Túl a 1o ooo kattintáson *-*

Sziasztok :)
Már néhány hete figyelem, hogy túl vagyunk a 10 000 kattintáson, de még csak most nyílt rá alkalmam, hogy megköszönjem nektek. A támogatásotok nélkül most nem tartanák itt. Köszönöm, hogy kitartotok mellettem még akkor is, ha mostanában nincs elég időm a blog írására és örülök, hogy a régi olvasókon kívül újak is megjelennek időről-időre. Csak, hogy tudjátok bármennyi szünetet is tartok a részek között, sosem fogom abbahagyni a történet írását addig, amíg úgy nem érzem, hogy ennek a blognak itt vége van és nincs értelme folytatni, mert az már túlzás lenne vagy egyszerűen kiírtam magamból mindent, amit szerettem volna.  Viszont, jó ha felkészültök rá, hogy ez a pillanat még biztos nem a közeljövőben jön el, ugyanis még én magam sem látom a végét. Hogy a példaképemet idézzem: "Egy történet, ha ki akar jönni, akkor ki is fog. Csak hagyni kell neki." (Leiner Laura)
2014. február 24.: Megérkeztem.... Egy nagyon rövid kis résszel indult ez az egész... Azóta hónapok teltek el (szám szerint 8) és álmomban nem gondoltam volna, hogy most a 30. résznél tartok és 22 rendszeres olvasóval gazdagodom. :') Köszönöm nektek! :)
Rengeteg mosolyt csaltok az arcomra minden egyes hozzászólással. Igyekszem mindenkinek válaszolni, hiszen szeretem tartani a kapcsolatot azokkal, akik olvassák a történetemet.
Sokak szerint jó amit csinálok és tetszik nekik a dolog, de én magam még úgy érzem, hogy bőven van hova fejlődnöm, ezért is írom blogba a történetemet. Nem érzem úgy, hogy ez annyira jó lenne, mint ahogy mondják... Egy napon, ha legalább félig elégedett leszek az egyik történetemmel (mert olyan, hogy teljesen elégedett legyek sosem lesz... ismerem magam..) biztosan elviszem egy kiadóhoz, hogy szakmai véleményt is kapjak a dologról. :) Addig viszont szívvel lélekkel a Minden okkal történik... történetét folytatom. :)
Várjuk együtt a 15.000 kattintást... ;)
xoxo Lexii

30. rész. Egy csodálatos délutánt követő meghökkenés

"Lehet, hogy nem ugrottam Ian nyakába. Lehet, hogy nem ráztam a hajamat. Lehet, hogy nem játszottam meg magamat előtte, de én még mindig úgy érzem, hogy a mi csókunk sokkal őszintébb, mint Celestináé és a bátyámé. Mondhatják, hogy féltékeny vagyok, de ez őrültség. Ian-nél jobban sosem fogok senkit sem szeretni. Gondolhatják azt is, hogy a miénk nem igazi kapcsolat, de engem nem érdekel a véleményük, mert én tudom... Tudom, hogy őszintén szeretjük egymást. Ian pillantásaiból és érintéseiből minden kiolvasható. Most is hülyítettem ide felé jövet, hogy félek... Ha vele vagyok sosem érzek félelmet. Tudom, hogy biztonságban vagyok. Szerintem ez sokkal fontosabb, mint egy csókcsata a nappaliban. De ez az én véleményem. Mindenkinek mások az elvárásai..."


-Min gondolkodsz?-ült le mellém az egyik fa alá Ian.
-Rajtunk.-mosolyodtam el.
-És mire jutottál?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Arra, hogy szeretlek.
-Ezt már eddig is tudtam.-mosolyodott el ravaszul.-Nem kellett volna ennyire megerőltetned magad a gondolkodásban.
-Haha.-tetettem a sértettet és összefontam a karjaimat magam előtt, majd felálltam és egy lépést hátráltam.
-Tudom, hogy nem tudsz rám haragudni.-nyújtotta felém a kezét, de nem akartam megfogni. Naná, hogy nem voltam mérges, de azért jó volt húzni az agyát.-Te akartad!-pattant fel én pedig gyorsan futni kezdtem, de Ian már a nyomomban is volt.-Úgy is elkaplak.
Néhány percig újra kisgyermeknek éreztem magamat. Olyan érzésem volt, mintha vissza csöppentem volna az óvodás éveimbe és megint felhőtlenül szaladgálhatnék, anélkül, hogy bármi problémám lenne. Hangosan nevetgéltünk és senki nem szólt ránk. Embereknek még jele sem volt a környéken. Szabadok voltunk!
-Áááá!!-sikítottam amikor éreztem, hogy a karjai körém fonódnak.
-Hahaha.-nevetett.-Mondtam, hogy előlem nem menekülhetsz.
-Nem is akarok. Előled sosem menekülnék.-fordultam meg, de Ian nem számított rá, hogy megadom magam, ezért még mindig maga felé rántott és a lendület miatt a földre huppantunk. Bele estem az ölébe és a számat az övére tapasztottam.-Köszönöm a mai napot.-suttogtam.
-Nem kell megköszönnöd.-döntötte a homlokát az enyémnek.
-Lenne egy kérdésem.-néztem rá komolyan.
-És pedig?
-Mi volt az első benyomásod, amikor megláttál? Őszintén!
-Hát jó. Amikor először megláttalak, akkor neked mentem az ajtóban.
Akaratom ellenére is elmosolyodtam, amint eszembe jutott az ominózus pillanat.
-Gondoltam valami frappáns beszólással biztosan emlékezetessé tehetem az első találkozásunkat, ha már sikerült így eltarolnom téged. Innen jött a Szöszi, amit azóta sem felejtettem el és még mindig így hívnálak, ha téged nem zavarna a dolog. De a kérdésre válaszolva: Az első benyomásom az volt, hogy még idegesen is bejössz nekem.
-Hűű...-emésztettem meg a hallottakat.
-Most te jössz! Neked mi volt az első benyomásod? Ne kímélj!-mosolyodott el huncutul és megjelentek a szája sarkában az általam imádott kis gödröcskéi.
-Bunkó, tapló és még a hajszíneket sem tudja megkülönböztetni. De... ennek ellenére nagyon helyes és eszméletlenül szépek a szemei.-foglaltam össze az első nap utáni véleményemet Ian-ről.
-Szóval bejön a szemem?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Ha nem lenne ilyen kék szemed esélyed sem lenne nálam.-kacsintottam.
-Nem hiszem, hogy a szemem színe miatt szerettél belém.-rázta meg a fejét.-Biztos vagyok benne, hogy a lelked mélyén már az első napokban is szerettél engem.
-Azért ebben ne legyél annyira biztos.-lomboztam le a hangulatát.-Az első hét után egyenesen a föld alá kívántalak, de valamiért mégis imponált nekem, hogy nem szállsz le rólam és folyamatosan piszkálsz.
-Tudtam.-mosolyodott el.-Tudtam, hogy nem szabad feladnom, mert egy napon még az enyém leszel.-aztán hirtelen elkomolyodott.-Csak az a hülye Jake Morgan ne kavart volna be...
-Kérlek őt ne is emlegessük.-ráztam meg a fejem.-Nem akarok visszaemlékezni azokra az időkre. Valahogy a mostani helyzettel sokkal jobban ki vagyok békülve.
-Én is.-bólintott, majd adott egy puszit a homlokomra.
Egy darabig még kettesben töltöttük az időt és megettük a kihűlt és összeszottyadt hamburgereinket, majd Ian hazakísért és elköszöntünk egymástól.
-A közeljövőben beiktathatnánk még egy hasonló délutánt.-intettem utána.
-Csak természetes.-kacsintott vissza.
A házba belépve apát és Dave-et a nappaliban találtam. Celestinának nyomát sem láttam, ezért megnyugodtam.
-Örülök, hogy megjöttél.-fordult felém komolyan apa, és még a TV-t is kikapcsolta.-Beszédem van veletek.-nézett felváltva, hol a bátyámra, hol rám.-Eddig Dave-nek sem mondtam semmit, mert ezt egyszerre akartam közölni veletek.
-Bökd már ki apa!-türelmetlenkedett Dave.-Már lassan két órája hallgatom, hogy valami komoly dologról kell beszélnünk, amint Georgina hazaér. Tessék.-bökött felém.-Már itthon van. Igazán elmondhatnád körítés nélkül a dolgot, mert kezdesz nagyon felidegesíteni.
-Jól van fiam, akkor a dolgok közepébe vágok.
-Hát azt megköszönném.-dőlt hátra a bátyám.
Értetlenül álltam az ajtóban és a kabátom még mindig rajtam volt, de engem is érdekelt a dolog, ezért nem akartam azzal húzni az időt, hogy kivigyem a fogashoz, inkább magamon hagytam.
-Anyátok azt szeretné, ha a néhány napot vele töltenétek.-bökte ki apa.
-MI VAN?-kérdeztük egyszerre Dave-vel.
-Ezt nem hiszem el.-csapott a kanapéra Dave.-Látod.-nézett rám.-Ez is a te hibád.
-DAVE!-szólt rá mérgesen apa.
-Hagyd.-intettem neki.-Igaza van. Ha nem költözöm ide, akkor nem kerül veletek újra kapcsolatba. Teljesen megértem a véleményed Dave.-fordultam a bátyám felé.-Viszont azt nem tudom feldolgozni, hogy mennyire megváltoztál az utóbbi néhány hétben. Most nem csak Celestinára gondolok, mielőtt megint elkezdenél velem kiabálni és hosszasan kifejtenéd, hogy mennyire féltékeny vagyok rátok és hasonlók. Hanem a konkrét jellemedre gondolok. Természetesen ezt nem azért mondom, mert annyira meg kéne engem védeni, vagy ilyesmi, de igen is jól esett az, hogy van egy bátyám, aki a szívén viseli a gondjaimat és mindent megoszthatok vele, mert kiáll mellettem. De rá kell, hogy ébredjek, ez mind csak álca volt... -dörzsöltem meg a szememet, mert nem akartam, hogy sírni lásson.-1-2 hetente beszéltünk csak, amíg anyával éltem, de az más, mint itt, amikor 24 órát töltünk együtt. Eleinte az ittlétem során sem voltál ilyen, mint most. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de hiányzik nekem a bátyám. Hiányzik, hogy valakivel beszélgethessek, anélkül, hogy gorombán rám vágná az ajtót, vagy felzavarna a szobámba, hogy gondoljam végig az én kapcsolatomat... Te voltál az egyetlen biztos pont az életemben és nem tudom, hogy hogy fogom elviselni, ha te is cserben hagysz.-gördült végig egy könnycsepp az arcomon.
-Ezt miért nem mondtad eddig.-nézett rám döbbenten Dave.
-Mégis mikor kellett volna? Azt hittem, hogy érzed mennyire megbízok benned, de tévedtem.
-Sajnálom...-szólalt meg némi hatásszünet után.-Nem akartalak megbántani. Mindig is én akartam lenni az a nagy testvér, aki minden áron megvédi a kishúgát, de úgy néz ki sikerült összedöntenem ezt a képet.
-Nincs semmi gond Dave, csak rosszul esett ez az egész. Tegnap is nagyon megbántottál. Celestinával ki nem állhatjuk egymást, ezt meg kell értened. Amikor vele vitatkozom, akkor én nem akarlak téged bántani, de...
-Már nem vagyunk együtt.-szakított félbe.
-Mi?-döbbentem meg.-Mégis mikor szakítottatok?
-Ma délután.
-Esküszöm megfojtom azt a viperát.-szorítottam ökölbe a kezemet.
-Inkább ne.-fogta meg a kezemet Dave.-Én szakítottam vele.
-Mi történt?-hökkentem meg még jobban, mert biztos voltam benne, hogy Celestina dobta a bátyámat.
-Hát...-zavartan apára pillantott, majd megint felém fordult.-Nem illettünk össze.
-Én mondtam.-erőltettem magamra egy mosolyt, de tudtam, hogy valami más áll a dolog mögött, csak apa jelenlétében nem akarja elmondani.
-Igen, igazad volt.-túrta össze a hajamat, majd megölelt.
-Örülök, hogy kibékültetek. Most már visszatérhetnénk az eredeti problémára?-csapta össze a tenyerét apa.
-Szerintem menjünk.-bólintott Dave.
-Most komolyan?-döbbentett meg ma már sokadszorra.
-Igen, egy pár napot kibírunk vele.-bólintott.-És különben is... Nézd a jó oldalát. Addig sem kell suliba járnunk.-kacsintott.
-Hát jó. Felőlem.-tártam szét a karomat.
-Akkor holnap felhívom anyátokat és megmondom neki, hogy péntek délután indultok.-kászálódott fel apa a kanapéról.-Megyek is és ledőlök, hosszú volt ez a mai nap. Jó éjt gyerekek.
-Jó éjt.-köszöntünk el tőle egyszerre.
-Megyek és lefürdök.-fordultam a bátyám felé.-Ha szeretnél beszélgetni a szobámban találsz.
-Fél óra múlva ott leszek.-bólintott.
Éreztem, hogy  a bátyámnak valami nyomja a szívét. Nem is lepődtem meg azon, hogy mire visszaértem a fürdőből már az ágyamon feküdt.
-Hallottam amikor a barátnőivel beszélt. Csak egy játékszer voltam neki.-vágott bele a dolgok közepébe.-Elhitette velem, hogy komolyan gondolja a dolgot, de a saját fülemmel hallottam, amikor arról beszélgettek, hogy Celestina nyert, sikerült neki egy hét alatt összejönni egy idősebb fiúval, méghozzá a te bátyáddal. Egy verseny tárgya voltam. Fel tudod ezt fogni?
-Dave... Annyira sajnálom.-ültem le mellé.-Én előre szóltam, hogy Celestina nem tesz semmit ok nélkül.
-Hinnem kellett volna neked.-túrt bele a hajába.
-Már nem érdemes emésztened magad.-ráztam a fejemet.
-Tudom, hogy te nem voltál féltékeny a kapcsolatomra, mert... az igazat megvallva... én vagyok féltékeny a tiédre.
Először azt hittem, hogy viccel. Vártam, hogy mikor neveti el magát, de nem tette. Teljesen komolyan gondolta, amit mondott.
-Csak nézz magadra. 15 éves vagy és van egy veled egykorú srác, aki imád téged.-mosolyodott el.-Aztán itt vagyok én, akinek még sosem tartott 1 hónapnál tovább egy kapcsolata. Ilyen az én szerencsém.
-Ne mondj ilyeneket. 17 éves vagy, még az egész élet előtted áll. Semmi sincs veszve.-simítottam meg a teljesen összetört bátyám karját.-Én tudok valakit, aki nagyon szerelmes... volt beléd.-mondtam ki gondolkodás nélkül.
-Georgina ez nem vicces.-rázta a fejét.
-Teljesen komolyan beszélek. Viszont elég nehezen sikerült őt talpra állítani azután, hogy Celestina miatt a padlóra került és most úgy néz ki, hogy összejön neki a dolog egy másik fiúval, ezért nem tehetem meg vele, hogy bekavarok.
-Megértem. Szegény lány.-húzta el a száját.-Sokat szenvedett?
-Hát... eléggé.-morzsoltam az ujjaimat.
-Akkor inkább nem akarom tudni, hogy ki volt az, mert szeretném, ha ezek után boldog lenne. Jobb lesz neki azzal a másik fiúval.-mosolyodott el.
-Ezért szeretlek én téged.-öleltem meg.-Mindig azt nézed, hogy mi a jó a másiknak.
Néhány órán keresztül még néztük a TV-t, de igazából csak jelképesen ment a készülék, hogy legyen valami háttérzaj. Mindkettőnk gondolatai máshol jártak. Én azon agyaltam, hogy miként fogom a történteket beadagolni Jenni-nek, anélkül, hogy összezavarnám az érzéseit. Apropó Jenni! Egész délután nem hívott, sőt még üzenetet sem küldött, de az is lehet, hogy csak nem hallottam. Felpattantam és megkerestem a telefonomat. Egy olvasatlan SMS várt rám. Másfél órával ezelőtt küldte Jenni. Ez állt benne: "Minden remekül ment :3 Viszont most hulla vagyok, majd hnap meséleeek ;)" Még jobban elfacsarodott a szívem az üzenet elolvasása után. Valahogy abban reménykedtem, hogy mégsem jön össze a dolog és akkor csak a bátyám marad számára, de így sajnos két tűz közé szorul.
-Köszönöm, hogy végig hallgattál.-indult el az ajtó fel Dave.
-Örülök, hogy újra a régi vagy.-öleltem meg.-Már nagyon hiányzott a bátyám.
-Ha legközelebb is megváltoznék...-tolt el magától.-Felhatalmazást kapsz, hogy egy jó nagy pofonnal észhez téríts.
-Észben tartom.-kacsintottam.-Dave!-a bátyám már épp a kilincs után nyúlt, amikor utána szóltam.-Láttam a szemedben, amikor elmondtam, a dolgot... Tudod, amikor... Szóval, amikor arról beszéltem, hogy valaki szerelmes beléd... Tudom, hogy...
-Ne félj Georgina!-szakított félbe.-Nem kavarok be Jenninek.-mosolygott rám őszintén...

29. rész. A titokzatos pincér

"A kapunk előtt elbúcsúztam Iantől egy hosszú csókkal, majd még egyel és még egyel. Végül sikerült elválnunk egymástól. Megköszöntem neki, hogy ilyen rendes Jennivel is és rájöttem, hogy napról napra egyre jobban szeretem. Ian felajánlotta, hogy menjek vele és tanuljunk náluk, de visszautasítottam, mert vártam az összetört szívű barátnőm hívását. A házba belépve viszont szerettem volna visszafordulni és Iannel tartani, ugyanis nem hittem a szememnek...."



A nappaliban Dave és a drága barátnője egymásba gabalyodva csókolóztak. Legszívesebben fellöktem volna őket, de türtőztettem magam és egy enyhe célzással jeleztem, hogy közönségük van.

-Khm...-köszörültem meg a torkomat.
A jelzésem viszont nem érte el a gerlepárt. 
-KHM....-ismételtem meg hangosabban.
Látszik, hogy a szerelem nem csak vak, hanem siket is, ugyanis rezzenéstelenül folytatták a "tevékenységüket". Pár másodpercig vártam, hogy biztos legyek benne, hogy láthatatlan vagyok számukra, majd idegesen dobbantottam egy nagyot.
-Most már elég!!
Dave hirtelen elengedte Celestinát, aki egy kisebb puffanással a földre zuhant, de gyorsan fel is pattant. Gúnyos mosolyra húztam a számat a jelenet láttán, aztán eszembe jutott, hogy miért is állok itt és újból hatalmába kerített az idegesség.
-Ha nem a saját szememmel láttam volna el sem hiszem, hogy ennyi ideig kibírtátok levegő nélkül...
-Hűha Georgina.-tette csípőre a kezét Celestina. Tudtam, hogy ez a vipera támadóállása, szóval felkészültem minden lehetséges beszólására.-Csak nem azt akarod mondani, hogy ti még sosem csináltatok hasonlót Ian-nel?
Néhányat pislogtam, míg összeszedtem a gondolataimat, hogy hasonló stílusban reagálhassam le az előbbi mondatát.
-Óóó... Vagy úgy... Hogy erre megy ki a játék... Minden áron be akarod bizonyítani, hogy te vagy a tökéletes barátnő és Ian sokkal jobban illene hozzád, mint hozzám.
Celestina arcán végig futott egy halvány zavarodottság, ami újabb gúnyos mosolyt csalt az arcomra. Annyira megtáltosodtam a siker ízétől, hogy nem bírtam türtőztetni magam és sorozatban törtek elő belőlem a frappánsabbnál frappánsabb szitkok.
-Nekem nem kell megjátszanod magad drágaságom. Ismerem a hozzád hasonló lányokat. Tudom, hogy addig nem állsz le amíg el nem éred a célodat, de jobb ha tudod, hogy Ian-nél ilyen és ehhez hasonló viselkedéssel semmire nem mész. A bátyám még bedőlt neked, bár...-néztem Davere.- Téged sem értelek, hogy mi az ami megfogott ebben a tömeggyártmányban, de elfogadom a döntésedet és nagyon remélem, hogy csak tévedek és nincs hátsó szándéka ennek a viperának. Ugyanis..- fordultam ismét Celestina felé.- ha megtudom, hogy számodra csak egy játékszer volt a bátyám...
-Fejezd be Georgina!-állt meg előttem Dave.-Nagyon szépen kérlek rá, hogy hagyj minket békén. Most menj fel a szobádba és gondolkozz el rajta, hogy mi is az, ami miatt ennyire nem tudod elviselni a kapcsolatunkat. Lehet, hogy Celestinának kell igazat adjak és tényleg csak féltékeny vagy ránk, mert mi igazán szeretjük egymást.
-Nah ez még tőled is nagyon aljas húzás volt Dave...-pislogtam nagyokat.-Inkább nem is mondok semmit, mert azt még nagyon megbánnám.
-Jobban is teszed.-tette karba a kezét.
Kissé megsemmisülve éreztem magam, ezért úgy döntöttem, hogy magukra hagyom a szerelmeseket, hagy enyelegjenek.
-Hát....-kapkodtam a fejem Celestina és Dave között.-További jó szórakozást.
-Meglesz.-kuncogta Celestina, miközben beletúrt a bátyám hajába.
Undorító. Ez a lány maga a sátán. Néhány hét vagy talán nap is elegendő volt számára ahhoz, hogy Dave-et magába bolondítsa. A bátyám teljesen bekattant. Bah... már nem is akarom magamat idegesíteni. Úgy sem hallgat rám, de idővel majd rájön, hogy nekem volt igazam és akkor bűntudat nélkül röhöghetek a szemébe és mondhatom, hogy "én megmondtam".

Épp másnapra magoltam, amikor megcsörrent a telefonom. Biztos voltam benne, hogy Jenni hív, ezért a füzetemet arrébb lökve a telefonom után nyúltam.
-Georginaaaaaa!!-kiáltott bele a telefonba.
-OMG... Mi történt?-tartottam távolabb a telefonomat a fülemtől.
-Holnap suli után találkozunk Erickkel!!-ujjongott a legjobb barátnőm.-Jajj annyira rendes volt.... és amikor látta, hogy szomorú vagyok, akkor....
-Várj!-vágtam közbe.-Ez tök szuper. Meg örülök is neki, de ki az az Erick?
-Ja, hát... A cukrászdában a pincér. Kiderült, hogy 18 éves és most végzett a gimiben. De kezdjük az elejéről. Ma látta, hogy egyedül vagyok, ezért oda jött hozzám és leült velem szembe. Először nem tudtam hova tenni a dolgot. Egy darabig csak ült ott és várta amíg kisírom magam. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de féltem, hogy miattam baja lesz belőle, hogy egy vendéggel ücsörög, ezért megkérdeztem, hogy nem kell-e dolgoznia... Mondta, hogy tudta, hogy meg fogok szólalni... Ezen én elmosolyodtam... Aztán csak beszélgettünk és beszélgettünk. Később arra is fény derült, hogy nem miden lánynak ad telefonszámot, igazából te voltál az első. Én csak azért kaptam, mert tudta, hogy ezért kérjük a "ház ajánlatát". Ja, és szerinte Dave bolond, amiért nem vette észre, hogy mennyire oda vagyok érte.-csapongott össze-vissza a gondolataiban.- Mielőtt eljöttem volna megkérdezte, hogy nincs-e kedvem holnap találkozni vele. Naná, hogy igent mondtam.-fújta ki magát.
-Ez nagyszerű hír Jenni.-örültem tiszta szívből.-Ezek szerint nem foglalkozol tovább Dave-vel?
-Nincs értelme.-csuklott el a hangja.-Lehet, hogy nem is szerettem igazán. Lehet, hogy csak egy egyszerű fellángolás volt. Az is lehet, hogy még meg fogom bánni a dolgot, de amíg nem lépek ez nem is derülhet ki, szóval benne vagyok egy találkában.
-A bátyám teljesen meg van zavarodva. Biztos, hogy nem fogod megbánni. Nem várhatsz rá örökké.
-Hát, igen... Valami baja van a húgomnak, szóval most mennem kell. Holnap találkozunk. Szia.-köszönt el.
-Oké. Hali.-dobtam el a telefonomat és folytattam a roppant érdekes történelem magolást.


Másnap reggel Jenni a megszokottnál is csinosabban érkezett a suliba, ugyanis a délutáni találka előtt már nem megy haza. Reggel minimum háromnegyed órán keresztül beszéltünk egymással webkamerán, mert nem tudta eldönteni, hogy mit vegyen fel. Végül egy szolid, hosszított, nyakba kötős felsőre és egy fekete testnadrágra esett a választása. Ha nem lenne a legjobb barátnőm és nem tudnám, hogy tegnap reggel mennyire össze volt törve, el sem hinném neki, hogy egy nap alatt túl is lépett a bátyámon. Persze tudom, hogy ez nem megy ilyen könnyen, és belül még biztos vagyok benne, hogy marja a szívét az az érzés, amit Celestina és Dave enyelgése vált ki belőle, amikor osztálytermünkben töltik az időt.
-Milyen csinos vagy ma.-mosolygott Ian Jennire.
-Köszönöm.-pirult el az én legkedvesebb barátnőm.-Nagy nap ez a mai.
-Hallottam.-nézett rám Ian.-Érezd jól magad.
-Köszönöm.-mosolygott őszintén.-És neked is köszönök mindent.-ölelt meg.
-Erre vannak a barátok, nem igaz?-szorítottam magamhoz.
Becsöngetés után a reggeli jókedvünk el is múlt, ugyanis törin Paul Watson tanár úr röpdolgozatot íratott velünk. Még szerencse, hogy tegnap este bemagoltam a leckét, így majdnem mindenre tudtam válaszolni. Miután végeztem a saját dolgozatommal gyorsan kicseréltem Jenni papírjával az enyémet és az övét is megírtam. Ilyen sem sűrűn fordul elő, hogy ennyire tudom a dolgozatot, ezért mindenki furán nézett rám. Halk pisszegéssel próbáltam a tudtukra adni, hogy ne nézzenek már ennyire feltűnően, mert a tanár is fel fog figyelni a dologra. Szerencsére nem buktunk le. Óra után Jenni nagyon megköszönte a segítségemet. A továbbiakban a nap elég unalmasan telt. Földrajzon már majdnem bealudtam, de Jenni meglökdösött, így sikerült magamhoz térni. Suli után elköszöntem Jennitől és megígértettem vele, hogy mindenképpen írjon vagy hívjon, ha végzett a randival, mert nagyon érdekelnek a részletek. Ian és én elindultunk a városba, hogy egy hamburger mellett pihenjük ki a mai nap fáradalmait.
-Biztos, hogy beszeretnél ülni a mekibe?
-Miért?-néztem félig felhúzott szemöldökkel Ian-re.
-Van egy jobb ötletem.-mosolyodott el ravaszul.
-Nem tudom, hogy mit forgatsz a fejedben, de ennek a mosolynak nem tudok ellenállni.
-Akkor gyere.-fogta meg a kezemet.
Először furán néztem rá, amikor bekanyarodtunk a sarkon és egyenesen a mcdonald's felé vettük az irányt.
-Öhm... Nem azt mondtad, hogy más helyre megyünk?-kérdeztem összezavarodva.
-Azt nem mondtam, hogy nem jövünk el ide, csak azt, hogy nem ülünk be.-kacsintott.
-Na jó, most már tényleg teljesen összezavartál.-nevettem fel.
-Csak gyere.
Ian gyorsan kifizette a vacsoránkat, majd ismét kézen fogott és maga után húzott.
-Most csukd be a szemed.-kért meg, majd átfogta a derekamat és így irányított tovább, hogy nehogy elessek.
-El fogok botlani. Félek.-szorítottam meg a kezét.
-Csak bízz bennem.-fogott erősebben, de éreztem a hangján, hogy mosolyog.-Most már kinyithatod.-szólalt meg néhány perccel később.
-Hűűű...-körülbelül ennyit tudtam kibökni azok után, ami a szemem elé tárult. Egy hegy tetején álltunk. Körülöttünk erdő terült el. Ian-nek sikerült úgy kiszámítania a dolgot, hogy pontosan a naplementét láthattuk.-Ez valami csodálatos.

-Tudtam, hogy tetszeni fog.-húzott magához Ian, majd ráérősen megcsókolt. A szívem a torkomban dobogott és úgy éreztem, hogyha nem fogna, akkor biztosan elájultam volna. Nem tudom, mennyi ideje állhattunk így, mert egy örökkévalóságnak tűnt az egész, de közben az átsuhant az agyamon, hogy igazából nem is akarom, hogy vége legyen. Lehet, hogy nem ugrottam Ian nyakába. Lehet, hogy nem ráztam a hajamat. Lehet, hogy nem játszottam meg magamat előtte, de én még mindig úgy érzem, hogy a mi csókunk sokkal őszintébb, mint Celestináé és a bátyámé. Mondhatják, hogy féltékeny vagyok, de ez őrültség. Ian-nél jobban sosem fogok senkit sem szeretni. Gondolhatják azt is, hogy a miénk nem igazi kapcsolat, de engem nem érdekel a véleményük, mert én tudom... Tudom, hogy őszintén szeretjük egymást. Ian pillantásaiból és érintéseiből minden kiolvasható. Most is hülyítettem ide felé jövet, hogy félek... Ha vele vagyok sosem érzek félelmet. Tudom, hogy biztonságban vagyok. Szerintem ez sokkal fontosabb, mint egy csókcsata a nappaliban. De ez az én véleményem. Mindenkinek mások az elvárásai...