31.rész. Jenni kirohanása

"-Köszönöm, hogy végig hallgattál.-indult el az ajtó fel Dave.
-Örülök, hogy újra a régi vagy.-öleltem meg.-Már nagyon hiányzott a bátyám.
-Ha legközelebb is megváltoznék...-tolt el magától.-Felhatalmazást kapsz, hogy egy jó nagy pofonnal észhez téríts.
-Észben tartom.-kacsintottam.-Dave!-a bátyám már épp a kilincs után nyúlt, amikor utána szóltam.-Láttam a szemedben, amikor elmondtam, a dolgot... Tudod, amikor... Szóval, amikor arról beszéltem, hogy valaki szerelmes beléd... Tudom, hogy...
-Ne félj Georgina!-szakított félbe.-Nem kavarok be Jenninek.-mosolygott rám őszintén..."


Nagyot nyeltem és bólintottam. Éreztem, hogy tudja az igazat, de így kimondva mégis megdöbbentett a dolog és úgy éreztem, mintha elárultam volna Jennifert. Tudtam, hogy nagyon dühös lesz rám, ha rájön, hogy Dave tud a érzéseiről, de abban reménykedtem, hogy tényleg olyan jól sikerült az Erickkel való találkozása, mint ahogyan leírta, és sikerül lassan túltennie magát a bátyámon. Bekuporodtam a takaróm alá, de még nagyon sokáig nem jött álom a szememre. A mai napom sem telt unalmasan.

....Egy ismerős szobában voltam, ahol már korábban is jártam. Leültem az ágyra és a kezemmel megtámasztottam magamat. Pár másodperccel később apró lábak csiklandozását éreztem a kezemen. Odanéztem és rengeteg fekete bogarat láttam, amelyek iszonyatos gyorsasággal futottak felfelé a karomra. A bal oldalamat teljesen ellepték. Szinte fekete volt a karom a rengeteg kis páncélostól. Ijedtemben talpra ugrottam, de abban a pillanatban a lábujjaimtól kezdve hangyák kezdtek felfele mászni a lábaimra. Sikítva kirohantam a szobából és leütögettem magamról őket. Adrenalintól felhevülten fel-alá rohangáltam a házban és a rovarriasztó sprayt kerestem, amit rögtön magamra is fújtam, de a következő percben szúnyogok hada támadott meg. Kiderült, hogy a rovarriasztó elfogyott és az üvegében valami édes illatú folyadék volt, ami még jobban vonzotta ezeket az undorító dögöket. Percek alatt tele lettem szúnyogcsípések tömkelegével, ezért gyorsan megittam egy kalcium tablettát. Még sosem csípett meg egyszerre ennyi szúnyog. Elindultam vissza a szobába, amikor szúrásokat éreztem az oldalamon... Georgina...Odanéztem, de semmit sem láttam... Geogina...
-Georgina ébredj, késésben vagytok.-lökdösött apa.
Eleinte azt sem tudtam, hogy hol vagyok és beleálmodtam apa ébresztését az álmomba.
-Mi?-pattantam ki az ágyból.
-Elaludtál. Ian azt hitte, hogy valami baj van, ezért eljött hozzánk. Lent vár a nappaliban.-simította ki a hajamat az arcomból.
-Huhh... Ezek szerint csak álmodtam.-motyogtam magamba.-Köszi apa.-adtam egy puszit
neki.-Mondd meg Ian-nek, hogy 10 perc és lent vagyok.
-Legyen inkább 5, mert nem fogtok odaérni.-biccentett.
-Igyekszem.-rohantam ki a fürdőbe. 
Remek. Ez az én formám. Szinte minden héten sikerül egy nap elaludnom vagy valami miatt későn indulnom. Szerintem nincs még egy ilyen balfék, mint én.

Hátulról közelítettem meg a nappaliban ülő Ian-t és befogtam a szemeit.
-Csak abban reménykedem, hogy nem Dave vagy.-próbált komoly lenni, de éreztem a hangján, hogy mosolyog.
-Miért?-változtattam el a hangomat.-Mi bajod van velem?-utánoztam a testvérem hangját.
-Most kezdjem sorolni?-mosolyodott el. Mivel nem válaszoltam "hallgatás egyenlő beleegyezés" alapon érvelni kezdett.-Először is, kissé fura a hangod... Dave.-ejtette ki a "nevemet".-Szerintem már mutálnod kellet volna. Vagy meg vagy fázva? Esetleg krétát ettél?-találgatott.-Ja, és testápoló illatú a kezed... Nos... Öhm... Lehet, hogy félnem kéne?
Nem bírtam tovább és elnevettem magam, miközben leengedtem a kezeimet és egy puszit nyomtam az arcára. 
-Gyerekek.-lépett be apa a szobába.-Nem akarok én semmit megzavarni, de tényleg el fogunk késni.
-Apa.-pördültem meg.-Te még mindig itt vagy?
-Igen, gondoltam eldoblak titeket suliba, mert sosem fogtok beérni ilyen tempóval.
-Már megyünk is.-fogta meg Ian a kezemet és maga után húzott.
A kocsiban a reggeli jókedvem lelombozódott, ugyanis eszembe jutott Jenni. Még mindig nem tudom mit kéne tennem. Szóljak egyáltalán neki a bátyámról és a gyors kapcsolatáról? Ian is észrevehette a zavartságomat, mert közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott:
-Minden rendben? 
-Hogy...? Mi...?-szakítottam el a szememet a szomszédos száguldozó autókról, amelyek nézésében ezidáig elmerültem és felé fordultam.-Ja, igen. Persze.-erőltettem magamra egy mosolyt.
Ian bólintott és megsimította a combomat, de tudtam, hogy amint kiszállunk a kocsiból lesz még hozzám egy-két kérdése. Így legyen ötösöm a lottón!
-Akkor megkérdezem még egyszer.-fogta meg a kezemet, amint elindultunk az iskola bejárata felé.-Minden rendben?
-Csak Jenni miatt aggódom.
Ian nem hiszem, hogy tudta, hogy mi minden történt tegnap este, de ennek ellenére nem kérdezett többet. Tudta, hogy a maga idejében mindenről tudomást fog szerezni, mert úgyis elmondom neki ha, úgy érzem, hogy valamiről tudnia kell. Viszont most még magamat sem éreztem ehhez elég erősnek. Előbb a legjobb barátnőmmel kell megbeszélnem a dolgot. Persze én ezt szépen el is döntöttem magamban, hogy beavatom Jennit a történtekbe, de amint megláttam őt az osztálytermünkben vidáman és mosolyogva a mobiljával a kezében úgy döntöttem, hogy mégsem kell tudnia Dave-ről. Most még nem.
-Ginaaa!!-ugrott a nyakamba.
Erősen magamhoz szorítottam Jennit. Ebbe az ölelésbe minden érzelmem ott volt. Mind Dave-vel és mind Erick-kel kapcsolatban.
-Mesélj el mindent! A legkisebb részletekre is kíváncsi vagyok!-toltam el magamtól és vidámságot erőltettem magamra.
-Hát... Úúúú... Meg Áááá....-kezdte a tegnapi randit boncolgatni Jenni.
Tulajdonképpen vagy négyszer végig kellett hallgatnom a sztorit, de egyáltalán nem bántam. Sőt, nagyon is örültem neki, hogy boldognak láttam a legjobb barátnőmet.
-És ma elém jön és együtt megyünk a városba.-fejezte be a mesélést Jenni.
-Ez remek.-öleltem meg.-Ezek szerint én is megismerhetem? Mármint úgy igazán, nem csak pincér szerelésbe, kis köténnyel.-mosolyodtam el.
-Naná.

Az ebéd szünetig még minden zökkenő mentesen ment. Jenni a szünetek nagy részében teljesen bele volt bújva a telefonjába és Erick-kel beszélgetett. Ennek köszönhetően fel sem tűnt neki, hogy Dave és Celestina már nem boldogítják egymást. Azonban a hosszú szünetben minden megváltozott.
-Ma még nem is láttam a bátyádat az osztályunk körül.-vágta zsebre a telefonját.
Hirtelen zavaromban azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak. Ian-nek is feltűnt a hirtelen beállt csend és rájött a reggeli hangulatom okára, ezért megpróbált kimenteni a dologból.
-Talán, ha nem csak testileg lettél volna ma itt, akkor láthattad volna őket.-túrta össze a haját.
-Nem, nem. Én ennek ellenére figyeltem és biztos vagyok benne, hogy valami más van a dolog mögött.-igazgatta a haját.-Georgina?-fordult felém.
Teljesen megsemmisülve álltam előtte. Ezek szerint most jött el az ideje, hogy beavassam a történtekbe. Én leszek egy szerelmi háromszög megalapozója.
-Én...Szerintem eszek még egy szendvicset.-pattant fel a padról Ian.-Matthew, nem jössz velem?-szólt oda a passzolgató fiúnak.
-Ha fizeted a kajámat, akkor benne vagyok.-állította meg a lábával a labdát Matthew.
-Öregem, én most még ebbe is beleegyezek.-indultak meg az ajtó felé.
Nos, Ian is érezte, hogy itt balhé lesz. Legszívesebben én is velük mentem volna.
-Van valami amiről tudnom kéne?-nézett a távolodó alakok után Jenni.
-Az igazat megvallva lenne valami...-haboztam.
Jenni nem szólt semmit csak türelmesen várta, hogy kibökjem neki a dolgot.
-Szóval.... Dave és Celestina...-kezdtem bele.-Celestina és Dave...
-Istenem Georgina, engem most egyáltalán nem érdekel, hogy betűrendben mondod-e a neveket.-fakadt ki.
A reakcióján nagyon meglepődtem és nagyokat pislogva vártam, hogy ezek után mi következik.
-Remek, most meg megkukultál.-nézett felfele az ég felé.-Úgy látszik ezt már sosem tudom meg.
-Jenni? Mi a baj?-néztem az ideges barátnőmre.-Te nem szoktál ilyen hangsúlyba beszélni.
-Ne tereld a témát Georgina!-legyintett.-Inkább mondd ki végre, hogy Celestina és Dave szakítottak!
-Ezt te honnan tudod?-hökkentem meg.
-Ugyan már Gina, még a vak is látja, hogy mi van itt. Eddig éjjel-nappal nyalták egymást, most pedig hirtelen megtudnak élni a másik nélkül.-hadonászott a kezeivel.-Különben is, reggel látnod kellett volna magadat. Mint aki lócitromba harapott. Először azt hittem, hogy Ian-nel van valami, de aztán láttam, hogy minden oké köztetek, ezért egyből a bátyádra gondoltam. És milyen jól is tettem.-nevetett fel erőltetetten.
-És?-néztem rá félve.
-Mégis meddig akartad előlem eltitkolni?
-Jenni, én nem...
-Szerinted vak vagyok?-vágott közbe.
-Hallgass végig!-ragadtam meg a karját.
-Minek? Hogy megint csak a felét mondd el a dolgoknak?-rántotta el a kezét.-Tudtad, hogy szerelmes vagyok a bátyádba és nem szóltál, hogy megint szingli. Gondolom úgy érzed, hogy nem vagyok neki elég jó, de...
-Jenni! Dehogy!-szakítottam félbe.
-De ne félj Georgina, mert mától kezdve felőlem bármi történhet a Blaze családban engem semmi nem érdekel!-szipogott, majd futva megindult a bejárat felé.
Teljesen összetörten álltam az iskolaudvaron, majd a legközelebbi padra roskadtam. Még az sem érdekelt, hogy legalább 3 perce becsöngettek. A szemeim megteltek könnyel és a mellettem elsuhanó alakokat néztem.
-Nini, a drága Georgina.-haladt el előttem Christina.
-Csak nem kidobta őt Ian?-szállt be a vérem szívásába Camelia.
-Tudtam, hogy egy nap észhez tér.-helyeselte az előtte szólókat Celestina.
Annyi energiám sem volt, hogy visszaszóljak nekik. Több veszekedést már nem bírtam volna elviselni, ezért szó nélkül hagytam a dolgot.

Az udvarom hamar csend lett. Mindenki elment órára, ezért teljesen magamra maradtam. Felhúztam a térdeimet és az arcomat a kezeimbe temettem. Nem akartam elveszíteni Jennifert, hiszen őt tényleg a legjobb barátnőmnek tartottam. Ilyen jó kapcsolatom még általános iskolában sem volt senkivel. Körülbelül 10 perc múlva csendesedett a zokogásom és az iskola ablakokat figyeltem. Minden teremben tanárok álltak vagy ültek a tábla előtt és gesztikulálva magyaráztak. Néhány tanteremben jelentkezőket lehetett megfigyelni. A szél süvített a fák között, ezért összébb húztam magamon a kabátomat és a mi termünk felé néztem. Azon gondolkodtam, hogy vajon Ian-en kívül feltűnt-e valakinek, hogy nem vagyok ott.
-Georgina, te vagy az?-szólított meg a hátam mögül egy ismerős hang.
-Dave, hát te?-töröltem le gyorsan a könnyeimet.
-Már nincs több órám.-ült le mellém.-De veled mi történt?
-Semmi.-vágtam rá kapásból.
-Hát jó, ha nem akarod nem kell elmondanod, viszont akkor érdemes lenne visszamenned órára.
Végig gondoltam a dolgot és rájöttem, hogy ha most bemegyek, akkor tuti mindenki kérdezgetni fog, ezért úgy döntöttem, hogy mégis elmondom a dolgot a bátyámnak.
-Összevesztem Jennivel.-telt meg megint könnyel a szemem.-Sosem fogunk kibékülni.
-Ezt te sem gondolhatod komolyan Hugi.-simította meg a karomat.-A lányok mindig ezt mondják és már aznap délután kibékülnek.
-Szerintem ez most nem ilyen egyszerű.-ráztam a fejem.-Eltitkoltam előle valamit, amit már tegnap el kellett volna mondanom neki.
-Ne sírj már.-ölelt meg.-Biztos vagyok benne, hogy sikerül megbeszélnetek a dolgot.
-Hahh.-nevettem fel erőltetetten.-Az sem engedi, hogy hozzá szóljak.
-Csak, hagyd lecsillapodni. Adj neki egy kis időt.
-De mi lesz, ha sosem fog nekem megbocsátani?-fújtam ki az orromat.-Ő a legjobb barátnőm...
-Ha nem bocsát meg neked, akkor sosem volt igazán a barátnőd.
-Hát itt vagy Gina.-lökte ki az ajtót Ian.-Már nem tudtam, hogy merre keresselek.
-Neked nem órán kéne lenned?-pislogtam rá meglepetten, majd hirtelen eszembe jutott, hogy szörnyen nézhetek ki, hiszen már legalább fél órája sírok, így a szempillaspirálom már valahol az államon folyhat, ezért egy zsebkendővel törölgettem az arcomat.
-Azt mondtam Bridgit Tonkin tanárnőnek, hogy rosszul vagy, ezért kiengedett hozzád.-ült le a másik oldalamra és elvette a kezemből a zsepit, aztán letörölte az arcomról a festéket.
Percekig ültünk ott egymás mellett és senki nem szólt semmit. Csak hallgattuk a szél suhogását és néhány madárnak a csiripelését. Ian időközben átölelt és én a vállára hajtottam a fejemet, de egyikünk sem akart mondani semmit. Szavak nélkül is megértettük egymást. A kicsengetés rázott minket vissza a valóságba.
-Szerintem induljatok.-biccentett felénk Dave.-Én még beszaladok a városba, de sietek haza.-nézett rám.-Addig meg leszel?
-Ühüm..-bólintottam.
-Még valamit.-torpant meg Dave, mielőtt elindult volna a kapu felé.-Min veszekedtetek?
A néhány másodpercig beállt csendben szinte a szívem dobogását is lehetett hallani. Végül úgy döntöttem, hogy nincs mit veszítenem...
-Rajtad...-suttogtam.
-Valahogy sejtettem.-túrt idegesen a hajába.