27. rész. HATEfő...

"-Szerinted mit fognak szólni a többiek?
-Hüm? Mivel kapcsolatban?-nézett rám nagyot ásítva.
-Ian és én... Szerinted féltékenyek lesznek? Úgy értem Ian nagyon helyes és szinte minden lány megfordul utána. Miért pont engem választott?-töprengtem a plafont bámulva.
-Ne aggódj! Én már Ian-t évek óta ismerem és még sosem láttam ilyen boldognak. Biztos lehetsz benne, hogy azért pont te, mert szeret téged.-könyökölt fel.-Őt nem érdeklik a C bagázsba tartozó lányok. Azok a lányok egyáltalán nem a típusai, pedig azok a libák azt hiszik, hogy van esélyük.-forgatta a szemeit.-Biztos be fognak próbálkozni nála, de nem kell Ian miatt félned, ő nem fog bedőlni nekik! Most már aludj!-paskolta meg a karomat.-Holnap lesz a nagy napod és úgy kell végig vonulnod a folyosón, mint egy királynő. Nem szabad, hogy Ian kialvatlanul lásson és pláne nem szabad, hogy elbizonytalanodj. Minden rendben lesz.
-Köszönöm Jenni.-fordultam a másik oldalamra és néhány perc múlva elnyomott az álom." 



Reggel háromszor nyomtam ki a telefonomon az ébresztést. A másfél hetes szünet után semmi kedvem nem volt kimozdulni az ágyból. Jenni ugyanolyan nyúzottan kelt, mint én.
-Mi a fene történt?-ásítozott nagyokat.
-Azt hiszem már reggel van.-dünnyögtem én is.
-Milyen nap van?-túrt a hajába kómásan.
-Öhm... Hétfő.-gondolkodtam el egy pillanatig.
-Basszus ma már suli.-húzta el a száját.
-Azta, tényleg. Siessünk mert el fogunk késni.-rúgtam le magamról a takarót.
Egy gyors reggelit követően egymás után elfoglaltuk a fürdőszobát. Már így is hatalmas volt a torlódás, hiszen két lánynak több idő kell, de még a bátyám is megjelent az ajtóban.
-Jajj lányok, nagyon szépek vagytok, de már tényleg kellene a fürdő, én még le sem zuhanyoztam.-állt egy szál pizsamanadrágban az ajtófélfának dőlve.
-Igyekszünk.-csaptam rá az ajtót és folytattam a szempilla spirálozást.
-Jujj.. Láttad?-suttogott kipirulva Jennifer.
-Mit is?-pillantottam rá.
-Hát.. Tudoood, hogy nem volt rajta póló.-jött zavarba.
-Haha.-nevettem fel.
-Ajj, tudtam, hogy nem kellett volna neked elmondani, hogy belezúgtam.-hajtotta le a wc tetőt, majd ráhuppant.
-Mert?-fordultam felé a tőlem telhető leggyorsabban.
-Mindig mosolyogsz rajta, meg ki is nevetsz.-szontyolodott el.
-Ez butaság Jenni.-guggoltam le elé.-Akkor is nevettem volna, ha nem Dave-ről van szó.
-Persze, ezt csak úgy mondod.-legyintett.
-Komolyan beszélek.
-LÁNYOK!!!-dübörgött az ajtón a bátyám.
-Kész vagyunk.-nyitottuk ki az ajtót egyszerre.
-Na, végre.-csörtetett be a fürdőbe, majd az ajtó hatalmas csapódással bezárult mögötte.
Azt hinné az ember, hogy ha már alapból késésben van, akkor ettől rosszabb már nem jöhet. Sajnos a mi esetünkben ez egy hatalmas nagy tévedés volt. Ugyanis Jenni eltüntette az egyik tankönyvét, amit legalább 20 percen keresztül kerestünk, de nem jártunk sikerrel.
-Biztos, hogy elhoztad magaddal? Nem hagytad otthon?-toltam vissza a helyére az ágyamat.
-Várjunk csak.-kapta fel az asztalomról az órarendet.-Ma nincs is fizikánk.-nevetett fel.
-Ezt nem hiszem el.-rogytam le az ágyamra, miközben belőlem is előtört a nevetés.-Hát, ez szuper.
A következő probléma abból adódott, hogy még mindig pizsamában voltunk és én nem találtam azt a felsőt, amit a "nagy napra" akartam felvenni.
-Dave, tényleg nem került a te ruháid közé?-rontottam be már sokadszorra az ő szobájába.
-Komolyan úgy nézek ki, mint aki felvenne egy lila, kivágott felsőt?-forgatta a szemeit.
-Pink! A felsőm színe, pink!-ordítottam.
-Felőlem hupikék is lehet, de én már indulok is, nem akarok miattad elkésni.
-Ne csináld már! Én addig biztos, hogy nem megyek el itthonról, amíg meg nem találom  pink felsőmet.-rohantam vissza a szobámba és ismételten küldtem egy "5 perc és kint vagyunk a ház előtt" üzenetet Ian-nek.
-Meglett?-kutatott a szekrényemben Jenni.
-Nem.-görbítettem le a számat.
-Keressük!-látott neki újból a ruháim túrásának.
-Hagyd...-legyintettem.-25 perc múlva becsöngetnek. Sietnünk kell.
-Itt van!-rántotta elő a polcom leghátuljáról a keresett ruhadarabot.
-Végszóra.-mosolyodtam el.-Köszi.-kaptam magamra a felsőt.
-Gyerünk. Ha futunk, legkésőbb 55-re ott is vagyunk.
A cipőfelvétellel nem akadt problémánk. Már meg is lepődtem rajta, hogy ezzel kb. két perc alatt megvoltunk. A kapuban egy gyors csókot váltottunk Ian-nel és már indultunk is az iskolába. Az utat futólépésben tettük meg, így becsöngetés előtt 2 perccel szó szerint beestünk az osztálytermünkbe, ugyanis Jenni-nek kikötődött a cipőfűzője és megbotlott benne. A hiper-szuper belépőm nem pont úgy alakult, ahogyan elterveztem. Viszont a késésünknek köszönhetően további 45 percet nyertem magamnak, hogy felkészüljek a kínos jelenetre az iskolaudvaron. Természetesen, ha valamit nagyon szeretnénk halogatni az a lehető leghamarabb bekövetkezik. Így volt ez velem is. A mindig nagyon hosszúnak és unalmasnak tűnő földrajz óra most pillanatok alatt elrepült és már kezdetét is vette a szünet. Ian-nel kézen fogva indultunk ki az udvarra és nagy meglepetésemre senkinek nem volt olyan furcsa ez a helyzet, mint nekem. A többi diák nem fordított ránk különösebb figyelmet. Egy megszokott párosként hatottunk a suliban. A focipálya szélén egy üres padon foglaltunk helyet Jennivel és Ian-nel. Egy kissé elkalandoztam és a pálya túloldalán csacsogó és sűrűn felénk pillantgató Christinát, Claire-t, Camelia-t és Celestinát néztem. Kiolvastam a tekintetükből, hogy valamin nagyon jól szórakoznak. Mivel az esetek 90%-ban rajtam akadt meg a szemük, ezért biztosra vehettem, hogy én vagyok a téma. Milyen buta lányok ezek?! Még arra sem jöttek rá, hogy mennyire feltűnően beszélik ki a többieket. Az elkalandozásomból Jenni rázott vissza azzal, hogy a könyökével oldalba bökött.
-Figyi, ne foglalkozz velük! Hülye libák.-suttogta a fülembe, hogy a másik oldalamon ülő Ian ne halhassa.
-Igen, tudom.-erőltettem magamra egy mosolyt.
Az órák viszonylag eseménytelenül teltek. A tanárok igyekeztek felhívni a figyelmünket arra, hogy már vége van a lazsálásnak és a kilencedikes beszoktatás is régen megszűnt, szóval érdemes lenne elkezdenünk tanulni. Persze minket, diákokat az iskolának a tanulás része kevésbé érdekelt, ugyanis mindenki a szünetben történteket igyekezett megosztani a tőle legtávolabb ülővel. Ennek meg is lett a böjtje, ugyanis Paul Watson nem nézte jó szemmel a folyamatosan beszélgető és viháncoló osztályt, így egy történelem röpdolgozattal zártuk a napot. Nem mondom, hogy mindent tudtam, mert természetes, hogyha felbosszantasz egy tanárt, akkor nem a legegyszerűbb kérdéseket teszi fel a dolgozatban, de szerintem meg lesz a 3-as. Pláne, hogy Jennivel szinte az egész dolgozatot megbeszéltük. Volt rá lehetőségünk, amíg Paul az első sorban puskázó Ashley-vel és Peter-rel kiabált. Órák után Jennitől hamar elköszöntem, mert az anyukája jött érte, hogy együtt menjenek vásárolni, míg Ian-nek el kellett vinnie egy papírt az osztályfőnöknek, ezért egyedül várakoztam az iskola előtt.  A napomat gondoltam végig és azon agyaltam, hogy mennyire tartottam a többik véleményétől, akik nem, hogy rossz szót nem szóltak, de áldásukat adták ránk és szeretnék, ha sokáig együtt maradnánk Ian-nel. Túl hamar örültem a dolgoknak, ugyanis a következő percben viháncolva haladt el mellettem Christina, Claire, Camelia és Celestina. Természetesen nem bírták megállni szó nélkül.
-Hm... Hogy is kérdezzem, amit szeretnék?-csavargatta egy hajtincsét Camelia.
-Mondjuk gyorsan? Mert igazán nincs kedvem hozzátok.-tettem karba a kezemet.
-Ohh... csak nem programod van Ian-nel?-kuncogott gúnyosan Claire.
-Áh.. Szóval erről van szó.-mosolyodtam el, de legbelül éreztem, hogy mindjárt rosszul leszek. Senki nem volt a közelben, aki megvédhetett volna ettől a négy kígyótól, így csak magamra hagyatkozhattam.
-Mikor történt a baleset?-nézett rám nagyokat pislogva, a műszempilláitól alig látó Celestina.
-Miféle balesetre gondolsz?-húztam tovább az időt. Közben abban reménykedtem, hogy Ian minél hamarabb végez az osztályfőnöknél és kiment ebből a kínos helyzetből.
-Arra gondolok, hogy Ian mikor veszítette el a látását, hogy ilyen lányokkal foglalkozik, mint te?-folytatta Celestina.
-Le kell, hogy romboljam az illúziótokat.-néztem végig a négy lányon.-Már lassan két hete egy párt alkotunk és SENKI nem zavarhat be a képbe.-most én mosolyodtam el gúnyosan.
-El sem tudom képzelni, hogy mit eszik rajtad Ian.-mért végig tetőtől-talpig Christina, majd elfintorodott.-Én teljesen biztos vagyok benne, hogy 1 hónap után észhez tér és meglátja, hogy Celestina mennyivel szebb és észreveszi, hogy az én drága barátnőm már milyen régóta szerelmes belé.
-Hát azt várhatja a te "drága barátnőd".-gúnyoltam ki.
-Szerintem még max. 1 hét és lapátra tesz.-legyintett Claire.
-Ja, csak egy újabb strigula kell neki.-helyeselt Camelia.
-Nem érdekel a véleményetek.-nyeltem egy nagyot.
-Ugyan kérlek.-legyintett megint Claire. Lassan kezdem azt hinni, hogy valami rángási görcsei vannak a karjában.-Látom, hogy mindjárt elsírod magad. Te még gyerek vagy Georgina, nincs szükséged pasira. Pláne nem olyanra, mint Ian, aki sokkal jobbat érdemel nálad. Menj haza barbie babázni.
-Majd én eldöntöm, hogy ki az akit megérdemlek.-állt meg lazán mellettem Ian és átölelte a derekamat.
Hirtelen hatalmas kő esett le a szívemről és ezután a néhány kínos perc után ismételten biztonságban éreztem magam.
-Öhm... Ian... Szi... Szia..-jött zavarba Celestina.-Én nem... Mi nem...
-Nem érdekel lányok.-állította le őket.-Ha valami problémátok van velem, vagy a magánéletemmel, akkor azt velem beszéljétek meg és hagyjátok ki belőle Georginát.-szorított magához még erősebben.-Remélem, ez nem túl nagy kérés. Mellesleg megjegyezném, hogy egyáltalán nem érdekel a véleményetek, ugyanis majd én eldöntöm, hogy ki az akivel boldog vagyok, szóval jó lenne, ha nem komplikálnátok túl a dolgokat. Kösz!-azzal hátat fordított a "sátánoknak" és magával húzva elindult. Néhány percig csendben sétáltunk egymás mellett, majd én törtem meg a csendet.
-Köszi.
-Nem kell megköszönnöd. Alap.-mosolygott le rám, majd adott egy puszit a fejem tetejére.
-Figyelj...-álltam meg előtte további pár perc után.-Kérdezhetek valamit?
-Hm??-nézett rám félig felhúzott szemöldökkel.
-De őszintén válaszolj!-fúrtam a tekintetemet az övébe.
-Kezdesz megijeszteni.-engedte el a kezemet.
-Miért pont én?-böktem ki végül, némi habozás után.
-Ezt most nem teljesen értem.-túrt bele a hajába.
-Úgy értem miért pont engem választottál, amikor bármelyik lányt megkaphatnád az évfolyamon?-tördeltem az ujjaimat zavaromban.
-Komolyan kérdezed?-hökkent meg egy pillanatra, majd láttam, hogy néhány dolog átfut az agyán.-Mivel traktálták tele a fejed?-tette karba a kezét.
-Mi?-gondolkodtam el.-Ja, nem.-esett le a dolog.-Nem Claire-ék miatt kérdezem.
-Hát jó. Tényleg érdekel?-adta meg magát.
-Ühüm.-bólintottam és elégedetten elmosolyodtam.
-Szóval... Mivel a gólyanapon nem voltál, ezért kíváncsian vártam az első tanítási napot, hogy találkozzak azokkal az arcokkal, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak jönni. Aztán megjelent egy szőkésbarna hajú lány Jennivel az ajtóban...
-Ez lennék én?-szakítottam félbe.
-Pontosan.-mosolyodott el.
-De várjunk csak...-gondoltam végig a hallottakat.-Azt mondtad, hogy szőkésbarna?
-Igen.-húzta ravasz mosolyra a száját.
-De, te akkor le Szösziztél.-emlékeztem vissza arra a felejthetetlen percre, amikor életemben először megláttam Ian-t.
-Pontosan.-bólintott.-Figyelemfelkeltés volt a cél. Azt akartam, hogy megjegyezz, mert én már akkor megjegyeztelek és még a nevedet sem tudtam.
-Hát, bejött a terved.-jöttem zavarba.-Az biztos, hogy megjegyeztelek.
-Még az sem érdekelt, hogy eleinte ki nem állhattál a folytonos nyomulásom miatt. Egyszerűen nem tudtam anélkül elmenni melletted, hogy hozzád ne szóljak. Aztán Jennivel tök jóban lettetek és ez nekem is örömömre szolgált, mert azt már tudod, hogy Jennivel eddig is ismertük egymást, így nagyon sokat mesélt rólad.
És, hogy a kérdésedre válaszoljak: Már többször is volt dolgom olyan lányokkal, mint Camelia és társai, de meguntam őket. Mind egyformák és nincs bennük semmi egyedi. Szerintem egyáltalán nem szépek a szinte fehér hajaikkal, műanyag szempilláikkal, 10 cm-es sarkaikkal és hosszú karmaikkal. Engem csak te érdekelsz Georgina Blaze és örülnék neki, ha nem dőlnél be azoknak a buta libáknak.-döntötte a homlokát az enyémnek.
-Hűűű...-nem tudtam levakarni a fejemről a buta vigyort.-Örülök, hogy nem csak egy strigula vagyok a sok közül.
-Ezt inkább nem is akarom tudni, hogy honnan szedted.-mosolyodott el, majd az ajkait az enyémre tapasztotta és hosszasan megcsókolt.

Otthon senkit nem találtam, ezért egy hatalmas szendvics társaságában ültem le tanulni a holnapi kémia dolgozatra. Már épp azon agyaltam, hogy miért ver engem az isten ilyen tantárgyakkal, amikor ajtócsapódást hallottam, így némi szünetet beiktattam a magolásba és lesiettem a lépcsőn.
-Szia apa. Milyen volt a napod?-álltam meg a cipőt cserélő férfi mögött.
-Szervusz kislányom. Hosszú és fárasztó. Neked? Mit szóltak a többiek az új szerelmespárhoz?-kacsintott egyet, majd elindult a konyha felé.
-Egész jól fogadták.-ültem le mellé.
-Kérsz?-nyújtott felém egy fél szendvicset.
-Nem, köszi. Már ettem.
Apa bólintott egyet és beleharapott az előbb felkínált kenyérszeletbe.
-A bátyád?-nézett az emelet felé.
-Nem tudok róla.
-Nincs itthon?
-Nincs. Még ma nem láttam, csak reggel, amikor elment itthonról.
-Biztos kibékültek Ben-nel.-ivott bele egy bögre tejbe.
-Lehet.-borzongtam meg egy pillanatra, amikor felfogtam a szavak súlyát és rájöttem, hogy ha tényleg békülés van a láthatáron, akkor Ben megint rendszeres része lesz a mindennapjainknak.
-Valami baj van?-nézett rám apa féloldalasan.
-Hüm? Ja, nem nincs semmi, csak elgondolkodtam.
-Ne aggódj! Dave nem engedné, hogy Ben bármit is tegyen veled. A bátyád nagyon szeret téged.
-Tudom.-mosolyodtam el.
-Anyád hívott ma.-kent meg egy újabb kenyeret gondterhelten.
-Mit akart?
-Irántad érdeklődött.
-Miért nem engem hívott?
-Fogalmam sincs, de szeretném, ha lecsitulna az ügy és mindenki élné tovább az életét és nem lenne rendszer ebből az egészből. Ne haragudj Georgi, de én már teljesen jól megvoltam Bella nélkül.
-Én is.-mosolyodtam el.-Az őszi szünet mindenkinek megbolygatta az életét és sajnálom, mert ez az egész az én hibám. Ha nem költözök ide, akkor lehet, hogy soha többé nem látjátok egymást.
-Ne butáskodj Georgina. Nem úgy értettem. Neked nagyon örülök és annak is, hogy itt laksz velünk, csak édesanyáddal nem hiába váltunk el.
-Tudom és megpróbálok beszélni vele. A tudtára adom, hogy nem akarunk újra egy család lenni és mindenkinek jobb, ha tartjuk a megszokott távolságot.
-Köszönöm. Tudtam, hogy megérted.
A beszélgetésünket Dave megérkezése szakította félbe.
-Sziasztok. Örülök, hogy egy helyen találtalak benneteket.-vigyorgott ránk.
-Hűha. Ez komolynak hangzik.-dőlt hátra a széken apa.
-Valamit el kell mondanom nektek. Jó híreim vannak.
-Kibékültetek Ben-nel?-fészkelődtem a székemen.
-Dehogy. Aki a húgom ellen tesz valamit, azzal sosem fogok kibékülni. Ezt megígérhetem.
-Akkor tényleg jó híreid lehetnek.-mosolyodtam el.
-Igen. Szóóóval...
-Jó, jó. Halljuk!-türelmetlenkedett apa.
-Van egy barátnőm...