26. rész. A szünet utolsó hétvégéje

"-Mennyit hallottál abból, amit anyád mondott?-öntött 3 bögrébe forrócsokit.

-Eleget ahhoz, hogy tudjam semmi sem változott köztünk. 

-Csak hogy tudd, nem értek vele egyet. Szerintem Ian nincs rád rossz hatással. Sőt, örülök, hogy ennyi idő alatt sikerült beilleszkedned és megkedvelned New Orleanst.-nyújtott felém egy bögrét, majd a másik kettővel elindult a nappali felé. Nem szóltam semmit, csak követtem őt. Mind a hárman megnéztünk egy filmet, amin ismételten sikerült bealudnom. Hajnalban komótosan másztam fel a szobámba és végigterültem az ágyamon. A telefonom veszettül villogott. Tudtam, hogy az üzenet csak egy valakitől jöhet és nem is tévedtem. Másolom.

"Tudom, hogy elmondtad az üzeneteket. Ezt még nagyon megbánod! Egy nap az enyém leszel G.!"

Nem bírtam elaludni. Egyre csak az SMS-en járt az eszem. Végül "nincs mit veszítenem" alapon felhívtam Ian-t, de nem ő vette fel a telefont..."


Persze bárki megmondhatja, hogy én sem vagyok normális, hiszen hajnalok hajnalán zargatom a barátomat, de én abban reménykedtem, hogy kómásan felveszi a telefont és az üzenet hallatán még az álom is kimegy a szeméből. Na, hát ez pont nem így történt... Ben vette fel a telefont, amitől az első percben egy kissé megtorpantam. Végig futott az agyamon, hogy vajon mit csinálhatott Ian-nel, hogy nem tud velem beszélni. Még mielőtt ti is hamis teóriákat kreálnátok, elárulom, hogy a telefonbeszélgetésből megtudtam, hogy Ian-nek nincs semmi baja, csak éppenséggel hajnal három révén alszik, mint minden normális ember. Ebből jön a következő lépés, miszerint Ben a nem normális emberek táborát erősíti. Jó, persze, feltehetitek magatokban a kérdést, hogy én miért vagyok ébren ilyenkor, ha normálisnak tartom magam, de szerintem a válasz egyszerű: nem hiszem, hogy ti elbírnátok aludni, ha különböző fenyegető, zaklató SMS-ek sorozatával árasztanának el benneteket. A telefonbeszélgetésünk nem tartott sokáig, mert amint meghallottam, hogy Ben van a vonal másik végén egy "Majd reggel mond meg neki, hogy kerestem." utasítással lecsaptam a telefont. Sokáig forgolódtam az ágyamban, végül valamikor 5 óra tájban sikerült elaludnom. Sajnos el sem juthattam az alvás REM fázisába, mert körülbelül másfél órával később kipattant a szemem. Gyorsan behajigáltam az ágyneműt a tartóba, majd a konyhába vettem az irányt. Reggelire sütöttem egy kis tojást és kakaóval megspékelve remekül falatoztam, amikor lábdobogásra lettem figyelmes.
-Jó reggelt!-ásított egy hatalmasat apa, majd amint sikerült felfognia, hogy kinek is köszönt, nagyokat pislogva rám nézett.-Hát te?
-Nem bírtam aludni.-vontam meg a vállam.
-Valami baj van?
-Nincs semmi, csak nem voltam álmos.-kortyoltam bele a kakaómba.
-Azt hittem, hogy édesanyádat hiányolod.-indította be a kávéfőzőt.
-Ezt te sem gondolhatod komolyan.-vontam fel a szemöldökömet.
-Jó, hát nem igazán tudom eldönteni, hogy mit váltott ki belőled az anyáddal töltött hét.-dobott a tányérára egy forró pirítóst.
-Emiatt igazán nem kell aggódnod. Asszem még jobban haragszom rá, mint mielőtt idejött.
-Hát, remélem azért nem csinál túl nagy rendszert ebből a "látogassuk meg a lányomat és a volt férjemet" dologból.
-Én is nagyon remélem.-mosogattam el magam után.-Na, megyek felöltözöm és átugrom Ian-hez.
-Georgina...-fordult értetlenül utánam.-Figyelj, én megértem, hogy nagyon szeretitek egymást, de nem gondolod, hogy ez azért egy kicsit túlzás? Úgy értem, lehet, hogy ő még alszik. 7:55 van drágám.
-Óóó.. még csak ennyi az idő?-túrtam bele zavartan a hajamba.-Azt hiszem még várok néhány órát.
-Szerintem sem ártana.-kuncogott apa.
A koránkelés miatt teljesen elvesztettem az időérzékemet. Kényelmesen átöltöztem, majd az ölembe kaptam a laptopot. A facebookon hagytam néhány üzenetet Jennifernek, mert már ezer éve nem beszéltünk. Rá akarom venni, hogy holnap aludjon nálam és hétfőn menjünk együtt a suliba. A face teljesen ki volt halva. Még mindenki alszik. Úgy érzem ez az őszi szünet nekem nem igazán a pihenésről szólt. A többiek majd kisimulva jelennek meg az iskolában, míg én ugyan olyan gyűrött leszek, mint a szünet előtt. Apropó iskola. Jennin kívül még nem nagyon tud senki az Ian-nel való kapcsolatomról. Én sosem szerettem a feltűnősködést és ez ma sincsen másképp. Ian-nel már megbeszéltük, hogy nem tartjuk fontosnak a facebookon mások tudtára adni a köztünk lévő dolgokat, ezért a státuszom még ugyan úgy "egyedülálló", mint másfél héttel ezelőtt. Akinek tudnia kell a dolgainkról az úgy is tudni fogja, a többiek meg nem érdekelnek. A szüleinktől is kaptunk hideget-meleget, így fel vagyok készülve az osztálytársaim reakcióira is. Internetes tétlenségemet a telefon csörgése szakította félbe.
-Szia csajszi! Már ezer éve nem hallottam a hangodat. Láttam a fészes üzenetedet és benne vagyok. Ott alszom. De mi lenne, ha ma is ott aludnék?-hadarta Jenni megállás nélkül. Úgy látszik rá még az sem hat, hogy csupán reggel fél kilenc van.
-Szia Jenni. Akkor ezt megbeszéltük. Felőlem már ma is itt aludhatsz, de azért megkérdezem majd aput.
-Oki. Na, de mesélj! Mi van az én hősszerelmes barátnőmmel? Anyud még itt van? Mesélj el mindent!-kapkodott levegő után.
-Anya tegnap este ment el. Ben zaklat, tegnap előtt volt is egy nagy balhé. Ian-nel meg minden oké. Vagyis nagyon remélem, mert hajnalban hívtam, de nem ő vette fel, hanem Ben.-ismertettem a helyzetemet.
-Mi??-halt el a hangja.-Ben? Zaklat? Téged?-hagyott minden szó után szünetet.
-Majd erről bővebben mesélek az este, jó? Szerintem ez nem éppen telefon téma.
-Jajj, csajszi. Komolyan mondom, amíg nem ismertelek unalmas volt az életem. Veled mindig történik valami.
-Azért örülnék neki, ha már lassan egyhangúvá válnának a dolgok.-dörzsöltem meg az arcomat.-Kezd elegem lenni az emberekből.
-Ne parázz! Majd én segítek neked ellazulni. Viszek egy csomó körömlakkot, újságokat, ja, meg néhány vígjátékot is. Oké?
-Ezért szeretlek én téged.-mosolyodtam el.-Mindig tudod, hogyan tereld el a gondolataimat.
-Hihi. Na, menj! Kérdezd meg apudat és dobj egy SMS-t nekem, hogy mizu van.
-Jójó. Remélem este találkozunk. Szia.-tettem le a telefont.
Már elég idő telt el ahhoz, hogy átszaladjak Ian-hez egy kicsit, ezért bekopogtam apához a dolgozó szobába.
-Figyelj! Nem lenne gond, ha Jenni már ma is itt aludna?-néztem rá boci szemekkel.
-Engem nem zavar.-legyintett apa.-Hívd csak át nyugodtan.
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm.-öleltem át.
-Hova, hova ilyen csinosan?-tolt el magától, majd tetőtől-talpig végigmért.-Ian?-tette fel aköltői kérdést.-Nem csodálom, hogy Ian-nek megakadt rajtad a szeme.-kacsintott.
-Jajj, apa.-hátráltam zavaromban.
-Csak dicsérlek kislányom és hidd el teljesen igazam van. Nem igaz, Dave?-biccentett az ajtóban álló bátyám felé.
-Szerintem is király ez a felső.-tartotta fel a mutató ujját, majd pizsamában tovább sétált.
-Ez a bátyád szájából dicséret.-súgta a fülembe apa, majd elmosolyodott.
-Meghiszem azt.-kuncogtam.-Most már tényleg indulok. Nem leszek sokáig.
-Azért ne felejtsd el, hogy Jennit is áthívtad!-szólt utánam.
-Mondom, hogy nem leszek sokáig.-bizonygattam.
-Jó, persze, persze. De azért ne felejtsd el Jennit!-legyintett, majd bezárta utánam az ajtót.
Magamra kaptam az őszi csizmámat és egy vékony kabátot és már útra készen álltam az ajtóban.
-SZIASZTOK!!-kiáltottam hangosan, hogy a dolgozó szobában ülő apa és az emeleten, biztosan zenét hallgató bátyám is hallja, hogy elmentem.
Útközben dobtam egy SMS-t Jennifernek, aki minden bizonnyal a telefon mellett ülhetett, mert a következő percben már jött is a válasz.

"Szupiiiii!!! 6-ra ott vagyok! Viszek mindent, amit megígértem! Hatalmas csajos bulit csinálunk! :DD"

Mosolyogva megráztam a fejemet, majd a telefont a zsebem mélyére süllyesztettem. Ianékhez hamar odaértem és óvatosan kopogtattam az ajtón. 

-Szervusz Georgina! Kerülj csak beljebb. Ian már biztosan vár.-invitált be az anyukája.

-Jó reggelt! Tulajdonképpen nem üzentem neki, hogy jövök.-túrtam bele a hajamba.

-Semmi gond, mi bármikor szívesen látunk, menj nyugodtan.

Le vettem a kabátomat és a csizmámat, majd gyors léptekkel elslisszoltam Ben ajtaja előtt és Ian ajtaján kopogtam.

-Ha nem Ben vagy, akkor bejöhetsz!-kiáltott.

-Szia, Ian.-zártam be magam mögött az ajtót.

-Óó.. Georgina. Hát te?-pattant fel az ágyról.

-Muszáj volt jönnöm.-léptem hozzá közelebb.-Tudnom kellet, hogy jól vagy-e. De, amint látom, még csak most kelhettél fel.-néztem végig a pizsamáján, ami egy lezser melegítőből és egy számomra ismeretlen együttes pólójából állt.

-Már miért ne lennék jól?-húzta fel a fél szemöldökét.

-Csak nem bízom Ben-ben.-ültem le az ágya szélére.

-Mi köze van ehhez a bátyámnak?-ült mellém.

-Nem mondta el, hogy hívtalak?!-döbbentem meg.

-Ma?-vágott hozzám hasonló fejet.

-Mondhatni igen... Vagyis hajnal három körül.-tördeltem az ujjaimat.

-Valami baj van? Nem szoktál olyankor hívni.

-Csak megint kaptam egy üzenetet és úgy éreztem, hogy beszélnünk kell, de Ben vette fel. Mondtam neki, hogy szóljon neked, hogy kerestelek, de ezek szerint ez nem történt meg.

-Várj már!-pattant fel.-Hogy került hozzá a telefonom? Én mindig ide teszem a párnám mellé, hogy ha valami van egyből elérhessem.-mutatott arra, ahol az említett készüléknek lennie kellett volna.-Megölöm ezt a pszichopatát!-szorította ökölbe a kezét.

-Ne csinálj semmit!-simítottam meg a vállát, majd a karját, végül a kezeim közé fogtam az öklét.-Pont ezt akarja elérni, hogy dühösek legyünk. Ne foglalkozz vele, majd vissza adja. Vagy van benne valami, amit nem kéne, hogy lásson?-néztem mélyen a szemeibe.

-Nincs. Mindig kitörlök mindent, csak a veled folytatott SMS-ezések vannak elmentve.-lazult el az arca.

-Na látod! Semmije sincs.-hajoltam hozzá, majd nyomtam egy puszit az arcára.

-Igazad van. Nem fogom felidegesíteni magam.-bólintott.

-Ez a beszéd.-mosolyodtam el.

-Lezuhanyozok és átöltözöm. Megvársz?-engedte el a kezemet. 

-Persze.-húztam féloldalas mosolyra a számat.
Ian egyedül hagyott a szobájában. Leültem a számítógépe elé és bolyongtam az interneten, amíg ajtó csapódást nem hallottam.
-Tudtam, hogy ma átjössz!
Egyből megismertem Ben hangját és hirtelen 180 fokos fordulatot tettem a székkel együtt.
-Mit keresel te itt?-riadtam meg egy pillanatra.
-Jajj G. Tudod, hogy itt lakom...-húzta gúnyos mosolyra a száját.
-Nem úgy értettem.-túrtam idegesen a hajamba.-Arra gondoltam, hogy mit keresel ITT, Ian szobájában?
-Hát ez egyértelmű. Vagy nem?-fordította félre a fejét.-Téged.
-Hát, akkor itt vagyok.-tártam szét a karomat.-Mondd nyugodtan.
-Amit én akarok, azt nem mondani kell.-simított ki néhány hajszálat az arcomból.
-Hozzám ne érj!-csaptam rá a kezére.
-Hűha, de harapós ma valaki.-csettintgetett a nyelvével.
Hátráltam néhány lépést, de nem vettem észre, hogy már az ágynál tartok, ezért hátraestem. Ben hirtelen ott termett és erősen leszorította a kezeimet, majd a száját az enyémre tapasztotta. Minden erőmmel azon voltam, hogy eltoljam magamtól. Rúgkapáltam és sikítani akartam, de a száját még mindig nem vette le az enyémről. Aztán minden olyan hirtelen történt. Ajtócsapódásra lettem figyelmes, majd valaki lerántotta rólam Bent és a falhoz vágta. Ian derekára csavart törölközőben állt a bátyjával szemben és nem túl szalonképes mondatokkal illette. Az egész testem remegett és mozdulni sem mertem, csak ültem az ágy szélén és néztem ahogyan a két testvér ordítozik egymással, majd Ian kilökdöste a szobából a bátyját és magunkra zárta az ajtót. Kulccsal.
-Jól vagy?-nézett le rám riadtan.
-Igen, csak megijedtem.-lapogattam az összekócolódott hajamat.
-Még szerencse, hogy itt felejtettem a ruhámat.-rázta a fejét.-Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha egy pár perccel később jövök.
Nem válaszoltam semmit, mert én is végig pörgettem az agyamon, a rosszabbnál rosszabb rémképeket.
-A szüleimnek ajánlani fogom, hogy küldjék valami bentlakásos suliba.-törte meg a csendet.
-Ne tedd! Mi lesz, ha azzal még jobban felbosszantjuk és majd rajtad fog bosszút állni?-torpantam meg.
-Látod Georgina, még most sem magadra gondolsz, hanem másokra.-csóválta a fejét.-Nem hagyom, hogy még egyszer a közeledbe kerüljön és egy ujjal is hozzád nyúljon!
-Tudom.-mosolyodtam el.
-Mostantól, ha itt leszünk mindig kulcsra zárjuk az ajtót. Oké?
-Ühüm.-bólintottam, majd félmosolyra húztam a számat, ahogy végignéztem a még mindig törölközőben álló Ian-en.
-Mi olyan vicces?-mosolyodott el. Aztán rájött, hogy őt nézem és megjelentek a szája szélén a nevető ráncok.
-Semmi.-jöttem zavarba.
-Egy perc és felöltözöm.-indult el a szekrénye felé.
-Addig kint leszek az ajtó előtt.-vettem ki a kulcsot a zárból.

-Ne menj ki oda!-tette a kezét az enyémre.-Nem akarom, hogy megint Ben kezei közül szedjelek ki.-borzongott meg, ahogy az előbbi jelentre gondolt.
Így hát a szoba másik végébe mentem és háttal leültem az ágyra, míg Ian felöltözött. A falon lévő posztereket nézegettem, amikor hirtelen sötétség lett és melegséget éreztem az arcomon. Befogta a szemeimet.
-Na, gyere ide!-fordította maga felé és leengedte a kezeit.
-Megijesztettél.-nevettem fel és mélyen az égszínkék szemeibe néztem.
-Nem akartalak.-húzta huncut mosolyra a száját, majd megcsókolt.
Nem töltöttem túl sok időt Ian-el, mert szerettem volna ebédre haza érni. Megmutattam neki Ben üzenetét és beszélgettünk még egy kicsit, majd haza indultam, hogy leülhessek még tanulni mielőtt Jenni megérkezik, hiszen holnap után már suli. A barátnőm tényleg betartotta az ígéretét és pontban 18:00-kor csengetett. Elgondolkodtam, hogy vajon tényleg most ért ide vagy már néhány perce vár az ajtó előtt, hogy hat óra legyen?! Mert tőle még az is kitelik. :D
-Megjöteeeem.-ugrott a nyakamba, amint kinyitottam neki az ajtót.-Hoztam mindent, amit reggel megbeszéltünk.-fordult nekem háttal, hogy lássam a hátán a hatalmas és dugig pakolt táskát.
-Tök szupi, de nem akarsz beljebb jönni?-nevettem, még mindig az ajtóban forgolódó barátnőmet nézve.
A következő fél órában lefutottuk a kötelező köröket. Beszélgettünk egy kicsit apával és a bátyámmal és együtt megvacsiztunk, majd felvonultunk a szobámba. Pizsiparti révén gyorsan letusoltunk és jöhettek a különböző csajos programok. Kifestettük egymást, hajakat kreáltunk, körmöt festettünk, majd különböző hülye fejeket vágva fényképezkedtünk. Ha valaki kívülről látott volna minket, biztosan őrültnek néz. Amikor már az öltözködésben és az ugrálásba kellő képen elfáradtunk leültünk és megnéztünk 2 vígjátékot egymás után. Nagyon jól éreztük magunkat. Egy kis időre még Ben-t is sikerült kivernem a fejemből. Hajnal háromnegyed kettő körül elérkezettnek láttuk az időt az alváshoz. Jenni fél álomban felém fordult és úgy láttam, hogy valamin nagyon gondolkodik.
-Valami baj van?-ültem fel.
-Csak azon gondolkodtam, hogy még nem is mesélted el a Ben dolgot.
-Már elég fáradtnak tűnsz. Nem jó, ha holnap elmondom?
-Nem. Most akarom hallani.-pattant fel ő is és láttam, hogy teljesen ki ment az álom a szeméből.
Ígyhát töviről-hegyire elmondtam neki mindent. Jenni elől még a máig is érkező SMS-eket sem titkoltam. A barátnőm megrökönyödve hallgatott, majd próbált biztatni, miszerint Ben csak féltékeny és csak idő kérdése és békén fog hagyni minket. Úgy legyen!


Másnap reggel szinte egyszerre keltünk. Vagyis inkább délben, hiszen már elmúlt fél egy. Ebéd után elmentünk plázázni és megint összefutottunk a cukrászdában azzal a pincérrel, aki kinézett magának.
-Ismeritek egymást?-mosolyodott el Jenni és beleszürcsölt a forró csokijába.
-A múltkor anyával voltam itt és megadta a számát egy szalvétán, amit a "ház ajánlata" mellé adott nekem, ami nem volt más, mint egy szívecske alakú süti.
-Hűha.-csillant fel a szeme.-De te már foglalt vagy.
-Tudom. Nem is mondtam el Ian-nek. Nem akarom, hogy féltékenységi jelenetet rendezzen és emiatt ne jöjjünk ebbe a cukiba.-turkáltam a villámmal a tányéromon.
-Hozhatok még valamit a hölgyeknek?-állt meg mellettünk az említett srác.
-Én nem kérek már semmit, köszönöm.-nyújtottam felé a tányéromat.
Jenni szeme hirtelen elkerekedett és láttam rajta, hogy valamire készül.
-Én meg szeretném kóstolni a ház ajánlatát.-mosolyodott el ravaszul.
-Egy perc és hozom.-sietett el a pincér.
-Mit művelsz?-súgtam oda a barátnőmnek.
-Te már foglalt vagy én meg nem. Bepróbálkozom. Vagy baj?-vonta meg a vállát.
-Dehogy.-nevettem el magam.
Néhány perccel később Jenni előtt is egy szív alakú sütemény lapult a tányéron. Pont olyan, mint amilyet néhány napja én is ettem.
-Nézd meg a szalvétát.-kuncogtam, amikor a pincér már elég távol volt.
-Haha.-nevetett fel Jenni.-Én is kaptam telefonszámot.
-Felhívod?
-Majd még meglátom.-süllyesztette a zsebébe a papírdarabot.
Nagyon jól szórakoztunk a plázában és még otthon sem romlott el a hangulatunk. Este valamivel hamarabb sikerült ágyba vergődnünk, mert nem akartunk fáradt fejjel másnap iskolába menni. Legnagyobb örömömre tegnap és ma nem kaptam újabb üzenetet Ben-től, ezért nyugodtan hunytam le a szememet. Aztán hirtelen felpattant a szemhéjam és Jenni felé fordultam.
-Szerinted mit fognak szólni a többiek?
-Hüm? Mivel kapcsolatban?-nézett rám nagyot ásítva.
-Ian és én... Szerinted féltékenyek lesznek? Úgy értem Ian nagyon helyes és szinte minden lány megfordul utána. Miért pont engem választott?-töprengtem a plafont bámulva.
-Ne aggódj! Én már Ian-t évek óta ismerem és még sosem láttam ilyen boldognak. Biztos lehetsz benne, hogy azért pont te, mert szeret téged.-könyökölt fel.-Őt nem érdeklik a C bagázsba tartozó lányok. Azok a lányok egyáltalán nem a típusai, pedig azok a libák azt hiszik, hogy van esélyük.-forgatta a szemeit.-Biztos be fognak próbálkozni nála, de nem kell Ian miatt félned, ő nem fog bedőlni nekik! Most már aludj!-paskolta meg a karomat.-Holnap lesz a nagy napod és úgy kell végig vonulnod a folyosón, mint egy királynő. Nem szabad, hogy Ian kialvatlanul lásson és pláne nem szabad, hogy elbizonytalanodj. Minden rendben lesz.
-Köszönöm Jenni.-fordultam a másik oldalamra és néhány perc múlva elnyomott az álom.

25. rész. Újrakezdés

"Fáradtan léptem be a sötét szobámba, majd felkapcsoltam a lámpát. Átöltöztem pizsamába, majd végig hasaltam az ágyamon és a gondolataimba merültem. A fejemben végigpörgettem az egész napot és arra jutottam, hogy helyesen cselekedtem. Egy zaklatót minél hamarabb le kell állítani, ha kell szülői segítséggel. Remélem Ben is megkapja, amire szüksége van. Lehet, hogy újból pszichológushoz fog járni, de az is lehet, hogy elég volt az apjával töltött beszélgetés. Azon kívül, hogy nagyot csalódtam benne és most egy kicsit azért tartok is tőle, nincs különösebb bajom vele. Ha nem akarná, hogy több is legyen köztünk, mint barátság, akkor teljesen jól meglennénk egymás mellett. Félálomban arra keltem, hogy SMS-em jött. Gondoltam biztosan Ian írt, de az üzenetet elolvasva meghűlt az ereimben a vér.

"Nehogy azt hidd, hogy ennyivel elintézhetsz! Szép álmokat G!" "

Reggel komótosan másztam ki az ágyamból és az egyre csak villogó telefonom felé vettem az irányt. Újabb SMS-em érkezett...

"Remélem jól aludtál G. Nem fogod kitalálni, hogy én kivel álmodtam... Segítek... Veled!"

Kezdett eléggé megijeszteni a dolog, hiszen ezek az üzenetek már egyáltalán nem arról szólnak, hogy bejövök neki. Természetesen reggeli után az első dolgom volt, hogy felhívjam Ian-t.Tegnap megbeszéltük, hogy mindenről befogok neki számolni és én ezt komolyan is gondoltam. Nem akarok többé titkolózni előtte. Elég sokára vette fel a telefont, már azt hittem, hogy nincs is a mobil közelében.

-Szia.-köszöntem bele a tőlem telhető legvidámabban.-Felkeltettelek?

-Szia. Dehogyis, csak zuhanyozni voltam. Valami baj van?-halkult el.

-Nem... Igen... Talán... Nem tudom.-haboztam.

-Miről van szó?

-Khm... Ben.-köszörültem meg a torkom.

-Már megint mit csinált az én félkegyelmű bátyám.-változott meg a hangja Ian-nek.

-Csak kaptam tőle néhány SMS-t. Nem nagy dolog, de gondoltam elmondom, hiszen megígértem.-szabadkoztam.

-Nagyon jól tetted.-lazult el a hangja.-Mi volt az üzenetekben?
-Megmutathatom személyesen is, ha szeretnéd.
-Igen, jó lenne a tegnapiak után találkozni.-helyeselt.
-Figyelj, lenne egy ötletem.-gondoltam végig a dolgokat egy pillanat alatt.
-Szeretem az ötleteidet. Bármi is az, csak jó lehet.
-Öhm... Szerintem előbb meg kéne hallgatnod, hogy mi is lenne az.-bizonytalanodtam el egy pillanatra.
-Oké, hallgatlak.-halkult el a vonal másik oldalán.
-Anyáról van szó... Pontosabban róla és rólad. Igazából ma este indul a gépe, ezért szeretném ha átjönnél és újból kezdenétek a dolgokat. Szeretné jóvátenni a történteket. Egy kissé elszúrta a megismerkedéseteket. Na? Mit gondolsz? Eltudnál tölteni vele néhány órát?-vártam türelmetlenül a választ.
-Georgina, ezt te sem gondolhatod komolyan...-szólt bele a telefonba némi hatásszünet után.
-Óó, akkor mondjam meg, hogy nem érsz rá?-szontyolodtam el egy picit.
-Mi? Nem, dehogy. Én csak arra céloztam, hogy természetesen ott leszek. Nem kell kérned. Szeretném, ha az anyukáddal minden rendben lenne köztetek. És különben is, jó lenne őt úgy is látni, hogy nem dagadnak ki a nyakán az erei az üvöltözéstől.-nevetett fel.
-Nem vagy normális.-nevetettem vele én is.-Akkor átjössz?
-Mikorra menjek?
-Amikorra szeretnél.-tettem le a telefont, de közben egy percig sem hervadt le a mosoly az arcomról.
Örültem, hogy minden jól alakul. Vidáman kocogtam le a lépcsőn, majd a konyhában anya mellé pattantam.
-Ian átjön, hogy tiszta lappal indulhassatok.-pislogtam rá bociszemekkel.
-Ohh... Mikorra jön? Készítsek valami finomságot neki? Milyen ételeket szeret?-sürgött-forgott a helységben.
-Anya, állj meg egy pillanatra!-fogtam meg a karját.-Nincs szükség semmire, csak add magad! Ja, és ne kiabálj...-tettem hozzá kacsintva.
-Ezt megígérhetem.-mosolyodott el.-Biztos ne csináljak valami sütit? Szeretném megmutatni neki a másik oldalamat.
-Tényleg nem szükséges.-ráztam a fejem.-Van itthon rágcsa, megtudjuk kínálni.-nyugtattam meg.-Különben is, nehogy már az utolsó óráidat, amit itt töltesz, a konyhában pazarold el.-jutott hirtelen eszembe, hogy anya ma visszautazik Joe-hoz.
-Igazad van.-tette vissza a fakanalat.
-Sziasztok, minden oké?-nézett végig rajtunk Dave. Rajtam tovább elidőzött a tekintete. Próbáltam a szemeimmel azt sugallni, hogy ne mondjon semmit, mert a tegnap estét még nem említettem a szüleimnek. Szerintem Dave vette a lapot, mert egyszerűen elsétált mellettünk és töltött magának egy bögre kávét.
-Apa merre van?-kortyolt bele a sötét lébe.
-A dolgozószobában.-ült le az asztalhoz anya.
-Hívjam én, vagy hívod te?-nézett mélyen a szemembe.
Tudtam, hogy nem halogathatjuk tovább, hiszen anya ma elmegy és ez nem éppen egy telefontéma. Akármennyire szeretném elfelejteni ezt a Ben dolgot, sajnos nem lehet csak úgy átsiklani felette.
-Szólok neki. Maradj nyugodtan.-indultam el az ajtó felé.
Zavartan nyitottam be apához, majd hirtelen ledermedtem. Erőt vett rajtam a félelem és megszólalni sem tudtam. Ahogy néztem a higgadt, újságot olvasó férfit végig futott az agyamon, hogy mégsem kéne elmondani ezt az egészet. Lehetne a mi titkunk a bátyámmal. Gondolataimból apa hozott vissza.
-Szervusz Georgina, Jenniferrel minden oké?-nézett fel a lapokból.
-Öhm.. Igen, persze. Csak nem írt vissza neki az olasz fiú és ezért volt szomorú.-füllentettem. Most mit mondhattam volna? Dave tegnap azt füllentette a szüleinknek, hogy Jenni miatt siettem el itthonról. Muszáj volt hazudnunk.
-Valami baj van Georgina?-nézett rám komoran.
-Öhm.. Igazából lenne valami, amit el kellene mondanom nektek. Neked meg anyának. Tudsz rám néhány percet szakítani? A konyhában várlak.-hadartam.
Meg sem vártam a válaszát, már ki is rontottam a szobából és futólépésben siettem vissza a bátyámhoz és anyához.
-Egy perc és jön.-nyeltem egy nagyot, majd lehuppantam a Dave melletti székre.
-Gergina jól érzed magad? Egy kicsit mintha fehér lennél.-nézett rám riadtan anya.-Csak nem beteg leszel?
-Nem. Jól vagyok. Csak egy kicsit kiszáradt a torkom.-rántottam ki a bátyám kezéből a poharat, majd szinte egy húzással lenyeltem a kesernyés kávét.
-Ezt még megittam volna.-nézett rám felhúzott szemöldökkel.
-Majd főzök le neked újat, ha szeretnéd.-töröltem meg a számat egy szalvétával.
-Áá, nem szükséges.-legyintett.
-Itt is vagyok. Mi az a nagyon fontos dolog?-húzta ki a széket apa.
-Hát... Khm...-csavargattam zavartan az egyik tincsemet.
-Majd én.-tette rá a kezét az enyémre Dave.
A következő percekből szinte csak foszlányokra emlékszem. Dave kézzel-lábbal mutogatott és közben elhadarta a tegnap estét. Anya és apa komoran hallgatták, néha félbeszakítva a bátyámat egy "Hümm..." vagy "Nem hiszek a fülemnek" közbeszólással.Végül a bátyám befejezte a kis monológját és 3 szempár szegeződött rám.
-Én elmondtam, amit tudtam. Most te jössz.-dőlt hátra a széken Dave.
-Igen Georgina, jó lenne, ha mondanál valamit.-dörzsölte meg az arcát anya.
-Már minden oké. Nem kell felfújni a dolgot. Csak néhány hívásról és SMS-ről van szó.-legyintettem határozottan.
-Miféle SMS-ek?-szállt be a beszélgetésbe apa.
Uppsz... Ezek szerint Dave nem mesélt nekik az üzenetekről. Én hülye. Már miért mesélt volna? Hiszen ő sem tudott róluk. Zavartan a bátyámra pillantottam, aki felhúzott szemöldökkel figyelt engem. Tudom, hogy csak jót akar nekem, de egy kicsit úgy tűnt, mintha élvezné a helyzetet. Megköszörültem a torkomat és a szüleimre néztem.
-Semmi különös. Csak szerelmi vallomások... vagy valami olyasmi.
-Megvannak még a telefonodban?-pislogott nagyokat anya.
-Nincsenek. Egyből kitöröltem őket. Különben is, még hónapokkal ezelőtt kaptam.-füllentettem.
-Akkor megnyugodhatunk? Tegnap végleg lerendeztétek a dolgot?-kíváncsiskodott anya.
-Biztosan. Hiszen már a szülei is tudnak róla. Ha kell, pszichológushoz is fog járni.-ismertettem a helyzetet.
-Na, ez igazán remek.-könnyebbült meg apa.-Örülök, hogy elmondtátok.
-Igen, szeretnénk, ha nem lennének titkaitok előttünk.-helyeselt anya.
Családi gyűlésünket a csengő szakította félbe.
-Ez biztosan Ian. Majd én kinyitom.-ugrottam fel.-Öhm...-fordultam vissza az ajtóból.-Lehetne, hogy előtte annyira ne feszegessük ezt a témát? Mégiscsak a bátyjáról van szó.
-Természetesen.-bólintott apa.-Tiszteletben tartjuk a kérésedet.
Megkönnyebbültem siettem az ajtó felé, közeben egy pillantást vetve a tükörbe. Gyorsan megigazítottam a hajamat, majd ajtót nyitottam.
- Szia. Gyere be. Már vártunk.-hajoltam közelebb hozzá, hogy egy puszit adhassak neki.
A szülők 500 méteres körzetben vannak, ilyenkor csak diszkréten. ;)
-Szia. Látom nagyon vártatok.-mutatott a konyha felé, ahol a többiek még mindig az asztalnál ültek.-A kivégzésemet terveztétek el?-húzta ravasz mosolyra a száját.
Ez volt az a tekintete, aminek nem tudtam ellenállni. Még az égszínkék szemeivel is mosolygott. A szeme sarkában és a szája szélén megjelentek a nevetőráncok. Nem tudom, hogy ez lehetséges-e, de rá kellett jönnöm, hogy nap mint nap újból beleszeretek. Túl sokáig időzhetett el a tekintetem rajta, mert egy határozott mozdulattal a bordáim közé bökött. Felocsúdtam a bambulásból és nevetve megszorítottam a kezét.
-Csak a tegnap estét ismertettük a szüleinkkel.-bólintott és elindultunk a konyha irányába.
-Jó napot, Mr. Blaze.-fogott kezet illedelmesen apával.
-Ian, már mondtam, hogy hívj csak Max-nek.-csóválta a fejét apa.-Ja, és nem vagyok én még olyan idős, nyugodtan köszönj sziával.
-Úgy lesz.-bólintott mosolyogva Ian.
-Magának is jó napot, Mrs. Blaze.-lépett anyához. Azért a két lépés távolságot megtartotta, amit nem is csodálok a múltkor történtek miatt.
-Ugyan már. Rám is vonatkozok, amit Max mondott, engem is tegezhetsz.-legyintett anya.-A különbség annyi, hogy ha lehet, ne Max-nek hívj, hanem Bellának.-mosolyodott el.
-Haha.-nevetett fel Ian. Értékelem, hogy valaki bírja anyának a humorát, nekem nem mindig sikerül.
-És végül neked is szia Dave.-rázott kezet a bátyámmal.
-Most, hogy végeztünk az üdvözléses körrel úgy gondolom, hogy bemehetnénk a nappaliba, ott sokkal több a hely.-tolta ki a széket anya.
Eleinte még egy kicsit feszült volt a levegő. Ian tartott anyától, amit nem is csodálok. Biztosan végigfutott az agyán, hogy bármelyik percben jöhet egy újabb kirohanás. Azért értékeltem, hogy ezt bevállalta, csak miattam. Tényleg szerethet, ha képes anyával ilyen sok időt együtt tölteni. Persze kibékültünk, de azért nem felejtem el, hogy milyen is tud lenni. Egy pár nap alatt nem lehet rendbe hozni mindazt, ami évek alatt ment tönkre. Az utóbbi napok viszonylag zökkenőmentesen teltek, de azért végig érezhető volt a feszültség a levegőben. Látom, hogy nagyon igyekszik minden helyrehozni, de azért Ian-nek is elejtett néhány célzást a délután alatt, amiről arra következtettem, hogy mégsem örül annyira a kapcsolatunknak, mint ahogy mutatta. Ebédre pizzát rendeltünk, majd a kötelező együtt evés után végre egy kicsit kettesben lehettem Ian-nel. Bezártam magunk mögött az ajtót és törökülésben leültem az ágyam tetejére.
-Sajnálom anyának a viselkedését.-néztem mélyen a szemibe.-Én tényleg azt hittem, hogy megváltozott.
-Az emberek sosem változnak meg igazán. Csak megtanulják elrejteni azt az énjüket, amit nem szeretnének, ha mások látnának.-ült le velem szemben.
-Igazad lehet.-húztam el a számat.-Mondjuk a viselkedése semmit nem változtat azon, hogyan érzek irántad.-hajoltam közelebb hozzá, hogy egy puszit adhassak neki, de megragadta a karomat, közelebb húzott magához és hosszasan megcsókolt. Egy percig sikerült elhinnem, hogy nem létezik más, csak mi ketten. A gyomromban szunnyadó lepkék újból életre keltek és megállás nélkül csapkodtak, megpróbálva kiszakítani a mellkasomat. Végül szaporán lélegezve óvatosan eltoltam magamtól, majd az égszínkék szemeibe néztem.
-Meg akarsz ölni?-mosolyodtam el, fülig elvörösödve.
-Eszemben sincs.-túrt bele a hajamba és ismét magához húzott, hogy megcsókoljon. Még az előzőnél is több érzelemmel volt tele. Szinte beleborzongtam. Egyre csak az járt a fejemben, hogy soha többé nem akarom elengedni. Végül bódultan toltam el magamtól és éreztem, hogy még az előbbinél is vörösebb lehetek. A fülemben lüktetett a vér és égett az arcom.
-Na, asszem sikerült megölni téged.-húzta ravasz mosolyra a száját.-Hozzak valami hideget?-célzott a szénné égett fejemre.
Hirtelen megszólalni sem tudtam, csak a kezeimbe temettem az arcom.
-Ne csináld ezt...-ragadta meg a kezeimet, majd óvatosan elvette az arcom elől.-Szeretem amikor zavarba jössz.-húzta óvatos mosolyra a száját.
-Én nem szeretem.-öleltem meg az arcomat a vállába fúrva.
Nem tudom mennyi ideig lehettünk így, végül Ian törte meg a csendet.
-Megmutatod az üzeneteket?
Óvatosan bólintottam, majd feltápászkodtam az ágyról. Megkerestem az íróasztalomon a telefont és visszaültem Ian mellé.
-Tessék.-nyújtottam felé a készüléket.
Elvette, majd komoran lapozgatott az üzenetek között. Sokáig nézte a képernyőt, amikor már úgy gondoltam, hogy ennyi idő alatt egy analfabéta is eltudja olvasni, megpróbáltam kideríteni, hogy mi jár a fejében.
-Mire gondolsz most?
-Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a bátyámból egy telefonos zaklató lett.-rázta a fejét.
-A szüleim nem tudhatják meg.-néztem rá riadtan.-A mostani üzeneteket nem mondtam el nekik. Azt hiszik, hogy Ben pszichológushoz fog járni és minden rendben van. Részükről az ügy le van zárva.
-Nem mondjuk el senkinek.-kulcsolta az ujjait az enyémre.-Majd mi elintézzük.
-Köszönöm.-döntöttem a fejemet a vállának.
-Georgina!!! Anyádnak indulnia kell! Gyere és köszönj el tőle!-hallottam apa hangját a földszintről.
-Mindjárt jövök.-engedtem el Ian kezét.
-Én is elköszönök.-indult el utánam.
Lassan kinyitottuk az ajtót és a lépcső felé indultunk, de hirtelen megtorpantunk. Suttogásra lettünk figyelmesek.
-Max vigyázz Georginára, nem tetszik nekem ez a fiú. Ígérd meg, hogy szétszakítod a kapcsolatukat. Mire legközelebb jövök már ne legyenek együtt! Ha ez másképp lenne, azt még nagyon megemlegeted! Elviszem magammal és soha többé nem láthatod a lányodat! Ez az egész miattad van! Ha nem költözik ide, akkor most nem kéne egy fiú miatt aggódnunk.
-Bella, ha veled élne, akkor is eljött volna ez a nap. Már 15 éves, nincs ebben semmi gond. De azt megígérhetem, hogy vigyázok rá. Ian-től nem kell félteni. Nagyon szeretik egymást. Nekem komolynak tűnik.
-Ugyan, ebben a korban semmi sem komoly...
-Khm...-szakítottam félbe őket. Nem akartam, hogy tudják, hogy szinte az egész beszélgetést végig hallgattuk.
Kínos csend telepedett a családra. Dave törte meg a csendet, majd mindenki kivonult a kapu elé, ahol anyára egy taxi várt. Sorban elbúcsúzott tőlünk, végül velem szemben állt meg.
-Hát... Jó volt újra látni téged.-ölelt meg.-Hamarosan jövök. Ha gondolod valamelyik hétvégén te is eljöhetsz hozzám.-adott egy puszit a homlokomra.
-Khm... Tudom, hogy nem indult valami zökkenőmentesen a kapcsolatunk, de azért örülök, hogy megismertelek.-intézte a szavait Ian-nek.
-Én is örülök, Bella.
-Aztán vigyázz a lányomra.-húzta fel a fél szemöldökét.
-Ezt megígérhetem.-ölelte át a derekamat Ian.
Időközben Dave és apa bepakolták a bőröndöket a csomagtartóba, így anya készen állt az indulásra.
-Sziasztok, majd beszélünk.-integetett az ablakból.

Egy darabig mindnyájan néztük a távolodó autót, végül apa és Dave bementek a házba.

-Köszönöm, hogy ezt a mai napot végig csináltad, miattam.-fordultam Ian felé.

-Nem kell megköszönnöd.-rázta a fejét.

-De komolyan. Köszönöm.-néztem rá határozottan.-Figyelj, tudom, hogy te is hallottad, amit anya mondott. Ne foglalkozz vele, én sem teszem.-mosolyodtam el.

-Nem fogok. Annál jobban szeretlek, hogy az anyukádra pazaroljam az időt.-simított ki egy tincset a szememből.-Lassan mennem kéne.

-A hétvégén még beszélünk.

-Feltétlenül.-mosolyodott el, majd közelebb hajolt és adott egy "jó éjt csókot".

-Szia.-intettem utána.

-Jó éjt Szöszi.-kacsintott rám.

Sokáig néztem, ahogyan Ian távolodik, végül eltűnt az utcasarkon. November 5.-e lévén már elég hűvös idő volt odakint. Hirtelen megborzongtam, majd a sötétedő égboltot figyeltem. Nemsokára beköszönt a tél. Már csak néhány hét kérdése és leesik az első hó. Közeleg a karácsony és ideje elkezdenem azon agyalni, hogy mit is adok Ian-nek. Szeretném, ha valami olyan ajándékot kapna, aminek örül. Tudom, hogy még több, mint egy hónap van hátra az ajándékozásik, de biztosra veszem, hogy nekem kell ennyi idő a gondolkodásra. Ha Ben normális lenne, még őt is megkérdezném, hogy mit tanácsol nekem, de így sajnos magamra maradtam. Az orromon kifújtam a hűvös levegőt és bementem a lakásba. Apát a konyhában találtam.

-Mennyit hallottál abból, amit anyád mondott?-öntött 3 bögrébe forrócsokit.

-Eleget ahhoz, hogy tudjam semmi sem változott köztünk. 

-Csak hogy tudd, nem értek vele egyet. Szerintem Ian nincs rád rossz hatással. Sőt, örülök, hogy ennyi idő alatt sikerült beilleszkedned és megkedvelned New Orleanst.-nyújtott felém egy bögrét, majd a másik kettővel elindult a nappali felé. Nem szóltam semmit, csak követtem őt. Mind a hárman megnéztünk egy filmet, amin ismételten sikerült bealudnom. Hajnalban komótosan másztam fel a szobámba és végigterültem az ágyamon. A telefonom veszettül villogott. Tudtam, hogy az üzenet csak egy valakitől jöhet és nem is tévedtem. Másolom.

"Tudom, hogy elmondtad az üzeneteket. Ezt még nagyon megbánod! Egy nap az enyém leszel G.!"

Nem bírtam elaludni. Egyre csak az SMS-en járt az eszem. Végül "nincs mit veszítenem" alapon felhívtam Ian-t, de nem ő vette fel a telefont...

24. rész. Egy szóval: Balhé

"Asszem ma még tömegverekedés lesz. Szuper... De nem értem rá ezen agyalni, ugyanis időközben megérkeztünk. Ian feltépte az ajtót, majd szó nélkül az emeletre rohant. Én követtem őt, így hirtelen még a szüleinek is elfelejtettem köszönni. Nem baj, majd elnézést kérek tőlük. Különben is, a mai nap ez már nem ez az első eset, hogy ilyen bunkón viselkedtem. Ian felcsörtetett a lépcsőn, majd szinte szó szerint rátörte az ajtót Ben-re..."


-Hogy te mekkora állat vagy!-ugrott a bátyja elé Ian.
-Ember, neked meg mi bajod? Az egyetlen állat a szobában te vagy.-hőkölt hátra Ben.
-Tudod te nagyon jól, hogy miről beszélek!
-Én komolyan nem értelek... Ülj le, igyál meg egy pohár vizet - bár lehet, hogy most valami erősebb jó lenne - aztán megbeszéljük, hogy mitől kattantál be.-nyújtott felé egy poharat.
Engem még Ben nem vett észre, mert az ajtó takarásában voltam. Nem is nagyon állt szándékomban felfedni magam, addig amíg csak szóban szidják egymást.
-Nem kell a vized. Ne játszd a hülyét! Georgina mindent elmondott!-lökte ki a poharat Ben kezéből.
-Óóó...-húzódott mosolyra a szája.-Szóval az a cafka beszámolt a kapcsolatunkról?
-Vigyázz a szádra!-sziszegte Ian.-Nincs köztetek semmilyen kapcsolat.
-Ááá... Várj, leülök. Meséld csak el, hogy mit mondott neked az a lány. Kíváncsi vagyok, hogy az ő szemszögéből, hogy néz ki a dolog.-helyezte magát kényelembe az ágyon.
-Nincsenek szemszögek Ben.-rázta a fejét Ian.-Csak egy sztori van, amit Georgi elmesélt. Én teljes mértékben hiszek neki. Nem kell megjátszanod magad, tudok a fenyegetésről.
-Miről beszélsz? Ezt még te sem gondolhatod komolyan. Szerinted én megfenyegetnék egy ártatlan lányt?-játszotta túl a szerepét.
-Tudod... Nem hiszek neked. Amit Gina mesélt az sokkal hihetőbb és sokkal jobban rád vall.
-Na, ide figyelj!-pattant fel az ágyról Ben, majd neki lökte a falna az öccsét.-Nem tudom, hogy mit hazudozott neked össze-vissza, de én nem fogom hagyni, hogy a saját testvéremet ellenem fordítsa.
-Állj le Ben!-sikítottam.
-Te mit keresel itt?-szórt szikrákat a szemével.
-Velem jött.-vett egyből a védelmébe Ian.-Tudod, mi együtt vagyunk.-hangsúlyozta ki a második mondatát.
-Meddig?-címezte nekem a szavait Ben.-Ezek szerint nem tudsz te semmit...-engedte el az öccse pulóverét.
Nagyon rosszat sejtettem. Tudtam, hogy most fog előállni valami hamis sztorival, csak hogy a saját bőrét mentse. Remélem Ian egy szavát sem hiszi el. De amit Ben mondott még engem is meglepett.
-Látom G a szép emlékeinket elfelejtetted Ian-nek elmesélni. Pedig megérdemli, hogy tudjon róla, nem igaz?-nézett rám félig felhúzott szemöldökkel.
-A miről? Milyen szép emlékeinkről? Nincsenek is emlékeink.-ráztam a fejem.
-Ugyan G, már kár titkolni.-csitított el Ben.-Elmondjam én, vagy mondod te?
-Ian kérlek.-néztem ijedten Ian-re.-Nem tudom, hogy miről beszél. Én mindent elmondtam neked. Bíznod kell bennem.-kapkodtam a fejemet a testvérek között, közben pedig kigördültek az első könnycseppjeim.
Ian komoran maga elé nézett. Egy pillantást sem vetett sem rám, sem a testvérére. Egyszerűen csak várta a folytatást és tudni akarta, hogy melyikünk hazudik.
-A parkban történt találkozások... annál a a padnál, azalatt a nagy odvas fa alatt.-kezdte Ben.
Tudtam miről beszél. Annál a padnál voltunk most is Ian-nel. Rajta kívül még senkivel nem jártam ott. Vele is csak kétszer, ma és aznap, amikor járni kezdtünk.
-Éjszakai lamúrok, hosszas csókcsaták...-folytatta.
-MI??-néztünk rá egyszerre Ian-nel.
-Fúj..-rázott ki a hideg. Persze Ben helyes srác meg minden, de ez a csókcsata dolog azért túlzás.
-Te tényleg beteg vagy.-nevetett fel Ian.
-Miért? Mert elmondtam az igazat?-tárta szét a karját.
-Ben, tudom, hogy nagyon felidegesítettelek, de attól, hogy megpróbálod tönkretenni a kapcsolatomat, még nem leszek együtt veled.-néztem mélyen a szemébe.
-Tudod, egy darabig még majdnem sikerült kételkednem Georginában, de a lamúros résznél már elvesztettem a hitemet.-rázta a fejét lesajnálóan Ian.
-De hát igazat mondtam.-kapkodta a fejét kétségbeesetten Ben.
-Undorodom tőled.-fújtatott Ian.
-Na ebből elegem van.-ragadta meg a vállamat és nekiszorított a falnak. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek. Még sikítani se volt erőm.-Nehogy azt hidd, hogy te nyerhetsz! Hidd el még könyörögni fogsz, hogy velem lehess.-suttogta a fülembe.
-Mit csinálsz a húgommal?-tépte le rólam Ben kezeit Dave.
-Te meg mit keresel itt?-ijedt meg egy pillanatra Ben.
-Georgina egész este feszült volt, meg ideges és ez a "hívd fel Ben-t és beszélgess vele ameddig csak tudsz" dolog is elég furcsa volt nekem. Tudni akarom, hogy mi folyik itt.-nézett végig rajtunk.
-Georgina meséld el neki.-ült le mellém az ágyra Ian.
-Ben megfenyegetett, hogy ha nem leszek vele, akkor megakadályozza azt is, hogy Ian-nel legyek.-mondtam alig halhatóan. Féltem a bátyám reakciójától, mert mégis csak a legjobb haverjáról beszélünk, akivel gyerek kora óta ismerik egymást. Nem akartam, hogy Dave tudjon a dologról, mert félek, hogy ő még Ian-nél is jobban kiakad. Sajnos a félelmem beigazolódott.
-Mit csináltál, te nem normális?-feszül ökölbe a keze.
-Dave kérlek! Ne csináljatok belőle felhajtást.-kapkodtam a fejem ijedten.
-Gyerekek nagyon örülünk, hogy ilyen sokan így együtt vagytok, de már elég későre jár, így ha lehet, legyetek csendesebben.-állt meg az ajtóban a két szülő.
-Tudjátok, hogy milyen aljas első szülött gyereketek van?-ragadta meg az alkalmat Ian.
-A szüleinket ne keverd bele!-rázta a fejét Ben.
-Ti miről beszéltek?-kérdezte a már eléggé fáradtnak tűnő nő.
Ian és Dave elmondták a szülőknek az egész történetet. Tulajdonképpen inkább csak Ian beszélt, hiszen ő többet tudott, mint a bátyám. Én meggyötörten ültem az ágyon és azon gondolkoztam, hogy miért kellet nekem ezt az egészet felhoznom? Miért nem hagytam, hogy Ben tegye meg az első lépést és mondjon valami őrültséget Ian-nek? Aztán erőt vettem magamon és rájöttem, hogy nagyon is jól cselekedtem. Lehet, hogy így vége lesz az egésznek, hiszen már a szülők is be lettek avatva. Nem bírtam volna végig csinálni, ha nincs Ian és Dave. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Az ágyon ülve lesütöttem a szememet és csak a cipőmet néztem. Nem akartam felemelni a fejem. Nem csak Ben tekintetét akartam elkerülni, hanem a szülőkét is. Miközben a helyzetet ismertették még azon is elgondolkoztam, hogy nem is találkoztam még ezzel a két felnőttel azóta, hogy Ian-nel együtt vagyunk. Hát, nem pont ilyen bemutatkozásra számítottam. De azért tegyük hozzá, hogy Ian bemutatkozása sem ment túl felhőtlenül, hiszen akkor jelent meg anya. Közben a két fiú a mondandójuk végére ért. A szülők megrökönyödve álltak az ajtóban.
-Te jó ég Georgina!-ült le egyből a másik oldalamra az anyukájuk.
-Te jó ég Ben!-állt meg a fia előtt az apja.-Nagyot csalódtunk benned! Szerintem beszélnünk kell.-azzal a 40-es éveiben járó férfi elindult lefele a lépcsőn, maga után hívva az idősebbik fiát.
Négyen maradtunk a szobában. Dave még mindig feszülten sétálgatott fel-alá, míg én Ian és az anyukája között ültem a kanapén, de még mindig nem néztem fel.
-Már nincs semmi baj. Elintézzük a dolgot. Még jó, hogy elmondtátok nekünk, így tudunk segíteni.-nyugtatgatott meleg hangon az anyukájuk.-Régen már voltak kisebb-nagyobb problémák Ben viselkedésével. Évekig járt pszichológushoz, de utána úgy tűnt, hogy minden rendben van.-csóválta a fejét.
Nem tudtam, hogy ezt miért mondja el nekem, hiszen semmi közöm hozzá, de azért jól esett, hogy a szülők máris a szívükbe fogadtak. Nagyon fáradt voltam és meggyötört ezért újból kigördült néhány könnycsepp. Ma már sokadszorra újból fojtogatott a sírás.
-Georgi.-emelte meg a fejemet az államnál fogva Ian.-Ne sírj! Jól tetted, hogy elmondtad.-nézett mélyen a szemembe. Furcsa módon az előbbi feszültség már alig volt érezhető az égszínkék tekintetében, most már melegséget árasztott. Éreztem, hogy mellette biztonságban vagyok. Hirtelen felindulásból erősen átöleltem és a homlokomat a vállába fúrtam. Nem akartam, hogy elengedjen. Simogatta a hátamat és közben a hajammal játszadozott. Kissé eltolt magától és a fülembe súgott.
-Senkinek nem hagynám, hogy bántson téged, Szöszi!-adott egy puszit a homlokomra.
A történtek ellenére sikerült elérnie, hogy elnevessem magam. Letöröltem a könnyeimet és ránéztem.
-Össze sírtam a pulóveredet.-törölgettem az említett területet.
-Az legyen a legnagyobb problémánk.-fogta meg a kezem.
A szobára néma csend telepedett. Dave végre leült egy kicsit, szerintem már megtett egy jó pár kilométert. Ian anyukája pedig mosolyogva minket nézett, majd az összekulcsolt kezünkre vetette a pillantását.
-Nem ilyen bemutatkozást szerettem volna.-kezdtem bele, mielőtt ő mondhatott volna valamit.
-Ugyan kedvesem, ez csak formaság.-legyintett.-Ian már rengeteget mesélt rólad. Szinte már családtagnak számítasz. Eddig nem volt még egy ilyen lány akiről ennyit hallottam volna. A fiamnak teljesen elvetted az eszét.-mosolygott.
-Ő is az enyémet.-suttogtam. Ian megszorította a kezemet és a szabad karjával átölelt.
-Dave, minden rendben van?-nézett a nő a bátyámra.
-Nem tudom, hogy mi lesz most.-túrt bele a hajába.
Én tudtam mire gondol. Szinte már ez volt a második otthona. Bármi történt egyből Ben-éknél kellett keresni. Most pedig megtudja, hogy a legjobb haverja ráhajtott a húgára. Nem lehet könnyű neki.
-Beszéltem vele.-jött vissza a szobába az apukájuk, nyomában Ben-nel.
Nem tűnt túl megviseltnek. Csak egy pillantást vetett rám, de az nem volt túl kedves.
-Elhúznátok a szobámból?-fakadt ki.
-Szebben is lehetett volna közölni, de már itt sem vagyunk.-indult meg az ajtó felé az anyukája.
Mi is követtük, majd néhány percre megálltunk a nappaliban. A szülők elnézést kértek a fiuk viselkedése miatt, majd elmondták, hogy bármikor szívesen látnak. Mindent megköszöntem nekik, majd Ian-nel és a bátyámmal elindultunk a kapuhoz.
-Megvárlak a sarkon.-biccentett Dave.
-Rendben, sietek.-szóltam utána.
-Jó, hogy itt voltál. Köszönöm, hogy segítettél.-nézett rá Ian.
-Georgináért mindent.-mosolygott rám Dave.
Megvártuk még Dave eltűnik a sötétségben, majd Ian felém fordult.
-Ígérd meg, hogyha bármit is csinál elmondod! Nem fogom hagyni, hogy bántson, de ehhez az kell, hogy mindent tudjak. Nem kell mindenkinek elmondanod, csak nekem.
-Ígérem.-pislogtam rá nagyokat.-De mi van, ha most még jobban feldühítettem?
-Az benne van a pakliban, hiszen Ben-ről beszélünk...-túrt bele a hajába.-De ketten mindent megoldunk.
-Biztos vagy te ebben?-kérdeztem félve.-Mert őszintén szólva egy kicsit tartok Ben-től.-sütöttem le a szemem.
-Bízz bennem.-hajolt közelebb, majd hosszasan megcsókolt.

 -Lassan mennem kell. Nem akarom Dave-t sokáig egyedül hagyni.-toltam el magamtól óvatosan.
-Rendben. Holnap beszélünk. Jó éjt!
-Neked is.-intettem egy utolsót, majd én is eltűntem a sötétségben.
Különböző érzések kavarogtak bennem. Ez az este mindenki számára mást jelentett. Dave elveszített egy legjobb barátot és emiatt nagyon bűntudatom volt. Viszont Ian-t és engem még közelebb hozott egymáshoz ez a Ben dolog. Igaz a mondás, miszerint a szeretet nem kimondani kell, hanem éreztetni. Ian is ezt tette ma. Csupán az érintéseiből és a testvére iránti dühből tudtam, hogy szeret engem. Nem akartam, hogy összevesszenek Ben-nel, de annak nagyon örülök, hogy végig bízott bennem. Szerintem ez az egyik legfontosabb lépcsőfoka egy kapcsolatnak, a bizalom. Hihetett volna a testvérének is, hiszen ő mégis csak a rokona és ezer éve ismeri, de nem tette. És ez az egész valahol legbelül nagyon nagy melegséggel tölt el.
-Mehetünk.-láttam meg Dave-et.
-Eseménydús éjszakánk volt.
-Az biztos.-értettem egyet.
-Örülök, hogy nem történt semmi kár a kapcsolatotokban.-ölelt át félkézzel.
-Én is.-mosolyogtam rá.-Figyelj!-torpantam meg egy pillanatra.-Nagyon sajnálom ezt az egészet. Nem akartam, hogy Ben-nel összevesszetek.
-Nincs semmi baj. A húgom sokkal fontosabb, mint egy barátság.-legyintett.
-De mégis csak óvodás korod óta ismerted őt.
-Igen, pont ezért lehet benne ekkorát csalódni, mert én is azt hittem, hogy ismerem, de nem. Egyáltalán nem.-csóválta a fejét.
-Azért egyszer kibékültök?-kérdeztem félve.
-Fogalmam sincs. Nem hiszem, hogy valaha is újra megbíznák benne.
-Sajnálom.
-Ne tedd!-mosolygott rám őszintén.
Időközben hazaértünk és óvatosan léptünk be a házba. Apa és anya már biztosan alszanak, hiszen korom sötét van a házban.
-Anyáéknak is el kell mondanod.-találta ki a gondolataimat a bátyám. Pont ezen agyaltam, hogy mégis, hogy mondom el a szüleimnek, hogy a barátom bátyja velem akar lenni és ezért képes lenne tönkretenni.
-Nem tudom menni fog-e.
-Ha szeretnéd, akkor segítek.-adott egy puszit.
-Az jó lenne-ásítottam egy nagyot.
-Na menjünk aludni, mert hosszú volt ez a nap.-vánszorgott fel a lépcsőn.
-Jó éjt Dave és köszönök mindent.-köszöntem el tőle a szoba ajtóban.
-Ez csak természetes. Aludj jól.-zárta be az ajtót.
Fáradtan léptem be a sötét szobámba, majd felkapcsoltam a lámpát. Átöltöztem pizsamába, majd végig hasaltam az ágyamon és a gondolataimba merültem. A fejemben végigpörgettem az egész napot és arra jutottam, hogy helyesen cselekedtem. Egy zaklatót minél hamarabb le kell állítani, ha kell szülői segítséggel. Remélem Ben is megkapja, amire szüksége van. Lehet, hogy újból pszichológushoz fog járni, de az is lehet, hogy elég volt az apjával töltött beszélgetés. Azon kívül, hogy nagyot csalódtam benne és most egy kicsit azért tartok is tőle, nincs különösebb bajom vele. Ha nem akarná, hogy több is legyen köztünk, mint barátság, akkor teljesen jól meglennénk egymás mellett. Félálomban arra keltem, hogy SMS-em jött. Gondoltam biztosan Ian írt, de az üzenetet elolvasva meghűlt az ereimben a vér.

"Nehogy azt hidd, hogy ennyivel elintézhetsz! Szép álmokat G!"

23.rész. Egy titkos kapocs

"Istenem. Mit gondoltam? Hogy majd Jenni tud segíteni. Lehetetlen. Erről senkinek sem beszéltem. A legrosszabb az egészben, hogy felemészt a bűntudat, pedig nem kéne. Ledobtam az ágyamra az érintőképernyős csodát, majd elindultam, hogy megnézzem odalent minden rendben van-e a délutáni beszélgetés után. Már épp az ajtóban álltam, amikor felcsendült Avicii - Addicted to you című slágere. Gondoltam biztosan Jenni hívott vissza, hogy megkérdezze, mi lelt engem, hiszen sosem szoktam ilyen gyorsan lerázni. Azonban legnagyobb meglepetésemre egy teljesen más név villogott a képernyőn. Hirtelen lefagytam. Majd az ajtót kulcsra zártam és feszülten leültem az ágyra. Úgy látszik nem kell holnapig várnom erre a beszélgetésre..."


-Ig...Igen?-szóltam bele a telefonba.
-Szia. Gondoltam beszélhetnénk.
-Figyelj, már én is akartalak hívni.-vágtam bele körítés nélkül.
-De jó G. Már azt hittem, hogy nem is fogunk beszélni.-lelkesedett.
-Nem, ebben teljesen igazad van, nem fogunk.-szóltam bele nem túl higgadtan a készülékbe.
-Ne parázz már. Sosem tudná meg.-vette lazára a dolgot. Ezek szerint tudta, hogy mi a bajom.
-Dehogyis nem. Én biztosan elmondom neki. Tudod, milyen rossz érzésem van tegnap óta? Én ezt nem fogom magamban tartani. Tisztelem és szeretem annyira Ian-t, hogy elmondjam neki ezt az egészet.
-Na de G, olyan szép páros lettünk volna.
-Nem. Én már ezerszer megmondtam, hogy soha... ismétlem SOHA nem leszek a barátnőd. Akadj le rólam.
-Nyugi van kislány. Ne kapd fel annyira a vizet.-csitított.
-Már hogyne kapnám fel. Benned semmi emberség nincs?
-Hőőő... Hogy mondhatsz ilyet? Én mindent megadtam volna neked, amit ő nem.-emelte fel a hangját.
-Te tényleg nem tudod felfogni, hogy őt szeretem. SZERETEM!!! Ezt jól vésd az eszedbe. Szeretem ma, holnap és mindörökké. Ian az én másik felem. Ő a nagy Ő!
-Honnan tudod?-nevetett ki.-Tudtommal még rajta kívül nem is volt más barátod.
-Igen, ezt jól tudod. Azonban nekem nem is kell más.
-Óóó milyen aranyos.-gúnyolt tovább.
-Szerintem rettenetesen félre ismertelek.-csóváltam a fejem.-Figyelj te ezt sosem fogod megérteni. A kor az csak egy szám. Oké, hogy te idősebb vagy, de szerintem még sose szerettél senkit annyira, mint én Ian-t. Ha tudnád, hogy mi az a szeretet, akkor most nem nevetnél ki és eltűnnél az életemből.
-Hahaha.-kacagott fel.-Nem gondolod, hogy ez egy kicsit nehéz lenne.... SÓGORNŐ?
-Igen, igazad van.-böktem ki némi hatásszünet után, ugyanis az utolsó szava beleégett a gondolataimba... "sógornő". Így kimondva még rosszabb a helyzet.
-Na? Mi a baj G?
-Ne nevezz G-nek...-sütöttem le a szemem.-Senkinek nem engedem, hogy így becézzen és ez alól te sem vagy kivétel.-fakadtam ki.
-Ezt nem hiszem el.-nevetett fel, de éreztem a hangján az idegességet.-Nehogy már én könyörögjek egy nálam fiatalabb cafkának, hogy együtt legyünk! Olcsó nőcske vagy tudod? Bezzeg, ha nem lett volna a hülye Ian, már biztosan együtt lennél velem igaz?-emelte fel a hangját.-Jobb, ha tudod, hogy engem senki nem utasíthat vissza! Eszméletlenül nagy lotyó vagy! Ne hidd, hogy ennyivel megúszod! Ezt még nagyon megbánod! Nem tudod te még, hogy milyen, amikor én dühös vagyok! Az Ian-nel töltött mindennapjaid meg vannak számlálva!
-Te most komolyan megfenyegettél?-nevettem fel, de legbelül azért egy kicsit féltem is a hallottak miatt.-Nem félek tőled!-próbáltam magabiztos lenni, de éreztem a saját hangomon, hogy ez a kijelentés nem volt túl őszinte.-Különben is? Te benned semmi tisztelet nincs az öcséd iránt? Még most is hívogatsz, amikor tudod, hogy egy párt alkotunk. Tőled nagyobb dögöt még sosem láttam... BEN!-azzal letettem a telefont.
Igen, kiderült. Nos, ez a nagy titok. Én sosem hittem azoknak, akik azt az elvet vallották, hogy a titkok mindig kiderülnek. Ezt hülyeségnek tartottam... a mai napig. Ugyanis rá kellett jönnöm, hogy van valóság alapja. Sajnos a titok, sosem marad titok. Most mihez kezdjek? Nekem előbb kell beszélnem Ian-nel, mint Ben. Úgy érzem eléggé felidegesítettem, így félő, hogy egy kicsit kiszínezné a sztorit. Kell valaki, aki lefoglalja őt... Aki ismeri annyira, hogy biztosan el tudja terelni a figyelmét... Megvan! Dave! Hú, fel kell hívnom a bátyámat, hátha még nem késő.
-Segítened kell.-vágtam a dolgok közepébe, amint felvette a telefont.
-Neked is szia, Georgina.-próbált illemre tanítani a bátyám.
-Szerintem ennek most egyáltalán nincs itt az ideje.-túrtam idegesen a hajamba.
-Jó, oké. Kezdesz megijeszteni.-váltott stílust.-De ez most valami játék?
-Tessék?-kérdeztem furán.
-Figyelj, én teljesen megértem, hogy a 21. században élünk és manapság már minden interneten és mobilon keresztül történik, de ez már nekem is sok, hogy egy fal választ el bennünket és inkább telefonon hívsz.
-Mi van?-hűlt meg az ereimben a vér.-Te itthon vagy?-meg sem vártam, hogy válaszoljon, hanem egyből letettem a telefont és átrontottam hozz.
-Gina kezdek félni tőled.-hőkölt hátra az ágyán.
-Dave, kérlek! Most egyáltalán nincs itt a poénkodás ideje!
-Ha beavatnál lehet tudnék segíteni.
-Igen, csak te tudsz segíteni. Azonban arra nincs idő, hogy elmondjam a történteket, mert már az is lehet, hogy most el vagyunk késve.-hadartam.-Fel kell hívnod Ben-t! Csak beszélgess vele. Sokáig!
-Én... Tényleg nem tudom, hogy...
-MOST!-keltem ki magamból és könnybe lábadt a szemem.
-Oké, oké. Már hívom is.-nyúlt a telefonja után.
Eléggé eszelős lehetett a tekintetem, hiszen Dave, amint felemeltem a hangomat már beszélt is Ben-nel.
-Szasz haver. Zavarlak? Ige, igen, tudom. Jó, de Ian még ráér. Nekem fontosabb mondani valóm van. Nem. Persze. Igen. Jó. Jó. Oké.
Hirtelen leblokkoltam, de tudtam, hogy pontosan most van itt az ideje, hogy lépjek. Megperdültem a tengelyem körül és szipogva visszaszaladtam a szobámba. Remegve felkaptam az asztalról a telefont, majd benyomtam a gyors hívás gombot.
-Szia Georgi.-üdvözölt vidáman Ian.
-Beszélhetünk?-felejtettem el ismét köszönni.
-Ja, hát az emberek azért szokták egymást hívni.-nevetett fel cinikusan.
-Személyesen gondoltam.-remegett a kezemben a telefon.
-Este fél tíz. Biztos, hogy nem várhat holnapig? Most akartunk filmezni Ben-nel.
-Nagyon fontos. Khm.. Már beszéltetek?
-Nem. Valamit nagyon mondani akart, de hívta őt valaki és még azóta is telefonál.
-Van Isten!-böktem ki egy kicsit hangosabban, mint akartam.
-Mondtál valamit?
-Ja, nem.. Csak a.. tv megy.-füllentettem.
-Akkor 10 perc múlva a parkban?-tért vissza az eredeti témához.
-Az nagyon jó lenne, köszönöm.
-Georgina ez csak természetes.-rakta le a telefont.
Ledobtam a telefonomat, majd valami meleg ruha után kutattam, hiszen nem tudhatom előre, hogy meddig leszünk ott. Minden kis részletet el fogok mondani neki, ugyanis nincs mit titkolnom. Azért remélem jól fogadja majd a híreket. Nem akarom emiatt a balhé miatt elveszíteni. Most, hogy közeleg az igazság pillanata egy kicsit parázok. Remélem hisz nekem... Hinnie kell! Sosem hazudnék neki.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal érkeztem meg a parkba és egyenesen ahhoz a padhoz sétáltam, amelynél néhány napja összejöttünk. Milyen ironikus az élet, nem? Ha most ez a beszélgetés nem úgy sül el, ahogyan terveztem, akkor biztosan szakítunk. Pont ott, ahol kimondtuk azt a bűvös 9 betűs szót... "szeretlek". Ez csak egy szó, azonban rengeteg érzést hordoz magával. De a mai világban nagyon sokan dobálóznak ezzel a szóval. "Szeretem a csokit." "Jujj, azt nagyon szeretem." "Téged szeretlek a legjobban." Tény, hogy ezzel a szóval rengeteg mindent kifejezhetünk. Viszont csak egy igazi jelentése van. Egyetlen helyzet van az életben, amikor ez a szó ténylegesen megállja a helyét, de az emberek mégis nap, mint nap használják. Csak tudnám miért... Attól, hogy valakinek megírod vagy elmondod, hogy szereted, még nem fogod érezni a melegséget, ha a közeledben van, vagy a pillangókat a gyomrodban amikor megcsókol. A szeretet nem csupán egy szó. A szeretet egy érzés. Ha valakit igazán szeretsz, akkor azt minden porcikáddal érzed és ez így van rendjén.
-Szia.-lehelt egy csókot az ajkamra Ian, amivel visszazökkentett a valóságba.
-Szia.-köszörültem meg a torkomat.
-Szóval? Elmondod, hogy mi történt?-nézett rám ijedten, majd felpattant mellém a pad támlájára.
-Előtte lenne egy kérésem.-néztem rá, de láttam, hogy nem szól közbe, ezért folytattam.-Kérlek hallgass végig! Tudom ezt nehéz megígérni mielőtt tudnád, hogy miről van szó, de bármilyen érzéseket váltok ki belőled, végig kell hallgatnod!
-Georgina megijesztesz.-túrt bele a hajába.-Jól van, megígérem. Csak mondd már.
-Szóval... Tudod mi Ben-nel már elég régóta ismerjük egymást. Az első hetekben nagyon rendes volt velem. Körbevezetett a városon, meg ilyenek. Sokat lógtunk együtt, hiszen apán és Dave-en kívül csak őt ismertem. Én csak és kizárólag barátként tekintettem rá, de Ben idővel már TÚL kedves volt. Ha érted mire gondolok.-láttam, hogy Ian-nek megrándul az egyik arcizma ezért gyorsan folytattam.-De sosem volt köztünk semmi. Nem is szenteltem rá nagyobb figyelmet, mert utána beindult a suli és már nem is találkoztunk. Bár amikor átjött Dave-hez, akkor mindig kettesben akart velem lenni, de valahogy mindig találtam egy kibúvót, így mondhatni menekültem előle. Aztán már nem is beszéltünk egymással. Én részemről le is zártam a témát, de tegnap minden megváltozott, amikor megtudtam, hogy ő a bátyád.-fejeztem be a mondandómat.
-Ha nem történt köztetek semmi, akkor ezt most miért mondtad el nekem?-húzta fel gyanakodva a szemöldökét.-Különben is, akkor még nem is jártunk.
-Mert azt akartam, hogy tudj róla.-fordítottam el a fejem, mielőtt meglátná, hogy kigördült egy könnycsepp a szememből. Hogy miért sírtam? Így jött ki rajtam a feszültség, ami már egy jó ideje emésztett. Bár még nem kaptam semmi választ, azért rettentő nagy megkönnyebbülés volt, hogy az én sztorimat hallotta először Ian. Hiszen ez az igazság. Másrészről pedig a ma esti telefonról nem számoltam be neki. Rettentően fájt, hogy még van egy részlet, amiről nem tud. A fenyegetés. De ezt nem mondhatom el neki, mert azzal hatalmas galibát okoznék. Én nem akarom, hogy összevesszenek a testvérével. Inkább elviselem Ben beteges közeledését, csak Ian ne tudja meg.
-Akkor mi a baj?-fordította az arcomat maga felé, majd letörölt néhány könnycseppet az arcomról.
-Nincs semmi.-ráztam meg a fejemet és nyeltem egy nagyot.
-Őszintén!-mélyesztette égszínkék szemeit az enyémbe.
Abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy most dől el a kapcsolatunk. Ian ismer már annyira, hogy tudja mikor hazudok. Ha most nem mondom el az igazat, akkor biztosan vége mindennek. Pedig még csak néhány napja kezdődött. Olyan sok nehézségen mentünk át szeptember óta, hogy kénytelen voltam csak magamra gondolni. Arra, hogy a halloween partyn történt első csók óta minden megváltozott. Boldog vagyok és nem hagyhatom, hogy valaki bekavarjon nekünk. Erőt vettem magamon és mélyen a szemébe néztem.
-Ben megfenyegetett.-tört elő belőlem újabb ezer meg ezer könnycsepp.
-Mi van?-fürkészett idegesen Ian.
-Ma felhívott...
-Azt mondtad, hogy már nem is beszéltetek hetek óta.-vágott közbe.
-Nem beszéltünk.-csóváltam a fejem.-De a tegnapi nap hatására - tudod, hogy látott minket együtt - ma este felhívott...
-Ezért akartad elmondani ezt az egészet...-töprengett Ian, majd hirtelen felém fordult.-De pontosan miért fenyegetett meg?
-Hát... Felhívott, hogy elmondja, tőle sokkal többet kaphatnák mint tőled. Aztán, amikor mondtam, hogy engem rajtad kívül senki más nem érdekel, felkapta a vizet és mindenféle cafkának elhordott, majd azzal tetézte ezt az egészet, hogy neki senki nem mondhat nemet és ezt még nagyon megbánom... Vagyis nagyon megbánjuk.-helyesbítettem.-Mert úgy fejezte be, hogy a veled töltött napjaim meg vannak számlálva...-töröltem le a pulóveremmel az államat.
Ian nem szólt semmit. A tekintete kifejezéstelen volt és mozdulatlanul maga elé meredt. El sem tudtam képzelni, hogy mi zajlik le benne. Nem tudom meddig ülhettünk így csendben egymás mellett, de már éreztem, hogy kirázott a hideg. Végül Ian erőt vett magán és leugrott a pad támlájáról, majd pár másodpercig egy helyben állt.
-Megölöm!-szorította ökölbe a kezét, majd siető léptekkel elindult az utcájuk felé.
-Ne Ian! Várj! Kérlek!-futottam utána.
Megtorpant, majd felém fordult.
-Hozzád nyúlt egy újjal is?-nézett rám idegesen.
-Nem.-ráztam a fejem.
-Egy puszi? Egy csók? Volt valami?-kérdezősködött tovább.-Mindent elmondtál?
-Igen, mindent. Semmi nem volt. Hinned kell nekem.
-Neked hiszek.-lazultak el az arcizmai, majd közelebb lépett hozzám.-De nem tudhatom, hogy az az ökör Ben most mit forgat a fejében.-simította meg az arcomat, majd idegesen ellépett tőlem.-Most menj haza! Ezt el kell intéznem. Egyedül.-tette hozzá, amikor látta, hogy eszem ágában sincs elmenni mellőle.
-Nem hagyom, hogy megveresd magad, vagy te verd meg őt.-ráncoltam a homlokom.-Veled megyek.
-Georgina, nem tudom, hogy mi fog kisülni belőle...
-Nem érdekel.-ráztam a fejemet.-Melletted leszek.
-Egyedül megyek.-jelentette ki, majd futni kezdett.
Nem is gondolkodtam rajta, egyből a nyomába eredtem. Nem nagyon tudtam tartani a tempót, ezért a szúró oldalamat fogva futólépésben követtem. A telefonom veszettül csengett, ezért kénytelen voltam felvenni.
-Hol a fenében vagy?-szólt a telefonba idegesen Dave.
-Ne.. hem... Sokára... Ian-éknél.-kapkodtam levegő után.
-Oké. Tudni akarom, hogy mi folyik itt. Apánál fedeztelek, azt mondtam, hogy Jenni sírva felhívott téged, ezért átrohantál hozzá.
-Kösz, Dave. Igazán rendes vagy.-hálálkodtam. Nincs mese, nekem van a legrendesebb bátyám.
-Figyelj átmegyek hozzájuk. Rohadtul kíváncsi vagyok, mi ez az egész.
-Nee!-kiáltottam, de a bátyám már rég lerakta a telefont.
Asszem ma még tömegverekedés lesz. Szuper... De nem értem rá ezen agyalni, ugyanis időközben megérkeztünk. Ian feltépte az ajtót, majd szó nélkül az emeletre rohant. Én követtem őt, így hirtelen még a szüleinek is elfelejtettem köszönni. Nem baj, majd elnézést kérek tőlük. Különben is, a mai nap ez már nem ez az első eset, hogy ilyen bunkón viselkedtem. Ian felcsörtetett a lépcsőn, majd szinte szó szerint rátörte az ajtót Ben-re...

Túl az 5000 kattintáson *-*

Sziasztok :)
Úgy gondoltam itt az ideje, hogy a részek közé beszúrjak egy kis vélemény nyilvánítást. Vagy mit. Nos, tőlem mindig is messze álltak a mindenféle csöpögős, érzelemtől túlfűtött monológok, ezért megpróbálom a lehető legrövidebben leírni, amit szeretnék (hiszen senkit nem akarok untatni ;)).
Kezdhetném az egészet úgy, hogy egy szép februári napon, amikor odakint mínusz kétszázötven fok volt és hullott a hó, én nem tudtam mit kezdeni magammal, végül az írás mellett döntöttem. Igen, kezdhetném így. Azonban ez senkit sem érdekel (pedig igaz) :D és ha ennyire az elején kezdeném a dolgot, akkor nem csupán februárig kéne visszapörgetni az időt, hanem még több hónappal előrébb. Ugyanis már elég régóta foglalkoztat az írás gondolata, viszont sosem mertem belevágni. Talán tartottam attól, hogy másoknak nem tetszene, amit csinálok vagy ilyesmi, de manapság már teszek rá! Nem mások miatt csinálom! (Persze az sem utolsó dolog, hogy nektek tetszik és ennek nagyon örülök :)) Tudjátok van egy írónő, akire mindennél jobban felnézek és, hogy az Ő szavaival éljek: " Kezdő íróknak azt tanácsolom, hogy szeressenek írni, legyenek kitartóak, higgyenek a történetükben és mindenképp fejezzék be, mert félkész történettel sajnos nem nagyon lehet mit kezdeni."
Akkor vegyük sorra: 1.nem csupán szeretek, hanem imádok írni, 2. szerintem elég kitartó vagyok, hiszen, sose hagyok semmit félbe 3. bár nagyon nagy kijelentés előre láthatólag, hiszen bármi közbejöhet, de én igenis be fogom fejezni a történetet, mert szeretném befejezni ;) és végül 4. hiszek a történetben és hiszek abban, hogy egyszer viszontláthatom valamelyik történetemet a könyvesboltok polcain.
Kérdezhetnétek, hogy ez miért fontos számomra?
Nem a siker érdekel és az sem, hogy megjegyezzék a nevem. Nem számít, hogy mennyien ismernek el. Egyszerűen csak szeretném szórakoztatni és rávenni a mai fiatalságot az olvasásra, ugyanis a 21. században ez nem olyan egyszerű.
És vissza is kanyarodtunk a blogomhoz. Biztosan vannak sikeresebb és jobb blogok is, hiszen mindig is lesznek nálunk jobbak. Ezt az egészet lényegében azért hoztam létre, mert rengeteg történet kavarog a fejemben (ebben a pillanatban, a mostanin kívül már további 4 ötletem van).
5 hónap, 22. rész, több, mint 5000 oldalmegjelenítés és 11 rendszeres olvasó. Ez már most több, mint amire számítottam. Nem is beszélve a rengeteg visszajelzésről, amelyeket vagy itt kommentben, vagy a különböző közösségi oldalakon kapok. Igyekszem mindenkinek válaszolni, hiszen szeretem tartani a kapcsolat az olvasókkal és érdekel a véleményük. Nem csak a dicséretek, mert persze az mindig melegséggel tölt el, hiszen mindenki szereti ha dicsérik. Engem ugyan annyira (ha nem jobban) érdekelnek a kritikák is, hiszen igyekszem változtatni azokon a dolgokon amiket kifogásoltok.
Nem is szaporítanám tovább a szót. Még biztosan fogok beszúrni egy-egy hasonló bejegyzést az idő során. Most viszont úgy gondolom, hogy leírtam, amit akartam és inkább folytatom a történetet, hiszen már biztosan kíváncsian várjátok, hogy ki lehet az a bizonyos illető, aki Georginát hívta. ;)
Ne feledjétek! Minden okkal történik!! :)
xoxo ~ Lexii

22.rész. Cukrászdai incidens

"-Most már itthon leszel?-törte meg a csendet anya.-Vagy az egész őszi szünetben előlem menekülsz és minden nap más osztálytársadnál alszol?
-Nem megyek sehová.-böktem ki.
-Remek. Akkor tudnál rám szánni egy órácskát?-tette karba a kezét.-Beszélnünk kel...
Igen a gyerekek egyik legrettegettebb mondata: "Beszélnünk kell!". A legrégebbi rosszalkodásoktól kezdve minden eszedbe jut, hogy mit csináltál. Ez esetben most tudtam, hogy nem ilyesmiről van szó. Tisztában voltam vele, hogy mire megy ki ez az egész. A költözés.... Hirtelen a torkomban dobogott a szívem. Tudtam, hogy el fog jönni ennek a beszélgetésnek az ideje. És féltem tőle. Na nem a beszélgetéstől. Hanem attól, hogy mi lesz a vége..."


Legalább egy fél órája hallgattam anyát, aki érveket és ellenérveket gyűjtött az itt létemmel kapcsolatban. Nem akartam félbeszakítani, azonban a gondolataimban már teljesen máshol jártam. Szabadulni akartam ettől az egésztől. Mióta itt van anya csak veszekedünk. A levegőben napok óta tapintható a feszültség. Nekem erre nincs szükségem. Teljesen jól megvagyok a mostani életemmel. A nyár vége óta (mióta apával és a bátyámmal élek) sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. Persze nem mondhatom, hogy semmit nem érzek anya iránt, hiszen mégiscsak az anyukám. Azonban mérhetetlenül haragszom rá. Haragszom a másik férfi miatt és amiatt is, hogy mindig megakarja mondani nekem, hogy mi a helyes. Nem szeretnék rosszban lenni vele. Tudom, hogy az utóbbi időben én is elég szenya voltam, hiszen se nem hívtam, se nem írtam neki. Biztosan aggódott miattam. Sőt, még az üzeneteire sem válaszoltam. Jó bevallom, így utólag átgondolva rengeteg mindent másképp csinálnék. Viszont mentségemre szóljon, hogy 15 éves vagyok és egy lánynak ilyenkor van a legnagyobb szüksége az anyukájára. Persze apával is sok mindent meglehet beszélni, meg Dave is mindig meghallgat, de az mégsem ugyanaz. Szükségem van rá.
-...Szóval arra jutottam, hogyha itt jól érzed magad, akkor maradj. Nem tudok veled mit csinálni, hiszen lázadsz.-rángatott vissza a gondolataimból.-Hiába vinnélek magammal, csak a saját életemet nehezíteném meg. Nap, mint nap hallgathatnám a panaszáradataidat és elhordanál mindennek. Erre nekem nincs szükségem. Ha ennyire szeretsz itt élni, hát legyen!-tárta szét a karját, megadva magát anya.
-Hűűű.-kábé ennyi volt, amit kitudtam nyögni abban a pillanatban.
-De! Van egy feltételem!-nézett rám komolyan.
Egy kissé feszülten vártam, hogy mi lesz az, amit mondani fog.
-Szeretném, ha többször találkoznánk.-jelentette ki.-Én is megpróbálok néha-néha hétvégeken eljönni, meg jó lenne, ha te is meglátogatnál néhányszor. 
-Nekem nincs ellene kifogásom, de...
-Apáddal majd én lerendezem. Ne aggódj miatta!-legyintett.
-Szabad tudnom, hogy mitől változott meg a véleményed?-pislogtam rá nagyokat, mert még mindig nem tudtam felfogni az utóbbi néhány perc történéseit.
-Egyszerűen rájöttem, hogy a veszekedéssel semmit nem oldunk meg és mind a két félnek engedni kell ahhoz, hogy végül kompromisszumokat tudjunk kötni. Nos, úgy látszik nekem kellet először lazítanom az elvárásaimmal.
-Úgy örülök, hogy maradhatok!-ugrottam a nyakába.-Tudom bután hangzik, mert még csak augusztus óta lakom itt, de nekem már ez az otthonom. Kicsinek is annyit költöztünk és most végre úgy érzem, hogy jó helyen vagyok. Rengeteg barátot szereztem ezalatt a néhány hónap alatt és nem mellesleg ott van Ian is...-egy pillanatra megtorpantam és visszaültem anyával szembe a kanapéra.-Mit akartál Ian-nel kapcsolatban mondani?
-Hát... Ezen is gondolkoztam.-nézett rám komolyan.-Ha eltiltalak tőle, akkor is megtaláljátok a módját, hogy találkozzatok, igaz?
-Ööö... ühüm.-bólintottam és lesütöttem a szememet. Most minek hazudjak? Miért hitessem el vele, hogy ha kéri, akkor nem tartom a kapcsolatot Ian-nel, ha ez nem igaz?
-Nos, pont ez az. Minek nehezítsem meg a dolgotokat, ha úgy is találkozni fogtok? Semmi értelme. Úgyhogy felőlem... Legyetek boldogok.-mosolyodott el.-Különben is. rendes srácnak tűnik. És biztosra vehetem, hogy szeret téged, hiszen nem volt semmi, ahogyan a kapuban féltett téged... tőlem.-húzta el a száját.-Már csak attól tartok, hogy nem volt megfelelő a belépőm, ezért ha gondolod a héten még összehozhatnál egy találkozót itthon és megismerném őt.
-Ne aggódj! Ian nem egy haragtartó tipús, kivéve Jake-kel, de az egy másik sztori.
-Ki az a Jake? Volt más barátod is Ian előtt?-nézett rám furán.
-Anya, minek nézel te engem? Szerinted 3 hónap alatt végig mentem a város összes fiúján?-hitetlenkedtem.-Jake egy hosszú történet, ha gondolod majd elmesélem.
-Kíváncsivá tettél. Nem akarsz elmenni valahová? Pláza vagy ilyesmi? Beülhetnénk valahová sütizni és beszélgethetnénk, meg nézelődhetnénk. Tudod, szervezhetnénk egy rendes anya-lánya délutánt. Persze csak, ha szeretnéd és nincs más programod.
-Dehogynem ez nagyon jó ötlet. Annyi mindenről maradtál le, hogy azt sem tudom, honnan kezdjem.
-Akkor fuss, öltözz át és indulhatunk is.-tapsolt kettőt.
-Anya....-fordultam vissza a lépcső aljából.-Én is bocsánatot kérek. Mindenért.
-Ugyan Georgina. Induljunk tiszta lappal.-legyintett.
Bólintottam egyet, majd sietősen magamra zártam a szobám ajtaját. Örülök, hogy szent a béke. Nem akartam haragban lenni. A csendes szobában elterültem az ágyon. Magamban gyorsan végigpörgettem a beszélgetést, mert még mindig nem tudtam elhinni a történteket. Hű, majd estére lesz mit mesélnem Ian-nek és Jennifernek.
-Indulhatunk?-törte meg a csendet egy halk kérdés, amely a nappaliból érkezett.
-Ööö... Persze. Két perc és kész vagyok.-ugrottam fel az ágyamról. Még csak ekkor tudatosult bennem, hogy a nagy elmélkedésben elfelejtettem készülődni. Gyorsan magamra kaptam egy bélelt testnadrágot és egy kötött, hosszított felsőt és már kész is voltam. Gyalog mentünk be a városba, hiszen a pláza kb. 15 perc sétányira van a háztól.
-Sikerült már választanod?-nézett át anya a cukrászda kínálata felett.
-Asszem, igen.-gondolkodtam.-Neked?
-Szerintem én is megvagyok. Már csak a pincér fiút kell megvárnunk.-bökött anya a kiszolgáló srác felé, aki a szomszéd asztalt takarította le.
Pár perc múlva kis jegyzettömbjével megállt az asztalunk mellett.
-Mit hozhatok a két hölgynek?-nézett hol anyára, hol rám.
Anya gyorsan elhadarta a kívánságát, majd én következtem.
-Neked lenne egy ajánlatom.-kacsintott rám a fiú.-A háznak van egy újdonsága, ami olyan édes, mint Te. Nem akarod azt megkóstolni?-villantotta meg a Colgate reklámba illő mosolyát.
Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Nem akartam a srác szemébe nevetni, de még mai napig nem tudom, hogy honnan szedte ezt a nyálas flörtölő szöveget. Anyára pillantottam, aki ugyancsak próbálta visszatartani a nevetését. Ezt onnan tudtam, hogy a szeme sarkában megjelentek a nevető ráncok.
-Oké.-törtem meg a csendet.-Szívesen megkóstolom.
A fiú elégedetten mosolygott rám, majd elviharzott a pult felé. Persze nem haragudhatok rá, hiszen nincs tábla a nyakamra akasztva, hogy "FOGLALT!", de azért egy picit meglepett a dolog.
-Úgy látom bejöttél a pincérnek.-mosolyodott el anya.
-Igen, én is úgy láttam.-nevettem fel.
Szerintem a srác minket VIP vendégeknek tekintett, hiszen alig váltottunk két szót, már meg is kaptuk a rendelésünket. Először furán méregettem a tányéromat, amelyen egy szív alakú csokis sütemény volt, a tetején pedig egy felirat cukormázból: "Hívj fel! Tel. szám a szalvétán." Zavartan a kezembe vettem az említett papírt, majd szétnyitottam. Valóban rajta volt a srác telefonszáma. A fiú még egyszer utoljára elégedetten mosolygott rám, majd kacsintott egyet, végül elindult a következő vendégeket kiszolgálni. Megvártam még tisztes távolságba kerül tőlünk, majd kitört belőlem a nevetés.
-Szerinted, ezt naponta hányszor játssza el?-fordultam anyához, akit eléggé szórakoztatott az előbbi jelenet.
-Neki is kell valahogy ismerkednie.-vonta meg a vállát, majd beleszürcsölt a kapucsínójába.
Úgy itéltem meg, hogy erről a kis incidensről Ian-nek nem kell tudnia. Nem titkolózni akarok, vagy ilyesmi, csak úgy érzem, hogy ha ezt most elmondanám, akkor soha többé nem engedne beülni ebbe a cukiba, pedig itt készítik a legfinomabb sütiket. Különben is, kitudja őt hány lány nézi meg magának a tudtom nélkül. Úgy érzem kvittek vagyunk. A süteményre visszatérve, pedig isteni finom. Kívülről csokimáz borítja belül pedig málna hab teszi még felejthetetlenebbé. Nincs mese, ez a srác tényleg tudja, mitől döglik a légy. 

-Na? Hogy ízlik a süti?-mosolygott rém anya.
-Nagyon édes.-cincogtam cinikusan.
Anya elnevette magát.
-Ne bántsd már szegény fiút. Csak ismerkedni akart.
-Haha, remekül megismerkedtünk már a számát is tudom. Már csak tudod mi hiányzik a sütiről?
-Na?
-Mondjuk a neve?!-nevettem fel. Szerintem a körülöttünk lévő asztaloktól mindenki minket nézett és nem csak azért, mert hangos voltam, hanem mert nem lehetett valami gusztusos látvány, ahogyan csupi csokis fogakkal vicsorgok.
-Majd legközelebb.-legyintett anya.
-Ja, legközelebb majd kapok facebook elérhetőséget, vagy egyszerűen ráírja a címét.-kuncogtam.
-Reménytelen eset vagy Georgina. El sem tudom képzelni, hogy Ian hogyan került hozzád közelebb. Remélem vele nem viselkedtél ilyen undok módon, mint ezzel a pincér fiúval.
-Öhm...-turkáltam zavartan a szívószálammal a jegeskávémban.
-Georgina?!-húzta össze a szemöldökét.
-Nos, legyen elég annyi, hogy nem volt túl zökkenőmentes a kapcsolatunk eleje.-hadartam gyorsan és részemről le is zártam ezt a témát.
-Ó, vagy úgy.
Szerintem anyának is elég volt ennyi. Ismer annyira, hogy tudja, nem vagyok egy könnyű eset. A következő percekben kényelmesen elfogyasztottuk a rendelésünket, majd teli hassal nekivágtunk a plázának. Rengeteg boltba jártunk. Végül egy nadrággal és három felsővel lettem gazdagabb. Anya is vett magának egy farmert és egy őszi csizmát. A csajos vásárlás után elégedetten huppantunk le egy padra. Az egyértelmű, hogy a sütivel felszedett kalóriákat biztosan leégettük, de még a lábunkat is sikerült kellő képen lejárni. Némi pihenés után, közös megegyezés alapján hazaindultunk.Otthon apa kissé furán méregetett, majd félrehívott.
-Mi ez az egész?-nézett rám rosszat sejtve.
-Megbeszéltünk mindent és maradok.-ismertettem a jelenlegi helyzetet.
-Ennek roppant örülök.-vakargatta az állát.-Akkor ez most azt jelenti, hogy édesanyád több időt fog nálunk tölteni?-értette meg a lényeget.
-Fogalmazhatunk így is.-bólintottam, majd lesütöttem a szemem.
Abba bele sem gondoltam, hogy mi van ha apának nem tetszik annyira ez az ötlet.
-Rendben Georgina. Csak, hogy tudd. Ezt csakis miattad fogom kibírni.-nézett át a vállam felett, gondolom anyát keresve a tekintetével.-Viszont, ha nem haragszol, most még beszélnék vele.-bökött a konyha irányába.
-Apa...-szóltam utána.-Kérlek ne veszekedjetek.
-Nem ígérhetek semmit.-tárta szét a karját, majd belépett a konyhába.
A délutáni jókedvem azonnal szerte hullott. Úgy döntöttem, hogy ez a beszélgetés csak rájuk tartozik, így inkább felvonultam a szobámba. Dave-et nem találtam otthon, biztosan Ben-nel van valahol. És akkor beugrott valami. Teljesen elfelejtettem, hogy nekem még van egy telefon, amit muszáj lesz elintéznem. A kezembe vettem a készüléket és végül Jennifer nevén állapodtam meg. Néhány csörgés után fel is vette.
-Sziaaaa. Már vártam, hogy hívj. Na, mi van már? Mesélj!-hadarta.
-Szia, Jenni! Jó hírem van... Maradok!-kezdtem bele a mondandómba, azonban szerintem a végét nem is hallotta, mert rettenetes sikításba kezdett.-Jenni nyugi!-csitítottam a barátnőmet.-Hallod én is nagyon örülök, de ha nem hagyod abba leteszem.-nevettem.
-Jójó, csendbe leszek, de Wáááááá.
-Vissza hívjalak később?-tartottam el a telefont a fülemtől.
-Nem. Már jól vagyok. Csak ugrálnom kellett az ágyon egy kicsit, hogy levezessem az energiámat.-mondta teljesen komolyan.
-Ööö... Ugye ez csak vicc volt?
-Dehogyis.-lihegett bele a telefonba.
Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy tényleg komolyan beszél. Nincs mese, nekem van a világon a legőrültebb barátnőm.
-Szóval, hogy sikerült rávenned?-tért vissza a normális hangnembe.
-Nem mondtam semmit. Ő döntött így.
-Hűű... Hát ez csúcs szuper. Ian mit szólt?
-Őt még nem hívtam, de biztosra vehetem, hogy ő is nagyon fog örülni. Ki nem?-tettem fel a költői kérdésemet.
-Igazad van.-helyeselt.-Akkor én le is teszem, hogy minél hamarabb hívhasd a szívszerelmed.-gúnyolódott.-Öhmm... Izé... Kérdezhetek még valamit?
-Nincs itthon!-vágtam rá kapásból.
-Kicsoda?
-Dave. Nincs itthon.
-Honnan tudtad, hogy ezt akarom kérdezni?-hitetlenkedett.
-Megérzés.
Nos, igen. Egy bizonyos idő után a barátok fél szavakból megértik egymást. Befejezik egymás gondolatait. Tudják, hogy mit akar a másik. De ez tényleg csak azoknál az embereknél működik, akik elég régóta ismerik egymást. Lassan olyanok, mint az ikrek. Ha az egyik fél bajban van vagy beteg, a másik érzi, hogy nincs minden rendben vele.
-Tudod Georgina sokkal könnyebb, hogy elmondtam.
-Tudom.
-Most már tényleg nem zavarlak. Majd face-en úgy is beszélünk. Szia.
-Okok. Szia.-tettem le a telefont.
Az első gondolatom az volt, hogy elég magas lesz a telefonszámlám, de nem foglalkoztam vele. Ez nem facebook téma, így ezt chaten nem lehet megbeszélni. Végül benyomtam a gyors hívás gombot. Ian elég sokára nyúlt a telefon után, már azt hittem, hogy fel sem veszi.
-Zavarlak?-szóltam bele köszönés nélkül.
-Te sosem zavarsz.
Éreztem, hogy elpirulok. Ha most itt lett volna, biztosan kinevet, hogy mennyire piros az arcom. Ezért jó néhány beszélgetést telefonon elintézni, mert akkor a másik fél nem látja, hogy milyen hatással volt rád. Zavaros elmélkedésemből Ian hozott vissza.
-Élsz még?
-Ööö.. igen. Itt vagyok.
-Miért hívtál?
-Csak el akartam újságolni a nagy hírt, hogy maradhatok. Nem kell visszaköltöznöm anyához.
-Megfenyegetted őt?-nevetett bele a telefonba.
-Azt hiszed, hogy vicces vagy?-mosolyogtam én is.
-Komolyra fordítva a szót. Mi történt?
Töviről-hegyire elmeséltem Ian-nek a délután történéseit, egyedül a cukrászdás jelenetet "felejtettem ki". Megbeszéltük, hogy pénteken átjön, így ő is megismerkedhet anyának az új oldalával. Miután letettük rájöttem, hogy már nincs is olyan sok idő a szünetből. Nemsokára megint kezd a suli és kelhetek hajnalban. Bahh. Na nem mintha ebben a szünetben olyan sokat aludtam volna. Úgy döntöttem, hogy ezt most bepótolom és holnap reggel 11 előtt biztosan ki nem kelek az ágyból. Fürdés után jöttem rá, hogy elsősorban nem is Ian-nel és Jenni-vel akartam beszélni. Megkerestem az íróasztalomon a telefonomat, majd a nevek közé léptem. Egy pillantást vetettem az időre, 22:17. Már túl késő van. Ilyenkor már nem illik telefonálni. De holnap biztosan ez lesz az első dolgom. Muszáj elintéznem és lezárnom ezt az egészet. Rettenetes érzés, hogy valamit titkolnom kell. Én ezt nem bírom magamban tartani. Hirtelen a kezembe kaptam a telefont és újból felhívtam Jennifert. Ő biztosan megért.
-Hali gali! Mizujs csajszi?-szólt bele vidáman.
-Öhm...-nem tudtam hol kezdjem.
-Baj van?-változott meg a hangja.
-Fogalmam sincs Jenni. Rettenetes bűntudatom van.
-Mi történt?-kérdezte fojtott hangon.
-Nem mondhatom el. Egyelőre még nem.
-Te megcsaltad Ian-t?-hitetlenkedett.
-Mindenki azt hiszi, hogy ilyen feslett nőszemély vagyok?-kérdeztem inkább magamtól, mert eszembe jutott, hogy délután anya is azt hitte, hogy együtt voltam Jake-kel.
-Jó. Bocs. Akkor fogalmam sincs, hogy miért kattantál be.
-Akkor még nem volt Ian és én.... Nem tudtam, hogy ő meg... Ááá mindegy Jenni. Bocsi, hogy ilyen későn zavartalak. Ne haragudj! Aludj jól. Szia.-tettem le a telefont.
Istenem. Mit gondoltam? Hogy majd Jenni tud segíteni. Lehetetlen. Erről senkinek sem beszéltem. A legrosszabb az egészben, hogy felemészt a bűntudat, pedig nem kéne. Ledobtam az ágyamra az érintőképernyős csodát, majd elindultam, hogy megnézzem odalent minden rendben van-e a délutáni beszélgetés után. Már épp az ajtóban álltam, amikor felcsendült Avicii - Addicted to you című slágere. Gondoltam biztosan Jenni hívott vissza, hogy megkérdezze, mi lelt engem, hiszen sosem szoktam ilyen gyorsan lerázni. Azonban legnagyobb meglepetésemre egy teljesen más név villogott a képernyőn. Hirtelen lefagytam. Majd az ajtót kulcsra zártam és feszülten leültem az ágyra. Úgy látszik nem kell holnapig várnom erre a beszélgetésre...