünk egy számunkra elviselhető csatornát. Tulajdonképpen a TV csak háttérzajnak számított, mert még evés közben sem maradtunk csendbe.
-Tudom, hogy a lányoknál ez a barátnősködés nagyon személyes dolog, meg szinte elválaszthatatlanok vagytok és hasonlók, de nem szeretném, hogy ennyire összetörj Jenni miatt.-harapott egyet a pizzájába Ian.
-Nincs semmi baj.-erőltettem magamra egy mosolyt.-Tényleg. Csak eddig még sosem volt ilyen jó barátnőm.
-Nekem nem kell hazudnod.-rázta a fejét.-Amúgy is tudom, hogy mikor nem mondasz igazat.
-Komolyan?-hitetlenkedtem. Ennyire kiismerhető lennék?
-Persze.
-És mégis miből tudod?-kíváncsiskodtam.
-Szerinted majd pont elmondom, mi?-nevetett Ian.
-Hát jó.-vágtam be a durcit és elfordultam tőle.
-Héé.-nyúlt a karom után.-Gyere ide.-húzott magához, majd a fülem mögé tűrte a hajamat.-Tényleg tudni szeretnéd?
-Ühüm.-bólintottam.
-Hát jó.-adott egy puszit a homlokomra.-Amikor kamuzol mindig megrándul egy kicsit a bal szemöldököd.
-Nem is.-tiltakoztam.
-Hahaha.-kacagott.-Erről beszéltem.-húzta végig az ujját a szóban forgó szemöldöködön.
-Remélem kinevetted magad a szemöldökömön.
-Igen, persze.-törölgette a szemeit.
-Akkor jó.-álltam fel mellőle.-Kiviszem a szemetet, addig keress valami filmet.
-Oké.
Igaz, hogy magamra vettem egy pulóvert, de még így is meglepetésként ért a hideg. Hirtelen beleborzongtam. Sietős léptekkel haladtam a kuka felé, majd szó szerint szaladtam vissza a házba.
-Brrrr... Nincs valami jó idő odakint.-huppantam le az ágyra.
-Gyere ide.-húzott magához Ian, majd átölelt.
Fejemet a vállára hajtottam, miközben ő a karomat cirógatta. Az érintésétől teljesen átjárt a melegség. Még azt is elfelejtettem, hogy néhány perccel ezelőtt majd' megfagytam. Felnéztem rá és egy puszit nyomtam az arcára. Tényleg sikerült neki elterelni a figyelmemet Jenniferről. Persze még mindig bánt a dolog, de már nem annyira. Egyszer úgyis megbékél. Én türelmes vagyok.
-Köszönöm.-néztem Ian-re.
-Mit is?-értetlenkedett.
-Mindent.
-Semmit sem kell megköszönnöd.-rázta a fejét.
Óvatosan bólintottam egyet, majd visszahajtottam a fejemet a vállára. A következő órákban filmet néztünk. Arról szólt, hogy volt benne egy szerelmespár és a fiúnak el kellett utaznia, aztán megismerkedett egy másik lánnyal és már nem utazott többé haza. Egy kicsit ismerősnek tűnt a sztori, vagyis az utazásos rész, mert én sosem lennék képes itt hagyni Ian-t, de azért elfacsarodott a szívem. Aztán kirázott a hideg.
-Minden oké?-nézett rám Ian.
-Persze, csak elgondolkodtam, hogy mi lesz, ha ezalatt a pár nap alatt megismerkedek egy jóképű torontói fiúval?-húztam az agyát.
-Haha, nem találsz még egy ilyen helyes srácot, mint én.
-És még egy ilyen szerényet sem.-ráztam a fejemet nevetés közben és teljesen elfelejtettem az előbbi kételyeimet.
-Ha már itt tartunk, mit gondolsz, Celestinával milyen párost alkotnánk?
-Ez még viccnek is rossz.-toltam el magamtól Ian-t.
-Hééjj, tudod, hogy nem úgy értettem.
-Naná, hogy tudom, de akkor sem kéne vele példálozni, amikor te is tisztában vagy vele, hogy mennyire ki nem állhatom.-ráncoltam a homlokomat.
-Nem én akarok Torontóban maradni egy másik sráccal.-érvelt ő is.
-Csak hülyéskedtem! Te tényleg el tudnád képzelni rólam, hogy mindent itt hagyva -pláne téged!-elmennék és új életet kezdenék? Egy másik fiúval?-hüledeztem.-Te nem vagy normális.-ráztam a fejemet.
-Jó, ez túlzás volt.-sütötte le a szemét.-Igazából tényleg nem tudnám elképzelni rólad, hogy szó nélkül itt hagyj.
-Szeretlek Ian! Sosem mennék el... Soha... Most sem akarok, de muszáj letudnom anyát is, mert annál hamarabb lekoccol rólam és rettentően hiányozni fogsz.-fúrtam a tekintetemet az égszínkék szemeibe.
-Te is nekem.-mosolyodott el.-De csak 5 napról van szó, nagyon hamar el fog telni.
-Tudom, de akkor is. Még nem voltunk ennyi időt külön.
-Minden nap beszélünk. Ne aggódj!
-Ígéred?-kérdeztem.
-Ígérem.-mondta, majd megfogta a kezemet és beleültetett az ölébe. Néhány tincset a fülem mögé simított, aztán a másik kezével átölelte a derekamat.-Én is szeretlek és sajnálom az előbbit.-nézett megbánóan a szemembe.
Sajnos ez az én bajom. Nem tudok ellenállni ezeknek a szemeknek. Egyáltalán nem tudok rá haragudni, bármit is tesz. Így hát átkulcsoltam a karomat a nyaka körül és közelebb hajoltam hozzá.
-Annyira buta vagy.-suttogtam a szájába, majd az ajkaimat az övére tapasztottam.
Ian nem engedett el, hanem visszacsókolt. Úgy érzem az előbbi vitatkozás már a múlté. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, amíg egymással voltunk elfoglalva, de még az ajtó nyitását sem hallottuk.
-Khm..-köszörülte meg a torkát Dave.-Nem akarok zavarni, csak jelzem, hogy itthon vagyok.
Hirtelen szétrebbentünk és kipattantam Ian öléből.
-Rendben.-simítottam le a ruhámat.-Kaja az asztalon.-mutattam a konyha felé.
-Fent leszek a szobámban.-indult el.
-Nem kell bezárkóznod, gyere ide hozzánk.-mutattam a fotelra.
-Tényleg nem akarok bezavarni a búcsúzkodásba.-ingatta a fejét.-Megleszek én odafent.
-Ne kéresd már magad Dave.-szállt be az unszolásba Ian.-Csak filmezünk.
Dave egy amolyan "aha, persze, én nem egészen ezt láttam" pillantást vetett rá, végül kiment a pizzájáért és leült a kanapé melletti fotelba.
-Mit nézünk?-vette a távirányítót a kezébe.
-Nekem mindegy.-hajtottam a fejemet Ian ölébe.
Igazából nem volt valami nagy műsor a TV-ben, ezért hamar meguntuk a dolgot és Dave felvonult a szobájába. Ian-nel megint kettesben maradtunk.
-Nem akarsz haza menni? Holnap suli. Nagyon fáradt leszel. Én tudok aludni a gépen is.
-Ne foglalkozz velem.-legyintett.
-De most komolyan, jól vagyok. Dave is itthon van. Tényleg menj, és aludj!
-Te most elzavarsz?-húzta huncut mosolyra a száját.
-Dehogy zavarlak! Csak nem akarom, hogy holnap miattam legyen valami bajod a suliban.
-Nem lesz.-mosolyodott el.
-Akkor jó.-nyomtam egy puszit az arcára.
Igazából a következő percekből nem sokra emlékszem, talán még annyi rémlik, hogy egyre ritkábban nyitottam ki a szememet, végül elnyomott az álom.
Ajtó csapódásra keltem. Apa jött meg. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy a televízió még mindig megy. Ian engem átölelve aludt el. Nem volt szívem felkelteni. Apa észrevette, hogy felébredtem, mert megállt mellettünk és kikapcsolta a TV-t.
-Aludjatok nyugodtan, majd reggel hazaviszem Ian-t, hogy el tudjon készülni a suliba.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Köszi.-ásítottam egy nagyot és magamra húztam egy kis takarót, aztán adtam egy puszit Ian-nek, majd vissza is aludtam.
Lehet, hogy más lányoknak konkrétabb terveik vannak, ha a barátjuk náluk alszik, de igazából én sosem voltam az a fajta lány, aki beállt a birkák közé. Számomra ez az este így volt tökéletes...