21. rész. Elhúzódott beszélgetés

"-Ne sírj!-emelte meg az államat.-Együtt kitalálunk valamit.
-Ígéred?-suttogtam.
-Ígérem.-hajolt hozzám közelebb Ian. Majd az egyik kezével beletúrt a hajamba, miközben hosszasan megcsókolt.
-Georgina?-hallottam meg egy ismerős hangot a lépcső irányából, mire hirtelen szétrebbentünk.
-Dave?-néztem rá furán, majd egy kicsit elvörösödtem.
-Ian?-lépett le még egy lépcsőfokot egy számomra ismeretlen alak. Első ránézésre nem tudtam hova tenni a dolgot. Oda-vissza pillantgattam, hol Ianra, hol az ismeretlenre. Majd, amint jobban megnéztem őket láttam a hasonló vonásokat. Ezek szerint ő lenne Ian bátyja? Aztán még egy pillantást vetettem a 17 körüli srácra és összeállt bennem a kép. Már tudtam, hogy honnan olyan ismerős. Tudtam, hogy nem is olyan ismeretlen, mint amilyennek hittem...."

-B.. Ben?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Ti ismeritek egymást?-nézett meglepetten Ian, hol rám, hol a testvérére.
-Ööö... Mondhatni.-állt meg előttünk Ben.
-Úgy látom van mit megbeszélnetek. Ha gondolod, mi el is mehetünk.-fordultam Ian felé.
-Ne butáskodj! Maradj csak. Vagyis maradjatok.-pillantotta meg a mosdóból visszaért barátnőmet Ben.-Szóval mi ez az egész öcsikém? Mesélj csak!-veregette meg Ian vállát, majd lehuppant a szemközti fotelbe.
Én Jenni és Ian között ültem a kanapén és mosolyogva a barátnőmet néztem, aki lopva az ajtó felé pillantgatott. Követtem, hogy merre néz és még csak ekkor tudatosult bennem igazán, hogy a bátyám még mindig egy helyben áll.
-Gyere Dave! Ülj le te is közénk.-paskolta meg Ben a mellette lévő fotel karfáját.
-Naná, hogy maradok.-ugrott bele az ülőgarnitúrába.-Még csak most fog beindulni a buli. Ki nem hagynám!-pacsizott össze Bennel.
-Először én kérdezek! Mikor értél haza bátyuskám?
-Délután érkeztem. Törölték a holnapi járatot. Így választhattam. Vagy ma, vagy holnapután. Hát ennyi!-tárta szét a karjait, rövidre zárva a témát.-Most már kérdezhetek vagy még van valami? Mert az én kérdéseim szerintem fontosabbak.-mosolygott rám Ben.
-Még egyet! És utána azt kérdezel amit akarsz!-alkudozott Ian.-Mióta ismeritek egymást Georginával?
-Pár hónapja...-gondolkozott el.-Dave azon a héten mutatta be nekem, amikor ideköltözött.
-Én erről miért nem tudtam?-nézett hol rám,hol a bátyjára.
-Ember, eddig a percig azt sem tudtam, hogy van csajod. Te most kajak azon húzod fel magad, hogy ismerjük egymást?-röhögött fel Ben.
-Igaza van Ian.-helyeseltem.-Nem tudtam, hogy Ben a bátyád.
-Viszont, ha már itt tartunk.-kezdte Ben.-Mióta is vagytok együtt? 
-Vasárnap óta. Azután akartam elmondani, miután hazajöttél.
-Hű, hát sokáig öcskös!-mosolyodott el Ben.-Te nem tűnsz túl meglepettnek.-fordult Dave felé.-Tudtál róluk?
-Ja , persze.-bólintott a bátyám.-Őszintén én már hamarabb tudtam, mint ők.
-Mi?-kérdeztük egyszerre Ian-nel.
-Bocs Gina, de ez az igazság!-tárta szét a karját.-Még a vak is láthatta, hogy év eleje óta húzzátok egymás agyát.
-Én nem is...-dadogtam.
-Jó, tök nyolc. Úgyse fogod bevallani még magadnak sem.-zárta le a témát Dave.
-Khm...-köhintett Jennifer.
-Mondjad Jenni.-mosolyogtam a barátnőmre, akit néhány percig el is felejtettünk.
-Csak izé.. Tökre megszomjaztam ebben a nagy beszélgetésben.
Ez azért vicces volt, mert ő ez idő alatt meg sem szólalt. 
-Ott a poharad az asztalon. Igyál! Nem kell engedélyt kérni.-fogta a fejét Ian és láttam rajta, hogy alig bírja visszatartani a nevetést.-Tudod Jenni, érezd magad otthon! Nem kell mindent megkérdezned. Lazulj egy kicsit!
-Ó, oké.-azzal Jennifer lejjebb csúszott a kanapén, majd feldobta a lábát a dohányzó asztalra és beleszürcsölt a narancslevébe.
-Na, ez már valami.-biccentett Ian.
És kész kitört belőlünk a röhögés. A következő óra hamar elszaladt. Nagyon sokat nevettünk és Ian-nek is sikerült mindent megbeszélnie Ben-nel.
-Szerintem én lassan lépek.-állt fel Dave.-Iszonyat későre jár.
-Igazad van.-helyeseltem.-Mi is megyünk.
-Remélem anya nem akadt ki nagyon.-nézett ijedten az órájára Jenni.-Másfél órája otthon kéne lennünk.
-Akkor siessünk!-pattantam fel gyorsan, mert nem akartam, hogy a barátnőm miattam kerüljön bajba.
-Kikísérlek titeket.-nyúlt a kabátja után Ian.
-Akkor majd dumálunk.-rázott kezet Ben a bátyámmal.-Örülök, hogy megint találkoztunk.-mosolygott rám.
-Én is.
-Figyeljetek!-nézett Dave rám majd Jenniferre.-Nem akarom, hogy ilyen későn, vagy korán.... Attól függ kinek mi. Szóval nem akarom, hogy egyedül bolyongjatok. Elkísérlek titeket.
-Oké. Azt megköszönjük.-bólintottam, mert úgy láttam, hogy Jenni sokkot kapott, így csak én tudtam válaszolni.
-Sziasztok.-köszönt el tőlünk Ben.
-Csá tesó, majd beszélünk.-intett vissza Dave.
-Szia.-köszöntünk egyszerre Jennivel.
-Akkor jó éjt nektek!-adott egy gyors puszit Ian a kapuban.- Majd beszélünk. Sziasztok!
-Szia Ian.-mosolygott Jenni.
-Hali.-biccentett Dave.
-Majd reggel.-köszöntem el.
Elindultunk a hűvös őszi éjszakában és reméltük, hogy minél hamarabb a meleg szobában tudhatjuk magunkat. Jennifer egész úton csendben lépkedett. Bár az utcai világítás hatására láttam, hogy teljesen vörös. A kapujukban elköszöntünk Davetől és megköszöntük, hogy elkísért minket. Óvatosan kinyitottuk az ajtót és lábujjhegyen besomfordáltunk a házba. Olyan halkan mozogtunk, hogy még a betörők is megirigyelhetnék a mozgásunkat. Halkan szedtük a lépcsőfokokat, amikor egy kattanással valaki feloltotta a nappaliban a lámpát.
-Lányok,lányok.-rázta a fejét Jenni apukája.-Nektek semmit nem mond az, hogy óra?
-Sajnáljuk apa. Mi siettünk, ahogy csak tudtunk.-védekezett Jenni.
-Rendben kislányom, de azért egy sms-t igazán küldhettél volna.
-Tudom, és ne haragudj! Legközelebb nem fordul elő.
-Elnézést kérek! Az egész az én hibám!-kapcsolódtam be a beszélgetésbe, mert nem akartam, hogy Jenni egyedül vigye el a balhét.
-Tekintsük meg nem történtnek a dolgot. Jó?-mosolyodott el a férfi.-Anyádnak nem kell róla tudnia, majd azt mondjuk, hogy 23:00-kor már itthon voltatok.
-Úúú, apa köszönjük.-adott neki két puszit Jenni.
-Na de most már sipirc az ágyba!
-Sietünk!-futottunk felfele a lépcsőn, de közben alig bírtuk visszatartani a nevetést.
-Hjajj, fiatalok!-hallottunk magunk mögül egy halk sóhajt.
Ezért bírjuk ennyire Jenni apukáját. A mogorva külső mögött egy nagyon rendes apuka, aki megérti a kamaszokat. A szobába megérkezve lerogytunk az ágyra és kitört belőlünk a nevetés.
-Huhh, ez meleg volt.-kacagott fel Jenni.
-Még szerencse, hogy az anyukád hamar elalszik.-mosolyogtam.
-Hát, ja.
Gyorsan mind a ketten letusoltunk majd, tanácstalanul feküdtünk a szobában.
-Minden álom kiment a szememből.-kuncogtam.
-Az a baj, hogy nekem is.-hasalt fel az ágyon Jenni.-Mi lenne ha néznénk valami filmet?
-Benne vagyok.
Olyan sokáig variáltunk, hogy mit is nézzünk, hogy mire neki kezdtünk, körülbelül 10 percig jutottunk és mind a ketten bealudtunk. Majd legközelebb megnézzük.


-Georgina! Georgina! Georginaaaaa!
-Mi a...?-ásítottam egy nagyot.
-Azt mondtad, hogy játszunk!-huppant le az ágy szélére Jessica.
-Mennyi az idő?-dörzsöltem meg a szememet.
-Elég késő ahhoz, hogy játszunk.-felelt frappánsan a kislány.
-Adsz még egy fél órát, hogy összeszedjem magam?-mosolyogtam rá.
-Jó, de nem többet.-adta be a derekát.-Megígérted, hogy játszunk. Tudod, az ígéret szép szó...
-Ha betartják az úgy jó.-ült fel Jenni kómásan az ágyon.-Tudjuk töprincs, tudjuk.
-Naaaa, siessteket! A szobámban várlak titeket.-szaladt ki Jessica egy babábal az ölében.
-Már értem, hogy neked miért nincs szükséged ébresztő órára.-nevettem.
-Hát, ja. Azt sem tudom, hogy hány óra van. És az a legviccesebb az egészben, hogy szünet van.-forgatta a szemeit Jennifer.
-Most már mindegy. Úgy látszik ebben a szünetben sosem tudok egy jót aludni.-legyintettem.
-Szerintem készülődjünk, mert ha visszajön és meglát minket pizsamában hiszti rohamot kap.-kuncogott.
-Azta..-blokkoltam le egy pillanatra, amikor a telefonom után nyúltam.
-Mi a baj?-nézett rám Jenni ijedten.
-Reggel hat óra múlt három perccel.-ráztam meg a fejem.-Szokott a testvéred aludni?
-Lehet, hogy insomniás.-legyintett és kibotorkált a szobából.
Tényleg nem akartam felbosszantani egy 5 éves kislányt, ezért sietősre vettem a dolgot és egy gyors reggeli, majd fogmosás után bekopogtam a szobájába.
-Gyere, már Leila hercegnő vár.-nyitotta ki nekem az ajtót Jessica.-Te leszel a csúnya sárkánnyal, aki el akarja rabolni a hercegnőt. Te pedig.-mutatott Jennire.-A herceggel leszel, aki kiszabadítja majd a fogságba esett királykisasszonyt.
-És te?-pislogott értetlenül Jennifer a húgára.
-Te buta! Hát én leszek a királylánnyal.-oltotta le a nővérét.
Szinte alig bírtam visszatartani a nevetést. A következő percekben neki kezdtünk a játéknak,ami nem ment túl zökkenő mentesen. Jessica és Jenni is a saját igazát fújta. Elnéztem a 15 éves barátnőmet, ahogyan a nála tíz évvel fiatalabb húgával vitatkozik, hogy ki legyen a pónilóval és rá kellett jönnöm, hogy Jennifer egy érett kilencedikes.
-Megmondalak anyának!-pattant fel Jessica.
-Csak nyugodtan.-tárta szét a karját Jennifer.
-De akkor baj lesz!-tette csípőre a kezét.
-Óóó, igen?-húzta fel magát a barátnőm.-És ha én ezt most elveszem?-nyúlt a ló után és feltette a szekrény tetejére.-Úgysem éred el!
-Jenni!-köhintettem, mert már nem bírtam tovább hallgatni a veszekedésüket.
-Te is szeretnél a pónilóval játszani?-fordult felém idegesen.
-Ööö... Nem.-néztem rá furán.-Miért nem adod neki vissza? Hiszen az övé. Had játszon vele.
-De én is azzal akartam lenni.-duzzogott.
-Jenni néha komolyan elgondolkodom azon, hogy hány éves vagy.-fogtam a fejem hitetlenül.
-Jó, nesze.-dobta meg a húgát a pónival.
-Ez fájt!-szaladt ki a szobából sírva a kislány.
-Nem így gondoltam. Szépen is odaadhattad volna neki.
-Ez most mire volt jó?-állt meg az ajtóban néhány perc múlva Jenni anyukája, karjában Jessicával.-Kérj tőle bocsánatot!
-Anyaaa!-forgatta a szemét.-Még mit nem!
-Veled nem játszok többé! Csak Georginával.-szipogott a kislány.
-Nem is kell!-csörtetett ki a szobából Jenni, majd én is utána rohantam.
-Várj! Ne veszekedjetek már! Ez csak egy hülye póni.
-De mindig neki adnak igazat!-huppant le a szőnyegre.
-Jennifer, hiszen ő a kisebb. Nem szabad emiatt haragudnod rá, sem a szüleidre.
-Tudom, de, akkor is bánt, hogy mindig az van amit ő akar. Most nem a pónilóról beszélek, mert az tök nyolc.-legyintett.-Hanem úgy általában, mindenről.
A barátnőm kiöntötte nekem a szívét. Végül arra jutottunk, hogy nem fog kiszúrni a húgával és ha még mindig bántja őt ez az egész, inkább a szüleivel beszéli meg. Megebédeltem náluk, de lassan úgy éreztem, hogy mennem kéne.
-Köszönöm, hogy itt aludhattam.-fordultam a szüleihez.
-Bármikor szívesen látunk!-pakolt le az asztalról Jenni anyukája.
-Rendben. Ezt észben tartom.-mosolyogtam, majd az ajtó felé indultam.
-Kikísérem őt, mindjárt jövök!-kapott fel egy bélelt pulóvert Jenni.
-Rendben, de ne maradj sokáig, nehogy megfázz.-szólt utánunk az apukája.
-Csókolom és köszönök mindent.-mosolyogtam vissza.
-Jajj nem vagyunk mi még olyan öregek.-kapott a fejéhez Jenni anyukája.-Nyugodtan köszönj sziával.
-Oh.. Oké.-bólintottam.-Akkor sziasztok.-intettem-Te pedig.-guggoltam le a húga mellé.-Ne veszekedj a nővéreddel.-mosolyogtam rá, majd adtam neki egy puszit.
-Oké.-bólintott és megölelte a nyakamat.
-Na gyere Jessica, itt a délutáni alvás ideje.-kapta fel a porontyot az apja.
A kapu előtt elbúcsúztam Jennitől és megígértem, hogy a szünetben még biztosan összehozunk valami programot. Megnyugtattam, hogy nem engedem anyunak, hogy magával rángasson. Majd biztosítottam róla, hogy este még hívom, hogyan sült el a délutánom. Végül hosszas beszélgetés után haza indultam.Tény, hogy csak néhány utcával arrébb lakom, azonban a zuhogó esőben egy örökké valóságnak tűnt a hazaút. A szél süvített és még a kapucnim alá is befújta a hideg esőcseppeket. A szempilláim összeragadtak és a szám is teljesen kiszáradt a széltől. Nagyokat pislogva nyitottam ki a kaput, majd percekig nyomtam a csengőt mire a bátyám hajlandó volt kinyitni a bejárati ajtót.
-Azt hittem, hogy be sem engedsz!-prüszköltem csapzottan.
-A fejemen volt a füles. Semmit nem hallottam, csak a számváltásnál tűnt fel a csengő.
-Óóó vagy úgy. Még jó, hogy nem a több órás válogatást hallgattad.-rángattam le magamról a csuronvizes pulóvert.
-Úú.. Ennyire esik?-nézte furán az összetapadt hajtincseimet.
-Ha kibámészkodtad magadat hozhatnál egy hajszárítót!-fújtam rá idegesen.
-Hűha, asszem valaki ideges.-húzta fel a fél szemöldökét.
Szinte szavak nélkül megértettük egymást, ugyanis a következő percben elég csúnyán nézhettem Davere, hiszen ez volt a következő mondata.
-Jó, jó. Hozom már, csak nyugi.
Megkönnyebbülés volt levenni magamról az átázott ruhákat. Hajszárítás után újból embernek éreztem magamat.
-Apa és anya?-fordultam körbe,amikor tudatosult bennem, hogy csak ketten vagyunk itthon.
-Apa még nem ért haza munkából, anya pedig... nos. Nem tudom.-vonta meg a vállát némi töprengés után Dave.-Ma még nem láttam.
-Elment?-csillant fel a szemem.-Úúúú.. lehet haza ment!
-Nos, nem is vártam tőled semmi más reakciót!-köszörülte meg a torkát anya mögöttem.
-Ööö..-blokkoltam le egy pillanatra.
-Ha nagyon tudni szeretnéd a városban voltam. Kíváncsivá tettél, hogy miért szeretsz ennyire itt élni, ezért úgy döntöttem, hogy ma szétnézek egy kicsit.
-Anya...-kezdtem volna, hogy megmagyarázzam, hogy az előbbi hirtelen mondatokat nem is úgy gondoltam. De nem jött ki egy szó sem a torkomon. Miért hazudjak? Miért hitessem el vele, azt amiről saját magam is tudom, hogy hülyeség? Inkább nem szóltam semmit. Az utóbbi napokban már eleget bántottuk egymást. Nincs szükségem egy újabb veszekedésre.
-Most már itthon leszel?-törte meg a csendet anya.-Vagy az egész őszi szünetben előlem menekülsz és minden nap más osztálytársadnál alszol?
-Nem megyek sehová.-böktem ki.
-Remek. Akkor tudnál rám szánni egy órácskát?-tette karba a kezét.-Beszélnünk kel...
Igen a gyerekek egyik legrettegettebb mondata: "Beszélnünk kell!". A legrégebbi rosszalkodásoktól kezdve minden eszedbe jut, hogy mit csináltál. Ez esetben most tudtam, hogy nem ilyesmiről van szó. Tisztában voltam vele, hogy mire megy ki ez az egész. A költözés.... Hirtelen a torkomban dobogott a szívem. Tudtam, hogy el fog jönni ennek a beszélgetésnek az ideje. És féltem tőle. Na nem a beszélgetéstől. Hanem attól, hogy mi lesz a vége...

20. rész. Nem várt találkozás

"Jenni-re igazán csajos darabokat erőszakoltam rá. Ő nem igazán örült a bélelt harisnyának és a farmer szoknyának, de szerintem nagyon jól áll rajta. Az ő szerinte megfelelő cipzáros hosszú ujjú helyett, pedig, egy a harisnyával színben passzoló kötött felsőt tukmáltam rá. Igazán jól nézett ki! Negyed óra múlva készen is álltunk az indulásra. Lesiettünk az előszobába és elköszöntünk a szüleitől. Már épp guggolva a cipőmet kötöttem amikor két kéz átölelte a derekamat..."


Hirtelen felpattantam és tettem egy száznyolcvan fokos fordulatot.
-Jujjj! Megijedtél?-kacagott fel egy éles hang.
Rögtön megismertem a barátnőm húgát. Ha nem is tudnám, hogy rokonok, még akkor is ráismernék. Rettentően hasonlítanak egymásra. Zöld szem, göndör fürtök, világos bőr. Mint két tojás.
-Jessica, ez nem volt vicces!-ingattam a fejem, de közben nem bírtam ki mosolygás nélkül.-Megijesztettél.
-Ez volt a célom.-kuncogott.
-Na, gyere ide.-ragadtam meg a hóna alatt és megpörgettem őt a levegőben. Végül adtam egy puszit a göndör fürtjeire.
-Hallottam, hogy ma itt alszol.
-Bizony.
-Majd babázol velem?-csillant fel a szeme.
-Ha szeretnéd.-simítottam ki egy hajszálat az arcából.
-Képzeld, a szülinapomra kaptam egy új babát. Van rózsaszín hajpántja is.
-Na, majd megmutatod.-mosolyogtam.-Hány éves is lettél?
-Öt.-mondta, majd az egyik kezét feltartotta, hogy azzal is mutassa a korát.
-Hűha, már milyen nagylány vagy.
-Bizony.-helyeselt Jessica.-Nemsokára én is mehetek iskolába.
-Figyelj töprincs, mi most sietünk, de majd holnap játszol Georginával oké?-guggolt le a húga elé Jennifer.
-Nem este?-szontyolodott el a kislány.
-Későn érünk haza. Akkor te már rég aludni fogsz.-puszilta meg a homlokát.
-És ha ébren maradok?-nézett rám nagyokat pislogva.
-Akkor holnap fáradt leszel és kivel fogok én babázni?-néztem rá riadtan.
-Oké, hamar lefekszek és holnap játszunk teázósat. Kikészítem a babaházamat meg mindent.-lelkesedett Jessica.
-Rendben.
-Sziasztok.-ugrándozott el a nappaliba.
-Szia.-köszöntünk utána egyszerre Jeniferrel.
-Olyan aranyos húgod van.-néztem a barátnőmre.
-Én is szeretem őt, de néha azért kibírhatatlan.-nevetett.-Indulhatunk?
-Felőlem mehetünk.
 Rettenetes szél fogadott bennünket odakint. A hajunkat össze-vissza borzolta. Jenni-vel sietősen tettük meg az utat az újságosig.
-Sziasztok lányok.-köszöntött minket az eladó fiú, majd a tekintete elidőzött Jennin.
-Hello.-nyögte ki zavartan a barátnőm. Ezek szerint neki is feltűntek a srác fürkésző pillantásai.
-Mit adhatok?-villantotta meg a mosolyát az újságos.
A fiú nem sokkal lehetett idősebb, mint mi. Rövid, szőkésbarna haja fel volt zselézve és kreolos bőre kiemelte a sötétzöld szemeit. Viszonylag helyes srác, bár Ian közelébe sem érhet. ;) Első ránézésre az igazi "menő csávók" közé sorolnám. A megjelenéséből kiderül, hogy sokat bulizik, hiszen a csuklóján rengeteg fesztiválos és koncertes karszalag virít. A beszéde és "lazasága" alapján hetente váltogathatja a csajokat. Tipikusan az a fajta pasi, aki jobb ha nem szólal meg, mert olyan a beszédstílusa, hogy kiráz tőle a hideg. Amíg magamban levontam ezeket a következtetéseket Jenni-ék bájosan fecsegtek a pultnál. Egy darabig várakoztam, majd az órámra néztem. Fél óra és kezd a film.
-Khm...-köhintettem egy kicsit, mire mind a ketten nagyokat pislogva felém fordultak.-Lassan mennünk kéne.
-Óóó, tényleg? Egy perc.-fordult vissza a fiúhoz.-Hát, akkor örülök, hogy megismertelek Ryan.
-Hát még én.-kacsintott egyet az eladó, aki ezek szerint Ryan.-Majd hívlak. Szia...sztok.-jutott hirtelen eszébe, hogy én is ott vagyok.
-Úúúú, láttad milyen aranyos?-kezdett el ugrálni Jenni, amikor már biztos távolságban voltunk a bolttól.
-Igen.-bólintottam, mert nem akartam elrontani a kedvét. Igazából nekem annyira nem volt szimpatikus a srác.
-...Ja meg, amikor azt mondta, hogy.... úúúú...
Egy kicsit elkalandozhattam, mert a barátnőm pár perc csend után kérdőn nézett rám.
-Ja, bocs. Mit is mondtál?
-Nem lényeges. Valami baj van?-fúrta a tekintetét az enyémbe.
-Nem, dehogyis.-ráztam a fejem. De túl gyors lehetett a reakcióm, hiszen Jenni még mindig furcsán nézett rám.-Jó.-adtam meg magam.-Nem tetszik nekem ez a fiú.
-Még jó, hogy nem! Ott van neked Ian.-tárta szét a karját.
-Nem a kinézetére gondoltam.-ingattam a fejemet.-Inkább a viselkedése aggaszt.
-Miért?-bandzsított Jenni.-Szerintem nagyon cuki.-pirult el egy pillanatra.
-Csak vigyázz vele!-zártam le a békesség kedvéért a témát. Ugyanis nem akartam a barátnőmet megbántani azzal, hogy a viselkedés alapján csak egy lenne a sok lány közül.
-Ma már másodszor mondod ezt!-állt meg a pláza ajtajában.-Miért bánt téged, hogy felfigyelnek rám?-fakadt ki.-Miért nem bírod elviselni, ha én is ismerkedek?
-Jenni! Hogy mondhatsz ilyet?-dermedtem meg egy pillanatra, mert én egyáltalán nem féltékenységből intettem őt óvatosságra és a reakciója is meglepett egy kicsit.
-Tudjuk, neked most Ian a tökéletes pár.-hadonászott a kezével.-Azonban vannak még szinglik a világon. Nem tudom, hogy miért fáj az neked, ha kölcsönösen felkeltettük egymás érdeklődését Ryan-nel.-ingatta a fejét.-Ja, vagy ott van az olasz pali! Már majdnem elhittem, hogy tényleg csak kamuzik és a profilképén sem ő van. De ezek után már úgy gondolom, hogy délután is csak féltékeny voltál és azért találtad ki ezt az "idősebb lehet, mint gondolod" dolgot.
Hirtelen nem tudtam mit reagáljak. Teljesen leblokkoltam. A plázában mindenki minket nézett. Aztán erőt vettem magamon és úgy gondoltam, ha ő elmondta őszintén, ami bántja, akkor én is megteszem.
-Jenni! Hallgass meg! Aztán felőlem azt csinálsz amit akarsz, csak kérlek hallgass meg!-vettem egy kicsit könyörgősre a dolgot.
A barátnőm szemrebbenés nélkül állt velem szemben, ezek szerint érdekli, amit mondani akarok.
-Semmi féltékenység nincsen bennem. Tényleg. Nekem elhiheted. Az egyetlen ok, ami miatt így viselkedem az az, hogy féltelek. Szeretném, ha egy olyan srácba lennél szerelmes, aki viszont szeret és nem csak egy strigula vagy számára.-itt Ryanre gondoltam, de Jenninek is leeshetett a dolog, mert felhúzta a fél szemöldökét.-A délutánnal kapcsolatban meg annyit, hogy interneten tényleg nem szabad megbíznod senkiben. Jó, ez most úgy hangzik, mintha az anyukád lennék, de könyörgöm te vagy a legjobb barátnőm. Én nem bírnám ki, ha valaki kihasználna téged, vagy valami súlyosabb dolog történne.-ingattam a fejem.-Nem tudom miért kaptad fel ennyire a vizet, de én tényleg csak jót akarok neked. Nincs semmi hátsószándékom.-hadartam el, amit akartam.
Néhány percig csendben álltunk egymással szemben. Majd úgy vettem észre, hogy Jennifer megemésztette a hallottakat.
-Hiszek neked.-mosolyodott el Jenni.-És sajnálom, hogy ennyire kiakadtam. Látom, hogy te tényleg csak jót akarsz nekem. De...
Nem tudtam, hogy mi jöhet ezután. Mégsem érdekli a véleményem, vagy egyszerűen otthagy és visszamegy Ryanhez? De amit a következő percben mondott, az még jobban meglepett.
-Rá kellet jönnöm, hogy én vagyok féltékeny.-suttogta.
-Rám?-néztem a barátnőmre hitetlenkedve.
-Ühüm...-bólintott.
-Mégis miért?
-Ian miatt.-nyögte ki némi hallgatás után.
-Tetszik neked? Miért nem mondtad? Ha ezt hamarabb tudom, biztosan nem jövök össze vele.
-Nem, dehogy. Szó sincs semmi ilyesmiről!-rázta a fejét.-Én a kapcsolatotokra vagyok irigy. Olyan szép pár vagytok. Igaz, hogy még csak néhány napja vagytok együtt, de szerintem ez egyáltalán nem egy 2-3 hónapos kapcsolat. Mind a ketten szeretitek egymást. És ezt tök jó.
-Jenni, nem kell féltékenynek lenned. Csak nézz magadra. Minden srác megfordul utánad. Bárkit megkaphatsz, akit csak szeretnél.
-Nem mindenkit...
-Mi van?-néztem rá elkerekedett szemekkel.
-Mindegy, lényegtelen.-legyintett.-Gyere, mert már biztosan elkezdődött a film.
-Semmi kedvem filmet nézni. Inkább üljünk be valahová és mesélj csak nekem!-kacsintottam rá.
-Nem tudom Georgina. Nem vagyok benne biztos, hogy jó lesz, ha elmondom.
-Ne csináld már!-húztam magam után egy sütizőbe.-Na, mesélj!-huppantam le egy székre.
-Hát...-állt Jenni az egyik lábáról a másikra, majd zavartan leült velem szembe.-De tényleg ne nevess ki!
-Ez nem gondolhatod komolyan! Legjobb barátnők vagyunk. Sose nevetnélek ki.
-Jó, de ez tényleg más. Nem akarom, hogy bezavarjon a barátságunkba, ezért is próbálom elfelejteni őt.
-Jenni, most már tényleg kezdek megijedni. Biztos, hogy nem Ian?
-Dehogy! Tényleg nem. Még ennél is cikibb a helyzet.-pirult el egy pillanatra.
-Tényleg nincs más ötletem, hogy ki lehetne az.-dőltem hátra a széken.-Ismerem egyáltalán?
-Ühüm...-bólintott.
-Az osztályba jár?-kíváncsiskodtam tovább.
-Nem.-rázta a fejét.
-Az olasz?
-Jajj, nem. Ő csak helyes, de semmi több.
-Ryan?
-Most láttam életemben először!-nézett rám furán.
-Létezik első látásra szerelem.-vontam meg a vállam.-Nincs több ötletem. Elmondod?
-Ha rájössz, nem tagadom le, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.
-Ne már Jenni! Nagyon kíváncsi vagyok!-fészkelődtem a székemen.
-Biztos, hogy nem nevetsz ki?
-Egészen!-vágtam rá határozottan.
-És azt is megígéred, hogy a barátságunkban sem tesz kárt?-pislogott nagyokat.
-Már miért tenne?
-Azért, mert az a fiú, aki tetszik nem más, mint...-halkult el teljesen.-Dave.
-A bátyám Dave?-néztem rá hitetlenkedve.
-Cssss... Ne kiabálj!-csitított el ijedten.-De meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek! Főleg nem neki!
-Tőlem senki nem tudja meg.-fogtam meg a kezét, hogy érezze, bennem teljes mértékben megbízhat.
-Jajj, nekem ez annyira ciki.-vörösödött el teljesen Jenni, majd az arcát a tenyerébe temette.
-Ne butáskodj már! Nincs ebben semmi.-mosolyogtam rá.
-Nekem akkor is fura.
-Emiatt nem kell rosszul érezned magad.
-Hűű, már tudod mekkora megkönnyebbülés, hogy elmondtam?-sóhajtott egy nagyot Jennifer némi szünet után.
-Előttem tényleg nem kell titkolóznod.
-Tudom és elmondtam volna már hamarabb is, de nem tudtam, hogyan kezdjem. Ez annyira szokatlan helyzet.-kapta el a tekintetét.
 -Szerintem egyáltalán nem az. A bátyám 17 éves, szingli és valljuk be még testvéri szemmel is helyes.
Jennit újból elöntötte egy forró hullám. Ezt abból tudtam megállapítani, hogy megint fülig pirosodott.
-Én tényleg nem akartam ezt. Fogalmam sincs, hogy történhetett.-ivott bele a kólájába, amit időközben rendeltünk.
-Mióta gondolsz rá ÚGY?-kíváncsiskodtam.
-Nem olyan régóta.-rázta a fejét.-Néhány hete. Bár már az első találkozásunkkor megállapítottam, hogy milyen jól néz ki.-csavargatta a haját zavarában.
-Jenni tényleg nem kell, hogy cikinek érezd ezt a helyzetet.-mosolyogtam a barátnőmre.-Nyugodtan beszélj róla úgy, mintha egy teljesen más srácról beszélnél. Mintha nem lenne a testvérem.-találtam meg a szavakat.
-Ez nem olyan egyszerű. De majd igyekszem.-bólintott.-Szerinted... Lenne nála esélyem?
-Figyelj! Nem fogok neked hazudni. Fogalmam sincs.-csóváltam a fejem.-Az előző barátnőjével a nyár elején szakítottak. Már biztosan készen áll egy új kapcsolatra.
-A kérdés csak az, hogy kivel...-szontyolodott el Jenni.
-Nem tudom. Nem szokott nekem ilyesmikről beszélni.
-Azért ha valamit megtudsz majd szólsz nekem?-kavargatta a szívószálával a kóláját.
-Ez csak természetes.-mosolyogtam.
-Figyelj, fél tíz van.-nézett az órájára.-Megyünk lassan?
-Aha, de akkor még beugrunk Ianhez egy kicsit?-szedtem össze a cuccomat.
-Én nem akarok zavarni. Inkább otthon várlak.
-Nem fogsz zavarni, csak beszélgetünk.
-Hát... Ha ennyire ragaszkodsz hozzá. Menjünk.
-Ez a beszéd.-öleltem meg Jennit.
Hamar odaértünk Ianék háza elé. Még egyszer átrágtam Jenninek, hogy nem fog minket zavarni, majd becsöngettem.
-Sziasztok. Csak nem engem kerestek?-szólalt meg mögülünk Ian.
-Szia.-köszöntünk egyszerre.
-Hát te? Merre jártál?-néztem mélyen azokba a káprázatos kék szemekbe.
-Matthew-nál voltam. És ti? Nem volt jó a film?
-Ááá, jobb ötletünk volt és inkább beszélgettünk.-legyintett zavartan Jenni és közben találkozott a tekintetünk.
-Óóó értem. Gyertek, menjünk be.
Ian kinyitotta az ajtót és teljes sötétség fogadott bennünket.
-Még szerencse, hogy egyszerre érkeztünk. A szüleim egy pár napra elutaztak, a bátyám pedig ha minden igaz holnap jön haza. Várhattatok volna itt az ajtó előtt.-vette le a kabátját Ian.-Gyertek menjünk a nappaliba. Eszek és utána felmegyünk a szobámba jó? Ti kértek valamit?-nézett ránk.
-Én nem köszi.-rázta a fejét Jenni, majd lehuppant a kanapára.
-Én lehet, hogy iszok valamit.-ültem le én is.
-Akkor gyere, mert nagyon sokféle üdítő van itthon .-fogta meg a kezemet és maga után húzott a konyhába.
Amint beértünk a helyiségbe Iantől kaptam egy "majdnem egy napja nem láttalak" csókot.
-Egyszerűen nem bírtam ki.-mosolygott rám huncutul.
-Hiányoztam?-húztam az agyát.
-Nem.-vágta rá rögtön, de láttam, hogy a szeme sarkában megjelentek a nevető ráncok, majd hirtelen elkomorodott.-Szóval mi ez az egész elköltözéses dolog?
-Gyere, vigyük magunkkal az enni-innivalót, és a szobában elmondom. Nem akarom Jennit egyedül hagyni.
-Oké. Pill, melegítek valami kaját és megyek utánad.
Visszamentem Jennihez és lehuppantam mellé az ágyra. Néhány perc múlva Ian is csatlakozott hozzánk. Durván gesztikulálva meséltem el neki a költözéses ügyet. Majd a monológom befejeztével azt vettem észre, hogy szinte meghűlt a levegő a szobában. Ian és Jenni szó nélkül pislogtak rám.
-Hát.. Öhm... Én sem hagyom, hogy elmenj.-törte meg a csendet Jennifer.
-Ne aggódj! Nem megyek sehová.-nyugtattam meg őt.-Ian, neked mi a véleményed?
-Nem tudok mit mondani.-csóválta a fejét.
Nekem elég volt a szemébe néznem és láttam rajta, hogy fél. Fél attól, hogy anya tényleg magával visz. Szerettem volna megnyugtatni őt. De azért teljes mértékben én sem lehettem biztos abban, hogy anya nem-e talál ki valami fenyegetést, amivel akaratom ellenére vissza visz.
-Öhm.. Elmehetek wc-re?-szakította félbe a gondolataimat Jenni.
-Nem Jenni! Ide kell pisilned.-röhögött fel Ian, majd amint látta a barátnőm ijedt tekintetét inkább komolyra fordította a szót.-Persze. A folyosó végén balra.-biccentett Ian.
Megvárta még Jenni kimegy az ajtón, majd közelebb jött hozzám és leült mellém a kanapéra.
-Szeretlek Georgina és nem akarom, hogy elköltözz!
-Nem fogok.-nyeltem vissza a könnyeimet.
-Legalább ne hazudj! Tudom, hogy anyukád ellen nem tehetünk semmit, de legalább ne csinálj úgy, mintha minden rendben lenne.-csóválta a fejét.-Jenni lehet, hogy elhiszi, de én nem.
-Tudom, hogy semmi sincs rendben és minden széthullik körülöttem. Ezért próbálom magamban elnyomni ezt az érzést.-gördült ki egy könnycsepp a szememből.-Már az hatalmas fájdalom, hogy anya elakar tiltani tőled, hát még az, ha több ezer km-re leszek innen. Nem fogom kibírni.-zokogtam.
-Ne sírj!-emelte meg az államat.-Együtt kitalálunk valamit.
-Ígéred?-suttogtam.
-Ígérem.-hajolt hozzám közelebb Ian. Majd az egyik kezével beletúrt a hajamba, miközben hosszasan megcsókolt.
-Georgina?-hallottam meg egy ismerős hangot a lépcső irányából, mire hirtelen szétrebbentünk.
-Dave?-néztem rá furán, majd egy kicsit elvörösödtem.
-Ian?-lépett le még egy lépcsőfokot egy számomra ismeretlen alak. Első ránézésre nem tudtam hova tenni a dolgot. Oda-vissza pillantgattam, hol Ianra, hol az ismeretlenre. Majd, amint jobban megnéztem őket láttam a hasonló vonásokat. Ezek szerint ő lenne Ian bátyja? Aztán még egy pillantást vetettem a 17 körüli srácra és összeállt bennem a kép. Már tudtam, hogy honnan olyan ismerős. Tudtam, hogy nem is olyan ismeretlen, mint amilyennek hittem....

19. rész. Egy kellemes délután

"Lekapcsoltam a villanyomat és aludni készültem. Már rám fért, így fél 4 körül. Azonban, ahogy lehunytam a szememet hirtelen nyikorgást hallottam. Meghűlt bennem a vér. Ijedten nyitottam fel a szemhéjamat és csak ekkor tudatosult bennem, hogy valaki bejött a szobámba...."

Csak egy kis rést hagytam a szememen, amin kikukucskáltam. Nem akartam, hogy az illető észre vegyen. Biztosan azért jött be, mert azt hitte, hogy alszom. Azon tanakodtam, hogy mitévő legyek, amikor a sötét alak elindult felém és megállt az ágyam mellett. Óvatosan vettem a levegőt, már-már tényleg szuszogásnak hallatszott. Néhány perc csend után jobban kinyitottam a szememet. Azt hittem, hogy csak félálomban képzelődtem, de nem. Két lábat láttam magam előtt.
-Tudtam, hogy nem alszol.-szólalt meg egy ismerős hang.
-Még nem, de már nagyon álmos vagyok.-ásítottam.-Szóval bármi is van, várhat holnapig.
-Nem hiszem.-ingatta a fejét anya.
-Elmész?-csillant fel a szemem.
Jó ez így csúnyán hangzik, de a délután történtek után reménykedtem benne, hogy nem kell egy egész hetet együtt töltenünk.
-Igen.-bólintott.
-Hát.. akkor jó utat.-húztam magamra a takarót és befordultam a fal felé.
-De nem egyedül....-ült le az ágyam szélére.-Te is jössz!
-Kizárt dolog!-ültem fel hirtelen.-Biztos, hogy nem költözök vissza.
-Ez nem a te döntésed Georgina.-simított ki néhány hajszálat az arcomból.-Még kiskorú vagy.
-Ez igaz. Viszont azt már eldönthetem, hogy kivel szeretnék élni és az este történtek után abban biztos lehetsz, hogy nem veled.
-Nem tudom, hogy mit ártottam neked.-csóválta a fejét.
-Jajj anya.-legyintettem.-Semmi kedvem megint veszekedni. Majd holnap mindent megbeszélünk, vagyis ma.-jutott eszembe, hogy már másnap van.
-Nem várok reggelig!-emelte fel újból a hangját.
-Pedig hajnal 4-kor engem nem érdekel a mondani valód!-kiabáltam én is.
-Akkor is elmondom...-kezdte.
-Egy rendes anya hagyná a gyerekét aludni.-vágtam közbe.-Ma már így is elegendő fájdalmat okoztál!-sírtam el magamat.
-Igazán nem volt célom...-futott végig egy kis érzelem anya arcán. Már azt hittem, hogy tévedtem vele kapcsolatba, de elég volt megvárnom a következő mondatát.- De az Ian dolgot majd még megbeszéljük. Nem tetszik ez nekem.
-Anya! Mindig az a sok de.-fújtam ki az orromat.-Ian-nel kapcsolatban nincs mit megbeszélni. Szeretem őt és ezen te sem változtathatsz!
-Ugyan Georgina... Mit tudsz te a szerelemről.-kacagott fel gúnyosan.
-Igenis többet, mint te!
-Hogy mondhatsz ilyet? Egy dedós 15 éves vagy.
-Az lehet, hogy 15 vagyok. Viszont sokkal több érzelem van bennem, mint gondolnád. Sosem hagynám ott Ian-t valaki más miatt.-céloztam apára.
-Most még lehet, hogy így gondolod, de egyszer mindennek vége.-simította meg a karomat és felállt az ágyamról.-Semmi sem tart örökké!
Nem tudtam megszólalni. Teljesen leblokkoltam. Időközben anya elhagyta a szobámat egy "tényleg jobb lesz, ha holnap tiszta fejjel beszélünk" kijelentéssel. Úgy éreztem megszakad a szívem. Hirtelen az, hogy vissza kell költöznöm teljesen eltörpül amellett, amit anya a végén mondott. Fojtogatott a sírás és egyre csak az utolsó mondatai jártak a fejemben "...egyszer mindennek vége. Semmi sem tart örökké!" Tudom, hogy igaza van. Lehet, hogy egyszer szakítani fogunk Ian-nel, de miért kell már most az arcomba dörgölni, mikor még csak pár napja vagyunk együtt? Próbáltam megnyugtatni magamat, de egyszerűen nem voltam képes abbahagyni a sírást. A szemem szúrt és fájt a fejem. Az utóbbi órák miatt teljesen kimerültem. Az alváshiány és a sorozatos sírógörcsök miatt teljesen kikészültem. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mire (még mindig könnyezve) sikerült elaludnom.


"Bzzz... Bzzzz... Bzz"
 -Nem hiszem el, hogy még aludni sem lehet.-pattantam ki az ágyból.-Igen?-szóltam bele a telefonba, anélkül, hogy megnéztem volna, ki is hívott.
-Szia álomszuszék! Csak nem felkeltettelek?-szólalt meg Ian.
-Nem... Dehogy..-ásítottam.-Jó, talán egy kicsit.-mosolyodtam el.-Mennyi az idő?
-Ne haragudj, azt hittem már ébren vagy. Amúgy 13:47.
-Ó, te jó ég!-jutott hirtelen eszembe a délutáni programom.-Háromra megyek Jennifer-hez.
-Akkor nem is zavarlak, készülődjél. Csak azt akartam megkérdezni, hogy minden oké volt-e tegnap?
-Őszintén?-halkultam el.
-Baj van?-szólalt meg hirtelen, és éreztem a hangján az ijedséget.
-Nem is kicsi.
-Mi történt? Nekem elmondhatod!
-Semmi sincs rendben... Kiderült, hogy Dave elfelejtette felhívni anyát és ezért van itt. Persze nem haragszom a bátyámra, hiszen amúgy is megjelent volna. Ugyanis hogy anya szavaival éljek "egy nyugalmas őszi szünetet akar velünk tölteni". Azonban ha apa és anya 10 méteres körzetben vannak, akkor szikrázik a levegő, és nem jó értelemben. Anya egész este veszekedett, hol velem, hol apuval..-hadartam.-Khm.. Amúgy tőled is el akar tiltani.
-MI?!-emelte fel a hangját Ian.
-Ne aggódj! Nem hagyom neki.-csitítottam le.-De ez még semmi.-csuklott el a hangom hirtelen.
-Ennél is van rosszabb?-hitetlenkedett.
-Ühüm...-hagytam egy kis szünetet.-Nem is tudom, hogy kezdjem...
-Ne csináld már.. Mi az? Mondd gyorsan!-sürgetett.
-Anya... azt akarja, hogy visszaköltözzek...
-Ugye csak viccelsz?-hallottam a megdöbbenést Ian hangján.
-Nem vagyok túl humoros kedvemben.-ráztam a fejemet, csak tudnám minek, amikor telefonon keresztül úgy sem látja.
-Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs!
-Ian nyugi! Nem fogok vele menni! Semmi pénzért nem hagynálak itt.
-Hiszek neked. Viszont az anyukád nem éppen kiszámítható, már bocs.
-Semmi gond, én is tudom. Most pedig ne haragudj, de mennem kell Jenni-hez.
-Persze, jót fog tenni neked egy kis kikapcsolódás.-vidult fel a hangja.
-Majd lehet, hogy beugrunk mozi után hozzád.
-Oké. Jó szórakozást!
-Szia.
-Szia.-köszönt el Ian.
Magamra kaptam a kedvenc lila felsőmet és egy bélelt cicanadrágot, ugyanis így novemberben már nincs túl jó idő odakint. A fürdőbe az arcomra leheltem némi sminket. ( csak egy kis szempillaspirál semmi több. ;) ) Aztán sietősen lebaktattam a lépcsőn, hogy elköszönjek apától. Sajnos nem találtam őt sehol. Végül a konyhába mentem, hogy megigyak egy kakaót indulás előtt, mert éhgyomorral mégsem mehetek. Már átléptem a küszöböt, amikor észrevettem anyát a csap mellett. Vissza akartam fordulni, de a legnagyobb pechemre észrevett.
-Szervusz Georgina! De jó, hogy felkeltél.
-Anya! Sietek, csak egy kakaó miatt jöttem.-állítottam le rögtön, nehogy megint belekezdjen a monológjába.
-Rendben.-bólintott.-Csak hogy tudd, nem menekülhetsz el mindig előlem!-indult el az ajtó felé.
Nem tudtam mit reagálni. Egyszerűen elegem van anyából és az ötleteiből. Hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy miért jöttem, így keserű szájízzel mentem apa dolgozószobájába hátha megtalálom.
-Kopp, kopp!-nyitottam be.
-Gyere beljebb!-invitált be apa.
-Csak egy percre jöttem.
-Mondd.-fordult meg a székén.
-Igazából már tegnap is szólni akartam, de sajnos...-kezdtem, de apa félbeszakított.
-Igen, tudom. A tegnapi nap nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztük.-ingatta a fejét.-Szóval mi bánt?
-Most nem amiatt jöttem, de...-aztán hirtelen eszembe jutott, hogy lehet, hogy apa még nem is tud anya tervéről.-Tudsz róla, hogy anya vissza akar költöztetni?
-Mondhatni... Tegnap ezt is fejemhez vágta, hogy miattam lettél ilyen, ezért vissza visz.
-De én nem akarok menni!
-Tudom, mondtam neki, de nem érdekelte!-tárta szét a karját.
-Mindegy, nem ezért jöttem.-erőltettem magamra egy mosolyt.-Majd ezt elintézzük, most viszont Jenni-vel tölteném a délutánt, ha nem baj.
-Menj csak nyugodtan. Mikor jössz körülbelül?
-Hát,nyolcra megyünk a moziba, aztán még lehet, hogy beugrunk Ian-hez egy fél órára.-soroltam a programunkat.-Nem tudom... Tizenegy, fél tizenkettő körül.
-Nem akarsz Jenni-nél aludni?-kacsintott rám apa.-Nem akarom, hogy olyan későn egyedül mászkálj.
-Úúú -csillant fel a szeme.-Komolyan?
-Felőlem.-legyintett.
-De biztos nem lesz gond?-bizonytalanodtam el.
-Már mért lenne?-húzta fel a szemöldökét apa.
-Anya miatt...
-Nyugi Georgina! Érezd jól magad. Téged semmiben ne zavarjon az, ami anyád és köztem történik.-ölelt meg.-Na menj! El fogsz késni.
-Köszönöm.-vigyorogtam.-Akkor, majd holnap találkozunk.-siettem ki a szobából.
Már így is késésben voltam, de az ott alvós buli miatt muszáj volt összeszednem néhány szükséges holmit. Fogkefe, pizsi, arckrém, szempillaspirál... Csak a szokásos. Már épp a cipőmet vettem, amikor eszembe jutott, hogy Jenni még nem is tud róla, hogy ma nála alszom. Előkaptam a telefonomat és tárcsázni kezdtem. Első csengésre felvette.
-Szia, merre vagy? Nem enged anyud?-szólt bele riadtan.
-Szia. Nem, nincs semmi. Sietek, csak össze kellett pakolnom, mert ma nem alszok itthon.
-Úristen! Ilyen nagy a baj?
-Ellenkezőleg. Apa ajánlotta fel, hogy érezzem jól magam az őszi szünetben, így ma nálad alszok!-az utolsó 3 szót szinte kiabálnom kellett, mert Jenni megállás nélkül sikítozott.
-De jó! Akkor ma csajos estét tartunk. Rendelünk pizzát, meg körmöt festünk.-ötletelt a barátnőm.-Tök jó lesz!
-Szerintem is.-helyeseltem.-Na, most leteszem. 10 perc és ott vagyok.
-Oké. Várlak!
Kiléptem a házból és hirtelen végig futott a hátamon a hideg. Még nem szoktam hozzá teljesen, hogy vége az ősznek és lassan beköszönt a tél. A hűvös, szeles időben sietősre vettem a lépteimet. Nem akartam, hogy elkapjon az eső, ugyanis az ég egy összefüggő fekete pacává vált. Hamar odaértem Jenni-ék házához, ugyanis csak néhány utcával arrébb lakik, mint mi. Már a kezem a csengőn volt, de még le sem nyomtam, amikor Jenni feltépte az ajtót és a nyakamba ugrott.
-Olyan jó lesz az este! Annyi ötletem van.
-Én is örülök neki, legalább addig sem kell anyával töltenem az időt.-húztam el a számat.
-Én tényleg sajnálom, ami történt.
-Tudom, de na aggódj, nem költözöm vissza vele, bármennyire is ellenzi azt, hogy apával maradjak.-simítottam meg a karját.
-MII?!-szaladt fel a szemöldöke.
-Ó, te jó ég! Neked ezt még nem is mondtam.-jutott hirtelen eszembe, hogy erről még csak Ian-nel beszéltem. Most látszik csak igazán, hogy teljesen össze vagyok zavarodva.
-Ezt az APRÓ dolgot elfelejtetted megemlíteni.
-Sajnálom, ez hajnalban történt, miután lefeküdtem aludni, de majd mindent elmesélek. Beljebb mehetek?-mosolyodtam el, arra célozva, hogy még mindig az ajtóban állunk.
-Jajj, bocsi. Ne haragudj. De teljesen sokkolt a költözés híre. Gyere, menjünk fel a szobámba.-húzott maga után.
Útközben illedelmesen köszöntem a szüleinek és megköszöntem azt is, hogy ma itt aludhatok.
-Ugyan, semmiség.-legyintett az anyukája őszintén.-Jenni elmesélte, hogy most egy nehéz időszakon mész át. Ha gondolod több napig is maradhatsz.
-Köszönöm, ez igazán jól esik, viszont muszáj leszek beszélni anyával.-fintorodtam el.
-Rendben, ahogy gondolod.-bólintott megértően.-Ha keresnétek a konyhában leszek, készítek valami sütit.
-Oké. Mi felmegyünk.-bólintott Jenni.
Már nagyon sokszor jártam náluk, de még egyszer sem aludtam itt. Jenni szobája lila színben pompázott, néhány képpel és rengeteg pillangóval a falon. Azokat eddig még nem láttam.

Szerintem elbambulhattam a falat nézve, mert Jenni egy kicsit meglökött.
- Na mit szólsz? Ezeket a héten vettem.-mutatott a különböző nagyságú és színű lepkékre.
-Eszméletlenül néz ki.-forgolódtam a szobában.
-Nekem is nagyon tetszik. Nem volt szívem otthagyni a boltban. Olyan édesek.
-Figyelj!-jutott hirtelen eszembe.-Nem lenne gond ha mozi után beugranánk egy kicsit Ian-hez? Muszáj megnéznem, hogy mi van vele, mert neki sem tetszett annyira a költözés híre.
-Persze, érthető.-bólintott Jenni.
Lepakoltam a cuccaimat az ágy mellé és leültem a szőnyegre.
-Szóval? Mi ez az egész? Miért akar az anyukád vissza vinni?-huppant le velem szembe a legjobb barátnőm.
-Nem tudom. Nem értem őt. -ingattam a fejemet.-Apára fogja a dolgot, de szerintem az egész Ian miatt van.-csuklott el a hangom.-Te nem láttad, milyen eszelős tekintettel nézte őt tegnap.
-Remélem békén hagy titeket. Olyan szép pár vagytok.-simította meg a hajamat.
-Jenni én szeretem Ian-t... Még soha, senki iránt nem éreztem ilyet, és ezen anya sem tud változtatni. Hiába tilt el tőle, attól nekem még ugyanúgy megremeg a térdem a neve hallatán, ha lehunyom a szememet egyből az ő arca jelenik meg előttem és mosolyoghatnékom támad. Látom magam előtt, ahogyan elmosolyodik és megjelennek a nevető gödröcskéi.-önkéntelenül elmosolyodtam-Csak rá gondolok és érzem az illatát. Ha valami miatt nem jön suliba félek...-komorodtam el.-Félek, hogy baja esett.-ingattam a fejemet.-Ezzel anya nem tud mit kezdni. Nem tudja bennem megölni ezeket az érzéseket.
-Hűű... Nos... Erre nem tudok mit mondani.-szólalt meg Jenni, amint meggyőződött róla, hogy befejeztem a mondandómat.
-Bocsi. Nem akartalak letámadni, de már nem bírtam magamban tartani.
-Nem, nincs semmi gond. Csak tudod, még nem ismerlek olyan régóta és ez így viccesen hangzik, de nagyon sokat változtál szeptember óta. Sokkal többet beszélgetsz, mosolyogsz és hasonlók. Ezért nem értem az anyukádat.-torpant meg egy pillanatra.-Miért nem örül, hogy boldognak lát?
-Ezt én sem tudom.-szontyolodtam el.-De nem azért jöttem, hogy szomorkodjunk!-csaptam össze a tenyeremet.
-Igaz, én majd segítek lekötni a gondolataidat. Gyere!-pattant fel Jennifer.-Megmutatom az olasz palit, akivel annyit beszélek.
-Kíváncsi vagyok.-mosolyodtam el.-Ciao Jennifer. Come stai?-artikuláltam túl a szavakat.
-Hahaha.-nevetett fel az LB-m.-Tudod, egy "Hogy vagy"-on kívül többet is szoktunk beszélni. 
-Például?-cukkoltam tovább.-Cosa hai fatto oggi?
-Nagyon vicces vagy.-forgatta a szemét.-Tegnap már azt is megkérdezte, hogy hány éves vagyok.
-Ez igen.-kuncogtam.-Szerintem a jövőhéten már össze is fogtok házasodni.
-Hát nem hiszem.-csóválta a fejét.-Nagyon messze lakik.
Nos, ezt igazán nem értettem, mert ezt az összeházasodósdit csak poénnak szántam, de ezek szerint Jenni komolyan gondolta. Nem tudom, hogy melyik lenne a furább, az hogy körülbelül 5 mondatot váltottak egymással és már házasodnak, vagy az, hogy Jenni 15 évesen megy férjhez. Na mindegy.
-Szerinted mit írjak vissza neki?-pislogott rám nagyokat.
-Hát, jó lenne tudni, hogy mégis milyen idős a beszélgető partnered. Kérdezd meg te is a korát.-tanácsoltam.
-Úúú, és mi lesz, ha van vagy 40 éves?-gondolkozott el Jenni.
-Ha olyan idős, akkor tuti nem mond majd igazat.-hirtelen eszembe jutott, hogy mi van ha a barátnőmnek igaza van és egy idős férfival beszélget?-Szerintem ne adj ki magadról semmi személyes dolgot! Lehet, hogy nem az akinek mondja magát!
-De van profilképe.-nézett rám hitetlenül.
-Az lehet. Viszont honnan tudod, hogy ő van rajta?
-Igazad van. Vigyázni fogok.-bólintott.-Megkérdezem, hogy mi a kedvenc sütije.-nézett rám boldogan. 
Szerintem igazán furcsa fejet vághattam, mert őrült magyarázkodásba kezdett.
-Tudod, a rossz emberek nem szeretik a csokis kekszet vagy a marcipán golyókat. Szóval majd kiderül, hogy jó ember-e vagy sem. 
Azt hittem, hogy csak viccel velem. Nem gondolja komolyan, hogy egy süti(?) alapján dönti el, hogy kinek vannak hátsószándékai és kinek nem. De nem viccelt! A következő perben már el is küldte az üzenetet az olasz fiúnak vagy férfinak. Kitudja. 
-Na, ezzel megvolnánk.-tapsikolt.-Remélem szereti a marcipán golyót. Olyan cuki, nem akarom, hogy gonosz legyen.-biggyesztette le a száját.
-Ne aggódj! Biztosan szereti.-simítottam meg a karját. Nem akartam, hogy rossz kedve legyen. 
-Szerintem is.-derült jobb kedvre.-Úúú, lassan indulhatnánk és útközben még bemehetnénk egy újságosba, mert ma jelent meg az egyik kedvenc magazinomnak a következő száma. 
-Benne vagyok. Akkor induljunk!
-Oké, csak átöltözöm.-nyitotta ki a szekrénye ajtaját.
Én kényelmesen ültem a szőnyegen és szórakozottan néztem, ahogyan Jenni kivesz, majd vissza tesz minden egyes ruhadarabot. 
-Nem segítenél?-fordult gondterhelten felém. 
-Dehogynem!-pattantam fel.-Erre vártam. 
Jenni-re igazán csajos darabokat erőszakoltam rá. Ő nem igazán örült a bélelt harisnyának és a farmer szoknyának, de szerintem nagyon jól áll rajta. Az ő szerinte megfelelő cipzáros hosszú ujjú helyett, pedig, egy a harisnyával színben passzoló kötött felsőt tukmáltam rá. Igazán jól nézett ki! Negyed óra múlva készen is álltunk az indulásra. Lesiettünk az előszobába és elköszöntünk a szüleitől. Már épp guggolva a cipőmet kötöttem amikor két kéz átölelte a derekamat...