28. rész. Nem várt fordulat

"A beszélgetésünket Dave megérkezése szakította félbe.
-Sziasztok. Örülök, hogy egy helyen találtalak benneteket.-vigyorgott ránk.
-Hűha. Ez komolynak hangzik.-dőlt hátra a széken apa.
-Valamit el kell mondanom nektek. Jó híreim vannak.
-Kibékültetek Ben-nel?-fészkelődtem a székemen.
-Dehogy. Aki a húgom ellen tesz valamit, azzal sosem fogok kibékülni. Ezt megígérhetem.
-Akkor tényleg jó híreid lehetnek.-mosolyodtam el.
-Igen. Szóóóval...
-Jó, jó. Halljuk!-türelmetlenkedett apa.
-Van egy barátnőm..."


Apával meglepetten néztünk a bátyámra, aki fülig érő szájjal nézett ránk, majd lehervadt a mosolya.
-Nem is örültök?-kérdezte csodálkozva.
-Dehogynem, csak nem számítottunk rá. Az utóbbi időben nem nagyon beszéltél lányokról.-dőlt hátra a széken apa.
-Nem olyan régóta ismerem...
-A sulinkba jár?-kíváncsiskodtam.
-Ühüm...
-Láttam már?-kérdezősködtem tovább, míg apa ide-oda pillantgatott köztünk és várta, hogy kiderüljenek a dolgok.
Most először vettem észre némi rémületet Dave szemében és ebből arra következtettem, hogy biztosan ismerem a lányt.
-Jenni?-sikítottam örömömben.
-Ig... MI?-döbbent meg.-Nem. Honnan jutott ilyesmi az eszedbe?
-Öhm...-jöttem zavarba.-Csak találgatok.
-Hát... Ha úgy nézzük, bizonyos szintig jó irányba haladsz.-túrt bele a hajába.
-Hm..-gondoltam végig a hallottakat.-Az osztályomba jár?
-Igen.-helyeselt.
-Fogalmam sincs, ki lehet az. Jóba vagyok vele?-kérdeztem kissé feszülten, mert már kezdett elegem lenni ebből a barchobázásból. Miért nem lehet egyszerűen elárulni a lány nevét?
-Khm...-futott végig újból a rémület Dave arcán.-Hogy is fogalmazzak? Nem vagytok éppen legjobb barátnők.
-Én mindenkivel jóban vagyok az osztályból, kivéve....-és ekkor esett le a dolog. A titkolózás, az, hogy még sosem hallottunk róla itthon és az, hogy most is kérdezz-felelek módjára tudjuk meg a nevet.-Ugye csak hülyéskedsz velem?-néztem rá félig felhúzott szemöldökkel.-Hahh... Az nem kifejezés, hogy nem vagyunk a legjobb barátnők azokkal a...
-Georgina, meg kell értened, hogy nem olyan, mint amilyennek te ismered. Nagyon rendes lány. Rengeteg nehéz dolgon ment már keresztül és szüksége van rá, hogy valaki igazán szeresse és ezt a támaszt most megtalálta.
Még sosem hallottam a bátyámat így beszélni. El sem tudtam képzelni, hogy vajon a négy lány közül melyik csavarhatta el ennyire az eszét.
-Oké. Most már nagyon kíváncsivá tettél. Melyik cicababának sikerült behálóznia téged?-tettem karba a kezemet.
-Ne beszélj így ró...
-Christina?-szakítottam félbe.-Biztosan Christina. Ő minden héten más srác kezét fogja. Szóval ne vedd zokon ha néhány nap múlva lekoptat.
-Hidd el nem fogom, ugyanis nem róla van szó.-húzta gúnyos mosolyra a száját.
-Akkor Claire? Róla is hallottam már egyet s mást.-doboltam idegesen az újaimmal. Tudtad, hogy a nyáron egyszerre három sráccal volt együtt? Vigyázz! Mert rajtad kívül egy egész háreme lehet.
-Georgina! Ne beszélj így a barátnőm barátnőjéről!-csapott az asztalra idegesen Dave.
-Óhh... Szóval nem is Claire?! Hm...-gondolkodtam el és arra jutottam, hogy már csak egy lány maradhatott, mert a másikról ma tudtam meg, hogy bele van zúgva Ian-be.-Cameliáról még nem sok mindent tudok. Vele jártál a legjobban, ugyanis ő inkább meghúzódik a másik 3 lány hátterében és onnan irányítja a dolgokat. Még az is lehet, hogy sikerül valami hatást gyakorolnod rá és elszakad a "főnöktől"-imitáltam az ujjaimmal idézőjelet.-Ja, bocs nem tudom, hogy mennyire ismered őket, de a főnök alatt Celestinát értem, aki - mint ma kiderült - fülig szerelmes Ian-be. Ő a legbrutálisabb a csapatban. Még annyira sem tartja a barátait, hogy titkolja, ha egyszerre több pasija van. Pár hete az egyik barátja szeme láttára smárolta le a másikat... Khm... No comment. Szerintem erre már csak egy szó van.... Celestina a legnagyobb...
-Elég legyen!-szakított félbe a bátyám.-Nem engedem, hogy így beszélj a barátnőmről!-szorította ökölbe a kezét.
-Mi??-döbbentem meg.-Most csak hülyítesz, ugye? Mondd, hogy ez csak valami rossz tréfa?
-Bocs, Georgina. Jobb, ha hozzászoksz, hogy Celestina a mindennapjaid részévé válik.-vonta meg a vállát Dave. 
-Khm...-törte meg a néhány percig tartó csendet apa, aki ezidáig teljesen rezzenéstelen arccal hallgatta végig a köztünk zajló beszélgetést, vitatkozást.-Nos... fiam. Nem is tudom, hogy mit mondjak.-dörzsölte össze a kezeit.-Én még személyesen nem ismerem azt a kislányt, de Georginától már hallottam egyet s mást. Remélem az együttlétetek alatt megváltozik. Ez a te döntésed, én nem szólok bele, de vigyázz magadra!-állt fel az asztaltól gondterhelten, majd elvonult a dolgozó szobájába.
-Nem érdekel a véleményetek. Nem is ismeritek őt.-indult el ő is az ajtó fel.-Ja és Georgina. Hidd el, ha idővel megismered biztos leszek benne, hogy jól kijöttök majd egymással.
-Én ebben nem lennék annyira biztos...-morogtam a fogaim között, de úgy tűnt elég hangosra sikeredhetett, mert Dave egy fejrázással otthagyott a konyha közepén.
A gondolataimba merülve baktattam fel a lépcsőn, majd egy gyors zuhany után leültem a gép elé és Jenni nevét kerestem. Tudtam, hogy nehéz lesz, ha megtudja, hogy egy-két hétig (ennyit jósolok a bátyám és az új barátnője kapcsolatának) biztosan nincs esélye a bátyámnál, de jobb ha én adagolom be neki a dolgot és nem Celestináéktól tudja meg. Az új értesítések átfutása után a legjobb barátnőm nevére kattintottam....
Én: Szia :)
Jennifer: Halihó :D Hogy telik az este? Mit csi? :3
Én: Elvagyok. :) Viszont történt néhány dolog itthon....
Jenni: Hűha... Mesélj :)
Én: Öhm... nem tudom, hogy hol kezdjem, de van valami amiről tudnod kéne...
Jenni: OMG :o Valami baj történt?
Én: Nem... vagyis mondhatni igen....
Jenni: Ne ijesztgess már! Mondd gyorsan!
Én: Jó. De ne akadj ki nagyon!
Jennifer: Becsszó...
Én: Davenek barátnője van.
Jenni: Óóó :( mondjuk számíthattam volna rá... Nem baj :/ Egyszer majdcsak szakítanak :D
Én: Szerintem hamarabb, mint gondolnánk....
Jennifer: Hűha... Ki a titokzatos lány?
Én: Khm... Celestina...
Jenni: Az a Celestina? :oo
Én: Igen, az osztálytársunk...
Jennifer: OMG :o De mikor? És, és mégis hogyan?
Én: Nem sok mindent tudok a dologról, mert egy kicsit összekaptunk a bátyámmal, de majd kiderítem.
Jennifer: Nem semmi. Azt a lányt van aki tudja szeretni? xD
Én: Ezek szerint... xd
Jenni: Kíváncsi leszek, hogy fogadják majd a dolgot.
Én: Ne is mondd. -.- Apa se repesett túlságosan az örömtől. Láttam rajta, hogy megvan a véleménye, de inkább nem szólt semmit.
Jennifer: Hm... Akkor nálatok most nagy lehet a feszkó.
Én: Hát ja... A tesóm most utál mindenkit, mert szerinte senki nem érti meg őt... és nem is ismerjük a lányt meg blablabla...
Jenni: Kíváncsi vagyok, hogy ő mennyire ismerheti Celestinát, ha hagyta magát bedőlni annak a szőkeségnek..
Én: Én is erről beszéltem. Na mind egy. Remélem hamar észhez tér a bátyám és rájön, hogy mi csak jót akarunk neki.
Jennifer: Biztos vagyok benne, hogy hamar kiismeri. :) Ne aggódj! Dave okos srác.
Én: Tudom. :) De még sosem láttam ennyire... hogy is mondjam.... másnak. Lehet, hogy tényleg szereti?
Jenni: Még az is lehet.
Én: Azért remélem, hogy nem lesz egy hosszú kapcsolat. :) Csak a tesóm érdekébe. Nem tudom elképzelni, hogy Celestina ok nélkül hajtott rá a bátyámra.
Jennifer: Hát... Nem irigyellek. :/ :D
Én: Én se magamat. xdxd El sem tudom képzelni, hogy mi lesz itt ha Dave ezt teljesen komolyan gondolja... Szerintem elköltözök. xd Mert az biztos, hogy én a suliban együtt töltött rengeteg óra után nem fogom kibírni ennek a csajnak a látványát a saját lakásomban. 
Jenni: Nálunk még van egy hely a kanapén. :D Ha tényleg költözöl, mi szívesen látunk. :)
Én: Szerintem ezt észben tartom és még az is lehet, hogy szavadon foglak xd
Jennifer: Figyelj, még szívesen beszélgetnék, de a tesóm akar valami pónis játékkal játszani, szóval át kell adnom a gépet. Majd holnap, személyesen még kivesézzük a helyzetet. :) Azért egy kicsit bánt, hogy Dave engem nem vett észre :( Pedig hányszor voltam már nálatok...
Én: Menj csak nyugodtan. :) Ne aggódj! Nincs semmi veszve, még észhez térhet a bátyám. ;) Jó éjt!
Jenni: Remélem. :3 Szia
Gondoltam, hogy írok egy üzenetet a drága Celestinának is, de nem akartam botrányt, ezért visszafogtam magam és úgy döntöttem, hogy személyesen beszélek majd vele.


Reggel a tegnapi naptól eltérően sikerült időben elkészülnöm és a megszokott helyen találkoztunk Ian-nel, akit egyből beavattam a történtekbe.
-Nem semmi.
-Én szóhoz sem jutottam, amikor megtudtam.-sétáltam mellette idegesen.
-Nem tetszik, ahogy nézel. Mit forgatsz a fejedben?-engedte el a kezemet.
-Öhm... Semmit?!-tettem fel a költői kérdést, miközben magamban már elképzeltem, ahogyan megcibálom Celestina szögegyenesre vasalt, kiszívatott szőke tincseit.
-Pontosan ezt akartam hallani.-adott egy puszit a homlokomra.-De azért jobb, ha tudod, már ismerlek annyira, hogy tudjam, mikor füllentesz és biztos lehetsz benne, hogy ma egy percig sem hagylak egy légtérbe az osztály gyöngyszemeivel.
-Ennyire nyilvánvaló?-döbbentem meg. Nem semmi, hogy mennyire kevés idő is elég ahhoz, hogy kiismerjük egymást.
A suliba érkezés után egyből a termünkbe vettük az irányt. Gondoltam ott nem fogok összefutni a furcsa párossal. Nos, tévedtem. Amint beléptem az ajtón szembe találtam magam az asztalnak dőlt bátyámmal, aki kézen fogta a másodpercenként haját dobáló barátnőjét. Brrr.... Kirázott a hideg a látványuktól. Aztán megpillantottam a hátsó sorban búslakodó barátnőmet. Tudtam, hogy milyen nehéz lehet most neki, ezért gyorsan a segítségére siettem.
-Szia.-mosolyogtam rá.-Nincs kedved sétálni a folyosón?
-Hello.-pislogott fel rám.-Jó ötlet.
Amint biztos távolságba értünk a termünktől megállítottam Jennit és nagy lendülettel átöleltem.
-Annyira sajnálom.-pislogtam felfele, hogy ne lássa a könnyeimet, amelyek előtörni készültek. Nincs is rosszabb érzés annál, amikor az egyik számodra fontos személy rosszul érzi magát vagy nagyon szomorú. Tudtam, hogy nekem kell lelket öntenem a barátnőmbe, ugyanis csak én tudok a Dave iránt érzett szerelméről.
-Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz.-biggyesztette le a száját.
-Tudom.-simítottam ki néhány könnyes hajszálat a szeméből.
Milyen nehéz is ez a szerelmi bánat. A kamaszok nagy része a minden napjait éli úgy, hogy egy számára elérhetetlen fiú vagy lány után sóvárog. Szeretnénk nem ÚGY érezni a másik iránt, de az élet nem ilyen egyszerű, sajnos nem mi döntjük el, hogy kibe legyünk szerelmesek. Bár van, hogy az élet kegyesen viselkedik velünk és a másik fél is hasonló érzelmeket táplál irántunk, viszont ezt a társat csak, egy nagyon hosszú és rögös úton keresztül lehet megtalálni.
Becsöngetésre sikerült Jennifert megvigasztalnom. Már amennyire meg lehet vigasztalni egy összetört szívet. Ian el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett, ezért a kicsöngetés után egyből a padunk felé vette az irányt.
-Minden oké Jen?-nézett rá riadtan, majd a tekintetét az enyémbe mélyesztette.
A fejemet rázva jeleztem, hogy most nem alkalmas a dolog, amit Ian meg is értett és inkább magunkra hagyott. Ebédszünetre Jenni már majdnem a régi volt. Az udvaron a megszokott helyünkön ültünk és beszélgettünk, amikor kivágódott az ajtó és megjelent Dave és Celestina kézen fogva. A szőke ciklon folyamatosan vihorászott, hogy biztosítsa számukra a figyelmet. Észrevétlenül megragadtam a mellettem ülő barátnőm kezét és jó erősen megszorítottam, hogy éreztessem vele, én teljes lélekben vele vagyok. Átnéztem a barátnőm feje felett és láttam, hogy Ian is észrevette a néhány másodperc leforgása alatt történt változást Jenniferen és felváltva rá, majd a bátyámra nézett. Tudtam, hogy összerakta magában a dolgot. Végül rám nézett, majd ismét Jennire, de nem szólt semmit. Biztos voltam benne, hogy a történteket még szóba fogja hozni a délután folyamán, csak most nem akarta, hogy Jenninek még rosszabb legyen. A szünet további részét szótlanul töltöttük, amire csak akkor lettem figyelmes, amikor megszólalt a csengő. Az utolsó óráink villámgyorsan elszaladtak, amit annyira nem sajnáltam, ugyanis már kezdett elegem lenni Celestina és a bátyám folytonos egymáson csüngésén. Suli után Jenni a városba indult és hiába ajánlottam fel, hogy vele tartok és megeszünk egy sütit, vagy valami hasonló, de egyedül akart lenni. Sajnos erőszakkal én sem kísérhettem el, ezért annyiban maradtunk, hogy miután hazaér felhív és beszélünk egy kicsit. Természetesen Jennifer leszakadása után Ian egyből a tárgyra tért.
-Figyelj, tudom, hogy lányok vagytok és van ez a dolog a titkokkal meg, hogy nem mondod el senkinek, de van valami, amit ma észrevettem Jennin. Csak annyira kérlek, hogy ha  tényleg úgy állnak a dolgok, ahogyan én látom, akkor ne tagadd le!
Nem akartam, hogy a barátnőm úgy gondolja, nem bízhat bennem vagy kiadom a titkait, viszont Ian már mindent tudott. Már a szünetben láttam rajta, hogy összerakta a történteket.
-Szóval. Jenni szerelmes....?
-Igen.-bólintottam.
-....A.. a.. bátyádba?-folytatta Ian.
-Ühüm...-bólintottam.
-Hűű... Nem irigylem szegény csajt. Iszonyatosan nehéz lehet most neki, hogy Celestina az uralma alá vette.
-Hát ja. Még akkor sem lenne ilyen rossz a helyzet, ha egy normális lánnyal lenne együtt, akinek nincs feltűnési viszketegsége...
-Na, majd beszélek én Jennivel.-mosolyodott el.
-Nem lehetne, hogy én adagoljam be neki a dolgot, hogy te már tudsz róla?-húztam fel a szemöldökömet.-Mi lenne, ha ezt a beszélgetést holnapra halasztanád?
-Nekem nem gond.
-Ok. Csak nem akarom, hogy baj legyen belőle, mert most egyáltalán nem lenne jó, ha összevesznénk, ugyanis szüksége van barátokra.
-Már értem, hogy miért akartad megfojtani Celestinát...-adott egy puszit a fejem tetejére.
-Na ugye.-nevettem fel.
A kapunk előtt elbúcsúztam Iantől egy hosszú csókkal, majd még egyel és még egyel. Végül sikerült elválnunk egymástól. Megköszöntem neki, hogy ilyen rendes Jennivel is és rájöttem, hogy napról napra egyre jobban szeretem. Ian felajánlotta, hogy menjek vele és tanuljunk náluk, de visszautasítottam, mert vártam az összetört szívű barátnőm hívását. A házba belépve viszont szerettem volna visszafordulni és Iannel tartani, ugyanis nem hittem a szememnek....

27. rész. HATEfő...

"-Szerinted mit fognak szólni a többiek?
-Hüm? Mivel kapcsolatban?-nézett rám nagyot ásítva.
-Ian és én... Szerinted féltékenyek lesznek? Úgy értem Ian nagyon helyes és szinte minden lány megfordul utána. Miért pont engem választott?-töprengtem a plafont bámulva.
-Ne aggódj! Én már Ian-t évek óta ismerem és még sosem láttam ilyen boldognak. Biztos lehetsz benne, hogy azért pont te, mert szeret téged.-könyökölt fel.-Őt nem érdeklik a C bagázsba tartozó lányok. Azok a lányok egyáltalán nem a típusai, pedig azok a libák azt hiszik, hogy van esélyük.-forgatta a szemeit.-Biztos be fognak próbálkozni nála, de nem kell Ian miatt félned, ő nem fog bedőlni nekik! Most már aludj!-paskolta meg a karomat.-Holnap lesz a nagy napod és úgy kell végig vonulnod a folyosón, mint egy királynő. Nem szabad, hogy Ian kialvatlanul lásson és pláne nem szabad, hogy elbizonytalanodj. Minden rendben lesz.
-Köszönöm Jenni.-fordultam a másik oldalamra és néhány perc múlva elnyomott az álom." 



Reggel háromszor nyomtam ki a telefonomon az ébresztést. A másfél hetes szünet után semmi kedvem nem volt kimozdulni az ágyból. Jenni ugyanolyan nyúzottan kelt, mint én.
-Mi a fene történt?-ásítozott nagyokat.
-Azt hiszem már reggel van.-dünnyögtem én is.
-Milyen nap van?-túrt a hajába kómásan.
-Öhm... Hétfő.-gondolkodtam el egy pillanatig.
-Basszus ma már suli.-húzta el a száját.
-Azta, tényleg. Siessünk mert el fogunk késni.-rúgtam le magamról a takarót.
Egy gyors reggelit követően egymás után elfoglaltuk a fürdőszobát. Már így is hatalmas volt a torlódás, hiszen két lánynak több idő kell, de még a bátyám is megjelent az ajtóban.
-Jajj lányok, nagyon szépek vagytok, de már tényleg kellene a fürdő, én még le sem zuhanyoztam.-állt egy szál pizsamanadrágban az ajtófélfának dőlve.
-Igyekszünk.-csaptam rá az ajtót és folytattam a szempilla spirálozást.
-Jujj.. Láttad?-suttogott kipirulva Jennifer.
-Mit is?-pillantottam rá.
-Hát.. Tudoood, hogy nem volt rajta póló.-jött zavarba.
-Haha.-nevettem fel.
-Ajj, tudtam, hogy nem kellett volna neked elmondani, hogy belezúgtam.-hajtotta le a wc tetőt, majd ráhuppant.
-Mert?-fordultam felé a tőlem telhető leggyorsabban.
-Mindig mosolyogsz rajta, meg ki is nevetsz.-szontyolodott el.
-Ez butaság Jenni.-guggoltam le elé.-Akkor is nevettem volna, ha nem Dave-ről van szó.
-Persze, ezt csak úgy mondod.-legyintett.
-Komolyan beszélek.
-LÁNYOK!!!-dübörgött az ajtón a bátyám.
-Kész vagyunk.-nyitottuk ki az ajtót egyszerre.
-Na, végre.-csörtetett be a fürdőbe, majd az ajtó hatalmas csapódással bezárult mögötte.
Azt hinné az ember, hogy ha már alapból késésben van, akkor ettől rosszabb már nem jöhet. Sajnos a mi esetünkben ez egy hatalmas nagy tévedés volt. Ugyanis Jenni eltüntette az egyik tankönyvét, amit legalább 20 percen keresztül kerestünk, de nem jártunk sikerrel.
-Biztos, hogy elhoztad magaddal? Nem hagytad otthon?-toltam vissza a helyére az ágyamat.
-Várjunk csak.-kapta fel az asztalomról az órarendet.-Ma nincs is fizikánk.-nevetett fel.
-Ezt nem hiszem el.-rogytam le az ágyamra, miközben belőlem is előtört a nevetés.-Hát, ez szuper.
A következő probléma abból adódott, hogy még mindig pizsamában voltunk és én nem találtam azt a felsőt, amit a "nagy napra" akartam felvenni.
-Dave, tényleg nem került a te ruháid közé?-rontottam be már sokadszorra az ő szobájába.
-Komolyan úgy nézek ki, mint aki felvenne egy lila, kivágott felsőt?-forgatta a szemeit.
-Pink! A felsőm színe, pink!-ordítottam.
-Felőlem hupikék is lehet, de én már indulok is, nem akarok miattad elkésni.
-Ne csináld már! Én addig biztos, hogy nem megyek el itthonról, amíg meg nem találom  pink felsőmet.-rohantam vissza a szobámba és ismételten küldtem egy "5 perc és kint vagyunk a ház előtt" üzenetet Ian-nek.
-Meglett?-kutatott a szekrényemben Jenni.
-Nem.-görbítettem le a számat.
-Keressük!-látott neki újból a ruháim túrásának.
-Hagyd...-legyintettem.-25 perc múlva becsöngetnek. Sietnünk kell.
-Itt van!-rántotta elő a polcom leghátuljáról a keresett ruhadarabot.
-Végszóra.-mosolyodtam el.-Köszi.-kaptam magamra a felsőt.
-Gyerünk. Ha futunk, legkésőbb 55-re ott is vagyunk.
A cipőfelvétellel nem akadt problémánk. Már meg is lepődtem rajta, hogy ezzel kb. két perc alatt megvoltunk. A kapuban egy gyors csókot váltottunk Ian-nel és már indultunk is az iskolába. Az utat futólépésben tettük meg, így becsöngetés előtt 2 perccel szó szerint beestünk az osztálytermünkbe, ugyanis Jenni-nek kikötődött a cipőfűzője és megbotlott benne. A hiper-szuper belépőm nem pont úgy alakult, ahogyan elterveztem. Viszont a késésünknek köszönhetően további 45 percet nyertem magamnak, hogy felkészüljek a kínos jelenetre az iskolaudvaron. Természetesen, ha valamit nagyon szeretnénk halogatni az a lehető leghamarabb bekövetkezik. Így volt ez velem is. A mindig nagyon hosszúnak és unalmasnak tűnő földrajz óra most pillanatok alatt elrepült és már kezdetét is vette a szünet. Ian-nel kézen fogva indultunk ki az udvarra és nagy meglepetésemre senkinek nem volt olyan furcsa ez a helyzet, mint nekem. A többi diák nem fordított ránk különösebb figyelmet. Egy megszokott párosként hatottunk a suliban. A focipálya szélén egy üres padon foglaltunk helyet Jennivel és Ian-nel. Egy kissé elkalandoztam és a pálya túloldalán csacsogó és sűrűn felénk pillantgató Christinát, Claire-t, Camelia-t és Celestinát néztem. Kiolvastam a tekintetükből, hogy valamin nagyon jól szórakoznak. Mivel az esetek 90%-ban rajtam akadt meg a szemük, ezért biztosra vehettem, hogy én vagyok a téma. Milyen buta lányok ezek?! Még arra sem jöttek rá, hogy mennyire feltűnően beszélik ki a többieket. Az elkalandozásomból Jenni rázott vissza azzal, hogy a könyökével oldalba bökött.
-Figyi, ne foglalkozz velük! Hülye libák.-suttogta a fülembe, hogy a másik oldalamon ülő Ian ne halhassa.
-Igen, tudom.-erőltettem magamra egy mosolyt.
Az órák viszonylag eseménytelenül teltek. A tanárok igyekeztek felhívni a figyelmünket arra, hogy már vége van a lazsálásnak és a kilencedikes beszoktatás is régen megszűnt, szóval érdemes lenne elkezdenünk tanulni. Persze minket, diákokat az iskolának a tanulás része kevésbé érdekelt, ugyanis mindenki a szünetben történteket igyekezett megosztani a tőle legtávolabb ülővel. Ennek meg is lett a böjtje, ugyanis Paul Watson nem nézte jó szemmel a folyamatosan beszélgető és viháncoló osztályt, így egy történelem röpdolgozattal zártuk a napot. Nem mondom, hogy mindent tudtam, mert természetes, hogyha felbosszantasz egy tanárt, akkor nem a legegyszerűbb kérdéseket teszi fel a dolgozatban, de szerintem meg lesz a 3-as. Pláne, hogy Jennivel szinte az egész dolgozatot megbeszéltük. Volt rá lehetőségünk, amíg Paul az első sorban puskázó Ashley-vel és Peter-rel kiabált. Órák után Jennitől hamar elköszöntem, mert az anyukája jött érte, hogy együtt menjenek vásárolni, míg Ian-nek el kellett vinnie egy papírt az osztályfőnöknek, ezért egyedül várakoztam az iskola előtt.  A napomat gondoltam végig és azon agyaltam, hogy mennyire tartottam a többik véleményétől, akik nem, hogy rossz szót nem szóltak, de áldásukat adták ránk és szeretnék, ha sokáig együtt maradnánk Ian-nel. Túl hamar örültem a dolgoknak, ugyanis a következő percben viháncolva haladt el mellettem Christina, Claire, Camelia és Celestina. Természetesen nem bírták megállni szó nélkül.
-Hm... Hogy is kérdezzem, amit szeretnék?-csavargatta egy hajtincsét Camelia.
-Mondjuk gyorsan? Mert igazán nincs kedvem hozzátok.-tettem karba a kezemet.
-Ohh... csak nem programod van Ian-nel?-kuncogott gúnyosan Claire.
-Áh.. Szóval erről van szó.-mosolyodtam el, de legbelül éreztem, hogy mindjárt rosszul leszek. Senki nem volt a közelben, aki megvédhetett volna ettől a négy kígyótól, így csak magamra hagyatkozhattam.
-Mikor történt a baleset?-nézett rám nagyokat pislogva, a műszempilláitól alig látó Celestina.
-Miféle balesetre gondolsz?-húztam tovább az időt. Közben abban reménykedtem, hogy Ian minél hamarabb végez az osztályfőnöknél és kiment ebből a kínos helyzetből.
-Arra gondolok, hogy Ian mikor veszítette el a látását, hogy ilyen lányokkal foglalkozik, mint te?-folytatta Celestina.
-Le kell, hogy romboljam az illúziótokat.-néztem végig a négy lányon.-Már lassan két hete egy párt alkotunk és SENKI nem zavarhat be a képbe.-most én mosolyodtam el gúnyosan.
-El sem tudom képzelni, hogy mit eszik rajtad Ian.-mért végig tetőtől-talpig Christina, majd elfintorodott.-Én teljesen biztos vagyok benne, hogy 1 hónap után észhez tér és meglátja, hogy Celestina mennyivel szebb és észreveszi, hogy az én drága barátnőm már milyen régóta szerelmes belé.
-Hát azt várhatja a te "drága barátnőd".-gúnyoltam ki.
-Szerintem még max. 1 hét és lapátra tesz.-legyintett Claire.
-Ja, csak egy újabb strigula kell neki.-helyeselt Camelia.
-Nem érdekel a véleményetek.-nyeltem egy nagyot.
-Ugyan kérlek.-legyintett megint Claire. Lassan kezdem azt hinni, hogy valami rángási görcsei vannak a karjában.-Látom, hogy mindjárt elsírod magad. Te még gyerek vagy Georgina, nincs szükséged pasira. Pláne nem olyanra, mint Ian, aki sokkal jobbat érdemel nálad. Menj haza barbie babázni.
-Majd én eldöntöm, hogy ki az akit megérdemlek.-állt meg lazán mellettem Ian és átölelte a derekamat.
Hirtelen hatalmas kő esett le a szívemről és ezután a néhány kínos perc után ismételten biztonságban éreztem magam.
-Öhm... Ian... Szi... Szia..-jött zavarba Celestina.-Én nem... Mi nem...
-Nem érdekel lányok.-állította le őket.-Ha valami problémátok van velem, vagy a magánéletemmel, akkor azt velem beszéljétek meg és hagyjátok ki belőle Georginát.-szorított magához még erősebben.-Remélem, ez nem túl nagy kérés. Mellesleg megjegyezném, hogy egyáltalán nem érdekel a véleményetek, ugyanis majd én eldöntöm, hogy ki az akivel boldog vagyok, szóval jó lenne, ha nem komplikálnátok túl a dolgokat. Kösz!-azzal hátat fordított a "sátánoknak" és magával húzva elindult. Néhány percig csendben sétáltunk egymás mellett, majd én törtem meg a csendet.
-Köszi.
-Nem kell megköszönnöd. Alap.-mosolygott le rám, majd adott egy puszit a fejem tetejére.
-Figyelj...-álltam meg előtte további pár perc után.-Kérdezhetek valamit?
-Hm??-nézett rám félig felhúzott szemöldökkel.
-De őszintén válaszolj!-fúrtam a tekintetemet az övébe.
-Kezdesz megijeszteni.-engedte el a kezemet.
-Miért pont én?-böktem ki végül, némi habozás után.
-Ezt most nem teljesen értem.-túrt bele a hajába.
-Úgy értem miért pont engem választottál, amikor bármelyik lányt megkaphatnád az évfolyamon?-tördeltem az ujjaimat zavaromban.
-Komolyan kérdezed?-hökkent meg egy pillanatra, majd láttam, hogy néhány dolog átfut az agyán.-Mivel traktálták tele a fejed?-tette karba a kezét.
-Mi?-gondolkodtam el.-Ja, nem.-esett le a dolog.-Nem Claire-ék miatt kérdezem.
-Hát jó. Tényleg érdekel?-adta meg magát.
-Ühüm.-bólintottam és elégedetten elmosolyodtam.
-Szóval... Mivel a gólyanapon nem voltál, ezért kíváncsian vártam az első tanítási napot, hogy találkozzak azokkal az arcokkal, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak jönni. Aztán megjelent egy szőkésbarna hajú lány Jennivel az ajtóban...
-Ez lennék én?-szakítottam félbe.
-Pontosan.-mosolyodott el.
-De várjunk csak...-gondoltam végig a hallottakat.-Azt mondtad, hogy szőkésbarna?
-Igen.-húzta ravasz mosolyra a száját.
-De, te akkor le Szösziztél.-emlékeztem vissza arra a felejthetetlen percre, amikor életemben először megláttam Ian-t.
-Pontosan.-bólintott.-Figyelemfelkeltés volt a cél. Azt akartam, hogy megjegyezz, mert én már akkor megjegyeztelek és még a nevedet sem tudtam.
-Hát, bejött a terved.-jöttem zavarba.-Az biztos, hogy megjegyeztelek.
-Még az sem érdekelt, hogy eleinte ki nem állhattál a folytonos nyomulásom miatt. Egyszerűen nem tudtam anélkül elmenni melletted, hogy hozzád ne szóljak. Aztán Jennivel tök jóban lettetek és ez nekem is örömömre szolgált, mert azt már tudod, hogy Jennivel eddig is ismertük egymást, így nagyon sokat mesélt rólad.
És, hogy a kérdésedre válaszoljak: Már többször is volt dolgom olyan lányokkal, mint Camelia és társai, de meguntam őket. Mind egyformák és nincs bennük semmi egyedi. Szerintem egyáltalán nem szépek a szinte fehér hajaikkal, műanyag szempilláikkal, 10 cm-es sarkaikkal és hosszú karmaikkal. Engem csak te érdekelsz Georgina Blaze és örülnék neki, ha nem dőlnél be azoknak a buta libáknak.-döntötte a homlokát az enyémnek.
-Hűűű...-nem tudtam levakarni a fejemről a buta vigyort.-Örülök, hogy nem csak egy strigula vagyok a sok közül.
-Ezt inkább nem is akarom tudni, hogy honnan szedted.-mosolyodott el, majd az ajkait az enyémre tapasztotta és hosszasan megcsókolt.

Otthon senkit nem találtam, ezért egy hatalmas szendvics társaságában ültem le tanulni a holnapi kémia dolgozatra. Már épp azon agyaltam, hogy miért ver engem az isten ilyen tantárgyakkal, amikor ajtócsapódást hallottam, így némi szünetet beiktattam a magolásba és lesiettem a lépcsőn.
-Szia apa. Milyen volt a napod?-álltam meg a cipőt cserélő férfi mögött.
-Szervusz kislányom. Hosszú és fárasztó. Neked? Mit szóltak a többiek az új szerelmespárhoz?-kacsintott egyet, majd elindult a konyha felé.
-Egész jól fogadták.-ültem le mellé.
-Kérsz?-nyújtott felém egy fél szendvicset.
-Nem, köszi. Már ettem.
Apa bólintott egyet és beleharapott az előbb felkínált kenyérszeletbe.
-A bátyád?-nézett az emelet felé.
-Nem tudok róla.
-Nincs itthon?
-Nincs. Még ma nem láttam, csak reggel, amikor elment itthonról.
-Biztos kibékültek Ben-nel.-ivott bele egy bögre tejbe.
-Lehet.-borzongtam meg egy pillanatra, amikor felfogtam a szavak súlyát és rájöttem, hogy ha tényleg békülés van a láthatáron, akkor Ben megint rendszeres része lesz a mindennapjainknak.
-Valami baj van?-nézett rám apa féloldalasan.
-Hüm? Ja, nem nincs semmi, csak elgondolkodtam.
-Ne aggódj! Dave nem engedné, hogy Ben bármit is tegyen veled. A bátyád nagyon szeret téged.
-Tudom.-mosolyodtam el.
-Anyád hívott ma.-kent meg egy újabb kenyeret gondterhelten.
-Mit akart?
-Irántad érdeklődött.
-Miért nem engem hívott?
-Fogalmam sincs, de szeretném, ha lecsitulna az ügy és mindenki élné tovább az életét és nem lenne rendszer ebből az egészből. Ne haragudj Georgi, de én már teljesen jól megvoltam Bella nélkül.
-Én is.-mosolyodtam el.-Az őszi szünet mindenkinek megbolygatta az életét és sajnálom, mert ez az egész az én hibám. Ha nem költözök ide, akkor lehet, hogy soha többé nem látjátok egymást.
-Ne butáskodj Georgina. Nem úgy értettem. Neked nagyon örülök és annak is, hogy itt laksz velünk, csak édesanyáddal nem hiába váltunk el.
-Tudom és megpróbálok beszélni vele. A tudtára adom, hogy nem akarunk újra egy család lenni és mindenkinek jobb, ha tartjuk a megszokott távolságot.
-Köszönöm. Tudtam, hogy megérted.
A beszélgetésünket Dave megérkezése szakította félbe.
-Sziasztok. Örülök, hogy egy helyen találtalak benneteket.-vigyorgott ránk.
-Hűha. Ez komolynak hangzik.-dőlt hátra a széken apa.
-Valamit el kell mondanom nektek. Jó híreim vannak.
-Kibékültetek Ben-nel?-fészkelődtem a székemen.
-Dehogy. Aki a húgom ellen tesz valamit, azzal sosem fogok kibékülni. Ezt megígérhetem.
-Akkor tényleg jó híreid lehetnek.-mosolyodtam el.
-Igen. Szóóóval...
-Jó, jó. Halljuk!-türelmetlenkedett apa.
-Van egy barátnőm...