19. rész. Egy kellemes délután

"Lekapcsoltam a villanyomat és aludni készültem. Már rám fért, így fél 4 körül. Azonban, ahogy lehunytam a szememet hirtelen nyikorgást hallottam. Meghűlt bennem a vér. Ijedten nyitottam fel a szemhéjamat és csak ekkor tudatosult bennem, hogy valaki bejött a szobámba...."

Csak egy kis rést hagytam a szememen, amin kikukucskáltam. Nem akartam, hogy az illető észre vegyen. Biztosan azért jött be, mert azt hitte, hogy alszom. Azon tanakodtam, hogy mitévő legyek, amikor a sötét alak elindult felém és megállt az ágyam mellett. Óvatosan vettem a levegőt, már-már tényleg szuszogásnak hallatszott. Néhány perc csend után jobban kinyitottam a szememet. Azt hittem, hogy csak félálomban képzelődtem, de nem. Két lábat láttam magam előtt.
-Tudtam, hogy nem alszol.-szólalt meg egy ismerős hang.
-Még nem, de már nagyon álmos vagyok.-ásítottam.-Szóval bármi is van, várhat holnapig.
-Nem hiszem.-ingatta a fejét anya.
-Elmész?-csillant fel a szemem.
Jó ez így csúnyán hangzik, de a délután történtek után reménykedtem benne, hogy nem kell egy egész hetet együtt töltenünk.
-Igen.-bólintott.
-Hát.. akkor jó utat.-húztam magamra a takarót és befordultam a fal felé.
-De nem egyedül....-ült le az ágyam szélére.-Te is jössz!
-Kizárt dolog!-ültem fel hirtelen.-Biztos, hogy nem költözök vissza.
-Ez nem a te döntésed Georgina.-simított ki néhány hajszálat az arcomból.-Még kiskorú vagy.
-Ez igaz. Viszont azt már eldönthetem, hogy kivel szeretnék élni és az este történtek után abban biztos lehetsz, hogy nem veled.
-Nem tudom, hogy mit ártottam neked.-csóválta a fejét.
-Jajj anya.-legyintettem.-Semmi kedvem megint veszekedni. Majd holnap mindent megbeszélünk, vagyis ma.-jutott eszembe, hogy már másnap van.
-Nem várok reggelig!-emelte fel újból a hangját.
-Pedig hajnal 4-kor engem nem érdekel a mondani valód!-kiabáltam én is.
-Akkor is elmondom...-kezdte.
-Egy rendes anya hagyná a gyerekét aludni.-vágtam közbe.-Ma már így is elegendő fájdalmat okoztál!-sírtam el magamat.
-Igazán nem volt célom...-futott végig egy kis érzelem anya arcán. Már azt hittem, hogy tévedtem vele kapcsolatba, de elég volt megvárnom a következő mondatát.- De az Ian dolgot majd még megbeszéljük. Nem tetszik ez nekem.
-Anya! Mindig az a sok de.-fújtam ki az orromat.-Ian-nel kapcsolatban nincs mit megbeszélni. Szeretem őt és ezen te sem változtathatsz!
-Ugyan Georgina... Mit tudsz te a szerelemről.-kacagott fel gúnyosan.
-Igenis többet, mint te!
-Hogy mondhatsz ilyet? Egy dedós 15 éves vagy.
-Az lehet, hogy 15 vagyok. Viszont sokkal több érzelem van bennem, mint gondolnád. Sosem hagynám ott Ian-t valaki más miatt.-céloztam apára.
-Most még lehet, hogy így gondolod, de egyszer mindennek vége.-simította meg a karomat és felállt az ágyamról.-Semmi sem tart örökké!
Nem tudtam megszólalni. Teljesen leblokkoltam. Időközben anya elhagyta a szobámat egy "tényleg jobb lesz, ha holnap tiszta fejjel beszélünk" kijelentéssel. Úgy éreztem megszakad a szívem. Hirtelen az, hogy vissza kell költöznöm teljesen eltörpül amellett, amit anya a végén mondott. Fojtogatott a sírás és egyre csak az utolsó mondatai jártak a fejemben "...egyszer mindennek vége. Semmi sem tart örökké!" Tudom, hogy igaza van. Lehet, hogy egyszer szakítani fogunk Ian-nel, de miért kell már most az arcomba dörgölni, mikor még csak pár napja vagyunk együtt? Próbáltam megnyugtatni magamat, de egyszerűen nem voltam képes abbahagyni a sírást. A szemem szúrt és fájt a fejem. Az utóbbi órák miatt teljesen kimerültem. Az alváshiány és a sorozatos sírógörcsök miatt teljesen kikészültem. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mire (még mindig könnyezve) sikerült elaludnom.


"Bzzz... Bzzzz... Bzz"
 -Nem hiszem el, hogy még aludni sem lehet.-pattantam ki az ágyból.-Igen?-szóltam bele a telefonba, anélkül, hogy megnéztem volna, ki is hívott.
-Szia álomszuszék! Csak nem felkeltettelek?-szólalt meg Ian.
-Nem... Dehogy..-ásítottam.-Jó, talán egy kicsit.-mosolyodtam el.-Mennyi az idő?
-Ne haragudj, azt hittem már ébren vagy. Amúgy 13:47.
-Ó, te jó ég!-jutott hirtelen eszembe a délutáni programom.-Háromra megyek Jennifer-hez.
-Akkor nem is zavarlak, készülődjél. Csak azt akartam megkérdezni, hogy minden oké volt-e tegnap?
-Őszintén?-halkultam el.
-Baj van?-szólalt meg hirtelen, és éreztem a hangján az ijedséget.
-Nem is kicsi.
-Mi történt? Nekem elmondhatod!
-Semmi sincs rendben... Kiderült, hogy Dave elfelejtette felhívni anyát és ezért van itt. Persze nem haragszom a bátyámra, hiszen amúgy is megjelent volna. Ugyanis hogy anya szavaival éljek "egy nyugalmas őszi szünetet akar velünk tölteni". Azonban ha apa és anya 10 méteres körzetben vannak, akkor szikrázik a levegő, és nem jó értelemben. Anya egész este veszekedett, hol velem, hol apuval..-hadartam.-Khm.. Amúgy tőled is el akar tiltani.
-MI?!-emelte fel a hangját Ian.
-Ne aggódj! Nem hagyom neki.-csitítottam le.-De ez még semmi.-csuklott el a hangom hirtelen.
-Ennél is van rosszabb?-hitetlenkedett.
-Ühüm...-hagytam egy kis szünetet.-Nem is tudom, hogy kezdjem...
-Ne csináld már.. Mi az? Mondd gyorsan!-sürgetett.
-Anya... azt akarja, hogy visszaköltözzek...
-Ugye csak viccelsz?-hallottam a megdöbbenést Ian hangján.
-Nem vagyok túl humoros kedvemben.-ráztam a fejemet, csak tudnám minek, amikor telefonon keresztül úgy sem látja.
-Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs!
-Ian nyugi! Nem fogok vele menni! Semmi pénzért nem hagynálak itt.
-Hiszek neked. Viszont az anyukád nem éppen kiszámítható, már bocs.
-Semmi gond, én is tudom. Most pedig ne haragudj, de mennem kell Jenni-hez.
-Persze, jót fog tenni neked egy kis kikapcsolódás.-vidult fel a hangja.
-Majd lehet, hogy beugrunk mozi után hozzád.
-Oké. Jó szórakozást!
-Szia.
-Szia.-köszönt el Ian.
Magamra kaptam a kedvenc lila felsőmet és egy bélelt cicanadrágot, ugyanis így novemberben már nincs túl jó idő odakint. A fürdőbe az arcomra leheltem némi sminket. ( csak egy kis szempillaspirál semmi több. ;) ) Aztán sietősen lebaktattam a lépcsőn, hogy elköszönjek apától. Sajnos nem találtam őt sehol. Végül a konyhába mentem, hogy megigyak egy kakaót indulás előtt, mert éhgyomorral mégsem mehetek. Már átléptem a küszöböt, amikor észrevettem anyát a csap mellett. Vissza akartam fordulni, de a legnagyobb pechemre észrevett.
-Szervusz Georgina! De jó, hogy felkeltél.
-Anya! Sietek, csak egy kakaó miatt jöttem.-állítottam le rögtön, nehogy megint belekezdjen a monológjába.
-Rendben.-bólintott.-Csak hogy tudd, nem menekülhetsz el mindig előlem!-indult el az ajtó felé.
Nem tudtam mit reagálni. Egyszerűen elegem van anyából és az ötleteiből. Hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy miért jöttem, így keserű szájízzel mentem apa dolgozószobájába hátha megtalálom.
-Kopp, kopp!-nyitottam be.
-Gyere beljebb!-invitált be apa.
-Csak egy percre jöttem.
-Mondd.-fordult meg a székén.
-Igazából már tegnap is szólni akartam, de sajnos...-kezdtem, de apa félbeszakított.
-Igen, tudom. A tegnapi nap nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztük.-ingatta a fejét.-Szóval mi bánt?
-Most nem amiatt jöttem, de...-aztán hirtelen eszembe jutott, hogy lehet, hogy apa még nem is tud anya tervéről.-Tudsz róla, hogy anya vissza akar költöztetni?
-Mondhatni... Tegnap ezt is fejemhez vágta, hogy miattam lettél ilyen, ezért vissza visz.
-De én nem akarok menni!
-Tudom, mondtam neki, de nem érdekelte!-tárta szét a karját.
-Mindegy, nem ezért jöttem.-erőltettem magamra egy mosolyt.-Majd ezt elintézzük, most viszont Jenni-vel tölteném a délutánt, ha nem baj.
-Menj csak nyugodtan. Mikor jössz körülbelül?
-Hát,nyolcra megyünk a moziba, aztán még lehet, hogy beugrunk Ian-hez egy fél órára.-soroltam a programunkat.-Nem tudom... Tizenegy, fél tizenkettő körül.
-Nem akarsz Jenni-nél aludni?-kacsintott rám apa.-Nem akarom, hogy olyan későn egyedül mászkálj.
-Úúú -csillant fel a szeme.-Komolyan?
-Felőlem.-legyintett.
-De biztos nem lesz gond?-bizonytalanodtam el.
-Már mért lenne?-húzta fel a szemöldökét apa.
-Anya miatt...
-Nyugi Georgina! Érezd jól magad. Téged semmiben ne zavarjon az, ami anyád és köztem történik.-ölelt meg.-Na menj! El fogsz késni.
-Köszönöm.-vigyorogtam.-Akkor, majd holnap találkozunk.-siettem ki a szobából.
Már így is késésben voltam, de az ott alvós buli miatt muszáj volt összeszednem néhány szükséges holmit. Fogkefe, pizsi, arckrém, szempillaspirál... Csak a szokásos. Már épp a cipőmet vettem, amikor eszembe jutott, hogy Jenni még nem is tud róla, hogy ma nála alszom. Előkaptam a telefonomat és tárcsázni kezdtem. Első csengésre felvette.
-Szia, merre vagy? Nem enged anyud?-szólt bele riadtan.
-Szia. Nem, nincs semmi. Sietek, csak össze kellett pakolnom, mert ma nem alszok itthon.
-Úristen! Ilyen nagy a baj?
-Ellenkezőleg. Apa ajánlotta fel, hogy érezzem jól magam az őszi szünetben, így ma nálad alszok!-az utolsó 3 szót szinte kiabálnom kellett, mert Jenni megállás nélkül sikítozott.
-De jó! Akkor ma csajos estét tartunk. Rendelünk pizzát, meg körmöt festünk.-ötletelt a barátnőm.-Tök jó lesz!
-Szerintem is.-helyeseltem.-Na, most leteszem. 10 perc és ott vagyok.
-Oké. Várlak!
Kiléptem a házból és hirtelen végig futott a hátamon a hideg. Még nem szoktam hozzá teljesen, hogy vége az ősznek és lassan beköszönt a tél. A hűvös, szeles időben sietősre vettem a lépteimet. Nem akartam, hogy elkapjon az eső, ugyanis az ég egy összefüggő fekete pacává vált. Hamar odaértem Jenni-ék házához, ugyanis csak néhány utcával arrébb lakik, mint mi. Már a kezem a csengőn volt, de még le sem nyomtam, amikor Jenni feltépte az ajtót és a nyakamba ugrott.
-Olyan jó lesz az este! Annyi ötletem van.
-Én is örülök neki, legalább addig sem kell anyával töltenem az időt.-húztam el a számat.
-Én tényleg sajnálom, ami történt.
-Tudom, de na aggódj, nem költözöm vissza vele, bármennyire is ellenzi azt, hogy apával maradjak.-simítottam meg a karját.
-MII?!-szaladt fel a szemöldöke.
-Ó, te jó ég! Neked ezt még nem is mondtam.-jutott hirtelen eszembe, hogy erről még csak Ian-nel beszéltem. Most látszik csak igazán, hogy teljesen össze vagyok zavarodva.
-Ezt az APRÓ dolgot elfelejtetted megemlíteni.
-Sajnálom, ez hajnalban történt, miután lefeküdtem aludni, de majd mindent elmesélek. Beljebb mehetek?-mosolyodtam el, arra célozva, hogy még mindig az ajtóban állunk.
-Jajj, bocsi. Ne haragudj. De teljesen sokkolt a költözés híre. Gyere, menjünk fel a szobámba.-húzott maga után.
Útközben illedelmesen köszöntem a szüleinek és megköszöntem azt is, hogy ma itt aludhatok.
-Ugyan, semmiség.-legyintett az anyukája őszintén.-Jenni elmesélte, hogy most egy nehéz időszakon mész át. Ha gondolod több napig is maradhatsz.
-Köszönöm, ez igazán jól esik, viszont muszáj leszek beszélni anyával.-fintorodtam el.
-Rendben, ahogy gondolod.-bólintott megértően.-Ha keresnétek a konyhában leszek, készítek valami sütit.
-Oké. Mi felmegyünk.-bólintott Jenni.
Már nagyon sokszor jártam náluk, de még egyszer sem aludtam itt. Jenni szobája lila színben pompázott, néhány képpel és rengeteg pillangóval a falon. Azokat eddig még nem láttam.

Szerintem elbambulhattam a falat nézve, mert Jenni egy kicsit meglökött.
- Na mit szólsz? Ezeket a héten vettem.-mutatott a különböző nagyságú és színű lepkékre.
-Eszméletlenül néz ki.-forgolódtam a szobában.
-Nekem is nagyon tetszik. Nem volt szívem otthagyni a boltban. Olyan édesek.
-Figyelj!-jutott hirtelen eszembe.-Nem lenne gond ha mozi után beugranánk egy kicsit Ian-hez? Muszáj megnéznem, hogy mi van vele, mert neki sem tetszett annyira a költözés híre.
-Persze, érthető.-bólintott Jenni.
Lepakoltam a cuccaimat az ágy mellé és leültem a szőnyegre.
-Szóval? Mi ez az egész? Miért akar az anyukád vissza vinni?-huppant le velem szembe a legjobb barátnőm.
-Nem tudom. Nem értem őt. -ingattam a fejemet.-Apára fogja a dolgot, de szerintem az egész Ian miatt van.-csuklott el a hangom.-Te nem láttad, milyen eszelős tekintettel nézte őt tegnap.
-Remélem békén hagy titeket. Olyan szép pár vagytok.-simította meg a hajamat.
-Jenni én szeretem Ian-t... Még soha, senki iránt nem éreztem ilyet, és ezen anya sem tud változtatni. Hiába tilt el tőle, attól nekem még ugyanúgy megremeg a térdem a neve hallatán, ha lehunyom a szememet egyből az ő arca jelenik meg előttem és mosolyoghatnékom támad. Látom magam előtt, ahogyan elmosolyodik és megjelennek a nevető gödröcskéi.-önkéntelenül elmosolyodtam-Csak rá gondolok és érzem az illatát. Ha valami miatt nem jön suliba félek...-komorodtam el.-Félek, hogy baja esett.-ingattam a fejemet.-Ezzel anya nem tud mit kezdni. Nem tudja bennem megölni ezeket az érzéseket.
-Hűű... Nos... Erre nem tudok mit mondani.-szólalt meg Jenni, amint meggyőződött róla, hogy befejeztem a mondandómat.
-Bocsi. Nem akartalak letámadni, de már nem bírtam magamban tartani.
-Nem, nincs semmi gond. Csak tudod, még nem ismerlek olyan régóta és ez így viccesen hangzik, de nagyon sokat változtál szeptember óta. Sokkal többet beszélgetsz, mosolyogsz és hasonlók. Ezért nem értem az anyukádat.-torpant meg egy pillanatra.-Miért nem örül, hogy boldognak lát?
-Ezt én sem tudom.-szontyolodtam el.-De nem azért jöttem, hogy szomorkodjunk!-csaptam össze a tenyeremet.
-Igaz, én majd segítek lekötni a gondolataidat. Gyere!-pattant fel Jennifer.-Megmutatom az olasz palit, akivel annyit beszélek.
-Kíváncsi vagyok.-mosolyodtam el.-Ciao Jennifer. Come stai?-artikuláltam túl a szavakat.
-Hahaha.-nevetett fel az LB-m.-Tudod, egy "Hogy vagy"-on kívül többet is szoktunk beszélni. 
-Például?-cukkoltam tovább.-Cosa hai fatto oggi?
-Nagyon vicces vagy.-forgatta a szemét.-Tegnap már azt is megkérdezte, hogy hány éves vagyok.
-Ez igen.-kuncogtam.-Szerintem a jövőhéten már össze is fogtok házasodni.
-Hát nem hiszem.-csóválta a fejét.-Nagyon messze lakik.
Nos, ezt igazán nem értettem, mert ezt az összeházasodósdit csak poénnak szántam, de ezek szerint Jenni komolyan gondolta. Nem tudom, hogy melyik lenne a furább, az hogy körülbelül 5 mondatot váltottak egymással és már házasodnak, vagy az, hogy Jenni 15 évesen megy férjhez. Na mindegy.
-Szerinted mit írjak vissza neki?-pislogott rám nagyokat.
-Hát, jó lenne tudni, hogy mégis milyen idős a beszélgető partnered. Kérdezd meg te is a korát.-tanácsoltam.
-Úúú, és mi lesz, ha van vagy 40 éves?-gondolkozott el Jenni.
-Ha olyan idős, akkor tuti nem mond majd igazat.-hirtelen eszembe jutott, hogy mi van ha a barátnőmnek igaza van és egy idős férfival beszélget?-Szerintem ne adj ki magadról semmi személyes dolgot! Lehet, hogy nem az akinek mondja magát!
-De van profilképe.-nézett rám hitetlenül.
-Az lehet. Viszont honnan tudod, hogy ő van rajta?
-Igazad van. Vigyázni fogok.-bólintott.-Megkérdezem, hogy mi a kedvenc sütije.-nézett rám boldogan. 
Szerintem igazán furcsa fejet vághattam, mert őrült magyarázkodásba kezdett.
-Tudod, a rossz emberek nem szeretik a csokis kekszet vagy a marcipán golyókat. Szóval majd kiderül, hogy jó ember-e vagy sem. 
Azt hittem, hogy csak viccel velem. Nem gondolja komolyan, hogy egy süti(?) alapján dönti el, hogy kinek vannak hátsószándékai és kinek nem. De nem viccelt! A következő perben már el is küldte az üzenetet az olasz fiúnak vagy férfinak. Kitudja. 
-Na, ezzel megvolnánk.-tapsikolt.-Remélem szereti a marcipán golyót. Olyan cuki, nem akarom, hogy gonosz legyen.-biggyesztette le a száját.
-Ne aggódj! Biztosan szereti.-simítottam meg a karját. Nem akartam, hogy rossz kedve legyen. 
-Szerintem is.-derült jobb kedvre.-Úúú, lassan indulhatnánk és útközben még bemehetnénk egy újságosba, mert ma jelent meg az egyik kedvenc magazinomnak a következő száma. 
-Benne vagyok. Akkor induljunk!
-Oké, csak átöltözöm.-nyitotta ki a szekrénye ajtaját.
Én kényelmesen ültem a szőnyegen és szórakozottan néztem, ahogyan Jenni kivesz, majd vissza tesz minden egyes ruhadarabot. 
-Nem segítenél?-fordult gondterhelten felém. 
-Dehogynem!-pattantam fel.-Erre vártam. 
Jenni-re igazán csajos darabokat erőszakoltam rá. Ő nem igazán örült a bélelt harisnyának és a farmer szoknyának, de szerintem nagyon jól áll rajta. Az ő szerinte megfelelő cipzáros hosszú ujjú helyett, pedig, egy a harisnyával színben passzoló kötött felsőt tukmáltam rá. Igazán jól nézett ki! Negyed óra múlva készen is álltunk az indulásra. Lesiettünk az előszobába és elköszöntünk a szüleitől. Már épp guggolva a cipőmet kötöttem amikor két kéz átölelte a derekamat...