32. rész. Búcsú est

"-Szerintem induljatok.-biccentett felénk Dave.-Én még beszaladok a városba, de sietek haza.-nézett rám.-Addig meg leszel?
-Ühüm..-bólintottam.
-Még valamit.-torpant meg Dave, mielőtt elindult volna a kapu felé.-Min veszekedtetek?
A néhány másodpercig beállt csendben szinte a szívem dobogását is lehetett hallani. Végül úgy döntöttem, hogy nincs mit veszítenem...
-Rajtad...-suttogtam.
-Valahogy sejtettem.-túrt idegesen a hajába."


-Megvannak a repülő jegyek.-üdvözölt apa az ajtóban.-Veled meg mi történt?-hőkölt hátra, amikor észrevett.
-Ó, te jó ég! Teljesen elfelejtettem, hogy holnap indulunk.-kaptam a fejemhez.-Annyi minden történt ma, hogy ez volt a legkevésbé az eszembe.-gyűltek újabb könnyek a szemeimbe.
-Semmi gond Georgina.-ölelt magához apa.-Nincs ekkora baj. Még bőven van időd összepakolni.
-De én elakartam búcsúzni Ian-től...-szipogtam.
Igazából nem az utazás vagy a búcsúzás fájt annyira, hogy megint sírni kezdtem, hanem az egész mai napom. Besokalltam. 
-Ezt is megoldjuk.-simította ki a hajamat a könnyáztatta arcomból.-Mennyi idő még bepakolsz?
-Nem sok.-fújtam ki az orromat.-Csak 5 napról van szó, amiből majdnem 2 teljes nap az oda-vissza út. Akkor lényegében 3 napot töltünk ott...-számolgattam magamban.-Körülbelül egy óra alatt meg vagyok a pakolással.
-Az remek.-mosolyodott el apa.
-Megyek is, hogy minél hamarabb végezhessek és átmehessek elköszönni Ian-től.-indultam el a lépcső felé.
-Georgina!-szólt utánam apa.-Ha beszélni szeretnél a dologról én itt vagyok!
-Igazából...-dörzsöltem meg a szememet, hogy ne sírjam el magamat újból.-Igazából "csak"összevesztem Jenni-vel.
-Rendben.-bólintott.-Ahogy gondolod.
Gyorsan szedtem a lábamat felfelé a lépcsőn és egyenesen a szobámba indultam. Pakolás közben kattogott az agyam és egyszer csak beugrott, hogy skypeon beszélnem kéne Jennivel... Aztán rájöttem, hogy bár már csak ő lett volna az, akinek szólni akartam az utazásról most mégsem teszem meg, hiszen egyáltalán nem kíváncsi rám. Mind egy.
Épp a bőröndömön ugráltam, hogy össze tudjam húzni (igen lány létemre 5 napra sikerült szinte az egész szobámat bepakolni), amikor kopogás szakított félbe, ebben a roppant érdekes és fizikailag is megterhelő tevékenységben.
-Hogy haladsz?-kukucskált be apu.
-Kész vagyok.-csapkodtam össze a tenyereimet, mintha poros lett volna.
-Remek.-biccentett.-A nappaliban vár egy meglepetés.
-Hűha... Most már kíváncsivá tettél.
Lementem a lépcsőn és a nappaliba siettem. Ian állt előttem, teljes életnagyságában. Még rajta volt a kabátja, ezek szerint most érkezhetett.
-Hát te?-pislogtam nagyokat.
-Az apukád eljött értem és elhozott, hogy elbúcsúzhassunk. Azt mondta, hogy szükséged van most egy kis támogatásra, mert eléggé padlón voltál, amikor haza értél.
-Ez most komoly?-fordultam apa felé.
-Amint látod.
-Köszönöm.-öleltem meg és megint könnyek gyűltek a szemembe. Tulajdonképpen most nem tudom, hogy miért van már megint sírhatnékom.
-Naaa.-tolt el magától.-Most már ne pityeregj!
-Oké.-dörzsöltem meg az arcomat és elnevettem magam.
-Amúgy meg van más oka is annak, hogy Ian-t ide hoztam.-tördelte az ujjait.-Tudom, hogy holnap elutaztok és ma itthon kéne, hogy maradjak veletek, viszont már egy hónapja beterveztek mára egy céges vacsorát, amit nem tudtam lemondani. Sajnálom.
-Ugyan apa.-legyintettem.-Csak néhány napról van szó. Nem kell búcsú vacsi, azért mert egy pár napig távol leszünk.
-Apropó vacsora.-kapott hirtelen a fejéhez.-Kaja se nagyon van itthon, szóval ha gondoljátok rendeljetek valami, hagyok itt egy kis pénzt.-nyúlt bele a tárcájába.-Akkor biztos, hogy meglesztek?-nézett rám, majd Ian-re.
-Tuti.-bólintottam.
-Ne aggódj Max, nem hagyom, hogy Georgina egyedül maradjon a gondolataival.-ölelt át Ian.
-Remélem is.-kacsintott apu.-Ja, Dave azt üzente, hogy van egy kis elintézni valója a városban, ezért később jön, de ha lehetséges neki is rendeljetek enni.-vette magára a kabátját.
-Oké.
-Sietek haza.-tekert a nyaka köré egy sálat.-Sziasztok.
-Szia.
-Hát, magunkra maradtunk.-kulcsoltam be az ajtót.-Figyelj, nagyon sajnálom, hogy nem szóltam arról, hogy anyánál leszek néhány napig, de igazából hirtelen ötlet volt az egész és teljesen kiment a fejemből.
-Nem kell magyarázkodnod.-vágta zsebre a kezét.-Egyáltalán nem haragszom.
-Akkor jó.-mosolyodtam el.-Figyi, még lenne néhány dolog, amit elő kéne készítenem az útra... Nem akarsz addig valamit rendelni?
-Pizza?
-Jöhet.

Amíg a szobámban rendezkedtem, hallottam, hogy megérkezett a vacsora.
-Gyere Georgi mert farkas éhes vagyok és félő, hogy nem marad neked!-kiabált Ian.
-Egy perc.-végeztem el az utolsó simításokat is.
A dobozzal együtt beültünk a nappaliba és kerestünk egy számunkra elviselhető csatornát. Tulajdonképpen a TV csak háttérzajnak számított, mert még evés közben sem maradtunk csendbe.
-Tudom, hogy a lányoknál ez a barátnősködés nagyon személyes dolog, meg szinte elválaszthatatlanok vagytok és hasonlók, de nem szeretném, hogy ennyire összetörj Jenni miatt.-harapott egyet a pizzájába Ian.
-Nincs semmi baj.-erőltettem magamra egy mosolyt.-Tényleg. Csak eddig még sosem volt ilyen jó barátnőm.
-Nekem nem kell hazudnod.-rázta a fejét.-Amúgy is tudom, hogy mikor nem mondasz igazat.
-Komolyan?-hitetlenkedtem. Ennyire kiismerhető lennék?
-Persze.
-És mégis miből tudod?-kíváncsiskodtam.
-Szerinted majd pont elmondom, mi?-nevetett Ian.
-Hát jó.-vágtam be a durcit és elfordultam tőle.
-Héé.-nyúlt a karom után.-Gyere ide.-húzott magához, majd a fülem mögé tűrte a hajamat.-Tényleg tudni szeretnéd?
-Ühüm.-bólintottam.
-Hát jó.-adott egy puszit a homlokomra.-Amikor kamuzol mindig megrándul egy kicsit a bal szemöldököd.
-Nem is.-tiltakoztam.
-Hahaha.-kacagott.-Erről beszéltem.-húzta végig az ujját a szóban forgó szemöldöködön.
-Remélem kinevetted magad a szemöldökömön.
-Igen, persze.-törölgette a szemeit.
-Akkor jó.-álltam fel mellőle.-Kiviszem a szemetet, addig keress valami filmet.
-Oké.
Igaz, hogy magamra vettem egy pulóvert, de még így is meglepetésként ért a hideg. Hirtelen beleborzongtam. Sietős léptekkel haladtam a kuka felé, majd szó szerint szaladtam vissza a házba.
-Brrrr... Nincs valami jó idő odakint.-huppantam le az ágyra.
-Gyere ide.-húzott magához Ian, majd átölelt.
Fejemet a vállára hajtottam, miközben ő a karomat cirógatta. Az érintésétől teljesen átjárt a melegség. Még azt is elfelejtettem, hogy néhány perccel ezelőtt majd' megfagytam. Felnéztem rá és egy puszit nyomtam az arcára. Tényleg sikerült neki elterelni a figyelmemet Jenniferről. Persze még mindig bánt a dolog, de már nem annyira. Egyszer úgyis megbékél. Én türelmes vagyok.
-Köszönöm.-néztem Ian-re.
-Mit is?-értetlenkedett.
-Mindent.
-Semmit sem kell megköszönnöd.-rázta a fejét.
Óvatosan bólintottam egyet, majd visszahajtottam a fejemet a vállára. A következő órákban filmet néztünk. Arról szólt, hogy volt benne egy szerelmespár és a fiúnak el kellett utaznia, aztán megismerkedett egy másik lánnyal és már nem utazott többé haza. Egy kicsit ismerősnek tűnt a sztori, vagyis az utazásos rész, mert én sosem lennék képes itt hagyni Ian-t, de azért elfacsarodott a szívem. Aztán kirázott a hideg.
-Minden oké?-nézett rám Ian.
-Persze, csak elgondolkodtam, hogy mi lesz, ha ezalatt a pár nap alatt megismerkedek egy jóképű torontói fiúval?-húztam az agyát.
-Haha, nem találsz még egy ilyen helyes srácot, mint én.
-És még egy ilyen szerényet sem.-ráztam a fejemet nevetés közben és teljesen elfelejtettem az előbbi kételyeimet.
-Ha már itt tartunk, mit gondolsz, Celestinával milyen párost alkotnánk?
-Ez még viccnek is rossz.-toltam el magamtól Ian-t.
-Hééjj, tudod, hogy nem úgy értettem.
-Naná, hogy tudom, de akkor sem kéne vele példálozni, amikor te is tisztában vagy vele, hogy mennyire ki nem állhatom.-ráncoltam a homlokomat.
-Nem én akarok Torontóban maradni egy másik sráccal.-érvelt ő is.
-Csak hülyéskedtem! Te tényleg el tudnád képzelni rólam, hogy mindent itt hagyva -pláne téged!-elmennék és új életet kezdenék? Egy másik fiúval?-hüledeztem.-Te nem vagy normális.-ráztam a fejemet.
-Jó, ez túlzás volt.-sütötte le a szemét.-Igazából tényleg nem tudnám elképzelni rólad, hogy szó nélkül itt hagyj.
-Szeretlek Ian! Sosem mennék el... Soha... Most sem akarok, de muszáj letudnom anyát is, mert annál hamarabb lekoccol rólam és rettentően hiányozni fogsz.-fúrtam a tekintetemet az égszínkék szemeibe.
-Te is nekem.-mosolyodott el.-De csak 5 napról van szó, nagyon hamar el fog telni.
-Tudom, de akkor is. Még nem voltunk ennyi időt külön.
-Minden nap beszélünk. Ne aggódj!
-Ígéred?-kérdeztem.
-Ígérem.-mondta, majd megfogta a kezemet és beleültetett az ölébe. Néhány tincset a fülem mögé simított, aztán a másik kezével átölelte a derekamat.-Én is szeretlek és sajnálom az előbbit.-nézett megbánóan a szemembe.
Sajnos ez az én bajom. Nem tudok ellenállni ezeknek a szemeknek. Egyáltalán nem tudok rá haragudni, bármit is tesz. Így hát átkulcsoltam a karomat a nyaka körül és közelebb hajoltam hozzá.
-Annyira buta vagy.-suttogtam a szájába, majd az ajkaimat az övére tapasztottam.
Ian nem engedett el, hanem visszacsókolt. Úgy érzem az előbbi vitatkozás már a múlté. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, amíg egymással voltunk elfoglalva, de még az ajtó nyitását sem hallottuk.
-Khm..-köszörülte meg a torkát Dave.-Nem akarok zavarni, csak jelzem, hogy itthon vagyok.
Hirtelen szétrebbentünk és kipattantam Ian öléből.
-Rendben.-simítottam le a ruhámat.-Kaja az asztalon.-mutattam a konyha felé.
-Fent leszek a szobámban.-indult el.
-Nem kell bezárkóznod, gyere ide hozzánk.-mutattam a fotelra.
-Tényleg nem akarok bezavarni a búcsúzkodásba.-ingatta a fejét.-Megleszek én odafent.
-Ne kéresd már magad Dave.-szállt be az unszolásba Ian.-Csak filmezünk.
Dave egy amolyan "aha, persze, én nem egészen ezt láttam" pillantást vetett rá, végül kiment a pizzájáért és leült a kanapé melletti fotelba.
-Mit nézünk?-vette a távirányítót a kezébe.
-Nekem mindegy.-hajtottam a fejemet Ian ölébe.
Igazából nem volt valami nagy műsor a TV-ben, ezért hamar meguntuk a dolgot és Dave felvonult a szobájába. Ian-nel megint kettesben maradtunk.
-Nem akarsz haza menni? Holnap suli. Nagyon fáradt leszel. Én tudok aludni a gépen is.
-Ne foglalkozz velem.-legyintett.
-De most komolyan, jól vagyok. Dave is itthon van. Tényleg menj, és aludj!
-Te most elzavarsz?-húzta huncut mosolyra a száját.
-Dehogy zavarlak! Csak nem akarom, hogy holnap miattam legyen valami bajod a suliban.
-Nem lesz.-mosolyodott el.
-Akkor jó.-nyomtam egy puszit az arcára.
Igazából a következő percekből nem sokra emlékszem, talán még annyi rémlik, hogy egyre ritkábban nyitottam ki a szememet, végül elnyomott az álom.
Ajtó csapódásra keltem. Apa jött meg. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy a televízió még mindig megy. Ian engem átölelve aludt el. Nem volt szívem felkelteni. Apa észrevette, hogy felébredtem, mert megállt mellettünk és kikapcsolta a TV-t.
-Aludjatok nyugodtan, majd reggel hazaviszem Ian-t, hogy el tudjon készülni a suliba.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Köszi.-ásítottam egy nagyot és magamra húztam egy kis takarót, aztán adtam egy puszit Ian-nek, majd vissza is aludtam.
Lehet, hogy más lányoknak konkrétabb terveik vannak, ha a barátjuk náluk alszik, de igazából én sosem voltam az a fajta lány, aki beállt a birkák közé. Számomra ez az este így volt tökéletes...

31.rész. Jenni kirohanása

"-Köszönöm, hogy végig hallgattál.-indult el az ajtó fel Dave.
-Örülök, hogy újra a régi vagy.-öleltem meg.-Már nagyon hiányzott a bátyám.
-Ha legközelebb is megváltoznék...-tolt el magától.-Felhatalmazást kapsz, hogy egy jó nagy pofonnal észhez téríts.
-Észben tartom.-kacsintottam.-Dave!-a bátyám már épp a kilincs után nyúlt, amikor utána szóltam.-Láttam a szemedben, amikor elmondtam, a dolgot... Tudod, amikor... Szóval, amikor arról beszéltem, hogy valaki szerelmes beléd... Tudom, hogy...
-Ne félj Georgina!-szakított félbe.-Nem kavarok be Jenninek.-mosolygott rám őszintén..."


Nagyot nyeltem és bólintottam. Éreztem, hogy tudja az igazat, de így kimondva mégis megdöbbentett a dolog és úgy éreztem, mintha elárultam volna Jennifert. Tudtam, hogy nagyon dühös lesz rám, ha rájön, hogy Dave tud a érzéseiről, de abban reménykedtem, hogy tényleg olyan jól sikerült az Erickkel való találkozása, mint ahogyan leírta, és sikerül lassan túltennie magát a bátyámon. Bekuporodtam a takaróm alá, de még nagyon sokáig nem jött álom a szememre. A mai napom sem telt unalmasan.

....Egy ismerős szobában voltam, ahol már korábban is jártam. Leültem az ágyra és a kezemmel megtámasztottam magamat. Pár másodperccel később apró lábak csiklandozását éreztem a kezemen. Odanéztem és rengeteg fekete bogarat láttam, amelyek iszonyatos gyorsasággal futottak felfelé a karomra. A bal oldalamat teljesen ellepték. Szinte fekete volt a karom a rengeteg kis páncélostól. Ijedtemben talpra ugrottam, de abban a pillanatban a lábujjaimtól kezdve hangyák kezdtek felfele mászni a lábaimra. Sikítva kirohantam a szobából és leütögettem magamról őket. Adrenalintól felhevülten fel-alá rohangáltam a házban és a rovarriasztó sprayt kerestem, amit rögtön magamra is fújtam, de a következő percben szúnyogok hada támadott meg. Kiderült, hogy a rovarriasztó elfogyott és az üvegében valami édes illatú folyadék volt, ami még jobban vonzotta ezeket az undorító dögöket. Percek alatt tele lettem szúnyogcsípések tömkelegével, ezért gyorsan megittam egy kalcium tablettát. Még sosem csípett meg egyszerre ennyi szúnyog. Elindultam vissza a szobába, amikor szúrásokat éreztem az oldalamon... Georgina...Odanéztem, de semmit sem láttam... Geogina...
-Georgina ébredj, késésben vagytok.-lökdösött apa.
Eleinte azt sem tudtam, hogy hol vagyok és beleálmodtam apa ébresztését az álmomba.
-Mi?-pattantam ki az ágyból.
-Elaludtál. Ian azt hitte, hogy valami baj van, ezért eljött hozzánk. Lent vár a nappaliban.-simította ki a hajamat az arcomból.
-Huhh... Ezek szerint csak álmodtam.-motyogtam magamba.-Köszi apa.-adtam egy puszit
neki.-Mondd meg Ian-nek, hogy 10 perc és lent vagyok.
-Legyen inkább 5, mert nem fogtok odaérni.-biccentett.
-Igyekszem.-rohantam ki a fürdőbe. 
Remek. Ez az én formám. Szinte minden héten sikerül egy nap elaludnom vagy valami miatt későn indulnom. Szerintem nincs még egy ilyen balfék, mint én.

Hátulról közelítettem meg a nappaliban ülő Ian-t és befogtam a szemeit.
-Csak abban reménykedem, hogy nem Dave vagy.-próbált komoly lenni, de éreztem a hangján, hogy mosolyog.
-Miért?-változtattam el a hangomat.-Mi bajod van velem?-utánoztam a testvérem hangját.
-Most kezdjem sorolni?-mosolyodott el. Mivel nem válaszoltam "hallgatás egyenlő beleegyezés" alapon érvelni kezdett.-Először is, kissé fura a hangod... Dave.-ejtette ki a "nevemet".-Szerintem már mutálnod kellet volna. Vagy meg vagy fázva? Esetleg krétát ettél?-találgatott.-Ja, és testápoló illatú a kezed... Nos... Öhm... Lehet, hogy félnem kéne?
Nem bírtam tovább és elnevettem magam, miközben leengedtem a kezeimet és egy puszit nyomtam az arcára. 
-Gyerekek.-lépett be apa a szobába.-Nem akarok én semmit megzavarni, de tényleg el fogunk késni.
-Apa.-pördültem meg.-Te még mindig itt vagy?
-Igen, gondoltam eldoblak titeket suliba, mert sosem fogtok beérni ilyen tempóval.
-Már megyünk is.-fogta meg Ian a kezemet és maga után húzott.
A kocsiban a reggeli jókedvem lelombozódott, ugyanis eszembe jutott Jenni. Még mindig nem tudom mit kéne tennem. Szóljak egyáltalán neki a bátyámról és a gyors kapcsolatáról? Ian is észrevehette a zavartságomat, mert közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott:
-Minden rendben? 
-Hogy...? Mi...?-szakítottam el a szememet a szomszédos száguldozó autókról, amelyek nézésében ezidáig elmerültem és felé fordultam.-Ja, igen. Persze.-erőltettem magamra egy mosolyt.
Ian bólintott és megsimította a combomat, de tudtam, hogy amint kiszállunk a kocsiból lesz még hozzám egy-két kérdése. Így legyen ötösöm a lottón!
-Akkor megkérdezem még egyszer.-fogta meg a kezemet, amint elindultunk az iskola bejárata felé.-Minden rendben?
-Csak Jenni miatt aggódom.
Ian nem hiszem, hogy tudta, hogy mi minden történt tegnap este, de ennek ellenére nem kérdezett többet. Tudta, hogy a maga idejében mindenről tudomást fog szerezni, mert úgyis elmondom neki ha, úgy érzem, hogy valamiről tudnia kell. Viszont most még magamat sem éreztem ehhez elég erősnek. Előbb a legjobb barátnőmmel kell megbeszélnem a dolgot. Persze én ezt szépen el is döntöttem magamban, hogy beavatom Jennit a történtekbe, de amint megláttam őt az osztálytermünkben vidáman és mosolyogva a mobiljával a kezében úgy döntöttem, hogy mégsem kell tudnia Dave-ről. Most még nem.
-Ginaaa!!-ugrott a nyakamba.
Erősen magamhoz szorítottam Jennit. Ebbe az ölelésbe minden érzelmem ott volt. Mind Dave-vel és mind Erick-kel kapcsolatban.
-Mesélj el mindent! A legkisebb részletekre is kíváncsi vagyok!-toltam el magamtól és vidámságot erőltettem magamra.
-Hát... Úúúú... Meg Áááá....-kezdte a tegnapi randit boncolgatni Jenni.
Tulajdonképpen vagy négyszer végig kellett hallgatnom a sztorit, de egyáltalán nem bántam. Sőt, nagyon is örültem neki, hogy boldognak láttam a legjobb barátnőmet.
-És ma elém jön és együtt megyünk a városba.-fejezte be a mesélést Jenni.
-Ez remek.-öleltem meg.-Ezek szerint én is megismerhetem? Mármint úgy igazán, nem csak pincér szerelésbe, kis köténnyel.-mosolyodtam el.
-Naná.

Az ebéd szünetig még minden zökkenő mentesen ment. Jenni a szünetek nagy részében teljesen bele volt bújva a telefonjába és Erick-kel beszélgetett. Ennek köszönhetően fel sem tűnt neki, hogy Dave és Celestina már nem boldogítják egymást. Azonban a hosszú szünetben minden megváltozott.
-Ma még nem is láttam a bátyádat az osztályunk körül.-vágta zsebre a telefonját.
Hirtelen zavaromban azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak. Ian-nek is feltűnt a hirtelen beállt csend és rájött a reggeli hangulatom okára, ezért megpróbált kimenteni a dologból.
-Talán, ha nem csak testileg lettél volna ma itt, akkor láthattad volna őket.-túrta össze a haját.
-Nem, nem. Én ennek ellenére figyeltem és biztos vagyok benne, hogy valami más van a dolog mögött.-igazgatta a haját.-Georgina?-fordult felém.
Teljesen megsemmisülve álltam előtte. Ezek szerint most jött el az ideje, hogy beavassam a történtekbe. Én leszek egy szerelmi háromszög megalapozója.
-Én...Szerintem eszek még egy szendvicset.-pattant fel a padról Ian.-Matthew, nem jössz velem?-szólt oda a passzolgató fiúnak.
-Ha fizeted a kajámat, akkor benne vagyok.-állította meg a lábával a labdát Matthew.
-Öregem, én most még ebbe is beleegyezek.-indultak meg az ajtó felé.
Nos, Ian is érezte, hogy itt balhé lesz. Legszívesebben én is velük mentem volna.
-Van valami amiről tudnom kéne?-nézett a távolodó alakok után Jenni.
-Az igazat megvallva lenne valami...-haboztam.
Jenni nem szólt semmit csak türelmesen várta, hogy kibökjem neki a dolgot.
-Szóval.... Dave és Celestina...-kezdtem bele.-Celestina és Dave...
-Istenem Georgina, engem most egyáltalán nem érdekel, hogy betűrendben mondod-e a neveket.-fakadt ki.
A reakcióján nagyon meglepődtem és nagyokat pislogva vártam, hogy ezek után mi következik.
-Remek, most meg megkukultál.-nézett felfele az ég felé.-Úgy látszik ezt már sosem tudom meg.
-Jenni? Mi a baj?-néztem az ideges barátnőmre.-Te nem szoktál ilyen hangsúlyba beszélni.
-Ne tereld a témát Georgina!-legyintett.-Inkább mondd ki végre, hogy Celestina és Dave szakítottak!
-Ezt te honnan tudod?-hökkentem meg.
-Ugyan már Gina, még a vak is látja, hogy mi van itt. Eddig éjjel-nappal nyalták egymást, most pedig hirtelen megtudnak élni a másik nélkül.-hadonászott a kezeivel.-Különben is, reggel látnod kellett volna magadat. Mint aki lócitromba harapott. Először azt hittem, hogy Ian-nel van valami, de aztán láttam, hogy minden oké köztetek, ezért egyből a bátyádra gondoltam. És milyen jól is tettem.-nevetett fel erőltetetten.
-És?-néztem rá félve.
-Mégis meddig akartad előlem eltitkolni?
-Jenni, én nem...
-Szerinted vak vagyok?-vágott közbe.
-Hallgass végig!-ragadtam meg a karját.
-Minek? Hogy megint csak a felét mondd el a dolgoknak?-rántotta el a kezét.-Tudtad, hogy szerelmes vagyok a bátyádba és nem szóltál, hogy megint szingli. Gondolom úgy érzed, hogy nem vagyok neki elég jó, de...
-Jenni! Dehogy!-szakítottam félbe.
-De ne félj Georgina, mert mától kezdve felőlem bármi történhet a Blaze családban engem semmi nem érdekel!-szipogott, majd futva megindult a bejárat felé.
Teljesen összetörten álltam az iskolaudvaron, majd a legközelebbi padra roskadtam. Még az sem érdekelt, hogy legalább 3 perce becsöngettek. A szemeim megteltek könnyel és a mellettem elsuhanó alakokat néztem.
-Nini, a drága Georgina.-haladt el előttem Christina.
-Csak nem kidobta őt Ian?-szállt be a vérem szívásába Camelia.
-Tudtam, hogy egy nap észhez tér.-helyeselte az előtte szólókat Celestina.
Annyi energiám sem volt, hogy visszaszóljak nekik. Több veszekedést már nem bírtam volna elviselni, ezért szó nélkül hagytam a dolgot.

Az udvarom hamar csend lett. Mindenki elment órára, ezért teljesen magamra maradtam. Felhúztam a térdeimet és az arcomat a kezeimbe temettem. Nem akartam elveszíteni Jennifert, hiszen őt tényleg a legjobb barátnőmnek tartottam. Ilyen jó kapcsolatom még általános iskolában sem volt senkivel. Körülbelül 10 perc múlva csendesedett a zokogásom és az iskola ablakokat figyeltem. Minden teremben tanárok álltak vagy ültek a tábla előtt és gesztikulálva magyaráztak. Néhány tanteremben jelentkezőket lehetett megfigyelni. A szél süvített a fák között, ezért összébb húztam magamon a kabátomat és a mi termünk felé néztem. Azon gondolkodtam, hogy vajon Ian-en kívül feltűnt-e valakinek, hogy nem vagyok ott.
-Georgina, te vagy az?-szólított meg a hátam mögül egy ismerős hang.
-Dave, hát te?-töröltem le gyorsan a könnyeimet.
-Már nincs több órám.-ült le mellém.-De veled mi történt?
-Semmi.-vágtam rá kapásból.
-Hát jó, ha nem akarod nem kell elmondanod, viszont akkor érdemes lenne visszamenned órára.
Végig gondoltam a dolgot és rájöttem, hogy ha most bemegyek, akkor tuti mindenki kérdezgetni fog, ezért úgy döntöttem, hogy mégis elmondom a dolgot a bátyámnak.
-Összevesztem Jennivel.-telt meg megint könnyel a szemem.-Sosem fogunk kibékülni.
-Ezt te sem gondolhatod komolyan Hugi.-simította meg a karomat.-A lányok mindig ezt mondják és már aznap délután kibékülnek.
-Szerintem ez most nem ilyen egyszerű.-ráztam a fejem.-Eltitkoltam előle valamit, amit már tegnap el kellett volna mondanom neki.
-Ne sírj már.-ölelt meg.-Biztos vagyok benne, hogy sikerül megbeszélnetek a dolgot.
-Hahh.-nevettem fel erőltetetten.-Az sem engedi, hogy hozzá szóljak.
-Csak, hagyd lecsillapodni. Adj neki egy kis időt.
-De mi lesz, ha sosem fog nekem megbocsátani?-fújtam ki az orromat.-Ő a legjobb barátnőm...
-Ha nem bocsát meg neked, akkor sosem volt igazán a barátnőd.
-Hát itt vagy Gina.-lökte ki az ajtót Ian.-Már nem tudtam, hogy merre keresselek.
-Neked nem órán kéne lenned?-pislogtam rá meglepetten, majd hirtelen eszembe jutott, hogy szörnyen nézhetek ki, hiszen már legalább fél órája sírok, így a szempillaspirálom már valahol az államon folyhat, ezért egy zsebkendővel törölgettem az arcomat.
-Azt mondtam Bridgit Tonkin tanárnőnek, hogy rosszul vagy, ezért kiengedett hozzád.-ült le a másik oldalamra és elvette a kezemből a zsepit, aztán letörölte az arcomról a festéket.
Percekig ültünk ott egymás mellett és senki nem szólt semmit. Csak hallgattuk a szél suhogását és néhány madárnak a csiripelését. Ian időközben átölelt és én a vállára hajtottam a fejemet, de egyikünk sem akart mondani semmit. Szavak nélkül is megértettük egymást. A kicsengetés rázott minket vissza a valóságba.
-Szerintem induljatok.-biccentett felénk Dave.-Én még beszaladok a városba, de sietek haza.-nézett rám.-Addig meg leszel?
-Ühüm..-bólintottam.
-Még valamit.-torpant meg Dave, mielőtt elindult volna a kapu felé.-Min veszekedtetek?
A néhány másodpercig beállt csendben szinte a szívem dobogását is lehetett hallani. Végül úgy döntöttem, hogy nincs mit veszítenem...
-Rajtad...-suttogtam.
-Valahogy sejtettem.-túrt idegesen a hajába.