"Kinyitottam a szememet és láttam, hogy a televízió még mindig megy.
Ian engem átölelve aludt el. Nem volt szívem felkelteni. Apa észrevette,
hogy felébredtem, mert megállt mellettünk és kikapcsolta a TV-t.
-Aludjatok nyugodtan, majd reggel hazaviszem Ian-t, hogy el tudjon készülni a suliba.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Köszi.-ásítottam egy nagyot és magamra húztam egy kis takarót, aztán adtam egy puszit Ian-nek, majd vissza is aludtam.
Lehet,
hogy más lányoknak konkrétabb terveik vannak, ha a barátjuk náluk
alszik, de igazából én sosem voltam az a fajta lány, aki beállt a birkák
közé. Számomra ez az este így volt tökéletes..."
A következő napok ultra unalmasan teltek. Persze mások biztos örülnek, ha néhány napot kihagyhatnak a suliból és elszakadhatnak a megszokott közegből, de nekem annyira nem jött be ez a "pótoljuk be az elmúlt fél évet" dolog. Én elhiszem, hogy anya kitett magáért és Torontó is tárt karokkal fogadott két fiatalt, de ha a bátyám nem lett volna velem én lehet, hogy felakasztom magam. Hogy miért akadtam/akadtunk ki ennyire? Szerintem elég, ha annyit mondok, hogy anya alapból elviselhetetlen, de Joe, az új élettársa sem könnyítette meg a helyzetünket. Ez a fickó nem gyengén rendmániás. Ja, és az is látszik, hogy sosem voltak gyerekei és nagyon remélem, hogy a közeljövőben nem is lesznek, pláne nem anyától... Úgy viselkedett velünk, mintha dedósok lennénk. Könyörgöm a bátyám már érett 17 éves. Oké én még csak 15 vagyok, ami persze még nem olyan nagy dolog és nem is akarok idősebbnek tűnni a viselkedésemmel, mint a korosztályom, de az már nekem is sok, hogy minden ebédnél kiszedte a tányérunkba a levest, mert nem akarta, hogy végig locsoljuk az asztalt(?). Sosem áztattam még szét a ebédlőt. Jó, egyszer tényleg úszott tőlem a konyha, de mentségemre szóljon, hogy akkor nagyon beteg voltam és rettenetesen szédültem, aztán mindenből kettőt láttam, így a leveses fazékból is, és sikeresen magamra rántottam. Anya biztos beavatta ebbe a történetbe a tisztaság mintapéldáját, és féltette tőlünk a porszemeket sosem látott konyhácskáját. Legalábbis nagyon remélem, hogy ez a magyarázat. Ebben a néhány napban még rengeteg alkalommal meghökkentem ezen az úgy nevezett "férfin". Dave-vel szinte minden este kibeszéltük a drága édesanyám és a melegeket is megszégyenítő Joe kapcsolatát. Félre értés ne essék, nekem semmi problémám nincs a melegekkel. Csak azt nem tudom felfogni, hogy az én jó anyám, hogyan tudott összejönni egy olyan férfival, akiről bármelyik percben kiderülhet, hogy a saját neméhez vonzódik. És nem, nem vagyok előítéletes, és nem csak a rendmániáról van szó. Az első reggel épp a kakaómat kortyolgattam a konyhában, amikor Joe megállt mögöttem és megjegyezte, hogy : "nagyon csini a macikás pizsim." Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam. És ezt szó szerint kell érteni, mert a kakaó épp félúton volt a szám és a gyomrom között, amikor ezzel a frappáns megjegyzéssel "Ken baba" elintézte, hogy majdnem megfulladtam. A bátyámnak néhány jól irányzott mozdulattal sikerült addig ütlegelnie a hátamat, amíg ismét tudtam levegőt venni.
A legviccesebb a Torontóban töltött napokban az volt, hogy az anyánk észre sem vett semmit abból, hogy az ő drága gyermekei mennyivel szívesebben ülnének az iskolapadban, mint szinte két idegennel egy már undorítóan tiszta és precíz házban. Nos, az is biztos, hogy legközelebb éppen "betegek" leszünk, addigra mire jönnünk kéne. A kiruccanásunk legizgalmasabb pillanata az volt, amikor elmentünk Dave-vel, hogy valami kis szuvenírt vegyünk az otthoniaknak és a pénztáros lány annyira el volt foglalva a bátyám látványával, hogy észre sem vette, hogy több pénzt adott vissza, mint amennyit fizettünk. Mind egy. Mi jól jártunk.
Apa nem akart minket zavarni, ezt már az indulásunk előtt is tudatta velünk, és lelkünkre kötötte, hogy ha valami mondandónk van, akkor mi hívjuk őt. Szerintem életemben nem lógtam még ennyit a telefonon. Apát volt, hogy napi kétszer-háromszor is felhívtuk. Az egyik nap azért, mert Dave elfelejtette, hogy aznap már beszélt vele. Hát ennyire voltak izgalmasak a napjaink. Már arra sem emlékeztünk, hogy melyik nap pontosan mit csináltunk, mert rettentően összefolytak a dolgok. Máskor azért hívtuk őt, hogy jöjjön értünk, mert meghalunk az unalomtól. Apa ezen egy kicsit kiakadt és már hallottam is, ahogy a háttérben bekapcsolja a gépet, biztosan azért, hogy jegyet foglalhasson. Ekkor eszembe jutott, hogy lehet, hogy túl lőttünk a célon. Az igaz, hogy végtelennek tűnt ez a pár nap, de jobb, hogy ha apa nem jön ide, mert abból rohadt nagy balhé lenne. Ezért Dave megnyugtatta őt, hogy nincs semmi bajunk, tökéletesen megvagyunk és már csak egyet kell aludnunk és indulunk is haza. Igen, lehet, hogy dedós dolognak tűnik, hogy vissza számoltuk a napokat, de az unalom nagy úr. Persze ezekben a napokban sem felejtettem el Ian-t. Sőt. Volt, hogy már attól tartottam, hogy rám csapja a telefont és elküld a fenébe, hogy már megint zaklatom. Amikor már egy nap vagy negyedszerre küldtem neki SMS-t, visszahívott és megkérdezte, hogy mennyire nagy a baj, mert érzi az üzenetekből, hogy lehet lassan eret vágok. Amikor minden apró részletbe beavattam, Ian legalább 3 percen keresztül nem szólalt meg, ebből arra a következtetésre jutottam, hogy vagy annyira unta már hallgatni is a dolgot, hogy időközben letette, csak én nem vettem észre, vagy egyszerűen sikerült sokkos állapotba hoznom. Nem tudom, hogy melyik variáció a rosszabb, de Ian-nel az utóbbi történt. Amikor megkérdeztem a telefonba, hogy itt van-e még, azt válaszolta, hogy részvéte, és amint hazaértem szervezünk valami programot amivel kipihenem ezt a dögunalmat. Amúgy azt is megtudtam tőle, hogy Jenni érdeklődött utánam, és szívesen kibékülne velem, vagy legalábbis szeretne beszélni. Ezt én is észrevettem, ugyanis 3 nap alatt legalább 40darab nem fogadott hívásom és 29 "Sajnálom.", "Beszéljük meg.", Kérlek vedd fel." és hasonló üzenettel gazdagodtam. Nem haragudtam én Jennire, viszont semmi kedvem nem volt ezt az egészet telefonon tisztázni, sokkal tisztességesebbnek tartom, majd ha otthon leülünk és megbeszéljük. Sosem bírtam ezeket az e-mailben vagy telefonon szakítsunk, béküljünk ki dolgot. Szerintem ezek igazán gerinctelen dolgok, amelyeket sajnos a XXI. században elég nehéz kizárni. Végül a sokadik SMS után megelégeltem, és írtam Jenninek egy "pár nap múlva otthon leszek és megbeszéljük a dolgokat, ha még mindig szeretnéd" üzenetet, amivel sikerült elérnem, hogy a telefonom már nem csörgött folyamatosan. A drága jó anyám és Ken meg is jegyezték, hogy milyen elfoglalt és népszerű ember vagyok. Nos, ha tudnák, hogy mind a 6300 hívás és üzenet ugyanattól a személytől jött, akkor nem hiszem, hogy ezt gondolták volna. De mind egy.
Az utolsó nap, amikor kivittek minket a repülő térre, hiába is várták a filmbe illő nagy búcsú jelenetet, ez nem igazán jött össze. Ugyanis Dave-vel, csúnya ilyet mondani, de már nagyon szabadulni akartunk tőlük és egy-két puszi és kötelező ölelés után nagyon, nagyon megköszöntük ezeket a felejthetetlen napokat (amik tényleg felejthetetlenek, csak nem jó értelembe) és otthagytuk őket az autójuknál. Nos, röviden, sőt hosszan is csak ennyi történt az 5 nap alatt, amiből igazándiból majdnem 2-őt az oda-vissza utazással töltöttünk. Persze én nem vártam semmi nagy dolgot, meg már Torontót is ismertem, hiszen egy ideig amikor kicsik voltunk laktunk is itt, de úgy gondoltam, hogy ha már ilyen nagy feneket kerítettünk a dolognak, akkor az a minimum, hogy legalább egy nap kiruccanunk valamerre a környéken, esetleg elmegyünk egy étterembe vacsorázni. Ennek ellenére elég kemény három napot töltöttünk a mindig légfrissítőtől illatos, csilli-villi mini palota falai között. A tél eleji hidegnek köszönhetően még az udvarra sem tudtunk kimenekülni Dave-vel.
A repülőn mind a ketten kidőltünk és majdnem átaludtuk az egész utat. Volt mit kipihennünk az biztos. Persze ez így viccesen hangzik, de legtöbbször a semmittevésben még jobban elfárad az ember, mintha csinálna is valamit.
Apa már a repülőtéren várta az érkezésünket, aki szerintem legalább 10 évet öregedett az elmúlt 5 napban, mert sikerült őt kellően kikészítenünk a folyamatos telefonálásunkkal. Hosszas ölelések után hazahajtottunk és legnagyobb meglepetésemre nyitva találtam az ajtót.
-Majd én viszem a csomagokat.-szólt utánunk apa.
A nappaliban két fej fogadott, akik az ajtó nyitódásra felénk fordultak. Jenni meg sem várta a reakciómat már futott is felém és a nyakamba ugrott. Nem sokkal magasabb lány, mint én vagyok, de így is sikerült úgy hátra tántorodnom. hogyha Dave nem jön mögöttem, biztosan hanyatt esem.
-El sem tudtam képzelni, hogy hova tűntél. Annyira megijedtem, hogy miattam mentél el.-törölte le a könnyeit.-Nagyon sajnálom, amiket a fejedhez vágtam, de rettentően összezavarodtam. Most már beláttam, hogy csak jót akartál nekem. Meg tudsz nekem bocsátani?
-Jenni, ne hülyéskedj már.-nevettem.-Sosem tudnék rád sokáig haragudni.
-Jaaaj, annyira örülök.-esett le a kő a szívéről.
-Mindjárt megyek pakolni a szobámba, jössz velem? Aztán elmesélhetnéd, hogy mi történt három nap alatt a suliban. Volt valami izgi?
-Majd mesélek.-bólintott Jenni.
-Egy perc és megyek.-biccentettem a másik alak felé, aki eddig türelmesen várakozott.
A barátnőm vette a célzást és felment az emeletre. Szerintem Ian csak erre a pillanatra várt, mert egyszerre léptünk egymáshoz közelebb és a nyakába ugrottam. Nem volt semmi filmbe illő megpörgetés, vagy percekig tartó "úgy hiányoztál", "nem is te jobban" nyáladzás. Persze tényleg hiányzott, meg biztos vagyok benne, hogy én is neki, de nem volt szükséges ezt nagy dobra verni. Mi éreztük. Mi tudtok. Ennyi bőven elég.
-Azt hittem, hogy enyhe agykárosodással térsz haza.-nevetett.-Már foglaltam is egy ágyat a diliházban.
-Egyelőre még tünet mentes vagyok.-léptem egy kicsit távolabb tőle.-Bár, kitudja.-vágtam hülye fejet.-Szerinted szükségem van orvosra?
-Szerintem rajtad az orvosok sem tudnak segíteni. Ezzel sajnos már elkéstünk.-oltott le.
-Hát... Akkor megyek a barátnőmhöz, aki még dilisen is szeret.-tettem karba a kezem, de nem bírtam eljátszani a sértődöttet, mert nevetnem kellett.
-Ki mondta, hogy nem szeretlek? Attól, hogy az elmúlt 5 nap hatására egy kissé értelmileg visszafejlődtél, még ugyan úgy szeretlek.-röhögött fel.
Nem akartam túlságosan bele menni a dologba, ezért gyorsan témát váltottam.
-Hoztam neked valamit.-siettem el a táskámhoz.
-Remélem egy kényszerzubbony.-nevetett.-Torontóban nem hiszem, hogy sok más dolgot lehet kapni.
Úgy érzem ezt még egy jó darabig hallgathatom majd. De legalább ő jól szórakozott az én szerencsétlenségemen. Úgysem tudtam volna rá haragudni, inkább én is vele nevettem. Most mért sértődjek meg? Attól még ugyan olyan unalmas napok lesznek mögöttem. Akkor már inkább figurázzuk ki a dolgokat és nevessünk rajta egy nagyot. Ez az én mottóm. Mindenben meg kell találni a jót. Még a legrosszabb dolgokban is van. És nem utolsó sorban a negatív dolgokra mindig sokkal jobban emlékszik az ember, mint a pozitívakra. Ezt én sem tudom felfogni, hogy miért van így, de ha már egyszer így vagyunk összerakva fogadjuk is el.
Időközben kihalásztam a táskámból egy nagy dobozt és Ian ölébe tettem.
-Bontsd ki!-mosolyogtam.
Az az arc, amit vágott, amikor meglátta a dobozban az "I love Torontó" feliratú kötött, garbós pulóvert. Ezért az arcért már érdemes volt odaadni.
-Hogy tetszik?-mosolyogtam, próbálva visszatartani a kitörni készülő nevetésemet.
-Ööhm....-pislogott nagyokat.-Nagyon szuper.-tette hozzá egy kis hatásszünet után.
Tudtam, hogy egyáltalán nem tetszik neki, és ez nem is volt baj, ugyanis csak szívatásból adtam ezt neki oda. Ennek az ajándéknak más tulajdonosa volt.
-Na jó.-zúdult ki belőlem a nevetés.-Mielőtt rosszul lennél, elárulom, hogy ezt apunak hoztuk, de semmi pénzért nem hagytam volna ki ezt a fejet.-törölgettem a könnyeimet.
-Menj már.-nevetett ő is.-Tudod, hogy megijedtem? Éreztem, hogy vége a lehengerlő imidzsemnek, amint ebben meglát valaki.
Nagyon jól szórakoztam Ian zavartságán, majd átadtam neki egy mini, Torontót ábrázoló makettet. Tudtam, hogy gyűjti a különböző városokat kicsiben, már rengeteg ismerősétől kapott hasonló ajándékot. A szobája polcai szinte csak ezzel vannak tele.
-Úgy emlékeztem, hogy ilyened még nincs.-nyomtam egy puszit a szájára.
-Köszönöm Gina, ez egy remek ajándék.-húzott magához, majd megcsókolt.
Jennit sem akartam sokáig megváratni, ezért a következő percekben kikísértem Iant és megbeszéltük, hogy holnap suli előtt mikor találkozunk a házunknál.
-Itt is vagyok.-léptem be a szobámba.-Remélem nem voltam sokáig.
-Elvoltam.-hajtotta le a laptopom tetejét.
Először furcsán néztem a gépemre, ugyanis tudtommal velem volt, hiszen enélkül még nehezebben éltem volna túl ezt a rengeteg napot, de amikor észrevettem a nyitott bőröndömet, akkor rájöttem, hogy csak a szokásos, Jenni otthon érzi magát nálunk. Engem nem zavar, de néha azért egy kicsit fura. Lehet bennem van a hiba, de én sosem tudom ennyire elengedni magam másoknál. Mind egy.
-Ezt neked hoztam.-tartottam felé egy kis tasakot.
Néhány Torontót ábrázoló hűtőmágnest és egy bonbont kapott.
-Hűha, köszi.-ugrott a nyakamba.-Ezek szerint már akkor sem haragudtál rám?-rakta össze a dolgokat.
-Mondtam, hogy nem.-mosolyogtam.-Persze nem fogok hazudni, rettentő szarul esett, amiket mondtál, de már túl tettem magam rajta. Különben is, sokkal jobban érdekel, hogy végül miben is maradtál.
-Szerinted nem ironikus ez az egész?-pislogott nagyokat.
-Mire gondolsz?-sajnos egyáltalán nem értettem a problémáját.
-Hát tudod, hogy kb. másfél hónappal ezelőtt te is ugyan ebben a cipőben jártál. Két srác, és végül rajtad áll a döntés, hogy melyiket válaszd.-tárta szét a karját.-Persze a kettő nem ugyan az, mert te akár melyiket választottad volna egy kapcsolatba csöppensz, ugyanis érted harcoltak, de nekem ez nem adatot meg. Mind a két lehetőség rizikós, mert Erickkel sem biztos, hogy össze jönne a dolog, a bátyádról nem is beszélve. Az még csak a kezdet, hogy most nincs barátnője, de attól ő még nem szeret.
-Néha kockáztatni kell, hogy utána eredménye legyen a dolgoknak. Lehet, hogy nem úgy sül el, ahogyan szeretnéd, de akkor sincs semmi veszve. Egy tapasztalatnak már betudható.-mosolyodtam el.
-Igen..-pirult el Jenni.-Én is így gondolom, éppen ezért...
-Omg.-csillant fel a szemem.-A szívedre hallgattál?-kérdeztem, mert tudtam, hogy ha erre igen a válasz, akkor Dave mellett döntött, és harcolni fog érte.
-Igen....
2014. december 28., vasárnap
2014. november 30., vasárnap
32. rész. Búcsú est
"-Szerintem induljatok.-biccentett felénk Dave.-Én még beszaladok a városba, de sietek haza.-nézett rám.-Addig meg leszel?
-Ühüm..-bólintottam.
-Még valamit.-torpant meg Dave, mielőtt elindult volna a kapu felé.-Min veszekedtetek?
A néhány másodpercig beállt csendben szinte a szívem dobogását is lehetett hallani. Végül úgy döntöttem, hogy nincs mit veszítenem...
-Rajtad...-suttogtam.
-Valahogy sejtettem.-túrt idegesen a hajába."
-Megvannak a repülő jegyek.-üdvözölt apa az ajtóban.-Veled meg mi történt?-hőkölt hátra, amikor észrevett.
-Ó, te jó ég! Teljesen elfelejtettem, hogy holnap indulunk.-kaptam a fejemhez.-Annyi minden történt ma, hogy ez volt a legkevésbé az eszembe.-gyűltek újabb könnyek a szemeimbe.
-Semmi gond Georgina.-ölelt magához apa.-Nincs ekkora baj. Még bőven van időd összepakolni.
-De én elakartam búcsúzni Ian-től...-szipogtam.
Igazából nem az utazás vagy a búcsúzás fájt annyira, hogy megint sírni kezdtem, hanem az egész mai napom. Besokalltam.
-Ezt is megoldjuk.-simította ki a hajamat a könnyáztatta arcomból.-Mennyi idő még bepakolsz?
-Nem sok.-fújtam ki az orromat.-Csak 5 napról van szó, amiből majdnem 2 teljes nap az oda-vissza út. Akkor lényegében 3 napot töltünk ott...-számolgattam magamban.-Körülbelül egy óra alatt meg vagyok a pakolással.
-Az remek.-mosolyodott el apa.
-Megyek is, hogy minél hamarabb végezhessek és átmehessek elköszönni Ian-től.-indultam el a lépcső felé.
-Georgina!-szólt utánam apa.-Ha beszélni szeretnél a dologról én itt vagyok!
-Igazából...-dörzsöltem meg a szememet, hogy ne sírjam el magamat újból.-Igazából "csak"összevesztem Jenni-vel.
-Rendben.-bólintott.-Ahogy gondolod.
Gyorsan szedtem a lábamat felfelé a lépcsőn és egyenesen a szobámba indultam. Pakolás közben kattogott az agyam és egyszer csak beugrott, hogy skypeon beszélnem kéne Jennivel... Aztán rájöttem, hogy bár már csak ő lett volna az, akinek szólni akartam az utazásról most mégsem teszem meg, hiszen egyáltalán nem kíváncsi rám. Mind egy.
Épp a bőröndömön ugráltam, hogy össze tudjam húzni (igen lány létemre 5 napra sikerült szinte az egész szobámat bepakolni), amikor kopogás szakított félbe, ebben a roppant érdekes és fizikailag is megterhelő tevékenységben.
-Hogy haladsz?-kukucskált be apu.
-Kész vagyok.-csapkodtam össze a tenyereimet, mintha poros lett volna.
-Remek.-biccentett.-A nappaliban vár egy meglepetés.
-Hűha... Most már kíváncsivá tettél.
Lementem a lépcsőn és a nappaliba siettem. Ian állt előttem, teljes életnagyságában. Még rajta volt a kabátja, ezek szerint most érkezhetett.
-Hát te?-pislogtam nagyokat.
-Az apukád eljött értem és elhozott, hogy elbúcsúzhassunk. Azt mondta, hogy szükséged van most egy kis támogatásra, mert eléggé padlón voltál, amikor haza értél.
-Ez most komoly?-fordultam apa felé.
-Amint látod.
-Köszönöm.-öleltem meg és megint könnyek gyűltek a szemembe. Tulajdonképpen most nem tudom, hogy miért van már megint sírhatnékom.
-Naaa.-tolt el magától.-Most már ne pityeregj!
-Oké.-dörzsöltem meg az arcomat és elnevettem magam.
-Amúgy meg van más oka is annak, hogy Ian-t ide hoztam.-tördelte az ujjait.-Tudom, hogy holnap elutaztok és ma itthon kéne, hogy maradjak veletek, viszont már egy hónapja beterveztek mára egy céges vacsorát, amit nem tudtam lemondani. Sajnálom.
-Ugyan apa.-legyintettem.-Csak néhány napról van szó. Nem kell búcsú vacsi, azért mert egy pár napig távol leszünk.
-Apropó vacsora.-kapott hirtelen a fejéhez.-Kaja se nagyon van itthon, szóval ha gondoljátok rendeljetek valami, hagyok itt egy kis pénzt.-nyúlt bele a tárcájába.-Akkor biztos, hogy meglesztek?-nézett rám, majd Ian-re.
-Tuti.-bólintottam.
-Ne aggódj Max, nem hagyom, hogy Georgina egyedül maradjon a gondolataival.-ölelt át Ian.
-Remélem is.-kacsintott apu.-Ja, Dave azt üzente, hogy van egy kis elintézni valója a városban, ezért később jön, de ha lehetséges neki is rendeljetek enni.-vette magára a kabátját.
-Oké.
-Sietek haza.-tekert a nyaka köré egy sálat.-Sziasztok.
-Szia.
-Hát, magunkra maradtunk.-kulcsoltam be az ajtót.-Figyelj, nagyon sajnálom, hogy nem szóltam arról, hogy anyánál leszek néhány napig, de igazából hirtelen ötlet volt az egész és teljesen kiment a fejemből.
-Nem kell magyarázkodnod.-vágta zsebre a kezét.-Egyáltalán nem haragszom.
-Akkor jó.-mosolyodtam el.-Figyi, még lenne néhány dolog, amit elő kéne készítenem az útra... Nem akarsz addig valamit rendelni?
-Pizza?
-Jöhet.
Amíg a szobámban rendezkedtem, hallottam, hogy megérkezett a vacsora.
-Gyere Georgi mert farkas éhes vagyok és félő, hogy nem marad neked!-kiabált Ian.
-Egy perc.-végeztem el az utolsó simításokat is.
A dobozzal együtt beültünk a nappaliba és kerestünk egy számunkra elviselhető csatornát. Tulajdonképpen a TV csak háttérzajnak számított, mert még evés közben sem maradtunk csendbe.
-Tudom, hogy a lányoknál ez a barátnősködés nagyon személyes dolog, meg szinte elválaszthatatlanok vagytok és hasonlók, de nem szeretném, hogy ennyire összetörj Jenni miatt.-harapott egyet a pizzájába Ian.
-Nincs semmi baj.-erőltettem magamra egy mosolyt.-Tényleg. Csak eddig még sosem volt ilyen jó barátnőm.
-Nekem nem kell hazudnod.-rázta a fejét.-Amúgy is tudom, hogy mikor nem mondasz igazat.
-Komolyan?-hitetlenkedtem. Ennyire kiismerhető lennék?
-Persze.
-És mégis miből tudod?-kíváncsiskodtam.
-Szerinted majd pont elmondom, mi?-nevetett Ian.
-Hát jó.-vágtam be a durcit és elfordultam tőle.
-Héé.-nyúlt a karom után.-Gyere ide.-húzott magához, majd a fülem mögé tűrte a hajamat.-Tényleg tudni szeretnéd?
-Ühüm.-bólintottam.
-Hát jó.-adott egy puszit a homlokomra.-Amikor kamuzol mindig megrándul egy kicsit a bal szemöldököd.
-Nem is.-tiltakoztam.
-Hahaha.-kacagott.-Erről beszéltem.-húzta végig az ujját a szóban forgó szemöldöködön.
-Remélem kinevetted magad a szemöldökömön.
-Igen, persze.-törölgette a szemeit.
-Akkor jó.-álltam fel mellőle.-Kiviszem a szemetet, addig keress valami filmet.
-Oké.
Igaz, hogy magamra vettem egy pulóvert, de még így is meglepetésként ért a hideg. Hirtelen beleborzongtam. Sietős léptekkel haladtam a kuka felé, majd szó szerint szaladtam vissza a házba.
-Brrrr... Nincs valami jó idő odakint.-huppantam le az ágyra.
-Gyere ide.-húzott magához Ian, majd átölelt.
Fejemet a vállára hajtottam, miközben ő a karomat cirógatta. Az érintésétől teljesen átjárt a melegség. Még azt is elfelejtettem, hogy néhány perccel ezelőtt majd' megfagytam. Felnéztem rá és egy puszit nyomtam az arcára. Tényleg sikerült neki elterelni a figyelmemet Jenniferről. Persze még mindig bánt a dolog, de már nem annyira. Egyszer úgyis megbékél. Én türelmes vagyok.
-Köszönöm.-néztem Ian-re.
-Mit is?-értetlenkedett.
-Mindent.
-Semmit sem kell megköszönnöd.-rázta a fejét.
Óvatosan bólintottam egyet, majd visszahajtottam a fejemet a vállára. A következő órákban filmet néztünk. Arról szólt, hogy volt benne egy szerelmespár és a fiúnak el kellett utaznia, aztán megismerkedett egy másik lánnyal és már nem utazott többé haza. Egy kicsit ismerősnek tűnt a sztori, vagyis az utazásos rész, mert én sosem lennék képes itt hagyni Ian-t, de azért elfacsarodott a szívem. Aztán kirázott a hideg.
-Minden oké?-nézett rám Ian.
-Persze, csak elgondolkodtam, hogy mi lesz, ha ezalatt a pár nap alatt megismerkedek egy jóképű torontói fiúval?-húztam az agyát.
-Haha, nem találsz még egy ilyen helyes srácot, mint én.
-És még egy ilyen szerényet sem.-ráztam a fejemet nevetés közben és teljesen elfelejtettem az előbbi kételyeimet.
-Ha már itt tartunk, mit gondolsz, Celestinával milyen párost alkotnánk?
-Ez még viccnek is rossz.-toltam el magamtól Ian-t.
-Hééjj, tudod, hogy nem úgy értettem.
-Naná, hogy tudom, de akkor sem kéne vele példálozni, amikor te is tisztában vagy vele, hogy mennyire ki nem állhatom.-ráncoltam a homlokomat.
-Nem én akarok Torontóban maradni egy másik sráccal.-érvelt ő is.
-Csak hülyéskedtem! Te tényleg el tudnád képzelni rólam, hogy mindent itt hagyva -pláne téged!-elmennék és új életet kezdenék? Egy másik fiúval?-hüledeztem.-Te nem vagy normális.-ráztam a fejemet.
-Jó, ez túlzás volt.-sütötte le a szemét.-Igazából tényleg nem tudnám elképzelni rólad, hogy szó nélkül itt hagyj.
-Szeretlek Ian! Sosem mennék el... Soha... Most sem akarok, de muszáj letudnom anyát is, mert annál hamarabb lekoccol rólam és rettentően hiányozni fogsz.-fúrtam a tekintetemet az égszínkék szemeibe.
-Te is nekem.-mosolyodott el.-De csak 5 napról van szó, nagyon hamar el fog telni.
-Tudom, de akkor is. Még nem voltunk ennyi időt külön.
-Minden nap beszélünk. Ne aggódj!
-Ígéred?-kérdeztem.
-Ígérem.-mondta, majd megfogta a kezemet és beleültetett az ölébe. Néhány tincset a fülem mögé simított, aztán a másik kezével átölelte a derekamat.-Én is szeretlek és sajnálom az előbbit.-nézett megbánóan a szemembe.
Sajnos ez az én bajom. Nem tudok ellenállni ezeknek a szemeknek. Egyáltalán nem tudok rá haragudni, bármit is tesz. Így hát átkulcsoltam a karomat a nyaka körül és közelebb hajoltam hozzá.
-Annyira buta vagy.-suttogtam a szájába, majd az ajkaimat az övére tapasztottam.
Ian nem engedett el, hanem visszacsókolt. Úgy érzem az előbbi vitatkozás már a múlté. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, amíg egymással voltunk elfoglalva, de még az ajtó nyitását sem hallottuk.
-Khm..-köszörülte meg a torkát Dave.-Nem akarok zavarni, csak jelzem, hogy itthon vagyok.
Hirtelen szétrebbentünk és kipattantam Ian öléből.
-Rendben.-simítottam le a ruhámat.-Kaja az asztalon.-mutattam a konyha felé.
-Fent leszek a szobámban.-indult el.
-Nem kell bezárkóznod, gyere ide hozzánk.-mutattam a fotelra.
-Tényleg nem akarok bezavarni a búcsúzkodásba.-ingatta a fejét.-Megleszek én odafent.
-Ne kéresd már magad Dave.-szállt be az unszolásba Ian.-Csak filmezünk.
Dave egy amolyan "aha, persze, én nem egészen ezt láttam" pillantást vetett rá, végül kiment a pizzájáért és leült a kanapé melletti fotelba.
-Mit nézünk?-vette a távirányítót a kezébe.
-Nekem mindegy.-hajtottam a fejemet Ian ölébe.
Igazából nem volt valami nagy műsor a TV-ben, ezért hamar meguntuk a dolgot és Dave felvonult a szobájába. Ian-nel megint kettesben maradtunk.
-Nem akarsz haza menni? Holnap suli. Nagyon fáradt leszel. Én tudok aludni a gépen is.
-Ne foglalkozz velem.-legyintett.
-De most komolyan, jól vagyok. Dave is itthon van. Tényleg menj, és aludj!
-Te most elzavarsz?-húzta huncut mosolyra a száját.
-Dehogy zavarlak! Csak nem akarom, hogy holnap miattam legyen valami bajod a suliban.
-Nem lesz.-mosolyodott el.
-Akkor jó.-nyomtam egy puszit az arcára.
Igazából a következő percekből nem sokra emlékszem, talán még annyi rémlik, hogy egyre ritkábban nyitottam ki a szememet, végül elnyomott az álom.
Ajtó csapódásra keltem. Apa jött meg. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy a televízió még mindig megy. Ian engem átölelve aludt el. Nem volt szívem felkelteni. Apa észrevette, hogy felébredtem, mert megállt mellettünk és kikapcsolta a TV-t.
-Aludjatok nyugodtan, majd reggel hazaviszem Ian-t, hogy el tudjon készülni a suliba.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Köszi.-ásítottam egy nagyot és magamra húztam egy kis takarót, aztán adtam egy puszit Ian-nek, majd vissza is aludtam.
Lehet, hogy más lányoknak konkrétabb terveik vannak, ha a barátjuk náluk alszik, de igazából én sosem voltam az a fajta lány, aki beállt a birkák közé. Számomra ez az este így volt tökéletes...
-Ühüm..-bólintottam.
-Még valamit.-torpant meg Dave, mielőtt elindult volna a kapu felé.-Min veszekedtetek?
A néhány másodpercig beállt csendben szinte a szívem dobogását is lehetett hallani. Végül úgy döntöttem, hogy nincs mit veszítenem...
-Rajtad...-suttogtam.
-Valahogy sejtettem.-túrt idegesen a hajába."
-Megvannak a repülő jegyek.-üdvözölt apa az ajtóban.-Veled meg mi történt?-hőkölt hátra, amikor észrevett.
-Ó, te jó ég! Teljesen elfelejtettem, hogy holnap indulunk.-kaptam a fejemhez.-Annyi minden történt ma, hogy ez volt a legkevésbé az eszembe.-gyűltek újabb könnyek a szemeimbe.
-Semmi gond Georgina.-ölelt magához apa.-Nincs ekkora baj. Még bőven van időd összepakolni.
-De én elakartam búcsúzni Ian-től...-szipogtam.
Igazából nem az utazás vagy a búcsúzás fájt annyira, hogy megint sírni kezdtem, hanem az egész mai napom. Besokalltam.
-Ezt is megoldjuk.-simította ki a hajamat a könnyáztatta arcomból.-Mennyi idő még bepakolsz?
-Nem sok.-fújtam ki az orromat.-Csak 5 napról van szó, amiből majdnem 2 teljes nap az oda-vissza út. Akkor lényegében 3 napot töltünk ott...-számolgattam magamban.-Körülbelül egy óra alatt meg vagyok a pakolással.
-Az remek.-mosolyodott el apa.
-Megyek is, hogy minél hamarabb végezhessek és átmehessek elköszönni Ian-től.-indultam el a lépcső felé.
-Georgina!-szólt utánam apa.-Ha beszélni szeretnél a dologról én itt vagyok!
-Igazából...-dörzsöltem meg a szememet, hogy ne sírjam el magamat újból.-Igazából "csak"összevesztem Jenni-vel.
-Rendben.-bólintott.-Ahogy gondolod.
Gyorsan szedtem a lábamat felfelé a lépcsőn és egyenesen a szobámba indultam. Pakolás közben kattogott az agyam és egyszer csak beugrott, hogy skypeon beszélnem kéne Jennivel... Aztán rájöttem, hogy bár már csak ő lett volna az, akinek szólni akartam az utazásról most mégsem teszem meg, hiszen egyáltalán nem kíváncsi rám. Mind egy.
Épp a bőröndömön ugráltam, hogy össze tudjam húzni (igen lány létemre 5 napra sikerült szinte az egész szobámat bepakolni), amikor kopogás szakított félbe, ebben a roppant érdekes és fizikailag is megterhelő tevékenységben.
-Hogy haladsz?-kukucskált be apu.
-Kész vagyok.-csapkodtam össze a tenyereimet, mintha poros lett volna.
-Remek.-biccentett.-A nappaliban vár egy meglepetés.
-Hűha... Most már kíváncsivá tettél.
Lementem a lépcsőn és a nappaliba siettem. Ian állt előttem, teljes életnagyságában. Még rajta volt a kabátja, ezek szerint most érkezhetett.
-Hát te?-pislogtam nagyokat.
-Az apukád eljött értem és elhozott, hogy elbúcsúzhassunk. Azt mondta, hogy szükséged van most egy kis támogatásra, mert eléggé padlón voltál, amikor haza értél.
-Ez most komoly?-fordultam apa felé.
-Amint látod.
-Köszönöm.-öleltem meg és megint könnyek gyűltek a szemembe. Tulajdonképpen most nem tudom, hogy miért van már megint sírhatnékom.
-Naaa.-tolt el magától.-Most már ne pityeregj!
-Oké.-dörzsöltem meg az arcomat és elnevettem magam.
-Amúgy meg van más oka is annak, hogy Ian-t ide hoztam.-tördelte az ujjait.-Tudom, hogy holnap elutaztok és ma itthon kéne, hogy maradjak veletek, viszont már egy hónapja beterveztek mára egy céges vacsorát, amit nem tudtam lemondani. Sajnálom.
-Ugyan apa.-legyintettem.-Csak néhány napról van szó. Nem kell búcsú vacsi, azért mert egy pár napig távol leszünk.
-Apropó vacsora.-kapott hirtelen a fejéhez.-Kaja se nagyon van itthon, szóval ha gondoljátok rendeljetek valami, hagyok itt egy kis pénzt.-nyúlt bele a tárcájába.-Akkor biztos, hogy meglesztek?-nézett rám, majd Ian-re.
-Tuti.-bólintottam.
-Ne aggódj Max, nem hagyom, hogy Georgina egyedül maradjon a gondolataival.-ölelt át Ian.
-Remélem is.-kacsintott apu.-Ja, Dave azt üzente, hogy van egy kis elintézni valója a városban, ezért később jön, de ha lehetséges neki is rendeljetek enni.-vette magára a kabátját.
-Oké.
-Sietek haza.-tekert a nyaka köré egy sálat.-Sziasztok.
-Szia.
-Hát, magunkra maradtunk.-kulcsoltam be az ajtót.-Figyelj, nagyon sajnálom, hogy nem szóltam arról, hogy anyánál leszek néhány napig, de igazából hirtelen ötlet volt az egész és teljesen kiment a fejemből.
-Nem kell magyarázkodnod.-vágta zsebre a kezét.-Egyáltalán nem haragszom.
-Akkor jó.-mosolyodtam el.-Figyi, még lenne néhány dolog, amit elő kéne készítenem az útra... Nem akarsz addig valamit rendelni?
-Pizza?
-Jöhet.
Amíg a szobámban rendezkedtem, hallottam, hogy megérkezett a vacsora.
-Gyere Georgi mert farkas éhes vagyok és félő, hogy nem marad neked!-kiabált Ian.
-Egy perc.-végeztem el az utolsó simításokat is.
A dobozzal együtt beültünk a nappaliba és kerestünk egy számunkra elviselhető csatornát. Tulajdonképpen a TV csak háttérzajnak számított, mert még evés közben sem maradtunk csendbe.
-Tudom, hogy a lányoknál ez a barátnősködés nagyon személyes dolog, meg szinte elválaszthatatlanok vagytok és hasonlók, de nem szeretném, hogy ennyire összetörj Jenni miatt.-harapott egyet a pizzájába Ian.
-Nincs semmi baj.-erőltettem magamra egy mosolyt.-Tényleg. Csak eddig még sosem volt ilyen jó barátnőm.
-Nekem nem kell hazudnod.-rázta a fejét.-Amúgy is tudom, hogy mikor nem mondasz igazat.
-Komolyan?-hitetlenkedtem. Ennyire kiismerhető lennék?
-Persze.
-És mégis miből tudod?-kíváncsiskodtam.
-Szerinted majd pont elmondom, mi?-nevetett Ian.
-Hát jó.-vágtam be a durcit és elfordultam tőle.
-Héé.-nyúlt a karom után.-Gyere ide.-húzott magához, majd a fülem mögé tűrte a hajamat.-Tényleg tudni szeretnéd?
-Ühüm.-bólintottam.
-Hát jó.-adott egy puszit a homlokomra.-Amikor kamuzol mindig megrándul egy kicsit a bal szemöldököd.
-Nem is.-tiltakoztam.
-Hahaha.-kacagott.-Erről beszéltem.-húzta végig az ujját a szóban forgó szemöldöködön.
-Remélem kinevetted magad a szemöldökömön.
-Igen, persze.-törölgette a szemeit.
-Akkor jó.-álltam fel mellőle.-Kiviszem a szemetet, addig keress valami filmet.
-Oké.
Igaz, hogy magamra vettem egy pulóvert, de még így is meglepetésként ért a hideg. Hirtelen beleborzongtam. Sietős léptekkel haladtam a kuka felé, majd szó szerint szaladtam vissza a házba.
-Brrrr... Nincs valami jó idő odakint.-huppantam le az ágyra.
-Gyere ide.-húzott magához Ian, majd átölelt.
Fejemet a vállára hajtottam, miközben ő a karomat cirógatta. Az érintésétől teljesen átjárt a melegség. Még azt is elfelejtettem, hogy néhány perccel ezelőtt majd' megfagytam. Felnéztem rá és egy puszit nyomtam az arcára. Tényleg sikerült neki elterelni a figyelmemet Jenniferről. Persze még mindig bánt a dolog, de már nem annyira. Egyszer úgyis megbékél. Én türelmes vagyok.
-Köszönöm.-néztem Ian-re.
-Mit is?-értetlenkedett.
-Mindent.
-Semmit sem kell megköszönnöd.-rázta a fejét.
Óvatosan bólintottam egyet, majd visszahajtottam a fejemet a vállára. A következő órákban filmet néztünk. Arról szólt, hogy volt benne egy szerelmespár és a fiúnak el kellett utaznia, aztán megismerkedett egy másik lánnyal és már nem utazott többé haza. Egy kicsit ismerősnek tűnt a sztori, vagyis az utazásos rész, mert én sosem lennék képes itt hagyni Ian-t, de azért elfacsarodott a szívem. Aztán kirázott a hideg.
-Minden oké?-nézett rám Ian.
-Persze, csak elgondolkodtam, hogy mi lesz, ha ezalatt a pár nap alatt megismerkedek egy jóképű torontói fiúval?-húztam az agyát.
-Haha, nem találsz még egy ilyen helyes srácot, mint én.
-És még egy ilyen szerényet sem.-ráztam a fejemet nevetés közben és teljesen elfelejtettem az előbbi kételyeimet.
-Ha már itt tartunk, mit gondolsz, Celestinával milyen párost alkotnánk?
-Ez még viccnek is rossz.-toltam el magamtól Ian-t.
-Hééjj, tudod, hogy nem úgy értettem.
-Naná, hogy tudom, de akkor sem kéne vele példálozni, amikor te is tisztában vagy vele, hogy mennyire ki nem állhatom.-ráncoltam a homlokomat.
-Nem én akarok Torontóban maradni egy másik sráccal.-érvelt ő is.
-Csak hülyéskedtem! Te tényleg el tudnád képzelni rólam, hogy mindent itt hagyva -pláne téged!-elmennék és új életet kezdenék? Egy másik fiúval?-hüledeztem.-Te nem vagy normális.-ráztam a fejemet.
-Jó, ez túlzás volt.-sütötte le a szemét.-Igazából tényleg nem tudnám elképzelni rólad, hogy szó nélkül itt hagyj.
-Szeretlek Ian! Sosem mennék el... Soha... Most sem akarok, de muszáj letudnom anyát is, mert annál hamarabb lekoccol rólam és rettentően hiányozni fogsz.-fúrtam a tekintetemet az égszínkék szemeibe.
-Te is nekem.-mosolyodott el.-De csak 5 napról van szó, nagyon hamar el fog telni.
-Tudom, de akkor is. Még nem voltunk ennyi időt külön.
-Minden nap beszélünk. Ne aggódj!
-Ígéred?-kérdeztem.
-Ígérem.-mondta, majd megfogta a kezemet és beleültetett az ölébe. Néhány tincset a fülem mögé simított, aztán a másik kezével átölelte a derekamat.-Én is szeretlek és sajnálom az előbbit.-nézett megbánóan a szemembe.
Sajnos ez az én bajom. Nem tudok ellenállni ezeknek a szemeknek. Egyáltalán nem tudok rá haragudni, bármit is tesz. Így hát átkulcsoltam a karomat a nyaka körül és közelebb hajoltam hozzá.
-Annyira buta vagy.-suttogtam a szájába, majd az ajkaimat az övére tapasztottam.
Ian nem engedett el, hanem visszacsókolt. Úgy érzem az előbbi vitatkozás már a múlté. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, amíg egymással voltunk elfoglalva, de még az ajtó nyitását sem hallottuk.
-Khm..-köszörülte meg a torkát Dave.-Nem akarok zavarni, csak jelzem, hogy itthon vagyok.
Hirtelen szétrebbentünk és kipattantam Ian öléből.
-Rendben.-simítottam le a ruhámat.-Kaja az asztalon.-mutattam a konyha felé.
-Fent leszek a szobámban.-indult el.
-Nem kell bezárkóznod, gyere ide hozzánk.-mutattam a fotelra.
-Tényleg nem akarok bezavarni a búcsúzkodásba.-ingatta a fejét.-Megleszek én odafent.
-Ne kéresd már magad Dave.-szállt be az unszolásba Ian.-Csak filmezünk.
Dave egy amolyan "aha, persze, én nem egészen ezt láttam" pillantást vetett rá, végül kiment a pizzájáért és leült a kanapé melletti fotelba.
-Mit nézünk?-vette a távirányítót a kezébe.
-Nekem mindegy.-hajtottam a fejemet Ian ölébe.
Igazából nem volt valami nagy műsor a TV-ben, ezért hamar meguntuk a dolgot és Dave felvonult a szobájába. Ian-nel megint kettesben maradtunk.
-Nem akarsz haza menni? Holnap suli. Nagyon fáradt leszel. Én tudok aludni a gépen is.
-Ne foglalkozz velem.-legyintett.
-De most komolyan, jól vagyok. Dave is itthon van. Tényleg menj, és aludj!
-Te most elzavarsz?-húzta huncut mosolyra a száját.
-Dehogy zavarlak! Csak nem akarom, hogy holnap miattam legyen valami bajod a suliban.
-Nem lesz.-mosolyodott el. -Akkor jó.-nyomtam egy puszit az arcára.
Igazából a következő percekből nem sokra emlékszem, talán még annyi rémlik, hogy egyre ritkábban nyitottam ki a szememet, végül elnyomott az álom.
Ajtó csapódásra keltem. Apa jött meg. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy a televízió még mindig megy. Ian engem átölelve aludt el. Nem volt szívem felkelteni. Apa észrevette, hogy felébredtem, mert megállt mellettünk és kikapcsolta a TV-t.
-Aludjatok nyugodtan, majd reggel hazaviszem Ian-t, hogy el tudjon készülni a suliba.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Köszi.-ásítottam egy nagyot és magamra húztam egy kis takarót, aztán adtam egy puszit Ian-nek, majd vissza is aludtam.
Lehet, hogy más lányoknak konkrétabb terveik vannak, ha a barátjuk náluk alszik, de igazából én sosem voltam az a fajta lány, aki beállt a birkák közé. Számomra ez az este így volt tökéletes...
2014. november 9., vasárnap
31.rész. Jenni kirohanása
"-Köszönöm, hogy végig hallgattál.-indult el az ajtó fel Dave.
-Örülök, hogy újra a régi vagy.-öleltem meg.-Már nagyon hiányzott a bátyám.
-Ha legközelebb is megváltoznék...-tolt el magától.-Felhatalmazást kapsz, hogy egy jó nagy pofonnal észhez téríts.
-Észben tartom.-kacsintottam.-Dave!-a bátyám már épp a kilincs után nyúlt, amikor utána szóltam.-Láttam a szemedben, amikor elmondtam, a dolgot... Tudod, amikor... Szóval, amikor arról beszéltem, hogy valaki szerelmes beléd... Tudom, hogy...
-Ne félj Georgina!-szakított félbe.-Nem kavarok be Jenninek.-mosolygott rám őszintén..."
Nagyot nyeltem és bólintottam. Éreztem, hogy tudja az igazat, de így kimondva mégis megdöbbentett a dolog és úgy éreztem, mintha elárultam volna Jennifert. Tudtam, hogy nagyon dühös lesz rám, ha rájön, hogy Dave tud a érzéseiről, de abban reménykedtem, hogy tényleg olyan jól sikerült az Erickkel való találkozása, mint ahogyan leírta, és sikerül lassan túltennie magát a bátyámon. Bekuporodtam a takaróm alá, de még nagyon sokáig nem jött álom a szememre. A mai napom sem telt unalmasan.
....Egy ismerős szobában voltam, ahol már korábban is jártam. Leültem az ágyra és a kezemmel megtámasztottam magamat. Pár másodperccel később apró lábak csiklandozását éreztem a kezemen. Odanéztem és rengeteg fekete bogarat láttam, amelyek iszonyatos gyorsasággal futottak felfelé a karomra. A bal oldalamat teljesen ellepték. Szinte fekete volt a karom a rengeteg kis páncélostól. Ijedtemben talpra ugrottam, de abban a pillanatban a lábujjaimtól kezdve hangyák kezdtek felfele mászni a lábaimra. Sikítva kirohantam a szobából és leütögettem magamról őket. Adrenalintól felhevülten fel-alá rohangáltam a házban és a rovarriasztó sprayt kerestem, amit rögtön magamra is fújtam, de a következő percben szúnyogok hada támadott meg. Kiderült, hogy a rovarriasztó elfogyott és az üvegében valami édes illatú folyadék volt, ami még jobban vonzotta ezeket az undorító dögöket. Percek alatt tele lettem szúnyogcsípések tömkelegével, ezért gyorsan megittam egy kalcium tablettát. Még sosem csípett meg egyszerre ennyi szúnyog. Elindultam vissza a szobába, amikor szúrásokat éreztem az oldalamon... Georgina...Odanéztem, de semmit sem láttam... Geogina...
-Georgina ébredj, késésben vagytok.-lökdösött apa.
Eleinte azt sem tudtam, hogy hol vagyok és beleálmodtam apa ébresztését az álmomba.
-Mi?-pattantam ki az ágyból.
-Elaludtál. Ian azt hitte, hogy valami baj van, ezért eljött hozzánk. Lent vár a nappaliban.-simította ki a hajamat az arcomból.
-Huhh... Ezek szerint csak álmodtam.-motyogtam magamba.-Köszi apa.-adtam egy puszit
neki.-Mondd meg Ian-nek, hogy 10 perc és lent vagyok.
-Legyen inkább 5, mert nem fogtok odaérni.-biccentett.
-Igyekszem.-rohantam ki a fürdőbe.
Remek. Ez az én formám. Szinte minden héten sikerül egy nap elaludnom vagy valami miatt későn indulnom. Szerintem nincs még egy ilyen balfék, mint én.
Hátulról közelítettem meg a nappaliban ülő Ian-t és befogtam a szemeit.
-Csak abban reménykedem, hogy nem Dave vagy.-próbált komoly lenni, de éreztem a hangján, hogy mosolyog.
-Miért?-változtattam el a hangomat.-Mi bajod van velem?-utánoztam a testvérem hangját.
-Most kezdjem sorolni?-mosolyodott el. Mivel nem válaszoltam "hallgatás egyenlő beleegyezés" alapon érvelni kezdett.-Először is, kissé fura a hangod... Dave.-ejtette ki a "nevemet".-Szerintem már mutálnod kellet volna. Vagy meg vagy fázva? Esetleg krétát ettél?-találgatott.-Ja, és testápoló illatú a kezed... Nos... Öhm... Lehet, hogy félnem kéne?
Nem bírtam tovább és elnevettem magam, miközben leengedtem a kezeimet és egy puszit nyomtam az arcára.
-Gyerekek.-lépett be apa a szobába.-Nem akarok én semmit megzavarni, de tényleg el fogunk késni.
-Apa.-pördültem meg.-Te még mindig itt vagy?
-Igen, gondoltam eldoblak titeket suliba, mert sosem fogtok beérni ilyen tempóval.
-Már megyünk is.-fogta meg Ian a kezemet és maga után húzott.
A kocsiban a reggeli jókedvem lelombozódott, ugyanis eszembe jutott Jenni. Még mindig nem tudom mit kéne tennem. Szóljak egyáltalán neki a bátyámról és a gyors kapcsolatáról? Ian is észrevehette a zavartságomat, mert közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott:
-Minden rendben?
-Hogy...? Mi...?-szakítottam el a szememet a szomszédos száguldozó autókról, amelyek nézésében ezidáig elmerültem és felé fordultam.-Ja, igen. Persze.-erőltettem magamra egy mosolyt.
Ian bólintott és megsimította a combomat, de tudtam, hogy amint kiszállunk a kocsiból lesz még hozzám egy-két kérdése. Így legyen ötösöm a lottón!
-Akkor megkérdezem még egyszer.-fogta meg a kezemet, amint elindultunk az iskola bejárata felé.-Minden rendben?
-Csak Jenni miatt aggódom.
Ian nem hiszem, hogy tudta, hogy mi minden történt tegnap este, de ennek ellenére nem kérdezett többet. Tudta, hogy a maga idejében mindenről tudomást fog szerezni, mert úgyis elmondom neki ha, úgy érzem, hogy valamiről tudnia kell. Viszont most még magamat sem éreztem ehhez elég erősnek. Előbb a legjobb barátnőmmel kell megbeszélnem a dolgot. Persze én ezt szépen el is döntöttem magamban, hogy beavatom Jennit a történtekbe, de amint megláttam őt az osztálytermünkben vidáman és mosolyogva a mobiljával a kezében úgy döntöttem, hogy mégsem kell tudnia Dave-ről. Most még nem.
-Ginaaa!!-ugrott a nyakamba.
Erősen magamhoz szorítottam Jennit. Ebbe az ölelésbe minden érzelmem ott volt. Mind Dave-vel és mind Erick-kel kapcsolatban.
-Mesélj el mindent! A legkisebb részletekre is kíváncsi vagyok!-toltam el magamtól és vidámságot erőltettem magamra.
-Hát... Úúúú... Meg Áááá....-kezdte a tegnapi randit boncolgatni Jenni.
Tulajdonképpen vagy négyszer végig kellett hallgatnom a sztorit, de egyáltalán nem bántam. Sőt, nagyon is örültem neki, hogy boldognak láttam a legjobb barátnőmet.
-És ma elém jön és együtt megyünk a városba.-fejezte be a mesélést Jenni.
-Ez remek.-öleltem meg.-Ezek szerint én is megismerhetem? Mármint úgy igazán, nem csak pincér szerelésbe, kis köténnyel.-mosolyodtam el.
-Naná.
Az ebéd szünetig még minden zökkenő mentesen ment. Jenni a szünetek nagy részében teljesen bele volt bújva a telefonjába és Erick-kel beszélgetett. Ennek köszönhetően fel sem tűnt neki, hogy Dave és Celestina már nem boldogítják egymást. Azonban a hosszú szünetben minden megváltozott.
-Ma még nem is láttam a bátyádat az osztályunk körül.-vágta zsebre a telefonját.
Hirtelen zavaromban azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak. Ian-nek is feltűnt a hirtelen beállt csend és rájött a reggeli hangulatom okára, ezért megpróbált kimenteni a dologból.
-Talán, ha nem csak testileg lettél volna ma itt, akkor láthattad volna őket.-túrta össze a haját.
-Nem, nem. Én ennek ellenére figyeltem és biztos vagyok benne, hogy valami más van a dolog mögött.-igazgatta a haját.-Georgina?-fordult felém.
Teljesen megsemmisülve álltam előtte. Ezek szerint most jött el az ideje, hogy beavassam a történtekbe. Én leszek egy szerelmi háromszög megalapozója.
-Én...Szerintem eszek még egy szendvicset.-pattant fel a padról Ian.-Matthew, nem jössz velem?-szólt oda a passzolgató fiúnak.
-Ha fizeted a kajámat, akkor benne vagyok.-állította meg a lábával a labdát Matthew.
-Öregem, én most még ebbe is beleegyezek.-indultak meg az ajtó felé.
Nos, Ian is érezte, hogy itt balhé lesz. Legszívesebben én is velük mentem volna.
-Van valami amiről tudnom kéne?-nézett a távolodó alakok után Jenni.
-Az igazat megvallva lenne valami...-haboztam.
Jenni nem szólt semmit csak türelmesen várta, hogy kibökjem neki a dolgot.
-Szóval.... Dave és Celestina...-kezdtem bele.-Celestina és Dave...
-Istenem Georgina, engem most egyáltalán nem érdekel, hogy betűrendben mondod-e a neveket.-fakadt ki.
A reakcióján nagyon meglepődtem és nagyokat pislogva vártam, hogy ezek után mi következik.
-Remek, most meg megkukultál.-nézett felfele az ég felé.-Úgy látszik ezt már sosem tudom meg.
-Jenni? Mi a baj?-néztem az ideges barátnőmre.-Te nem szoktál ilyen hangsúlyba beszélni.
-Ne tereld a témát Georgina!-legyintett.-Inkább mondd ki végre, hogy Celestina és Dave szakítottak!
-Ezt te honnan tudod?-hökkentem meg.
-Ugyan már Gina, még a vak is látja, hogy mi van itt. Eddig éjjel-nappal nyalták egymást, most pedig hirtelen megtudnak élni a másik nélkül.-hadonászott a kezeivel.-Különben is, reggel látnod kellett volna magadat. Mint aki lócitromba harapott. Először azt hittem, hogy Ian-nel van valami, de aztán láttam, hogy minden oké köztetek, ezért egyből a bátyádra gondoltam. És milyen jól is tettem.-nevetett fel erőltetetten.
-És?-néztem rá félve.
-Mégis meddig akartad előlem eltitkolni?
-Jenni, én nem...
-Szerinted vak vagyok?-vágott közbe.
-Hallgass végig!-ragadtam meg a karját.
-Minek? Hogy megint csak a felét mondd el a dolgoknak?-rántotta el a kezét.-Tudtad, hogy szerelmes vagyok a bátyádba és nem szóltál, hogy megint szingli. Gondolom úgy érzed, hogy nem vagyok neki elég jó, de...
-Jenni! Dehogy!-szakítottam félbe.
-De ne félj Georgina, mert mától kezdve felőlem bármi történhet a Blaze családban engem semmi nem érdekel!-szipogott, majd futva megindult a bejárat felé.
Teljesen összetörten álltam az iskolaudvaron, majd a legközelebbi padra roskadtam. Még az sem érdekelt, hogy legalább 3 perce becsöngettek. A szemeim megteltek könnyel és a mellettem elsuhanó alakokat néztem.
-Nini, a drága Georgina.-haladt el előttem Christina.
-Csak nem kidobta őt Ian?-szállt be a vérem szívásába Camelia.
-Tudtam, hogy egy nap észhez tér.-helyeselte az előtte szólókat Celestina.
Annyi energiám sem volt, hogy visszaszóljak nekik. Több veszekedést már nem bírtam volna elviselni, ezért szó nélkül hagytam a dolgot.
Az udvarom hamar csend lett. Mindenki elment órára, ezért teljesen magamra maradtam. Felhúztam a térdeimet és az arcomat a kezeimbe temettem. Nem akartam elveszíteni Jennifert, hiszen őt tényleg a legjobb barátnőmnek tartottam. Ilyen jó kapcsolatom még általános iskolában sem volt senkivel. Körülbelül 10 perc múlva csendesedett a zokogásom és az iskola ablakokat figyeltem. Minden teremben tanárok álltak vagy ültek a tábla előtt és gesztikulálva magyaráztak. Néhány tanteremben jelentkezőket lehetett megfigyelni. A szél süvített a fák között, ezért összébb húztam magamon a kabátomat és a mi termünk felé néztem. Azon gondolkodtam, hogy vajon Ian-en kívül feltűnt-e valakinek, hogy nem vagyok ott.
-Georgina, te vagy az?-szólított meg a hátam mögül egy ismerős hang.
-Dave, hát te?-töröltem le gyorsan a könnyeimet.
-Már nincs több órám.-ült le mellém.-De veled mi történt?
-Semmi.-vágtam rá kapásból.
-Hát jó, ha nem akarod nem kell elmondanod, viszont akkor érdemes lenne visszamenned órára.
Végig gondoltam a dolgot és rájöttem, hogy ha most bemegyek, akkor tuti mindenki kérdezgetni fog, ezért úgy döntöttem, hogy mégis elmondom a dolgot a bátyámnak.
-Összevesztem Jennivel.-telt meg megint könnyel a szemem.-Sosem fogunk kibékülni.
-Ezt te sem gondolhatod komolyan Hugi.-simította meg a karomat.-A lányok mindig ezt mondják és már aznap délután kibékülnek.
-Szerintem ez most nem ilyen egyszerű.-ráztam a fejem.-Eltitkoltam előle valamit, amit már tegnap el kellett volna mondanom neki.
-Ne sírj már.-ölelt meg.-Biztos vagyok benne, hogy sikerül megbeszélnetek a dolgot.
-Hahh.-nevettem fel erőltetetten.-Az sem engedi, hogy hozzá szóljak.
-Csak, hagyd lecsillapodni. Adj neki egy kis időt.
-De mi lesz, ha sosem fog nekem megbocsátani?-fújtam ki az orromat.-Ő a legjobb barátnőm...
-Ha nem bocsát meg neked, akkor sosem volt igazán a barátnőd.
-Hát itt vagy Gina.-lökte ki az ajtót Ian.-Már nem tudtam, hogy merre keresselek.
-Neked nem órán kéne lenned?-pislogtam rá meglepetten, majd hirtelen eszembe jutott, hogy szörnyen nézhetek ki, hiszen már legalább fél órája sírok, így a szempillaspirálom már valahol az államon folyhat, ezért egy zsebkendővel törölgettem az arcomat.
-Azt mondtam Bridgit Tonkin tanárnőnek, hogy rosszul vagy, ezért kiengedett hozzád.-ült le a másik oldalamra és elvette a kezemből a zsepit, aztán letörölte az arcomról a festéket.
Percekig ültünk ott egymás mellett és senki nem szólt semmit. Csak hallgattuk a szél suhogását és néhány madárnak a csiripelését. Ian időközben átölelt és én a vállára hajtottam a fejemet, de egyikünk sem akart mondani semmit. Szavak nélkül is megértettük egymást. A kicsengetés rázott minket vissza a valóságba.
-Szerintem induljatok.-biccentett felénk Dave.-Én még beszaladok a városba, de sietek haza.-nézett rám.-Addig meg leszel?
-Ühüm..-bólintottam.
-Még valamit.-torpant meg Dave, mielőtt elindult volna a kapu felé.-Min veszekedtetek?
A néhány másodpercig beállt csendben szinte a szívem dobogását is lehetett hallani. Végül úgy döntöttem, hogy nincs mit veszítenem...
-Rajtad...-suttogtam.
-Valahogy sejtettem.-túrt idegesen a hajába.
-Örülök, hogy újra a régi vagy.-öleltem meg.-Már nagyon hiányzott a bátyám.
-Ha legközelebb is megváltoznék...-tolt el magától.-Felhatalmazást kapsz, hogy egy jó nagy pofonnal észhez téríts.
-Észben tartom.-kacsintottam.-Dave!-a bátyám már épp a kilincs után nyúlt, amikor utána szóltam.-Láttam a szemedben, amikor elmondtam, a dolgot... Tudod, amikor... Szóval, amikor arról beszéltem, hogy valaki szerelmes beléd... Tudom, hogy...
-Ne félj Georgina!-szakított félbe.-Nem kavarok be Jenninek.-mosolygott rám őszintén..."
Nagyot nyeltem és bólintottam. Éreztem, hogy tudja az igazat, de így kimondva mégis megdöbbentett a dolog és úgy éreztem, mintha elárultam volna Jennifert. Tudtam, hogy nagyon dühös lesz rám, ha rájön, hogy Dave tud a érzéseiről, de abban reménykedtem, hogy tényleg olyan jól sikerült az Erickkel való találkozása, mint ahogyan leírta, és sikerül lassan túltennie magát a bátyámon. Bekuporodtam a takaróm alá, de még nagyon sokáig nem jött álom a szememre. A mai napom sem telt unalmasan.
....Egy ismerős szobában voltam, ahol már korábban is jártam. Leültem az ágyra és a kezemmel megtámasztottam magamat. Pár másodperccel később apró lábak csiklandozását éreztem a kezemen. Odanéztem és rengeteg fekete bogarat láttam, amelyek iszonyatos gyorsasággal futottak felfelé a karomra. A bal oldalamat teljesen ellepték. Szinte fekete volt a karom a rengeteg kis páncélostól. Ijedtemben talpra ugrottam, de abban a pillanatban a lábujjaimtól kezdve hangyák kezdtek felfele mászni a lábaimra. Sikítva kirohantam a szobából és leütögettem magamról őket. Adrenalintól felhevülten fel-alá rohangáltam a házban és a rovarriasztó sprayt kerestem, amit rögtön magamra is fújtam, de a következő percben szúnyogok hada támadott meg. Kiderült, hogy a rovarriasztó elfogyott és az üvegében valami édes illatú folyadék volt, ami még jobban vonzotta ezeket az undorító dögöket. Percek alatt tele lettem szúnyogcsípések tömkelegével, ezért gyorsan megittam egy kalcium tablettát. Még sosem csípett meg egyszerre ennyi szúnyog. Elindultam vissza a szobába, amikor szúrásokat éreztem az oldalamon... Georgina...Odanéztem, de semmit sem láttam... Geogina...
-Georgina ébredj, késésben vagytok.-lökdösött apa.
Eleinte azt sem tudtam, hogy hol vagyok és beleálmodtam apa ébresztését az álmomba.
-Mi?-pattantam ki az ágyból.
-Elaludtál. Ian azt hitte, hogy valami baj van, ezért eljött hozzánk. Lent vár a nappaliban.-simította ki a hajamat az arcomból.
-Huhh... Ezek szerint csak álmodtam.-motyogtam magamba.-Köszi apa.-adtam egy puszit
neki.-Mondd meg Ian-nek, hogy 10 perc és lent vagyok.
-Legyen inkább 5, mert nem fogtok odaérni.-biccentett.
-Igyekszem.-rohantam ki a fürdőbe.
Remek. Ez az én formám. Szinte minden héten sikerül egy nap elaludnom vagy valami miatt későn indulnom. Szerintem nincs még egy ilyen balfék, mint én.
Hátulról közelítettem meg a nappaliban ülő Ian-t és befogtam a szemeit.
-Csak abban reménykedem, hogy nem Dave vagy.-próbált komoly lenni, de éreztem a hangján, hogy mosolyog.
-Miért?-változtattam el a hangomat.-Mi bajod van velem?-utánoztam a testvérem hangját.
-Most kezdjem sorolni?-mosolyodott el. Mivel nem válaszoltam "hallgatás egyenlő beleegyezés" alapon érvelni kezdett.-Először is, kissé fura a hangod... Dave.-ejtette ki a "nevemet".-Szerintem már mutálnod kellet volna. Vagy meg vagy fázva? Esetleg krétát ettél?-találgatott.-Ja, és testápoló illatú a kezed... Nos... Öhm... Lehet, hogy félnem kéne?Nem bírtam tovább és elnevettem magam, miközben leengedtem a kezeimet és egy puszit nyomtam az arcára.
-Gyerekek.-lépett be apa a szobába.-Nem akarok én semmit megzavarni, de tényleg el fogunk késni.
-Apa.-pördültem meg.-Te még mindig itt vagy?
-Igen, gondoltam eldoblak titeket suliba, mert sosem fogtok beérni ilyen tempóval.
-Már megyünk is.-fogta meg Ian a kezemet és maga után húzott.
A kocsiban a reggeli jókedvem lelombozódott, ugyanis eszembe jutott Jenni. Még mindig nem tudom mit kéne tennem. Szóljak egyáltalán neki a bátyámról és a gyors kapcsolatáról? Ian is észrevehette a zavartságomat, mert közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott:
-Minden rendben?
-Hogy...? Mi...?-szakítottam el a szememet a szomszédos száguldozó autókról, amelyek nézésében ezidáig elmerültem és felé fordultam.-Ja, igen. Persze.-erőltettem magamra egy mosolyt.
Ian bólintott és megsimította a combomat, de tudtam, hogy amint kiszállunk a kocsiból lesz még hozzám egy-két kérdése. Így legyen ötösöm a lottón!
-Akkor megkérdezem még egyszer.-fogta meg a kezemet, amint elindultunk az iskola bejárata felé.-Minden rendben?
-Csak Jenni miatt aggódom.
Ian nem hiszem, hogy tudta, hogy mi minden történt tegnap este, de ennek ellenére nem kérdezett többet. Tudta, hogy a maga idejében mindenről tudomást fog szerezni, mert úgyis elmondom neki ha, úgy érzem, hogy valamiről tudnia kell. Viszont most még magamat sem éreztem ehhez elég erősnek. Előbb a legjobb barátnőmmel kell megbeszélnem a dolgot. Persze én ezt szépen el is döntöttem magamban, hogy beavatom Jennit a történtekbe, de amint megláttam őt az osztálytermünkben vidáman és mosolyogva a mobiljával a kezében úgy döntöttem, hogy mégsem kell tudnia Dave-ről. Most még nem.
-Ginaaa!!-ugrott a nyakamba.
Erősen magamhoz szorítottam Jennit. Ebbe az ölelésbe minden érzelmem ott volt. Mind Dave-vel és mind Erick-kel kapcsolatban.
-Mesélj el mindent! A legkisebb részletekre is kíváncsi vagyok!-toltam el magamtól és vidámságot erőltettem magamra.
-Hát... Úúúú... Meg Áááá....-kezdte a tegnapi randit boncolgatni Jenni.
Tulajdonképpen vagy négyszer végig kellett hallgatnom a sztorit, de egyáltalán nem bántam. Sőt, nagyon is örültem neki, hogy boldognak láttam a legjobb barátnőmet.
-És ma elém jön és együtt megyünk a városba.-fejezte be a mesélést Jenni.
-Ez remek.-öleltem meg.-Ezek szerint én is megismerhetem? Mármint úgy igazán, nem csak pincér szerelésbe, kis köténnyel.-mosolyodtam el.
-Naná.
Az ebéd szünetig még minden zökkenő mentesen ment. Jenni a szünetek nagy részében teljesen bele volt bújva a telefonjába és Erick-kel beszélgetett. Ennek köszönhetően fel sem tűnt neki, hogy Dave és Celestina már nem boldogítják egymást. Azonban a hosszú szünetben minden megváltozott.
-Ma még nem is láttam a bátyádat az osztályunk körül.-vágta zsebre a telefonját.
Hirtelen zavaromban azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak. Ian-nek is feltűnt a hirtelen beállt csend és rájött a reggeli hangulatom okára, ezért megpróbált kimenteni a dologból.
-Talán, ha nem csak testileg lettél volna ma itt, akkor láthattad volna őket.-túrta össze a haját.
-Nem, nem. Én ennek ellenére figyeltem és biztos vagyok benne, hogy valami más van a dolog mögött.-igazgatta a haját.-Georgina?-fordult felém.
Teljesen megsemmisülve álltam előtte. Ezek szerint most jött el az ideje, hogy beavassam a történtekbe. Én leszek egy szerelmi háromszög megalapozója.
-Én...Szerintem eszek még egy szendvicset.-pattant fel a padról Ian.-Matthew, nem jössz velem?-szólt oda a passzolgató fiúnak.
-Ha fizeted a kajámat, akkor benne vagyok.-állította meg a lábával a labdát Matthew.
-Öregem, én most még ebbe is beleegyezek.-indultak meg az ajtó felé.
Nos, Ian is érezte, hogy itt balhé lesz. Legszívesebben én is velük mentem volna.
-Van valami amiről tudnom kéne?-nézett a távolodó alakok után Jenni.
-Az igazat megvallva lenne valami...-haboztam.
Jenni nem szólt semmit csak türelmesen várta, hogy kibökjem neki a dolgot.
-Szóval.... Dave és Celestina...-kezdtem bele.-Celestina és Dave...
-Istenem Georgina, engem most egyáltalán nem érdekel, hogy betűrendben mondod-e a neveket.-fakadt ki.
A reakcióján nagyon meglepődtem és nagyokat pislogva vártam, hogy ezek után mi következik.
-Remek, most meg megkukultál.-nézett felfele az ég felé.-Úgy látszik ezt már sosem tudom meg.
-Jenni? Mi a baj?-néztem az ideges barátnőmre.-Te nem szoktál ilyen hangsúlyba beszélni.
-Ne tereld a témát Georgina!-legyintett.-Inkább mondd ki végre, hogy Celestina és Dave szakítottak!
-Ezt te honnan tudod?-hökkentem meg.
-Ugyan már Gina, még a vak is látja, hogy mi van itt. Eddig éjjel-nappal nyalták egymást, most pedig hirtelen megtudnak élni a másik nélkül.-hadonászott a kezeivel.-Különben is, reggel látnod kellett volna magadat. Mint aki lócitromba harapott. Először azt hittem, hogy Ian-nel van valami, de aztán láttam, hogy minden oké köztetek, ezért egyből a bátyádra gondoltam. És milyen jól is tettem.-nevetett fel erőltetetten.
-És?-néztem rá félve.
-Mégis meddig akartad előlem eltitkolni?
-Jenni, én nem...
-Szerinted vak vagyok?-vágott közbe.
-Hallgass végig!-ragadtam meg a karját.
-Minek? Hogy megint csak a felét mondd el a dolgoknak?-rántotta el a kezét.-Tudtad, hogy szerelmes vagyok a bátyádba és nem szóltál, hogy megint szingli. Gondolom úgy érzed, hogy nem vagyok neki elég jó, de...
-Jenni! Dehogy!-szakítottam félbe.
-De ne félj Georgina, mert mától kezdve felőlem bármi történhet a Blaze családban engem semmi nem érdekel!-szipogott, majd futva megindult a bejárat felé.
Teljesen összetörten álltam az iskolaudvaron, majd a legközelebbi padra roskadtam. Még az sem érdekelt, hogy legalább 3 perce becsöngettek. A szemeim megteltek könnyel és a mellettem elsuhanó alakokat néztem.
-Nini, a drága Georgina.-haladt el előttem Christina.
-Csak nem kidobta őt Ian?-szállt be a vérem szívásába Camelia.
-Tudtam, hogy egy nap észhez tér.-helyeselte az előtte szólókat Celestina.
Annyi energiám sem volt, hogy visszaszóljak nekik. Több veszekedést már nem bírtam volna elviselni, ezért szó nélkül hagytam a dolgot.
-Georgina, te vagy az?-szólított meg a hátam mögül egy ismerős hang.
-Dave, hát te?-töröltem le gyorsan a könnyeimet.
-Már nincs több órám.-ült le mellém.-De veled mi történt?
-Semmi.-vágtam rá kapásból.
-Hát jó, ha nem akarod nem kell elmondanod, viszont akkor érdemes lenne visszamenned órára.
Végig gondoltam a dolgot és rájöttem, hogy ha most bemegyek, akkor tuti mindenki kérdezgetni fog, ezért úgy döntöttem, hogy mégis elmondom a dolgot a bátyámnak.
-Összevesztem Jennivel.-telt meg megint könnyel a szemem.-Sosem fogunk kibékülni.
-Ezt te sem gondolhatod komolyan Hugi.-simította meg a karomat.-A lányok mindig ezt mondják és már aznap délután kibékülnek.
-Szerintem ez most nem ilyen egyszerű.-ráztam a fejem.-Eltitkoltam előle valamit, amit már tegnap el kellett volna mondanom neki.
-Ne sírj már.-ölelt meg.-Biztos vagyok benne, hogy sikerül megbeszélnetek a dolgot.
-Hahh.-nevettem fel erőltetetten.-Az sem engedi, hogy hozzá szóljak.
-Csak, hagyd lecsillapodni. Adj neki egy kis időt.
-De mi lesz, ha sosem fog nekem megbocsátani?-fújtam ki az orromat.-Ő a legjobb barátnőm...
-Ha nem bocsát meg neked, akkor sosem volt igazán a barátnőd.
-Hát itt vagy Gina.-lökte ki az ajtót Ian.-Már nem tudtam, hogy merre keresselek.
-Neked nem órán kéne lenned?-pislogtam rá meglepetten, majd hirtelen eszembe jutott, hogy szörnyen nézhetek ki, hiszen már legalább fél órája sírok, így a szempillaspirálom már valahol az államon folyhat, ezért egy zsebkendővel törölgettem az arcomat.
-Azt mondtam Bridgit Tonkin tanárnőnek, hogy rosszul vagy, ezért kiengedett hozzád.-ült le a másik oldalamra és elvette a kezemből a zsepit, aztán letörölte az arcomról a festéket.
Percekig ültünk ott egymás mellett és senki nem szólt semmit. Csak hallgattuk a szél suhogását és néhány madárnak a csiripelését. Ian időközben átölelt és én a vállára hajtottam a fejemet, de egyikünk sem akart mondani semmit. Szavak nélkül is megértettük egymást. A kicsengetés rázott minket vissza a valóságba.
-Szerintem induljatok.-biccentett felénk Dave.-Én még beszaladok a városba, de sietek haza.-nézett rám.-Addig meg leszel?
-Ühüm..-bólintottam.
-Még valamit.-torpant meg Dave, mielőtt elindult volna a kapu felé.-Min veszekedtetek?
A néhány másodpercig beállt csendben szinte a szívem dobogását is lehetett hallani. Végül úgy döntöttem, hogy nincs mit veszítenem...
-Rajtad...-suttogtam.
-Valahogy sejtettem.-túrt idegesen a hajába.
2014. október 28., kedd
Túl a 1o ooo kattintáson *-*
Sziasztok :)
Már néhány hete figyelem, hogy túl vagyunk a 10 000 kattintáson, de még csak most nyílt rá alkalmam, hogy megköszönjem nektek. A támogatásotok nélkül most nem tartanák itt. Köszönöm, hogy kitartotok mellettem még akkor is, ha mostanában nincs elég időm a blog írására és örülök, hogy a régi olvasókon kívül újak is megjelennek időről-időre. Csak, hogy tudjátok bármennyi szünetet is tartok a részek között, sosem fogom abbahagyni a történet írását addig, amíg úgy nem érzem, hogy ennek a blognak itt vége van és nincs értelme folytatni, mert az már túlzás lenne vagy egyszerűen kiírtam magamból mindent, amit szerettem volna. Viszont, jó ha felkészültök rá, hogy ez a pillanat még biztos nem a közeljövőben jön el, ugyanis még én magam sem látom a végét. Hogy a példaképemet idézzem: "Egy történet, ha ki akar jönni, akkor ki is fog. Csak hagyni kell neki." (Leiner Laura)
2014. február 24.: Megérkeztem.... Egy nagyon rövid kis résszel indult ez az egész... Azóta hónapok teltek el (szám szerint 8) és álmomban nem gondoltam volna, hogy most a 30. résznél tartok és 22 rendszeres olvasóval gazdagodom. :') Köszönöm nektek! :)
Rengeteg mosolyt csaltok az arcomra minden egyes hozzászólással. Igyekszem mindenkinek válaszolni, hiszen szeretem tartani a kapcsolatot azokkal, akik olvassák a történetemet.
Sokak szerint jó amit csinálok és tetszik nekik a dolog, de én magam még úgy érzem, hogy bőven van hova fejlődnöm, ezért is írom blogba a történetemet. Nem érzem úgy, hogy ez annyira jó lenne, mint ahogy mondják... Egy napon, ha legalább félig elégedett leszek az egyik történetemmel (mert olyan, hogy teljesen elégedett legyek sosem lesz... ismerem magam..) biztosan elviszem egy kiadóhoz, hogy szakmai véleményt is kapjak a dologról. :) Addig viszont szívvel lélekkel a Minden okkal történik... történetét folytatom. :)
Várjuk együtt a 15.000 kattintást... ;)
xoxo Lexii
Már néhány hete figyelem, hogy túl vagyunk a 10 000 kattintáson, de még csak most nyílt rá alkalmam, hogy megköszönjem nektek. A támogatásotok nélkül most nem tartanák itt. Köszönöm, hogy kitartotok mellettem még akkor is, ha mostanában nincs elég időm a blog írására és örülök, hogy a régi olvasókon kívül újak is megjelennek időről-időre. Csak, hogy tudjátok bármennyi szünetet is tartok a részek között, sosem fogom abbahagyni a történet írását addig, amíg úgy nem érzem, hogy ennek a blognak itt vége van és nincs értelme folytatni, mert az már túlzás lenne vagy egyszerűen kiírtam magamból mindent, amit szerettem volna. Viszont, jó ha felkészültök rá, hogy ez a pillanat még biztos nem a közeljövőben jön el, ugyanis még én magam sem látom a végét. Hogy a példaképemet idézzem: "Egy történet, ha ki akar jönni, akkor ki is fog. Csak hagyni kell neki." (Leiner Laura)
2014. február 24.: Megérkeztem.... Egy nagyon rövid kis résszel indult ez az egész... Azóta hónapok teltek el (szám szerint 8) és álmomban nem gondoltam volna, hogy most a 30. résznél tartok és 22 rendszeres olvasóval gazdagodom. :') Köszönöm nektek! :)
Rengeteg mosolyt csaltok az arcomra minden egyes hozzászólással. Igyekszem mindenkinek válaszolni, hiszen szeretem tartani a kapcsolatot azokkal, akik olvassák a történetemet.
Sokak szerint jó amit csinálok és tetszik nekik a dolog, de én magam még úgy érzem, hogy bőven van hova fejlődnöm, ezért is írom blogba a történetemet. Nem érzem úgy, hogy ez annyira jó lenne, mint ahogy mondják... Egy napon, ha legalább félig elégedett leszek az egyik történetemmel (mert olyan, hogy teljesen elégedett legyek sosem lesz... ismerem magam..) biztosan elviszem egy kiadóhoz, hogy szakmai véleményt is kapjak a dologról. :) Addig viszont szívvel lélekkel a Minden okkal történik... történetét folytatom. :)
Várjuk együtt a 15.000 kattintást... ;)
xoxo Lexii
30. rész. Egy csodálatos délutánt követő meghökkenés
"Lehet, hogy nem ugrottam Ian nyakába. Lehet, hogy nem ráztam a
hajamat. Lehet, hogy nem játszottam meg magamat előtte, de én még mindig
úgy érzem, hogy a mi csókunk sokkal őszintébb, mint Celestináé és a
bátyámé. Mondhatják, hogy féltékeny vagyok, de ez őrültség. Ian-nél
jobban sosem fogok senkit sem szeretni. Gondolhatják azt is, hogy a
miénk nem igazi kapcsolat, de engem nem érdekel a véleményük, mert én
tudom... Tudom, hogy őszintén szeretjük egymást. Ian pillantásaiból és
érintéseiből minden kiolvasható. Most is hülyítettem ide felé jövet,
hogy félek... Ha vele vagyok sosem érzek félelmet. Tudom, hogy
biztonságban vagyok. Szerintem ez sokkal fontosabb, mint egy csókcsata a
nappaliban. De ez az én véleményem. Mindenkinek mások az elvárásai..."
-Min gondolkodsz?-ült le mellém az egyik fa alá Ian.
-Rajtunk.-mosolyodtam el.
-És mire jutottál?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Arra, hogy szeretlek.
-Ezt már eddig is tudtam.-mosolyodott el ravaszul.-Nem kellett volna ennyire megerőltetned magad a gondolkodásban.
-Haha.-tetettem a sértettet és összefontam a karjaimat magam előtt, majd felálltam és egy lépést hátráltam.
-Tudom, hogy nem tudsz rám haragudni.-nyújtotta felém a kezét, de nem akartam megfogni. Naná, hogy nem voltam mérges, de azért jó volt húzni az agyát.-Te akartad!-pattant fel én pedig gyorsan futni kezdtem, de Ian már a nyomomban is volt.-Úgy is elkaplak.
Néhány percig újra kisgyermeknek éreztem magamat. Olyan érzésem volt, mintha vissza csöppentem volna az óvodás éveimbe és megint felhőtlenül szaladgálhatnék, anélkül, hogy bármi problémám lenne. Hangosan nevetgéltünk és senki nem szólt ránk. Embereknek még jele sem volt a környéken. Szabadok voltunk!
-Áááá!!-sikítottam amikor éreztem, hogy a karjai körém fonódnak.
-Hahaha.-nevetett.-Mondtam, hogy előlem nem menekülhetsz.
-Nem is akarok. Előled sosem menekülnék.-fordultam meg, de Ian nem számított rá, hogy megadom magam, ezért még mindig maga felé rántott és a lendület miatt a földre huppantunk. Bele estem az ölébe és a számat az övére tapasztottam.-Köszönöm a mai napot.-suttogtam.
-Nem kell megköszönnöd.-döntötte a homlokát az enyémnek.
-Lenne egy kérdésem.-néztem rá komolyan.
-És pedig?
-Mi volt az első benyomásod, amikor megláttál? Őszintén!
-Hát jó. Amikor először megláttalak, akkor neked mentem az ajtóban.
Akaratom ellenére is elmosolyodtam, amint eszembe jutott az ominózus pillanat.
-Gondoltam valami frappáns beszólással biztosan emlékezetessé tehetem az első találkozásunkat, ha már sikerült így eltarolnom téged. Innen jött a Szöszi, amit azóta sem felejtettem el és még mindig így hívnálak, ha téged nem zavarna a dolog. De a kérdésre válaszolva: Az első benyomásom az volt, hogy még idegesen is bejössz nekem.
-Hűű...-emésztettem meg a hallottakat.
-Most te jössz! Neked mi volt az első benyomásod? Ne kímélj!-mosolyodott el huncutul és megjelentek a szája sarkában az általam imádott kis gödröcskéi.
-Bunkó, tapló és még a hajszíneket sem tudja megkülönböztetni. De... ennek ellenére nagyon helyes és eszméletlenül szépek a szemei.-foglaltam össze az első nap utáni véleményemet Ian-ről.
-Szóval bejön a szemem?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Ha nem lenne ilyen kék szemed esélyed sem lenne nálam.-kacsintottam.
-Nem hiszem, hogy a szemem színe miatt szerettél belém.-rázta meg a fejét.-Biztos vagyok benne, hogy a lelked mélyén már az első napokban is szerettél engem.
-Azért ebben ne legyél annyira biztos.-lomboztam le a hangulatát.-Az első hét után egyenesen a föld alá kívántalak, de valamiért mégis imponált nekem, hogy nem szállsz le rólam és folyamatosan piszkálsz.
-Tudtam.-mosolyodott el.-Tudtam, hogy nem szabad feladnom, mert egy napon még az enyém leszel.-aztán hirtelen elkomolyodott.-Csak az a hülye Jake Morgan ne kavart volna be...
-Kérlek őt ne is emlegessük.-ráztam meg a fejem.-Nem akarok visszaemlékezni azokra az időkre. Valahogy a mostani helyzettel sokkal jobban ki vagyok békülve.
-Én is.-bólintott, majd adott egy puszit a homlokomra.
Egy darabig még kettesben töltöttük az időt és megettük a kihűlt és összeszottyadt hamburgereinket, majd Ian hazakísért és elköszöntünk egymástól.
-A közeljövőben beiktathatnánk még egy hasonló délutánt.-intettem utána.
-Csak természetes.-kacsintott vissza.
A házba belépve apát és Dave-et a nappaliban találtam. Celestinának nyomát sem láttam, ezért megnyugodtam.
-Örülök, hogy megjöttél.-fordult felém komolyan apa, és még a TV-t is kikapcsolta.-Beszédem van veletek.-nézett felváltva, hol a bátyámra, hol rám.-Eddig Dave-nek sem mondtam semmit, mert ezt egyszerre akartam közölni veletek.
-Bökd már ki apa!-türelmetlenkedett Dave.-Már lassan két órája hallgatom, hogy valami komoly dologról kell beszélnünk, amint Georgina hazaér. Tessék.-bökött felém.-Már itthon van. Igazán elmondhatnád körítés nélkül a dolgot, mert kezdesz nagyon felidegesíteni.
-Jól van fiam, akkor a dolgok közepébe vágok.
-Hát azt megköszönném.-dőlt hátra a bátyám.
Értetlenül álltam az ajtóban és a kabátom még mindig rajtam volt, de engem is érdekelt a dolog, ezért nem akartam azzal húzni az időt, hogy kivigyem a fogashoz, inkább magamon hagytam.
-Anyátok azt szeretné, ha a néhány napot vele töltenétek.-bökte ki apa.
-MI VAN?-kérdeztük egyszerre Dave-vel.
-Ezt nem hiszem el.-csapott a kanapéra Dave.-Látod.-nézett rám.-Ez is a te hibád.
-DAVE!-szólt rá mérgesen apa.
-Hagyd.-intettem neki.-Igaza van. Ha nem költözöm ide, akkor nem kerül veletek újra kapcsolatba. Teljesen megértem a véleményed Dave.-fordultam a bátyám felé.-Viszont azt nem tudom feldolgozni, hogy mennyire megváltoztál az utóbbi néhány hétben. Most nem csak Celestinára gondolok, mielőtt megint elkezdenél velem kiabálni és hosszasan kifejtenéd, hogy mennyire féltékeny vagyok rátok és hasonlók. Hanem a konkrét jellemedre gondolok. Természetesen ezt nem azért mondom, mert annyira meg kéne engem védeni, vagy ilyesmi, de igen is jól esett az, hogy van egy bátyám, aki a szívén viseli a gondjaimat és mindent megoszthatok vele, mert kiáll mellettem. De rá kell, hogy ébredjek, ez mind csak álca volt... -dörzsöltem meg a szememet, mert nem akartam, hogy sírni lásson.-1-2 hetente beszéltünk csak, amíg anyával éltem, de az más, mint itt, amikor 24 órát töltünk együtt. Eleinte az ittlétem során sem voltál ilyen, mint most. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de hiányzik nekem a bátyám. Hiányzik, hogy valakivel beszélgethessek, anélkül, hogy gorombán rám vágná az ajtót, vagy felzavarna a szobámba, hogy gondoljam végig az én kapcsolatomat... Te voltál az egyetlen biztos pont az életemben és nem tudom, hogy hogy fogom elviselni, ha te is cserben hagysz.-gördült végig egy könnycsepp az arcomon.
-Ezt miért nem mondtad eddig.-nézett rám döbbenten Dave.
-Mégis mikor kellett volna? Azt hittem, hogy érzed mennyire megbízok benned, de tévedtem.
-Sajnálom...-szólalt meg némi hatásszünet után.-Nem akartalak megbántani. Mindig is én akartam lenni az a nagy testvér, aki minden áron megvédi a kishúgát, de úgy néz ki sikerült összedöntenem ezt a képet.
-Nincs semmi gond Dave, csak rosszul esett ez az egész. Tegnap is nagyon megbántottál. Celestinával ki nem állhatjuk egymást, ezt meg kell értened. Amikor vele vitatkozom, akkor én nem akarlak téged bántani, de...
-Már nem vagyunk együtt.-szakított félbe.
-Mi?-döbbentem meg.-Mégis mikor szakítottatok?
-Ma délután.
-Esküszöm megfojtom azt a viperát.-szorítottam ökölbe a kezemet.
-Inkább ne.-fogta meg a kezemet Dave.-Én szakítottam vele.
-Mi történt?-hökkentem meg még jobban, mert biztos voltam benne, hogy Celestina dobta a bátyámat.
-Hát...-zavartan apára pillantott, majd megint felém fordult.-Nem illettünk össze.
-Én mondtam.-erőltettem magamra egy mosolyt, de tudtam, hogy valami más áll a dolog mögött, csak apa jelenlétében nem akarja elmondani.
-Igen, igazad volt.-túrta össze a hajamat, majd megölelt.
-Örülök, hogy kibékültetek. Most már visszatérhetnénk az eredeti problémára?-csapta össze a tenyerét apa.
-Szerintem menjünk.-bólintott Dave.
-Most komolyan?-döbbentett meg ma már sokadszorra.
-Igen, egy pár napot kibírunk vele.-bólintott.-És különben is... Nézd a jó oldalát. Addig sem kell suliba járnunk.-kacsintott.
-Hát jó. Felőlem.-tártam szét a karomat.
-Akkor holnap felhívom anyátokat és megmondom neki, hogy péntek délután indultok.-kászálódott fel apa a kanapéról.-Megyek is és ledőlök, hosszú volt ez a mai nap. Jó éjt gyerekek.
-Jó éjt.-köszöntünk el tőle egyszerre.
-Megyek és lefürdök.-fordultam a bátyám felé.-Ha szeretnél beszélgetni a szobámban találsz.
-Fél óra múlva ott leszek.-bólintott.
Éreztem, hogy a bátyámnak valami nyomja a szívét. Nem is lepődtem meg azon, hogy mire visszaértem a fürdőből már az ágyamon feküdt.
-Hallottam amikor a barátnőivel beszélt. Csak egy játékszer voltam neki.-vágott bele a dolgok közepébe.-Elhitette velem, hogy komolyan gondolja a dolgot, de a saját fülemmel hallottam, amikor arról beszélgettek, hogy Celestina nyert, sikerült neki egy hét alatt összejönni egy idősebb fiúval, méghozzá a te bátyáddal. Egy verseny tárgya voltam. Fel tudod ezt fogni?
-Dave... Annyira sajnálom.-ültem le mellé.-Én előre szóltam, hogy Celestina nem tesz semmit ok nélkül.
-Hinnem kellett volna neked.-túrt bele a hajába.
-Már nem érdemes emésztened magad.-ráztam a fejemet.
-Tudom, hogy te nem voltál féltékeny a kapcsolatomra, mert... az igazat megvallva... én vagyok féltékeny a tiédre.
Először azt hittem, hogy viccel. Vártam, hogy mikor neveti el magát, de nem tette. Teljesen komolyan gondolta, amit mondott.
-Csak nézz magadra. 15 éves vagy és van egy veled egykorú srác, aki imád téged.-mosolyodott el.-Aztán itt vagyok én, akinek még sosem tartott 1 hónapnál tovább egy kapcsolata. Ilyen az én szerencsém.
-Ne mondj ilyeneket. 17 éves vagy, még az egész élet előtted áll. Semmi sincs veszve.-simítottam meg a teljesen összetört bátyám karját.-Én tudok valakit, aki nagyon szerelmes... volt beléd.-mondtam ki gondolkodás nélkül.
-Georgina ez nem vicces.-rázta a fejét.
-Teljesen komolyan beszélek. Viszont elég nehezen sikerült őt talpra állítani azután, hogy Celestina miatt a padlóra került és most úgy néz ki, hogy összejön neki a dolog egy másik fiúval, ezért nem tehetem meg vele, hogy bekavarok.
-Megértem. Szegény lány.-húzta el a száját.-Sokat szenvedett?
-Hát... eléggé.-morzsoltam az ujjaimat.
-Akkor inkább nem akarom tudni, hogy ki volt az, mert szeretném, ha ezek után boldog lenne. Jobb lesz neki azzal a másik fiúval.-mosolyodott el.
-Ezért szeretlek én téged.-öleltem meg.-Mindig azt nézed, hogy mi a jó a másiknak.
Néhány órán keresztül még néztük a TV-t, de igazából csak jelképesen ment a készülék, hogy legyen valami háttérzaj. Mindkettőnk gondolatai máshol jártak. Én azon agyaltam, hogy miként fogom a történteket beadagolni Jenni-nek, anélkül, hogy összezavarnám az érzéseit. Apropó Jenni! Egész délután nem hívott, sőt még üzenetet sem küldött, de az is lehet, hogy csak nem hallottam. Felpattantam és megkerestem a telefonomat. Egy olvasatlan SMS várt rám. Másfél órával ezelőtt küldte Jenni. Ez állt benne: "Minden remekül ment :3 Viszont most hulla vagyok, majd hnap meséleeek ;)" Még jobban elfacsarodott a szívem az üzenet elolvasása után. Valahogy abban reménykedtem, hogy mégsem jön össze a dolog és akkor csak a bátyám marad számára, de így sajnos két tűz közé szorul.
-Köszönöm, hogy végig hallgattál.-indult el az ajtó fel Dave.
-Örülök, hogy újra a régi vagy.-öleltem meg.-Már nagyon hiányzott a bátyám.
-Ha legközelebb is megváltoznék...-tolt el magától.-Felhatalmazást kapsz, hogy egy jó nagy pofonnal észhez téríts.
-Észben tartom.-kacsintottam.-Dave!-a bátyám már épp a kilincs után nyúlt, amikor utána szóltam.-Láttam a szemedben, amikor elmondtam, a dolgot... Tudod, amikor... Szóval, amikor arról beszéltem, hogy valaki szerelmes beléd... Tudom, hogy...
-Ne félj Georgina!-szakított félbe.-Nem kavarok be Jenninek.-mosolygott rám őszintén...
-Min gondolkodsz?-ült le mellém az egyik fa alá Ian.
-Rajtunk.-mosolyodtam el.
-És mire jutottál?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Arra, hogy szeretlek.
-Ezt már eddig is tudtam.-mosolyodott el ravaszul.-Nem kellett volna ennyire megerőltetned magad a gondolkodásban.
-Haha.-tetettem a sértettet és összefontam a karjaimat magam előtt, majd felálltam és egy lépést hátráltam.
-Tudom, hogy nem tudsz rám haragudni.-nyújtotta felém a kezét, de nem akartam megfogni. Naná, hogy nem voltam mérges, de azért jó volt húzni az agyát.-Te akartad!-pattant fel én pedig gyorsan futni kezdtem, de Ian már a nyomomban is volt.-Úgy is elkaplak.
Néhány percig újra kisgyermeknek éreztem magamat. Olyan érzésem volt, mintha vissza csöppentem volna az óvodás éveimbe és megint felhőtlenül szaladgálhatnék, anélkül, hogy bármi problémám lenne. Hangosan nevetgéltünk és senki nem szólt ránk. Embereknek még jele sem volt a környéken. Szabadok voltunk!
-Áááá!!-sikítottam amikor éreztem, hogy a karjai körém fonódnak.-Hahaha.-nevetett.-Mondtam, hogy előlem nem menekülhetsz.
-Nem is akarok. Előled sosem menekülnék.-fordultam meg, de Ian nem számított rá, hogy megadom magam, ezért még mindig maga felé rántott és a lendület miatt a földre huppantunk. Bele estem az ölébe és a számat az övére tapasztottam.-Köszönöm a mai napot.-suttogtam.
-Nem kell megköszönnöd.-döntötte a homlokát az enyémnek.
-Lenne egy kérdésem.-néztem rá komolyan.
-És pedig?
-Mi volt az első benyomásod, amikor megláttál? Őszintén!
-Hát jó. Amikor először megláttalak, akkor neked mentem az ajtóban.
Akaratom ellenére is elmosolyodtam, amint eszembe jutott az ominózus pillanat.
-Gondoltam valami frappáns beszólással biztosan emlékezetessé tehetem az első találkozásunkat, ha már sikerült így eltarolnom téged. Innen jött a Szöszi, amit azóta sem felejtettem el és még mindig így hívnálak, ha téged nem zavarna a dolog. De a kérdésre válaszolva: Az első benyomásom az volt, hogy még idegesen is bejössz nekem.
-Hűű...-emésztettem meg a hallottakat.
-Most te jössz! Neked mi volt az első benyomásod? Ne kímélj!-mosolyodott el huncutul és megjelentek a szája sarkában az általam imádott kis gödröcskéi.
-Bunkó, tapló és még a hajszíneket sem tudja megkülönböztetni. De... ennek ellenére nagyon helyes és eszméletlenül szépek a szemei.-foglaltam össze az első nap utáni véleményemet Ian-ről.
-Szóval bejön a szemem?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Ha nem lenne ilyen kék szemed esélyed sem lenne nálam.-kacsintottam.
-Nem hiszem, hogy a szemem színe miatt szerettél belém.-rázta meg a fejét.-Biztos vagyok benne, hogy a lelked mélyén már az első napokban is szerettél engem.
-Azért ebben ne legyél annyira biztos.-lomboztam le a hangulatát.-Az első hét után egyenesen a föld alá kívántalak, de valamiért mégis imponált nekem, hogy nem szállsz le rólam és folyamatosan piszkálsz.
-Tudtam.-mosolyodott el.-Tudtam, hogy nem szabad feladnom, mert egy napon még az enyém leszel.-aztán hirtelen elkomolyodott.-Csak az a hülye Jake Morgan ne kavart volna be...
-Kérlek őt ne is emlegessük.-ráztam meg a fejem.-Nem akarok visszaemlékezni azokra az időkre. Valahogy a mostani helyzettel sokkal jobban ki vagyok békülve.
-Én is.-bólintott, majd adott egy puszit a homlokomra.
Egy darabig még kettesben töltöttük az időt és megettük a kihűlt és összeszottyadt hamburgereinket, majd Ian hazakísért és elköszöntünk egymástól.
-A közeljövőben beiktathatnánk még egy hasonló délutánt.-intettem utána.
-Csak természetes.-kacsintott vissza.
A házba belépve apát és Dave-et a nappaliban találtam. Celestinának nyomát sem láttam, ezért megnyugodtam.
-Örülök, hogy megjöttél.-fordult felém komolyan apa, és még a TV-t is kikapcsolta.-Beszédem van veletek.-nézett felváltva, hol a bátyámra, hol rám.-Eddig Dave-nek sem mondtam semmit, mert ezt egyszerre akartam közölni veletek.
-Bökd már ki apa!-türelmetlenkedett Dave.-Már lassan két órája hallgatom, hogy valami komoly dologról kell beszélnünk, amint Georgina hazaér. Tessék.-bökött felém.-Már itthon van. Igazán elmondhatnád körítés nélkül a dolgot, mert kezdesz nagyon felidegesíteni.
-Jól van fiam, akkor a dolgok közepébe vágok.
-Hát azt megköszönném.-dőlt hátra a bátyám.
Értetlenül álltam az ajtóban és a kabátom még mindig rajtam volt, de engem is érdekelt a dolog, ezért nem akartam azzal húzni az időt, hogy kivigyem a fogashoz, inkább magamon hagytam.
-Anyátok azt szeretné, ha a néhány napot vele töltenétek.-bökte ki apa.
-MI VAN?-kérdeztük egyszerre Dave-vel.
-Ezt nem hiszem el.-csapott a kanapéra Dave.-Látod.-nézett rám.-Ez is a te hibád.
-DAVE!-szólt rá mérgesen apa.
-Hagyd.-intettem neki.-Igaza van. Ha nem költözöm ide, akkor nem kerül veletek újra kapcsolatba. Teljesen megértem a véleményed Dave.-fordultam a bátyám felé.-Viszont azt nem tudom feldolgozni, hogy mennyire megváltoztál az utóbbi néhány hétben. Most nem csak Celestinára gondolok, mielőtt megint elkezdenél velem kiabálni és hosszasan kifejtenéd, hogy mennyire féltékeny vagyok rátok és hasonlók. Hanem a konkrét jellemedre gondolok. Természetesen ezt nem azért mondom, mert annyira meg kéne engem védeni, vagy ilyesmi, de igen is jól esett az, hogy van egy bátyám, aki a szívén viseli a gondjaimat és mindent megoszthatok vele, mert kiáll mellettem. De rá kell, hogy ébredjek, ez mind csak álca volt... -dörzsöltem meg a szememet, mert nem akartam, hogy sírni lásson.-1-2 hetente beszéltünk csak, amíg anyával éltem, de az más, mint itt, amikor 24 órát töltünk együtt. Eleinte az ittlétem során sem voltál ilyen, mint most. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de hiányzik nekem a bátyám. Hiányzik, hogy valakivel beszélgethessek, anélkül, hogy gorombán rám vágná az ajtót, vagy felzavarna a szobámba, hogy gondoljam végig az én kapcsolatomat... Te voltál az egyetlen biztos pont az életemben és nem tudom, hogy hogy fogom elviselni, ha te is cserben hagysz.-gördült végig egy könnycsepp az arcomon.
-Ezt miért nem mondtad eddig.-nézett rám döbbenten Dave.
-Mégis mikor kellett volna? Azt hittem, hogy érzed mennyire megbízok benned, de tévedtem.
-Sajnálom...-szólalt meg némi hatásszünet után.-Nem akartalak megbántani. Mindig is én akartam lenni az a nagy testvér, aki minden áron megvédi a kishúgát, de úgy néz ki sikerült összedöntenem ezt a képet.
-Nincs semmi gond Dave, csak rosszul esett ez az egész. Tegnap is nagyon megbántottál. Celestinával ki nem állhatjuk egymást, ezt meg kell értened. Amikor vele vitatkozom, akkor én nem akarlak téged bántani, de...
-Már nem vagyunk együtt.-szakított félbe.
-Mi?-döbbentem meg.-Mégis mikor szakítottatok?
-Ma délután.
-Esküszöm megfojtom azt a viperát.-szorítottam ökölbe a kezemet.
-Inkább ne.-fogta meg a kezemet Dave.-Én szakítottam vele.
-Mi történt?-hökkentem meg még jobban, mert biztos voltam benne, hogy Celestina dobta a bátyámat.
-Hát...-zavartan apára pillantott, majd megint felém fordult.-Nem illettünk össze.
-Én mondtam.-erőltettem magamra egy mosolyt, de tudtam, hogy valami más áll a dolog mögött, csak apa jelenlétében nem akarja elmondani.
-Igen, igazad volt.-túrta össze a hajamat, majd megölelt.
-Örülök, hogy kibékültetek. Most már visszatérhetnénk az eredeti problémára?-csapta össze a tenyerét apa.
-Szerintem menjünk.-bólintott Dave.
-Most komolyan?-döbbentett meg ma már sokadszorra.
-Igen, egy pár napot kibírunk vele.-bólintott.-És különben is... Nézd a jó oldalát. Addig sem kell suliba járnunk.-kacsintott.
-Hát jó. Felőlem.-tártam szét a karomat.
-Akkor holnap felhívom anyátokat és megmondom neki, hogy péntek délután indultok.-kászálódott fel apa a kanapéról.-Megyek is és ledőlök, hosszú volt ez a mai nap. Jó éjt gyerekek.
-Jó éjt.-köszöntünk el tőle egyszerre.
-Megyek és lefürdök.-fordultam a bátyám felé.-Ha szeretnél beszélgetni a szobámban találsz.
-Fél óra múlva ott leszek.-bólintott.
Éreztem, hogy a bátyámnak valami nyomja a szívét. Nem is lepődtem meg azon, hogy mire visszaértem a fürdőből már az ágyamon feküdt.
-Hallottam amikor a barátnőivel beszélt. Csak egy játékszer voltam neki.-vágott bele a dolgok közepébe.-Elhitette velem, hogy komolyan gondolja a dolgot, de a saját fülemmel hallottam, amikor arról beszélgettek, hogy Celestina nyert, sikerült neki egy hét alatt összejönni egy idősebb fiúval, méghozzá a te bátyáddal. Egy verseny tárgya voltam. Fel tudod ezt fogni?
-Dave... Annyira sajnálom.-ültem le mellé.-Én előre szóltam, hogy Celestina nem tesz semmit ok nélkül.
-Hinnem kellett volna neked.-túrt bele a hajába.
-Már nem érdemes emésztened magad.-ráztam a fejemet.
-Tudom, hogy te nem voltál féltékeny a kapcsolatomra, mert... az igazat megvallva... én vagyok féltékeny a tiédre.
Először azt hittem, hogy viccel. Vártam, hogy mikor neveti el magát, de nem tette. Teljesen komolyan gondolta, amit mondott.
-Csak nézz magadra. 15 éves vagy és van egy veled egykorú srác, aki imád téged.-mosolyodott el.-Aztán itt vagyok én, akinek még sosem tartott 1 hónapnál tovább egy kapcsolata. Ilyen az én szerencsém.
-Ne mondj ilyeneket. 17 éves vagy, még az egész élet előtted áll. Semmi sincs veszve.-simítottam meg a teljesen összetört bátyám karját.-Én tudok valakit, aki nagyon szerelmes... volt beléd.-mondtam ki gondolkodás nélkül.
-Georgina ez nem vicces.-rázta a fejét.
-Teljesen komolyan beszélek. Viszont elég nehezen sikerült őt talpra állítani azután, hogy Celestina miatt a padlóra került és most úgy néz ki, hogy összejön neki a dolog egy másik fiúval, ezért nem tehetem meg vele, hogy bekavarok.
-Megértem. Szegény lány.-húzta el a száját.-Sokat szenvedett?
-Hát... eléggé.-morzsoltam az ujjaimat.
-Akkor inkább nem akarom tudni, hogy ki volt az, mert szeretném, ha ezek után boldog lenne. Jobb lesz neki azzal a másik fiúval.-mosolyodott el.
-Ezért szeretlek én téged.-öleltem meg.-Mindig azt nézed, hogy mi a jó a másiknak.
Néhány órán keresztül még néztük a TV-t, de igazából csak jelképesen ment a készülék, hogy legyen valami háttérzaj. Mindkettőnk gondolatai máshol jártak. Én azon agyaltam, hogy miként fogom a történteket beadagolni Jenni-nek, anélkül, hogy összezavarnám az érzéseit. Apropó Jenni! Egész délután nem hívott, sőt még üzenetet sem küldött, de az is lehet, hogy csak nem hallottam. Felpattantam és megkerestem a telefonomat. Egy olvasatlan SMS várt rám. Másfél órával ezelőtt küldte Jenni. Ez állt benne: "Minden remekül ment :3 Viszont most hulla vagyok, majd hnap meséleeek ;)" Még jobban elfacsarodott a szívem az üzenet elolvasása után. Valahogy abban reménykedtem, hogy mégsem jön össze a dolog és akkor csak a bátyám marad számára, de így sajnos két tűz közé szorul.
-Köszönöm, hogy végig hallgattál.-indult el az ajtó fel Dave.
-Örülök, hogy újra a régi vagy.-öleltem meg.-Már nagyon hiányzott a bátyám.
-Ha legközelebb is megváltoznék...-tolt el magától.-Felhatalmazást kapsz, hogy egy jó nagy pofonnal észhez téríts.
-Észben tartom.-kacsintottam.-Dave!-a bátyám már épp a kilincs után nyúlt, amikor utána szóltam.-Láttam a szemedben, amikor elmondtam, a dolgot... Tudod, amikor... Szóval, amikor arról beszéltem, hogy valaki szerelmes beléd... Tudom, hogy...
-Ne félj Georgina!-szakított félbe.-Nem kavarok be Jenninek.-mosolygott rám őszintén...
29. rész. A titokzatos pincér
"A kapunk előtt elbúcsúztam Iantől egy hosszú csókkal, majd még egyel és
még egyel. Végül sikerült elválnunk egymástól. Megköszöntem neki, hogy
ilyen rendes Jennivel is és rájöttem, hogy napról napra egyre jobban
szeretem. Ian felajánlotta, hogy menjek vele és tanuljunk náluk, de
visszautasítottam, mert vártam az összetört szívű barátnőm hívását. A
házba belépve viszont szerettem volna visszafordulni és Iannel tartani,
ugyanis nem hittem a szememnek...."
A nappaliban Dave és a drága barátnője egymásba gabalyodva csókolóztak. Legszívesebben fellöktem volna őket, de türtőztettem magam és egy enyhe célzással jeleztem, hogy közönségük van.
-Khm...-köszörültem meg a torkomat.
A jelzésem viszont nem érte el a gerlepárt.
-KHM....-ismételtem meg hangosabban.
Látszik, hogy a szerelem nem csak vak, hanem siket is, ugyanis rezzenéstelenül folytatták a "tevékenységüket". Pár másodpercig vártam, hogy biztos legyek benne, hogy láthatatlan vagyok számukra, majd idegesen dobbantottam egy nagyot.
-Most már elég!!
Dave hirtelen elengedte Celestinát, aki egy kisebb puffanással a földre zuhant, de gyorsan fel is pattant. Gúnyos mosolyra húztam a számat a jelenet láttán, aztán eszembe jutott, hogy miért is állok itt és újból hatalmába kerített az idegesség.
-Ha nem a saját szememmel láttam volna el sem hiszem, hogy ennyi ideig kibírtátok levegő nélkül...
-Hűha Georgina.-tette csípőre a kezét Celestina. Tudtam, hogy ez a vipera támadóállása, szóval felkészültem minden lehetséges beszólására.-Csak nem azt akarod mondani, hogy ti még sosem csináltatok hasonlót Ian-nel?
Néhányat pislogtam, míg összeszedtem a gondolataimat, hogy hasonló stílusban reagálhassam le az előbbi mondatát.
-Óóó... Vagy úgy... Hogy erre megy ki a játék... Minden áron be akarod bizonyítani, hogy te vagy a tökéletes barátnő és Ian sokkal jobban illene hozzád, mint hozzám.
Celestina arcán végig futott egy halvány zavarodottság, ami újabb gúnyos mosolyt csalt az arcomra. Annyira megtáltosodtam a siker ízétől, hogy nem bírtam türtőztetni magam és sorozatban törtek elő belőlem a frappánsabbnál frappánsabb szitkok.
-Nekem nem kell megjátszanod magad drágaságom. Ismerem a hozzád hasonló lányokat. Tudom, hogy addig nem állsz le amíg el nem éred a célodat, de jobb ha tudod, hogy Ian-nél ilyen és ehhez hasonló viselkedéssel semmire nem mész. A bátyám még bedőlt neked, bár...-néztem Davere.- Téged sem értelek, hogy mi az ami megfogott ebben a tömeggyártmányban, de elfogadom a döntésedet és nagyon remélem, hogy csak tévedek és nincs hátsó szándéka ennek a viperának. Ugyanis..- fordultam ismét Celestina felé.- ha megtudom, hogy számodra csak egy játékszer volt a bátyám...
-Fejezd be Georgina!-állt meg előttem Dave.-Nagyon szépen kérlek rá, hogy hagyj minket békén. Most menj fel a szobádba és gondolkozz el rajta, hogy mi is az, ami miatt ennyire nem tudod elviselni a kapcsolatunkat. Lehet, hogy Celestinának kell igazat adjak és tényleg csak féltékeny vagy ránk, mert mi igazán szeretjük egymást.
-Nah ez még tőled is nagyon aljas húzás volt Dave...-pislogtam nagyokat.-Inkább nem is mondok semmit, mert azt még nagyon megbánnám.
-Jobban is teszed.-tette karba a kezét.
Kissé megsemmisülve éreztem magam, ezért úgy döntöttem, hogy magukra hagyom a szerelmeseket, hagy enyelegjenek.
-Hát....-kapkodtam a fejem Celestina és Dave között.-További jó szórakozást.
-Meglesz.-kuncogta Celestina, miközben beletúrt a bátyám hajába.
Undorító. Ez a lány maga a sátán. Néhány hét vagy talán nap is elegendő volt számára ahhoz, hogy Dave-et magába bolondítsa. A bátyám teljesen bekattant. Bah... már nem is akarom magamat idegesíteni. Úgy sem hallgat rám, de idővel majd rájön, hogy nekem volt igazam és akkor bűntudat nélkül röhöghetek a szemébe és mondhatom, hogy "én megmondtam".
Épp másnapra magoltam, amikor megcsörrent a telefonom. Biztos voltam benne, hogy Jenni hív, ezért a füzetemet arrébb lökve a telefonom után nyúltam.
-Georginaaaaaa!!-kiáltott bele a telefonba.
-OMG... Mi történt?-tartottam távolabb a telefonomat a fülemtől.
-Holnap suli után találkozunk Erickkel!!-ujjongott a legjobb barátnőm.-Jajj annyira rendes volt.... és amikor látta, hogy szomorú vagyok, akkor....
-Várj!-vágtam közbe.-Ez tök szuper. Meg örülök is neki, de ki az az Erick?
-Ja, hát... A cukrászdában a pincér. Kiderült, hogy 18 éves és most végzett a gimiben. De kezdjük az elejéről. Ma látta, hogy egyedül vagyok, ezért oda jött hozzám és leült velem szembe. Először nem tudtam hova tenni a dolgot. Egy darabig csak ült ott és várta amíg kisírom magam. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de féltem, hogy miattam baja lesz belőle, hogy egy vendéggel ücsörög, ezért megkérdeztem, hogy nem kell-e dolgoznia... Mondta, hogy tudta, hogy meg fogok szólalni... Ezen én elmosolyodtam... Aztán csak beszélgettünk és beszélgettünk. Később arra is fény derült, hogy nem miden lánynak ad telefonszámot, igazából te voltál az első. Én csak azért kaptam, mert tudta, hogy ezért kérjük a "ház ajánlatát". Ja, és szerinte Dave bolond, amiért nem vette észre, hogy mennyire oda vagyok érte.-csapongott össze-vissza a gondolataiban.- Mielőtt eljöttem volna megkérdezte, hogy nincs-e kedvem holnap találkozni vele. Naná, hogy igent mondtam.-fújta ki magát.
-Ez nagyszerű hír Jenni.-örültem tiszta szívből.-Ezek szerint nem foglalkozol tovább Dave-vel?
-Nincs értelme.-csuklott el a hangja.-Lehet, hogy nem is szerettem igazán. Lehet, hogy csak egy egyszerű fellángolás volt. Az is lehet, hogy még meg fogom bánni a dolgot, de amíg nem lépek ez nem is derülhet ki, szóval benne vagyok egy találkában.
-A bátyám teljesen meg van zavarodva. Biztos, hogy nem fogod megbánni. Nem várhatsz rá örökké.
-Hát, igen... Valami baja van a húgomnak, szóval most mennem kell. Holnap találkozunk. Szia.-köszönt el.
-Oké. Hali.-dobtam el a telefonomat és folytattam a roppant érdekes történelem magolást.
Másnap reggel Jenni a megszokottnál is csinosabban érkezett a suliba, ugyanis a délutáni találka előtt már nem megy haza. Reggel minimum háromnegyed órán keresztül beszéltünk egymással webkamerán, mert nem tudta eldönteni, hogy mit vegyen fel. Végül egy szolid, hosszított, nyakba kötős felsőre és egy fekete testnadrágra esett a választása. Ha nem lenne a legjobb barátnőm és nem tudnám, hogy tegnap reggel mennyire össze volt törve, el sem hinném neki, hogy egy nap alatt túl is lépett a bátyámon. Persze tudom, hogy ez nem megy ilyen könnyen, és belül még biztos vagyok benne, hogy marja a szívét az az érzés, amit Celestina és Dave enyelgése vált ki belőle, amikor osztálytermünkben töltik az időt.
-Milyen csinos vagy ma.-mosolygott Ian Jennire.
-Köszönöm.-pirult el az én legkedvesebb barátnőm.-Nagy nap ez a mai.
-Hallottam.-nézett rám Ian.-Érezd jól magad.
-Köszönöm.-mosolygott őszintén.-És neked is köszönök mindent.-ölelt meg.
-Erre vannak a barátok, nem igaz?-szorítottam magamhoz.
Becsöngetés után a reggeli jókedvünk el is múlt, ugyanis törin Paul Watson tanár úr röpdolgozatot íratott velünk. Még szerencse, hogy tegnap este bemagoltam a leckét, így majdnem mindenre tudtam válaszolni. Miután végeztem a saját dolgozatommal gyorsan kicseréltem Jenni papírjával az enyémet és az övét is megírtam. Ilyen sem sűrűn fordul elő, hogy ennyire tudom a dolgozatot, ezért mindenki furán nézett rám. Halk pisszegéssel próbáltam a tudtukra adni, hogy ne nézzenek már ennyire feltűnően, mert a tanár is fel fog figyelni a dologra. Szerencsére nem buktunk le. Óra után Jenni nagyon megköszönte a segítségemet. A továbbiakban a nap elég unalmasan telt. Földrajzon már majdnem bealudtam, de Jenni meglökdösött, így sikerült magamhoz térni. Suli után elköszöntem Jennitől és megígértettem vele, hogy mindenképpen írjon vagy hívjon, ha végzett a randival, mert nagyon érdekelnek a részletek. Ian és én elindultunk a városba, hogy egy hamburger mellett pihenjük ki a mai nap fáradalmait.
-Biztos, hogy beszeretnél ülni a mekibe?
-Miért?-néztem félig felhúzott szemöldökkel Ian-re.
-Van egy jobb ötletem.-mosolyodott el ravaszul.
-Nem tudom, hogy mit forgatsz a fejedben, de ennek a mosolynak nem tudok ellenállni.
-Akkor gyere.-fogta meg a kezemet.
Először furán néztem rá, amikor bekanyarodtunk a sarkon és egyenesen a mcdonald's felé vettük az irányt.
-Öhm... Nem azt mondtad, hogy más helyre megyünk?-kérdeztem összezavarodva.
-Azt nem mondtam, hogy nem jövünk el ide, csak azt, hogy nem ülünk be.-kacsintott.
-Na jó, most már tényleg teljesen összezavartál.-nevettem fel.
-Csak gyere.
Ian gyorsan kifizette a vacsoránkat, majd ismét kézen fogott és maga után húzott.
-Most csukd be a szemed.-kért meg, majd átfogta a derekamat és így irányított tovább, hogy nehogy elessek.
-El fogok botlani. Félek.-szorítottam meg a kezét.
-Csak bízz bennem.-fogott erősebben, de éreztem a hangján, hogy mosolyog.-Most már kinyithatod.-szólalt meg néhány perccel később.
-Hűűű...-körülbelül ennyit tudtam kibökni azok után, ami a szemem elé tárult. Egy hegy tetején álltunk. Körülöttünk erdő terült el. Ian-nek sikerült úgy kiszámítania a dolgot, hogy pontosan a naplementét láthattuk.-Ez valami csodálatos.
-Tudtam, hogy tetszeni fog.-húzott magához Ian, majd ráérősen megcsókolt. A szívem a torkomban dobogott és úgy éreztem, hogyha nem fogna, akkor biztosan elájultam volna. Nem tudom, mennyi ideje állhattunk így, mert egy örökkévalóságnak tűnt az egész, de közben az átsuhant az agyamon, hogy igazából nem is akarom, hogy vége legyen. Lehet, hogy nem ugrottam Ian nyakába. Lehet, hogy nem ráztam a hajamat. Lehet, hogy nem játszottam meg magamat előtte, de én még mindig úgy érzem, hogy a mi csókunk sokkal őszintébb, mint Celestináé és a bátyámé. Mondhatják, hogy féltékeny vagyok, de ez őrültség. Ian-nél jobban sosem fogok senkit sem szeretni. Gondolhatják azt is, hogy a miénk nem igazi kapcsolat, de engem nem érdekel a véleményük, mert én tudom... Tudom, hogy őszintén szeretjük egymást. Ian pillantásaiból és érintéseiből minden kiolvasható. Most is hülyítettem ide felé jövet, hogy félek... Ha vele vagyok sosem érzek félelmet. Tudom, hogy biztonságban vagyok. Szerintem ez sokkal fontosabb, mint egy csókcsata a nappaliban. De ez az én véleményem. Mindenkinek mások az elvárásai...
A nappaliban Dave és a drága barátnője egymásba gabalyodva csókolóztak. Legszívesebben fellöktem volna őket, de türtőztettem magam és egy enyhe célzással jeleztem, hogy közönségük van.
A jelzésem viszont nem érte el a gerlepárt.
-KHM....-ismételtem meg hangosabban.
Látszik, hogy a szerelem nem csak vak, hanem siket is, ugyanis rezzenéstelenül folytatták a "tevékenységüket". Pár másodpercig vártam, hogy biztos legyek benne, hogy láthatatlan vagyok számukra, majd idegesen dobbantottam egy nagyot.
-Most már elég!!
Dave hirtelen elengedte Celestinát, aki egy kisebb puffanással a földre zuhant, de gyorsan fel is pattant. Gúnyos mosolyra húztam a számat a jelenet láttán, aztán eszembe jutott, hogy miért is állok itt és újból hatalmába kerített az idegesség.
-Ha nem a saját szememmel láttam volna el sem hiszem, hogy ennyi ideig kibírtátok levegő nélkül...
-Hűha Georgina.-tette csípőre a kezét Celestina. Tudtam, hogy ez a vipera támadóállása, szóval felkészültem minden lehetséges beszólására.-Csak nem azt akarod mondani, hogy ti még sosem csináltatok hasonlót Ian-nel?
Néhányat pislogtam, míg összeszedtem a gondolataimat, hogy hasonló stílusban reagálhassam le az előbbi mondatát.
-Óóó... Vagy úgy... Hogy erre megy ki a játék... Minden áron be akarod bizonyítani, hogy te vagy a tökéletes barátnő és Ian sokkal jobban illene hozzád, mint hozzám.
Celestina arcán végig futott egy halvány zavarodottság, ami újabb gúnyos mosolyt csalt az arcomra. Annyira megtáltosodtam a siker ízétől, hogy nem bírtam türtőztetni magam és sorozatban törtek elő belőlem a frappánsabbnál frappánsabb szitkok.
-Nekem nem kell megjátszanod magad drágaságom. Ismerem a hozzád hasonló lányokat. Tudom, hogy addig nem állsz le amíg el nem éred a célodat, de jobb ha tudod, hogy Ian-nél ilyen és ehhez hasonló viselkedéssel semmire nem mész. A bátyám még bedőlt neked, bár...-néztem Davere.- Téged sem értelek, hogy mi az ami megfogott ebben a tömeggyártmányban, de elfogadom a döntésedet és nagyon remélem, hogy csak tévedek és nincs hátsó szándéka ennek a viperának. Ugyanis..- fordultam ismét Celestina felé.- ha megtudom, hogy számodra csak egy játékszer volt a bátyám...
-Fejezd be Georgina!-állt meg előttem Dave.-Nagyon szépen kérlek rá, hogy hagyj minket békén. Most menj fel a szobádba és gondolkozz el rajta, hogy mi is az, ami miatt ennyire nem tudod elviselni a kapcsolatunkat. Lehet, hogy Celestinának kell igazat adjak és tényleg csak féltékeny vagy ránk, mert mi igazán szeretjük egymást.
-Nah ez még tőled is nagyon aljas húzás volt Dave...-pislogtam nagyokat.-Inkább nem is mondok semmit, mert azt még nagyon megbánnám.
-Jobban is teszed.-tette karba a kezét.
Kissé megsemmisülve éreztem magam, ezért úgy döntöttem, hogy magukra hagyom a szerelmeseket, hagy enyelegjenek.
-Hát....-kapkodtam a fejem Celestina és Dave között.-További jó szórakozást.
-Meglesz.-kuncogta Celestina, miközben beletúrt a bátyám hajába.
Undorító. Ez a lány maga a sátán. Néhány hét vagy talán nap is elegendő volt számára ahhoz, hogy Dave-et magába bolondítsa. A bátyám teljesen bekattant. Bah... már nem is akarom magamat idegesíteni. Úgy sem hallgat rám, de idővel majd rájön, hogy nekem volt igazam és akkor bűntudat nélkül röhöghetek a szemébe és mondhatom, hogy "én megmondtam".
Épp másnapra magoltam, amikor megcsörrent a telefonom. Biztos voltam benne, hogy Jenni hív, ezért a füzetemet arrébb lökve a telefonom után nyúltam.
-Georginaaaaaa!!-kiáltott bele a telefonba.
-OMG... Mi történt?-tartottam távolabb a telefonomat a fülemtől.
-Holnap suli után találkozunk Erickkel!!-ujjongott a legjobb barátnőm.-Jajj annyira rendes volt.... és amikor látta, hogy szomorú vagyok, akkor....
-Várj!-vágtam közbe.-Ez tök szuper. Meg örülök is neki, de ki az az Erick?
-Ja, hát... A cukrászdában a pincér. Kiderült, hogy 18 éves és most végzett a gimiben. De kezdjük az elejéről. Ma látta, hogy egyedül vagyok, ezért oda jött hozzám és leült velem szembe. Először nem tudtam hova tenni a dolgot. Egy darabig csak ült ott és várta amíg kisírom magam. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de féltem, hogy miattam baja lesz belőle, hogy egy vendéggel ücsörög, ezért megkérdeztem, hogy nem kell-e dolgoznia... Mondta, hogy tudta, hogy meg fogok szólalni... Ezen én elmosolyodtam... Aztán csak beszélgettünk és beszélgettünk. Később arra is fény derült, hogy nem miden lánynak ad telefonszámot, igazából te voltál az első. Én csak azért kaptam, mert tudta, hogy ezért kérjük a "ház ajánlatát". Ja, és szerinte Dave bolond, amiért nem vette észre, hogy mennyire oda vagyok érte.-csapongott össze-vissza a gondolataiban.- Mielőtt eljöttem volna megkérdezte, hogy nincs-e kedvem holnap találkozni vele. Naná, hogy igent mondtam.-fújta ki magát.
-Ez nagyszerű hír Jenni.-örültem tiszta szívből.-Ezek szerint nem foglalkozol tovább Dave-vel?
-Nincs értelme.-csuklott el a hangja.-Lehet, hogy nem is szerettem igazán. Lehet, hogy csak egy egyszerű fellángolás volt. Az is lehet, hogy még meg fogom bánni a dolgot, de amíg nem lépek ez nem is derülhet ki, szóval benne vagyok egy találkában.
-A bátyám teljesen meg van zavarodva. Biztos, hogy nem fogod megbánni. Nem várhatsz rá örökké.
-Hát, igen... Valami baja van a húgomnak, szóval most mennem kell. Holnap találkozunk. Szia.-köszönt el.
-Oké. Hali.-dobtam el a telefonomat és folytattam a roppant érdekes történelem magolást.
Másnap reggel Jenni a megszokottnál is csinosabban érkezett a suliba, ugyanis a délutáni találka előtt már nem megy haza. Reggel minimum háromnegyed órán keresztül beszéltünk egymással webkamerán, mert nem tudta eldönteni, hogy mit vegyen fel. Végül egy szolid, hosszított, nyakba kötős felsőre és egy fekete testnadrágra esett a választása. Ha nem lenne a legjobb barátnőm és nem tudnám, hogy tegnap reggel mennyire össze volt törve, el sem hinném neki, hogy egy nap alatt túl is lépett a bátyámon. Persze tudom, hogy ez nem megy ilyen könnyen, és belül még biztos vagyok benne, hogy marja a szívét az az érzés, amit Celestina és Dave enyelgése vált ki belőle, amikor osztálytermünkben töltik az időt.
-Milyen csinos vagy ma.-mosolygott Ian Jennire.
-Köszönöm.-pirult el az én legkedvesebb barátnőm.-Nagy nap ez a mai.
-Hallottam.-nézett rám Ian.-Érezd jól magad.
-Köszönöm.-mosolygott őszintén.-És neked is köszönök mindent.-ölelt meg.
-Erre vannak a barátok, nem igaz?-szorítottam magamhoz.
Becsöngetés után a reggeli jókedvünk el is múlt, ugyanis törin Paul Watson tanár úr röpdolgozatot íratott velünk. Még szerencse, hogy tegnap este bemagoltam a leckét, így majdnem mindenre tudtam válaszolni. Miután végeztem a saját dolgozatommal gyorsan kicseréltem Jenni papírjával az enyémet és az övét is megírtam. Ilyen sem sűrűn fordul elő, hogy ennyire tudom a dolgozatot, ezért mindenki furán nézett rám. Halk pisszegéssel próbáltam a tudtukra adni, hogy ne nézzenek már ennyire feltűnően, mert a tanár is fel fog figyelni a dologra. Szerencsére nem buktunk le. Óra után Jenni nagyon megköszönte a segítségemet. A továbbiakban a nap elég unalmasan telt. Földrajzon már majdnem bealudtam, de Jenni meglökdösött, így sikerült magamhoz térni. Suli után elköszöntem Jennitől és megígértettem vele, hogy mindenképpen írjon vagy hívjon, ha végzett a randival, mert nagyon érdekelnek a részletek. Ian és én elindultunk a városba, hogy egy hamburger mellett pihenjük ki a mai nap fáradalmait.
-Biztos, hogy beszeretnél ülni a mekibe?
-Miért?-néztem félig felhúzott szemöldökkel Ian-re.
-Van egy jobb ötletem.-mosolyodott el ravaszul.
-Nem tudom, hogy mit forgatsz a fejedben, de ennek a mosolynak nem tudok ellenállni.
-Akkor gyere.-fogta meg a kezemet.
Először furán néztem rá, amikor bekanyarodtunk a sarkon és egyenesen a mcdonald's felé vettük az irányt.
-Öhm... Nem azt mondtad, hogy más helyre megyünk?-kérdeztem összezavarodva.
-Azt nem mondtam, hogy nem jövünk el ide, csak azt, hogy nem ülünk be.-kacsintott.
-Na jó, most már tényleg teljesen összezavartál.-nevettem fel.
-Csak gyere.
Ian gyorsan kifizette a vacsoránkat, majd ismét kézen fogott és maga után húzott.
-Most csukd be a szemed.-kért meg, majd átfogta a derekamat és így irányított tovább, hogy nehogy elessek.
-El fogok botlani. Félek.-szorítottam meg a kezét.
-Csak bízz bennem.-fogott erősebben, de éreztem a hangján, hogy mosolyog.-Most már kinyithatod.-szólalt meg néhány perccel később.
-Hűűű...-körülbelül ennyit tudtam kibökni azok után, ami a szemem elé tárult. Egy hegy tetején álltunk. Körülöttünk erdő terült el. Ian-nek sikerült úgy kiszámítania a dolgot, hogy pontosan a naplementét láthattuk.-Ez valami csodálatos.
2014. szeptember 22., hétfő
28. rész. Nem várt fordulat
"A beszélgetésünket Dave megérkezése szakította félbe.
-Sziasztok. Örülök, hogy egy helyen találtalak benneteket.-vigyorgott ránk.
-Hűha. Ez komolynak hangzik.-dőlt hátra a széken apa.
-Valamit el kell mondanom nektek. Jó híreim vannak.
-Kibékültetek Ben-nel?-fészkelődtem a székemen.
-Dehogy. Aki a húgom ellen tesz valamit, azzal sosem fogok kibékülni. Ezt megígérhetem.
-Akkor tényleg jó híreid lehetnek.-mosolyodtam el.
-Igen. Szóóóval...
-Jó, jó. Halljuk!-türelmetlenkedett apa.
-Van egy barátnőm..."
Apával meglepetten néztünk a bátyámra, aki fülig érő szájjal nézett ránk, majd lehervadt a mosolya.
-Nem is örültök?-kérdezte csodálkozva.
-Dehogynem, csak nem számítottunk rá. Az utóbbi időben nem nagyon beszéltél lányokról.-dőlt hátra a széken apa.
-Nem olyan régóta ismerem...
-A sulinkba jár?-kíváncsiskodtam.
-Ühüm...
-Láttam már?-kérdezősködtem tovább, míg apa ide-oda pillantgatott köztünk és várta, hogy kiderüljenek a dolgok.
Most először vettem észre némi rémületet Dave szemében és ebből arra következtettem, hogy biztosan ismerem a lányt.
-Jenni?-sikítottam örömömben.
-Ig... MI?-döbbent meg.-Nem. Honnan jutott ilyesmi az eszedbe?
-Öhm...-jöttem zavarba.-Csak találgatok.
-Hát... Ha úgy nézzük, bizonyos szintig jó irányba haladsz.-túrt bele a hajába.
-Hm..-gondoltam végig a hallottakat.-Az osztályomba jár?
-Igen.-helyeselt.
-Fogalmam sincs, ki lehet az. Jóba vagyok vele?-kérdeztem kissé feszülten, mert már kezdett elegem lenni ebből a barchobázásból. Miért nem lehet egyszerűen elárulni a lány nevét?
-Khm...-futott végig újból a rémület Dave arcán.-Hogy is fogalmazzak? Nem vagytok éppen legjobb barátnők.
-Én mindenkivel jóban vagyok az osztályból, kivéve....-és ekkor esett le a dolog. A titkolózás, az, hogy még sosem hallottunk róla itthon és az, hogy most is kérdezz-felelek módjára tudjuk meg a nevet.-Ugye csak hülyéskedsz velem?-néztem rá félig felhúzott szemöldökkel.-Hahh... Az nem kifejezés, hogy nem vagyunk a legjobb barátnők azokkal a...
-Georgina, meg kell értened, hogy nem olyan, mint amilyennek te ismered. Nagyon rendes lány. Rengeteg nehéz dolgon ment már keresztül és szüksége van rá, hogy valaki igazán szeresse és ezt a támaszt most megtalálta.
Még sosem hallottam a bátyámat így beszélni. El sem tudtam képzelni, hogy vajon a négy lány közül melyik csavarhatta el ennyire az eszét.
-Oké. Most már nagyon kíváncsivá tettél. Melyik cicababának sikerült behálóznia téged?-tettem karba a kezemet.
-Ne beszélj így ró...
-Christina?-szakítottam félbe.-Biztosan Christina. Ő minden héten más srác kezét fogja. Szóval ne vedd zokon ha néhány nap múlva lekoptat.
-Hidd el nem fogom, ugyanis nem róla van szó.-húzta gúnyos mosolyra a száját.
-Akkor Claire? Róla is hallottam már egyet s mást.-doboltam idegesen az újaimmal. Tudtad, hogy a nyáron egyszerre három sráccal volt együtt? Vigyázz! Mert rajtad kívül egy egész háreme lehet.
-Georgina! Ne beszélj így a barátnőm barátnőjéről!-csapott az asztalra idegesen Dave.
-Óhh... Szóval nem is Claire?! Hm...-gondolkodtam el és arra jutottam, hogy már csak egy lány maradhatott, mert a másikról ma tudtam meg, hogy bele van zúgva Ian-be.-Cameliáról még nem sok mindent tudok. Vele jártál a legjobban, ugyanis ő inkább meghúzódik a másik 3 lány hátterében és onnan irányítja a dolgokat. Még az is lehet, hogy sikerül valami hatást gyakorolnod rá és elszakad a "főnöktől"-imitáltam az ujjaimmal idézőjelet.-Ja, bocs nem tudom, hogy mennyire ismered őket, de a főnök alatt Celestinát értem, aki - mint ma kiderült - fülig szerelmes Ian-be. Ő a legbrutálisabb a csapatban. Még annyira sem tartja a barátait, hogy titkolja, ha egyszerre több pasija van. Pár hete az egyik barátja szeme láttára smárolta le a másikat... Khm... No comment. Szerintem erre már csak egy szó van.... Celestina a legnagyobb...
-Elég legyen!-szakított félbe a bátyám.-Nem engedem, hogy így beszélj a barátnőmről!-szorította ökölbe a kezét.
-Mi??-döbbentem meg.-Most csak hülyítesz, ugye? Mondd, hogy ez csak valami rossz tréfa?
-Bocs, Georgina. Jobb, ha hozzászoksz, hogy Celestina a mindennapjaid részévé válik.-vonta meg a vállát Dave.
-Khm...-törte meg a néhány percig tartó csendet apa, aki ezidáig teljesen rezzenéstelen arccal hallgatta végig a köztünk zajló beszélgetést, vitatkozást.-Nos... fiam. Nem is tudom, hogy mit mondjak.-dörzsölte össze a kezeit.-Én még személyesen nem ismerem azt a kislányt, de Georginától már hallottam egyet s mást. Remélem az együttlétetek alatt megváltozik. Ez a te döntésed, én nem szólok bele, de vigyázz magadra!-állt fel az asztaltól gondterhelten, majd elvonult a dolgozó szobájába.
-Nem érdekel a véleményetek. Nem is ismeritek őt.-indult el ő is az ajtó fel.-Ja és Georgina. Hidd el, ha idővel megismered biztos leszek benne, hogy jól kijöttök majd egymással.
-Én ebben nem lennék annyira biztos...-morogtam a fogaim között, de úgy tűnt elég hangosra sikeredhetett, mert Dave egy fejrázással otthagyott a konyha közepén.
A gondolataimba merülve baktattam fel a lépcsőn, majd egy gyors zuhany után leültem a gép elé és Jenni nevét kerestem. Tudtam, hogy nehéz lesz, ha megtudja, hogy egy-két hétig (ennyit jósolok a bátyám és az új barátnője kapcsolatának) biztosan nincs esélye a bátyámnál, de jobb ha én adagolom be neki a dolgot és nem Celestináéktól tudja meg. Az új értesítések átfutása után a legjobb barátnőm nevére kattintottam....
Én: Szia :)
Jennifer: Halihó :D Hogy telik az este? Mit csi? :3
Én: Elvagyok. :) Viszont történt néhány dolog itthon....
Jenni: Hűha... Mesélj :)
Én: Öhm... nem tudom, hogy hol kezdjem, de van valami amiről tudnod kéne...
Jenni: OMG :o Valami baj történt?
Én: Nem... vagyis mondhatni igen....
Jenni: Ne ijesztgess már! Mondd gyorsan!
Én: Jó. De ne akadj ki nagyon!
Jennifer: Becsszó...
Én: Davenek barátnője van.
Jenni: Óóó :( mondjuk számíthattam volna rá... Nem baj :/ Egyszer majdcsak szakítanak :D
Én: Szerintem hamarabb, mint gondolnánk....
Jennifer: Hűha... Ki a titokzatos lány?
Én: Khm... Celestina...
Jenni: Az a Celestina? :oo
Én: Igen, az osztálytársunk...
Jennifer: OMG :o De mikor? És, és mégis hogyan?
Én: Nem sok mindent tudok a dologról, mert egy kicsit összekaptunk a bátyámmal, de majd kiderítem.
Jennifer: Nem semmi. Azt a lányt van aki tudja szeretni? xD
Én: Ezek szerint... xd
Jenni: Kíváncsi leszek, hogy fogadják majd a dolgot.
Én: Ne is mondd. -.- Apa se repesett túlságosan az örömtől. Láttam rajta, hogy megvan a véleménye, de inkább nem szólt semmit.
Jennifer: Hm... Akkor nálatok most nagy lehet a feszkó.
Én: Hát ja... A tesóm most utál mindenkit, mert szerinte senki nem érti meg őt... és nem is ismerjük a lányt meg blablabla...
Jenni: Kíváncsi vagyok, hogy ő mennyire ismerheti Celestinát, ha hagyta magát bedőlni annak a szőkeségnek..
Én: Én is erről beszéltem. Na mind egy. Remélem hamar észhez tér a bátyám és rájön, hogy mi csak jót akarunk neki.
Jennifer: Biztos vagyok benne, hogy hamar kiismeri. :) Ne aggódj! Dave okos srác.
Én: Tudom. :) De még sosem láttam ennyire... hogy is mondjam.... másnak. Lehet, hogy tényleg szereti?
Jenni: Még az is lehet.
Én: Azért remélem, hogy nem lesz egy hosszú kapcsolat. :) Csak a tesóm érdekébe. Nem tudom elképzelni, hogy Celestina ok nélkül hajtott rá a bátyámra.
Jennifer: Hát... Nem irigyellek. :/ :D
Én: Én se magamat. xdxd El sem tudom képzelni, hogy mi lesz itt ha Dave ezt teljesen komolyan gondolja... Szerintem elköltözök. xd Mert az biztos, hogy én a suliban együtt töltött rengeteg óra után nem fogom kibírni ennek a csajnak a látványát a saját lakásomban.
Jenni: Nálunk még van egy hely a kanapén. :D Ha tényleg költözöl, mi szívesen látunk. :)
Én: Szerintem ezt észben tartom és még az is lehet, hogy szavadon foglak xd
Jennifer: Figyelj, még szívesen beszélgetnék, de a tesóm akar valami pónis játékkal játszani, szóval át kell adnom a gépet. Majd holnap, személyesen még kivesézzük a helyzetet. :) Azért egy kicsit bánt, hogy Dave engem nem vett észre :( Pedig hányszor voltam már nálatok...
Én: Menj csak nyugodtan. :) Ne aggódj! Nincs semmi veszve, még észhez térhet a bátyám. ;) Jó éjt!
Jenni: Remélem. :3 Szia
Gondoltam, hogy írok egy üzenetet a drága Celestinának is, de nem akartam botrányt, ezért visszafogtam magam és úgy döntöttem, hogy személyesen beszélek majd vele.
Reggel a tegnapi naptól eltérően sikerült időben elkészülnöm és a megszokott helyen találkoztunk Ian-nel, akit egyből beavattam a történtekbe.
-Nem semmi.
-Én szóhoz sem jutottam, amikor megtudtam.-sétáltam mellette idegesen.
-Nem tetszik, ahogy nézel. Mit forgatsz a fejedben?-engedte el a kezemet.
-Öhm... Semmit?!-tettem fel a költői kérdést, miközben magamban már elképzeltem, ahogyan megcibálom Celestina szögegyenesre vasalt, kiszívatott szőke tincseit.
-Pontosan ezt akartam hallani.-adott egy puszit a homlokomra.-De azért jobb, ha tudod, már ismerlek annyira, hogy tudjam, mikor füllentesz és biztos lehetsz benne, hogy ma egy percig sem hagylak egy légtérbe az osztály gyöngyszemeivel.
-Ennyire nyilvánvaló?-döbbentem meg. Nem semmi, hogy mennyire kevés idő is elég ahhoz, hogy kiismerjük egymást.
A suliba érkezés után egyből a termünkbe vettük az irányt. Gondoltam ott nem fogok összefutni a furcsa párossal. Nos, tévedtem. Amint beléptem az ajtón szembe találtam magam az asztalnak dőlt bátyámmal, aki kézen fogta a másodpercenként haját dobáló barátnőjét. Brrr.... Kirázott a hideg a látványuktól. Aztán megpillantottam a hátsó sorban búslakodó barátnőmet. Tudtam, hogy milyen nehéz lehet most neki, ezért gyorsan a segítségére siettem.
-Szia.-mosolyogtam rá.-Nincs kedved sétálni a folyosón?
-Hello.-pislogott fel rám.-Jó ötlet.
Amint biztos távolságba értünk a termünktől megállítottam Jennit és nagy lendülettel átöleltem.
-Annyira sajnálom.-pislogtam felfele, hogy ne lássa a könnyeimet, amelyek előtörni készültek. Nincs is rosszabb érzés annál, amikor az egyik számodra fontos személy rosszul érzi magát vagy nagyon szomorú. Tudtam, hogy nekem kell lelket öntenem a barátnőmbe, ugyanis csak én tudok a Dave iránt érzett szerelméről.
-Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz.-biggyesztette le a száját.
-Tudom.-simítottam ki néhány könnyes hajszálat a szeméből.
Milyen nehéz is ez a szerelmi bánat. A kamaszok nagy része a minden napjait éli úgy, hogy egy számára elérhetetlen fiú vagy lány után sóvárog. Szeretnénk nem ÚGY érezni a másik iránt, de az élet nem ilyen egyszerű, sajnos nem mi döntjük el, hogy kibe legyünk szerelmesek. Bár van, hogy az élet kegyesen viselkedik velünk és a másik fél is hasonló érzelmeket táplál irántunk, viszont ezt a társat csak, egy nagyon hosszú és rögös úton keresztül lehet megtalálni.
Becsöngetésre sikerült Jennifert megvigasztalnom. Már amennyire meg lehet vigasztalni egy összetört szívet. Ian el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett, ezért a kicsöngetés után egyből a padunk felé vette az irányt.
-Minden oké Jen?-nézett rá riadtan, majd a tekintetét az enyémbe mélyesztette.
A fejemet rázva jeleztem, hogy most nem alkalmas a dolog, amit Ian meg is értett és inkább magunkra hagyott. Ebédszünetre Jenni már majdnem a régi volt. Az udvaron a megszokott helyünkön ültünk és beszélgettünk, amikor kivágódott az ajtó és megjelent Dave és Celestina kézen fogva. A szőke ciklon folyamatosan vihorászott, hogy biztosítsa számukra a figyelmet. Észrevétlenül megragadtam a mellettem ülő barátnőm kezét és jó erősen megszorítottam, hogy éreztessem vele, én teljes lélekben vele vagyok. Átnéztem a barátnőm feje felett és láttam, hogy Ian is észrevette a néhány másodperc leforgása alatt történt változást Jenniferen és felváltva rá, majd a bátyámra nézett. Tudtam, hogy összerakta magában a dolgot. Végül rám nézett, majd ismét Jennire, de nem szólt semmit. Biztos voltam benne, hogy a történteket még szóba fogja hozni a délután folyamán, csak most nem akarta, hogy Jenninek még rosszabb legyen. A szünet további részét szótlanul töltöttük, amire csak akkor lettem figyelmes, amikor megszólalt a csengő. Az utolsó óráink villámgyorsan elszaladtak, amit annyira nem sajnáltam, ugyanis már kezdett elegem lenni Celestina és a bátyám folytonos egymáson csüngésén. Suli után Jenni a városba indult és hiába ajánlottam fel, hogy vele tartok és megeszünk egy sütit, vagy valami hasonló, de egyedül akart lenni. Sajnos erőszakkal én sem kísérhettem el, ezért annyiban maradtunk, hogy miután hazaér felhív és beszélünk egy kicsit. Természetesen Jennifer leszakadása után Ian egyből a tárgyra tért.
-Figyelj, tudom, hogy lányok vagytok és van ez a dolog a titkokkal meg, hogy nem mondod el senkinek, de van valami, amit ma észrevettem Jennin. Csak annyira kérlek, hogy ha tényleg úgy állnak a dolgok, ahogyan én látom, akkor ne tagadd le!
Nem akartam, hogy a barátnőm úgy gondolja, nem bízhat bennem vagy kiadom a titkait, viszont Ian már mindent tudott. Már a szünetben láttam rajta, hogy összerakta a történteket.
-Szóval. Jenni szerelmes....?
-Igen.-bólintottam.
-....A.. a.. bátyádba?-folytatta Ian.
-Ühüm...-bólintottam.
-Hűű... Nem irigylem szegény csajt. Iszonyatosan nehéz lehet most neki, hogy Celestina az uralma alá vette.
-Hát ja. Még akkor sem lenne ilyen rossz a helyzet, ha egy normális lánnyal lenne együtt, akinek nincs feltűnési viszketegsége...
-Na, majd beszélek én Jennivel.-mosolyodott el.
-Nem lehetne, hogy én adagoljam be neki a dolgot, hogy te már tudsz róla?-húztam fel a szemöldökömet.-Mi lenne, ha ezt a beszélgetést holnapra halasztanád?
-Nekem nem gond.
-Ok. Csak nem akarom, hogy baj legyen belőle, mert most egyáltalán nem lenne jó, ha összevesznénk, ugyanis szüksége van barátokra.
-Már értem, hogy miért akartad megfojtani Celestinát...-adott egy puszit a fejem tetejére.
-Na ugye.-nevettem fel.
A kapunk előtt elbúcsúztam Iantől egy hosszú csókkal, majd még egyel és még egyel. Végül sikerült elválnunk egymástól. Megköszöntem neki, hogy ilyen rendes Jennivel is és rájöttem, hogy napról napra egyre jobban szeretem. Ian felajánlotta, hogy menjek vele és tanuljunk náluk, de visszautasítottam, mert vártam az összetört szívű barátnőm hívását. A házba belépve viszont szerettem volna visszafordulni és Iannel tartani, ugyanis nem hittem a szememnek....
-Sziasztok. Örülök, hogy egy helyen találtalak benneteket.-vigyorgott ránk.
-Hűha. Ez komolynak hangzik.-dőlt hátra a széken apa.
-Valamit el kell mondanom nektek. Jó híreim vannak.
-Kibékültetek Ben-nel?-fészkelődtem a székemen.
-Dehogy. Aki a húgom ellen tesz valamit, azzal sosem fogok kibékülni. Ezt megígérhetem.
-Akkor tényleg jó híreid lehetnek.-mosolyodtam el.
-Igen. Szóóóval...
-Jó, jó. Halljuk!-türelmetlenkedett apa.
-Van egy barátnőm..."
Apával meglepetten néztünk a bátyámra, aki fülig érő szájjal nézett ránk, majd lehervadt a mosolya.
-Nem is örültök?-kérdezte csodálkozva.
-Dehogynem, csak nem számítottunk rá. Az utóbbi időben nem nagyon beszéltél lányokról.-dőlt hátra a széken apa.
-Nem olyan régóta ismerem...
-A sulinkba jár?-kíváncsiskodtam.
-Ühüm...
-Láttam már?-kérdezősködtem tovább, míg apa ide-oda pillantgatott köztünk és várta, hogy kiderüljenek a dolgok.
Most először vettem észre némi rémületet Dave szemében és ebből arra következtettem, hogy biztosan ismerem a lányt.
-Jenni?-sikítottam örömömben.
-Ig... MI?-döbbent meg.-Nem. Honnan jutott ilyesmi az eszedbe?
-Öhm...-jöttem zavarba.-Csak találgatok.
-Hát... Ha úgy nézzük, bizonyos szintig jó irányba haladsz.-túrt bele a hajába.
-Hm..-gondoltam végig a hallottakat.-Az osztályomba jár?
-Igen.-helyeselt.
-Fogalmam sincs, ki lehet az. Jóba vagyok vele?-kérdeztem kissé feszülten, mert már kezdett elegem lenni ebből a barchobázásból. Miért nem lehet egyszerűen elárulni a lány nevét?
-Khm...-futott végig újból a rémület Dave arcán.-Hogy is fogalmazzak? Nem vagytok éppen legjobb barátnők.
-Én mindenkivel jóban vagyok az osztályból, kivéve....-és ekkor esett le a dolog. A titkolózás, az, hogy még sosem hallottunk róla itthon és az, hogy most is kérdezz-felelek módjára tudjuk meg a nevet.-Ugye csak hülyéskedsz velem?-néztem rá félig felhúzott szemöldökkel.-Hahh... Az nem kifejezés, hogy nem vagyunk a legjobb barátnők azokkal a...
-Georgina, meg kell értened, hogy nem olyan, mint amilyennek te ismered. Nagyon rendes lány. Rengeteg nehéz dolgon ment már keresztül és szüksége van rá, hogy valaki igazán szeresse és ezt a támaszt most megtalálta.
Még sosem hallottam a bátyámat így beszélni. El sem tudtam képzelni, hogy vajon a négy lány közül melyik csavarhatta el ennyire az eszét.
-Oké. Most már nagyon kíváncsivá tettél. Melyik cicababának sikerült behálóznia téged?-tettem karba a kezemet.
-Ne beszélj így ró...
-Christina?-szakítottam félbe.-Biztosan Christina. Ő minden héten más srác kezét fogja. Szóval ne vedd zokon ha néhány nap múlva lekoptat.
-Hidd el nem fogom, ugyanis nem róla van szó.-húzta gúnyos mosolyra a száját.
-Akkor Claire? Róla is hallottam már egyet s mást.-doboltam idegesen az újaimmal. Tudtad, hogy a nyáron egyszerre három sráccal volt együtt? Vigyázz! Mert rajtad kívül egy egész háreme lehet.
-Georgina! Ne beszélj így a barátnőm barátnőjéről!-csapott az asztalra idegesen Dave.
-Óhh... Szóval nem is Claire?! Hm...-gondolkodtam el és arra jutottam, hogy már csak egy lány maradhatott, mert a másikról ma tudtam meg, hogy bele van zúgva Ian-be.-Cameliáról még nem sok mindent tudok. Vele jártál a legjobban, ugyanis ő inkább meghúzódik a másik 3 lány hátterében és onnan irányítja a dolgokat. Még az is lehet, hogy sikerül valami hatást gyakorolnod rá és elszakad a "főnöktől"-imitáltam az ujjaimmal idézőjelet.-Ja, bocs nem tudom, hogy mennyire ismered őket, de a főnök alatt Celestinát értem, aki - mint ma kiderült - fülig szerelmes Ian-be. Ő a legbrutálisabb a csapatban. Még annyira sem tartja a barátait, hogy titkolja, ha egyszerre több pasija van. Pár hete az egyik barátja szeme láttára smárolta le a másikat... Khm... No comment. Szerintem erre már csak egy szó van.... Celestina a legnagyobb...
-Elég legyen!-szakított félbe a bátyám.-Nem engedem, hogy így beszélj a barátnőmről!-szorította ökölbe a kezét.
-Mi??-döbbentem meg.-Most csak hülyítesz, ugye? Mondd, hogy ez csak valami rossz tréfa?
-Bocs, Georgina. Jobb, ha hozzászoksz, hogy Celestina a mindennapjaid részévé válik.-vonta meg a vállát Dave.
-Khm...-törte meg a néhány percig tartó csendet apa, aki ezidáig teljesen rezzenéstelen arccal hallgatta végig a köztünk zajló beszélgetést, vitatkozást.-Nos... fiam. Nem is tudom, hogy mit mondjak.-dörzsölte össze a kezeit.-Én még személyesen nem ismerem azt a kislányt, de Georginától már hallottam egyet s mást. Remélem az együttlétetek alatt megváltozik. Ez a te döntésed, én nem szólok bele, de vigyázz magadra!-állt fel az asztaltól gondterhelten, majd elvonult a dolgozó szobájába.
-Nem érdekel a véleményetek. Nem is ismeritek őt.-indult el ő is az ajtó fel.-Ja és Georgina. Hidd el, ha idővel megismered biztos leszek benne, hogy jól kijöttök majd egymással.
-Én ebben nem lennék annyira biztos...-morogtam a fogaim között, de úgy tűnt elég hangosra sikeredhetett, mert Dave egy fejrázással otthagyott a konyha közepén.
A gondolataimba merülve baktattam fel a lépcsőn, majd egy gyors zuhany után leültem a gép elé és Jenni nevét kerestem. Tudtam, hogy nehéz lesz, ha megtudja, hogy egy-két hétig (ennyit jósolok a bátyám és az új barátnője kapcsolatának) biztosan nincs esélye a bátyámnál, de jobb ha én adagolom be neki a dolgot és nem Celestináéktól tudja meg. Az új értesítések átfutása után a legjobb barátnőm nevére kattintottam....
Én: Szia :)
Jennifer: Halihó :D Hogy telik az este? Mit csi? :3
Én: Elvagyok. :) Viszont történt néhány dolog itthon....
Jenni: Hűha... Mesélj :)
Én: Öhm... nem tudom, hogy hol kezdjem, de van valami amiről tudnod kéne...
Jenni: OMG :o Valami baj történt?
Én: Nem... vagyis mondhatni igen....
Jenni: Ne ijesztgess már! Mondd gyorsan!
Én: Jó. De ne akadj ki nagyon!
Jennifer: Becsszó...
Én: Davenek barátnője van.
Jenni: Óóó :( mondjuk számíthattam volna rá... Nem baj :/ Egyszer majdcsak szakítanak :D
Én: Szerintem hamarabb, mint gondolnánk....
Jennifer: Hűha... Ki a titokzatos lány?
Én: Khm... Celestina...
Jenni: Az a Celestina? :oo
Én: Igen, az osztálytársunk...
Jennifer: OMG :o De mikor? És, és mégis hogyan?
Én: Nem sok mindent tudok a dologról, mert egy kicsit összekaptunk a bátyámmal, de majd kiderítem.
Jennifer: Nem semmi. Azt a lányt van aki tudja szeretni? xD
Én: Ezek szerint... xd
Jenni: Kíváncsi leszek, hogy fogadják majd a dolgot.
Én: Ne is mondd. -.- Apa se repesett túlságosan az örömtől. Láttam rajta, hogy megvan a véleménye, de inkább nem szólt semmit.
Jennifer: Hm... Akkor nálatok most nagy lehet a feszkó.
Én: Hát ja... A tesóm most utál mindenkit, mert szerinte senki nem érti meg őt... és nem is ismerjük a lányt meg blablabla...
Jenni: Kíváncsi vagyok, hogy ő mennyire ismerheti Celestinát, ha hagyta magát bedőlni annak a szőkeségnek..
Én: Én is erről beszéltem. Na mind egy. Remélem hamar észhez tér a bátyám és rájön, hogy mi csak jót akarunk neki.
Jennifer: Biztos vagyok benne, hogy hamar kiismeri. :) Ne aggódj! Dave okos srác.
Én: Tudom. :) De még sosem láttam ennyire... hogy is mondjam.... másnak. Lehet, hogy tényleg szereti?
Jenni: Még az is lehet.
Én: Azért remélem, hogy nem lesz egy hosszú kapcsolat. :) Csak a tesóm érdekébe. Nem tudom elképzelni, hogy Celestina ok nélkül hajtott rá a bátyámra.
Jennifer: Hát... Nem irigyellek. :/ :D
Én: Én se magamat. xdxd El sem tudom képzelni, hogy mi lesz itt ha Dave ezt teljesen komolyan gondolja... Szerintem elköltözök. xd Mert az biztos, hogy én a suliban együtt töltött rengeteg óra után nem fogom kibírni ennek a csajnak a látványát a saját lakásomban.
Jenni: Nálunk még van egy hely a kanapén. :D Ha tényleg költözöl, mi szívesen látunk. :)
Én: Szerintem ezt észben tartom és még az is lehet, hogy szavadon foglak xd
Jennifer: Figyelj, még szívesen beszélgetnék, de a tesóm akar valami pónis játékkal játszani, szóval át kell adnom a gépet. Majd holnap, személyesen még kivesézzük a helyzetet. :) Azért egy kicsit bánt, hogy Dave engem nem vett észre :( Pedig hányszor voltam már nálatok...
Én: Menj csak nyugodtan. :) Ne aggódj! Nincs semmi veszve, még észhez térhet a bátyám. ;) Jó éjt!
Jenni: Remélem. :3 Szia
Gondoltam, hogy írok egy üzenetet a drága Celestinának is, de nem akartam botrányt, ezért visszafogtam magam és úgy döntöttem, hogy személyesen beszélek majd vele.
Reggel a tegnapi naptól eltérően sikerült időben elkészülnöm és a megszokott helyen találkoztunk Ian-nel, akit egyből beavattam a történtekbe.
-Nem semmi.
-Én szóhoz sem jutottam, amikor megtudtam.-sétáltam mellette idegesen.
-Nem tetszik, ahogy nézel. Mit forgatsz a fejedben?-engedte el a kezemet.
-Öhm... Semmit?!-tettem fel a költői kérdést, miközben magamban már elképzeltem, ahogyan megcibálom Celestina szögegyenesre vasalt, kiszívatott szőke tincseit.
-Pontosan ezt akartam hallani.-adott egy puszit a homlokomra.-De azért jobb, ha tudod, már ismerlek annyira, hogy tudjam, mikor füllentesz és biztos lehetsz benne, hogy ma egy percig sem hagylak egy légtérbe az osztály gyöngyszemeivel.
-Ennyire nyilvánvaló?-döbbentem meg. Nem semmi, hogy mennyire kevés idő is elég ahhoz, hogy kiismerjük egymást.
A suliba érkezés után egyből a termünkbe vettük az irányt. Gondoltam ott nem fogok összefutni a furcsa párossal. Nos, tévedtem. Amint beléptem az ajtón szembe találtam magam az asztalnak dőlt bátyámmal, aki kézen fogta a másodpercenként haját dobáló barátnőjét. Brrr.... Kirázott a hideg a látványuktól. Aztán megpillantottam a hátsó sorban búslakodó barátnőmet. Tudtam, hogy milyen nehéz lehet most neki, ezért gyorsan a segítségére siettem.
-Szia.-mosolyogtam rá.-Nincs kedved sétálni a folyosón?
-Hello.-pislogott fel rám.-Jó ötlet.
Amint biztos távolságba értünk a termünktől megállítottam Jennit és nagy lendülettel átöleltem.
-Annyira sajnálom.-pislogtam felfele, hogy ne lássa a könnyeimet, amelyek előtörni készültek. Nincs is rosszabb érzés annál, amikor az egyik számodra fontos személy rosszul érzi magát vagy nagyon szomorú. Tudtam, hogy nekem kell lelket öntenem a barátnőmbe, ugyanis csak én tudok a Dave iránt érzett szerelméről.
-Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz.-biggyesztette le a száját.
-Tudom.-simítottam ki néhány könnyes hajszálat a szeméből.
Milyen nehéz is ez a szerelmi bánat. A kamaszok nagy része a minden napjait éli úgy, hogy egy számára elérhetetlen fiú vagy lány után sóvárog. Szeretnénk nem ÚGY érezni a másik iránt, de az élet nem ilyen egyszerű, sajnos nem mi döntjük el, hogy kibe legyünk szerelmesek. Bár van, hogy az élet kegyesen viselkedik velünk és a másik fél is hasonló érzelmeket táplál irántunk, viszont ezt a társat csak, egy nagyon hosszú és rögös úton keresztül lehet megtalálni.
Becsöngetésre sikerült Jennifert megvigasztalnom. Már amennyire meg lehet vigasztalni egy összetört szívet. Ian el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett, ezért a kicsöngetés után egyből a padunk felé vette az irányt.
-Minden oké Jen?-nézett rá riadtan, majd a tekintetét az enyémbe mélyesztette.
A fejemet rázva jeleztem, hogy most nem alkalmas a dolog, amit Ian meg is értett és inkább magunkra hagyott. Ebédszünetre Jenni már majdnem a régi volt. Az udvaron a megszokott helyünkön ültünk és beszélgettünk, amikor kivágódott az ajtó és megjelent Dave és Celestina kézen fogva. A szőke ciklon folyamatosan vihorászott, hogy biztosítsa számukra a figyelmet. Észrevétlenül megragadtam a mellettem ülő barátnőm kezét és jó erősen megszorítottam, hogy éreztessem vele, én teljes lélekben vele vagyok. Átnéztem a barátnőm feje felett és láttam, hogy Ian is észrevette a néhány másodperc leforgása alatt történt változást Jenniferen és felváltva rá, majd a bátyámra nézett. Tudtam, hogy összerakta magában a dolgot. Végül rám nézett, majd ismét Jennire, de nem szólt semmit. Biztos voltam benne, hogy a történteket még szóba fogja hozni a délután folyamán, csak most nem akarta, hogy Jenninek még rosszabb legyen. A szünet további részét szótlanul töltöttük, amire csak akkor lettem figyelmes, amikor megszólalt a csengő. Az utolsó óráink villámgyorsan elszaladtak, amit annyira nem sajnáltam, ugyanis már kezdett elegem lenni Celestina és a bátyám folytonos egymáson csüngésén. Suli után Jenni a városba indult és hiába ajánlottam fel, hogy vele tartok és megeszünk egy sütit, vagy valami hasonló, de egyedül akart lenni. Sajnos erőszakkal én sem kísérhettem el, ezért annyiban maradtunk, hogy miután hazaér felhív és beszélünk egy kicsit. Természetesen Jennifer leszakadása után Ian egyből a tárgyra tért.
-Figyelj, tudom, hogy lányok vagytok és van ez a dolog a titkokkal meg, hogy nem mondod el senkinek, de van valami, amit ma észrevettem Jennin. Csak annyira kérlek, hogy ha tényleg úgy állnak a dolgok, ahogyan én látom, akkor ne tagadd le!
Nem akartam, hogy a barátnőm úgy gondolja, nem bízhat bennem vagy kiadom a titkait, viszont Ian már mindent tudott. Már a szünetben láttam rajta, hogy összerakta a történteket.
-Szóval. Jenni szerelmes....?
-Igen.-bólintottam.
-....A.. a.. bátyádba?-folytatta Ian.
-Ühüm...-bólintottam.
-Hűű... Nem irigylem szegény csajt. Iszonyatosan nehéz lehet most neki, hogy Celestina az uralma alá vette.
-Hát ja. Még akkor sem lenne ilyen rossz a helyzet, ha egy normális lánnyal lenne együtt, akinek nincs feltűnési viszketegsége...
-Na, majd beszélek én Jennivel.-mosolyodott el.
-Nem lehetne, hogy én adagoljam be neki a dolgot, hogy te már tudsz róla?-húztam fel a szemöldökömet.-Mi lenne, ha ezt a beszélgetést holnapra halasztanád?
-Nekem nem gond.
-Ok. Csak nem akarom, hogy baj legyen belőle, mert most egyáltalán nem lenne jó, ha összevesznénk, ugyanis szüksége van barátokra.
-Már értem, hogy miért akartad megfojtani Celestinát...-adott egy puszit a fejem tetejére.
-Na ugye.-nevettem fel.
A kapunk előtt elbúcsúztam Iantől egy hosszú csókkal, majd még egyel és még egyel. Végül sikerült elválnunk egymástól. Megköszöntem neki, hogy ilyen rendes Jennivel is és rájöttem, hogy napról napra egyre jobban szeretem. Ian felajánlotta, hogy menjek vele és tanuljunk náluk, de visszautasítottam, mert vártam az összetört szívű barátnőm hívását. A házba belépve viszont szerettem volna visszafordulni és Iannel tartani, ugyanis nem hittem a szememnek....
2014. szeptember 7., vasárnap
27. rész. HATEfő...
"-Szerinted mit fognak szólni a többiek?
-Hüm? Mivel kapcsolatban?-nézett rám nagyot ásítva.
-Ian és én... Szerinted féltékenyek lesznek? Úgy értem Ian nagyon helyes és szinte minden lány megfordul utána. Miért pont engem választott?-töprengtem a plafont bámulva.
-Ne aggódj! Én már Ian-t évek óta ismerem és még sosem láttam ilyen boldognak. Biztos lehetsz benne, hogy azért pont te, mert szeret téged.-könyökölt fel.-Őt nem érdeklik a C bagázsba tartozó lányok. Azok a lányok egyáltalán nem a típusai, pedig azok a libák azt hiszik, hogy van esélyük.-forgatta a szemeit.-Biztos be fognak próbálkozni nála, de nem kell Ian miatt félned, ő nem fog bedőlni nekik! Most már aludj!-paskolta meg a karomat.-Holnap lesz a nagy napod és úgy kell végig vonulnod a folyosón, mint egy királynő. Nem szabad, hogy Ian kialvatlanul lásson és pláne nem szabad, hogy elbizonytalanodj. Minden rendben lesz.
-Köszönöm Jenni.-fordultam a másik oldalamra és néhány perc múlva elnyomott az álom."
Reggel háromszor nyomtam ki a telefonomon az ébresztést. A másfél hetes szünet után semmi kedvem nem volt kimozdulni az ágyból. Jenni ugyanolyan nyúzottan kelt, mint én.
-Mi a fene történt?-ásítozott nagyokat.
-Azt hiszem már reggel van.-dünnyögtem én is.
-Milyen nap van?-túrt a hajába kómásan.
-Öhm... Hétfő.-gondolkodtam el egy pillanatig.
-Basszus ma már suli.-húzta el a száját.
-Azta, tényleg. Siessünk mert el fogunk késni.-rúgtam le magamról a takarót.
Egy gyors reggelit követően egymás után elfoglaltuk a fürdőszobát. Már így is hatalmas volt a torlódás, hiszen két lánynak több idő kell, de még a bátyám is megjelent az ajtóban.
-Jajj lányok, nagyon szépek vagytok, de már tényleg kellene a fürdő, én még le sem zuhanyoztam.-állt egy szál pizsamanadrágban az ajtófélfának dőlve.
-Igyekszünk.-csaptam rá az ajtót és folytattam a szempilla spirálozást.
-Jujj.. Láttad?-suttogott kipirulva Jennifer.
-Mit is?-pillantottam rá.
-Hát.. Tudoood, hogy nem volt rajta póló.-jött zavarba.
-Haha.-nevettem fel.
-Ajj, tudtam, hogy nem kellett volna neked elmondani, hogy belezúgtam.-hajtotta le a wc tetőt, majd ráhuppant.
-Mert?-fordultam felé a tőlem telhető leggyorsabban.
-Mindig mosolyogsz rajta, meg ki is nevetsz.-szontyolodott el.
-Ez butaság Jenni.-guggoltam le elé.-Akkor is nevettem volna, ha nem Dave-ről van szó.
-Persze, ezt csak úgy mondod.-legyintett.
-Komolyan beszélek.
-LÁNYOK!!!-dübörgött az ajtón a bátyám.
-Kész vagyunk.-nyitottuk ki az ajtót egyszerre.
-Na, végre.-csörtetett be a fürdőbe, majd az ajtó hatalmas csapódással bezárult mögötte.
Azt hinné az ember, hogy ha már alapból késésben van, akkor ettől rosszabb már nem jöhet. Sajnos a mi esetünkben ez egy hatalmas nagy tévedés volt. Ugyanis Jenni eltüntette az egyik tankönyvét, amit legalább 20 percen keresztül kerestünk, de nem jártunk sikerrel.
-Biztos, hogy elhoztad magaddal? Nem hagytad otthon?-toltam vissza a helyére az ágyamat.
-Várjunk csak.-kapta fel az asztalomról az órarendet.-Ma nincs is fizikánk.-nevetett fel.
-Ezt nem hiszem el.-rogytam le az ágyamra, miközben belőlem is előtört a nevetés.-Hát, ez szuper.
A következő probléma abból adódott, hogy még mindig pizsamában voltunk és én nem találtam azt a felsőt, amit a "nagy napra" akartam felvenni.
-Dave, tényleg nem került a te ruháid közé?-rontottam be már sokadszorra az ő szobájába.
-Komolyan úgy nézek ki, mint aki felvenne egy lila, kivágott felsőt?-forgatta a szemeit.
-Pink! A felsőm színe, pink!-ordítottam.
-Felőlem hupikék is lehet, de én már indulok is, nem akarok miattad elkésni.
-Ne csináld már! Én addig biztos, hogy nem megyek el itthonról, amíg meg nem találom pink felsőmet.-rohantam vissza a szobámba és ismételten küldtem egy "5 perc és kint vagyunk a ház előtt" üzenetet Ian-nek.
-Meglett?-kutatott a szekrényemben Jenni.
-Nem.-görbítettem le a számat.
-Keressük!-látott neki újból a ruháim túrásának.
-Hagyd...-legyintettem.-25 perc múlva becsöngetnek. Sietnünk kell.
-Itt van!-rántotta elő a polcom leghátuljáról a keresett ruhadarabot.
-Végszóra.-mosolyodtam el.-Köszi.-kaptam magamra a felsőt.
-Gyerünk. Ha futunk, legkésőbb 55-re ott is vagyunk.
A cipőfelvétellel nem akadt problémánk. Már meg is lepődtem rajta, hogy ezzel kb. két perc alatt megvoltunk. A kapuban egy gyors csókot váltottunk Ian-nel és már indultunk is az iskolába. Az utat futólépésben tettük meg, így becsöngetés előtt 2 perccel szó szerint beestünk az osztálytermünkbe, ugyanis Jenni-nek kikötődött a cipőfűzője és megbotlott benne. A hiper-szuper belépőm nem pont úgy alakult, ahogyan elterveztem. Viszont a késésünknek köszönhetően további 45 percet nyertem magamnak, hogy felkészüljek a kínos jelenetre az iskolaudvaron. Természetesen, ha valamit nagyon szeretnénk halogatni az a lehető leghamarabb bekövetkezik. Így volt ez velem is. A mindig nagyon hosszúnak és unalmasnak tűnő földrajz óra most pillanatok alatt elrepült és már kezdetét is vette a szünet. Ian-nel kézen fogva indultunk ki az udvarra és nagy meglepetésemre senkinek nem volt olyan furcsa ez a helyzet, mint nekem. A többi diák nem fordított ránk különösebb figyelmet. Egy megszokott párosként hatottunk a suliban. A focipálya szélén egy üres padon foglaltunk helyet Jennivel és Ian-nel. Egy kissé elkalandoztam és a pálya túloldalán csacsogó és sűrűn felénk pillantgató Christinát, Claire-t, Camelia-t és Celestinát néztem. Kiolvastam a tekintetükből, hogy valamin nagyon jól szórakoznak. Mivel az esetek 90%-ban rajtam akadt meg a szemük, ezért biztosra vehettem, hogy én vagyok a téma. Milyen buta lányok ezek?! Még arra sem jöttek rá, hogy mennyire feltűnően beszélik ki a többieket. Az elkalandozásomból Jenni rázott vissza azzal, hogy a könyökével oldalba bökött.
-Figyi, ne foglalkozz velük! Hülye libák.-suttogta a fülembe, hogy a másik oldalamon ülő Ian ne halhassa.
-Igen, tudom.-erőltettem magamra egy mosolyt.
Az órák viszonylag eseménytelenül teltek. A tanárok igyekeztek felhívni a figyelmünket arra, hogy már vége van a lazsálásnak és a kilencedikes beszoktatás is régen megszűnt, szóval érdemes lenne elkezdenünk tanulni. Persze minket, diákokat az iskolának a tanulás része kevésbé érdekelt, ugyanis mindenki a szünetben történteket igyekezett megosztani a tőle legtávolabb ülővel. Ennek meg is lett a böjtje, ugyanis Paul Watson nem nézte jó szemmel a folyamatosan beszélgető és viháncoló osztályt, így egy történelem röpdolgozattal zártuk a napot. Nem mondom, hogy mindent tudtam, mert természetes, hogyha felbosszantasz egy tanárt, akkor nem a legegyszerűbb kérdéseket teszi fel a dolgozatban, de szerintem meg lesz a 3-as. Pláne, hogy Jennivel szinte az egész dolgozatot megbeszéltük. Volt rá lehetőségünk, amíg Paul az első sorban puskázó Ashley-vel és Peter-rel kiabált. Órák után Jennitől hamar elköszöntem, mert az anyukája jött érte, hogy együtt menjenek vásárolni, míg Ian-nek el kellett vinnie egy papírt az osztályfőnöknek, ezért egyedül várakoztam az iskola előtt. A napomat gondoltam végig és azon agyaltam, hogy mennyire tartottam a többik véleményétől, akik nem, hogy rossz szót nem szóltak, de áldásukat adták ránk és szeretnék, ha sokáig együtt maradnánk Ian-nel. Túl hamar örültem a dolgoknak, ugyanis a következő percben viháncolva haladt el mellettem Christina, Claire, Camelia és Celestina. Természetesen nem bírták megállni szó nélkül.
-Hm... Hogy is kérdezzem, amit szeretnék?-csavargatta egy hajtincsét Camelia.
-Mondjuk gyorsan? Mert igazán nincs kedvem hozzátok.-tettem karba a kezemet.
-Ohh... csak nem programod van Ian-nel?-kuncogott gúnyosan Claire.
-Áh.. Szóval erről van szó.-mosolyodtam el, de legbelül éreztem, hogy mindjárt rosszul leszek. Senki nem volt a közelben, aki megvédhetett volna ettől a négy kígyótól, így csak magamra hagyatkozhattam.
-Mikor történt a baleset?-nézett rám nagyokat pislogva, a műszempilláitól alig látó Celestina.
-Miféle balesetre gondolsz?-húztam tovább az időt. Közben abban reménykedtem, hogy Ian minél hamarabb végez az osztályfőnöknél és kiment ebből a kínos helyzetből.
-Arra gondolok, hogy Ian mikor veszítette el a látását, hogy ilyen lányokkal foglalkozik, mint te?-folytatta Celestina.
-Le kell, hogy romboljam az illúziótokat.-néztem végig a négy lányon.-Már lassan két hete egy párt alkotunk és SENKI nem zavarhat be a képbe.-most én mosolyodtam el gúnyosan.
-El sem tudom képzelni, hogy mit eszik rajtad Ian.-mért végig tetőtől-talpig Christina, majd elfintorodott.-Én teljesen biztos vagyok benne, hogy 1 hónap után észhez tér és meglátja, hogy Celestina mennyivel szebb és észreveszi, hogy az én drága barátnőm már milyen régóta szerelmes belé.
-Hát azt várhatja a te "drága barátnőd".-gúnyoltam ki.
-Szerintem még max. 1 hét és lapátra tesz.-legyintett Claire.
-Ja, csak egy újabb strigula kell neki.-helyeselt Camelia.
-Nem érdekel a véleményetek.-nyeltem egy nagyot.
-Ugyan kérlek.-legyintett megint Claire. Lassan kezdem azt hinni, hogy valami rángási görcsei vannak a karjában.-Látom, hogy mindjárt elsírod magad. Te még gyerek vagy Georgina, nincs szükséged pasira. Pláne nem olyanra, mint Ian, aki sokkal jobbat érdemel nálad. Menj haza barbie babázni.
-Majd én eldöntöm, hogy ki az akit megérdemlek.-állt meg lazán mellettem Ian és átölelte a derekamat.
Hirtelen hatalmas kő esett le a szívemről és ezután a néhány kínos perc után ismételten biztonságban éreztem magam.
-Öhm... Ian... Szi... Szia..-jött zavarba Celestina.-Én nem... Mi nem...
-Nem érdekel lányok.-állította le őket.-Ha valami problémátok van velem, vagy a magánéletemmel, akkor azt velem beszéljétek meg és hagyjátok ki belőle Georginát.-szorított magához még erősebben.-Remélem, ez nem túl nagy kérés. Mellesleg megjegyezném, hogy egyáltalán nem érdekel a véleményetek, ugyanis majd én eldöntöm, hogy ki az akivel boldog vagyok, szóval jó lenne, ha nem komplikálnátok túl a dolgokat. Kösz!-azzal hátat fordított a "sátánoknak" és magával húzva elindult. Néhány percig csendben sétáltunk egymás mellett, majd én törtem meg a csendet.
-Köszi.
-Nem kell megköszönnöd. Alap.-mosolygott le rám, majd adott egy puszit a fejem tetejére.
-Figyelj...-álltam meg előtte további pár perc után.-Kérdezhetek valamit?
-Hm??-nézett rám félig felhúzott szemöldökkel.
-De őszintén válaszolj!-fúrtam a tekintetemet az övébe.
-Kezdesz megijeszteni.-engedte el a kezemet.
-Miért pont én?-böktem ki végül, némi habozás után.
-Ezt most nem teljesen értem.-túrt bele a hajába.
-Úgy értem miért pont engem választottál, amikor bármelyik lányt megkaphatnád az évfolyamon?-tördeltem az ujjaimat zavaromban.
-Komolyan kérdezed?-hökkent meg egy pillanatra, majd láttam, hogy néhány dolog átfut az agyán.-Mivel traktálták tele a fejed?-tette karba a kezét.
-Mi?-gondolkodtam el.-Ja, nem.-esett le a dolog.-Nem Claire-ék miatt kérdezem.
-Hát jó. Tényleg érdekel?-adta meg magát.
-Ühüm.-bólintottam és elégedetten elmosolyodtam.
-Szóval... Mivel a gólyanapon nem voltál, ezért kíváncsian vártam az első tanítási napot, hogy találkozzak azokkal az arcokkal, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak jönni. Aztán megjelent egy szőkésbarna hajú lány Jennivel az ajtóban...
-Ez lennék én?-szakítottam félbe.
-Pontosan.-mosolyodott el.
-De várjunk csak...-gondoltam végig a hallottakat.-Azt mondtad, hogy szőkésbarna?
-Igen.-húzta ravasz mosolyra a száját.
-De, te akkor le Szösziztél.-emlékeztem vissza arra a felejthetetlen percre, amikor életemben először megláttam Ian-t.
-Pontosan.-bólintott.-Figyelemfelkeltés volt a cél. Azt akartam, hogy megjegyezz, mert én már akkor megjegyeztelek és még a nevedet sem tudtam.
-Hát, bejött a terved.-jöttem zavarba.-Az biztos, hogy megjegyeztelek.
-Még az sem érdekelt, hogy eleinte ki nem állhattál a folytonos nyomulásom miatt. Egyszerűen nem tudtam anélkül elmenni melletted, hogy hozzád ne szóljak. Aztán Jennivel tök jóban lettetek és ez nekem is örömömre szolgált, mert azt már tudod, hogy Jennivel eddig is ismertük egymást, így nagyon sokat mesélt rólad.
És, hogy a kérdésedre válaszoljak: Már többször is volt dolgom olyan
lányokkal, mint Camelia és társai, de meguntam őket. Mind egyformák és
nincs bennük semmi egyedi. Szerintem egyáltalán nem szépek a szinte
fehér hajaikkal, műanyag szempilláikkal, 10 cm-es sarkaikkal és hosszú
karmaikkal. Engem csak te érdekelsz Georgina Blaze és örülnék neki, ha
nem dőlnél be azoknak a buta libáknak.-döntötte a homlokát az enyémnek.
-Hűűű...-nem tudtam levakarni a fejemről a buta vigyort.-Örülök, hogy nem csak egy strigula vagyok a sok közül.
-Ezt inkább nem is akarom tudni, hogy honnan szedted.-mosolyodott el, majd az ajkait az enyémre tapasztotta és hosszasan megcsókolt.
Otthon senkit nem találtam, ezért egy hatalmas szendvics társaságában ültem le tanulni a holnapi kémia dolgozatra. Már épp azon agyaltam, hogy miért ver engem az isten ilyen tantárgyakkal, amikor ajtócsapódást hallottam, így némi szünetet beiktattam a magolásba és lesiettem a lépcsőn.
-Szia apa. Milyen volt a napod?-álltam meg a cipőt cserélő férfi mögött.
-Szervusz kislányom. Hosszú és fárasztó. Neked? Mit szóltak a többiek az új szerelmespárhoz?-kacsintott egyet, majd elindult a konyha felé.
-Egész jól fogadták.-ültem le mellé.
-Kérsz?-nyújtott felém egy fél szendvicset.
-Nem, köszi. Már ettem.
Apa bólintott egyet és beleharapott az előbb felkínált kenyérszeletbe.
-A bátyád?-nézett az emelet felé.
-Nem tudok róla.
-Nincs itthon?
-Nincs. Még ma nem láttam, csak reggel, amikor elment itthonról.
-Biztos kibékültek Ben-nel.-ivott bele egy bögre tejbe.
-Lehet.-borzongtam meg egy pillanatra, amikor felfogtam a szavak súlyát és rájöttem, hogy ha tényleg békülés van a láthatáron, akkor Ben megint rendszeres része lesz a mindennapjainknak.
-Valami baj van?-nézett rám apa féloldalasan.
-Hüm? Ja, nem nincs semmi, csak elgondolkodtam.
-Ne aggódj! Dave nem engedné, hogy Ben bármit is tegyen veled. A bátyád nagyon szeret téged.
-Tudom.-mosolyodtam el.
-Anyád hívott ma.-kent meg egy újabb kenyeret gondterhelten.
-Mit akart?
-Irántad érdeklődött.
-Miért nem engem hívott?
-Fogalmam sincs, de szeretném, ha lecsitulna az ügy és mindenki élné tovább az életét és nem lenne rendszer ebből az egészből. Ne haragudj Georgi, de én már teljesen jól megvoltam Bella nélkül.
-Én is.-mosolyodtam el.-Az őszi szünet mindenkinek megbolygatta az életét és sajnálom, mert ez az egész az én hibám. Ha nem költözök ide, akkor lehet, hogy soha többé nem látjátok egymást.
-Ne butáskodj Georgina. Nem úgy értettem. Neked nagyon örülök és annak is, hogy itt laksz velünk, csak édesanyáddal nem hiába váltunk el.
-Tudom és megpróbálok beszélni vele. A tudtára adom, hogy nem akarunk újra egy család lenni és mindenkinek jobb, ha tartjuk a megszokott távolságot.
-Köszönöm. Tudtam, hogy megérted.
A beszélgetésünket Dave megérkezése szakította félbe.
-Sziasztok. Örülök, hogy egy helyen találtalak benneteket.-vigyorgott ránk.
-Hűha. Ez komolynak hangzik.-dőlt hátra a széken apa.
-Valamit el kell mondanom nektek. Jó híreim vannak.
-Kibékültetek Ben-nel?-fészkelődtem a székemen.
-Dehogy. Aki a húgom ellen tesz valamit, azzal sosem fogok kibékülni. Ezt megígérhetem.
-Akkor tényleg jó híreid lehetnek.-mosolyodtam el.
-Igen. Szóóóval...
-Jó, jó. Halljuk!-türelmetlenkedett apa.
-Van egy barátnőm...
-Hüm? Mivel kapcsolatban?-nézett rám nagyot ásítva.
-Ian és én... Szerinted féltékenyek lesznek? Úgy értem Ian nagyon helyes és szinte minden lány megfordul utána. Miért pont engem választott?-töprengtem a plafont bámulva.
-Ne aggódj! Én már Ian-t évek óta ismerem és még sosem láttam ilyen boldognak. Biztos lehetsz benne, hogy azért pont te, mert szeret téged.-könyökölt fel.-Őt nem érdeklik a C bagázsba tartozó lányok. Azok a lányok egyáltalán nem a típusai, pedig azok a libák azt hiszik, hogy van esélyük.-forgatta a szemeit.-Biztos be fognak próbálkozni nála, de nem kell Ian miatt félned, ő nem fog bedőlni nekik! Most már aludj!-paskolta meg a karomat.-Holnap lesz a nagy napod és úgy kell végig vonulnod a folyosón, mint egy királynő. Nem szabad, hogy Ian kialvatlanul lásson és pláne nem szabad, hogy elbizonytalanodj. Minden rendben lesz.
-Köszönöm Jenni.-fordultam a másik oldalamra és néhány perc múlva elnyomott az álom."
Reggel háromszor nyomtam ki a telefonomon az ébresztést. A másfél hetes szünet után semmi kedvem nem volt kimozdulni az ágyból. Jenni ugyanolyan nyúzottan kelt, mint én.
-Mi a fene történt?-ásítozott nagyokat.
-Azt hiszem már reggel van.-dünnyögtem én is.
-Milyen nap van?-túrt a hajába kómásan.
-Öhm... Hétfő.-gondolkodtam el egy pillanatig.
-Basszus ma már suli.-húzta el a száját.
-Azta, tényleg. Siessünk mert el fogunk késni.-rúgtam le magamról a takarót.
Egy gyors reggelit követően egymás után elfoglaltuk a fürdőszobát. Már így is hatalmas volt a torlódás, hiszen két lánynak több idő kell, de még a bátyám is megjelent az ajtóban.
-Jajj lányok, nagyon szépek vagytok, de már tényleg kellene a fürdő, én még le sem zuhanyoztam.-állt egy szál pizsamanadrágban az ajtófélfának dőlve.
-Igyekszünk.-csaptam rá az ajtót és folytattam a szempilla spirálozást.
-Jujj.. Láttad?-suttogott kipirulva Jennifer.
-Mit is?-pillantottam rá.
-Hát.. Tudoood, hogy nem volt rajta póló.-jött zavarba.
-Haha.-nevettem fel.
-Ajj, tudtam, hogy nem kellett volna neked elmondani, hogy belezúgtam.-hajtotta le a wc tetőt, majd ráhuppant.
-Mert?-fordultam felé a tőlem telhető leggyorsabban.
-Mindig mosolyogsz rajta, meg ki is nevetsz.-szontyolodott el.
-Ez butaság Jenni.-guggoltam le elé.-Akkor is nevettem volna, ha nem Dave-ről van szó.
-Persze, ezt csak úgy mondod.-legyintett.
-Komolyan beszélek.
-LÁNYOK!!!-dübörgött az ajtón a bátyám.
-Kész vagyunk.-nyitottuk ki az ajtót egyszerre.
-Na, végre.-csörtetett be a fürdőbe, majd az ajtó hatalmas csapódással bezárult mögötte.
Azt hinné az ember, hogy ha már alapból késésben van, akkor ettől rosszabb már nem jöhet. Sajnos a mi esetünkben ez egy hatalmas nagy tévedés volt. Ugyanis Jenni eltüntette az egyik tankönyvét, amit legalább 20 percen keresztül kerestünk, de nem jártunk sikerrel.
-Biztos, hogy elhoztad magaddal? Nem hagytad otthon?-toltam vissza a helyére az ágyamat.
-Várjunk csak.-kapta fel az asztalomról az órarendet.-Ma nincs is fizikánk.-nevetett fel.
-Ezt nem hiszem el.-rogytam le az ágyamra, miközben belőlem is előtört a nevetés.-Hát, ez szuper.
A következő probléma abból adódott, hogy még mindig pizsamában voltunk és én nem találtam azt a felsőt, amit a "nagy napra" akartam felvenni.
-Dave, tényleg nem került a te ruháid közé?-rontottam be már sokadszorra az ő szobájába.
-Komolyan úgy nézek ki, mint aki felvenne egy lila, kivágott felsőt?-forgatta a szemeit.
-Pink! A felsőm színe, pink!-ordítottam.
-Felőlem hupikék is lehet, de én már indulok is, nem akarok miattad elkésni.
-Ne csináld már! Én addig biztos, hogy nem megyek el itthonról, amíg meg nem találom pink felsőmet.-rohantam vissza a szobámba és ismételten küldtem egy "5 perc és kint vagyunk a ház előtt" üzenetet Ian-nek.
-Meglett?-kutatott a szekrényemben Jenni.
-Nem.-görbítettem le a számat.
-Keressük!-látott neki újból a ruháim túrásának.
-Hagyd...-legyintettem.-25 perc múlva becsöngetnek. Sietnünk kell.
-Itt van!-rántotta elő a polcom leghátuljáról a keresett ruhadarabot.
-Végszóra.-mosolyodtam el.-Köszi.-kaptam magamra a felsőt.
-Gyerünk. Ha futunk, legkésőbb 55-re ott is vagyunk.
A cipőfelvétellel nem akadt problémánk. Már meg is lepődtem rajta, hogy ezzel kb. két perc alatt megvoltunk. A kapuban egy gyors csókot váltottunk Ian-nel és már indultunk is az iskolába. Az utat futólépésben tettük meg, így becsöngetés előtt 2 perccel szó szerint beestünk az osztálytermünkbe, ugyanis Jenni-nek kikötődött a cipőfűzője és megbotlott benne. A hiper-szuper belépőm nem pont úgy alakult, ahogyan elterveztem. Viszont a késésünknek köszönhetően további 45 percet nyertem magamnak, hogy felkészüljek a kínos jelenetre az iskolaudvaron. Természetesen, ha valamit nagyon szeretnénk halogatni az a lehető leghamarabb bekövetkezik. Így volt ez velem is. A mindig nagyon hosszúnak és unalmasnak tűnő földrajz óra most pillanatok alatt elrepült és már kezdetét is vette a szünet. Ian-nel kézen fogva indultunk ki az udvarra és nagy meglepetésemre senkinek nem volt olyan furcsa ez a helyzet, mint nekem. A többi diák nem fordított ránk különösebb figyelmet. Egy megszokott párosként hatottunk a suliban. A focipálya szélén egy üres padon foglaltunk helyet Jennivel és Ian-nel. Egy kissé elkalandoztam és a pálya túloldalán csacsogó és sűrűn felénk pillantgató Christinát, Claire-t, Camelia-t és Celestinát néztem. Kiolvastam a tekintetükből, hogy valamin nagyon jól szórakoznak. Mivel az esetek 90%-ban rajtam akadt meg a szemük, ezért biztosra vehettem, hogy én vagyok a téma. Milyen buta lányok ezek?! Még arra sem jöttek rá, hogy mennyire feltűnően beszélik ki a többieket. Az elkalandozásomból Jenni rázott vissza azzal, hogy a könyökével oldalba bökött.
-Figyi, ne foglalkozz velük! Hülye libák.-suttogta a fülembe, hogy a másik oldalamon ülő Ian ne halhassa.
-Igen, tudom.-erőltettem magamra egy mosolyt.
Az órák viszonylag eseménytelenül teltek. A tanárok igyekeztek felhívni a figyelmünket arra, hogy már vége van a lazsálásnak és a kilencedikes beszoktatás is régen megszűnt, szóval érdemes lenne elkezdenünk tanulni. Persze minket, diákokat az iskolának a tanulás része kevésbé érdekelt, ugyanis mindenki a szünetben történteket igyekezett megosztani a tőle legtávolabb ülővel. Ennek meg is lett a böjtje, ugyanis Paul Watson nem nézte jó szemmel a folyamatosan beszélgető és viháncoló osztályt, így egy történelem röpdolgozattal zártuk a napot. Nem mondom, hogy mindent tudtam, mert természetes, hogyha felbosszantasz egy tanárt, akkor nem a legegyszerűbb kérdéseket teszi fel a dolgozatban, de szerintem meg lesz a 3-as. Pláne, hogy Jennivel szinte az egész dolgozatot megbeszéltük. Volt rá lehetőségünk, amíg Paul az első sorban puskázó Ashley-vel és Peter-rel kiabált. Órák után Jennitől hamar elköszöntem, mert az anyukája jött érte, hogy együtt menjenek vásárolni, míg Ian-nek el kellett vinnie egy papírt az osztályfőnöknek, ezért egyedül várakoztam az iskola előtt. A napomat gondoltam végig és azon agyaltam, hogy mennyire tartottam a többik véleményétől, akik nem, hogy rossz szót nem szóltak, de áldásukat adták ránk és szeretnék, ha sokáig együtt maradnánk Ian-nel. Túl hamar örültem a dolgoknak, ugyanis a következő percben viháncolva haladt el mellettem Christina, Claire, Camelia és Celestina. Természetesen nem bírták megállni szó nélkül.
-Hm... Hogy is kérdezzem, amit szeretnék?-csavargatta egy hajtincsét Camelia.
-Mondjuk gyorsan? Mert igazán nincs kedvem hozzátok.-tettem karba a kezemet.
-Ohh... csak nem programod van Ian-nel?-kuncogott gúnyosan Claire.
-Áh.. Szóval erről van szó.-mosolyodtam el, de legbelül éreztem, hogy mindjárt rosszul leszek. Senki nem volt a közelben, aki megvédhetett volna ettől a négy kígyótól, így csak magamra hagyatkozhattam.
-Mikor történt a baleset?-nézett rám nagyokat pislogva, a műszempilláitól alig látó Celestina.
-Miféle balesetre gondolsz?-húztam tovább az időt. Közben abban reménykedtem, hogy Ian minél hamarabb végez az osztályfőnöknél és kiment ebből a kínos helyzetből.
-Arra gondolok, hogy Ian mikor veszítette el a látását, hogy ilyen lányokkal foglalkozik, mint te?-folytatta Celestina.
-Le kell, hogy romboljam az illúziótokat.-néztem végig a négy lányon.-Már lassan két hete egy párt alkotunk és SENKI nem zavarhat be a képbe.-most én mosolyodtam el gúnyosan.
-El sem tudom képzelni, hogy mit eszik rajtad Ian.-mért végig tetőtől-talpig Christina, majd elfintorodott.-Én teljesen biztos vagyok benne, hogy 1 hónap után észhez tér és meglátja, hogy Celestina mennyivel szebb és észreveszi, hogy az én drága barátnőm már milyen régóta szerelmes belé.
-Hát azt várhatja a te "drága barátnőd".-gúnyoltam ki.
-Szerintem még max. 1 hét és lapátra tesz.-legyintett Claire.
-Ja, csak egy újabb strigula kell neki.-helyeselt Camelia.
-Nem érdekel a véleményetek.-nyeltem egy nagyot.
-Ugyan kérlek.-legyintett megint Claire. Lassan kezdem azt hinni, hogy valami rángási görcsei vannak a karjában.-Látom, hogy mindjárt elsírod magad. Te még gyerek vagy Georgina, nincs szükséged pasira. Pláne nem olyanra, mint Ian, aki sokkal jobbat érdemel nálad. Menj haza barbie babázni.
-Majd én eldöntöm, hogy ki az akit megérdemlek.-állt meg lazán mellettem Ian és átölelte a derekamat.
Hirtelen hatalmas kő esett le a szívemről és ezután a néhány kínos perc után ismételten biztonságban éreztem magam.
-Öhm... Ian... Szi... Szia..-jött zavarba Celestina.-Én nem... Mi nem...
-Nem érdekel lányok.-állította le őket.-Ha valami problémátok van velem, vagy a magánéletemmel, akkor azt velem beszéljétek meg és hagyjátok ki belőle Georginát.-szorított magához még erősebben.-Remélem, ez nem túl nagy kérés. Mellesleg megjegyezném, hogy egyáltalán nem érdekel a véleményetek, ugyanis majd én eldöntöm, hogy ki az akivel boldog vagyok, szóval jó lenne, ha nem komplikálnátok túl a dolgokat. Kösz!-azzal hátat fordított a "sátánoknak" és magával húzva elindult. Néhány percig csendben sétáltunk egymás mellett, majd én törtem meg a csendet.
-Köszi.
-Nem kell megköszönnöd. Alap.-mosolygott le rám, majd adott egy puszit a fejem tetejére.
-Figyelj...-álltam meg előtte további pár perc után.-Kérdezhetek valamit?
-Hm??-nézett rám félig felhúzott szemöldökkel.
-De őszintén válaszolj!-fúrtam a tekintetemet az övébe.
-Kezdesz megijeszteni.-engedte el a kezemet.
-Miért pont én?-böktem ki végül, némi habozás után.
-Ezt most nem teljesen értem.-túrt bele a hajába.
-Úgy értem miért pont engem választottál, amikor bármelyik lányt megkaphatnád az évfolyamon?-tördeltem az ujjaimat zavaromban.
-Komolyan kérdezed?-hökkent meg egy pillanatra, majd láttam, hogy néhány dolog átfut az agyán.-Mivel traktálták tele a fejed?-tette karba a kezét.
-Mi?-gondolkodtam el.-Ja, nem.-esett le a dolog.-Nem Claire-ék miatt kérdezem.
-Hát jó. Tényleg érdekel?-adta meg magát.
-Ühüm.-bólintottam és elégedetten elmosolyodtam.
-Szóval... Mivel a gólyanapon nem voltál, ezért kíváncsian vártam az első tanítási napot, hogy találkozzak azokkal az arcokkal, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak jönni. Aztán megjelent egy szőkésbarna hajú lány Jennivel az ajtóban...
-Ez lennék én?-szakítottam félbe.
-Pontosan.-mosolyodott el.
-De várjunk csak...-gondoltam végig a hallottakat.-Azt mondtad, hogy szőkésbarna?
-Igen.-húzta ravasz mosolyra a száját.
-De, te akkor le Szösziztél.-emlékeztem vissza arra a felejthetetlen percre, amikor életemben először megláttam Ian-t.
-Pontosan.-bólintott.-Figyelemfelkeltés volt a cél. Azt akartam, hogy megjegyezz, mert én már akkor megjegyeztelek és még a nevedet sem tudtam.
-Hát, bejött a terved.-jöttem zavarba.-Az biztos, hogy megjegyeztelek.
-Még az sem érdekelt, hogy eleinte ki nem állhattál a folytonos nyomulásom miatt. Egyszerűen nem tudtam anélkül elmenni melletted, hogy hozzád ne szóljak. Aztán Jennivel tök jóban lettetek és ez nekem is örömömre szolgált, mert azt már tudod, hogy Jennivel eddig is ismertük egymást, így nagyon sokat mesélt rólad.
És, hogy a kérdésedre válaszoljak: Már többször is volt dolgom olyan
lányokkal, mint Camelia és társai, de meguntam őket. Mind egyformák és
nincs bennük semmi egyedi. Szerintem egyáltalán nem szépek a szinte
fehér hajaikkal, műanyag szempilláikkal, 10 cm-es sarkaikkal és hosszú
karmaikkal. Engem csak te érdekelsz Georgina Blaze és örülnék neki, ha
nem dőlnél be azoknak a buta libáknak.-döntötte a homlokát az enyémnek.-Hűűű...-nem tudtam levakarni a fejemről a buta vigyort.-Örülök, hogy nem csak egy strigula vagyok a sok közül.
-Ezt inkább nem is akarom tudni, hogy honnan szedted.-mosolyodott el, majd az ajkait az enyémre tapasztotta és hosszasan megcsókolt.
Otthon senkit nem találtam, ezért egy hatalmas szendvics társaságában ültem le tanulni a holnapi kémia dolgozatra. Már épp azon agyaltam, hogy miért ver engem az isten ilyen tantárgyakkal, amikor ajtócsapódást hallottam, így némi szünetet beiktattam a magolásba és lesiettem a lépcsőn.
-Szia apa. Milyen volt a napod?-álltam meg a cipőt cserélő férfi mögött.
-Szervusz kislányom. Hosszú és fárasztó. Neked? Mit szóltak a többiek az új szerelmespárhoz?-kacsintott egyet, majd elindult a konyha felé.
-Egész jól fogadták.-ültem le mellé.
-Kérsz?-nyújtott felém egy fél szendvicset.
-Nem, köszi. Már ettem.
Apa bólintott egyet és beleharapott az előbb felkínált kenyérszeletbe.
-A bátyád?-nézett az emelet felé.
-Nem tudok róla.
-Nincs itthon?
-Nincs. Még ma nem láttam, csak reggel, amikor elment itthonról.
-Biztos kibékültek Ben-nel.-ivott bele egy bögre tejbe.
-Lehet.-borzongtam meg egy pillanatra, amikor felfogtam a szavak súlyát és rájöttem, hogy ha tényleg békülés van a láthatáron, akkor Ben megint rendszeres része lesz a mindennapjainknak.
-Valami baj van?-nézett rám apa féloldalasan.
-Hüm? Ja, nem nincs semmi, csak elgondolkodtam.
-Ne aggódj! Dave nem engedné, hogy Ben bármit is tegyen veled. A bátyád nagyon szeret téged.
-Tudom.-mosolyodtam el.
-Anyád hívott ma.-kent meg egy újabb kenyeret gondterhelten.
-Mit akart?
-Irántad érdeklődött.
-Miért nem engem hívott?
-Fogalmam sincs, de szeretném, ha lecsitulna az ügy és mindenki élné tovább az életét és nem lenne rendszer ebből az egészből. Ne haragudj Georgi, de én már teljesen jól megvoltam Bella nélkül.
-Én is.-mosolyodtam el.-Az őszi szünet mindenkinek megbolygatta az életét és sajnálom, mert ez az egész az én hibám. Ha nem költözök ide, akkor lehet, hogy soha többé nem látjátok egymást.
-Ne butáskodj Georgina. Nem úgy értettem. Neked nagyon örülök és annak is, hogy itt laksz velünk, csak édesanyáddal nem hiába váltunk el.
-Tudom és megpróbálok beszélni vele. A tudtára adom, hogy nem akarunk újra egy család lenni és mindenkinek jobb, ha tartjuk a megszokott távolságot.
-Köszönöm. Tudtam, hogy megérted.
A beszélgetésünket Dave megérkezése szakította félbe.
-Sziasztok. Örülök, hogy egy helyen találtalak benneteket.-vigyorgott ránk.
-Hűha. Ez komolynak hangzik.-dőlt hátra a széken apa.
-Valamit el kell mondanom nektek. Jó híreim vannak.
-Kibékültetek Ben-nel?-fészkelődtem a székemen.
-Dehogy. Aki a húgom ellen tesz valamit, azzal sosem fogok kibékülni. Ezt megígérhetem.
-Akkor tényleg jó híreid lehetnek.-mosolyodtam el.
-Igen. Szóóóval...
-Jó, jó. Halljuk!-türelmetlenkedett apa.
-Van egy barátnőm...
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)